A bűnügyi célú titkos információgyűjtés során szerzett információk uniós cseréjének jogi alapjai

Bevezetés

„A súlyos és szervezett bűnözés napjainkban egyre dinamikusabban és összetettebben jelenik meg, amely erőteljes, az uniós bűnüldözés felől hírszerzés központú fellépést igényel” – olvashatjuk az Europol¹  honlapján a súlyos és szervezett bűncselekmények fenyegetését értékelő jelentésben.²

Szinte köztudomású tény, hogy a bűnelkövetés bizonyos formáival, különösen a szervezett bűnözéssel, a terrorizmussal, a pénzmosással, a határon átnyúló uniós vagy tagállami költségvetést sértő bűncselekményekkel szembeni hatékony fellépéshez majdhogynem elengedhetetlen a nyílt nyomozást megelőzően, illetve azzal párhuzamosan titkos nyomozási eszközök, módszerek (titkos felderítés) alkalmazása.

Magyarország az Európai Unióhoz történő csatlakozását követően az uniós bűnügyi együttműködés rendszerének integráns részévé vált, ráadásul a Schengeni Egyezmény tagjaként szembesülnie kellett a határon átnyúló bűnözés számunkra korábban ismeretlen, új formáival. A rendőrségi, valamint a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés tárgyai, a bűnüldözés, bűncselekmények felderítése, ideértve a bűnügyi célú hírszerzést is, tradicionálisan tagállami hatáskörbe tartoznak. Az uniós integrációs folyamatokat vizsgálva azt látjuk, hogy e területen a tagállamok mindig is vonakodók voltak. Ez nem meglepő, hiszen a büntetőhatalom kifejeződése az állami szuverenitás legautentikusabb megjelenése, ahogy Miskolczi Barna fogalmaz: a „büntetőjog a nemzeti szuverenitás utolsó bástyája”³ . A szupranacionalitás hiánya jól visszatükröződik az uniós bűnügyi együttműködés fejlődésének lassú, akadozott előre haladásában is. (Megjegyzem, hogy ez a megállapítás az Európai Ügyészségről szóló megerősített együttműködéshez csatlakozott tagállamok esetén, az Európai Ügyészség hatáskörébe tartozó bűncselekmények vonatkozásában már csak részben helytálló, hiszen az a csatlakozott tagállamoktól bizonyos bűncselekmények esetén a hatáskörébe vonhat nyomozásokat, ezzel kiszakítva a tagállami büntető igazságszolgálatás egy meghatározó szeletét.⁴ ) A tagállamok óvatos hozzáállása még fokozottabban érvényes a titkos információgyűjtés során szerzett információkra. A tagállami rendszerekben meglévő strukturális és szabályozási különbözőség miatti töredezettségből kifolyólag a sikeres egységes fellépéshez szükséges uniós szintű együttműködés és koordináció kiemelt szerepet kap. Ennek alapjait az alkalmazandó uniós és hazai jogszabályok fektetik le.

A titkos információgyűjtés hazai szabályozása

A titkos információgyűjtés többféle célból folytatható, ami egyben csoportosítási szempont is lehet. Beszélhetünk nemzetbiztonsági, politikai és katonai célú információgyűjtésről. Jóllehet, az információk megszerzésének technikai, taktikai és eszközhasználati oldalát illetően nem különböznek a bűnüldözési célból folytatott titkos információgyűjtéstől, ugyanakkor előzőek esetében személy- és csoportorientált, míg utóbbinál bűncselekmény-orientált felderítésről beszélhetünk.⁵

A rendszerváltozástól 1995-ig tartó bizonytalanság időszakát követően megalkotott, a titkos információgyűjtésről rendelkező – ideértve az akkor még Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal nyomozó hatóságai, a határőrség, illetőleg az ügyészség ilyen irányú feladatait meghatározó korábban hatályos – jogszabályok által létrehozott zavaros szabályozási- és szervezeti struktúra 2010-ig csaknem érintetlenül fennállt.⁶  A 2010-ben megindult kodifikációs hullám számos új ágazati jogszabály elfogadását eredményezte, úgymint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Nav. tv.), vagy az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény (a továbbiakban: Ütv.). A titkos információgyűjtés részterületei a bűnüldözési célból folytatott titkos információgyűjtéssel együttesen a különböző ágazati törvényekben, így a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben (a továbbiakban: Rtv.), a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvényben (a továbbiakban: Nbtv.), illetőleg az említett Nav. tv.-ben és az Ütv.-ben kerültek szabályozásra.

Ugyan célját tekintve bűnüldözési, de a – bűnüldözési célú – titkos információgyűjtéstől mégis elkülönült a bizonyítékok titkos beszerzésére irányuló, viszont a nyílt nyomozás elrendelését követően folytatott ún. titkos adatszerzés. A titkos adatszerzés – Rtv.-hez és Nbtv.-hez hasonló – szabályozása a büntetőeljárási törvényben történt. A titkos adatszerzés és a titkos információgyűjtés között a legfőbb különbség, hogy előbbi a nyílt nyomozás elrendelésétől a vádemelésig tartó szakasz sajátja, míg utóbbi kizárólag a nyomozást megelőzően folytatott, ún. preaktív eljárási szakaszt elemző tevékenység volt.⁷

A 2016. évtől megkezdődött a terület átfogó reformja, melynek céljaként és eredményeként az addigi szerteágazó szabályozást a jogalkotó mind fogalmi, mind pedig rendszertani szempontból egységessé kívánta tenni. A 2018. július 1. napjától hatályos, a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (továbbiakban: Be.) elfogadásával lényegében minden bűnüldözési célú titkos információgyűjtési tevékenység a büntetőeljárás szerves részeként kerül szabályozásra, ennélfogva e különleges eszközökre, módszerekre és erőkre már alkalmazandók a büntetőeljárás garanciális szabályai. Az ágazati törvényekből tehát kikerültek a bűnüldözési célú titkos információgyűjtési eszközök, és bekerültek a Be. külön, hatodik részébe, egységesen ún. leplezett eszközök elnevezés alatt.⁸

A titkos információgyűjtés rendszerének komplex átalakításához a Be. elfogadásán túl az ágazati törvények rendelkezéseinek módosítása is hozzátartozott, amire egy szintén 2018. július 1. napjától hatályos törvénnyel került sor.⁹  Ettől az időponttól az ágazati törvények alapján már egyáltalán nem folytatható tisztán bűnüldözési célú titkos információgyűjtés, amelyet e törvények explicit módon rögzítenek. Kimondják, hogy a rendőrség, illetőleg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) bűncselekmény felderítése, megszakítása, az elkövető kilétének megállapítása, elfogása, bizonyítékok megszerzése, illetve a bűncselekményből származó vagyon visszaszerzése érdekében kizárólag a büntetőeljárásról szóló törvényben meghatározottak szerint alkalmazhat leplezett eszközöket.¹⁰  A fő szabály alól egyetlen kivétel van: az Nbtv. és a nemzetbiztonsági cél prioritása.¹¹  Jelen cikk nem terjed ki a klasszikus értelemben vett nemzetbiztonsági tevékenység alá tartozó információgyűjtés és a nemzetbiztonsági információk uniós megosztásának szabályozására, tehát az Nbtv.-t és a tagállami hírszerző szolgálatok közötti nemzetbiztonsági célú uniós együttműködést nem vizsgáljuk.

A kérdés tehát, hogy mi maradt az ágazati törvények titkos információgyűjtésről szóló rendelkezéseiben. A leplezett eszközök működtetéséhez, infrastruktúrájuk fenntartásához szükséges tevékenységek szabályozása – kizárólag a bűnüldözési célú titkos információgyűjtés támogatását szolgáló céllal – továbbra is az ágazati jogszabályokban történik. Az Rtv. és a Nav. tv. tartalmazza az ún. rendészeti célú titkos információgyűjtés eseteit. Ide sorolhatjuk a megbízhatósági vizsgálat, a körözési eljárás, a személyi védelem ellátása, illetve a [tanú] Védelmi Program előkészítése és végrehajtása, a személyvédelmi és létesítménybiztosítási feladatok ellátása során, valamint a rendőrséggel titkosan együttműködő személy védelme, bevonása és ellenőrzése érdekében folytatott titkos információgyűjtést.¹²  Speciális jellegére tekintettel, az általánostól részben eltérő szabályokat találunk a terrorizmust elhárító szerv hatáskörébe tartozó bűncselekmények megelőzésével kapcsolatos feladatok ellátása érdekében folytatott titkos információgyűjtésnél.¹³  Az Ütv. alapján kizárólag a bírói engedélyhez kötött leplezett eszközök alkalmazása során igénybe vett technikai eszköz vagy adat elhelyezése, valamint eltávolítása érdekében, illetve az ügyészséggel a büntetőeljárás során titkosan együttműködő személy védelme, bevonása és ellenőrzése érdekében folytatható titkos információgyűjtés. Az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködője, így világos, hogy más egyéb rendészeti célú titkos információgyűjtést nem folytat.¹⁴

A Be. és az ágazati törvények részletesen rendezik a titkos információgyűjtés és a büntetőeljárás kapcsolatát is.¹⁵  E körben kell megemlíteni egyrészről az ún. előkészítő eljárás jogintézményét. Ha a bűncselekmény gyanújának megállapítása céljából folytatnak az ágazati törvények hatálya alá tartozó szervek titkos információgyűjtést, és ezt a büntetőeljárás elrendelését megelőzően teszik, akkor erre a Be. hatálya alatt szabályozott előkészítő eljárásban van lehetőségük, mintegy előzetes felderítésként, ügyészi kontroll mellett.¹⁶  Másfelől az ágazati törvények – az Nbtv.-t ide nem értve – a titkos információgyűjtés és a büntetőeljárás kapcsolatának rendezésére szolgáló garanciális szabályt is tartalmaznak, nevezetesen, ha a bírói engedélyes eszköz alkalmazása során beszerzett adat alapján büntetőeljárás megindításának lehet helye, akkor a titkos információgyűjtést folytató szerv határidőn belül büntetőeljárás megindítását kell hogy kezdeményezze.¹⁷

Az eddigieket összegezve látható, hogy a jogalkotó a bűnüldözési célból folytatott titkos felderítés tekintetében átlátható rendszert hozott létre, amelyben minden bűnüldözési céllal folytatott titkos információgyűjtést – független attól, hogy a büntetőeljárás elrendelését megelőzően, vagy ezt követően folytatják – leplezett eszközök elnevezés alatt a Be.-be integrált. A bűnmegelőzési és támogató rendészeti célú titkos információgyűjtés szabályozását továbbra is az ágazati törvényekre bízza, mindazonáltal rendezve a két rendszer egymáshoz való viszonyát.

A bűnügyi célú titkos információk cseréjének uniós jogi rendszere

A bűnüldözési és a rendészeti célú titkos információgyűjtés során beszerzett információk tagállamok közötti cseréje egyaránt az uniós bűnügyi együttműködés keretei között történik. Ez az Európai Unió szakpolitikái közül a bel- és igazságügyhöz tartozik. Ahogy a bevezetésben már utaltunk rá, e területen a közösségi vívmányok, az alapvető jogi aktusok hosszú, nehézkes és gyakran egymást átfedő, párhuzamosan zajló fejlődési folyamatok eredményei, melyek tradicionálisan kormányközi szinten valósultak meg.

A Lisszaboni Szerződést megelőzően e – Maastrichti Szerződés szerinti harmadik pillérbe sorolt – terület joga és a közösségi jog eltérő jellemzőkkel bírtak a jogforrási rendszert, jogalkotási eljárásokat, joghatásokat és a kikényszerítési lehetőségeket illetően.¹⁸  Mivel az elsődleges jog nem tartalmazott efféle előírást, így a Tanács választhatott a bel- és igazságügyi területen alkalmazható jogi aktusok közül, és leggyakrabban a jogharmonizációs célú kerethatározat és egyezmény elfogadása mellett döntött. Amíg az egyezményt a tagállami parlamenteknek ratifikálniuk kellett, a kerethatározatok esetén erre nem volt szükség.¹⁹

A Lisszaboni Szerződéssel a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés is szupranacionális hatáskörbe került. A Lisszaboni Szerződés egységesítette a jogforrásokat, így annak 2009-es hatálybalépésétől kezdve már a bel- és igazságügyi kérdések szabályozása is másodlagos jogi aktusok formájában történik.²⁰  Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) elfogadásával az intézményi keret is egyszerűsödött, a bűnügyi együttműködésre vonatkozó intézkedések nagy része rendes jogalkotási eljárás keretében történik. Ettől függetlenül a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés és a rendőrségi együttműködés nem vált maradéktalanul a közösségi keret részévé, és részben továbbra is megőrzi eredeti sajátosságait.²¹

Az uniós jogszabályokat egy-egy szektoriális cél, prioritás – általában terrorizmus és szervezett bűnözés elleni küzdelem stb. – mentén fogadták el. Emellett néhány horizontális jogszabályt – többnyire kerethatározat formájában – is elfogadtak.²²  Ilyen például az Európai Unió tagállamainak bűnüldöző hatóságai közötti, információ és bűnüldözési operatív információ cseréjének leegyszerűsítéséről szóló kerethatározat (a továbbiakban: 2006/960/IB Kerethatározat), melyről később még bővebben írunk.²³

Magyarország 2004. május 1-jei csatlakozásának időpontjában az Európai Unióban – nagyrészt a 2004. március 11-i madridi terrortámadás hatására – már intenzív előkészítő munka folyt az akkori bűnügyi együttműködés rendszerének megújításáról. Az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács március 25-i terrorizmusról kiadott deklarációjában egyebek mellett felhívta a miniszteri szinten ülésező Bel- és Igazságügyi Tanácsot, hogy vizsgálja meg a lehetőségét olyan jogalkotási kezdeményezéseknek, amelyek célja a bűnüldöző hatóságok közötti bűnügyi hírszerzési információk cseréjének egyszerűsítése. A Tanács a tagállamok számára is erős üzenetet küldött, miszerint biztosítani kell a bűnüldöző hatóságok között a terrorizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos széles körű együttműködést és információcserét.²⁴

A Bizottságban is elkezdődött a terület átfogó vizsgálata, ami 2004 júniusára az Európai Bizottság tamperei programról és jövőbeni irányok értékeléséről szóló jelentésének közzétételéhez vezetett.²⁵  A Bizottság e dokumentumban – többek között – sürgette a tagállami bűnüldöző hatóságok műveleti képességei együttműködési szintjének növelését, az Europol és a részére juttatott információk erősítését, a tagállamok bűnüldöző hatóságai közötti információcsere jogi kereteinek megalkotását, a terrorizmus és más súlyos bűncselekmények elleni küzdelemmel kapcsolatban pedig kiemelte egy új információmegosztási mechanizmus – egy információs központ – létrehozásának szükségességét.²⁶

Részben a bizottsági értékelésre alapítva fogadták el 2004 novemberében az uniós bel- és igazságügyi együttműködés következő időszakát meghatározó Hágai Programot.²⁷  A programnak a biztonság kiterjesztése érdekében a bűnügyi együttműködés terén elérendő, meghatározó célkitűzése lett a hozzáférhetőség elvének alkalmazása (principle of availability). Az Európai Tanács felhívta a tagállamokat, hogy tegyék lehetővé az Europol és az Eurojust²⁸  számára, hogy kulcsszerepet játszhassanak a határon átnyúló súlyos (szervezett) bűncselekmények és terrorizmus elleni küzdelemben, ennek érdekében a jogi eszközöket erősítsék meg, illetve időben biztosítsák az Europol részére a kiváló minőségű információkat. A Hágai Program rögzítette azt is, hogy 2016. január 1-jétől az Europol az Eurojust-tól és a tagállami rendőrségi vezetőktől érkezett információk alapján készíti el évente a SOCTA-jelentését.²⁹

Több tagállam úgy vélte, hogy a Hágai Programban foglaltak megvalósítása, a tagállami bűnüldöző hatóságok információinak teljes körű megosztása és a hozzáférhetőség elvének alkalmazása elé éppen maguk az uniós jogi és technikai kihívások gördítenek akadályt. Ezért Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország, Luxemburg, Hollandia és Spanyolország az információcseréről szóló EU-n kívüli megállapodást írtak alá, az ún. Prümi Szerződést, amelyhez hazánk 2007-ben csatlakozott.³⁰  Bár néhány tagállam eleinte nem nézte jó szemmel a prümi folyamatot, mondván, hogy az aláássa az információcserével kapcsolatos uniós kezdeményezéseket, de ez inkább katalizátorként hatott és motiválta a tagállamokat, hogy felgyorsítsák az uniós jogalkotást.³¹

Ekkortájt már javában folyt – egy svéd kezdeményezésből kiindulva – a korábban említett, 2006/960/IB Kerethatározatnak a tárgyalása, amelyet végül 2016. december 18-án hirdettek ki. A kezdeményezés abból indult ki, hogy a tagállami hatóság részére a nemzeti jog által biztosított bűnüldözési hatásköröket a többi tagállamnak el kell ismernie, ami feljogosítja a tagállamot, hogy – a kerethatározatban foglaltakon túl további – formai követelmények nélkül kérhessen és kaphasson bűnügyi hírszerzési információt egy másik tagállamtól.³²  A 2006/960/IB Kerethatározat, mint a bűnüldözési hatóságok közötti titkos információcsere alapdokumentuma, széles körűen határozza meg az információ és a bűnüldözési információ fogalmát. Ide tartozik bármilyen típusú, a bűnüldöző hatóságoknál, a közigazgatási vagy magánszerveknél meglévő információ vagy adat, amely a bűnüldöző hatóságok számára kényszerítő intézkedések megtétele nélkül hozzáférhető.³³  A jogszabály rendelkezik ezen információk cseréjéről, a határidőkről, a kérés módjáról, a megtagadási okokról, illetve a spontán csere lehetőségéről. Formanyomtatványokat tartalmaz a kérelmező és a megkeresett tagállam részére az információcsere lebonyolításához.

A szektoriális párhuzamosságot jól mutatja, hogy a 2006/960/IB Kerethatározat, amelynek hatásköre a vámszervekre is kiterjed, nem érinti a kifejezetten a vámigazgatási szervek együttműködésére megkötött 1997-es (ún. Nápoly II.) egyezményt, amely szintén tartalmaz rendelkezéseket az információkérésre, illetve rejtett figyelésre, fedett nyomozásra irányuló megkeresésre.³⁴  A Nápoly II. egyezmény Magyarországon 2005. február 23-tól hatályos.³⁵

A bűnügyi együttműködés alapvető dokumentuma a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló 2000. május 29-i egyezmény, valamint ennek 2001. október 16-i kiegészítő jegyzőkönyve (a továbbiakban együttesen: 2000. évi Egyezmény), amely egyaránt tartalmaz rendelkezéseket a bűnügyekben folytatott titkos felderítéssel kapcsolatos információcserére, valamint az ellenőrzött szállítások, fedett nyomozások és a távközlés lehallgatásával kapcsolatos információkra.³⁶  A 2000. évi Egyezményt megelőzően nem létezett a bűnügyi jogsegély kérdését átfogóan rendező uniós dokumentum. A Schengeni Végrehajtási Egyezmény ugyan tartalmazott a kölcsönös bűnügyi jogsegélyre vonatkozó rendelkezéseket, ám azok egy részét a 2000. évi Egyezmény hatályon kívül helyezte.³⁷  Ezt megelőzően pedig az Európa Tanács égisze alatt megkötött 1959. évi bűnügyi jogsegély egyezmény³⁸  (a továbbiakban: 1959. évi Egyezmény) volt európai szinten a bűnügyi együttműködést meghatározó jogforrás (ehhez Magyarország 1994-ben csatlakozott).³⁹  Megjegyezzük, hogy mind a Schengeni Végrehajtási Egyezménynek, mind pedig az 1959. évi Egyezménynek vannak olyan rendelkezései, amelyek mindmáig alkalmazandók.⁴⁰

A 2000. évi Egyezmény szabályozza a lehallgatásra irányuló megkeresést és a különböző hálózatok lehallgatását, illetve lehetővé teszi, hogy a tagállami hatóságok erre irányuló megkeresés nélkül, a bűncselekményekre vonatkozóan is közvetlen, spontán információcserét folytassanak. Kötelező jelleggel előírja az ellenőrzött szállítások alkalmazásának biztosítását, azt, hogy tagállami megkeresésre a másik tagállam területén külföldi nyomozó hatóság tagja fedett nyomozóként eljárhasson.⁴¹  A megkeresés két módon történhet: vagy jogsegély iránti megkeresés alapján, vagy megkeresés nélküli információcsere útján írásos vagy más módon.⁴²

A hazai és az uniós jog kapcsolódása

Magyarországnak – az uniós tagság feltételeként – csatlakoznia kellett a 2000. évi Egyezményhez, ami a 2005. évi CXVI. törvénnyel valósult meg. Az egyezmény egyes rendelkezései alkalmazásához szükséges összhang megteremtése és a nemzeti jogra bízott kérdések szabályozása érdekében megalkottuk az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvényt (a továbbiakban: 2003-as EU tv.).⁴³

A közel 10 évig hatályos 2003-as EU tv. több mint tíz alkalommal módosult, mialatt számos uniós kerethatározatot fogadtak el, amelyek végrehajtási rendelkezéseivel a törvényt időről időre ki kellett egészíteni. Ebben az időszakban vált az uniós bűnügyi együttműködés alapkövévé a kölcsönös bizalom és kölcsönös elismerés elve. 2011-ben az átültetésre váró EU-s joganyag már további módosítással nem volt beilleszthető a törvénybe, ezért egy új törvény megalkotása vált indokolttá. Ráadásul 2002-ben a tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságai közötti koordináció és együttműködés ösztönzése és fejlesztése céljából megalakult az Eurojust, amelynek – a szervezet operatívabbá tételét kimondó – 2009-es határozata miatt szintén szükséges volt a hazai szabályozás módosítása.⁴⁴  Így fogadták el a jelenleg is hatályos, az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvényt (a továbbiakban: EU tv.), amely a leplezett eszközök alkalmazása során szerzett információk tagállamok közötti megosztásának hazai alapdokumentuma.

Az első fejezetben részleteztük, hogy a bűnügyi célú titkos információgyűjtésre – azaz a leplezett eszközök alkalmazására – kizárólag a büntetőeljárás részeként (előkészítő eljárás, nyomozás, illetve vagyonkutatás során) van lehetőség. Következésképpen a leplezett eszköz alkalmazásából származó információk tagállamok közötti megosztása, illetve az alkalmazásra felkérés és annak teljesítése kizárólag az EU tv. által szabályozott eljárási jogsegély útján történhet.

Az 1959. évi Egyezmény (ideértve annak kiegészítő jegyzőkönyveit), a Schengeni Végrehajtási Egyezmény és a 2000. évi Egyezmény idevágó rendelkezéseit 2017. május 22-től felváltották a büntetőügyekben kibocsátott európai nyomozási határozatról szóló irányelvben (a továbbiakban: ENYH Irányelv) foglaltak. Ez alól csak az ENYH Irányelvben részt nem vevő – Dánia, Írország –, illetve azt a belső jogukba nem átültető tagállamok képeznek kivételt, amelyek esetén az eljárási jogsegély teljesítésére továbbra is a 2000. évi Egyezmény az irányadó.⁴⁵  Ez azt jelenti, hogy a 2017-es időponttól kezdve Magyarország – az említett kivételek mellett – európai nyomozási határozat kibocsátása útján kérhet vagy továbbíthat büntetőeljárás során információt, beleértve a leplezett eszközök alkalmazásával szerzetteket is. Az európai nyomozási határozat egy olyan jogsegélykérelem, amely eljárási cselekmény végrehajtására vagy bizonyítási eszköz átadására irányulhat.⁴⁶  A leplezett eszköz alkalmazása a nyomozási határozatban megjelölhető eljárási forma, amely eredményének átadása a kibocsátó tagállami hatóság részére az eljárási cselekmény elvégzését követően, vagy közvetlen továbbítással, a megfigyelés eredményének a tagállami hatóság eszközére történő átirányítása útján történhet.⁴⁷  A kibocsátás irányulhat távközlési kommunikáció lehallgatására, de akár más leplezett eszköz alkalmazására (pl. magánlakásban történtek rögzítésére) is.⁴⁸  A végrehajtás magyar részről az ügyészség hatáskörébe tartozik, amely a Be. szabályai szerint jár el. Lehetőség van arra is, hogy a távközlési információkat leplezett módon ismerjék meg az érintett tagállam technikai segítsége nélkül, amely esetben az európai nyomozási határozat nem eljárási cselekmény elvégzésére, hanem az érintett (lehallgatott személy tartózkodási helye szerinti) tagállam értesítésére irányul. Az értesítés kézhezvételét követően a végrehajtó hatóság megvizsgálja, hogy a tervezett, folytatott vagy befejezett lehallgatás feltételei a tagállam belső joga szerint fennállnak-e, amennyiben nem, erről értesíti a megkeresőt.⁴⁹

Az EU tv. több olyan szektoriális uniós jogforrást is átültet a nemzeti jogunkba, amelyek a bűnügyi titkos információk továbbítását a bűnüldözés egy-egy specifikus területén teszik lehetővé. Ilyen például a tagállami vagyonvissza-szerzési hivatalok közötti és a vagyonvisszaszerzési eljárásban folyatott együttműködésről szóló tanácsi határozat, amely külön rendelkezik az információcseréről.⁵⁰  Az eljárások és határidők tekintetében a háttérszabályokat a 2006/960/IB Kerethatározat adja.⁵¹

Végül szólnunk kell az ágazati törvényekben szabályozott nem bűnügyi (azaz rendészeti célú) titkos információgyűjtés rendszerének uniós kapcsolódásáról. Azt láthattuk, hogy az EU bel- és igazságügyi együttműködése keretében elfogadott aktusok nem rendészeti/bűnügyi, hanem a bűnüldözési területen belül szektoriális alapon csoportosíthatók, avagy horizontálisak.

Az uniós rendőri együttműködést, a rendvédelmi szervek közötti információcserét és együttműködés alapelveit már az alapszerződésekben, nevezetesen az EUMSZ 87. cikkében is megtaláljuk. A Schengeni Végrehajtási Egyezmény, az 1959. évi Egyezmény, a 2000. évi Egyezmény, illetőleg a vámigazgatási szervek vonatkozásában a Nápoly II. Egyezmény is tartalmaz több olyan rendelkezést, amely rendvédelmi szervek közötti információcserére vonatkozik abban az esetben, amikor bűncselekményt még nem követtek el, vagy büntetőeljárást még nem indítottak.

Hazánkban a bűnüldöző szervek uniós együttműködésének kérdését a bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló 2002. évi LIV. törvény szabályozza. E törvény az együttműködés formái között nevesíti az Unió tagállamainak bűnüldöző szerveivel megvalósuló információcserét, a nemzetközi együttműködés alapján folytatott titkos információgyűjtést és más titkos felderítési eszközöket (például fedett nyomozó alkalmazását, határon átnyúló megfigyelést stb.).⁵²  Ha – a magyar szabályok szerinti – rendészeti célú titkos információgyűjtést, illetve ilyen irányú információcserét kell végrehajtani, tekintettel arra, hogy ez büntetőeljáráson kívüli együttműködési formában történik, így az formális jogsegélyt nem indokol. Ennélfogva a megkeresés nem az EU tv., hanem a 2002. évi LIV. törvényben szabályozott együttműködési formák alkalmazásával teljesíthető. Időnként nehézséget okozhat annak megállapítása, hogy az információcsere rendészeti vagy bűnügyi célból történik-e, hiszen a legtöbb uniós jogi dokumentum nem tesz különbséget ezek között. Így az elkülönítéshez alkalmazható formális szempont az, hogy a nemzeti jogunk alapján elrendeltek-e a Be. hatálya alá tartozó eljárást. Ebből kifolyólag több uniós jogi aktus átültetését az EU tv. és a 2002. évi LIV. törvények egyaránt szolgálják.

Cikkünk nem foglalkozik a bűnügyi operatív információk cseréjének intézményi és szervezeti kereteivel, így az Europol és az Eurojust működésével sem. Mindamellett nem tehetjük meg, hogy ne tegyünk említést ezek alapdokumentumairól. Már a Hágai Programban lefektették azt a célkitűzést, hogy a tagállamoknak lehetővé kell tenniük, hogy az Europol és az Eurojust kulcsszerepet játsszanak a terrorizmus és határon átnyúló szervezett bűnözés elleni harcban és ehhez megkapják a szükséges információkat.⁵³

Az Europol-rendelet kimondja, hogy az Europolból kell hogy az információcsere csomópontja váljék.⁵⁴  A tagállamoknak, egyebek mellett, előírja összekötő tisztviselő delegálását, illetve hogy törekedjenek arra, hogy a harmadik országokkal folytatott bilaterális és multilaterális információcseréről, amely az Europol hatáskörét érintő bűncselekményekre vonatkozik, küldjenek másolatot a szervezet részére.⁵⁵

Az infrastruktúra felhasználásának lehetőségét az Europol-rendelet megnyitja olyan bűncselekmények esetében is, amelyek nem tartoznak az Europol céljaiba, ha az az irányadó uniós és nemzeti joggal összhangban van.⁵⁶  Az Europol rendelet átültetését az EU tv.-ben és a 2002. évi LIV. törvényben biztosítjuk.

Az Eurojust feladata, hogy segítséget nyújtson a tagállamok illetékes hatóságainak a nyomozások és büntetőeljárások koordinációjához, a tagállami hatóságok közötti együttműködés javításához, különösen az Europol elemzései alapján. Operatív, technikai és pénzügyi segítséget nyújt a tagállamok határokon átnyúló műveleteihez és nyomozásaihoz. A feladatai ellátásához szükséges bármely információ rendelkezésre bocsátását kérheti, az információcsere a nemzeti tagokon keresztül zajlik. Az Eurojust-rendelet kötelezővé teszi a tagállamok részére minden olyan információ megosztását, amire az Eurojustnak szüksége van, ideértve bizonyos ellenőrzött szállításokat, illetve azokat az igazságügyi együttműködésre – így a leplezett eszközökre – irányuló megkereséseket, amelyek végrehajtási nehézségekbe ütköznek.⁵⁷

Következtetések

Az Európai Unió az elmúlt időszak bűnüldözési szempontú kihívásaira a legtöbbször úgy reagált, hogy a jogalkotási mechanizmusait magasabb sebességbe kapcsolta. Egyes részterületeken a bűnügyi célú titkos információk továbbítására időtálló jogi keretrendszert alkotott. Ezeket a csatornákat ugyanakkor a tagállamoknak kell tartalommal megtölteniük, ahogyan a tagállamok együttműködési készségén múlik az is, hogy e keretrendszert mennyire hatékonyan tudják igénybe venni. A büntetőjog, büntetőeljárás jog területén a nemzeti jogok nem harmonizálnak egymással, és emellett a tagállami rendészeti, bűnüldözési szervezeti és működési kultúrák élesen különböznek. Ez a bűnügyi hírszerzés területén még hangsúlyosabban van jelen. A bűnüldözés azon néhány stratégiai cél közé tartozik, amely szinte teljesen megegyező nemzeti érdekeket formál minden tagállam számára. A különbözőség és az azonosság közötti ellentmondást csak úgy lehet feloldani, ha valamennyien elfogadjuk, hogy olyan racionális alapon működő jogalkotásra van szükség, amely figyelembe veszi a nemzetállami alapokat és a bűnüldözési kultúrában megjelenő identitást, mert így lehet olyan kompromisszumokat formálni, amelyek lehetővé teszik a bűnüldözés szempontjából kulcsfontosságú gyors és hatékony jogalkotás megvalósulását. Európa a már bevált és alkalmazott eszközök támogatása mellett a „jó gyakorlat” (best practice) tagállamok közötti cseréjének és koordináló szerepének erősítésével lehet képes még egy lépést tenni afelé, hogy közösségként nézhessen szembe a bűnüldözés területén megjelenő kihívásokkal.

Márton Balázs LL.M., PhD-hallgató, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola