A másodlagos (objektív) büntethetőségi feltétel I. rész: Elméleti alapvetések

A büntetőjog általános részi irodalmában ismert, ám viszonylag ritkán tárgyalt jogintézmény az ún. objektív büntethetőségi feltétel. A következőkben arra a kérdésre keresem a választ, hogy a büntethetőség anyagi jogi előfeltétele milyen viszonyban áll a bűncselekmény fogalmával, a büntetőjogi felelősséggel, illetőleg hogy mennyiben objektív és mennyiben büntethetőségi feltétel.

Rendszertani elhelyezés: a tényálláson kívüli tényállási elemek

A Btk. különös része egyes bűncselekmények megfogalmazásakor olyan feltételeket támaszt a büntetőjogi felelősséget érintően, amelyek voltaképp nem sorolhatók be a tényállási elemek (az általános törvényi tényállás elemei) körébe. Ilyen például, hogy az öngyilkosságra mást rábíró csak akkor tartozik felelősséggel, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik; a kényszerítés akkor írható az elkövető terhére, ha más bűncselekmény nem valósul meg. Más esetekben a felelősséget moduláló körülmények nem sorolhatók be az általános törvényi tényállás elemei közé. Így például ha a hamis vád olyan bűncselekményre vonatkozik, amelynek az elkövetőjét a törvény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegeti. Az ilyen körülmények közös jellemzője, hogy bár a bűncselekmény törvényi tényállásában (annak alap, minősített, hipotetikusan privilegizált szintjén) szerepelnek, azonban bűncselekménytani értelemben nem tekinthetők az általános törvényi tényállás elemeinek. Ezeket lehet voltaképp „tényálláson kívüli tényállási elemeknek” nevezni. Ebbe a körbe a továbbiakban a büntethetőség anyagi jogi előfeltételét (objektív büntethetőségi feltétel), a szubszidiaritási záradékot, illetve a minősítő körülményként szereplő ún. egyéb objektív ismérvet sorolom (hasonló jellegű privilegizált körülmény jelenleg nem szerepel a Btk.-ban). Az alábbi írás ezek közül a másodlagos (objektív) büntethetőségi feltétellel foglalkozik.

Jogirodalmi álláspontok

Korábbi nézetek

A múlt század elején Angyal Pál a büntethetőség elsőrendű feltételeitől (beszámítási képesség, tényálladékszerűség, jogellenesség, bűnösség) elkülönülten tárgyalta az ún. másodrendű büntethetőségi feltételeket. Ezek „a tényálladéktól és a cselekvő akaratelhatározásától független oly körülmények, melyek egyes bűncselekményekre vonatkozóan az állami büntetőigény létrejöttéhez szükségesek, – és tehát – a törvény rendelkezéseihez mérten – a ius puniendi különös alapzatát rakják le”¹. Angyal példálózó jelleggel felsorolta a Csemegi-kódexben található eseteket, amik között megemlítette az öngyilkosság elkövetését vagy megkísérlését „az öngyilkosságnál való részesség s az amerikai párbaj bűncselekményénél”, illetve a házasság felbontásának vagy az elválásnak jogerős ítélettel kimondását a házasságtörés esetén. Megemlítendő azonban, hogy míg a házasságtörésnél a törvény valóban tartalmazta a büntethetőségi feltételt² , az öngyilkosságban közreműködés esetében nem³

Angyal felhívta a figyelmet arra, hogy a minősítő körülményt képező ismérvek (akár eredmény, akár egyéb objektív ismérv) nem vonhatók a másodrendű büntethetőségi feltételek körébe, mivel ezeknek nem az a jellemzőjük, hogy megalapoznák az állam büntetőigényét, hanem csupán a súlyosabb büntetés alkalmazásának feltételei.⁴

Angyal szerint, mivel a másodrendű büntethetőségi feltételek jogi természete és hatása az, hogy az állam büntetőigényét alapozzák meg, a cselekmény büntetendőségének éppúgy feltételei, mint az elsődleges büntethetőségi feltételek, a különbség abban van, hogy nem tartoznak a tényálladékhoz (azaz nem tényállási elemek).

Angyal szerint abból, hogy a másodrendű büntethetőségi feltétel hiányában nem valósul meg bűncselekmény, az következik, hogy e feltétel hiányában:

a) büntetőeljárást nem lehet indítani (a megindult eljárást meg kell szüntetni, a vádlottat fel kell menteni);

b) magánindítványt joghatályosan nem lehet előterjeszteni;

c) nem lehet szó kísérletről, bűnrészességről, bűnpártolásról;

d) nem lehet szó bűntett, vétség vagy bűntettes feldicséréséről (174. §), vagy hamis vádról.

Ugyanakkor nem tartotta kizártnak a feltételt nélkülöző cselekménnyel szembeni jogos védelmet, mivel „a másodrendű büntethetőségi feltétel hiánya csak a cselekmény büntetendő jellegét zárja ki, de nem érinti annak jogellenes minőségét, s így amennyiben az jogtalan támadás, – habár nem is bűncselekmény – a Btk. 79. §⁵ -a alkalmazásának nem vágja útját”⁶ .

Abból, hogy a másodrendű büntethetőségi feltétel nem tarozik a tényálláshoz (tényálladékhoz), azt a következtetést vonta le, hogy:

a) a szándékosságnak vagy a gondatlanságnak nem kell átfognia ezt a feltételt;

b) a feltétel be nem következését érintő tévedés a szándékot nem zárja ki;

c) a cselekmény befejezése független a feltétel beálltától;

d) az elévülés a bevégzés, és nem a feltétel bekövetkezésének napján veszi kezdetét;

e) a cselekmény elkövetésének helye és ideje szempontjából a feltétel beálltának időpontja közömbös;

f) a cselekmény befejezése és a feltétel bekövetkezése közötti időben nyújtott segítség nem bűnsegély, hanem bűnpártolás.⁷

A 20. század közepén Viski László azt állapította meg, hogy a büntetőjog korabeli irodalma megegyezett abban, hogy „több törvényi tényállás elemei között olyanok is szerepelnek, amelyek nem a tényállásbeli cselekményt jellemzik, hanem a büntethetőségnek puszta feltételei. Ezeket a feltételeket az elkövető tudatának nem kell átfognia, és ezért ún. objektív büntethetőségi feltételek”.⁸ Az objektív büntethetőségi feltételek hatása Viski szerint kétfajta lehet:

a) feltételként szerepelnek a büntethetőség megállapításánál, meglétük nélkül egyáltalán nincs „büntethető cselekmény”;

b) fennállásuk a büntetési tételt módosítja csupán.

Az első esetre példaként a házasság felbontását hozta fel a már említett házasságtörés esetén, illetve a BHÖ 23. pontjában szabályozott bűntettet. Ennek lényege, hogy aki a lázadás elkövetésére nyilvánosan felhívást intéz, ha a lázadás a felhívás folytán követtetett el vagy kíséreltetett meg, mint felbujtó büntetendő. Zárójelben jegyezte meg Viski, hogy ez valójában csupán látszólag tisztán objektív feltétel, mivel a felhívó célja épp a bűntett elkövettetése volt a felhívás által.⁹

A második esettel kapcsolatban Viski arra utalt, hogy a német jogirodalom sok esetben látja megállapíthatónak a tényállási elemek objektív jellegét, azonban a szerzők egy része ezeket nem választja külön az eredmény szerint minősített bűntettek körétől (ezeknél az eredmény szerepel objektív, a büntetési tételt módosító elemként). Viski szerint az akkori magyar büntetőjogban csupán egyetlen esetben lehet ilyen objektív minősítő ismérvet elismerni, mégpedig a közveszélyes munkakerülés egyik minősített eseténél. A BHÖ 259. pontjának b) alpontja szerint a közveszélyes munkakerülés súlyosabban büntetendő, ha olyan tények merülnek fel, amelyekből meg lehet állapítani, hogy a tettes rendszerint bűncselekmények elkövetéséből tartja fenn magát. Viski szerint „[e]z az egy eset […], ahol a rendelkezés természetéből folyóan az álláspont nem jelenti az objektív felelősség elismerését. Minden más esetben, és így a látszólag eredmény szerint, objektíve minősített cselekményeknél is […] meg kell követelni a bűnösséghez az illető körülmény tudását vagy tudatának lehetőségét. […] Az objektív felelősséget azonban valamennyiük vonatkozásában el kell vetni”.¹⁰

Ezen a ponton terminológiailag fontos megállapítani, hogy a korábbi szakirodalom az objektív büntethetőségi feltételt nagymértékben az objektív felelősséggel hozta összefüggésbe, azaz olyan törvényi rendelkezésekkel, amelyek a bűnösségen alapuló felelősség elvével ellentétben állnak.¹¹ Györgyi Kálmán magyarázata szerint a szakirodalom az objektív büntethetőségi feltétel alatt nem a büntetőjogi felelősség elkövető tudatától független valamennyi feltételét jelenti, hanem „[á]ltalában olyan, a büntetőtörvényben meghatározott tárgyi körülményekről esik szó e néven, amelyek az elkövető felelősségére kihatnak, de nem tartoznak a törvényi tényállás tárgyi oldalához, és ezért ezekre az elkövető bűnösségének nem kell kiterjednie”.¹² Györgyi szerint tehát az objektív büntethetőségi feltételeket el kell határolni a törvényi tényállástól, mindemellett kapcsolódnak a büntethetőségi akadályokhoz, mivel hiányuk büntetlenséget eredményez.¹³

Utalt Györgyi arra is, hogy az objektív büntethetőségi feltételekre nézve a kor szakirodalma nemcsak hogy egymástól jogi természetüket tekintve lényegesen különböző büntetőjogi ismérveket foglalt össze¹⁴ , de általánosan elfogadott elvi álláspont sem alakult ki velük kapcsolatban¹⁵ . Mindemellett a jogirodalom alapján három csoportot különböztetett meg:¹⁶

a) A bűncselekménnyel szorosabb vagy lazább kapcsolatban álló, vagy attól független, a cselekmény veszélyességére utaló körülmények, mint például a Csemegi-kódexben a házasságtörésnél a házasság felbontásának vagy az elválásnak jogerős ítélettel történő kimondása¹⁷ . Györgyi leszögezte, hogy ebben a körben a bűnösség törést szenved, mivel a jogalkotó a bűnösség körén kívül maradó körülményektől tette függővé a felelősséget.

b) Az eredményfelelősség esetei, ezen belül:

ba) amikor a tényállásszerű, jogellenes és bűnös cselekménnyel okozati összefüggésben olyan, súlyosabb eredmény következik be, amelyhez a törvény súlyosabb minősítést fűz;

bb) amikor az alapcselekmény nem büntetőjog-ellenes ugyan, de a hozzá kapcsolódó eredmény a felelősséget megalapozó hatású. Györgyi megállapításai szerint „[a] bekövetkezett súlyosabb eredményt pusztán az elkövető cselekményével való okozati összefüggése alapján terhére beszámították, tekintet nélkül arra, hogy az elkövető az eredmény bekövetkezését előre láthatta-e vagy sem. Ekképpen a súlyosabb eredmény, valamint a cselekmény és az eredmény közötti okozati összefüggés a büntethetőség objektív feltétele volt”¹⁸ .

c) A bűncselekménnyel kapcsolatban álló személyek akaratnyilatkozatai (magánindítvány, felhatalmazás, kívánat esetei).¹⁹ Ezeket Györgyi nem tartotta a téma szempontjából relevánsnak, mivel ezek nem érintik a cselekmény tényállásszerűségét, jogellenességét, bűnösségét, hanem csupán az „üldözhetőség” feltételei, ezekre a bűnösségnek nem kell kiterjednie, így létezésük nem jelenti a bűnösségi elv sérelmét.

Történetileg időrendben haladva, Györgyi megemlítette, hogy a Btá. bár a bűncselekmény fogalmában a bűnösséget külön nem emelte ki, rendelkezéseiből mégis az tűnt ki, hogy a bűnösségen alapuló felelősség elvét vallotta.²⁰ Ezzel szemben a bírói gyakorlat a korábbi berögződés szerint a súlyosabb eredmény vonatkozásában következetesen objektív álláspontra helyezkedett, midőn a súlyosabb eredményt akkor is a tettes terhére rótta, ha őt e tekintetben még gondatlanság sem terhelte. A joggyakorlat tehát az eredményben mint minősítő körülményben puszta objektív büntethetőségi feltételt látott.²¹ Az eredményfelelősségen kívüli egyéb objektív büntethetőségi feltételekkel kapcsolatban végül azt emelte ki, hogy azok jelentős része hatályát vesztette, viszont új objektív büntethetőségi feltételt tartalmazott a III. Bn. 14. §²² -a.²³

Az 1961. évi V. törvény csak bűnösségen alapuló felelősséget ismert, „a bűnösségi elvvel összhangban szabályozta az eredmény szerint minősülő bűncselekményekért való felelősséget, és ezzel a korábbi magyar büntetőjogban objektív büntethetőségi feltételnek tekintett súlyosabb eredmény ilyen jellegét megszüntette”²⁴ . Mindezek mellett Györgyi két esetben azonosított objektív büntethetőségi feltételt az akkori büntetőjogban. Egyrészt a beszámításképtelen ittas állapotban történt tényállásmegvalósítás esetén objektív büntethetőségi feltételnek tekintette a törvényben meghatározott bármely bűntett tényállása tárgyi elemeinek megvalósítását, másrészt a rágalmazás és becsületsértés esetén a valóság bizonyítása mint eljárási aktus sikertelenségét²⁵ . Mindkét esetre vonatkozóan állította, hogy az objektív büntethetőségi feltétel léte objektív felelősséget eredményez.²⁶

Összegző megállapításai szerint „az objektív büntethetőségi feltételek léte mindig a tételes joghoz kötött, és a bűnösségi elv érvényesítésének kisebb-nagyobb következetlenségeit tanúsítja. […] elméleti fogalmának kialakítása ezért csak viszonylagos értékű lehet. Általános érvénnyel csak annyi mondható el, hogy objektív büntethetőségi feltétellel állunk szemben, ha a törvény rendelkezése szerint valamely cselekmény vagy a cselekményen kívül fekvő más tény akként hat ki az elkövető felelősségére, hogy ezt az ő bűnösségének nem kell átfognia”.²⁷

Tokaji Géza – Györgyi Kálmánra hivatkozva – utalt arra, hogy a büntethetőség feltételeit illetően nem egységes a terminológia, a különböző elnevezések (objektív büntethetőségi feltételek, a büntethetőség másodlagos feltételei) nem ugyanazt a fogalmat fedik.²⁸

Tokaji meghatározása szerint az objektív büntethetőségi feltételek „a cselekmény jogellenességét (társadalomra veszélyességét) befolyásoló olyan tényállási elemek, amelyekre […] a bűnösségnek […] nem kell kiterjednie”. Ilyennek tekintette Tokaji az 1961. évi Btk. (a bűnösségi elv bevezetése) előtti minősítő körülményt képező eredményeket, illetve az 1948. évi XLVIII. t.cz. (III. Bn.) által bevezetett sui generis bűncselekményként szabályozott ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekmény viszonylatában az alapcselekmény létrejöttét.²⁹

Ettől eltérően, az ún. másodlagos büntethetőségi feltételeket „az jellemzi, hogy azok sem a jogellenességet (a társadalomra veszélyességet), sem pedig a bűnösséget (a felróhatóságot) nem befolyásolják”³⁰ . Tokaji szerint a másodlagos büntethetőségi feltételek nagy része már akkor tárgytalan volt, azonban kiemelte, hogy tettes-büntetőjogi alapon ilyennek minősült a szabálysértést bűncselekménnyé felminősítő visszaesés.³¹ Utalt azonban arra is, hogy a joggyakorlat a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölést is a másodlagos büntethetőségi feltételek irányában értelmezte akkortájt.³²

Tokaji szerint tehát az objektív büntethetőségi feltételek a bűnösségen alapuló felelősség elvét törik át (olyan ismérvek, amelyekre az elkövető bűnösségének már nem kell kiterjednie³³ ), a másodlagos büntethetőségi akadályok a bűncselekmény fogalma szempontjából teljes mértékben „rendszeridegenek”, azok kizárólag célszerűségi szempontokon alapulnak³⁴ , létjogosultságuk kriminálpoliti-kailag indokolható csupán, de egy következetesen tett-büntetőjogi bűncselek-ményfogalom szempontjából rendszeridegeneknek bizonyulnak³⁵ .

Tokaji végül arra jutott, hogy „ha kimutatható is, hogy objektív büntethetőségi feltételek büntetőjogunkban nincsenek, objektív felelősség mégis létezik, éspedig a beszámítási képességet kizáró ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekmény viszonylatában”³⁶ .

Békés Imre a törvényi tényállás tárgyi oldala (objektív tényállási elemek) körében, a tárgyi oldal rendszerinti ismérvei között foglalkozott az objektív büntethetőségi feltétellel. Meghatározása szerint objektív büntethetőségi feltételnek „a tárgyi oldalon elhelyezkedő, általában az eredményhez hasonló olyan tényállási ismérvet tekintünk, amelyre az alany bűnösségének (szándékosságának, vagy gondatlanságának) nem kell kiterjednie. A büntethetőségi feltétel éppen azért »objektív«, mert – szemben az eredménnyel, vagy a tárgyi oldal egyéb ismérveivel – a bűnösség nem fogja át. Az objektív büntethetőségi feltétel jogi hatása abban áll, hogy a hozzá kapcsolódó jogkövetkezmény arra tekintet nélkül hatályosul, hogy arra a tettes tudata nem terjedt ki, sőt, adott esetben reá nem is terjedhetett ki.”³⁷

Békés első példája a segítségnyújtás elmulasztásának azon minősített esete volt, amikor a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna. Ebben a körben rámutatott: arra a körülményre, hogy a segítségnyújtás a sértett életét megmenthette volna, az elkövető bűnösségének nem kell kiterjednie. A halált az elkövető azon mulasztása okozta, hogy nem nyújtott segítséget a sértettnek. Ha a halált ebben az esetben eredménynek tekintenénk, arra az elkövető bűnösségének ki kellene terjednie, amiből az következik, hogy a halált előre lehetett, és előre kellett volna látnia. A halál azonban ebben az esetben nem eredményként viselkedik, az elkövető terhére annak ellenére hatályosul, hogy nem látta előre, nem tudta és nem is tudhatta, hogy az elmulasztott segítségnyújtás az életveszélyben lévő sértett életét megmenthetné.³⁸

Másik példája a „nem eredményszerű objektív büntethetőségi feltételként” érvényesülő azon kitétel az öngyilkosságban közreműködésnél, hogy az öngyilkosságot a sértett elkövesse vagy megkísérelje. Az elkövető ilyenkor objektíve felel az öngyilkossághoz nyújtott segítségéért, ha a sértett utóbb az öngyilkosságot elköveti vagy megkísérli.³⁹

Békés szerint korábban, a Csemegi-kódex hatálya idején a halált okozó testi sértés is voltaképp ebbe a körbe tartozott, mivel e bűncselekmény megállapításához elegendő volt a szándékos súlyos testi sértés, és az annak okozataként bekövetkező halál. Mivel a törvény nem kívánta meg a halálos eredményre kiterjedő bűnösséget, tehát a halálos következmény előre látását, így voltaképp a halál ebben az esetben sem eredmény, hanem az objektív büntethetőségi feltétel jogi sorsát osztja.⁴⁰

Wiener A. Imre az objektív büntethetőségi feltételt a tényállásszerűség körében, az objektív tényállási elemek között tárgyalta. Véleménye szerint az objektív büntethetőségi feltételt illetően „[e]gészen kivételes a tárgyi és az alanyi oldal kapcsolata”⁴¹ , erre ugyanis a bűnösség egyáltalán nem terjedhet ki. Különbséget tett aszerint, hogy az objektív büntethetőségi feltétel alapesetben, avagy minősítő körülményként kerül-e szabályozásra:

a) amennyiben alapesetben, akkor annak bekövetkezése nélkül nem valósul meg bűncselekmény, kísérleti stádiumban sem, így például ha az öngyilkosságban közreműködés tekintetében az öngyilkosságot meg sem kísérlik, a tényállásszerű magatartás büntetlen marad;

b) amennyiben minősített esetben, az objektív büntethetőségi feltételre a gondatlanságnak sem kell kiterjednie, a minősítés az elkövető tudatától független, mint például a hamis vád esetén, ha annak következtében büntetőeljárás indul, avagy a vádlottat elítélik.⁴²

Jelenkori álláspontok

Új büntetőjogi tankönyvében Belovics Ervin az objektív büntethetőségi feltételt a tényállási elemek között helyezi el.⁴³ A szerző szerint az objektív büntethetőségi feltétel „olyan tárgyi oldali ismérv, amelynek bekövetkezése elengedhetetlen követelménye a büntetőjogi felelősség megállapíthatóságának. Az objektív büntethetőségi feltétel tehát törvényi tényállási eleme az adott bűncselekménynek, bekövetkezése viszont – amint elnevezéséből is kitűnik – objektív jellegű, azaz a megvalósulásakor az elkövető felelősségre vonására sor fog kerülni, függetlenül attól, hogy tudott-e a feltétel bekövetkezéséről”.⁴⁴ Példaként az öngyilkosságban közreműködést említi, amely tényállásban a „ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik” szövegrész az objektív büntethetőségi feltétel.⁴⁵

Szintén új tankönyvében⁴⁶ Gellér Balázs és Ambrus István az objektív büntethetőségi feltételt szintén a tényállás tárgyi elemei közé teszik,⁴⁷ ami, mint a bűncselekmény egyik eleme, „puszta megvalósulása által felelőssé teszi az elkövetőt, függetlenül attól, hogy az tudott-e erről az elemről vagy sem (feltételezve természetesen, hogy a büntetőjogi felelősség egyéb feltételei fennállnak)”⁴⁸ . Példaként az öngyilkosságban közreműködést és a csődbűncselekményt említik. Az öngyilkosságban közreműködésért akkor felel a mást öngyilkosságra rábíró vagy ahhoz segítséget nyújtó, ha az öngyilkosságot elkövetik vagy megkísérlik (ez utóbbi az objektív büntethetőségi feltétel). Ilyenkor a felelősség arra való tekintet nélkül következik be, hogy az elkövető ismeri-e cselekményének eredményét.⁴⁹

Nagy Ferenc az objektív büntethetőségi feltételt a tényállás tanától elkülönülten, a bűncselekmény és a büntethetőség témakörén belül, a másodlagos büntethetőségi feltételek mellett tárgyalja.

A másodlagos büntethetőségi feltételek jellemzője, hogy nem befolyásolják sem a jogellenességet (társadalomra veszélyességet), sem a bűnösséget, a bűncselekmény fogalma szempontjából általában rendszeridegenek, és többnyire célszerűségi, kriminálpolitikai szempontokon alapulnak. Ilyen volt korábban a szabálysértést bűncselekménnyé felminősítő visszaesés, napjaink büntetőjogából pedig az értékegybefoglalás intézménye. Ez utóbbi esetben a másodlagos büntethetőségi feltétel annak a cselekménynek a megvalósítása, amelynek következtében az elkövetési érték már meghaladja a bűncselekményi értékhatárt, indoka pedig az ismételt bűnelkövetésben rejlő fokozottabb társadalomra veszélyesség.⁵⁰

Az objektív büntethetőségi feltétel a büntethetőség törvényi tényállásban megfogalmazott anyagi jogi előfeltétele.⁵¹ Ha nem realizálódik, a bűncselekmény nem állapítható meg. Azért objektív, mert a tényfeltételnek objektíve kell fenn-állnia, az elkövető tudta és akarata nélkül, vagyis az elkövető szándéka nem terjed ki rá.⁵² Erre példa a csődbűncselekmény.

Megemlítendő, hogy Nagy ettől megkülönbözteti az ún. szubjektív büntethetőségi feltételt, amikor „a büntethetőség – egyébként objektív tényállási elemnek nem egyértelműen minősíthető – anyagi jogi előfeltétele az elkövető tudatától és akaratától nem független”⁵³ . Erre példa az öngyilkosságban közreműködés.

Fogalommeghatározás

A jogirodalmi álláspontok áttekintéséből láthatóan nincs egységes definíciója az ún. objektív büntethetőségi feltételnek. Az is látszik, hogy a kérdéskör több problémát is felvet, ezekre azonban a fogalomalkotás után célszerű majd kitérni. A többjelentésű fogalom lehetőséget ad a saját fogalomalkotásra, ugyanakkor a fogalom következetes alkalmazásának kötelezettségét is keletkezteti.

Az áttekintett álláspontok eltérőek az objektív büntethetőségi feltétel rendszerbeli helyét, illetőleg a tényálláshoz való viszonyát tekintve. Érdemes ezért először ezekkel foglalkozni, majd állást foglalni a kérdésben.

Rendszerbeli hely

Az objektív büntethetőségi feltételt a tényállás elemének (objektív tényállási elemnek) tekintette korábban Viski László, Tokaji Géza, Békés Imre, Wiener A. Imre, újabban Belovics Ervin, Gellér Balázs és Ambrus István.

Nem tekintette ugyanakkor tényállási elemnek korábban Angyal Pál és Györgyi Kálmán, újabban pedig Nagy Ferenc.

Azok, akik a tényállás elemei között helyezik el, utalnak arra, hogy az objektív büntethetőségi feltételeket az elkövető tudatának nem kell átfognia, azokra a bűnösségnek (szándékosságnak vagy gondatlanságnak) nem kell kiterjednie, sőt Wiener A. Imre szerint a bűnösség egyáltalán nem terjedhet ki rá.⁵⁴ Akik nem tekintették tényállási elemnek, ebből szintén ezt a következtetést vonták le, nevezetesen hogy az objektív büntethetőségi feltételt nem kell átfogni a szándékosságnak vagy a gondatlanságnak.

Tényállási szint

Angyal Pál, bár nem tekintette tényállási elemnek az objektív büntethetőségi (másodrendű büntethetőségi) feltételt, annak hatókörét az alaptényállás viszonylatára korlátozta. Álláspontja szerint objektív büntethetőségi feltétel minősítő körülmény nem lehet, mivel annak jogi hatása az, hogy az állam büntetőigényét megalapozza, nem pedig a súlyosabb büntetés alkalmazásának feltétele.⁵⁵ Több szerző, így például Viski László, a minősített esetek között is elképzelhetőnek tartotta az objektív büntethetőségi feltétel szabályozását.⁵⁶ Ennek oka lehet, hogy korábban az objektív büntethetőségi feltétel és az objektív felelősség fogalmai sajátosan keveredtek. A bűnösségi elv Btk.-beli deklarálását követően is lehetségesnek tartotta az objektív büntethetőségi feltétel minősített esetkénti szabályozását Wiener A. Imre⁵⁷ és Békés Imre⁵⁸ (ez utóbbi a segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának minősített esetét is az objektív büntethetőségi feltétel problémakörébe vonta. Ezzel később részletesebben foglalkozni kell még.)

Objektív jelleg

Az objektív büntethetőségi feltétel objektivitását megkérdőjelezte Viski László és Nagy Ferenc. Előbbi a lázadás elkövetésére felhívás esetén hívta fel a figyelmet arra, hogy e bűncselekménynél csupán látszólag tisztán objektív a büntethetőségi feltétel, mivel a felhívó célja épp a bűntett elkövettetése a felhívás által.⁵⁹ Utóbbi az öngyilkosságban közreműködést, amit tipikus példának szokás felhozni az objektív büntethetőségi feltételre, egyenesen szubjektív büntethetőségi feltételnek nevezi, mivel a büntethetőség anyagi jogi előfeltétele nem független az elkövető tudatától és akaratától.⁶⁰ Az azonban kérdéses, hogy az objektív büntethetőségi feltétel többi esetében sincs e ez ugyanígy, magyarul lehet-e azt mondani, hogy akár a csődbűncselekmény vonatkozásában függetleníthető lenne az elkövető tudatától, hogy cselekményének következtében csődeljárás indulhat.

Objektív büntethetőségi feltétel és objektív büntetőjogi felelősség

Fontos felhívni a figyelmet az objektív büntethetőségi feltétel és az objektív büntetőjogi felelősség közötti különbségre. Ami általánosan elfogadott a magyar büntetőjogban, hogy a bűncselekmény miatti felelősség akkor áll fenn, ha az objektív tényállási elemekre az elkövető bűnössége (szándékossága/gondatlansága) kiterjed. Ez alapvetően azt követeli meg, hogy az elkövető tudomással bírjon a tényállási elemről, és annak bekövetkezését vagy kívánja, vagy abba belenyugodjon, avagy könnyelműen bízzon annak elmaradásában. (Egyedül a hanyag gondatlanság esetében nincs szó tudomásról és előrelátásról, itt a felelősséget az előrelátás hiánya alapozza meg, amennyiben az a tőle elvárható figyelem vagy körültekintés hiányán alapul.) Amennyiben az objektív büntethetőségi feltétel tényállási elem, az amiatti felelősséghez ezt a követelményt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ellenkező esetben objektív büntetőjogi felelősséget kell megállapítani.

Az objektív büntetőjogi felelősség azt jelenti, amikor az elkövető felelősségét olyan körülmény alapozza meg, amelyre a bűnössége (szándékossága, avagy gondatlansága) nem terjedt ki. A cselekmény és a következménye közötti okozati összefüggés alapozza meg ilyenkor a felelősséget. Ilyen volt korábban (az 1961-es Btk. hatálya előtt) a halált okozó testi sértés miatti felelősség. A bűnösségi elv deklarálásával ilyenre elvileg nem kerülhet már sor: tényállási elemre, akár alap-, akár minősített esetben kerül is megfogalmazásra, az elkövető bűnösségének ki kell terjednie. Ha a minősített eset eredmény, elegendő a gondatlanság, ha más objektív ismérv, a szándékosság a követelmény. Ezzel kapcsolatban érdekes kérdést vetne fel, ha az öngyilkosságban közreműködés esetén tényállási elemnek tekintenénk az objektív büntethetőségi feltételt, amihez – a következetesség okán – meg kellene követelni a bűnösséget. Ha ugyanis erre a gondatlanság terjedne ki, akkor – alapeset lévén – ez az egész bűncselekményt gondatlanná tenné, és így akkor nem lenne büntetendő a cselekmény.

Stádiumtani összefüggések

Annak, hogy az objektív büntethetőségi feltételt tényállási elemnek tekintjük-e avagy sem, nem elhanyagolható stádiumtani konzekvenciái vannak.

Ha az objektív büntethetőségi feltétel a törvényi tényállás eleme (lenne), akkor annak hiányában a bűncselekmény befejezettként nem valósulhat(na) meg. A kérdés az, hogy ilyenkor lehet-e szó kísérletről? Kísérlet miatt az büntethető, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be. A bűncselekmény elkövetésének megkezdése tipikusan az elkövetési magatartás megkezdését jelenti, kivételesen kísérletet kell megállapítani az elkövetési magatartáshoz kapcsolódó, tevékenységben megnyilvánuló, de tényállástani szerepét tekintve elkövetési mód megvalósítása esetén is. Az objektív büntethetőségi feltétel nem tevékenységet kifejező kategória, leginkább az eredményhez mint tényállási elemhez áll közel. A kísérletre vetítve mindezt, teljes kísérletről van szó akkor, amikor az elkövetési magatartás teljes egészében megvalósul, és a tényállásszerű eredmény nem következik be, nem teljes kísérlet esetén még az elkövetési magatartást sem fejti ki a maga egészében az elkövető. Mivel az objektív büntethetőségi feltétel se nem tevékenység (nem az elkövető tevékenysége), se nem eredmény, a kísérlet fogalmilag nem jöhet szóba, ha az nem következik be. Hiányában azonban a tényállás nem lehet befejezett.

Ehelyütt érdemes röviden szót ejteni az eredmény és a büntethetőségi feltétel elhatárolásáról. A hazai büntetőjogban általánosan elfogadott, hogy az eredmény objektív tényállási elem, amelyre az elkövető szándékának (adott esetben gondatlanságának) ki kell terjednie. Az eredmény bekövetkezése nélkül a bűncselekmény nem valósul meg befejezetten, csupán kísérleti szakban marad.

Álláspontom szerint a büntethetőségi feltétel nem tényállási elem, elvileg az elkövető szándékának nem kell rá kiterjednie (tudomásától azonban nem függetleníthető!). Hiányában a bűncselekmény befejezetten megvalósul, a büntethetőség azonban mégsem következik be.

Visszatérve a stádiumtani összefüggésekre, nem elhanyagolható szempont, hogy amennyiben kizárt a kísérlete az objektív büntethetőségi feltételt tartalmazó bűncselekménynek, akkor ezzel az elkövető elesik a kísérleti stádiumhoz kötődő esetleges kedvezményektől, így a kísérlettől való önkéntes visszalépés, avagy a kétszeres leszállás lehetőségétől.

Ha az objektív büntethetőségi feltétel nem tényállási elem, hiánya nem érinti a tényállásszerűséget. Ebből következőleg nem kizárt az objektív büntethetőségi feltételt tartalmazó bűncselekmény kísérletének a megállapítása. Ez nem zárja ki, hogy az elkövető mégse tartozzon ezért a kísérletért felelősséggel (ha az objektív büntethetőségi feltétel nem valósul meg).

Fontos elhatárolási szempont, hogy a kísérlet az alapcselekmény (öngyilkosság, emberrablás) kapcsán jut jelentőséghez, a másodlagos büntethetőségi feltétel pedig az ehhez kapcsolódó bűncselekmény esetén.

A kísérlet a cselekmény büntetendőségének feltétele: ha nem valósul meg kísérlet, azaz a cselekmény nem lép a tényállás keretei közé, a cselekmény fő szabály szerint nem büntetendő (a kivételt az előkészületi magatartások büntetendővé tétele jelenti).

A büntethetőségi feltétel ellenben az elkövető büntethetőségének a feltétele, nem érinti sem a tényállásszerűséget, sem a büntetendőséget. Azaz, a cselekmény a feltétel bekövetkezésének hiányában is bűncselekménynek minősül, annak minden anyagi jogi konzekvenciájával, csupán az elkövető nem lesz e cselekmény miatt büntethető.

Következtetés

Az objektív büntethetőségi feltételt mindezek következtében nem lehet tényállási elemnek tekinteni, és valójában természetét tekintve nem is az. Sokkal inkább a büntethetőség anyagi jogi előfeltétele. A különbség a tényállási elemektől abban ragadható meg, hogy a tényállási elemek bekövetkezte a cselekmény büntetendőségének a feltétele, az objektív büntethetőségi feltétel pedig a bűncselekmény miatti büntethetőség (másodlagos) feltétele. Azaz, az objektív büntethetőségi feltétel nem érinti a bűncselekmény fogalmát, hiánya nem eredményezi sem a tényállásszerűség, sem a büntetőjog-ellenesség, sem a bűnösség hiányát, hanem az elkövető büntethetőségének további feltétele. Nem lehet ezért egyetérteni Wiener A. Imrével, aki szerint az alaptényállásban megjelenő objektív büntethetőségi feltétel bekövetkezése nélkül nem valósul meg bűncselekmény.⁶¹

Mindezek alapján a(z anyagi) büntetőjogi felelősség képlete a következő:

büntetendőség + büntethetőség (= bűncselekmény) + másodlagos (objektív) büntethetőségi feltétel

Elhelyezkedését tekintve azonban azt kell megállapítani, hogy elválik egymástól az objektív büntethetőségi feltétel rendszerbeli és törvényi helye. Az előzőek értelmében nem tényállási elem, azonban a törvény mégis a tényállásban említi. Mást egyébként nem is tehetne. Mindebből következően az objektív büntethetőségi feltétel voltaképp tényálláson kívüli tényállási elem.

Mivel nem tényállási elem, elvileg nem kell rá kiterjednie az elkövető szándékosságban vagy gondatlanságban megnyilvánuló bűnösségének. Mindez nem jelenti azt, hogy az objektív büntethetőségi feltétel áttörné a szorosan vett bűnösségi elvet, azon legfeljebb lazít. Az objektív büntethetőségi feltétellel szemben is követelmény, hogy az elkövető arról, annak lehetséges bekövetkezéséről tudjon.

Összegzés

Összegezve az elmondottakat, az objektív büntethetőségi feltétel:

a) kívül áll a bűncselekmény fogalmán,

b) nem tényállási elem, még ha a törvényi tényállás kapcsán szabályozza is a törvény, ugyanakkor

c) a büntethetőség anyagi jogi (elő)feltétele, azaz

d) a büntetőjogi felelősség elengedhetetlen feltétele,

e) büntethetőségi feltétel lévén csak az alaptényállás viszonylatában értelmezhető, minősített esetként (a felelősség modulációja révén) nem,

f) objektivitása erősen megkérdőjelezhető, mivel nem függetleníthető az el-követő tudomásától,

g) éppen ezért nem eredményez objektív büntetőjogi felelősséget.

Terminológia

Arra való tekintettel, hogy az objektív büntethetőségi feltétel valójában nem teljesen objektív, és a fogalma, illetve értelmezési/alkalmazási köre nem volt egységes, és jelentősen szűkült is, a továbbiakban a „másodlagos büntethetőségi feltétel” elnevezést használom. Korábban Angyal Pál a „másodrendű büntethetőségi feltétel” elnevezést alkalmazta⁶² az azóta objektív büntethetőségi feltételként ismertté vált kategóriára, napjainkban – Tokaji Géza nyomán⁶³ – Nagy Ferenc használja a másodlagos büntethetőségi feltétel elnevezést⁶⁴ , de az objektív büntethetőségi feltételtől elkülönítve. Markáns különbséget azonban nem tesz a kettő között, és a másodlagos büntethetőségi feltételre vonatkozó példája (a szabálysértést bűncselekménnyé felminősítő visszaesői minőség) már nem a hatályos jog része.

Esetkörök

Másodlagos (objektív) büntethetőségi feltételt kevés esetben tartalmaz a hatályos Btk. Ezek a következők:

a) Emberölés

Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki tizennegyedik életévét be nem töltött vagy akaratnyilvánításra képtelen személyt öngyilkosságra rábír, ha az öngyilkosságot elkövetik. [Btk. 160. § (5) bek.]

b) Öngyilkosságban közreműködés

ba) Aki mást öngyilkosságra rábír, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. [Btk. 162. § (1) bek.]

bb) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt bír rá öngyilkosságra, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. [Btk. 162. § (2) bek.]

c) Emberrablás feljelentésének elmulasztása

Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy emberrablás elkövetése készül, és erről az érintett személyt vagy a hatóságot, mihelyt teheti, nem tájékoztatja, ha az emberrablást megkísérlik vagy elkövetik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő (Btk. 191. §).

d) Csődbűncselekmény

Az (1)–(3) bekezdésében meghatározott bűncselekmény akkor büntethető, ha

a) a csődeljárást megindították,

b) a felszámolást, kényszertörlési, illetve kényszer-végelszámolási eljárást elrendelték, vagy

c) a felszámolási eljárás megindítása törvény kötelező rendelkezése ellenére nem történt meg. [Btk. 404. § (5) bek.]

e) Tiltott piacbefolyásolás

Az (1)–(4) bekezdés alkalmazandó a piaci visszaélésekről, valamint a 2003/6/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2003/124/EK, a 2003/125/EK és a 2004/72/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2014. április 16-i 596/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 596/2014/EU rendelet) 2. cikk (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott ügyletekre és eszközökre is, ha az ügylet, a megbízás, az ajánlat vagy a magatartás a pénzügyi eszköz vagy az azonnali árutőzsdei ügylet árára, árfolyamára vagy értékére hatást gyakorol. [Btk. 411. § (5) bek.]

Mindezeken túl érdemes megemlíteni néhány olyan esetkört, amelyek valójában nem tekinthetők másodlagos büntethetőségi feltételnek, már csak azért sem, mert nem az alaptényállással állnak összefüggésben, azonban korábban objektív büntethetőségi feltételnek tekintették, és – ami talán fontosabb – valódi dogmatikai problémákat jelentenek.

a) Segítségnyújtás halált okozó elmulasztása

A segítségnyújtás elmulasztásának régtől fogva minősített esete, ha a sértett meghalt, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna.⁶⁵

b) Halált okozó testi sértés

Szintén régóta minősített esete a testi sértésnek, ha az halált okoz(ott).⁶⁶

c) Súlyos testi sértés

A súlyos testi sértés szabályozása az elmúlt időszakban változott, érdemes ezért az utóbbi három büntetőkódex normaszövegét ismertetni:

ca) Az 1961. évi Btk. szerint: aki másnak testi épségét vagy egészségét sérti, ha az okozott sérülés vagy betegség nyolc napon belül gyógyult, egy évig terjedő szabadságvesztéssel vagy javító-nevelő munkával (könnyű testi sértés), nyolc napot meghaladó gyógyulási idő esetén pedig három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő (súlyos testi sértés).⁶⁷

cb) Az 1978-as Btk. értelmében: aki más testi épségét vagy egészségét sérti, ha a sérülés vagy a betegség nyolc napon belül gyógyul, a könnyű testi sértés vétségét követi el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, javító-nevelő munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon túl gyógyul, az elkövető a súlyos testi sértés bűntettét követi el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.⁶⁸

cc) A 2012. évi Btk. előbb a testi sértés fogalmát, majd annak könnyű és súlyos változatát határozza meg a következők szerint: Aki más testi épségét vagy egészségét sérti, testi sértést követ el. Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon belül gyógyul, az elkövető könnyű testi sértés vétsége miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon túl gyógyul, az elkövető súlyos testi sértés bűntette miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.⁶⁹

d) A hamis vád minősített esetei

A hamis vád minősített esetei szintén megváltoztak az idők során, ezért itt is célszerű a pontos törvényszöveg ismertetése:

da) Az 1961. évi Btk. azt rendelte súlyosabban büntetni, ha a hamis vád olyan bűntettre vonatkozott, amelynek elkövetőjét a törvény öt évet meghaladó szabadságvesztéssel fenyegeti, illetőleg még súlyosabban, ha halálbüntetéssel is fenyegeti.⁷⁰

db) Az 1978-as Btk. a hamis vád minősített eseteként azt fogalmazta meg, ha a hamis vád alapján büntetőeljárás indul, még súlyosabb esetként pedig, ha a hamis vád alapján a vádlottat elítélik.⁷¹

dc) A 2012. évi Btk. értelmében súlyosabban minősül, ha a hamis vád alapján az érintett ellen büntetőeljárás indul, még súlyosabban, ha a hamis vád alapján a vádlottat elítélik, avagy a hamis vád olyan bűncselekményre vonatkozik, amelynek elkövetőjét a törvény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegeti.⁷²

(A tanulmány második részének közlése az Ügyészek Lapja

későbbi számában folytatódik)

Mészáros Á. PhD, osztályvezető-helyettes, Büntető Jogtudományok Osztálya, OKRI