Gondolatok az állatkínzás bűncselekményének törvényi tényállásához

 „Te egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél”

(Antoine de Saint-Exupéry)

2018. március 22. napján az Országos Kriminológiai Intézet kerekasztal-konferenciát hívott össze, amelynek alapvető témája az intézet által az állatkínzás miatt indult büntetőeljárások tapasztalatai és a büntetőbíróságok büntetéskiszabási gyakorlata témájában végzett kutatási eredmény ismertetése volt. Több hozzászóló mondta el az előadást követően a saját konkrét ügyeiben felmerült problémákat, elsősorban a törvényi tényállás alkalmazhatóságáról, a felelős állattartásra való felhívás, felkészítés gyakorlatáról, és arról, hogy mennyire nem egyértelmű az ügyek megítélése.

E konferenciát követően – saját konkrét ügyeim alapján is – gondolkodtam el az állatkínzás törvényi tényállásán, az eltérő, esetleg már túlhaladott jogértelmezésen, halmazati kérdéseken, és az egységesnek egyáltalán nem mondható bírói gyakorlaton.

Tilki Katalin levezető elnök első gondolatainak egyike volt, hogy az alapvető jogalkalmazási problémát igazából az jelenti, hogy az „állatot” a jogszabályok tárgyként, ingó dologként kezelik, azonban valamennyien tudjuk, hogy ez a megközelítés nagyon sok jogalkalmazói problémát vet fel.

Nyilván nem kell az állatoknak jogalanyiságot biztosítani, de valamilyen szinten kivételt kellene hogy képezzenek a tárgyiasult„ingó vagyon mint elkövetési tárgyak” alól.

Ezzel kapcsolatban egy hozzászóló felvetette: mi a helyzet a bűncselekmény „elkövetési tárgyát” képező állattal? Több nyomozó hatóság álláspontja szerint ugyanis az elkövetési tárgyat a feltalálásával egyezően kell bűnjelként lefoglalni, azon változtatást, beavatkozást végezni nem lehet. Mi legyen ebben az esetben a – mondjuk éhezés és szomjazás miatt – legyengült, beteg állattal? Le kellene foglalni és bűnjelkamrába szállítani, majd bűnjelcímkével ellátni, és éveket várni, amíg a bíróság jogerős ítéletében nem dönt a lefoglalt „bűnjel” sorsáról?

Konkrét esetben a családi ház udvarában a tulajdonos félig agyonverve találta meg a kutyáját, amikor hazaért. Az állatorvos a telefonban hallott sérülések alapján haladéktalanul kérte, hogy az állatot szállítsák be a rendelőjébe, mert ott áll rendelkezésére megfelelő műszerezettség, röntgen, műtő, kötszerek stb. A helyszínre érkező rendőrjárőrök azonban ahhoz ragaszkodtak, hogy a sérült állat nem szállítható el, a bűncselekmény helyszínét ugyanis nem lehet megváltoztatni.

Az állat mint a bűncselekmény elkövetési tárgya a vagyon elleni bűncselekmények körében is átgondolást igényel, egyrészt az elkövetési érték, a halmazati kérdések, másrészt egyáltalán annak megállapítása körében, hogy történt-e vagyon elleni bűncselekmény, például rongálás.

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 4. §-a szerint bűncselekmény az a szándékos, vagy – ha a törvény a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. Társadalomra veszélyes cselekmény pedig az a tevékenység vagy mulasztás, amely mások személyét vagy jogait, illetve Magyarország Alaptörvény szerinti társadalmi, gazdasági, állami rendjét sérti vagy veszélyezteti.

Álláspontom szerint azt, hogy a cselekmény társadalomra veszélyes-e, az állatkínzások esetében körültekintően indokolt vizsgálni, és ha azt állapítjuk meg, hogy a cselekmény társadalomra veszélyessége hiányzik, a büntetőeljárást bűncselekmény hiányában meg kell szüntetni, még akkor is, ha a törvényi tényállás elemei megvalósulni látszanak.

Maga a Btk. 244. §-ában meghatározott állatkínzás bűncselekményének törvényi tényállása korrektnek és alkalmazhatónak tűnik addig, amíg egy-egy konkrét jogeset nem merül fel.

Az (1) bekezdés a) pontja szerint a bűncselekményt az követi el, aki gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak pusztulását vagy maradandó egészségkárosodását okozza.

A deliktum nem eredmény bűncselekmény, nem is célzatos bűncselekmény, magának az elkövetési magatartásnak kell alkalmasnak lennie arra, hogy pusztulást, egészségkárosodást okozzon.

A törvényi tényállásban meghatározott bántalmazás elég egzakt megfogalmazásnak tűnik. Bántalmazás az állat ütlegelése, verése, rugdosása. De bántalmazásnak minősül-e az állat bármilyen fegyverrel történő meglövése, lelövése? Egyes bírói álláspont szerint az egyszeri ráhatás nem bántalmazás, tehát nem valósul meg az állatkínzás bűncselekménye. Azonban, ha az állat kiskereskedelmi forgalmi értéke meghaladja az 50 000 forintot, akkor rongálás bűn-cselekményét látja megvalósultnak.

Mit kell érteni „bánásmód” alatt? A bánásmód jelentése a magyar nyelvben a hozzáállás kifejezése eszközök, állatok, jószágok kezelésében, tulajdonképpen valakinek a szokása, ahogyan a rábízott emberekkel, tárgyakkal és állatokkal bánik, foglalkozik.

A bánásmód hosszabb időintervallumot feltételez.¹ Az állat lelövése, meglövése egyszeri, ad hoc jellegű cselekvés, tehát nem bánásmód. De ez nem lehet oka a bűncselekmény hiányában történő megszüntetésnek, avagy a terhelt felmentésének, hiszen a bántalmazás ténye kétséget kizáróan ezen esetekben is megállapítható.

Biztosan nem bántalmazás, de bánásmódként értelmezhető-e, ha nyári hőségriasztás idején a kutyát a tűző napon egy alkalommal rövid ideig, pár percig felhúzott ablakokkal hagyjuk az autóban? Formailag: ha el sem távolodunk az autótól, elvileg megvalósul a bűncselekmény, hiszen maga ez a tevékenységünk alkalmas az állat pusztulására, egészségkárosodására. Beszélhetünk-e a huzamos ideig tartó bánásmódról? Veszélyes-e ez a magatartásunk a társadalomra?

Általában a felelőtlen gazdik hagyják így minden figyelemfelhívás ellenére a kedvencet az autóban. Miért is lenne szándékosság – akár eshetőleges szándékosság – a részéről megállapítható? A gondatlan elkövetés nem büntetendő.

Bánásmódnak minősül-e szintén nyári hőségriadó idején panellakás üveges erkélyére a kutya kizárása, úgy, hogy víz van kitéve az állat számára? Szintén egyszeri történés, egyszeri magatartás, az állatot kizáró személy úgy tervezi, hogy egy-két órán belül hazaér, de lekési az autóbuszt. Az állat feltehetően rejtett betegsége miatt azonban a hőségben elpusztul.

További kérdések is felmerülnek még a bánásmód körében a gazdák, gazdik felelősségének vizsgálata során. Az állatkínzások túlnyomó részének szenvedő alanyai a kutyák és a macskák.

A büntető törvénykönyvben megállapított törvényi tényállást mulasztással elköveti-e az a személy, aki az állat köztudottan magas állatorvosi költségeit – például egy életmentő műtéti beavatkozás – nem tudja vállalni, és emiatt az állat elpusztul? Ha az állat tulajdonosának magának sincs elég jövedelme, például élelemre is alig, az állat megbetegedéséig pedig ennek ellenére a jó gazda gondosságával járt el. Veszélyes lesz a mulasztása a társadalomra, ha nincs pénze a műtéti beavatkozásra, és ennek elmaradása miatt az állat szenved, avagy műtét helyett az állata elaltatásáról kénytelen dönteni? Főként, ha a műtét sem biztos, hogy megmentené az állat életét, legfeljebb szenvedését hosszabbítaná pár hónapig?

Konkrét ügyben hobbivadász készített – egyébként nem tudni miért – nem tiltott vadászati eszköznek minősülő ún. hattyúnyak-csapdát, amit még csak nem is azon vadásztársaság területén helyezett ki, amelynek egyébként tagja. Az előírásokat a kihelyezéskor nem tartotta be, a tájékoztatási kötelezettségének sem tett eleget, annak ellenére, hogy nagyszámú lakott tanyával rendelkező külterületi térségről volt szó. (Megjegyzem, hogy külterületen, a tanya és ahhoz tartozó területen a vadásztársaságoknak nincs is vadászati jogosultsága, az ilyen terület nem minősül vadászterületnek sem.)

A helyileg illetékes vadásztársaság tagjai nem is tennének ki ilyen csapdát vallomásuk szerint, és azzal is tisztában vannak, hogy gyakran kiszöknek akár a bekerítetlen tanyaudvarokról kutyák, macskák. A csapda lerakása ugyanis körülményes, másrészt körülményes a tájékoztatási kötelezettség teljesítése is.

A terhelt által lehelyezett hattyúnyak-csapdába – a szomszédos tanyán lakó gazda mellett póráz nélkül haladó – keverék, mintegy 25 kilogrammos kutya belelépett, a csapda rácsapódott az állatra, „aki? – ami?” egy órán át tartó súlyos szenvedések után elpusztult. A csapda ugyanis kívülálló számára nem nyitható, a csapda azonnali öléssel maximum a 10-15 kilogrammos rókát, aranysakált tudja elpusztítani, nagyobb állatra nem képes rácsapódni, csak szorító erővel bír.

A bíróság az állatkínzás bűncselekményének a vádja alól a terheltet felmentette azon okra hivatkozással, hogy a büntetőeljárás során nem merült fel adat arra, hogy a terhelt szándéka a szomszéd kutyájának megölésére irányult akkor, amikor a csapdát kihelyezte. Megállapítható-e a terhelt terhére az eshetőleges szándék, avagy terhére csak a tudatos gondatlanság róható, ami pedig nem büntetendő?

Az teljesen egyértelmű, hogy az állatok megfelelő szükségleteinek – tehát élelem és ivóvíz – nem biztosítása, hiánya állatkínzás. De álláspontom szerint megállapítható a főként házikedvencként, családtagként tartott kutyák, macskák esetében az elkényeztetés miatti „túletetés” is. Ha ezek az állatok emiatt elhíznak, és ezzel okozati összefüggésben ízületi betegség, cukorbetegség alakul ki náluk, megállapítható-e a bűncselekmény elkövetése? Álláspontom formailag igen, hiszen olyan bánásmódot alkalmaz velük szemben a gazda, amely alkalmas maradandó egészségkárosodás okozására. Megállapítható-e ilyen esetben a társadalomra veszélyesség?

Ugyanezt gondoltam tovább például azon hobbikutya-tartók esetében, akik az állatot házi kedvencként, családtagként tartják. A kutya mozgatása, sétáltatása közben azonban nem engedik meg azt, hogy más ebekkel barátkozzanak, játsszanak, szimatolják egymást, holott erre a „társas tevékenységre” a négy fal közé zárt állatnak szüksége lenne. Gyakran előfordul, hogy az ilyen kutyák másik fajtatársukat meglátva ugatnak, morognak és a gazdi még fel is kapja őket, „megvédendő szegény állatkáját.”

Vajon az ilyen magatartás okoz-e az állatnak pszichés problémát, frusztrációt, magatartási zavart, és ha igen, mondhatom-e azt, hogy olyan bánásmódot tanúsít az állat tulajdonosa, amely maradandó egészségkárosodás (pszichés károsodás) okozására alkalmas? Veszélyes-e a társadalomra az ilyen állattartó tevékenysége, amivel félénkké, bátortalanná és ezáltal agresszívvá neveli az állatot, mert a félelme bármikor, bármivel és bárkivel (akár gyermekkel vagy idős személlyel) szemben magát védő agresszivitásba, támadásba vált át?

A Btk. 244. § (1) bekezdés b) pontja szerinti állatkínzás bűncselekményét az követi el, aki gerinces állatát, vagy veszélyes állatát elűzi, kiteszi, vagy elhajtja. Az elűzés, kitevés egyértelműen, egzaktan meghatározható, de mi minősül „elhagyásnak”?

Elhagyásnak minősíthető-e az az eset, amikor panelrengetegben tartott kutyával a közeli erdős területre – amely nem vadászterület, hanem kerítés nélküli kutyafuttató – kimegy a tulajdonos, majd póráz nélkül játszik vele, avagy a kutya játszik a többi állattal. A kutya valamiért elszalad, a gazda szem elől téveszti. Mennyi ideig kell keresnie a területen, vagy annak közelében maradnia, hogy ne valósuljon meg az „elhagyás”?

Hatósági állatorvos feljelentése alapján indult büntetőeljárás amiatt, mert egy szabadon, póráz nélkül szaladgáló kutyát egy forgalmas útkereszteződésben elütöttek. A járművezető megállt, az állatot az útról lehúzta, majd telefonon állatorvosi segítséget kért. A hívásra a helyszínre érkező állatorvos a chipszámot leolvasva kiderítette a tulajdonos személyét és telefonszámát. A tulajdonos közölte, hogy nem tartózkodik a városban, nem tud azonnal a helyszínre menni, de egyidejűleg meglepődött azon, hogy hol találták a kutyáját, ugyanis a helyszíntől jóval távolabb lakik, a családi házának udvara kerítéssel körbezárt.

Az állatorvos a kutyát nem látta el, mivel nem látta biztosítottnak a kezelési költségek megfizetését. Az eb a helyszínen elpusztult. A feljelentés szerint a tulajdonos az állatot „elhagyta”, ezért elkövette az állatkínzás vétségét. Az állatkínzás bűncselekménye csak élő állatra követhető el.

Vajon a feljelentő állatorvos mulasztással elkövette az állatkínzás bűncselekményét akkor, amikor a sérült állatot anyagi okok miatt nem látta el?

Minősíthető-e állatkínzásnak a következő „állatszerető” magatartása: adott környéken elszaporodnak a macskák. A cicákat szerető minden nap, ugyanazon órában élelmet és ivóvizet visz számukra. Az így „beidomított” állatok várják ezt az időpontot, meglátva a jótevőt, már mennek is a letett élelemhez.

Állatbarát cselekedetnek tűnik. De: az élelemre odavetődő kóbor állatok száma egyre nő, egyre több állat érkezik, és mivel legalapvetőbb szükségletük – élelem és ivóvíz – biztosított, bizony ők maguk is egyre csak növelik a párosodással a kóbor macskák számát. Ezek az állatok nem részesülnek betegség esetén orvosi ellátásban, nem kapják meg a szükséges oltásokat, esetlegesen fertőző betegséget hordoznak és terjesztenek is, akár nemcsak a kóbor állatok körében. Mulasztás-e az, hogy nem fogadott be egyet-kettőt, nem keresett az akkor még néhány állatnak gazdát, nem gondoskodik gyógykezelésükről? Bánásmód-e és veszélyes-e a társadalomra? Véleményem szerint mindkét kérdésre igen a válasz, de mit szólna büntetőjogi felelősségre vonásához az „állatszerető”?

A bevezetőben említett vagyon elleni bűncselekmények megvalósulása kapcsán, pontosabban az anomáliák kapcsán két konkrét jogeset lényegét mutatom be a további kérdések felvetése érdekében:

A nyomozó hatóság lopás vétsége miatt hallgatott ki egy személyt, aki a facebook-oldalán eladásra hirdetett egy kutyát 25 000 forint vételárért. Az állat másik városban élő tulajdonosa, meglátva a hirdetést, a helyi rendőrkapitányságon feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki a 80 000 forint értékű kutyáját ismeretlen módon a lakóingatlana zárt, körbekerített udvaráról eltulajdonította.

Ugyanezen nyomozó hatóság másik eljáró tagja jogtalan elsajátítás vétségeként minősített egy hasonló esetet azzal, hogy az eb feltehetően valamilyen módon kiszabadult az ingatlan udvaráról, a gyanúsítottként kihallgatott sze-mély pedig befogta, hazavitte, gondozta, ápolta, etette, itatta, majd amikor a körülményeiben beállt személyi változás miatt új gazdát keresett számára, hirdetés útján talált rá a korábbi tulajdonosa. A terhelttel közölt történeti tényállás szerint a talált idegen dolgot eltulajdonította, azt 8 napon belül a hatóságnak, vagy annak, aki elvesztette, nem adta át.

A nyomozó hatóság mindkét esetben hivatkozott az 1981/8. számú BH-ra, amely szerint elkóborolt állat befogása nem jogtalan elsajátítást, hanem lopást valósít meg. A terheltet a bíróság jogtalan elsajátítás vétségében mondta ki bűnösnek, az alapos törvényességi óvás eredményeként került megállapításra, hogy a cselekmény lopás bűncselekménye.

Egy dolog, hogy közel 40 éves a hivatkozott BH, másfelől pedig az ügyben a község határában lévő legelőről elkóborolt birkát fogott be és tulajdonított el a tettes. Aktuálisan és időszerűen alkalmazható-e ez a döntés a napjainkban nagy számban tartott kutyákra és macskákra, amelyeket túlnyomórészt ma már nem haszonállatként, hanem hobbiállatként, házi kedvencként tartanak?

E két ügy kapcsán is felmerül a bevezetőben említett vagyon elleni bűncselekmény megállapíthatósága, továbbá a társadalomra veszélyesség kérdése.

Indokolt-e a büntetőjogi felelősségre vonása annak a személynek, aki szemmel láthatóan gazda nélküli kóbor kutyát, macskát befogad? A „kóbor” megfogalmazás arra is utal, hogy uratlan, tehát bárki birtokba veheti, és ezzel tulajdonjogot szerez? A hosszabb ideje gazdanélküliségre utalhat az alultápláltsága, a szőrzet gondozatlansága. Ha chippel ellátott ebről van szó, kell-e keresni állatorvost, aki le tudja olvasni? Mi a teendője a találónak többnapos ünnep esetén, amikor nincs állatorvosi ügyelet? Mennyiért olvassák le a chipet? Mi a teendő, ha az állatorvos azt állapítja meg, hogy az állatban nincs chip? Persze adhat fel hirdetést, a találás környékén kihelyezhet felhívást, de ha nem jelentkezik senki, nem tudja átadni annak, aki elvesztette, mert nem tudja, ki az. Arról nem is beszélve, hogy ha nem elvesztette, hanem a korábbi tulajdonos állatkínzást követett el, azaz a gerinces állatát elűzte, elhagyta, vagy kitette. Ha nem sikerült az állat korábbi tulajdonosát megtalálni, akkor melyik az a hatóság, akinek ezen határidőn belül le kell adni az élő állatot?

Ha nincs ilyen hatóság, akkor mit tegyen a találó, ha nem akarja, hogy gyanúsítottá váljék: vigye be az állatot egy menhelyre? Tudok olyan menhelyekről, ahol nem is kevés pénzt kérnek azért, hogy egy állatot befogadjanak. Vagy elküldik, mert így is túlzsúfoltság van. Avagy a túlzsúfoltság miatt majd elaltatják az állatot. Akkor nem jobb, ha a felelős állatszerető a talált kutyát, macskát magához veszi, és a jó gazda gondosságával tartja?

Ha elfogadjuk azt, hogy az állatra mint elkövetési tárgyra vagyon elleni bűncselekmény is elkövethető, akkor hogyan állapítjuk meg az elkövetési értéket? Persze díjnyertes fedezőállatnak, tenyészszukának, avagy tenyésztőtől származó állatnak meg lehet állapítani a „forgalmi értékét”, de mi a helyzet a keverék kutyákkal, amelyeknek „legfeljebb” csak eszmei értéke van? Milyen értéket kell megállapítani szaporítótól származó egyedek esetében?

A szaporítók túlnyomó többsége egyúttal elköveti az állatkínzás vétségét, avagy bűntettét. Ebben az esetben egy bűncselekmény elkövetési tárgyáról állapítjuk meg annak kiskereskedelmi forgalmi értékét?

Ha az élet ily módon megállapított értéke az 50 000 forintot nem haladja meg, akkor a tettes nem követ el bűncselekményt, ha meghaladja, akkor igen, és értéktől függően alakul a bűncselekmény minősítése és ehhez képest a büntetési nem és mértéke. Tehát eszerint büntetőjogi szempontból különbséget teszünk az életek értéke között.

A Btk. 370. § (1) bekezdése szerinti lopás bűncselekményét az követi el, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. A rongálás bűncselekményét a Btk. 371. § (1) bekezdése szerint az követi el, aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével, vagy megrongálásával kárt okoz. A Btk. 378. § (1) bekezdésében meghatározott jogtalan elsajátítás vétségét az követi el, aki a talált idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja.

Mindhárom bűncselekmény tárgyra, dologra, vagyontárgyra nézve követhető el, tehát az állatot mint a bűncselekmény elkövetési tárgyát tárgyként, vagyontárgyként kezelik, így visszakanyarodva a bevezetőhöz, a tárgy – az elkövetési tárgy címkével ellátva – bűnjelkamrában kezelendő?

Nem vitatható, hogy egy pénzben is kifejezhető értékkel bíró állat elpusztítása a tulajdonos vagyonában csökkenést jelent, de véleményem szerint ennek jelentősége csak a bűncselekmény kapcsán bekövetkezett kár (és ilyen lehet még az esetleges állatorvosi költség) tekintetében, esetleges polgári jogi igény tekintetében és nem pedig bűncselekmény elkövetésének megállapítása és minősítése szempontjából lehet.

A fentiekben csupán néhány gondolatomat kívántam megosztani azzal kapcsolatban, hogy óriási előrelépés volt a büntető törvénykönyvben külön tényállásként, a vagyon elleni bűncselekmények közül kiemelve szabályozni az állatkínzás bűncselekményét, azonban az egységes gyakorlat kialakítása, az anomáliák feloldása és a szemléletváltás is még megoldásra váró további feladatok.

„Az ember csak akkor erkölcsös, ha magát az életet tartja szentnek, a növényekét és az állatokét épp úgy, mint az emberét, és igyekszik a lehetőségekhez képest segítséget nyújtani minden szükséget szenvedő életnek. A világ jövője ugyanis nem attól függ, hogy mennyire értjük, hanem hogy mennyire tiszteljük az életet.”

(Albert Schweitzer)