A 21. századi modernizációra adható büntetőjogi válaszok¹

¹

Bevezetés

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy napjainkra az emberiség történetében az eddigi legnagyobb – ha úgy tetszik: legmagasabb fokozatba kapcsolt – technológiai fejlődésnek vagyunk tanúi. Korábban emberöltők is elteltek két új technikai vívmány – mint például a lovaskocsi és az autó – megjelenése között. Ma már azonban egy a zene világából vett példával élve elmondható, hogy míg azon mai korai harmincas korosztály, amely gyerekként még kazettás magnót hallgatott, majd a gimnáziumban CD-re váltott, annak egyetemista korában a számítógépes mp3 formátum volt az egyeduralkodó, végül mára jóformán kizárólag streamelő zeneszolgáltatókat vesz már csak igénybe.

Az emberek mindennapi életét egyre gyorsabban és nagyobb léptékben formáló – például orvosi, műszaki, informatikai, vagy szorosabb értelmű természettudományi – újítások elterjedését természetesen mindenkor szükséges megelőznie számos tudományos innovációnak. Ezek napjainkra a kuhni értelemben vett paradigmaváltozásokat²  is mind sűrűbben és sokfélébb formában produkálják: elegendő csak a legutóbbi és valószínűleg az előttünk álló időszak egyik legjelentősebb jelenségére, a mesterséges intelligencia rohamos elterjedésére gondolnunk. Állandóan formálódó jelenünk technológiái persze nem előzmény nélküliek. A 21. század első évtizedeire azonban kijelenthető, hogy lényegében a felfedezések konstans forradalmának korát éljük. Mint egy friss hazai tanulmány szerzője fogalmaz: „Ez a forradalom, bár technológián alapul, de nem technológiai. Azaz nem a technológiát reformálja meg, hanem a technológia felhasználásával egész életünket, lehet, hogy évszázados, évezredes bevett társadalmi berendezkedéseinket változtathatja meg”.³

A tudományos újítások tehát óhatatlanul formálják úgy az egyén, mint az egész társadalom életét, és ez a tény lényeges közösségi, sokszor politikai és gazdasági változásokat is maga után vonhat. E változások sok esetben olyan kérdéseket is felvetnek, amelyek kapcsán a válaszokat már társadalomtudományi területeken találjuk. Így például a szociológia magyarázhatja meg az ember helyét és szerepét az információs társadalomban; a közgazdaságtan törvényszerűségei alapján jósolhatók meg nagyobb biztonsággal monetáris lépéseink következményei; az állam és állampolgár, illetve az állampolgárok egymás közötti, a technológiai fejlődés hatására is kipattanó vitáit a jog eszközeivel igyekszünk megnyugtatóan rendezni.

Jelen rövid tanulmány keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal posztdoktori kiválósági programja keretében, a 21. századi modernizáció jogi (és különösképpen: büntetőjogi) összefüggései kapcsán végzett hároméves kutatásom által felvetett kérdéseket és az eddigiekben feltárt fontosabb eredményeket foglaltam össze.

Kutatási kérdések

Compliance és büntetőjog

A nagy volumenű csalások és gazdasági visszaélések mára világproblémává váltak, becslések szerint az ezekkel okozott károk a vállalatok árbevételének 5 százalékát is elérik globális szinten. A közép- és nagyvállalatok számára ezért elsőrangú kérdéssé lépett elő a compliance működés igénye, amely a nemzetközies cégstruktúrák miatt a vállalati visszaélések és a korrupció kiszűrésével jelentős versenyelőnyt jelenthetnek. A compliance fogalma ugyanakkor elsőre nehezen magyarázható és érthető a magyar (jogi) gondolkodás logikája mentén. Tükörfordításban a szó „megfelelést” jelent, pontosabban pedig a különböző jogszabályoknak (jogi normáknak), valamint belső, a vállalat saját maga által – tulajdonosai, munkavállalói, szerződéses partnerei számára – felállított, részben szintén jogszabályokon, részben pedig erkölcsi-etikai alapokon nyugvó (például adott esetben etikai kódexekbe foglalt) normáknak való megfelelést jelenti. Az, hogy a magyar jogtudomány és nem mellesleg a társadalomtudományok mindezidáig nem kezelték, nem kutatták jelentőségének megfelelő mértékben az etikus vállalati működés és a compliance mibenlétét, nem véletlen, ahogyan az sem, hogy az egyetemeken sem kapott még megfelelő teret ez a terület.⁴  A mai értelemben vett compliance fogalma kvázi idegen testként van jelen (jog)rendszerünkben, fejlődése nem szerves, hanem egy „import” (jog)területnek, szakmának tekinthető, amelynek még – jellemzően angolszász, közelebbről egyesült államokbeli – gyökerei is a közelmúltbeliek, önálló dogmatikája nincs.

A szerves magyar compliance-fejlődés hiányára elsősorban az intézményrendszer létének indokában keresendő a válasz. Újonnan megjelenő intézmények mögött mindig áll valamilyen társadalmi, gazdasági, avagy politikai katalizátor. Az etikus vállalati működés központi kérdéssé válásának elsődleges kiváltó oka pedig mindig valamilyen vállalati visszaéléssel kapcsolatos, közfelháborodással és a közbizalom megingásával jár. A vállalati botrányok általában olyan gazdasági-politikai vitát indukálnak, amelynek eredményeképpen elsősorban a szervezetek belső integritását – mind a reputációvesztéstől, mind a jogi felelősségre vonástól – védő jogalkotásra, ezzel párhuzamosan és ennek hatására pedig compliance-orientált szervezeti szemléletváltásra került sor.

Emellett kiemelendő, hogy a compliance fogalmát nem lehet pusztán jogi oldalról, jogászi szemmel látni és magyarázni. A jogászok (ügyvédek, vállalati jogtanácsosok) vállalati környezetben (is) jogi tanácsot adnak, okiratot szerkesztenek, képviseletet látnak el. Ezeknek a tevékenységeknek – némi leegyszerűsítéssel élve – elsődleges célja az, hogy a vállalat (annak vezetője, munkatársa) jogilag ne legyen felelősségre vonható valamely tevékenységért vagy mulasztásáért. A vállalati jogászok tehát – a jogi felelősséget fókuszban tartva – meghatározzák, hogy mit kell, és mit nem szabad tenni a vállalat működése során. Arra a kérdésre azonban, hogy hogyan lehet elérni azt, hogy egy – jellemzően globális versenykörnyezetben működő, akár többszázezer embert foglalkoztató – vállalat vezetői, munkatársai, üzleti partnerei napi munkájuk során, üzleti nyomás és bevételkényszer alatt is azt tegyék, amit kell, illetve ne tegyék meg azt, amit nem szabad, már a compliance terület keresi, és remélhetőleg adja meg a válaszokat. A nem szabályszerű magatartások megelőzése mellett szintén a compliance-nek van meg a kialakult eszközrendszere arra vonatkozóan, hogy még idejekorán, a jogi felelősség kérdésének felvetődését megelőzően detektálja és fellépjen ellene.

A kutatás első évében a compliance és alterületei, valamint a hozzá kapcsolódó témakörök körüljárására került sor. A bűnügyi compliance területén áttekintettem a vállalati visszaélések természetét, illetve a büntetőjog, a szabálysértési jog, illetve a közigazgatási jog eszközrendszerével szankcionálási jogot biztosító jogszabályi rendelkezéseket. Az általános bűncselekményi ismérvek mellett bemutattam a fontosabb törvényi tényállásokat és azoknak a vállalati működés körében keletkezett joggyakorlatát. Részleteiben bemutattam a whistleblowing (visszaélés-bejelentés) kérdéskörét, kitérve a vonatkozó egyesült államokbeli szakirodalom eredményeire, majd széles körű jogösszehasonlítást végeztem el. Felvázoltam az Európai Unió egészen friss, 2019 októberi whistleblowing-irányelvét, kiemelve azokat a támpontokat is, amelyeket indokolt lesz figyelembe venni a jogszabály hazai implementálásánál. Ezt követően kiemeltem az EJEB legfontosabb, a whistleblowing körébe eső esetjogát. Ezután a hazai helyzet elemzése következett, éspedig részleteiben kitérve mind a jogtörténeti aspektusokra, mind a jelenleg hatályos panaszjogi rendelkezésekre. Ezt követte az internal investigation témakörének elemzése, ahol dogmatikai és gyakorlati szempontokra egyaránt figyelemmel voltam.

A kutatás eredményeként – számos tanulmány és konferenciaelőadás mellett – már egy szakkönyv is megjelent.⁵

Mesterséges intelligencia és büntetőjog

A mesterséges intelligencia az Európai Bizottság 2018. április 25. napján kiadott A közös európai adattér kialakítása felé című közleménye szerint „már nem science fiction, hanem mindennapi életünk része. A mesterséges intelligencia valósággá vált”. Mára ugyanis egyértelmű, hogy a 21. századot leginkább átformáló technológiáról van szó, amely számos módon könnyebbé és biztonságosabbá teheti életünket. Egyik legjelentősebb megjelenési területét, az önvezető járműveket az irányukban jelentkező társadalmi elvárás hívja életre: alapvetően a gyorsabb, kiszámíthatóbb, sokszor környezetkímélőbb és legkiemeltebben a kevésbé balesetveszélyes közlekedés igénye. A robotikusan irányított járművek ugyanis lényegesen kisebb valószínűséggel fognak balesetet előidézni, mint az ember által vezetettek (jóllehet ez nem lesz elkerülhetetlen). A mesterséges intelligencia ugyanakkor egyelőre sem jog-, sem cselekvő-, sem vétőképességgel nem rendelkezik, bár a technológia rohamléptékű fejlődése miatt ennek valamilyen új jogi formában való megjelenítésétől sem szabad ab ovo elzárkózni. Jelen viszonyaink között az a kérdés merülhet fel, hogy az önvezető jármű által okozott baleset kapcsán kit terheljen – magánjogi vagy büntetőjogi – felelősség. A polgári jogban a szerződésen kívüli károkozás, a veszélyes üzemmel kapcsolatos, illetve a termékfelelősség kategóriáinak alkalmazhatósága érdemelhet kiemeltebb figyelmet.

A büntető anyagi jogban ugyanakkor a felelősségre vonás fundamentumát hagyományosan a természetes személy (ember) által megvalósított, büntetőtörvénybe ütköző és büntetendőséget/büntethetőséget kizáró okokkal nem érintett cselekmény képezte/képezi. Az említett nóvum kapcsán azonban minimálisan megkérdőjeleződik ezen alapok megléte. Ezért szükséges a hamarosan várhatólag robbanásszerűen elterjedő közlekedési eszközök, illetve a büntető anyagi jog szempontrendszerének egybevetése. A jogellenesség (társadalomra veszélyesség) vonatkozásában elsősorban negatív oldalról érdemes megközelíteni a kérdést, tehát a jogellenességet kizáró okok vizsgálatát kell elvégezni. Kiemelhető mindenekelőtt a jogos védelem, a végszükség, illetve az indokolt (megengedett) kockázatvállalás.

A bűnösség kapcsán negatív oldalról, tehát a bűnösséget kizáró okok oldaláról az ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekményért való felelősség, valamint a tévedés kérdésköre igényel részletes kidolgozást. A közúti közlekedés jogi szabályozása is sok szempontból igényel újragondolást, például ki tekinthető vezetőnek; lehet-e alkoholt fogyasztani, ha az önvezető autót annak használója már korábban beprogramozta tervezett útvonalának megfelelően stb.⁶

Végül e témakörhöz kapcsolható a drónok („pilóta nélküli légijárművek”) ugyancsak számos jogi kérdése (légügyi, hatósági engedély; adatvédelmi, kárfelelősségi problémák; büntetőjogi területen: zaklatás, tiltott adatszerzés, visszaélés személyes adattal, jogos védelem, végszükség), amelyek megválaszolásra várnak.

Kiberbűnözés

A kiberbűnözés az internet robbanásszerű elterjedésével formálódott világméretű problémává,⁷  mára több olyan kérdésköre is „klasszikussá” vált, mint például az internetes zaklatás, a határokon átívelő csalás, a gyermekpornográfia, a pénzmosás, illetve a terrorizmus finanszírozása. Az internetre csatlakozó új eszközök – elsősorban az okostelefonok – elterjedése is számos eddig ismeretlen kérdést vet fel. Külön feltérképezendő területet jelentenek a bűncselekmények (például kábítószer- vagy fegyverkereskedelem) elkövetésére fórumot biztosító alternatív csatornák, mint amilyen a „dark web”. Napjainkban megindult továbbá a legújabb innovációk – mint amilyenek az ún. blockchain-szisztémában működő kriptovaluták (pl. a bitcoin) – vizsgálata is.

Önálló kutatási alterületet képez az adatvédelem problémája. Továbbá kiemelhető, hogy a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök ugyan az internet előtti időkre nyúlnak vissza, legnépszerűbb formáik azonban mára mind digitális alapon működnek, erre tekintettel mind a bankkártyákkal, az egyes fizetési módokkal, mind pedig az elektronikusan nyilvántartott bankszámlákkal indokolt külön foglalkoznia a jogtudománynak.

Az információs rendszerek segítségével megvalósuló bűnözés számos részkérdése igényelhet jogi válaszokat. Ebben a körben külön szükséges foglalkozni az kérdéskör anyagi és eljárási jogi (bizonyítási) kérdéseivel. Az anyagi jog körében részletes körüljárást igényelnek egyrészt azok a társadalomra veszélyes cselekmények, amelyek az internetet megelőzően is léteztek ugyan, a digitális közeg, illetve a közösségi oldalak ugyanakkor megkönnyítették ezek megvalósítását (zaklatás, csalás, zsarolás, visszaélés személyes adattal, gyermekpornográfia stb.), illetve új formáik is megjelentek. Külön kategóriaként munkálandó ki azon cselekmények köre, amelyeket éppen az információs rendszerek megjelenése hívott életre (pl. hacker tevékenység, deep fake, adatlopás). Az eljárási kérdések körében joghatósági, illetékességi kérdések ugyanúgy megválaszolásra várnak, mint a határokon átívelő bűnözésre adható nemzetközi válaszokat összefoglaló bűnügyi együttműködés kérdései (pl. kiadatási szabályok, nemzetközi nyomozócsoport). Szintén nem közömbösek a kiber-bűnözés egyes kriminológiai/kriminálpolitikai problémái.

A kutatás legújabb területének kétségtelenül a magyar kormány által legutóbb a Digitális Jólét Program keretében stratégiai fejlesztési területként meghatározott blockchain és fintech technológiák jelölhetők meg, melyek részszegmenseként a kriptovaluták (pl. bitcoin, ethereum stb.)⁸  és az azokat jellemző új jelenségek (pl. „mining”, intelligens szerződések), valamint a „dark web” terrénuma igényelnek körüljárást. Szintén vizsgálni szükséges a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök jogi jellemzőit, bűncselekmény megvalósítására való felhasználásuk esetköreit, külön figyelemmel az új fizetési módokra (pl. bankkártya adataival történő fizetés a PIN-kód ismerete nélkül, paypass stb.).

Napjainkban, az ún. Big Data időszakában a legnagyobb értéket már az adat, az információ képezi, jelentős terjedelemben kell foglalkozni napjaink aktuális adatvédelmi problémáival. E kérdéskörnek külön aktualitást kölcsönöz az Európai Parlament által elfogadott és hamarosan (2018 májusában) hatályba lépő Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) is. A kutatás ezen része is felvet interdiszciplináris megközelítést igénylő kérdése. A büntetőjogi olvasat mellett tehát a magánjogi szempontokra (személyiségi jogok, kártérítés, termékfelelősség) is figyelemmel kell lenni. Ugyanígy felmerülhetnek komoly alkotmányjogi (alapjogi) és uniós jogi kérdések is, melyek közül a leglényegesebb a kétszeres eljárás tilalma.

Hipotézisek

A kutatás megkezdését megelőzően felállított hipotézisek beigazolódásáról egyelőre korai lenne végleges mérleget vonni, azokat mégis tanulságosnak tartom transzparens formában jelen áttekintő tanulmány keretében is felvillantani.

Első hipotézisem, hogy a napjainkig végbement és különösen a jövőben várható technológiai változásokra a jogalkotásnak mind gyorsabban és mélyrehatóbban lesz szükséges reagálnia. Ez a reakció pedig nem lesz leszűkíthető egyetlen jogterületre, hanem egyre gyakrabban a joganyag átfogó revízióját is meg fogja követelni. Erre példaként említhető az önvezető járművek várható elterjedése kapcsán felmerülő, szabályozásra váró kérdések szerteágazósága: ez a kártérítési jogot, a KRESZ-t, de a közlekedési bűncselekmények fejezetét egyaránt jelentős mértékben átformálja majd.

A jog két alapvető ágaként régtől fogva a közjogot és a magánjogot szokás megjelölni, különválasztani. Második hipotézisként azt emelem ki, hogy az említett distinkció a technológiai innováció eredményeire tekintettel a jövőben nem igazából lesz fenntartható, sokkal inkább az egyes jogterületek egymáshoz való kölcsönös közeledése, határaiknak feloldódása lesz megfigyelhető. Így például a büntetőjogba polgári jogi elemek kerülnek (pl. objektív felelősség), a magánjog pedig egyre inkább punitív (büntető) jelleget is ölthet (pl. sérelemdíj). A felelősségi formák közötti különbségek tehát viszonylagossá válnak.

Harmadik hipotézisem, hogy az új technológiák sok esetben kriminogén tényezőként is hathatnak, mert megteremtik olyan bűncselekmények megvalósításának lehetőségét az állampolgárok számára, amelyeket enélkül nem, vagy csak sokkal nagyobb nehézségek árán tudnának elkövetni (pl. a közösség elleni uszítás az interneten hatványozottan több személyhez is elér; sokkal könnyebb Messenger programon keresztül, okostelefonról zaklatni valakit, mint személyesen; a Google Térkép a bűnözők számára is segíthetik az elkövetési helyszín előzetes kikémlelését stb.). A megfelelő jogszabályi környezet megteremtésével hosszú távon ugyanakkor a bűncselekmények számának jelentős visszaszorulására is látok reális lehetőséget (pl. az önvezető járművek vagy a whistleblowing-rendszerek elterjedésével, az internet hatékonyabb szabályozásával), amely a társadalom valamennyi tagjának közös érdeke.

Negyedik hipotézisem, hogy az adott szituációban közvetlenül cselekvő ember jogi felelősségének helyét egyre inkább át fogják venni a különböző mögöttes felelősségi konstellációk. Ez lehet adott esetben a munkahelyi vezető mögöttes felelőssége beosztottjai viszonylatában (ilyet most is ismer a hazai gazdasági jog, de már a büntetőjog is, például a költségvetési csalás viszonylatában). Egyre gyakoribb lehet majd ugyanakkor, hogy a mögöttes felelősség nem egy másik embert terhel, hanem például jogi személyt (a munkavállalót foglalkoztató céget, a terméket előállító társaságot stb.). Végül a jövőben nem feltétlenül lesz utópisztikus azon elképzelés sem, amely idővel megteremthetőnek véli a mesterséges intelligencia sajátos felelősségi formáit is.

Ötödik hipotézisem, hogy akármilyen fejlett technológia könnyíti is életünket, a puszta jogi szabályozás mellett sosem lehet szem elől téveszteni a morális (erkölcsi) megfontolásokat. Amennyiben ugyanis a jogszabály immanens tartalma egybevág a társadalom erkölcsi érzületével, lényegesen nagyobb eséllyel kerül majd sor önkéntes jogkövetésre, így szankcionálásra egyre kevesebb esetben lesz szükséges. Erre figyelemmel a technológiai innováció nemcsak jogi szabályozást, hanem etikai kódexek kidolgozását is igényli, például a vállalati compliance területén.

Összegzés

A jelen rövid összefoglalásban áttekintett posztdoktori kutatás természetesen még korántsem jutott a végére. Reményeim szerint ugyanakkor, amikor elkészül, jelentős mértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy a jog – és külön kiemelten a büntetőjog – lépést tudjon tartani a 21. századi modernizációval, és így e kérdéskörre korszerű és adekvát válaszokat adhasson.

Ambrus István PhD, egyetemi docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudomá-nyi Kar, Büntetőjogi Tanszék