Bűnügy-történeti konferencia Kolozsváron

Szerző(k): Mészáros Ádám

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézete bűnügy-történeti konferenciát hirdetett 19-21. századi, Kelet-Közép-Európában elkövetett bűnesetek történettudományi, jogtörténeti, kriminológiai, büntetőjogi avagy kriminalisztikai szempontú megvitatása céljából.

A rendezvényre Kolozsváron, 2019. október 10. és 12. napja között került sor. Az előadók nagy része a magyarországi egyetemek oktatói közül érkezett, de képviseltette magát a magyar ügyészi szervezet, illetve maga a szervező egyetem is.

A konferenciára látogatókat a csütörtöki hosszú út után Kádár Hunor adjunktus köszöntője, majd Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész Kányádi Sándor szellemét megidéző szerzői és előadóestje fogadta.

Az előadók pénteken és szombaton délelőtt mutathatták be az általuk választott esethez kapcsolódó problémakört harminc-harminc percben.

Az első előadások a betyárság témakörét járták körbe: Balogh Elemér¹ az utolsó zalai betyár, Savanyú Jóska; Nánási László² pedig Rózsa Sándor életét, bűneit, a velük szembeni büntetőeljárások menetét és kimenetelét ismertette.

Fenyvesi Csaba³ – Bagó Péter⁴ közreműködésével – a nyomozással kapcsolatos alapvető elméleti ismeretek felvázolását követően egy híres pécsi emberölési ügyet elemzett kriminalisztikai szempontból. A konferencián ismertetett esetek közül ez az ügy volt az egyetlen, amely nem zárult sikerrel: az elkövetőt 1974 óta nem sikerült azonosítani.

Az emberöléshez kapcsolódóan két rablógyilkosság is szerepelt a programban. Elsőként Borbély Tamás⁵ dolgozott fel egy győri esetet 1945-ből, majd Mészáros Ádám⁶ ismertette a Mailáth György néhai országbíró elleni bűntettek büntetőjogi megítélését.

Szintén a büntetőjog fonalát gombolyította tovább Ambrus István⁷, aki egy konkrét eset (az ún. csirke-per) kapcsán a Magyar Királyi Kúria korabeli döntvényét vette elő és fejtette ki az alaki és az anyagi bűnhalmazat problémáira vonatkozó álláspontját.

A rablógyilkosságok mellett a sorozatgyilkosok is napirendre kerültek. Előbb a kolozsvári egyetem képviseletében Kádár Hunor⁸ mutatta be egy híres helyi ügy tényállását, nyomozási nehézségeit és a „kalapácsos emberként” elhíresült gonosztevő elítélésének körülményeit; majd Varga Árpád⁹ a „martfűi rém” tettei kapcsán beszélt a végül ártatlannak talált Kirják János elítéltetésének okairól és következményeiről.

A konferencia másodnapját Domokos Andreának¹⁰ a Pécsi Tudományegyetem gyógyszerészhallgatója ámokfutásáról szóló előadása nyitotta. Őt Sivadó Máté¹¹ követte, aki a vietnámi drogmaffia magyarországi ténykedéséről beszélt.

A programot Sallai János¹² előadása zárta, aki a magyar rendészet történetét tekintette át a 19. század közepétől a 20. század végéig, két jeles személyiség, Karvasy Ágoston, illetve Szamel Lajos munkásságát állítva a kezdő- és a végpontba.

A barátságos hangulatú konferencia előadásaiból a szervezők tanulmánykötet megjelentetésére tettek ígéretet. Ebből a téma iránt érdeklődők részletesen megismerhetik majd a fentebb épphogy csak felvetett eseteket.

Mészáros Á. PhD, osztályvezető-helyettes, Büntető Jogtudományok Osztálya, OKRI

A másodlagos (objektív) büntethetőségi feltétel II. rész: Konklúziók

Szerző(k): Mészáros Ádám

A másodlagos (objektív) büntethetőségi feltétel fogalmának és esetköreinek meghatározását követően elemzés alá kell venni azokat a bűncselekményi tényállásokat, amelyek ilyen feltételt tartalmaznak. Ezek között, némelyek esetében az elméleti alapvetés kidolgozása miatt adott esetben át kellett értékelni a korábbi megállapításokat. ¹

Az öngyilkosságban közreműködés és a másodlagos

büntethetőségi feltétel

Az öngyilkosságban közreműködés kapcsán a másodlagos büntethetőségi feltétel törvénybe iktatása alapvetően az indokoltság kérdését veti fel, ugyanakkor nem lehet eltekinteni annak értelmezési nehézségeitől sem. A formulát egyesek objektív, mások szubjektív ² büntethetőségi feltételnek tekintik. Korábban Györgyi Kálmán hívta fel a figyelmet arra, (amit teljességgel elfogadhatónak lehet tekinteni) hogy az elkövetési magatartások (rábírás, segítségnyújtás) már önmagukban feltételezik, hogy az öngyilkosságot legalább megkíséreljék. ³ Szintén felhívta a figyelmet arra, hogy az öngyilkosság megkísérlése, elkövetése nem az elkövető tudatától független körülmény. ⁴ Tokaji Géza pedig egyenesen kijelentette, hogy az elkövetett vagy megkísérelt öngyilkosságra a szándékosságnak ki kell terjednie. ⁵ Míg Györgyi Kálmán a másodlagos büntethetőségi feltételt magyarázó jellegű kitételnek minősítette és utalt arra, hogy arra praktikus okból van szükség ⁶, Tokaji Géza büntethetőséget kizáró okká transzformálta volna ⁷.

Véleményem szerint nem indokolt a törvény szövegében a másodlagos büntethetőségi feltétel. Kétségtelen, hogy az öngyilkosság nem bűncselekmény, ezért a részességi alakzatok nem alkalmazhatók azzal kapcsolatban, azonban a törvényhozó azzal, hogy (részesi jellegű) sui generis tényállást alkotott, ezt a problémát áthidalta: az öngyilkosságra rábíró vagy az öngyilkossághoz segítséget nyújtó tettese lesz a bűncselekménynek.

A bűncselekmény elkövetési magatartásai a rábírás és a segítségnyújtás, amik egyben a felbujtás és a bűnsegély elkövetési magatartásai is. Értelmezésük ennek megfelelően nem lehet más, mint a részesi alakzatok kapcsán. Az viszont „dogma”, hogy a rábírás csak akkor valósul meg, amennyiben sikeres, azaz amennyiben a rábírt legalább megkísérli elkövetni azt a magatartást, amelyre a rábírás vonatkozott. Ebben a tekintetben közömbös, hogy a rábírással érintett magatartás bűncselekmény-e (lást felbujtás), avagy önmagában nem büntetendő cselekmény (öngyilkosság). A sikertelen rábírás felhívásnak minősíthető, ami alapvetően nem büntetendő sem bűncselekmény, sem öngyilkosság vonatkozásában. [A felbujtás keretein belül a sikertelen rábírás (ami a felbujtás kísérlete) csak akkor büntetendő, ha a felhívással érintett bűncselekmény előkészületét a törvény büntetni rendeli, lévén a sikertelen felbujtás bűncselekmény elkövetésére való felhívásnak minősül. Az öngyilkosságban közreműködés esetén az öngyilkosságra való sikertelen rábírás szintén nem büntetendő cselekmény.]

Egyedüli értelme a büntethetőségi feltételnek akkor lenne, ha az öngyilkosságban közreműködés elkövetési magatartása az öngyilkosságra felhívás, esetleg más, bizonytalanul meghatározott cselekmény (pl. más öngyilkosságában közreműködik) lenne. Erről viszont szó sincs.

Vitathatatlan, hogy indokolatlanul kiterjesztené a büntetőjogi felelősség körét, ha az eredménytelen öngyilkosságra rábírás vagy ahhoz való segítségnyújtás (akár felhívás, akár közreműködés formájában) is bűncselekmény lenne. Viszont mivel a rábírás sikert, azaz eredményességet feltételez, helyesen értelmezve a törvényt, ez a büntethetőségi feltétel nélkül sem következhetne be.

A segítségnyújtással kapcsolatban szintén ez a helyzet. Ez az elkövetési magatartás is csak akkor valósulhat meg, ha az a magatartás, amelyhez a segítségnyújtás történik, legalább megkísérelten bekövetkezik. Az elkövetéshez szükséges vagy azt könnyítő (akár fizikai, akár pszichikai) feltételek biztosítása alapvetően nem büntetendő magatartások sem bűncselekményre, sem öngyilkosságra vonatkozóan. Helyesen értelmezve a törvényt, a büntethetőségi feltétel előírására ebben az esetben sincs semmi szükség. Talán nem véletlen, hogy a szilárd dogmatikai alapokon álló Csemegi-kódex nem követelt meg büntethetőségi feltételt az öngyilkosságban közreműködés büntethetőségéhez. ⁸

Véleményem szerint elegendő lenne a törvényben azt előírni, hogy „Aki mást öngyilkosságra rábír, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

A bűncselekmény minősített esete sem problémamentes. Minősített eset lévén, valójában nem lehet szó büntethetőségi feltételről, törvénybe iktatása szintén felesleges. Helyesebb lett volna a minősített esetet akként megfogalmazni, hogy két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki az (1) bekezdésben meghatározott cselekményt tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére követi el.

Az emberölés és a másodlagos büntethetőségi feltétel

Az emberölés speciális esete ⁹ kapcsán előírt másodlagos büntethetőségi feltétel még több problémát vet fel. Az emberölés ezen esetének elkövetési magatartása csupán a rábírás, ami miatt akkor tehető felelőssé az elkövető, ha az öngyilkosságot elkövetik. Ebből az következne, hogy az öngyilkosság megkísérlése esetén a rábíró nem felel büntetőjogilag. Ez azonban nincs így, de a megoldás nem a jogalkotói akarat szerint alakul. A 2012. évi LXII. törvény indokolása szerint az emberölés speciális esetének megvalósulási feltétele, hogy az öngyilkosságot elkövessék; erre azért van szükség, mert a bűncselekmény a halálos eredménnyel válik befejezetté, mivel pedig az emberölés kísérlete büntetendő, a megkísérlési fordulatra nincs szükség.

Itt valójában nem erről van szó, az indokolás nincs tekintettel a kísérlet és a másodlagos büntethetőségi feltétel közötti különbségre, illetve az elkövetési magatartás értelmezésére. Mielőtt ezekre kitérnék, hangsúlyosan meg kell jegyezni, hogy az emberölés alapesete és speciális esetének elkövetési magatartása között lényegi különbség van. Az alapeset nyitott törvényi tényállás, ahol az eredmény (halál) okozásán van a hangsúly, és ez a bűncselekmény elkövethető akár tevéssel, akár mulasztással. Az emberölés speciális esetének elkövetési magatartása ezzel szemben konkrétan meghatározott cselekmény (rábírás), ami csak tevéssel valósítható meg. A két különböző elkövetési magatartásra tekintettel a két alapeset nem keverhető össze, így nem állítható, hogy a speciális eset tekintetében azért nincs szükség a megkísérlési fordulatra, mert az emberölés másik alapesetének a kísérlete büntetendő. Érdemes megjegyezni, hogy az öngyilkosságban közreműködés sem nyitott törvényi tényállás, az elkövetési magatartás az öngyilkosságra rábírás vagy annak elkövetéséhez segítség nyújtása, azaz tevéses magatartások (ez még akkor is igaz, ha kivételesen előfordulhat mulasztásos bűnsegély a részesség értelmezése kapcsán).

Továbbmenve, az tény, hogy amennyiben a rábírás sikeres, és a passzív alany elköveti az öngyilkosságot, az emberölés befejezetten megvalósul. Kérdéses azonban, hogy mi a helyzet akkor, ha bár a rábírás sikeres és eredményes, a passzív alany csupán megkísérli az öngyilkosságot? A fő kérdés az, hogy az emberölés speciális esete, és ugyanígy, az öngyilkosságban közreműködés bűncselekménye tekintetében a halál tényállástanilag eredménynek tekinthető-e? Ennek megválaszolása során érdemes előbb az öngyilkosságban közreműködést megvizsgálni, az abból eredő következtetésnek az emberölés speciális esete kapcsán is helytállónak kell lennie.

Ha az öngyilkosságban közreműködés tényállásában a halál (az öngyilkosság mint más önkezű halála) eredmény, akkor nincs értelme másodlagos büntethetőségi feltételként előírni, hogy az öngyilkosságot megkíséreljék vagy elkövessék, mivel az eredménynek a büntetőjogi felelősséghez be kell következnie (befejezett bűncselekményként), illetőleg meg kell „kísérlődnie” (kísérletként).

A tényállásban azonban az öngyilkosság (más önkezű halála) nem eredményként, hanem másodlagos büntethetőségi feltételként nyert külön szabályozást, ebből pedig az következik, hogy a bűncselekmény befejezettségéhez nem szükséges az öngyilkosság befejezett megvalósítása, a bűncselekmény akkor is befejezett, ha az öngyilkosságot megkísérlik. Ezt elismeri a Kúria 3/2013. Büntető jogegységi határozata, amely a halál beálltát a bevégzettség stádiumának tekintve állítja azt, hogy a halál beállta a törvényi tényállás teljességéhez nem feltétlenül szükséges ¹⁰. Nem egészen érthető viszont, hogy ezt a gondolatot az emberölés speciális esetére miért nem ültette át a legfőbb bírói fórum? Ott ugyanis abból indul ki, hogy a törvényi tényállás eredmény-bűncselekmény, befejezettségéhez az szükséges, hogy az öngyilkosság végrehajtása folytán a passzív alany halála bekövetkezzék.

A probléma tehát az, hogy mindkét bűncselekmény közös elkövetési magatartása az öngyilkosságra rábírás, azonban míg az egyik esetben a Kúria a halált (öngyilkosságot) eredménynek tekinti, a másik esetben a bevégzettség stádiumának. A törvényi szabályozásból kitűnően azonban a halál (öngyilkosság) bekövetkezte másodlagos büntethetőségi feltétel.

Valójában, ha a rábírás sikeres ugyan, de a passzív alany csupán megkísérli az öngyilkosságot, akkor az a helyzet áll elő, hogy az elkövetési magatartás megvalósul, és egyébként eredményes is (így voltaképp a tényállás befejezetten megvalósul), azonban az elkövető a másodlagos büntethetőségi feltétel miatt mégsem fog emberölés miatt felelősséggel tartozni, mivel ahhoz az öngyilkosság elkövetése szükséges.

Ebben az esetben azonban nem az emberölés kísérletéről van szó, mivel a rábírás teljes egészében megvalósult, sikeres és eredményes volt. Tehát a tettesi cselekmény voltaképp ilyenkor is befejezett, de a törvény értelmében az elkövető nem büntethető, mivel a büntethetőségéhez az kell, hogy az öngyilkosságot elkövessék. Magyarul, az elkövetési magatartás kifejtése esetén a bűncselekmény már akkor befejezett, ha az öngyilkosságot megkísérlik.

Az emberölés speciális esetének valódi kísérlete akkor valósulna meg, ha a rábírás eredménytelen, azaz annak nyomán az öngyilkosjelölt meg sem kísérli az öngyilkosságot. Ez azonban, mivel sikertelen rábírásként felhívásnak minősíthető, voltaképp előkészületi jellegű magatartás. Előkészület miatt azonban nem büntethető az öngyilkosságra felhívó, egyrészt azért, mert a büntetőjogi értelemben vett előkészület szándékos bűncselekményt feltételez, az öngyilkosság viszont nem bűncselekmény; másrészt még ha az öngyilkosság bűncselekmény lenne is, a törvény rendszeréből kiindulva az emberölés büntetendő előkészülete a speciális emberölés esetén az általános alapesethez képest nem kerülhet szóba.

Az öngyilkosság megkísérlése esetén mindezekből láthatóan az emberölés kísérlete (és előkészülete) nem jöhet szóba ¹¹. A megoldást Karsai Krisztina abban látja, hogy amikor az öngyilkosságot a passzív alany csupán megkísérli, az elkövető az öngyilkosságban közreműködés (Btk. 162. §) miatt tartozik büntetőjogi felelősséggel. ¹² Ez a megoldás, annak ellenére, hogy nincs összhangban a törvényhozó intenciójával, ami emberölés kísérleteként szerette volna értékelni a cselekményt, még mindig elfogadhatóbb, viszont nem maradéktalanul. Az emberölés kísérletének büntetése a befejezett cselekményhez igazodik (még ha van is mód a kísérlet enyhébb megítélésére), ami jelen esetben 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés. Az öngyilkosságban közreműködés büntetési tétele az eset körülményeitől függően (jelen esetben az életkornak van jelentősége) 1 évtől 5 évig, avagy 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés. Az emberölés kísérlete és az öngyilkosságban közreműködés büntetési tétele között, mint látható, elég nagy a különbség. Szintén problémás, hogy a büntetőjogi irodalom és gyakorlat a beszámítási képességgel nem rendelkező, illetve a 14 év alatti személy öngyilkosságra bírását emberölésként minősítette/minősíti ¹³, e tényállástól eltérni a „kísérlet” esetén dogmatikailag nem aggálymentesen indokolható csak.

Összegzésként az emelendő ki, hogy másodlagos büntethetőségi feltétel beiktatására az emberölés speciális esete kapcsán sem volt szükség, mivel a rábírás feltételezi az öngyilkosság elkövetését vagy megkísérlését. Az az elgondolás pedig, hogy a megkísérlési fordulatra azért ne lenne szükség, mert az emberölés kísérlete büntetendő, tévedésen alapszik.

A másodlagos büntethetőségi feltétel jellege az emberölés és

az öngyilkosságban közreműködés példáján

A fogalomalkotás során felmerült, hogy a másodlagos büntethetőségi feltétel a cselekmény büntetendőségét, avagy az elkövető büntethetőségét érinti-e, azaz hogy be nem következése esetén a cselekmény nem lesz-e büntetendő, vagy az elkövető nem lesz-e büntethető?

Az emberölés és az öngyilkosságban közreműködés áttekintését követően egy példával talán megfelelően lehet szemléltetni a problémát, és levonni a konklúziót.

A példa szerint A. rábírja B-t, hogy az bírja rá a 12 éves C-t öngyilkosság el-követésére, és C. ennek hatására az öngyilkosságot megkísérli.

Az bizonyos, hogy C. nem felel semmilyen bűncselekményért, lévén az öngyilkosság nem bűncselekmény.

Még az is bizonyos, hogy B. megvalósítja az emberölés speciális tényállását (ami nem nyitott törvényi tényállás, hanem csak tevéssel elkövethető cselekmény), azonban mégsem tartozik büntetőjogi felelősséggel az emberölés miatt, mivel a büntethetőségi feltétel ezt kizárja (C. az öngyilkosságot nem elkövette, csupán megkísérelte).

Itt viszont több bizonytalansági elem lép közbe.

Ha a büntethetőségi feltétel objektív jellegű, és hiánya a cselekmény büntetendőségét zárja ki, ennek lehet az a következménye, hogy A. nem felelhet emberölésre való felbujtás miatt, mivel hiányzik a büntetendő tettesi alapcselekmény. Már amennyiben a másodlagos büntethetőségi feltétel figyelembe vehető a részességhez szükséges tettesi alapcselekmény vonatkozásában. Bűncselekmény-fogalmi szinten ugyanis a tényállásszerűség, a büntetőjog-ellenesség és a bűnösség fennáll, ami a teljes járulékossági modellt alapul véve megalapozza a megfelelő tettesi alapcselekményt. De ha a másodlagos büntethetőségi feltételt a büntetendőséggel hozzuk összefüggésbe, ez alááshatja a megfelelő (büntetendő) tettesi alapcselekmény létét.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy B. magatartását ebben az esetben – legalábbis a korábban említett jogirodalmi álláspont szerint ¹⁴ – az öngyilkosságban közreműködés tényállása alá kell vonni. Ennek következtében B. öngyilkosságban közreműködés miatt felel. A. büntetőjogi felelősségének megítélésével kapcsolatban azonban számos kérdés vetődik fel. A legfontosabb, hogy A. vajon emberölésre, avagy öngyilkosságban közreműködésre való felbujtás miatt felel-e? A kérdés megválaszolásához kapcsolódik, hogy a büntethetőségi feltétel vajon meghatározhatja-e a tényállásszerűséget (a bűncselekményi minősítést), vajon múlhat-e ezen, hogy a tettesi cselekmény milyen tényállásba fog ütközni?

Helyénvaló az a következmény, hogy ha a 12 éves passzív alany csupán megkísérli az öngyilkosságot, öngyilkosságban közreműködés, ha el is követi, emberölés valósul meg?

A másik oldalról viszont, az emberölés (5) bekezdés szerinti változata nemcsak az emberölés alapesetéhez képest speciális, hanem az öngyilkosságban közreműködéshez képest is. És így, mint speciális bűncselekmény, „leelőzi” az általánost. Legalábbis a tényállásszerűség szintjén. Ebből pedig az következik, hogy ha a tényállásszerűség fennáll, akkor ezt a bűncselekményt kell megállapítani, a büntethetőségi feltételtől függetlenül.

Ha viszont a büntethetőségi feltétel szubjektív jellegű (valóban büntethetőségi feltétel), és hiánya az elkövető büntethetőségét zárja ki, A. emberölésre való felbujtás miatt felel, annak ellenére, hogy a tettes, B. nem tartozik emiatt (az emberölés miatt) büntetőjogi felelősséggel. Ez a megoldás nem mond ellent a részesség járulékosságának, amely tényállásszerű, büntetőjog-ellenes és bűnös alapcselekményt követel meg.

Mindezeket a következő táblázat szemlélteti.

Ha büntethetőségi feltétel:
C.	B.	A.
megkísérli az öngyilkosságot	a speciális emberölés tettese (tényállásszerű+jogellenes+bűnös) DE: nem felelhet emiatt, helyette:	a speciális emberölés felbujtója (van megfelelő tettesi alapcselekmény)
megkísérli az öngyilkosságot	öngyilkosságban közreműködés!
elköveti az öngyilkosságot	a speciális emberölés tettese	a speciális emberölés felbujtója
Ha büntetendőségi feltétel:
C.	B.	A.
megkísérli az öngyilkosságot	az emberölés nem büntetendő cselekmény, ezért:	nem lehet emberölés felbujtója, mert az emberölés nem büntetendő, így nem megfelelő tettesi alapcselekmény, ezért:
megkísérli az öngyilkosságot	az öngyilkosságban közreműködés tettese	öngyilkosságban közreműködés felbujtója
elköveti az öngyilkosságot	a speciális emberölés tettese	a speciális emberölés felbujtója
Ha tényállási elem:
C.	B.	A.
megkísérli az öngyilkosságot	az emberölés nem tényállásszerű, így nem bűncselekmény, ezért:	nem lehet az emberölés felbujtója, mert az emberölés nem bűncselekmény, mivel nem tényállásszerű, így nem megfelelő tettesi alapcselekmény, ezért:
megkísérli az öngyilkosságot	az öngyilkosságban közreműködés tettese	öngyilkosságban közreműködés felbujtója
elköveti az öngyilkosságot	a speciális emberölés tettese	a speciális emberölés felbujtója

Rengeteg bizonytalanságot és ellentmondást szüntetne meg, ha a törvény az emberölés kapcsán azt írná elő, hogy „Aki tizennegyedik életévét be nem töltött, vagy beszámítási képességgel nem rendelkező személyt ¹⁵ öngyilkosságra rábír, vagy annak elkövetéséhez segítséget nyújt, öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Az emberrablás feljelentésének elmulasztása

Az emberrablás feljelentésének elmulasztása különleges abban az értelemben, hogy mulasztásos elkövetési magatartáshoz fűz büntethetőségi feltételt, ami az alapbűncselekmény meghatározott stádiumára vonatkozik. A tényállás annak a cselekményét rendeli büntetni, aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy emberrablás elkövetése készül, és erről az érintett személyt vagy a hatóságot, mihelyt teheti, nem tájékoztatja. A büntetőjogi felelősség feltétele, hogy az emberrablást megkíséreljék vagy elkövessék (Btk. 191. §). Mivel az emberrablás feljelentésének elmulasztása tiszta mulasztásos bűncselekmény, ennek a kísérlete fogalmilag kizárt.

Meg kell azonban említeni, hogy ha valaki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy emberrablás készül, ez az elkövető tudatától nem független, legfeljebb az akaratától lehet az. A büntetőjogi felelősség éppen a tudomáson alapul. Felelősségének beállta azonban adott esetben meglehetősen bizonytalan: az, hogy az emberrablók mikor lépnek a tényállás keretei közé, a feljelentést elmulasztó cselekvőségén kívül áll, így az is, hogy felelőssé lesz-e egyáltalán tehető, és ha igen, mikor? Az bizonyos, hogy amennyiben az elkövető hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy emberrablás elkövetése készül, addig a pillanatig, amíg az emberrablást nem kísérlik meg, mulasztása ellenére nem tartozik felelősséggel. A felelősségi szabályokat a következők szerint lehet összefoglalni:

Ha valaki megtudja, hogy emberrablás elkövetése készül, és azt időben jelenti, ami miatt az emberrablás meghiúsul, nem tartozik felelősséggel, az emberrablók azonban az előkészület miatt felelnek.
Ha valaki megtudja, hogy emberrablás elkövetése készül, de azt nem jelenti időben, azonban a készülő emberrablás más okból lelepleződik, a mulasztó bár megvalósítja a tényállást, mégsem tartozik felelősséggel, az emberrablók azonban az előkészület miatt felelnek.
Ha valaki megtudja, hogy emberrablás elkövetése készül, de azt nem jelenti időben és emiatt az emberrablást megkísérlik (pl. túszul ejtik a passzív alanyt, de a követelést még nem közlik) vagy befejezetten valósítják meg, a mulasztó megvalósítja a tényállást és büntethető is lesz miatta, az emberrablók pedig az eset körülményeihez képest felelnek kísérlet vagy befejezett bűncselekmény miatt.
Ha valaki megtudja, hogy emberrablás elkövetése készül, de azt nem jelenti időben, viszont az emberrablók a készülő emberrablás folytatásától önként elállnak (az előkészülettől önként visszalépnek), sem a mulasztó, sem az emberrabló nem felel emberrablás miatt (az utóbbiak legfeljebb a maradék-bűncselekményért tehetők felelőssé).
Ha valaki megtudja, hogy emberrablás elkövetése készül, de azt nem jelenti időben, és emiatt az emberrablást megkísérlik ugyan, de az emberrablók a kísérlettől önkéntesen visszalépnek, a mulasztó felel a feljelentés elmulasztása miatt, annak ellenére, hogy az emberrablók az emberrablás kísérlete miatt nem büntethetők (legfeljebb a maradék-bűncselekményért tehetők felelőssé).
Ha valaki megkísérelt vagy befejezett emberrablásról szerez tudomást, nem köteles azt jelenteni, így ha azt nem jelenti időben, nem követ el bűncselekményt, az emberrablók pedig az eset körülményeihez képest felelnek kísérlet vagy befejezett bűncselekmény miatt.

Táblázatba foglalva mindezt:

Eset	Magatartás	Történés	A.	B.
A. megtudja, hogy készül	jelenti	emiatt meghiúsul	nem felel	előkészület
A. megtudja, hogy készül	nem jelenti	más okból lelepleződik	nem felel	előkészület
A. megtudja, hogy készül	nem jelenti	megvalósul (befejezett vagy kísérlet)	felel	felel
A. megtudja, hogy készül	nem jelenti	B. eláll az előkészülettől	nem felel	nem felel (maximum maradék-bűncselekmény)
A. megtudja, hogy készül	nem jelenti	B. eláll a kísérlettől	felel	nem felel (maximum maradék-bűncselekmény)
A. megtudja, hogy már megkísérelték	nem jelenti	kísérlet	nem felel	felel

Aggályosnak két esetet lehet tekinteni. Az egyik, amikor a mulasztó annak ellenére felelőssé tehető, hogy az emberrabló a kísérlettől önként visszalép. A másik, hogy vajon a mulasztó felelőssé tehető-e, ha nem a mulasztása miatt kísérlik meg vagy fejezik be az emberrablók a cselekményüket? Azaz, ha a feljelentés elmulasztása voltaképp nem (előmozdító) oka az emberrablásnak. Ha a mulasztást gondolatban elhagynánk, és az emberrablás mégis megvalósulna, a conditio sine qua non formula (és így az arra épülő okozatossági teóriák) alapján nem állapítható meg az okozati összefüggés.

A csődbűncselekmény

A csődbűncselekmény esetén szabályozott büntethetőségi feltétel más jellegű, mint az eddig említettek. A szakirodalom szerint mindaddig, amíg az eredmény, azaz a hitelező vagy a hitelezők kielégítésének részben vagy egészben történő meghiúsítása nem következik be, a bűntett kísérlete állapítható meg. ¹⁶ A bűncselekmény miatti büntetőjogi felelősség feltétele azonban az objektív büntethetőségi feltétel megvalósulása, ennek hiányában még teljes tényállásszerűség esetén sem lehet megindítani a büntetőeljárást ¹⁷.

A különbség az eddig tárgyalt esetektől abban ragadható meg, hogy míg az emberölésnél, az öngyilkosságban közreműködésnél és az emberrablás feljelentésének elmulasztásánál e bűncselekmények befejezett tettesi magatartásához fűz a törvény büntethetőségi feltételt, és a rábírt személy, illetve az emberrabló cselekményének a stádiuma számít a büntetőjogi felelősség megállapítása kapcsán, addig a csődbűncselekmény kísérlete esetén is lehet szerepe a büntethetőségi feltételnek (sőt szükséges is a bekövetkezése).

A nem valódi büntethetőségi feltételek

Mint ahogy arra korábban utaltam, létezik néhány olyan esetkör, amely valójában nem tekinthető másodlagos büntethetőségi feltételnek, már csak azért sem, mert nem az alaptényállással áll összefüggésben, azonban korábban objektív büntethetőségi feltételnek tekintették, és – ami talán fontosabb – valódi dogmatikai problémát jelent.

A segítségnyújtás halált okozó elmulasztása

Békés Imre az objektív büntethetőségi feltételek tárgyalása során első példaként a segítségnyújtás elmulasztásának azon minősített esetét említette, amikor a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna. Békés szerint arra a körülményre, hogy a segítségnyújtás a sértett életét megmenthette volna, az elkövető bűnösségének nem kell kiterjednie. A halált az elkövető azon mulasztása okozza, hogy nem nyújtott segítséget a sértettnek. Ha a halált ebben az esetben eredménynek tekintenénk, arra az elkövető bűnösségének ki kellene terjednie, amiből az következik, hogy a halált előre lehetett, és előre kellett volna látnia. A halál azonban ebben az esetben nem eredményként viselkedik, az elkövető terhére annak ellenére hatályosul, hogy nem látta előre, nem tudta és nem is tudhatta, hogy az elmulasztott segítségnyújtás az életveszélyben lévő sértett életét megmenthetné. ¹⁸

Békés Imre gondolatai a segítségnyújtás elmulasztásának halált okozó minősített esetével kapcsolatban ¹⁹ mindenképpen elgondolkodtatóak. Békés érvelése szerint a minősített eset azért nem lehet eredmény, mert arra a bűnösségnek ki kellene terjednie, ami a jelen esetben nem valósulhat meg, mivel ennek feltétele az lenne, hogy a halált előre lehetett és előre kellett volna látni. Békés ezért ezt objektív büntethetőségi feltételnek tekintette.

Véleményem szerint a minősített esetet egyben (egységében) kell értelmezni, nem bontható ketté a halál bekövetkezésére – ami egyébként tényállástani értelemben eredmény lenne – és arra, hogy a sértett életét a segítségnyújtás megmenthette volna, hanem a minősített eset jogi jellegét egységben kell megítélni. A minősített eset ily módon nem eredmény. Ha eredmény lenne, arra elegendő lenne az elkövető gondatlanságának kiterjednie (szándéka nem terjedhet ki a halál okozására, mert akkor a cselekmény szándékos emberölésnek minősülne). A tudatos gondatlanság azonban feltételezi a cselekmény következményeinek az előrelátását, azaz az elkövetőnek előre kellett volna látnia a halált, valójában azonban nem látta előre, hogy a segítségnyújtás az életveszélyben lévő sértett életét megmenthetné. Hanyag gondatlanság esetében azt kellene az elkövető terhére róni, hogy azért nem látta előre azt, hogy a segítségnyújtása a sértett életét megmenthette volna, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta. A jelen esetben viszont a halál bekövetkeztét senki nem láthatta előre, és ha nem lehetett előre látni, akkor nem lehet megkövetelni annak a tudomásnak a lehetőségét, hogy a segítségnyújtás az életveszélyben lévő sértett életét megmenthetné. Amennyiben viszont a minősített esetet nem eredménynek tekintjük, hanem ún. egyéb objektív ismérvnek, az emiatti felelősség szabály szerint szándékos bűnösséget követel meg. Ez a halál okozása tekintetében eleve kizárt, illetőleg azért is, mert voltaképp a tudati oldal – a tudatos gondatlanságnál említett okok miatt – hiányzik.

Valójában másodlagos büntethetőségi feltételnek sem tekinthető, mert nem az alaptényállás viszonylatában értelmezendő, azaz nem a büntethetőség feltétele, hanem a cselekmény mikénti minősülésének.

Mindezek alapján nem marad más következtetés, minthogy a segítségnyújtás halált okozó minősített esete – mivel hiányzik a tudati oldal minimuma, illetve az előreláthatóság lehetősége – voltaképp objektív felelősséget keletkeztet.

Halált okozó testi sértés

Korábban, a Csemegi-kódex hatálya idején a halált okozó testi sértést is objektív büntethetőségi feltételként értelmezték, annak okán, hogy e bűncselekmény megállapításához elegendő volt a szándékos súlyos testi sértés, és az annak okozataként bekövetkező halál. Mivel a törvény nem kívánta meg a halálos eredményre kiterjedő bűnösséget, tehát a halálos következmény előre látását, így voltaképp a halál ebben az esetben sem az eredmény, hanem az objektív büntethetőségi feltétel jogi sorsát osztotta. ²⁰

Az 1961. évi V. törvény hatálybalépése óta a halálos eredmény miatti felelősséghez az elkövető gondatlansága szükséges, így sem objektív felelősségről, sem objektív (másodlagos) büntethetőségi feltételről nincs szó.

Súlyos testi sértés

Nem sokkal a szocialista Btk. hatálybalépését követően Györgyi Kálmán felhívta a figyelmet arra, hogy a testi sértés tényállása kapcsán régóta vitatott a gyógytartamnak mint minősítő körülménynek a problémája. ²¹ Nevezetesen, hogy a súlyos testi sértés a könnyű testi sértés minősített esete-e avagy külön alaptényállás, és ezzel összefüggésben a gyógytartam a törvényben objektív büntethetőségi feltétel-e? Ebben a kérdésben vitába szállt Horváth Tiborral, aki szerint a gyógytartam a testi sértésnél objektív büntethetőségi feltétel, mivel a súlyosabb eredményért való felelősség szabálya itt nem alkalmazható, lévén a súlyos testi sértés nem minősített esete a testi sértésnek, hanem a könnyű testi sértés mellett a testi sértés másik alapesete. ²² Ezzel szemben Györgyi Kálmán álláspontja szerint a törvény mindig minősített esetet határoz meg, ha „azonos elkövetési magatartás különböző súlyos következményeihez igazítja a büntetési tételt” ²³. Mindennek következménye, hogy a súlyos testi sértés a testi sértés (egyik) minősített esete. Mivel ez – a nyolc napon túl gyógyuló sérülés vagy betegség – büntetőjogi értelemben vett eredmény, alkalmazni kell rá a súlyosabb eredményért való felelősség szabályát. Ebből következően a sérülés vagy betegség gyógytartama nem objektív büntethetőségi feltétel.

Györgyi Kálmán mindezen túl felhívta a figyelmet egy dogmatikai problémára. Ismertetése szerint Horváth Tibor azzal is érvelt a gyógytartam objektív büntethetőségi feltételkénti kezelése mellett, hogy amennyiben minősítő eredmény lenne, arra elegendő lenne kiterjedni a gondatlanságnak, a gondatlan bűncselekmény kísérlete viszont kizárt, ez pedig szűkre szabná a súlyos testi sértés kísérletének esetkörét. ²⁴ Györgyi Kálmán ezzel szemben azt hozta fel, hogy „[a]z a tény, hogy a gyógytartam tekintetében elegendő az elkövető gondatlansága, nem jelenti sem azt, hogy ezután kizárt az, hogy valaki súlyos sérülés okozására irányuló szándékkal kövesse el a bűntettet (tehát a testi sértés nem lesz fogalmilag vegyes bűnösségű bűncselekmény!), még kevésbé azt, hogy valaki ezt megkísérelje. Abban az esetben viszont, ha objektív büntethetőségi feltételnek tekintjük a gyógytartamot, a súlyos testi sértés kísérletét valóban nem lehetne megállapítani, mert az objektív büntethetőségi feltétel tekintetében a kísérlet fogalmilag kizárt. Vagy olyan visszás következtetésre jutnánk, hogy súlyos testi sértés kísérlete esetén a szándéknak át kell fognia a célba vett sérülés súlyosságát, befejezett bűntett esetén pedig ettől eltekintünk” ²⁵.

Az említett és idézett gondolatok több mint ötven éve fogalmazódtak meg. A probléma azonban mind a mai napig aktuális. Bár a 2012. évi C. törvény próbálta „rendbe tenni” a testi sértés alap- és minősített eseteit – miniszteri indokolása egyenesen kijelenti, hogy mind a könnyű, mind a súlyos testi sértés tényállása alapesetet képez ²⁶ –, Belovics Ervin továbbra is azt az álláspontját tartja fenn, hogy mindennek ellenére a törvény változatlanul a szándékos testi sértés egyetlen alapesetét fogalmazza meg, mégpedig a könnyű testi sértést, a további testi sértések a minősített eseteket hozzák létre ²⁷.

Véleményem szerint a helyes értelmezés az, amelyik – összhangban a hatályos törvénnyel, ami a korábban is helyesnek tarható álláspontot szentesítette – a testi sértés két alapesetét különbözteti meg. A súlyos testi sértés kapcsán így nincs szó sem objektív (másodlagos) büntethetőségi feltételről, és nincs probléma a minősítő eredmény tekintetében sem.

A hamis vád

A hamis vád minősített esetei az 1961. évi V. törvényben másként szerepeltek, mint az azt követő Btk.-ákban, és voltaképp az alapügy tárgyát képező bűncselekmény büntetési tételei alapozták meg a súlyosabb minősítést. ²⁸ Mint ahogy arra Györgyi Kálmán utalt, korábban e körülményeket Földvári József objektív büntethetőségi feltételként értelmezte, Györgyi Kálmán viszont tagadta ezek objektív büntethetőségi feltétel voltát. ²⁹ Az 1978. évi IV. törvény a minősítési rendszert megváltoztatta, és innentől kezdve az alapozta meg a súlyosabb elbírálást, ha a hamis vád alapján büntetőeljárás indult, illetve ha az alapján a vádlottat elítélték [233. § (2)–(3) bek.]. A 2012. évi C. törvény mindezt azzal az esettel egészítette ki, ha a hamis vád olyan bűncselekményre vonatkozik, amelynek elkövetőjét a törvény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegeti [Btk. 268. § (3) bek. b) pont].

Tokaji Géza a törvényi változásokra utalva hívta fel a figyelmet arra, hogy a normatív tényállási elemekkel kapcsolatos szándék problémája továbbra is fennáll. Ennek alapját nem a minősített esetek megfogalmazásában látta (azokat Tokaji minősítő körülményt képező eredménynek tekintette, amire elegendő a gondatlanságnak kiterjednie), hanem abban, hogy súlyosabban büntetendő a hamis vád, ha az bűncselekményre, mintha csupán szabálysértésre vagy fegyelmi vétségre vonatkozik. ³⁰ Tokaji példája szerint ha valaki a haragosát a szabálysértési hatóság előtt azzal vádolja hamisan, hogy az egy fóliasátorból ellopott 500 forint értéket, anélkül, hogy tudná, a bírói gyakorlat a fóliasátras lopást „helyiségnek” tekinti, azt sem tudja, hogy haragosát nem szabálysértéssel, hanem bűncselekménnyel vádolja. Ilyen esetben „[ny]ilvánvaló, hogy az elkövető a vádja ténybeli alapjával ebben az esetben is tisztában volt, s az annak megfelelő életbeli helyzet társadalmi jelentőségét is hozzávetőleg ismerte” ³¹. Egyetértett ezért Györgyi Kálmánnal abban, hogy „már csak a normatív tényállási elemekre vonatkozó szándék dogmatikai kezelése alapján sem beszélhetünk a hamis vád körében objektív büntethetőségi feltételről. Ugyanakkor a példánk azt a gyanúnkat támasztja alá, hogy a normatív tényállási elemeket átfogó szándéknak olykor némi objektív színezete is lehet azáltal, hogy az elkövető a cselekmény társadalomra veszélyességének a valódi fokában anélkül téved, hogy ez a javára lenne írható” ³².

Napjainkban a hamis vád minősített eseteivel kapcsolatos bűnösségi követelmény változatos képet mutat.

A szegedi büntetőjogi iskola tankönyvei eltérően vélekednek a kérdésről. Egy korábbi tankönyvben Maráz Vilmosné a hamis vád minősített eseteit az elkövető tudatától független, objektív büntethetőségi feltételnek tekintette. ³³ A legújabb tankönyvben Karsai Krisztina kettébontja a minősített eseteket és a büntetőeljárás megindulását, illetve a vádlott elítélését tényállástanilag eredménynek minősítve a Btk. 9. §-ának alkalmazását veszi alapul; az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény elkövetésével való hamis vádolásról ettől elkülönítve állítja azt, hogy arra nem alkalmazható a Btk. 9. §-a; a minősített eset megállapításához annak tudatát tartja elegendőnek, hogy a hamis vád a legsúlyosabb társadalmi megítélésű bűncselekmények egyikére vonatkozik. ³⁴ Hasonlóan vélekedik a kérdésről Mezőlaki Erik. ³⁵

Kőhalmi László a Btk. kommentárjában a hamis vád minősített esetei tekintetében szándékos bűnösséget követel meg. ³⁶

Véleményem szerint a minősített esetek tényállástani értelemben nem tekinthetők eredménynek. A minősítő körülmények nem okoznak materiális sérelmet úgy, mint például a testi sérülés vagy a vagyonban bekövetkezett értékcsökkenés, és nem is veszélyeztető jellegű körülmények. A büntetőeljárás indulása és a vádlott elítélése a hamis vád következménye, az életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetettség pedig egy objektív tény. Amennyiben a minősítő körülmények nem eredmények, hanem ún. egyéb objektív ismérvek, a miattuk való felelősség feltétele a rájuk kiterjedő szándék. Hogy ez miként alakul az egyes minősített esetek kapcsán, a következőkben fogjuk látni. A továbbiakban azonban – jellegükre tekintettel – érdemes külön kezelni az első kettő és a harmadik esetet.

Az első két minősített eset (a büntetőeljárás megindulása, a vádlott elítélése) tekintetében bizonyos egyrészt az, hogy azok nem függetlenek az elkövető tudatától, másrészt hogy bekövetkezésük az elkövető hatáskörén kívül áll. Ez alatt azt értem, hogy a hamis vádolást követően már nem az elkövetőn múlik, hogy indul-e és ha igen, mikor büntetőeljárás, illetve történik-e vádemelés és azt követően születik-e elmarasztaló ítélet. (Azt azért zárójelben érdemes megjegyezni, hogy egy ideálisan működő igazságszolgáltatási rendszerben egy feljelentést nem feltétlenül és automatikusan kell büntetőeljárásnak követnie. Erre adott esetben a hamisan vádoló is hivatkozhat.) Nem függetlenek az elkövető tudatától, mert annak lehetőségét, hogy a hamis vádolás következtében büntetőeljárás indulhat, esetleg annak nyomán el is ítélhetik a vádlottat, előre kell látnia az elkövetőnek. Ráadásul, a tipikus az egyenes szándékkal elkövetett (alapeseti) hamis vád, az elkövető célja éppen az, hogy a megvádolt személy büntetőjogi felelősségét megállapítsák. A helyzetet színezi azonban, hogy mivel a szándékos hamis vádnál az elkövető tisztában van azzal, hogy a vád hamis, arról is tudomással kell bírnia, hogy nem feltétlenül fog eljárás indulni, avagy a vádlottat felmentik. Mindennek a következménye az, hogy az eljárás megindulásában, illetve az elítélésben teljesen biztos nem lehet, ezek bekövetkezését reálisan lehetségesnek tartja, az érzelmi viszonyulása a kívánás és a belenyugvás lehet (egyenes, illetve eshetőleges szándék). Viszont nem kizárt az azzal való védekezés, hogy az elkövető, bár reálisan lehetségesnek tartotta az eljárás megindulását vagy az elítélést, e súlyosabb következmények elmaradásában könnyelműen bizakodott, aminek reális alapját épp a vád hamisságáról való tudomás alapozza meg. Ez esetben tudatos gondatlanság a bűnösségi alakzat. Mivel viszont a minősítő körülmények nem eredmények, a felelősség megállapításához a gondatlanság nem elegendő.

A harmadik minősítő körülmény (az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény elkövetésével való hamis vádolás) szintén nem független az elkövető tudatától. Ebben az esetben az elkövetőnek arról kell tudnia, hogy különösen súlyos bűncselekménnyel vádol hamisan. Ez esetben azonban pusztán a tudomás nem eredményez bűnösséget, ahhoz a megfelelő pszichés viszonyulás is szükséges lenne. Itt azonban a minősített esetet jelentő tény nem következménye az elkövető cselekményének, ezért a kívánás, a belenyugvás, a könnyelmű bizakodás valójában értelmezhetetlen.

Összességében az állapítható meg, hogy a hamis vád minősítő körülményeihez kapcsolódó bűnösségi követelmény korántsem problémamentes. Ezzel kapcsolatban kicsit magasabb nézőpontból érdemes azt megemlíteni, hogy a minősítő körülmény a bűnösségi követelményt alapul vevő csoportosítás szerint eredmény, ún. egyéb objektív ismérv, illetve egyéb szubjektív ismérv lehet. Az egyéb objektív ismérv alá tartozó minősítő körülmények nem sorolhatóak be kivétel nélkül a tényállási elemek közé. Emiatt válik szükségessé a tényállási elemektől elkülönült tárgyalásuk. Az ezek miatti büntetőjogi felelősség feltétele a körülményről, avagy a körülmény bekövetkezésének lehetőségéről való tudomás. A bűnösségi alakzatok (szándékosság/gondatlanság) ezekben az esetekben voltaképp nem értelmezhetőek, viszont e „tudati minimum” miatt nem lehet szó a bűnösségen alapuló felelősség áttöréséről.

Összegzés

A büntető törvénykönyv különös része egyes bűncselekmények megfogalmazásakor olyan feltételeket támaszt a büntetőjogi felelősséget érintően, amelyek nem sorolhatók be a tényállási elemek (az általános törvényi tényállás elemei) körébe. Ilyen például, hogy az öngyilkosságra mást rábíró csak akkor tartozik felelősséggel, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik; a kényszerítés akkor írható az elkövető terhére, ha más bűncselekmény nem valósul meg. Más esetekben a felelősséget moduláló körülmények nem sorolhatók be az általános törvényi tényállás elemei közé. Így például, ha a hamis vád olyan bűncselekményre vonatkozik, amelynek az elkövetőjét a törvény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegeti. Az ilyen körülmények közös jellemzője, hogy bár a bűncselekmény törvényi tényállásában (annak alap, minősített, hipotetikusan privilegizált szintjén) szerepelnek, azonban bűncselekménytani értelemben nem tekinthetők az általános törvényi tényállás elemeinek. Ezeket lehet voltaképp „tényálláson kívüli tényállási elemeknek” nevezni. Ebbe a körbe sorolta a tanulmány a büntethetőség anyagi jogi előfeltételét (objektív büntethetőségi feltétel), a szubszidiaritási záradékot, illetve a minősítő körülményként szereplő ún. egyéb objektív ismérvet. Ezek közül a dolgozat az objektív büntethetőségi feltétellel, annak fogalmi meghatározásával és esetköreinek áttekintésével foglalkozott, illetve elemezte azokat a bűncselekményi tényállásokat, amelyek ilyen feltételt tartalmaznak. A fogalomalkotás eredménye terminológiai újítással is járt, helyesebbnek tűnik ugyanis a „másodlagos büntethetőségi feltétel” elnevezés. Ennek főbb jellemzője, hogy:

kívül áll a bűncselekmény fogalmán;
nem tényállási elem, még ha a törvényi tényállás kapcsán szabályozza is a törvény; ugyanakkor
a büntethetőség anyagi jogi feltétele; azaz
a büntetőjogi felelősség elengedhetetlen feltétele;
büntethetőségi feltétel lévén csak az alaptényállás viszonylatában értelmezhető, minősített esetként (a felelősség modulációja révén) nem;
objektivitása erősen megkérdőjelezhető, mivel nem függetleníthető az elkövető tudomásától;
éppen ezért nem eredményez objektív büntetőjogi felelősséget.

Az egyes tényállások áttekintésének eredménye, hogy több esetben, így az emberölés speciális esete és az öngyilkosságban közreműködés kapcsán átgondolandó lenne a másodlagos büntethetőségi feltétel törvénybe iktatása. A jelenlegi megoldás az indokoltság kérdésén túl súlyos értelmezési kérdéseket vet fel. Az emberrablás feljelentésének elmulasztása és a csődbűncselekmény esetén különösebb dogmatikai problémákat nem okoznak a büntethetőségi feltételek, alternatív szabályozási megoldásként elvileg felmerülhet a büntethetőségi akadállyá transzformálásuk, bár nem biztos, hogy ezzel sokat nyerne a jogalkalmazás és a jogdogmatika.

A hamis vád minősített eseteit korábban az objektív büntethetőségi feltételekkel hozták összefüggésbe, ezért szükséges volt megvizsgálni e bűncselekményi tényállást is. A tanulmány arra a következtetésre jut, hogy itt valójában más jellegű probléma merül fel: a minősítő körülményért való felelősség kérdése. A hamis vád minősítő körülményeihez kapcsolódó bűnösségi feltétel meghatározása kapcsán onnan érdemes kiindulni, hogy a minősítő körülmény a bűnösségi követelményt alapul vevő csoportosítás szerint eredmény, ún. egyéb objektív ismérv, illetve egyéb szubjektív ismérv lehet. Az egyéb objektív ismérv alá tartozó minősítő körülmények nem sorolhatóak be kivétel nélkül a tényállási elemek közé. Emiatt válik szükségessé a tényállási elemektől elkülönült tárgyalásuk. Az ezek miatti büntetőjogi felelősség feltétele a körülményről, avagy a körülmény bekövetkezésének lehetőségéről való tudomás. A bűnösségi alakzatok (szándékosság/gondatlanság) ezekben az esetekben voltaképp nem értelmezhetőek, viszont e „tudati minimum” miatt nem lehet szó a bűnösségen alapuló felelősség áttöréséről.

Mészáros Á. PhD, osztályvezető-helyettes, Büntető Jogtudományok Osztálya, OKRI

A másodlagos (objektív) büntethetőségi feltétel I. rész: Elméleti alapvetések

Szerző(k): Mészáros Ádám

A büntetőjog általános részi irodalmában ismert, ám viszonylag ritkán tárgyalt jogintézmény az ún. objektív büntethetőségi feltétel. A következőkben arra a kérdésre keresem a választ, hogy a büntethetőség anyagi jogi előfeltétele milyen viszonyban áll a bűncselekmény fogalmával, a büntetőjogi felelősséggel, illetőleg hogy mennyiben objektív és mennyiben büntethetőségi feltétel.

Rendszertani elhelyezés: a tényálláson kívüli tényállási elemek

A Btk. különös része egyes bűncselekmények megfogalmazásakor olyan feltételeket támaszt a büntetőjogi felelősséget érintően, amelyek voltaképp nem sorolhatók be a tényállási elemek (az általános törvényi tényállás elemei) körébe. Ilyen például, hogy az öngyilkosságra mást rábíró csak akkor tartozik felelősséggel, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik; a kényszerítés akkor írható az elkövető terhére, ha más bűncselekmény nem valósul meg. Más esetekben a felelősséget moduláló körülmények nem sorolhatók be az általános törvényi tényállás elemei közé. Így például ha a hamis vád olyan bűncselekményre vonatkozik, amelynek az elkövetőjét a törvény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegeti. Az ilyen körülmények közös jellemzője, hogy bár a bűncselekmény törvényi tényállásában (annak alap, minősített, hipotetikusan privilegizált szintjén) szerepelnek, azonban bűncselekménytani értelemben nem tekinthetők az általános törvényi tényállás elemeinek. Ezeket lehet voltaképp „tényálláson kívüli tényállási elemeknek” nevezni. Ebbe a körbe a továbbiakban a büntethetőség anyagi jogi előfeltételét (objektív büntethetőségi feltétel), a szubszidiaritási záradékot, illetve a minősítő körülményként szereplő ún. egyéb objektív ismérvet sorolom (hasonló jellegű privilegizált körülmény jelenleg nem szerepel a Btk.-ban). Az alábbi írás ezek közül a másodlagos (objektív) büntethetőségi feltétellel foglalkozik.

Jogirodalmi álláspontok

Korábbi nézetek

A múlt század elején Angyal Pál a büntethetőség elsőrendű feltételeitől (beszámítási képesség, tényálladékszerűség, jogellenesség, bűnösség) elkülönülten tárgyalta az ún. másodrendű büntethetőségi feltételeket. Ezek „a tényálladéktól és a cselekvő akaratelhatározásától független oly körülmények, melyek egyes bűncselekményekre vonatkozóan az állami büntetőigény létrejöttéhez szükségesek, – és tehát – a törvény rendelkezéseihez mérten – a ius puniendi különös alapzatát rakják le”¹. Angyal példálózó jelleggel felsorolta a Csemegi-kódexben található eseteket, amik között megemlítette az öngyilkosság elkövetését vagy megkísérlését „az öngyilkosságnál való részesség s az amerikai párbaj bűncselekményénél”, illetve a házasság felbontásának vagy az elválásnak jogerős ítélettel kimondását a házasságtörés esetén. Megemlítendő azonban, hogy míg a házasságtörésnél a törvény valóban tartalmazta a büntethetőségi feltételt² , az öngyilkosságban közreműködés esetében nem³

Angyal felhívta a figyelmet arra, hogy a minősítő körülményt képező ismérvek (akár eredmény, akár egyéb objektív ismérv) nem vonhatók a másodrendű büntethetőségi feltételek körébe, mivel ezeknek nem az a jellemzőjük, hogy megalapoznák az állam büntetőigényét, hanem csupán a súlyosabb büntetés alkalmazásának feltételei.⁴

Angyal szerint, mivel a másodrendű büntethetőségi feltételek jogi természete és hatása az, hogy az állam büntetőigényét alapozzák meg, a cselekmény büntetendőségének éppúgy feltételei, mint az elsődleges büntethetőségi feltételek, a különbség abban van, hogy nem tartoznak a tényálladékhoz (azaz nem tényállási elemek).

Angyal szerint abból, hogy a másodrendű büntethetőségi feltétel hiányában nem valósul meg bűncselekmény, az következik, hogy e feltétel hiányában:

a) büntetőeljárást nem lehet indítani (a megindult eljárást meg kell szüntetni, a vádlottat fel kell menteni);

b) magánindítványt joghatályosan nem lehet előterjeszteni;

c) nem lehet szó kísérletről, bűnrészességről, bűnpártolásról;

d) nem lehet szó bűntett, vétség vagy bűntettes feldicséréséről (174. §), vagy hamis vádról.

Ugyanakkor nem tartotta kizártnak a feltételt nélkülöző cselekménnyel szembeni jogos védelmet, mivel „a másodrendű büntethetőségi feltétel hiánya csak a cselekmény büntetendő jellegét zárja ki, de nem érinti annak jogellenes minőségét, s így amennyiben az jogtalan támadás, – habár nem is bűncselekmény – a Btk. 79. §⁵ -a alkalmazásának nem vágja útját”⁶ .

Abból, hogy a másodrendű büntethetőségi feltétel nem tarozik a tényálláshoz (tényálladékhoz), azt a következtetést vonta le, hogy:

a) a szándékosságnak vagy a gondatlanságnak nem kell átfognia ezt a feltételt;

b) a feltétel be nem következését érintő tévedés a szándékot nem zárja ki;

c) a cselekmény befejezése független a feltétel beálltától;

d) az elévülés a bevégzés, és nem a feltétel bekövetkezésének napján veszi kezdetét;

e) a cselekmény elkövetésének helye és ideje szempontjából a feltétel beálltának időpontja közömbös;

f) a cselekmény befejezése és a feltétel bekövetkezése közötti időben nyújtott segítség nem bűnsegély, hanem bűnpártolás.⁷

A 20. század közepén Viski László azt állapította meg, hogy a büntetőjog korabeli irodalma megegyezett abban, hogy „több törvényi tényállás elemei között olyanok is szerepelnek, amelyek nem a tényállásbeli cselekményt jellemzik, hanem a büntethetőségnek puszta feltételei. Ezeket a feltételeket az elkövető tudatának nem kell átfognia, és ezért ún. objektív büntethetőségi feltételek”.⁸ Az objektív büntethetőségi feltételek hatása Viski szerint kétfajta lehet:

a) feltételként szerepelnek a büntethetőség megállapításánál, meglétük nélkül egyáltalán nincs „büntethető cselekmény”;

b) fennállásuk a büntetési tételt módosítja csupán.

Az első esetre példaként a házasság felbontását hozta fel a már említett házasságtörés esetén, illetve a BHÖ 23. pontjában szabályozott bűntettet. Ennek lényege, hogy aki a lázadás elkövetésére nyilvánosan felhívást intéz, ha a lázadás a felhívás folytán követtetett el vagy kíséreltetett meg, mint felbujtó büntetendő. Zárójelben jegyezte meg Viski, hogy ez valójában csupán látszólag tisztán objektív feltétel, mivel a felhívó célja épp a bűntett elkövettetése volt a felhívás által.⁹

A második esettel kapcsolatban Viski arra utalt, hogy a német jogirodalom sok esetben látja megállapíthatónak a tényállási elemek objektív jellegét, azonban a szerzők egy része ezeket nem választja külön az eredmény szerint minősített bűntettek körétől (ezeknél az eredmény szerepel objektív, a büntetési tételt módosító elemként). Viski szerint az akkori magyar büntetőjogban csupán egyetlen esetben lehet ilyen objektív minősítő ismérvet elismerni, mégpedig a közveszélyes munkakerülés egyik minősített eseténél. A BHÖ 259. pontjának b) alpontja szerint a közveszélyes munkakerülés súlyosabban büntetendő, ha olyan tények merülnek fel, amelyekből meg lehet állapítani, hogy a tettes rendszerint bűncselekmények elkövetéséből tartja fenn magát. Viski szerint „[e]z az egy eset […], ahol a rendelkezés természetéből folyóan az álláspont nem jelenti az objektív felelősség elismerését. Minden más esetben, és így a látszólag eredmény szerint, objektíve minősített cselekményeknél is […] meg kell követelni a bűnösséghez az illető körülmény tudását vagy tudatának lehetőségét. […] Az objektív felelősséget azonban valamennyiük vonatkozásában el kell vetni”.¹⁰

Ezen a ponton terminológiailag fontos megállapítani, hogy a korábbi szakirodalom az objektív büntethetőségi feltételt nagymértékben az objektív felelősséggel hozta összefüggésbe, azaz olyan törvényi rendelkezésekkel, amelyek a bűnösségen alapuló felelősség elvével ellentétben állnak.¹¹ Györgyi Kálmán magyarázata szerint a szakirodalom az objektív büntethetőségi feltétel alatt nem a büntetőjogi felelősség elkövető tudatától független valamennyi feltételét jelenti, hanem „[á]ltalában olyan, a büntetőtörvényben meghatározott tárgyi körülményekről esik szó e néven, amelyek az elkövető felelősségére kihatnak, de nem tartoznak a törvényi tényállás tárgyi oldalához, és ezért ezekre az elkövető bűnösségének nem kell kiterjednie”.¹² Györgyi szerint tehát az objektív büntethetőségi feltételeket el kell határolni a törvényi tényállástól, mindemellett kapcsolódnak a büntethetőségi akadályokhoz, mivel hiányuk büntetlenséget eredményez.¹³

Utalt Györgyi arra is, hogy az objektív büntethetőségi feltételekre nézve a kor szakirodalma nemcsak hogy egymástól jogi természetüket tekintve lényegesen különböző büntetőjogi ismérveket foglalt össze¹⁴ , de általánosan elfogadott elvi álláspont sem alakult ki velük kapcsolatban¹⁵ . Mindemellett a jogirodalom alapján három csoportot különböztetett meg:¹⁶

a) A bűncselekménnyel szorosabb vagy lazább kapcsolatban álló, vagy attól független, a cselekmény veszélyességére utaló körülmények, mint például a Csemegi-kódexben a házasságtörésnél a házasság felbontásának vagy az elválásnak jogerős ítélettel történő kimondása¹⁷ . Györgyi leszögezte, hogy ebben a körben a bűnösség törést szenved, mivel a jogalkotó a bűnösség körén kívül maradó körülményektől tette függővé a felelősséget.

b) Az eredményfelelősség esetei, ezen belül:

ba) amikor a tényállásszerű, jogellenes és bűnös cselekménnyel okozati összefüggésben olyan, súlyosabb eredmény következik be, amelyhez a törvény súlyosabb minősítést fűz;

bb) amikor az alapcselekmény nem büntetőjog-ellenes ugyan, de a hozzá kapcsolódó eredmény a felelősséget megalapozó hatású. Györgyi megállapításai szerint „[a] bekövetkezett súlyosabb eredményt pusztán az elkövető cselekményével való okozati összefüggése alapján terhére beszámították, tekintet nélkül arra, hogy az elkövető az eredmény bekövetkezését előre láthatta-e vagy sem. Ekképpen a súlyosabb eredmény, valamint a cselekmény és az eredmény közötti okozati összefüggés a büntethetőség objektív feltétele volt”¹⁸ .

c) A bűncselekménnyel kapcsolatban álló személyek akaratnyilatkozatai (magánindítvány, felhatalmazás, kívánat esetei).¹⁹ Ezeket Györgyi nem tartotta a téma szempontjából relevánsnak, mivel ezek nem érintik a cselekmény tényállásszerűségét, jogellenességét, bűnösségét, hanem csupán az „üldözhetőség” feltételei, ezekre a bűnösségnek nem kell kiterjednie, így létezésük nem jelenti a bűnösségi elv sérelmét.

Történetileg időrendben haladva, Györgyi megemlítette, hogy a Btá. bár a bűncselekmény fogalmában a bűnösséget külön nem emelte ki, rendelkezéseiből mégis az tűnt ki, hogy a bűnösségen alapuló felelősség elvét vallotta.²⁰ Ezzel szemben a bírói gyakorlat a korábbi berögződés szerint a súlyosabb eredmény vonatkozásában következetesen objektív álláspontra helyezkedett, midőn a súlyosabb eredményt akkor is a tettes terhére rótta, ha őt e tekintetben még gondatlanság sem terhelte. A joggyakorlat tehát az eredményben mint minősítő körülményben puszta objektív büntethetőségi feltételt látott.²¹ Az eredményfelelősségen kívüli egyéb objektív büntethetőségi feltételekkel kapcsolatban végül azt emelte ki, hogy azok jelentős része hatályát vesztette, viszont új objektív büntethetőségi feltételt tartalmazott a III. Bn. 14. §²² -a.²³

Az 1961. évi V. törvény csak bűnösségen alapuló felelősséget ismert, „a bűnösségi elvvel összhangban szabályozta az eredmény szerint minősülő bűncselekményekért való felelősséget, és ezzel a korábbi magyar büntetőjogban objektív büntethetőségi feltételnek tekintett súlyosabb eredmény ilyen jellegét megszüntette”²⁴ . Mindezek mellett Györgyi két esetben azonosított objektív büntethetőségi feltételt az akkori büntetőjogban. Egyrészt a beszámításképtelen ittas állapotban történt tényállásmegvalósítás esetén objektív büntethetőségi feltételnek tekintette a törvényben meghatározott bármely bűntett tényállása tárgyi elemeinek megvalósítását, másrészt a rágalmazás és becsületsértés esetén a valóság bizonyítása mint eljárási aktus sikertelenségét²⁵ . Mindkét esetre vonatkozóan állította, hogy az objektív büntethetőségi feltétel léte objektív felelősséget eredményez.²⁶

Összegző megállapításai szerint „az objektív büntethetőségi feltételek léte mindig a tételes joghoz kötött, és a bűnösségi elv érvényesítésének kisebb-nagyobb következetlenségeit tanúsítja. […] elméleti fogalmának kialakítása ezért csak viszonylagos értékű lehet. Általános érvénnyel csak annyi mondható el, hogy objektív büntethetőségi feltétellel állunk szemben, ha a törvény rendelkezése szerint valamely cselekmény vagy a cselekményen kívül fekvő más tény akként hat ki az elkövető felelősségére, hogy ezt az ő bűnösségének nem kell átfognia”.²⁷

Tokaji Géza – Györgyi Kálmánra hivatkozva – utalt arra, hogy a büntethetőség feltételeit illetően nem egységes a terminológia, a különböző elnevezések (objektív büntethetőségi feltételek, a büntethetőség másodlagos feltételei) nem ugyanazt a fogalmat fedik.²⁸

Tokaji meghatározása szerint az objektív büntethetőségi feltételek „a cselekmény jogellenességét (társadalomra veszélyességét) befolyásoló olyan tényállási elemek, amelyekre […] a bűnösségnek […] nem kell kiterjednie”. Ilyennek tekintette Tokaji az 1961. évi Btk. (a bűnösségi elv bevezetése) előtti minősítő körülményt képező eredményeket, illetve az 1948. évi XLVIII. t.cz. (III. Bn.) által bevezetett sui generis bűncselekményként szabályozott ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekmény viszonylatában az alapcselekmény létrejöttét.²⁹

Ettől eltérően, az ún. másodlagos büntethetőségi feltételeket „az jellemzi, hogy azok sem a jogellenességet (a társadalomra veszélyességet), sem pedig a bűnösséget (a felróhatóságot) nem befolyásolják”³⁰ . Tokaji szerint a másodlagos büntethetőségi feltételek nagy része már akkor tárgytalan volt, azonban kiemelte, hogy tettes-büntetőjogi alapon ilyennek minősült a szabálysértést bűncselekménnyé felminősítő visszaesés.³¹ Utalt azonban arra is, hogy a joggyakorlat a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölést is a másodlagos büntethetőségi feltételek irányában értelmezte akkortájt.³²

Tokaji szerint tehát az objektív büntethetőségi feltételek a bűnösségen alapuló felelősség elvét törik át (olyan ismérvek, amelyekre az elkövető bűnösségének már nem kell kiterjednie³³ ), a másodlagos büntethetőségi akadályok a bűncselekmény fogalma szempontjából teljes mértékben „rendszeridegenek”, azok kizárólag célszerűségi szempontokon alapulnak³⁴ , létjogosultságuk kriminálpoliti-kailag indokolható csupán, de egy következetesen tett-büntetőjogi bűncselek-ményfogalom szempontjából rendszeridegeneknek bizonyulnak³⁵ .

Tokaji végül arra jutott, hogy „ha kimutatható is, hogy objektív büntethetőségi feltételek büntetőjogunkban nincsenek, objektív felelősség mégis létezik, éspedig a beszámítási képességet kizáró ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekmény viszonylatában”³⁶ .

Békés Imre a törvényi tényállás tárgyi oldala (objektív tényállási elemek) körében, a tárgyi oldal rendszerinti ismérvei között foglalkozott az objektív büntethetőségi feltétellel. Meghatározása szerint objektív büntethetőségi feltételnek „a tárgyi oldalon elhelyezkedő, általában az eredményhez hasonló olyan tényállási ismérvet tekintünk, amelyre az alany bűnösségének (szándékosságának, vagy gondatlanságának) nem kell kiterjednie. A büntethetőségi feltétel éppen azért »objektív«, mert – szemben az eredménnyel, vagy a tárgyi oldal egyéb ismérveivel – a bűnösség nem fogja át. Az objektív büntethetőségi feltétel jogi hatása abban áll, hogy a hozzá kapcsolódó jogkövetkezmény arra tekintet nélkül hatályosul, hogy arra a tettes tudata nem terjedt ki, sőt, adott esetben reá nem is terjedhetett ki.”³⁷

Békés első példája a segítségnyújtás elmulasztásának azon minősített esete volt, amikor a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna. Ebben a körben rámutatott: arra a körülményre, hogy a segítségnyújtás a sértett életét megmenthette volna, az elkövető bűnösségének nem kell kiterjednie. A halált az elkövető azon mulasztása okozta, hogy nem nyújtott segítséget a sértettnek. Ha a halált ebben az esetben eredménynek tekintenénk, arra az elkövető bűnösségének ki kellene terjednie, amiből az következik, hogy a halált előre lehetett, és előre kellett volna látnia. A halál azonban ebben az esetben nem eredményként viselkedik, az elkövető terhére annak ellenére hatályosul, hogy nem látta előre, nem tudta és nem is tudhatta, hogy az elmulasztott segítségnyújtás az életveszélyben lévő sértett életét megmenthetné.³⁸

Másik példája a „nem eredményszerű objektív büntethetőségi feltételként” érvényesülő azon kitétel az öngyilkosságban közreműködésnél, hogy az öngyilkosságot a sértett elkövesse vagy megkísérelje. Az elkövető ilyenkor objektíve felel az öngyilkossághoz nyújtott segítségéért, ha a sértett utóbb az öngyilkosságot elköveti vagy megkísérli.³⁹

Békés szerint korábban, a Csemegi-kódex hatálya idején a halált okozó testi sértés is voltaképp ebbe a körbe tartozott, mivel e bűncselekmény megállapításához elegendő volt a szándékos súlyos testi sértés, és az annak okozataként bekövetkező halál. Mivel a törvény nem kívánta meg a halálos eredményre kiterjedő bűnösséget, tehát a halálos következmény előre látását, így voltaképp a halál ebben az esetben sem eredmény, hanem az objektív büntethetőségi feltétel jogi sorsát osztja.⁴⁰

Wiener A. Imre az objektív büntethetőségi feltételt a tényállásszerűség körében, az objektív tényállási elemek között tárgyalta. Véleménye szerint az objektív büntethetőségi feltételt illetően „[e]gészen kivételes a tárgyi és az alanyi oldal kapcsolata”⁴¹ , erre ugyanis a bűnösség egyáltalán nem terjedhet ki. Különbséget tett aszerint, hogy az objektív büntethetőségi feltétel alapesetben, avagy minősítő körülményként kerül-e szabályozásra:

a) amennyiben alapesetben, akkor annak bekövetkezése nélkül nem valósul meg bűncselekmény, kísérleti stádiumban sem, így például ha az öngyilkosságban közreműködés tekintetében az öngyilkosságot meg sem kísérlik, a tényállásszerű magatartás büntetlen marad;

b) amennyiben minősített esetben, az objektív büntethetőségi feltételre a gondatlanságnak sem kell kiterjednie, a minősítés az elkövető tudatától független, mint például a hamis vád esetén, ha annak következtében büntetőeljárás indul, avagy a vádlottat elítélik.⁴²

Jelenkori álláspontok

Új büntetőjogi tankönyvében Belovics Ervin az objektív büntethetőségi feltételt a tényállási elemek között helyezi el.⁴³ A szerző szerint az objektív büntethetőségi feltétel „olyan tárgyi oldali ismérv, amelynek bekövetkezése elengedhetetlen követelménye a büntetőjogi felelősség megállapíthatóságának. Az objektív büntethetőségi feltétel tehát törvényi tényállási eleme az adott bűncselekménynek, bekövetkezése viszont – amint elnevezéséből is kitűnik – objektív jellegű, azaz a megvalósulásakor az elkövető felelősségre vonására sor fog kerülni, függetlenül attól, hogy tudott-e a feltétel bekövetkezéséről”.⁴⁴ Példaként az öngyilkosságban közreműködést említi, amely tényállásban a „ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik” szövegrész az objektív büntethetőségi feltétel.⁴⁵

Szintén új tankönyvében⁴⁶ Gellér Balázs és Ambrus István az objektív büntethetőségi feltételt szintén a tényállás tárgyi elemei közé teszik,⁴⁷ ami, mint a bűncselekmény egyik eleme, „puszta megvalósulása által felelőssé teszi az elkövetőt, függetlenül attól, hogy az tudott-e erről az elemről vagy sem (feltételezve természetesen, hogy a büntetőjogi felelősség egyéb feltételei fennállnak)”⁴⁸ . Példaként az öngyilkosságban közreműködést és a csődbűncselekményt említik. Az öngyilkosságban közreműködésért akkor felel a mást öngyilkosságra rábíró vagy ahhoz segítséget nyújtó, ha az öngyilkosságot elkövetik vagy megkísérlik (ez utóbbi az objektív büntethetőségi feltétel). Ilyenkor a felelősség arra való tekintet nélkül következik be, hogy az elkövető ismeri-e cselekményének eredményét.⁴⁹

Nagy Ferenc az objektív büntethetőségi feltételt a tényállás tanától elkülönülten, a bűncselekmény és a büntethetőség témakörén belül, a másodlagos büntethetőségi feltételek mellett tárgyalja.

A másodlagos büntethetőségi feltételek jellemzője, hogy nem befolyásolják sem a jogellenességet (társadalomra veszélyességet), sem a bűnösséget, a bűncselekmény fogalma szempontjából általában rendszeridegenek, és többnyire célszerűségi, kriminálpolitikai szempontokon alapulnak. Ilyen volt korábban a szabálysértést bűncselekménnyé felminősítő visszaesés, napjaink büntetőjogából pedig az értékegybefoglalás intézménye. Ez utóbbi esetben a másodlagos büntethetőségi feltétel annak a cselekménynek a megvalósítása, amelynek következtében az elkövetési érték már meghaladja a bűncselekményi értékhatárt, indoka pedig az ismételt bűnelkövetésben rejlő fokozottabb társadalomra veszélyesség.⁵⁰

Az objektív büntethetőségi feltétel a büntethetőség törvényi tényállásban megfogalmazott anyagi jogi előfeltétele.⁵¹ Ha nem realizálódik, a bűncselekmény nem állapítható meg. Azért objektív, mert a tényfeltételnek objektíve kell fenn-állnia, az elkövető tudta és akarata nélkül, vagyis az elkövető szándéka nem terjed ki rá.⁵² Erre példa a csődbűncselekmény.

Megemlítendő, hogy Nagy ettől megkülönbözteti az ún. szubjektív büntethetőségi feltételt, amikor „a büntethetőség – egyébként objektív tényállási elemnek nem egyértelműen minősíthető – anyagi jogi előfeltétele az elkövető tudatától és akaratától nem független”⁵³ . Erre példa az öngyilkosságban közreműködés.

Fogalommeghatározás

A jogirodalmi álláspontok áttekintéséből láthatóan nincs egységes definíciója az ún. objektív büntethetőségi feltételnek. Az is látszik, hogy a kérdéskör több problémát is felvet, ezekre azonban a fogalomalkotás után célszerű majd kitérni. A többjelentésű fogalom lehetőséget ad a saját fogalomalkotásra, ugyanakkor a fogalom következetes alkalmazásának kötelezettségét is keletkezteti.

Az áttekintett álláspontok eltérőek az objektív büntethetőségi feltétel rendszerbeli helyét, illetőleg a tényálláshoz való viszonyát tekintve. Érdemes ezért először ezekkel foglalkozni, majd állást foglalni a kérdésben.

Rendszerbeli hely

Az objektív büntethetőségi feltételt a tényállás elemének (objektív tényállási elemnek) tekintette korábban Viski László, Tokaji Géza, Békés Imre, Wiener A. Imre, újabban Belovics Ervin, Gellér Balázs és Ambrus István.

Nem tekintette ugyanakkor tényállási elemnek korábban Angyal Pál és Györgyi Kálmán, újabban pedig Nagy Ferenc.

Azok, akik a tényállás elemei között helyezik el, utalnak arra, hogy az objektív büntethetőségi feltételeket az elkövető tudatának nem kell átfognia, azokra a bűnösségnek (szándékosságnak vagy gondatlanságnak) nem kell kiterjednie, sőt Wiener A. Imre szerint a bűnösség egyáltalán nem terjedhet ki rá.⁵⁴ Akik nem tekintették tényállási elemnek, ebből szintén ezt a következtetést vonták le, nevezetesen hogy az objektív büntethetőségi feltételt nem kell átfogni a szándékosságnak vagy a gondatlanságnak.

Tényállási szint

Angyal Pál, bár nem tekintette tényállási elemnek az objektív büntethetőségi (másodrendű büntethetőségi) feltételt, annak hatókörét az alaptényállás viszonylatára korlátozta. Álláspontja szerint objektív büntethetőségi feltétel minősítő körülmény nem lehet, mivel annak jogi hatása az, hogy az állam büntetőigényét megalapozza, nem pedig a súlyosabb büntetés alkalmazásának feltétele.⁵⁵ Több szerző, így például Viski László, a minősített esetek között is elképzelhetőnek tartotta az objektív büntethetőségi feltétel szabályozását.⁵⁶ Ennek oka lehet, hogy korábban az objektív büntethetőségi feltétel és az objektív felelősség fogalmai sajátosan keveredtek. A bűnösségi elv Btk.-beli deklarálását követően is lehetségesnek tartotta az objektív büntethetőségi feltétel minősített esetkénti szabályozását Wiener A. Imre⁵⁷ és Békés Imre⁵⁸ (ez utóbbi a segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának minősített esetét is az objektív büntethetőségi feltétel problémakörébe vonta. Ezzel később részletesebben foglalkozni kell még.)

Objektív jelleg

Az objektív büntethetőségi feltétel objektivitását megkérdőjelezte Viski László és Nagy Ferenc. Előbbi a lázadás elkövetésére felhívás esetén hívta fel a figyelmet arra, hogy e bűncselekménynél csupán látszólag tisztán objektív a büntethetőségi feltétel, mivel a felhívó célja épp a bűntett elkövettetése a felhívás által.⁵⁹ Utóbbi az öngyilkosságban közreműködést, amit tipikus példának szokás felhozni az objektív büntethetőségi feltételre, egyenesen szubjektív büntethetőségi feltételnek nevezi, mivel a büntethetőség anyagi jogi előfeltétele nem független az elkövető tudatától és akaratától.⁶⁰ Az azonban kérdéses, hogy az objektív büntethetőségi feltétel többi esetében sincs e ez ugyanígy, magyarul lehet-e azt mondani, hogy akár a csődbűncselekmény vonatkozásában függetleníthető lenne az elkövető tudatától, hogy cselekményének következtében csődeljárás indulhat.

Objektív büntethetőségi feltétel és objektív büntetőjogi felelősség

Fontos felhívni a figyelmet az objektív büntethetőségi feltétel és az objektív büntetőjogi felelősség közötti különbségre. Ami általánosan elfogadott a magyar büntetőjogban, hogy a bűncselekmény miatti felelősség akkor áll fenn, ha az objektív tényállási elemekre az elkövető bűnössége (szándékossága/gondatlansága) kiterjed. Ez alapvetően azt követeli meg, hogy az elkövető tudomással bírjon a tényállási elemről, és annak bekövetkezését vagy kívánja, vagy abba belenyugodjon, avagy könnyelműen bízzon annak elmaradásában. (Egyedül a hanyag gondatlanság esetében nincs szó tudomásról és előrelátásról, itt a felelősséget az előrelátás hiánya alapozza meg, amennyiben az a tőle elvárható figyelem vagy körültekintés hiányán alapul.) Amennyiben az objektív büntethetőségi feltétel tényállási elem, az amiatti felelősséghez ezt a követelményt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ellenkező esetben objektív büntetőjogi felelősséget kell megállapítani.

Az objektív büntetőjogi felelősség azt jelenti, amikor az elkövető felelősségét olyan körülmény alapozza meg, amelyre a bűnössége (szándékossága, avagy gondatlansága) nem terjedt ki. A cselekmény és a következménye közötti okozati összefüggés alapozza meg ilyenkor a felelősséget. Ilyen volt korábban (az 1961-es Btk. hatálya előtt) a halált okozó testi sértés miatti felelősség. A bűnösségi elv deklarálásával ilyenre elvileg nem kerülhet már sor: tényállási elemre, akár alap-, akár minősített esetben kerül is megfogalmazásra, az elkövető bűnösségének ki kell terjednie. Ha a minősített eset eredmény, elegendő a gondatlanság, ha más objektív ismérv, a szándékosság a követelmény. Ezzel kapcsolatban érdekes kérdést vetne fel, ha az öngyilkosságban közreműködés esetén tényállási elemnek tekintenénk az objektív büntethetőségi feltételt, amihez – a következetesség okán – meg kellene követelni a bűnösséget. Ha ugyanis erre a gondatlanság terjedne ki, akkor – alapeset lévén – ez az egész bűncselekményt gondatlanná tenné, és így akkor nem lenne büntetendő a cselekmény.

Stádiumtani összefüggések

Annak, hogy az objektív büntethetőségi feltételt tényállási elemnek tekintjük-e avagy sem, nem elhanyagolható stádiumtani konzekvenciái vannak.

Ha az objektív büntethetőségi feltétel a törvényi tényállás eleme (lenne), akkor annak hiányában a bűncselekmény befejezettként nem valósulhat(na) meg. A kérdés az, hogy ilyenkor lehet-e szó kísérletről? Kísérlet miatt az büntethető, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be. A bűncselekmény elkövetésének megkezdése tipikusan az elkövetési magatartás megkezdését jelenti, kivételesen kísérletet kell megállapítani az elkövetési magatartáshoz kapcsolódó, tevékenységben megnyilvánuló, de tényállástani szerepét tekintve elkövetési mód megvalósítása esetén is. Az objektív büntethetőségi feltétel nem tevékenységet kifejező kategória, leginkább az eredményhez mint tényállási elemhez áll közel. A kísérletre vetítve mindezt, teljes kísérletről van szó akkor, amikor az elkövetési magatartás teljes egészében megvalósul, és a tényállásszerű eredmény nem következik be, nem teljes kísérlet esetén még az elkövetési magatartást sem fejti ki a maga egészében az elkövető. Mivel az objektív büntethetőségi feltétel se nem tevékenység (nem az elkövető tevékenysége), se nem eredmény, a kísérlet fogalmilag nem jöhet szóba, ha az nem következik be. Hiányában azonban a tényállás nem lehet befejezett.

Ehelyütt érdemes röviden szót ejteni az eredmény és a büntethetőségi feltétel elhatárolásáról. A hazai büntetőjogban általánosan elfogadott, hogy az eredmény objektív tényállási elem, amelyre az elkövető szándékának (adott esetben gondatlanságának) ki kell terjednie. Az eredmény bekövetkezése nélkül a bűncselekmény nem valósul meg befejezetten, csupán kísérleti szakban marad.

Álláspontom szerint a büntethetőségi feltétel nem tényállási elem, elvileg az elkövető szándékának nem kell rá kiterjednie (tudomásától azonban nem függetleníthető!). Hiányában a bűncselekmény befejezetten megvalósul, a büntethetőség azonban mégsem következik be.

Visszatérve a stádiumtani összefüggésekre, nem elhanyagolható szempont, hogy amennyiben kizárt a kísérlete az objektív büntethetőségi feltételt tartalmazó bűncselekménynek, akkor ezzel az elkövető elesik a kísérleti stádiumhoz kötődő esetleges kedvezményektől, így a kísérlettől való önkéntes visszalépés, avagy a kétszeres leszállás lehetőségétől.

Ha az objektív büntethetőségi feltétel nem tényállási elem, hiánya nem érinti a tényállásszerűséget. Ebből következőleg nem kizárt az objektív büntethetőségi feltételt tartalmazó bűncselekmény kísérletének a megállapítása. Ez nem zárja ki, hogy az elkövető mégse tartozzon ezért a kísérletért felelősséggel (ha az objektív büntethetőségi feltétel nem valósul meg).

Fontos elhatárolási szempont, hogy a kísérlet az alapcselekmény (öngyilkosság, emberrablás) kapcsán jut jelentőséghez, a másodlagos büntethetőségi feltétel pedig az ehhez kapcsolódó bűncselekmény esetén.

A kísérlet a cselekmény büntetendőségének feltétele: ha nem valósul meg kísérlet, azaz a cselekmény nem lép a tényállás keretei közé, a cselekmény fő szabály szerint nem büntetendő (a kivételt az előkészületi magatartások büntetendővé tétele jelenti).

A büntethetőségi feltétel ellenben az elkövető büntethetőségének a feltétele, nem érinti sem a tényállásszerűséget, sem a büntetendőséget. Azaz, a cselekmény a feltétel bekövetkezésének hiányában is bűncselekménynek minősül, annak minden anyagi jogi konzekvenciájával, csupán az elkövető nem lesz e cselekmény miatt büntethető.

Következtetés

Az objektív büntethetőségi feltételt mindezek következtében nem lehet tényállási elemnek tekinteni, és valójában természetét tekintve nem is az. Sokkal inkább a büntethetőség anyagi jogi előfeltétele. A különbség a tényállási elemektől abban ragadható meg, hogy a tényállási elemek bekövetkezte a cselekmény büntetendőségének a feltétele, az objektív büntethetőségi feltétel pedig a bűncselekmény miatti büntethetőség (másodlagos) feltétele. Azaz, az objektív büntethetőségi feltétel nem érinti a bűncselekmény fogalmát, hiánya nem eredményezi sem a tényállásszerűség, sem a büntetőjog-ellenesség, sem a bűnösség hiányát, hanem az elkövető büntethetőségének további feltétele. Nem lehet ezért egyetérteni Wiener A. Imrével, aki szerint az alaptényállásban megjelenő objektív büntethetőségi feltétel bekövetkezése nélkül nem valósul meg bűncselekmény.⁶¹

Mindezek alapján a(z anyagi) büntetőjogi felelősség képlete a következő:

büntetendőség + büntethetőség (= bűncselekmény) + másodlagos (objektív) büntethetőségi feltétel

Elhelyezkedését tekintve azonban azt kell megállapítani, hogy elválik egymástól az objektív büntethetőségi feltétel rendszerbeli és törvényi helye. Az előzőek értelmében nem tényállási elem, azonban a törvény mégis a tényállásban említi. Mást egyébként nem is tehetne. Mindebből következően az objektív büntethetőségi feltétel voltaképp tényálláson kívüli tényállási elem.

Mivel nem tényállási elem, elvileg nem kell rá kiterjednie az elkövető szándékosságban vagy gondatlanságban megnyilvánuló bűnösségének. Mindez nem jelenti azt, hogy az objektív büntethetőségi feltétel áttörné a szorosan vett bűnösségi elvet, azon legfeljebb lazít. Az objektív büntethetőségi feltétellel szemben is követelmény, hogy az elkövető arról, annak lehetséges bekövetkezéséről tudjon.

Összegzés

Összegezve az elmondottakat, az objektív büntethetőségi feltétel:

a) kívül áll a bűncselekmény fogalmán,

b) nem tényállási elem, még ha a törvényi tényállás kapcsán szabályozza is a törvény, ugyanakkor

c) a büntethetőség anyagi jogi (elő)feltétele, azaz

d) a büntetőjogi felelősség elengedhetetlen feltétele,

e) büntethetőségi feltétel lévén csak az alaptényállás viszonylatában értelmezhető, minősített esetként (a felelősség modulációja révén) nem,

f) objektivitása erősen megkérdőjelezhető, mivel nem függetleníthető az el-követő tudomásától,

g) éppen ezért nem eredményez objektív büntetőjogi felelősséget.

Terminológia

Arra való tekintettel, hogy az objektív büntethetőségi feltétel valójában nem teljesen objektív, és a fogalma, illetve értelmezési/alkalmazási köre nem volt egységes, és jelentősen szűkült is, a továbbiakban a „másodlagos büntethetőségi feltétel” elnevezést használom. Korábban Angyal Pál a „másodrendű büntethetőségi feltétel” elnevezést alkalmazta⁶² az azóta objektív büntethetőségi feltételként ismertté vált kategóriára, napjainkban – Tokaji Géza nyomán⁶³ – Nagy Ferenc használja a másodlagos büntethetőségi feltétel elnevezést⁶⁴ , de az objektív büntethetőségi feltételtől elkülönítve. Markáns különbséget azonban nem tesz a kettő között, és a másodlagos büntethetőségi feltételre vonatkozó példája (a szabálysértést bűncselekménnyé felminősítő visszaesői minőség) már nem a hatályos jog része.

Esetkörök

Másodlagos (objektív) büntethetőségi feltételt kevés esetben tartalmaz a hatályos Btk. Ezek a következők:

a) Emberölés

Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki tizennegyedik életévét be nem töltött vagy akaratnyilvánításra képtelen személyt öngyilkosságra rábír, ha az öngyilkosságot elkövetik. [Btk. 160. § (5) bek.]

b) Öngyilkosságban közreműködés

ba) Aki mást öngyilkosságra rábír, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. [Btk. 162. § (1) bek.]

bb) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt bír rá öngyilkosságra, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. [Btk. 162. § (2) bek.]

c) Emberrablás feljelentésének elmulasztása

Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy emberrablás elkövetése készül, és erről az érintett személyt vagy a hatóságot, mihelyt teheti, nem tájékoztatja, ha az emberrablást megkísérlik vagy elkövetik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő (Btk. 191. §).

d) Csődbűncselekmény

Az (1)–(3) bekezdésében meghatározott bűncselekmény akkor büntethető, ha

a) a csődeljárást megindították,

b) a felszámolást, kényszertörlési, illetve kényszer-végelszámolási eljárást elrendelték, vagy

c) a felszámolási eljárás megindítása törvény kötelező rendelkezése ellenére nem történt meg. [Btk. 404. § (5) bek.]

e) Tiltott piacbefolyásolás

Az (1)–(4) bekezdés alkalmazandó a piaci visszaélésekről, valamint a 2003/6/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2003/124/EK, a 2003/125/EK és a 2004/72/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2014. április 16-i 596/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 596/2014/EU rendelet) 2. cikk (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott ügyletekre és eszközökre is, ha az ügylet, a megbízás, az ajánlat vagy a magatartás a pénzügyi eszköz vagy az azonnali árutőzsdei ügylet árára, árfolyamára vagy értékére hatást gyakorol. [Btk. 411. § (5) bek.]

Mindezeken túl érdemes megemlíteni néhány olyan esetkört, amelyek valójában nem tekinthetők másodlagos büntethetőségi feltételnek, már csak azért sem, mert nem az alaptényállással állnak összefüggésben, azonban korábban objektív büntethetőségi feltételnek tekintették, és – ami talán fontosabb – valódi dogmatikai problémákat jelentenek.

a) Segítségnyújtás halált okozó elmulasztása

A segítségnyújtás elmulasztásának régtől fogva minősített esete, ha a sértett meghalt, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna.⁶⁵

b) Halált okozó testi sértés

Szintén régóta minősített esete a testi sértésnek, ha az halált okoz(ott).⁶⁶

c) Súlyos testi sértés

A súlyos testi sértés szabályozása az elmúlt időszakban változott, érdemes ezért az utóbbi három büntetőkódex normaszövegét ismertetni:

ca) Az 1961. évi Btk. szerint: aki másnak testi épségét vagy egészségét sérti, ha az okozott sérülés vagy betegség nyolc napon belül gyógyult, egy évig terjedő szabadságvesztéssel vagy javító-nevelő munkával (könnyű testi sértés), nyolc napot meghaladó gyógyulási idő esetén pedig három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő (súlyos testi sértés).⁶⁷

cb) Az 1978-as Btk. értelmében: aki más testi épségét vagy egészségét sérti, ha a sérülés vagy a betegség nyolc napon belül gyógyul, a könnyű testi sértés vétségét követi el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, javító-nevelő munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon túl gyógyul, az elkövető a súlyos testi sértés bűntettét követi el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.⁶⁸

cc) A 2012. évi Btk. előbb a testi sértés fogalmát, majd annak könnyű és súlyos változatát határozza meg a következők szerint: Aki más testi épségét vagy egészségét sérti, testi sértést követ el. Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon belül gyógyul, az elkövető könnyű testi sértés vétsége miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon túl gyógyul, az elkövető súlyos testi sértés bűntette miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.⁶⁹

d) A hamis vád minősített esetei

A hamis vád minősített esetei szintén megváltoztak az idők során, ezért itt is célszerű a pontos törvényszöveg ismertetése:

da) Az 1961. évi Btk. azt rendelte súlyosabban büntetni, ha a hamis vád olyan bűntettre vonatkozott, amelynek elkövetőjét a törvény öt évet meghaladó szabadságvesztéssel fenyegeti, illetőleg még súlyosabban, ha halálbüntetéssel is fenyegeti.⁷⁰

db) Az 1978-as Btk. a hamis vád minősített eseteként azt fogalmazta meg, ha a hamis vád alapján büntetőeljárás indul, még súlyosabb esetként pedig, ha a hamis vád alapján a vádlottat elítélik.⁷¹

dc) A 2012. évi Btk. értelmében súlyosabban minősül, ha a hamis vád alapján az érintett ellen büntetőeljárás indul, még súlyosabban, ha a hamis vád alapján a vádlottat elítélik, avagy a hamis vád olyan bűncselekményre vonatkozik, amelynek elkövetőjét a törvény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegeti.⁷²

(A tanulmány második részének közlése az Ügyészek Lapja

későbbi számában folytatódik)

Mészáros Á. PhD, osztályvezető-helyettes, Büntető Jogtudományok Osztálya, OKRI