„A Földet nemcsak az ember, hanem minden élőlény számára teremtették”¹
„Te egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” (Antoine de Saint-Exupéry)
Az állatkínzások túlnyomó többségének elszenvedő alanyai kutyák, néhány esetben fordul elő macska, vagy egyéb gerinces állatfaj egyede.
Állatkínzás, vagy természetkárosítás?
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 242. §-ában meghatározott természetkárosítás bűntette egyik elkövetési magatartása a természetvédelmi oltalom alatt álló faj egyedének károsítása, elpusztítása.
Természetvédelmi oltalom alatt álló gerinces faj egyedének károsítása vagy elpusztítása esetén figyelemmel kell arra lenni, hogy az egyed fokozottan védett-e, avagy nem. Valamennyi fokozottan védett faj egyedének károsítása vagy elpusztítása megvalósítja a természetkárosítás bűntettét.
Nem fokozottan védett faj esetében viszont a természetkárosítás bűntette csak abban az esetben valósul meg, amennyiben a károsított, elpusztított egyedek össztermészeti-eszmei értéke eléri a fokozottan védett faj legkisebb természeti-eszmei értékét, azaz a 100 000 forintot.
Természetkárosítás bűntettében került sor nyomozás elrendelésére a természetvédelmi oltalom alatt álló, korai rőtdenevérek károsítása, elpusztítása miatt. A korai rőtdenevér nem fokozottan védett faj. Természeti-eszmei értéke egyedenként 25 000 forint.
Az elkövető annak érdekében, hogy a redőnytokba áttelelés miatt megbújt egyedektől megszabaduljon – annak ellenére, hogy tisztában volt az ilyen esetekben követendő, jogszerű eljárásról: az illetékes nemzeti park igazgatóságát kell megkeresni akár telefonon keresztül – a redőnyöket többször nagy erővel le- és felrángatta, amely miatt a redőnytok rázkódni, mozogni kezdett, és abból a hibernált állapotban lévő egyedek kiestek. Mivel hibernált állapotban voltak, repülni nem tudtak, a nyolcadik emeleti magasságból az épület előtti járdára zuhantak és elpusztultak.
Az elkövetőhöz 3 egyed ebben a formában történő elpusztítása volt köthető és bizonyítható. A 3 egyed össztermészeti-eszmei értéke 75 000 forint, amely nem éri el a fokozottan védett egyedek legkisebb természeti-eszmei értékét. Erre figyelemmel magatartása nem valósította meg a természetkárosítás bűntettét, azonban az egyedek számára figyelemmel a Btk. 244. § (2) bekezdés b) pontjába ütköző állatkínzás bűntette miatt került sor büntetőjogi felelősségre vonására.
Nemzetközi lovas díjugrató versenyen történtek elemzése
Feljelentés érkezett állatkínzás bűntette miatt a rendőrkapitányságra arról, hogy külföldön megtartott lovasversenyen sportlovakat mérgeztek meg. A feljelentésben rögzítették, hogy az esetet a helyi illetékes rendőrkapitányságon is bejelentették, ahol a bejelentésben foglaltakat rongálásként értékelték, adatgyűjtést végeztek, és megállapították, hogy nem történt bűncselekmény, nyomozás elrendelése nem indokolt.
A Magyarországon megtett feljelentés lényege szerint a konkrét versenyszám előtti napon az esti órákban valaki az egyik lovat megmérgezte, az állatnak állatgyógyászatban alkalmazott nyugtatót adott be. A verseny reggelén is találtak egy ugyancsak mérgezésre utaló szúrásnyomot az egyik lovon, és hasonló tüneteket produkált, mint az előző este megbetegedett állat.
A versenyen egyik ló sem tudott az állapota miatt elindulni, utóbb teljes egészében felépült mind a két ló.
Kezdetben az ütközött nehézségbe, hogy meglesz-e az elkövető és az állatkínzás bűncselekménye rábizonyítható lesz-e; ő adta-e be a szert a lovaknak. (Magyar állampolgár külföldön elkövetett bűncselekményének gyanúja merült fel a feljelentés adatai és mellékletei alapján.)
Fegyelmi eljárás is indult a Magyar Lovassport Szövetségnél, amelynek iratait a nyomozó hatóság bekérte, tekintettel arra, hogy azok a büntetőügyben okirati bizonyítékok, másrészt kiinduló pont a tekintetben, hogy kit, kiket lehet tanúként kihallgatni a büntetőeljárás során, és vannak-e arra utaló jelek, hogy ki lehet az elkövető.
A fegyelmi eljárásban a versenyen részt vevő magyar sportolók, edzők, kisegítő személyzet kerültek kihallgatásra. Vallomásaik szerint a versenysorozat kezdetét megelőző estén ültek és beszélgettek az egyik istálló előtt, majd meglátták az egyik magyar sportolót ennek az istállónak az ajtajában állni. Egyik kezében alma volt, a másik kezében pedig egy fecskendő. Azért figyeltek fel rá, hogy ott áll, mert abban az istállóban nem volt lova elhelyezve. (A lovassport szövetség belső szabályzata szerint adott istállóba csak az a sportoló, kisegítő személyzet mehet be, amelyikben lova van elhelyezve, ennek a sporttársuknak ebben az istállóban lova nem volt.)
Ez a sporttársuk rövid idő elteltével el is ment az istállótól, de nem ült le közéjük annak ellenére, hogy ismerték egymást. A fenti sporttársuk távozása után mintegy fél órával azt észlelték, hogy az egyik ló rosszullétet produkál, bágyadttá válik, szédeleg, kólikaszerű tünetei vannak. Állatorvost hívtak hozzá, aki a ló betegségét pontosan diagnosztizálni nem tudta, véleménye az volt, hogy az állatnak pihennie kell.
A beszerzett fegyelmi eljárás során a tanúvallomások lényege az alábbi volt:
- „Úgy gondoljuk, hogy ő volt.”
- „Róla feltételezzük.”
- „El tudjuk róla képzelni.”
- „Alma volt a kezében.”
- „Fecskendő volt a kezében.”
Az bizonyos, hogy ezen az estén tüneteket mutató lovon tűszúrás nyom nem volt. A külföldi hatóság mintát gyűjtött az istállóban a szénából és az almadarabokból, ezek vizsgálata negatív eredménnyel zárult, azokban semmilyen gyógyszer, toxikus anyag nem volt kimutatható.
A nyomozó hatóság a tanúkat kihallgatta, konkrétabbakat elmondani nem tudtak, mint amit a fegyelmi eljárás során előadtak, egyik tanú sem állított olyat, hogy ezt a sportolót látták volna az adott istállóba bemenni, ott tartózkodni, vagy onnan kijönni.
A Be. 7. § (4) bekezdése szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére. Erre figyelemmel nehezen lehetett volna az adott, istálló ajtajában álló sporttársra azt bizonyítani, hogy valamilyen szert ő adott volna be az esti órákban a tüneteket mutató lónak. A másik, következő nap reggelén bódult állapotban talált lóhoz pedig még ilyen laza kapcsolattal sem volt köthető, az állatot tűszúrásnyommal a nyakán találták meg az istállóban.
Ezt a sportolót fegyelmi büntetéssel sújtották azért, mert olyan istállóban járt bent, amelybe a belső szabályok szerint nem volt jogosultsága bemenni. (A fegyelmi biztosságnak tehát elegendő volt bizonyítékként az, hogy róla el lehet képzelni…)
A fegyelmi eljárás során állatorvos szakértői véleményt is beszerezték, a teljes állatorvosi dokumentáció birtokában elkészített szakvélemény szerint mindkét ló vérében fájdalomcsillapító-bódító szer volt kimutatható, amely szer egy-két hét alatt teljes egészében kiürült az állatok véréből.
A nyomozó hatóság is rendelt ki igazságügyi állatorvos szakértőt, aki lényegében ugyanarra a megállapításra jutott, mint a fegyelmi eljárás során meghallgatott állatorvos szakértő: mindkét lónak Acepromazin nevű szert adtak be, azt, hogy milyen módon, utóbb megállapítani nem lehetett.
A nyomozó hatóság a fenti adatok birtokában gyanúsítottként hallgatta ki azt a személyt, akiről a tanúk azt állították, hogy el tudják róla képzelni, hogy szert adott be este az egyik lónak.
Gyanúsítására állatkínzás bűntette, továbbá foglalkozás körében elkövetett gondtalan veszélyeztetés vétsége miatt került sor.
A gyanúsítottal közölt tényállás szerint:
A két lónak olyan fájdalomcsillapító-bódító szert adott be, amelynek hatására a lovak a sportversenyen részt venni nem tudtak. Az injekciós tűvel beadott szer esetében a szúrás allergiás tüneteket is okozhatott volna, továbbá a foglalkozási szabályokat szándékosan megszegte, olyan istállóba ment be, ahova nem volt jogosultsága, és ezzel a magatartásával életveszélynek tette ki a sportolókat tekintettel, arra, hogy a szer hatása alatt a lovak elbódulhattak volna, szédülhettek volna, ekkor a verseny ideje alatt mind a lovak, mind pedig lovasaik is súlyosan megsérülhettek volna hibás lépés, vagy akadály elvétése miatt.
A gyanúsítottként kihallgatott sportoló tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, egyebekben élt vallomásmegtagadási jogával.
Az iratok alapján az volt még megállapítható, hogy a gyanúsítotti kihallgatásra törvénysértően került sor.
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés
E bűncselekmény megállapításához az szükséges, hogy az elkövető foglalkozási szabály hatálya alatt álljon, e szabályt gondatlanságából eredően megszegje, továbbá ok-okozati kapcsolatnak is fenn kell állnia.
A fent vázolt ügyben megállapítható volt, hogy a szer – amit a lovaknak beadtak – maximum fél óra elteltével tüneteket okoz az állat szervezetében.
A konkrét versenyszám napját megelőző este, a másik lónak a verseny reggelén beadott szer hatása a délutánra tervezett versenyt megelőzően már órákkal észlelhető volt, az állatokhoz állatorvost is hívtak, tehát a lovasok a versenyt már a reggeli órákban feladni kényszerültek, ily módon nem voltak közvetlen veszélyhelyzetben a szer beadása és annak hatása miatt. Arra pedig nem merült fel adat, hogy a sportolók egészségét akarta volna veszélyeztetni bárki (ez esetben pedig élet és testi épség elleni bűncselekmény valósulhatott volna meg).
Bárki(k) volt(ak) is az elkövető(k), a szándék csupán az volt, hogy az adott ló és lovas a versenyen ne tudjon indulni.
Állatkínzás bűncselekménye vonatkozásában az alábbiakra kell figyelmet fordítani:
A lovaknak beadott készítményt (Acepromazin) az állatgyógyászatban használják, általában pasztaként, bármelyik állattartó kaphat az állatorvosától ilyen szert, mert általános fájdalomcsillapító és nyugtató hatással bír. A lovas sportban elterjedt a használata, arra a célra is használják, hogy az állatok a szállítást nyugodtabban, könnyebben eltűrjék.
A dózist az alapján állapítják meg, hogy csak bódítani kell-e egy utazáshoz vagy egy rövidebb orvosi beavatkozáshoz – például fogkő-levétel –, ha mélyebb bódulat kell, például egy seb összevarrásához, akkor nagyobb dózisra van szükség az állat testsúlyát is figyelembe véve.
Ami azonban fontos: a szer nem adagolható túl. Amennyiben rosszul állapítják meg a dózist és többet kap belőle az állat, abban az esetben hosszabb ideig, mélyebben lesz bódult állapotban, de ekkor is a szer maradéktalanul, bármilyen károsító hatás nélkül kiürül az állat szervezetéből.
Az állatkínzás megvalósulásához az szükséges, hogy a bánásmód, bántalmazás alkalmas legyen az állat maradandó egészségkárosodásának vagy pusztulásának okozására.
Jelen ügyben tehát a fenti okok miatt büntetőeljárás megszüntetésére került sor bűncselekmény hiánya miatt.
„Az ember csak akkor erkölcsös, ha magát az életet tartja szentnek, a növényekét és az állatokét éppúgy, mint az emberét, és igyekszik a lehetőségekhez képest segítséget nyújtani minden szükséget szenvedő életnek. A világ jövője ugyanis nem attól függ, hogy mennyire értjük, hanem, hogy menyire tiszteljük az életet.” (Albert Schweitzer)
Ben-Belgacem Anikó, címzetes főügyészségi ügyész, Kecskeméti Járási Ügyészség, okleveles környezetvédelmi szakjogász
Gondolatok az állatkínzás bűncselekményének törvényi tényállásához
„Te egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél”
(Antoine de Saint-Exupéry)
2018. március 22. napján az Országos Kriminológiai Intézet kerekasztal-konferenciát hívott össze, amelynek alapvető témája az intézet által az állatkínzás miatt indult büntetőeljárások tapasztalatai és a büntetőbíróságok büntetéskiszabási gyakorlata témájában végzett kutatási eredmény ismertetése volt. Több hozzászóló mondta el az előadást követően a saját konkrét ügyeiben felmerült problémákat, elsősorban a törvényi tényállás alkalmazhatóságáról, a felelős állattartásra való felhívás, felkészítés gyakorlatáról, és arról, hogy mennyire nem egyértelmű az ügyek megítélése.
E konferenciát követően – saját konkrét ügyeim alapján is – gondolkodtam el az állatkínzás törvényi tényállásán, az eltérő, esetleg már túlhaladott jogértelmezésen, halmazati kérdéseken, és az egységesnek egyáltalán nem mondható bírói gyakorlaton.
Tilki Katalin levezető elnök első gondolatainak egyike volt, hogy az alapvető jogalkalmazási problémát igazából az jelenti, hogy az „állatot” a jogszabályok tárgyként, ingó dologként kezelik, azonban valamennyien tudjuk, hogy ez a megközelítés nagyon sok jogalkalmazói problémát vet fel.
Nyilván nem kell az állatoknak jogalanyiságot biztosítani, de valamilyen szinten kivételt kellene hogy képezzenek a tárgyiasult„ingó vagyon mint elkövetési tárgyak” alól.
Ezzel kapcsolatban egy hozzászóló felvetette: mi a helyzet a bűncselekmény „elkövetési tárgyát” képező állattal? Több nyomozó hatóság álláspontja szerint ugyanis az elkövetési tárgyat a feltalálásával egyezően kell bűnjelként lefoglalni, azon változtatást, beavatkozást végezni nem lehet. Mi legyen ebben az esetben a – mondjuk éhezés és szomjazás miatt – legyengült, beteg állattal? Le kellene foglalni és bűnjelkamrába szállítani, majd bűnjelcímkével ellátni, és éveket várni, amíg a bíróság jogerős ítéletében nem dönt a lefoglalt „bűnjel” sorsáról?
Konkrét esetben a családi ház udvarában a tulajdonos félig agyonverve találta meg a kutyáját, amikor hazaért. Az állatorvos a telefonban hallott sérülések alapján haladéktalanul kérte, hogy az állatot szállítsák be a rendelőjébe, mert ott áll rendelkezésére megfelelő műszerezettség, röntgen, műtő, kötszerek stb. A helyszínre érkező rendőrjárőrök azonban ahhoz ragaszkodtak, hogy a sérült állat nem szállítható el, a bűncselekmény helyszínét ugyanis nem lehet megváltoztatni.
Az állat mint a bűncselekmény elkövetési tárgya a vagyon elleni bűncselekmények körében is átgondolást igényel, egyrészt az elkövetési érték, a halmazati kérdések, másrészt egyáltalán annak megállapítása körében, hogy történt-e vagyon elleni bűncselekmény, például rongálás.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 4. §-a szerint bűncselekmény az a szándékos, vagy – ha a törvény a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. Társadalomra veszélyes cselekmény pedig az a tevékenység vagy mulasztás, amely mások személyét vagy jogait, illetve Magyarország Alaptörvény szerinti társadalmi, gazdasági, állami rendjét sérti vagy veszélyezteti.
Álláspontom szerint azt, hogy a cselekmény társadalomra veszélyes-e, az állatkínzások esetében körültekintően indokolt vizsgálni, és ha azt állapítjuk meg, hogy a cselekmény társadalomra veszélyessége hiányzik, a büntetőeljárást bűncselekmény hiányában meg kell szüntetni, még akkor is, ha a törvényi tényállás elemei megvalósulni látszanak.
Maga a Btk. 244. §-ában meghatározott állatkínzás bűncselekményének törvényi tényállása korrektnek és alkalmazhatónak tűnik addig, amíg egy-egy konkrét jogeset nem merül fel.
Az (1) bekezdés a) pontja szerint a bűncselekményt az követi el, aki gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak pusztulását vagy maradandó egészségkárosodását okozza.
A deliktum nem eredmény bűncselekmény, nem is célzatos bűncselekmény, magának az elkövetési magatartásnak kell alkalmasnak lennie arra, hogy pusztulást, egészségkárosodást okozzon.
A törvényi tényállásban meghatározott bántalmazás elég egzakt megfogalmazásnak tűnik. Bántalmazás az állat ütlegelése, verése, rugdosása. De bántalmazásnak minősül-e az állat bármilyen fegyverrel történő meglövése, lelövése? Egyes bírói álláspont szerint az egyszeri ráhatás nem bántalmazás, tehát nem valósul meg az állatkínzás bűncselekménye. Azonban, ha az állat kiskereskedelmi forgalmi értéke meghaladja az 50 000 forintot, akkor rongálás bűn-cselekményét látja megvalósultnak.
Mit kell érteni „bánásmód” alatt? A bánásmód jelentése a magyar nyelvben a hozzáállás kifejezése eszközök, állatok, jószágok kezelésében, tulajdonképpen valakinek a szokása, ahogyan a rábízott emberekkel, tárgyakkal és állatokkal bánik, foglalkozik.
A bánásmód hosszabb időintervallumot feltételez.1 Az állat lelövése, meglövése egyszeri, ad hoc jellegű cselekvés, tehát nem bánásmód. De ez nem lehet oka a bűncselekmény hiányában történő megszüntetésnek, avagy a terhelt felmentésének, hiszen a bántalmazás ténye kétséget kizáróan ezen esetekben is megállapítható.
Biztosan nem bántalmazás, de bánásmódként értelmezhető-e, ha nyári hőségriasztás idején a kutyát a tűző napon egy alkalommal rövid ideig, pár percig felhúzott ablakokkal hagyjuk az autóban? Formailag: ha el sem távolodunk az autótól, elvileg megvalósul a bűncselekmény, hiszen maga ez a tevékenységünk alkalmas az állat pusztulására, egészségkárosodására. Beszélhetünk-e a huzamos ideig tartó bánásmódról? Veszélyes-e ez a magatartásunk a társadalomra?
Általában a felelőtlen gazdik hagyják így minden figyelemfelhívás ellenére a kedvencet az autóban. Miért is lenne szándékosság – akár eshetőleges szándékosság – a részéről megállapítható? A gondatlan elkövetés nem büntetendő.
Bánásmódnak minősül-e szintén nyári hőségriadó idején panellakás üveges erkélyére a kutya kizárása, úgy, hogy víz van kitéve az állat számára? Szintén egyszeri történés, egyszeri magatartás, az állatot kizáró személy úgy tervezi, hogy egy-két órán belül hazaér, de lekési az autóbuszt. Az állat feltehetően rejtett betegsége miatt azonban a hőségben elpusztul.
További kérdések is felmerülnek még a bánásmód körében a gazdák, gazdik felelősségének vizsgálata során. Az állatkínzások túlnyomó részének szenvedő alanyai a kutyák és a macskák.
A büntető törvénykönyvben megállapított törvényi tényállást mulasztással elköveti-e az a személy, aki az állat köztudottan magas állatorvosi költségeit – például egy életmentő műtéti beavatkozás – nem tudja vállalni, és emiatt az állat elpusztul? Ha az állat tulajdonosának magának sincs elég jövedelme, például élelemre is alig, az állat megbetegedéséig pedig ennek ellenére a jó gazda gondosságával járt el. Veszélyes lesz a mulasztása a társadalomra, ha nincs pénze a műtéti beavatkozásra, és ennek elmaradása miatt az állat szenved, avagy műtét helyett az állata elaltatásáról kénytelen dönteni? Főként, ha a műtét sem biztos, hogy megmentené az állat életét, legfeljebb szenvedését hosszabbítaná pár hónapig?
Konkrét ügyben hobbivadász készített – egyébként nem tudni miért – nem tiltott vadászati eszköznek minősülő ún. hattyúnyak-csapdát, amit még csak nem is azon vadásztársaság területén helyezett ki, amelynek egyébként tagja. Az előírásokat a kihelyezéskor nem tartotta be, a tájékoztatási kötelezettségének sem tett eleget, annak ellenére, hogy nagyszámú lakott tanyával rendelkező külterületi térségről volt szó. (Megjegyzem, hogy külterületen, a tanya és ahhoz tartozó területen a vadásztársaságoknak nincs is vadászati jogosultsága, az ilyen terület nem minősül vadászterületnek sem.)
A helyileg illetékes vadásztársaság tagjai nem is tennének ki ilyen csapdát vallomásuk szerint, és azzal is tisztában vannak, hogy gyakran kiszöknek akár a bekerítetlen tanyaudvarokról kutyák, macskák. A csapda lerakása ugyanis körülményes, másrészt körülményes a tájékoztatási kötelezettség teljesítése is.
A terhelt által lehelyezett hattyúnyak-csapdába – a szomszédos tanyán lakó gazda mellett póráz nélkül haladó – keverék, mintegy 25 kilogrammos kutya belelépett, a csapda rácsapódott az állatra, „aki? – ami?” egy órán át tartó súlyos szenvedések után elpusztult. A csapda ugyanis kívülálló számára nem nyitható, a csapda azonnali öléssel maximum a 10-15 kilogrammos rókát, aranysakált tudja elpusztítani, nagyobb állatra nem képes rácsapódni, csak szorító erővel bír.
A bíróság az állatkínzás bűncselekményének a vádja alól a terheltet felmentette azon okra hivatkozással, hogy a büntetőeljárás során nem merült fel adat arra, hogy a terhelt szándéka a szomszéd kutyájának megölésére irányult akkor, amikor a csapdát kihelyezte. Megállapítható-e a terhelt terhére az eshetőleges szándék, avagy terhére csak a tudatos gondatlanság róható, ami pedig nem büntetendő?
Az teljesen egyértelmű, hogy az állatok megfelelő szükségleteinek – tehát élelem és ivóvíz – nem biztosítása, hiánya állatkínzás. De álláspontom szerint megállapítható a főként házikedvencként, családtagként tartott kutyák, macskák esetében az elkényeztetés miatti „túletetés” is. Ha ezek az állatok emiatt elhíznak, és ezzel okozati összefüggésben ízületi betegség, cukorbetegség alakul ki náluk, megállapítható-e a bűncselekmény elkövetése? Álláspontom formailag igen, hiszen olyan bánásmódot alkalmaz velük szemben a gazda, amely alkalmas maradandó egészségkárosodás okozására. Megállapítható-e ilyen esetben a társadalomra veszélyesség?
Ugyanezt gondoltam tovább például azon hobbikutya-tartók esetében, akik az állatot házi kedvencként, családtagként tartják. A kutya mozgatása, sétáltatása közben azonban nem engedik meg azt, hogy más ebekkel barátkozzanak, játsszanak, szimatolják egymást, holott erre a „társas tevékenységre” a négy fal közé zárt állatnak szüksége lenne. Gyakran előfordul, hogy az ilyen kutyák másik fajtatársukat meglátva ugatnak, morognak és a gazdi még fel is kapja őket, „megvédendő szegény állatkáját.”
Vajon az ilyen magatartás okoz-e az állatnak pszichés problémát, frusztrációt, magatartási zavart, és ha igen, mondhatom-e azt, hogy olyan bánásmódot tanúsít az állat tulajdonosa, amely maradandó egészségkárosodás (pszichés károsodás) okozására alkalmas? Veszélyes-e a társadalomra az ilyen állattartó tevékenysége, amivel félénkké, bátortalanná és ezáltal agresszívvá neveli az állatot, mert a félelme bármikor, bármivel és bárkivel (akár gyermekkel vagy idős személlyel) szemben magát védő agresszivitásba, támadásba vált át?
A Btk. 244. § (1) bekezdés b) pontja szerinti állatkínzás bűncselekményét az követi el, aki gerinces állatát, vagy veszélyes állatát elűzi, kiteszi, vagy elhajtja. Az elűzés, kitevés egyértelműen, egzaktan meghatározható, de mi minősül „elhagyásnak”?
Elhagyásnak minősíthető-e az az eset, amikor panelrengetegben tartott kutyával a közeli erdős területre – amely nem vadászterület, hanem kerítés nélküli kutyafuttató – kimegy a tulajdonos, majd póráz nélkül játszik vele, avagy a kutya játszik a többi állattal. A kutya valamiért elszalad, a gazda szem elől téveszti. Mennyi ideig kell keresnie a területen, vagy annak közelében maradnia, hogy ne valósuljon meg az „elhagyás”?
Hatósági állatorvos feljelentése alapján indult büntetőeljárás amiatt, mert egy szabadon, póráz nélkül szaladgáló kutyát egy forgalmas útkereszteződésben elütöttek. A járművezető megállt, az állatot az útról lehúzta, majd telefonon állatorvosi segítséget kért. A hívásra a helyszínre érkező állatorvos a chipszámot leolvasva kiderítette a tulajdonos személyét és telefonszámát. A tulajdonos közölte, hogy nem tartózkodik a városban, nem tud azonnal a helyszínre menni, de egyidejűleg meglepődött azon, hogy hol találták a kutyáját, ugyanis a helyszíntől jóval távolabb lakik, a családi házának udvara kerítéssel körbezárt.
Az állatorvos a kutyát nem látta el, mivel nem látta biztosítottnak a kezelési költségek megfizetését. Az eb a helyszínen elpusztult. A feljelentés szerint a tulajdonos az állatot „elhagyta”, ezért elkövette az állatkínzás vétségét. Az állatkínzás bűncselekménye csak élő állatra követhető el.
Vajon a feljelentő állatorvos mulasztással elkövette az állatkínzás bűncselekményét akkor, amikor a sérült állatot anyagi okok miatt nem látta el?
Minősíthető-e állatkínzásnak a következő „állatszerető” magatartása: adott környéken elszaporodnak a macskák. A cicákat szerető minden nap, ugyanazon órában élelmet és ivóvizet visz számukra. Az így „beidomított” állatok várják ezt az időpontot, meglátva a jótevőt, már mennek is a letett élelemhez.
Állatbarát cselekedetnek tűnik. De: az élelemre odavetődő kóbor állatok száma egyre nő, egyre több állat érkezik, és mivel legalapvetőbb szükségletük – élelem és ivóvíz – biztosított, bizony ők maguk is egyre csak növelik a párosodással a kóbor macskák számát. Ezek az állatok nem részesülnek betegség esetén orvosi ellátásban, nem kapják meg a szükséges oltásokat, esetlegesen fertőző betegséget hordoznak és terjesztenek is, akár nemcsak a kóbor állatok körében. Mulasztás-e az, hogy nem fogadott be egyet-kettőt, nem keresett az akkor még néhány állatnak gazdát, nem gondoskodik gyógykezelésükről? Bánásmód-e és veszélyes-e a társadalomra? Véleményem szerint mindkét kérdésre igen a válasz, de mit szólna büntetőjogi felelősségre vonásához az „állatszerető”?
A bevezetőben említett vagyon elleni bűncselekmények megvalósulása kapcsán, pontosabban az anomáliák kapcsán két konkrét jogeset lényegét mutatom be a további kérdések felvetése érdekében:
A nyomozó hatóság lopás vétsége miatt hallgatott ki egy személyt, aki a facebook-oldalán eladásra hirdetett egy kutyát 25 000 forint vételárért. Az állat másik városban élő tulajdonosa, meglátva a hirdetést, a helyi rendőrkapitányságon feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki a 80 000 forint értékű kutyáját ismeretlen módon a lakóingatlana zárt, körbekerített udvaráról eltulajdonította.
Ugyanezen nyomozó hatóság másik eljáró tagja jogtalan elsajátítás vétségeként minősített egy hasonló esetet azzal, hogy az eb feltehetően valamilyen módon kiszabadult az ingatlan udvaráról, a gyanúsítottként kihallgatott sze-mély pedig befogta, hazavitte, gondozta, ápolta, etette, itatta, majd amikor a körülményeiben beállt személyi változás miatt új gazdát keresett számára, hirdetés útján talált rá a korábbi tulajdonosa. A terhelttel közölt történeti tényállás szerint a talált idegen dolgot eltulajdonította, azt 8 napon belül a hatóságnak, vagy annak, aki elvesztette, nem adta át.
A nyomozó hatóság mindkét esetben hivatkozott az 1981/8. számú BH-ra, amely szerint elkóborolt állat befogása nem jogtalan elsajátítást, hanem lopást valósít meg. A terheltet a bíróság jogtalan elsajátítás vétségében mondta ki bűnösnek, az alapos törvényességi óvás eredményeként került megállapításra, hogy a cselekmény lopás bűncselekménye.
Egy dolog, hogy közel 40 éves a hivatkozott BH, másfelől pedig az ügyben a község határában lévő legelőről elkóborolt birkát fogott be és tulajdonított el a tettes. Aktuálisan és időszerűen alkalmazható-e ez a döntés a napjainkban nagy számban tartott kutyákra és macskákra, amelyeket túlnyomórészt ma már nem haszonállatként, hanem hobbiállatként, házi kedvencként tartanak?
E két ügy kapcsán is felmerül a bevezetőben említett vagyon elleni bűncselekmény megállapíthatósága, továbbá a társadalomra veszélyesség kérdése.
Indokolt-e a büntetőjogi felelősségre vonása annak a személynek, aki szemmel láthatóan gazda nélküli kóbor kutyát, macskát befogad? A „kóbor” megfogalmazás arra is utal, hogy uratlan, tehát bárki birtokba veheti, és ezzel tulajdonjogot szerez? A hosszabb ideje gazdanélküliségre utalhat az alultápláltsága, a szőrzet gondozatlansága. Ha chippel ellátott ebről van szó, kell-e keresni állatorvost, aki le tudja olvasni? Mi a teendője a találónak többnapos ünnep esetén, amikor nincs állatorvosi ügyelet? Mennyiért olvassák le a chipet? Mi a teendő, ha az állatorvos azt állapítja meg, hogy az állatban nincs chip? Persze adhat fel hirdetést, a találás környékén kihelyezhet felhívást, de ha nem jelentkezik senki, nem tudja átadni annak, aki elvesztette, mert nem tudja, ki az. Arról nem is beszélve, hogy ha nem elvesztette, hanem a korábbi tulajdonos állatkínzást követett el, azaz a gerinces állatát elűzte, elhagyta, vagy kitette. Ha nem sikerült az állat korábbi tulajdonosát megtalálni, akkor melyik az a hatóság, akinek ezen határidőn belül le kell adni az élő állatot?
Ha nincs ilyen hatóság, akkor mit tegyen a találó, ha nem akarja, hogy gyanúsítottá váljék: vigye be az állatot egy menhelyre? Tudok olyan menhelyekről, ahol nem is kevés pénzt kérnek azért, hogy egy állatot befogadjanak. Vagy elküldik, mert így is túlzsúfoltság van. Avagy a túlzsúfoltság miatt majd elaltatják az állatot. Akkor nem jobb, ha a felelős állatszerető a talált kutyát, macskát magához veszi, és a jó gazda gondosságával tartja?
Ha elfogadjuk azt, hogy az állatra mint elkövetési tárgyra vagyon elleni bűncselekmény is elkövethető, akkor hogyan állapítjuk meg az elkövetési értéket? Persze díjnyertes fedezőállatnak, tenyészszukának, avagy tenyésztőtől származó állatnak meg lehet állapítani a „forgalmi értékét”, de mi a helyzet a keverék kutyákkal, amelyeknek „legfeljebb” csak eszmei értéke van? Milyen értéket kell megállapítani szaporítótól származó egyedek esetében?
A szaporítók túlnyomó többsége egyúttal elköveti az állatkínzás vétségét, avagy bűntettét. Ebben az esetben egy bűncselekmény elkövetési tárgyáról állapítjuk meg annak kiskereskedelmi forgalmi értékét?
Ha az élet ily módon megállapított értéke az 50 000 forintot nem haladja meg, akkor a tettes nem követ el bűncselekményt, ha meghaladja, akkor igen, és értéktől függően alakul a bűncselekmény minősítése és ehhez képest a büntetési nem és mértéke. Tehát eszerint büntetőjogi szempontból különbséget teszünk az életek értéke között.
A Btk. 370. § (1) bekezdése szerinti lopás bűncselekményét az követi el, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. A rongálás bűncselekményét a Btk. 371. § (1) bekezdése szerint az követi el, aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével, vagy megrongálásával kárt okoz. A Btk. 378. § (1) bekezdésében meghatározott jogtalan elsajátítás vétségét az követi el, aki a talált idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja.
Mindhárom bűncselekmény tárgyra, dologra, vagyontárgyra nézve követhető el, tehát az állatot mint a bűncselekmény elkövetési tárgyát tárgyként, vagyontárgyként kezelik, így visszakanyarodva a bevezetőhöz, a tárgy – az elkövetési tárgy címkével ellátva – bűnjelkamrában kezelendő?
Nem vitatható, hogy egy pénzben is kifejezhető értékkel bíró állat elpusztítása a tulajdonos vagyonában csökkenést jelent, de véleményem szerint ennek jelentősége csak a bűncselekmény kapcsán bekövetkezett kár (és ilyen lehet még az esetleges állatorvosi költség) tekintetében, esetleges polgári jogi igény tekintetében és nem pedig bűncselekmény elkövetésének megállapítása és minősítése szempontjából lehet.
A fentiekben csupán néhány gondolatomat kívántam megosztani azzal kapcsolatban, hogy óriási előrelépés volt a büntető törvénykönyvben külön tényállásként, a vagyon elleni bűncselekmények közül kiemelve szabályozni az állatkínzás bűncselekményét, azonban az egységes gyakorlat kialakítása, az anomáliák feloldása és a szemléletváltás is még megoldásra váró további feladatok.
„Az ember csak akkor erkölcsös, ha magát az életet tartja szentnek, a növényekét és az állatokét épp úgy, mint az emberét, és igyekszik a lehetőségekhez képest segítséget nyújtani minden szükséget szenvedő életnek. A világ jövője ugyanis nem attól függ, hogy mennyire értjük, hanem hogy mennyire tiszteljük az életet.”
(Albert Schweitzer)
Ben-Belgacem A., címzetes főügyészségi ügyész, Kecskeméti Járási Ügyészség
A természetben nincs ingyen ebéd
Barry Commoner (1917–2012) amerikai biológus munkássága során felállított négy ökológiai alapelvének egyike szerint: „a természet semmit nem ad ingyen”, tehát nincs ingyen ebéd. Mindenért fizetnünk kell, és nem biztos, hogy pénzzel ki tudjuk fizetni a természetből való fogyasztásunkat.
A büntetőjog minden esetben az utolsó lépcsőfok, és ha létezik olyan kategória, ahol a megelőzés a fontos, akkor a környezet- és természetvédelem e körbe biztosan beletartozik.
Mit tehetünk mi, jogalkalmazók elsősorban a megelőzés érdekében? Nyilván a generális és a speciális prevenciót kell figyelembe venni; a környezetet és a természetet károsító bűncselekmények esetén indokolt olyan súlyú büntetés alkalmazása, amely az elkövetőt és másokat is visszatart az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetésétől. (Közhely, de igaz, hogy az unokáinknak is szüksége lesz majd többek között ivóvízre és élelemre.)
Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, mindenképpen szemléletváltásra van szükség, de arra is, hogy e bűncselekmények nyomozása már a kezdet kezdetétől szakszerűen haladjon, majd – mint végső fázis – a büntetőbíróság az elkövetővel szemben alkalmazza a megfelelő büntetőjogi szankciót.
Az ilyen jellegű ügyek nyomozása eltér az egyéb, például tulajdon elleni bűncselekmények nyomozásától. Széles körű háttérjogszabály ismeretét igényli, de igényli azt is, hogy valamilyen szinten a nyomozó „biológus” is legyen, vagy legalábbis nézzen utána bizonyos dolgoknak. Egy konkrét esetben például a nyomozó hatóság a kutatás során szembesült azzal, hogy az egzotikus nandu milyen méretű, és azt hol is lehet azonnal, a lefoglalást követően elhelyezni.
Az alábbiakban két ügyön keresztül mutatom be, hogy a nyomozás hiányosságai miatt az elkövető nem volt felelősségre vonható, avagy sokkal kisebb súlyú cselekmény miatt került sor a felelősségre vonására, mint amit valójában elkövetett. Felmerül az is, hogy a büntetőbíró a teljes joganyag ismeretében átlátja-e az elkövetett bűncselekmény valós társadalomra veszélyességét, érti-e a címben megfogalmazott alaptételt.
Nézzük a jogeseteket, amelyekből kitűnik az, hogy mennyire indokolt lenne a nyomozók, ügyészek, bírók továbbképzése ezen a területen. (Jó példa erre az ILEA2 által szervezett továbbképzés, illetve az OKRI e témában tartott vizsgálata-kutatása, valamint e témában összehívott tudományos konferenciája.)
I.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai tettek feljelentést a Btk. 242. § (2) bekezdésébe ütköző, a fokozottan védett élő szervezet egyedeinek pusztulását okozó természetkárosítás bűntette miatt ismeretlen tettes ellen. A feljelentésben megfogalmazott történeti tényállás szerint ellenőrzés alá vontak egy külföldi honosságú kisbuszt, amelyben 16 darab nagyméretű hűtőtáskát találtak elő, a tartalmuk pedig összesen 2936 védett és fokozottan védett madártetem volt.
A helyszíni szemlén jelen volt nemzeti parki természetvédelmi szakemberek, természetvédelmi őrparancsnok és természetvédelmi őrök az egyedeket beazonosították, és megállapították, hogy e madarak természeti eszmei értéke összesen 73 475 000 forint. Magyarországon ezt megelőzően ekkora mennyiségű és eszmei értékű madártetem egy járműben még nem került feltalálásra.
A madártetemek között rozsdás torkú, réti pityer, mezei pacsirta, barázdabillegető, sárga billegető, kék cinke, füzike, seregély, arany lile és más védett és fokozottan védett madár volt található. A helyszínen megállapításra került az is, hogy lőtt sebek vannak a tetemeken, tehát a madarakat lelőtték.
A feljelentésben foglalt történeti tényálláshoz igazodott a bűncselekmény minősítése is, mivel az elpusztított élő szervezet külön jogszabályban meghatározott pénzben kifejezett értékének együttes összege elérte a fokozottan védett élő szervezet egyedei esetében megállapított pénzben kifejezett legmagasabb érték kétszeresét.
Ebben az esetben a Btk. a gondatlan elkövetési alakzatot is büntetni rendeli.
A természetvédelméről szóló törvényhez igazodóan pedig a Btk. a természetvédelmi oltalom alatt álló faj egyedének valamennyi fejlődési szakaszát, alakját, állapotát, az elpusztult élőlényt is büntetőjogi védelemben részesíti.
A NAV járőrei a jármű átvizsgálását és a természetvédelmi szakemberek egyed-beazonosítását követően a megvalósulni látszó természetkárosítás bűntettének minősített esete miatt a helyszínre hívták a helyileg illetékes nyomozó hatóság tagjait, akik pedig a jármű szemléjének folytatása érdekében oda hívták a helyileg illetékes vadőrt, aki a jegyzőkönyv tanúsága szerint ezen az eljárási cselekményen részt is vett. Az nem derült ki az eljárás adataiból, hogy milyen jogcímen, milyen minőségben került sor az eljárásban történő részvételére.
Sőt, a jegyzőkönyv szerint a lefoglalt madártetemeket a vadőr részére adták át. Neki pedig ezen védett és fokozottan védett madarak egyedeinek tartására körülbelül ugyanannyi hatósági engedélye volt, mint a járművet vezető nem magyar állampolgár sofőrnek.
Az akkor éppen tomboló madárinfluenza miatt a helyszínre érkezett a területileg illetékes hatósági állatorvos, és a fertőzés elkerülése érdekében a madártetemeket megsemmisítésre hatósági jogkörében eljárva végül is (szerencsére) ő szállította el.
A fenti helyszíni eljárást követően a nyomozó hatóság a jármű sofőrjét gyanúsítottként hallgatta ki. A terhelttel közölt történeti tényállás: „a járművében megtalálásra került összesen 2946 darab védett madár, amelyek együttes eszmei értéke 73 475 000,- Ft. Ezzel elkövette a Btk. 242. § (1) bekezdés b./ pontjába ütköző természetkárosítás bűntettét”.
A természetkárosítás bűncselekményi tényállását kitöltő háttérjogszabályok rögzítése elmaradt, az pedig nem elkövetési magatartás a terhelt részéről, hogy a „járművében megtalálásra került”. Az sem érthető, hogy miért módosult a bűncselekmény minősítése.
A terhelt a gyanúsítás ellen panaszt nem terjesztett elő, azt vallotta, hogy bérelte a járművet egy ismerősétől, majd egy másik ismerőse – akinek a nevét és adatait hajlandó lett volna megadni a jegyzőkönyv szerint – kérte meg arra, hogy a 16 táskányi élelmiszert szállítsa ki Olaszországba. Azt is közölte, hogy meg tudja adni az olasz település nevét és a parkolót, ahol adott időpontban majd várják az élelmet. Telefonszámot is tud mondani, kit kell hívni, ha odaér.
Állította, hogy csak a hatósági eljárás során szembesült azzal, hogy mi volt a táskák taralma.
Vallomásának felvétele után a járművel együtt tovább engedték anélkül, hogy a nemzetközi szálra rányomoztak volna, például a telefon megszemlézésével, esetlegesen a terhelt további kihallgatásával a küldő és a fogadó személyére, a szállítmány fogadásának helyszínére.
A nemzetközi szál – ami nyilvánvalóan egy bűnszervezetet feltételez – felderítetlen maradt.
A nyomozó hatóság álláspontja szerint a fenti gyanúsítotti vallomás bűnösségre kiterjedő beismerő vallomás… (Mármint az, hogy nem tudta, mi a táskák tartalma?)
A nyomozás elrendelését és a gyanúsított elengedését követően a nyomozó hatóság igazságügyi élővilágvédelmi szakértőt rendelt ki. Internetről, vagy az Igazságügyi Minisztérium honlapjáról sikerült szakértőt találni. Élővilág-védelmi szakértő azonban sokféle lehet, amit a nyomozó hatóság nem vett figyelembe. Az általuk kirendelt szakértő speciális szakterülete éppen az állategészségügy és a zárttéri vadtartás volt.
A szakértőnek az alábbi kérdéseket tették fel:
- Mi okozhatta a madarak elhullását?
- Milyen védettségi fokba tartoznak a madarak?
- Mennyi a madarak jogszabályban meghatározott pénzben kifejezett értéke?
- A pénzben kifejezett érték eléri-e a fokozottan védett élő szervezet egyedei esetében megállapított legalacsonyabb értéket?
- A helyszínen látottak közül melyik felel meg a Btk.-ban meghatározott feltételeknek?
A madarakat egyértelműen lelőtték. A természetvédelmi szakemberek az egyedeket a helyszínen beazonosították latin és magyar elnevezésük szerint, és meghatározták az egy-egy fajhoz tartozó, jogszabályban rögzített természeti eszmei értéket. Ennek megválaszolására szakértőt kirendelni nem szükséges, mint ahogyan az összérték megállapításhoz sem, hiszen ez egyszerű összeadási és szorzási művelet.
Az utolsó kérdés véleményem szerint teljesen értelmezhetetlen.
A szakértő szerint a madarakat valószínűleg lelőtték. A többi kérdésre közölte, hogy azok megválaszolására nincs kompetenciája, és a nyomozó hatóság részére megadta egy másik szakértő nevét és elérhetőségét.
Az ennek alapján kirendelt újabb élővilágvédelmi szakértő táblázatba foglalta a helyszíni szemlén rögzített adatokat, tehát hogy egy fajból hány egyed került előtalálásra, egyedenként és összesen mekkora ezek természeti eszmei értéke.
A két – álláspontom szerint indokolatlanul kirendelt – szakértői díj összesen 331 400 forint volt.
A nyomozó hatóság olyannyira önállóan végezte a nyomozást, hogy csak az annak elrendeléséről szóló feljegyzést küldte meg az ügyészség részére. A régi Be. alapján a bűncselekmény feljelentésben meghatározott minősítésére és a természeti eszmei érték nagyságára is figyelemmel a fokozott ügyészi felügyelet bejelentésére haladéktalanul sor került.
Az iratokat többször írásban kérte az ügyészség megküldeni. Ennek az ügyészi utasításnak sem tettek eleget, az iratokat már csak vádjavaslattal küldték meg az ügyészségre, két hónap „nyomozást” követően.
A vádjavaslatot tartalmazó iraton még feltüntették azt, hogy: „a Romániában megvalósult orvvadászat bűncselekménye miatt a felajánlás kérdésében szíveskedjék intézkedni”.
Az ügyészség nem intézkedett, hiszen mire is? Honnan lehet tudni, hogy a madarakat Romániában lőtték? Azért, mert a terhelt a gyanúsítotti kihallgatása során azt állította, hogy Romániában kapta meg a táskákat? Egyrészt a terheltet igazmondási kötelezettség nem terheli, másrészt még ebből sem következik, hogy a madarakat ott lőtték, és nem Albániában, vagy akár Magyarországon. Az sem kizárt, hogy a terhelt lőtte le őket.
Ekkor a nyomozó hatóság már látta, hogy az ügynek nemzetközi vonatkozásai is vannak, de már későn.
Mit lehetett az ily módon lefolytatott nyomozás adataiból az iratokat áttanulmányozva kétséget kizáróan levonni? A terhelt által vezetett járműben nagyszámú, védett és fokozottan védett lőtt madártetem volt található. Mivel nem magyar honosságú volt a jármű, és a terhelt is azt vallotta, hogy külföldön kapta meg a táskákat, az bizonyos, hogy a terhelt az ország területére engedély nélkül beszállított és innen továbbszállítani kívánta természetvédelmi oltalom alatt álló fajok tetemeit a megfelelő hatóság engedélyek nélkül.
Ez az elkövetési magatartása alkalmas a Btk. 242. § (1) bekezdés a) és b) pontjába ütköző természetkárosítás bűntettének megállapítására.
A terhelt azonban azt állította, hogy nem nézte meg a táskák tartalmát. A mulasztásáért felelős lehet, azonban fel kellett-e ismernie, tisztában kellett-e lennie azzal, hogy ezek a madarak természetvédelmi oltalom alatt állnak. Bizonyítható-e az ő vonatkozásában a szándékos elkövetés?
Adatok – és a ténylegesen végzett nyomozás – hiányában csak a gondatlan elkövetés volt az elkövető terhére róható, ezen alapeset elkövetője azonban gondatlanság esetén nem büntethető, mert a megállapítható esetnek nincs gondatlan elkövetési alakzata.
Mivel az eljárás adatai alapján azt sem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a terhelt lőtte-e le – akár egyedül, akár társaival együtt társtettesként – a közel 3000 példány madarat, így a feljelentésben írt, a természetkárosítás bűntettének minősített esete sem volt a terhelt terhére írható.
Mindezek alapján a nyomozás megszüntetéséről kellett határozni, figyelemmel arra, hogy további nyomozati cselekmény elvégzése a kezdeti hiányosságok miatt már nem volt lehetséges, a helyszíneléskor és a terhelt kihallgatásakor megvolt bizonyítékok már elenyésztek.
Hozzáértő és szakszerű nyomozás esetén akár a nemzetközi szál is felderíthető, felgöngyölíthető lett volna.
II.
A másik természetkárosítás bűncselekménye tárgyában a nyomozás nemzetközi jogsegélykérelem alapján indult. A jogsegélykérelem Hollandiából érkezett, mivel a holland hatóság nyomozást folytatott egy holland állampolgárságú díszmadár-kereskedő, valamint külföldi állampolgárságú társai ellen. Azonnal felmerült tehát, hogy egy kiterjedt nemzetközi bűnszervezetről is szó lehet.
A holland hatóságok által megállapított tényállás szerint Észak-Afrikában szabadon élnek és szabadon befoghatók bizonyos pintyfélék. Adat merült fel arra, hogy ilyen madarakat Szerbián keresztül csempésznek be az Európai Unió területére, majd Magyarországon ezeket a madarakat egy szintén díszmadártenyésztéssel és -kereskedéssel foglalkozó magyar állampolgár fogadja, majd ő csempészi át ezeket Hollandiába az ottani kereskedőhöz.
A madarak csempészése mindenképpen szükséges volt, mivel élő állat megfelelő engedélyek, igazolások és hatósági állatorvosi okmányok nélkül más államokba nem szállítható. Felmerült az is, hogy e pintyféléken túl egzotikus, továbbá természetvédelmi oltalom alatt álló madarak egyedeit, és a Washingtoni Egyezmény hatálya alá tartozó fajok egyedeit is szállítják és értesítik, illegálisan, a megfelelő engedélyek nélkül.
A jogsegélykérelemhez csatolásra került az amszterdami bíróság végzése, ami tulajdonképpen a nálunk meglévő nyomozási bírói végzéshez hasonló. Ebben a végzésben házkutatást és lefoglalást rendelt el a bíróság a feltételezett magyar elkövető ingatlanán. A holland nyomozó hatóság kérése még az volt, hogy két, az adott üggyel foglalkozó nyomozója az eljárási cselekményeknél jelen lehessen.
Mivel díszmadártenyésztőről és -kereskedőről volt szó, vállalkozásának telephelye pedig egy külterületi tanyás ingatlan, már eleve feltehető volt, hogy nagy területen, számos röpdében és volierben kell a házkutatást foganatosítani. Ennek ellenére késő őszi időszakban, az esti órákban kezdtek hozzá a házkutatáshoz, gyakorlatilag még a röpdék számát (nemhogy a madarak számát) sem lehetett megállapítani.
A házkutatás kezdetén az érintett tenyésztő nem volt jelen a helyszínen, azonban a nyomozó hatóság telefonhívására megjelent, útközben a telefonkészülékét eldobta. Ezt akkor az eljárók észlelték és megtalálták, majd a jegyzőkönyv szerint – szintén a telefon megszemlézése nélkül – átadták a jelenlévő holland nyomozóknak. Ugyanígy tettek a terhelt számítógépével is, valamint nagyobb mennyiségű készpénzt is találtak elő, amelyet szintén átadtak a nyomozóknak a jegyzőkönyv szerint.
A kaotikus házkutatásra jellemző, hogy miután az ügy nyomozását átvette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya, a házkutatáson részt vett nyomozókat tanúként ki kellett hallgatniuk, majd összesítést kellett készíteniük arról, hogy melyik röpdében konkrétan milyen faj hány egyede volt, és ezek közül mi került lefoglalásra és elszállításra.
A házkutatás során merült fel az, amit a bevezetőben említettem, hogy nem árt kicsit utánajárni egy-két dolognak ilyen házkutatások megszervezése előtt. (A nyomozók többek között ugyanis itt szembesültek azzal, hogy az egzotikus nandu például mekkora, és hogy haladéktalanul lefoglalva azt hova is lehetne elszállítani.)
A házkutatás során az észak-afrikai pintyféléken túl (209 egyed) a terheltnél előtalálásra kerültek olyan fajok egyedei, amelyek természetvédelmi oltalom alatt állnak, köztük a Washingtoni Egyezmény hatálya alá tartozó fajok egyedei is. Ekkor merült fel, hogy az Eurojuston keresztül koordinációs értekezlet tartása szükséges, hiszen az előtalált további fajok esetében is előfordulhat, hogy azok tárgyai lehetnek a Hollandiában folyamatban lévő büntetőeljárásnak. A holland társszervektől annyit sikerült megtudni, hogy a jogsegélykérelemben írt büntetőeljárásban a magyar állampolgárságú terhelt mintegy 8 hónapig előzetes letartóztatásban is volt, az ő, és szerb társa gyanúsítottként történő kihallgatását is tervezik. Egyebekben a koordinációs értekezlettől „idő előttiségre” hivatkozással elzárkóztak.
Az Eurojusttól azonban tudomást szereztünk arról is, hogy illegális madárkereskedelem miatt a terheltünket távollétében – mivel akkor Hollandiában illegális madárkereskedelem miatt folyamatban lévő eljárásban előzetes letartóztatásban volt – az antwerpeni elsőfokú bíróság hathavi börtönbüntetésre és hatezer euró pénzmellékbüntetésre ítélte, továbbá kötelezte 25 euró hozzájárulás megfizetésére az erőszakos cselekmények áldozatait segítő alap javára, valamint a felmerült 51 euró bűnügyi költség megfizetésére.
Az ítéletben megállapított tényállás szerint összesen 44 példány madarat (köztük szavanna sármány, csicsörke, pirosfarkú papagáj) találtak elő a járművében, részben élve, részben elhullva. Ezeket a madarakat érvényes dokumentumok és engedélyek nélkül vásárolta meg, és vitte be ezeket Belgium területére, ahol értékesíteni kívánta azokat.
Az ítélet hivatkozik a Tanács vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása tárgyában kiadott 1996. december 9-i EK rendeletre, továbbá a Washingtoni és a Bonni Egyezményre.
Az ítélet a büntetés kiszabását, annak mértékét többek között azzal indokolta, hogy a terhelt által elkövetett bűncselekmény súlyos fokú, a vádlott által elkövetett tettek a felelősségérzet hiányáról és az állatok iránti tisztelet hiányáról tanúskodtak.
Azt meg kell jegyezni, hogy a holland és a belga természet védelméről szóló törvény hasonló a magyar szabályozáshoz, az egyedek bármely fejlődési alakzatát, bármely származékát védi, és csak a megfelelő hatósági engedélyek birtokában végezhető ezekkel bármilyen tevékenység, akár a tartásuk is.
A büntető törvénykönyv szerinti tényállás szabályozása mindkét államban szintén hasonló a miénkhez, azzal a lényeges eltéréssel azonban, hogy mindkét államban már a bűncselekmény alapesete is súlyosabban, hat évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A terheltünknél a házkutatás során 5 példány kanalas récét, 2 üstökös récét, 2 kisbukót, 2 cifra récét, 2 sárga homlokú amazont, 2 skarlát íbiszt és 6 nandut találtak elő, amely fajok természetvédelmi oltalom alatt állnak, és a terhelt ezek megszerzéséhez, tartásához, a velük való kereskedéshez a megfelelő hatóság engedéllyel nem rendelkezett.
A fenti tényállás alapján emeltünk a terhelt ellen vádat, annak ellenére, hogy meghatalmazott védője indítványozta az eljárás bűncselekmény hiányában való megszüntetését, mivel álláspontja szerint csak egy adminisztratív mulasztásról volt szó. A vádiratban felfüggesztett szabadságvesztés-büntetés kiszabására tettünk indítványt. A vádbeszédben a vádlott terhére – felhasználva a holland jogsegélykérelmet, és a belga elsőfokú ítéletet mint okirati bizonyítékokat – indítványoztuk értékelni, hogy ugyanolyan bűncselekményt Magyarországon két, nemzetközi büntetőeljárás hatálya alatt követett el.
Az elsőfokú bíróság – az eljáró bíró a teljes joganyag ismeretében – a vádlottat a terhére rótt bűncselekmény elkövetésében bűnösnek mondta ki, és őt – mivel az elkövetett cselekmény csekély tárgyi súlyú és a társadalomra csekély fokban veszélyes – egy év időtartamra próbára bocsátotta, és a több mint egymillió forint bűnügyi költség csak egy részének a megfizetésére kötelezte.
Vessük össze ezt az első fokú ítéletet, a kiszabott büntetést, és annak indokolását – a társadalomra veszélyesség megítélésében is – a fentiekben ismertetett belga ítélettel, és annak indokolásával, de akár azzal is, hogy más államban a legsúlyosabb szabadságelvonással járó kényszerintézkedést is elrendel a bíróság az elkövetővel szemben.
Nem volt tárgya a nyomozásnak az, hogy jelen esetben az elkövetőnek mekkora haszna keletkezett az illegális madárkereskedésből, mivel a mi vádiratunk csak a felsorolt természetvédelmi oltalom alatt álló egyedek engedély nélküli tartását mint elkövetési magatartást tartalmazta, ezekkel történő illegális kereskedelmet nem tudtuk bizonyítani.
Ezzel szemben a két külföldi büntetőeljárásban egyértelmű bizonyítást nyert, hogy a vádlott illegálisan kereskedik védett fajok egyedeivel. Mekkora haszonra tehet szert ebből, ha az sem tartja vissza, hogy előzetes letartóztatásban van hosszabb ideig külföldön, másik államban pedig végrehajtandó szabadságvesztés-büntetésre ítélik? Még e tények mellett is „anyagilag megéri” ezt a tevékenységet folytatni.
Vajon ha kábítószer-kereskedelemből származna a bevétele, abban az esetben is egy év próbára bocsátanák? Sajnos, nyilván „megéri” e bűncselekmények, a természetkárosító bűncselekmények elkövetése. Nagyon magas a látencia aránya, hiszen a „sértett egyed”, akit lelőttek, megöltek, csempésztek stb., nem tud feljelentést tenni, nem tud tanúvallomást tenni, nem fog panasszal élni. A feltárt esetekben pedig elenyésző az elkövetők büntetése.
***
A becsült adatok szerint a természetvédelmi oltalom alatt álló egyedekkel történő illegális nemzetközi kereskedelemből származó éves bevétel meghaladja a 6 billió dollárt. Ha komolyan vesszük a bevezetőben írt alaptételt, akkor mindent meg kell tennünk a természetkárosító bűncselekmények és elkövetőik felderítése érdekében, be kell szerezni a szükséges bizonyítékokat, és az ismertté vált elkövetőkkel szemben – a cselekmény társadalomra veszélyességét felismerve – a megfelelő büntetőjogi szankciót kell alkalmazni.
Ennek érdekében elengedhetetlen az e téren tevékenykedők továbbképzése, valamint a közvélemény tudatformálása, a szemléletváltás is, mert mi történik majd akkor, ha valaki kifogja az utolsó halat, és kivágja az utolsó fát…
Ben-Belgacem A., címzetes főügyészségi ügyész, Kecskeméti Járási Ügyészség