Mesterséges intelligencia és büntetőjogi mediáció

Bevezetés

A büntetőeljárásban lefolytatott közvetítői eljárás (mediáció) a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban Be.) 412. §-a szerint a gyanúsított és a sértett megegyezését, a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a gyanúsított jövőbeni jogkövető magatartását elősegítő, a gyanú­sított, illetve a sértett indítványára, vagy önkéntes hozzájárulásukkal alkal­mazható eljárás. A büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény 2. § (1) bekezdése még pontosabban határozza meg a közvetítői eljárást. Eszerint annak fogalmi elemei a következők:

• a bűncselekmény elkövetésével kiváltott konfliktust kezelő eljárás,
• amelynek célja, hogy a büntetőeljárást lefolytató bíróságtól (ügyésztől) független, harmadik személy (közvetítő) bevonásával
• a sértett és a terhelt közötti konfliktus rendezésének megoldását tartalmazó,
• a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a terhelt jövőbeni jogkövető magatartását elősegítő
• írásbeli megállapodás jöjjön létre.¹

2023 júniusában kívülállóként bepillantást nyertem egy a közvetítői eljárással foglalkozó konferenciába. A büntetőjogi szekcióba éppen akkor érkeztem meg, amikor ügyészekkel taglalták azt, hogy mi lehet az oka annak, hogy sok olyan esetben sem kerül sor a közvetítői eljárás elrendelésére, amikor a közvetítői eljárással foglalkozó gyakorlati szakemberek szerint ez kifejezetten indokolt lenne, illetve milyen okokból tagadja meg az ügyészség a közvetítői eljárásra utalást.

Önmagában az a lehetőség, hogy az ügyészség szubjektív okokból is megtagadhassa a közvetítői eljárásra utalást, vita tárgya volt már az új Be. kodifikációja során is. A Kodifikációs Bizottság tagjaként én magam az ellen érvelem, hogy meghagyjuk az ügyészségnek ezt a mérlegelési lehetőséget, ugyanis így sok esetben a közvetítői tevékenység lényegétől teljesen távol eső okokból is akadálya lehet a közvetítői eljárásnak. És noha sokáig úgy is tűnt, hogy ez a szubjektív mérlegelésre (és sokszor indokolatlan korlátozásra is) okot adó szabály kikerül a Be.-ből, végül a Be. 412. § (2) bekezdés cb) alpontja tartalmazza azt a feltételt, hogy közvetítői eljárásnak az összes objektív feltétel [ld. Be. 412. § és Btk.²  29. § (1)–(2) bekezdés] esetén sincs helye akkor, ha a büntetőeljárás lefolytatása nem mellőzhető, vagy a közvetítői eljárás a büntetés kiszabásának elveivel ellentétes.

Sajnos mind a nyomozó hatóság, mind az ügyészség részéről tapasztalható az, hogy sok esetben a közvetítői eljárást úgy tekintik, mint a gyanúsított „menlevelét” a büntetőjogi felelősségre vonás alól. És mivel a hatályos Be. alapján (az 1998-as Be.-vel³  ellentétben) a bíróságnak már nincs módja az ügyet közvetítői eljárásra utalni, egy rossz nyomozó hatósági gyakorlat vagy ügyészségi jogértelmezés indokolatlanul gátat szabhat a mediációs eljárásnak. Talán nem véletlen, hogy a mediáció bevezetése után pár évvel végzett felmérés szerint, míg a bírák 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a közvetítői eljárás a büntető igazságszolgáltatás részévé vált, az ügyészségnél ez az arány csak 36 százalék volt.⁴

A nyomozó hatóság nem érdekelt az ügy közvetítői eljárásra való utalásában. Sőt, mivel a Rendőrségnél a mai napig statisztikai szemlélet uralkodik, éppen ellenkező a hozzáállás, mivel a sikeres mediációt követően nem vádemelésre kerül sor, hanem az eljárást megszüntetik. Márpedig az eljárás megszüntetése általában a sikertelen nyomozás ismérve.

Az ügyészség pedig sokszor úgy értelmezi, hogy a közvetítői eljárással a terhelt „kicsúszik a kezei közül”. Ahogyan Sümegi Zsuzsa fogalmaz: „az ügyészi gyakorlatban a mediáció intézményesülése nem tükrözi a helyreállító igazságszolgáltatás filozófiájának maradéktalan megvalósulását”⁵ . Már egy korábbi tanulmányomban⁶  is utaltam arra, hogy a szubjektív megtagadási ok mögött sokszor nincs valós akadály, azaz a közvetítői eljárás lefolytatható (és nagy valószínűséggel eredményes is) lehetne. Éppen a fent említett konferencián hangzott el az ügyészség részéről, hogy közlekedési ügyekben nem utalják az ügyet közvetítői eljárásra, ha meglátásuk szerint a járművezetéstől eltiltásra szükség lenne. Ez a szemlélet azonban éppen azt tükrözi, hogy az adott ügyésznek fogalma sincs arról, hogy a közvetítői eljárás nem arról szól, hogy a terheltet felelősségre vonjuk-e vagy sem, hanem arról, hogy a sértett és a terhelt közötti konfliktust feloldjuk. Nem látom be, hogy milyen szerepet játszik a sértett és a terhelt közötti konfliktus feloldásában az, hogy a terheltet eltiltjuk-e a járművezetéstől? Arról nem is beszélve, hogy a közvetítői eljárásnak legalább annyira, ha nem jobban kell a sértett érdekét szolgálni, mint a terheltét, amivel kapcsolatosan a terhelt járművezetéstől való eltiltása fel sem merül.

Önmagában elgondolkodtató az az empirikus vizsgálat alapján levont következtetés is, hogy a közvetítői eljárást általában a rendszeres jövedelemmel, munkabérrel rendelkező terheltek ügyeiben rendelik el⁷ , mivel ez arra utal, hogy a közvetítői eljárás elrendelésekor az ügyészség nem azt vizsgálja, hogy a konfliktus feloldásának milyen esélye van, hanem azt, hogy a terhelt tud-e fizetni. Holott a jóvátételnek számos más (és az esetek többségében hatékonyabb) módja is van a pénzbeli jóvátételen kívül. Azzal, hogy az ügyészség a közvetítői eljárásra utalhatóság során azt vizsgálja, hogy a terhelt milyen vagyoni-jövedelmi viszonyokkal rendelkezik, az „önbeteljesítő jóslat” csapdájába esik: azt állítják, hogy a közvetítői eljárás csak azt a célt szolgálja, hogy a terhelt némi pénzösszeg árán megússza a büntetőjogi felelősségre vonást, ugyanakkor többnyire olyan terheltek esetén rendelik csak el a közvetítői eljárást, akik megfelelő jövedelemmel rendelkeznek.

Sajnos az ügyészségnek a járművezetéstől eltiltást mérlegelő tevékenységét erősítik egyes, a szakirodalomban megjelent álláspontok is.⁸  Biztos vagyok abban, hogy a közlekedési bűncselekményekkel kapcsolatosan elrendelt közvetítői eljárások száma meredek emelkedést mutatna akkor, ha a törvény lehetővé tenné sikeres mediáció esetén a mediációban foglalt vállalások teljesítése mellett az ügyészség számára a járművezetéstől eltiltás alkalmazását. Ez valahol a Kiss Anna által részletesen elemzett Roach-féle büntetési modell és büntetés nélküli modell ötvözete lehetne.⁹  Persze, ameddig a járművezetéstől eltiltás a büntetési nemek között van (és nem intézkedés), addig egy ilyen rendelkezés alkotmányos elveket sértene (hiszen büntetést csak bíróság szabhat ki). Az már külön tanulmány tárgya lehetne, hogy a járművezetéstől eltiltásnak a szankciók közötti besorolása helyes-e, különös tekintettel arra, hogy finoman szólva is kétséget ébreszt az a helyzet, hogy ügyész nem alkalmazhat járművezetéstől eltiltást a büntetőeljárásban az alkotmányos elvekre hivatkozva, ugyanakkor szabálysértési eljárásban még a szabálysértési hatóság (gyakorlatban a Rendőrség) is eltilthatja az eljárás alá vont személyt a járművezetéstől.

Ahogyan arra Schweighart Zsanett helyesen rámutat: olyan eljárásra van szükség, amelyben számít a sértett véleménye is, abban érdemben részt tud venni, tiszteletben és támogatásban részesül, és olyan anyagi és érzelmi reparációt nyújt neki, ami megnyugvást adhat számára¹⁰ .

Hasonlóról ír Héthy Eszter is, akinek tanulmánya szerint a terheltek 96 százaléka, míg a sértettek 99 százaléka ajánlaná másnak is a közvetítői eljárásban való részvételt, és ennek oka az, hogy ez egy olyan eljárás, ahol „végre meghallgatják” őket, és „az emberi, erkölcsi szempontokra is odafigyelnek” a száraz tények mellett. Az elmondások szerint a mediátor által nyújtott környezet, a megértés, pártatlanság, közérthető stílus össze sem hasonlítható a nyomozás során tapasztalt közhatalmi jellegű hozzáállással.¹¹  A mediátor által nyújtott „szolgáltatásra” a hagyományos büntetőeljárás nem alkalmas, hiszen hiába szögezte le a Be. indokolása, hogy az új büntetőeljárási törvény megalkotásakor alapvető szempont volt megteremteni annak a feltételeit, hogy a büntetőeljárásban a sértett megkülönböztetett bánásmódban, határozott törvényi támogatásban részesüljön, lehetőséget és segítséget kapjon ahhoz, hogy az őt ért sérelmeket előadhassa, ezáltal feldolgozhassa, és jóvátételi igényének érvényt szerezhessen, mert erre (a sértetti vádemelés és a polgári jogi igény adta szűk keretek mellett) csak a közvetítői eljárásban van lehetőség.

Fantoly Zsanettel közösen írt tanulmányunkban már röviden érintettük a mesterséges intelligencia (MI) lehetséges szerepét a büntetőeljárásban.¹²  Megállapítottuk, hogy a mediációs eljárásban a mesterséges intelligenciának (különösen a közvetítői eljárás lefolytatása során) kevesebb terep juthat, mint a büntetőeljárás-jog más területein. Ugyanakkor, mivel a mediáció a hatóságok ügyterhének csökkentése, az eljárások gyorsítása, a hatékonyabb bűnmegelőzés, és mindenekelőtt a bűncselekménnyel okozott kár mihamarabbi megtérülése érdekében mindenképpen fontos jogintézmény,¹³  az MI elsősorban az ügyek kiválasztásánál és az adatfeldolgozásban a jövőben kiemelt szerepet kaphat, éppen az itt említett vadhajtások lemetszése érdekében.

Ahhoz, hogy felderítsük, hogy melyek azok a területek, amelyeken az MI a mediációs eljárás során szerepet kaphat, egy statisztikai adatelemzést követően röviden áttekintem, hogy milyen hibák kiküszöbölésére szolgálhat az MI a közvetítői eljárásban, majd konkrét megoldási javaslatokat is teszek.

Egy kis statisztika

Noha az Aaron Levensteinnek tulajdonított idézet szerint¹⁴  „a statisztika olyan, mint a bikini: sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja”, érdemes némi pillantást vetni a közvetítői eljárás hazai statisztikai adataira.¹⁵

A közvetítői eljárás bevezetésekor természetesen nem lehetett számítani arra, hogy kiugró számban utalják az ügyet mediációra, de 2011-ben beállt egy 4500 körüli szám, ami azóta jelentősen nem változott.¹⁶

Ami még megfigyelhető, hogy 2010 után egy emelkedés tapasztalható az elrendelt közvetítői eljárások számában. A magam részéről ennek okát (többek között) abban is látom, hogy a 2009. évi LXXX. törvény 56. § (5) bekezdés c) pontja módosította az 1998-as Be.-t. A módosítást követően közvetítői eljárásnak nemcsak akkor volt helye, ha a gyanúsított már a nyomozás során beismerő vallomást tett, hanem ennek a beismerő vallomásnak a határidejét a vádemelésig kitolta a jogalkotó. Így azon ügyekben is sor kerülhetett innentől kezdve közvetítői eljárásra, ahol a gyanúsított korábban nem tett beismerő vallomást, de a nyomozás befejezését követően (talán éppen a közvetítői eljárás reményében) megtette azt.

Ennek némiképpen ellentmond az a tény, hogy az elutasítások száma nem csökkent a fenti jogszabályi rendelkezés bevezetését követően (2010: 3720, 2011: 3640), de a bevezetőben említett mondásra visszautalva éppen a lényeget nem tudhatjuk, azaz azt, hogy mennyi volt az olyan ügy, ahol elutasították a közvetítői eljárásra utalást, mert a gyanúsított nem tett beismerő vallomást, majd a nyomozás befejezését követően tett beismerő vallomásra tekintettel mégis elrendelték azt. Ugyanakkor az is tény, hogy éppen 2011-től emelkedett meg jelentősen a közlekedési ügyekben elrendelt közvetítői eljárások száma (39–40%-ra)¹⁷ , azaz lehet, hogy ez is közrejátszott a közvetítői eljárások számának az emelkedésében.

Az ügyészségi statisztikai tájékoztató adatai szerint az indítvány alapján felfüggesztett eljárások illetve az eljárás felfüggesztését megtagadó határozatok aránya nem sokat változott az évek során.

Ami még érdekes lehet, hogy jelentett-e korábban igazi korrektívumot a bíróság általi közvetítői eljárásra utalás (mivel az 1998-as Be. szerint még a bíróság is közvetítői eljárásra utalhatta az ügyet). A 3. számú grafikonból kiderül, hogy a válasz nem.

Látható, hogy míg 2007-ben a bírósági elrendelések még az összes elrendelés 19,5 százalékát tették ki, addig 2017-re ez az arány 1,4 százalékra zsugorodott. Ahogyan Barabás Andrea Tünde fogalmaz, annak, hogy eleinte a bíróságok nagyobb arányban utalták mediációra az ügyet, egyes kritikus megfogalmazások szerint az volt az oka, hogy a bíróságok így szabaduljanak meg az előttük álló ügyektől.¹⁸  Az is tény, hogy eleinte számos olyan ügy volt, ami már nem volt ügyészi szakban, amikor bevezették a közvetítői eljárást, ezért a bírósági szak volt az első lehetőség a jogintézmény alkalmazására.

A fenti statisztikai adatokból levonható az a következtetés, hogy a közvetítői eljárásra utalt ügyek száma nagyjából nyugvópontra jutott. Sajnos arra azonban nem kapunk választ, hogy hány olyan ügy van, ahol a nyomozó hatóság nem nyújt kellő ösztönzést a mediációs eljárásban való részvételre (illetve arra a nyilatkozatra, hogy a sértett/terhelt részt kíván venni a közvetítői eljárásban), és arra sem, hogy hány olyan eset van, amikor egyébként a közvetítői eljárás feltételei fennállnak, de az ügyészség a szubjektív okra hivatkozva tagadja meg a közvetítői eljárásra utalást.

A nyomozó hatóságok és az ügyészség szerepe a közvetítői eljárásra utalás elmaradásában

A nyomozó hatóságok általában az alábbi okokból nem indítványoznak közvetítői eljárást:

1. Jogalkotási korlátok: A Be. nem kötelezi a nyomozó hatóságokat arra, hogy közvetítői eljárásra tegyenek indítványt. A törvény nem teszi kötelezővé a mediációt a büntetőügyekben, hanem csak lehetőséget biztosít arra, hogy a terhelt és a sértett kifejezzék igényüket a mediációra. Ezért a nyomozó hatóságok sokszor önálló döntést hoznak arról, hogy ösztönzik-e a sértettet/terheltet a mediációs eljárásban való részvételre.
2. Súlyosabb bűncselekmények: A nyomozó hatóságok általában a súlyosabb bűncselekményeknél hajlanak arra, hogy a hagyományos büntetőeljárást válasszák a mediáció helyett azzal az indokkal, hogy az ilyen ügyekben a bizonyítékok összegyűjtése és a terhelt felelősségre vonása kiemelkedő fontosságú lehet a társadalom biztonságának fenntartása érdekében.
3. Alkalmazási kör korlátozása: A büntetőjogi mediáció alkalmazási köre korlátozott. A törvény kizár bizonyos típusú bűncselekményeket, így ezekben az ügyekben értelemszerűen nem lehet közvetítői eljárást elrendelni.
4. Az érintettek hozzáállása és együttműködése: A mediáció sikeres lefolytatásához szükséges, hogy a terhelt és a sértett együttműködjenek és hajlandóak legyenek a párbeszédre. Ha a sértett vagy a terhelt nem kíván részt venni a mediációban, vagy ha nincs megfelelő bizalom közöttük, akkor a nyomozó hatóságok kevésbé valószínű, hogy ösztönzik a mediációt.

Az ügyészség számos okból nem utalja az ügyet közvetítői eljárásra. A gyakori okok közé tartozik:

1. Súlyos bűncselekmények: Az ügyészség általában kevésbé hajlik a közvetítői eljárásra súlyosabb bűncselekmények esetén, amelyek nagyobb társadalmi kockázattal járnak. Ilyen esetekben a bűncselekmény súlyossága vagy a sértett sérülékenysége miatt az ügyészség gyakrabban választja a hagyományos büntetőeljárást.
2. Bűnismétlés¹⁹ : Ha a terhelt korábban már követett el bűncselekményt, az ügyészség kevésbé valószínű, hogy közvetítői eljárást rendel el. A bűnismétlés arra utalhat, hogy a terhelt hajlamos ismételten törvénysértést elkövetni, és a hagyományos büntetőeljárás hatékonyabb lehet a felelősségre vonása és a közösség védelme szempontjából.
3. Erőszakos vagy fenyegető viselkedés: Ha a terhelt erőszakos vagy fenyegető viselkedést tanúsít, az ügyészség általában kizárja a közvetítői eljárást. Az ilyen viselkedés a mediációs folyamat biztonságára és hatékonyságára jelenthet fenyegetést, és a hagyományos büntetőeljárás alkalmazása lehet indokoltabb.
4. Elutasító felek: Ha a terhelt vagy a sértett kifejezetten ellenzi a közvetítői eljárást vagy nem kíván részt venni benne, az ügyészség nem rendelheti el a mediációt. A mediáció sikeres lefolytatásához mindkét fél aktív együttműködése és beleegyezése szükséges.
5. Jogi környezet és gyakorlat: A büntetőjogi mediációval kapcsolatos jogi környezet és gyakorlat még mindig fejlődés alatt áll Magyarországon. Az ügyészek azonban ismereteket és tapasztalatokat szereznek a mediációval kapcsolatban, és ez befolyásolhatja az eljárás iránti hajlandóságukat és döntéseiket.

A mesterséges intelligencia lehetséges szerepvállalása a közvetítői eljárásban

Ha valaki számára az előző fejezetben felsoroltak kissé különösen hangzanak, az nem a véletlen műve. Azt ugyanis (némi szövegkorrigálással) az OpenAI által fejlesztett ChatGPT²⁰  válaszolta nekem az általam feltett két kérdésre, éspedig hogy milyen okból nem indítványozza a nyomozó hatóság, illetve rendeli el az ügyészség a közvetítői eljárást Magyarországon? A feltett kérdésekre 3 másodpercen belül a fenti válaszokat adta az MI. És noha a válaszok között átfedés van, illetve bizonyos válaszok nem teljesen kompetensek, megdöbbentő, hogy a modern technika mire képes. Sokan sok helyen fejtik ki a félelmüket, hogy mi lesz akkor, ha az MI átveszi az uralmat az emberiség felett. Bár álláspontom szerint attól azért nem kell félni, hogy a Terminátor című film által vizionált jövő áll előttünk, az tény, hogy már most sokkal többre képes az MI, mint sokan gondolnák. Azonban ettől nem félni kell, hanem ki kell aknázni azokat a lehetőségeket, amiket az MI kínál számunkra. Igaz ez az élet minden területén, így a büntető igazságszolgáltatásban, azon belül pedig a jelen tanulmány tárgyát képező közvetítői eljárás vonatkozásában is.

Vizsgáljuk meg tehát, hogy hol játszhat szerepet az MI a büntetőjogi mediáció során. Véleményem szerint a legnagyobb probléma a már többször is említett szubjektív tényező, és sokszor a hozzá nem értés a mediációra alkalmas ügyek kiválasztása során. A legnagyobb probléma az, hogy esetenként még a büntetőeljárás alapvető céljával sem tisztában lévő nyomozónak kellene állást foglalnia abban, hogy az ügy alkalmas-e mediációra, és ösztönözni a sértettet és a terheltet abban, hogy egy a nyomozó számára kedvezőtlen eredménnyel (eljárás megszüntetése) járó eljárást válasszanak egy olyan ügyben, ami szinte biztosan vádra alkalmas lehet (hiszen a mediáció feltételezi a terhelt beismerését, ami miatt az ügy az idő múlásával nagy valószínűséggel bizonyítottá válik). Magam is részt vettem védőként olyan sértetti kihallgatáson, ahol a fiatalkorú sértett törvényes képviselőjét megkérdezte a nyomozó, hogy hozzájárulnak-e a közvetítői eljáráshoz, és a törvényes képviselőnek arra a kérdésére, hogy az mit jelent, az volt a válasz, hogy „a közvetítői eljárás arra szolgál, hogy a terhelt megússza a büntetést”. A nyomozó meg sem próbálta felvázolni a közvetítői eljárás lényegét, azt, hogy a sértett számára milyen előnyökkel járhat az, ha a terhelt szembenéz az általa elkövetett bűncselekmény következményeivel, megpróbál a sértett számára (a közvélekedéssel ellentétben nem elsősorban anyagi jellegű) jóvátételt adni, mennyivel könnyebb a sértettnek túllépni a bűncselekmény pszichikai következményein, ha látja, hogy a terhelt valóban megbánta a bűncselekmény elkövetését és ezt ki is fejezi, és még sorolhatnám a közvetítői eljárás előnyeit. Nem, az egyszerű válasz az volt, hogy „a közvetítői eljárás arra szolgál, hogy a terhelt megússza a büntetést”. Adott ügyben kész szerencse, hogy védőként jelen voltam, mert elmagyaráztam a sértett törvényes képviselőjének, hogy mi az eljárás lényege, és azt is, hogy bármikor dönthet úgy, hogy nem kíván az eljárásban részt venni, mert így (noha a nyomozó „felvilágosítását” követően rávágta, hogy nem kíván részt venni a közvetítői eljárásban) végül hozzájárult a mediációhoz. Az ügy pikantériája, hogy bár számos közvetítői eljárásban vettem már részt (hol védőként, hol sértetti jogi képviselőként), ez volt pályafutásom legsikeresebbnek tartott közvetítői eljárása, mert valóban eredménnyel zárult: a fiatalkorú és a kiskorú sértett valóban kibékültek, mindkettő törvényes képviselője kifejthette az üggyel kapcsolatos nehézségeit, és bebizonyosodott, hogy a jóvátétel nem azt jelenti, hogy a terhelt fizet a sértettnek (erre az ügyben nem is került sor!), hanem sokkal többet jelent az ügy feldolgozása mind a terhelt, mind a sértett oldaláról.

Nem akarok pálcát törni az ügyben említett nyomozó felett. Inkább arra kívánok rámutatni, hogy a közvetítői eljárásra utalhatóság olyan komplex kérdés, amit nem lehet attól függővé tenni, hogy az első kihallgatáson a sértettnek (több tucat figyelmeztetés között) feltett kérdésre a sértett igennel (részt kíván venni a közvetítői eljáráson) vagy nemmel válaszol-e. A kérdésre adott válasz előtt fel kellene tárni a sértett (terhelt) előtt a közvetítői eljárás lényegét, annak előnyeit és hátrányait, hogy felelősen tudjon választ adni erre a fontos kérdésre. A nyomozótól nem várható el, hogy ismerje a közvetítői eljárás minden előnyét és hátrányát, és azt sem, hogy sokszor még a szakemberek számára is nehézséget jelentő módon irányítsa a sértettet, illetve a terheltet a közvetítői eljárás felé.

És itt kaphat nagyon fontos szerepet az MI. Tudjuk, hogy ma már számos multinacionális cég, bank stb. alkalmaz olyan MI-t, amelyik szóban kérdezi ki az ügyfelet az adott termék igénybevételének lehetőségével kapcsolatos fontos kérdésekben. Az MI felteszi mindazokat a kérdéseket, ami alapján eldönthető például, hogy az ügyfél felveheti-e az általa igényelt hitelt. És ez a kommunikáció régen túlmutat a kérdőíves módszereken, hiszen az MI a beérkező válaszok alapján méri fel az ügyfél kondícióját. Ez a módszer kiválóan alkalmazható lenne a büntetőjogi mediációra utalás vizsgálata során. Az MI nem kapkod, nem jár le a munkaideje és nincs érdekelve abban sem, hogy akár a sértett, akár a terhelt kívánjon vagy ne kívánjon részt venni a mediációban. Nemcsak a törvényi feltételek meglétét vizsgálhatja, hanem mindazokat a szem­pontokat, ami alapján eldönthető nemcsak az, hogy a sértett és a terhelt részt kíván-e venni a közvetítői eljárásban, hanem az is, hogy személyiségük alapján alkalmasak-e egyáltalán erre a konfliktuskezelésre. Az MI szempontjai között nem szerepel az sem, hogy a sértett érdekét szolgálja-e, hogy a terheltet eltiltják-e a járművezetéstől, ugyanakkor az alapos kikérdezést követően könnyen juthat arra a következtetésre, hogy a terhelttel szemben azért indokolt a hagyományos büntetőjogi felelősségre vonás, mert az általa adott válaszok alapján indokolt vele szemben ez a büntetés. És ilyenkor nem a statisztikai szemlélet alapján dönt így az MI, hanem a riportban elhangzott válaszok alapján levont következtetés lehet az, hogy a terhelttel szemben alkalmazni kell a járművezetéstől eltiltást (mert pl. elmondja, hogy gyakran agresszíven vezet, ha előtte indokolatlanul lassan mennek; hajlamos a közlekedési szabályok megszegésére a saját érdekeit szem előtt tartva stb.).

MI lehet a megoldás?

Ahogyan arra korábban már utaltam, a közvetítői eljárásra utalások számát növelné, ha a nyomozó hatóság és az ügyészség ellenérdekeltségét csökkentenénk. Előbbi elérhető lenne azzal, ha az eredményes mediáció statisztikailag eredményes nyomozást jelentene, utóbbit pedig az segíthetné elő, ha közlekedési ügyekben a mediáció eredményétől függetlenül alkalmazható lenne járművezetéstől eltiltás.

Az MI technológia jelenleg is már megközelíti azt a fejlettségi szintet, hogy az MI megoldást jelenthessen a fent jelzett gyakorlati problémákra. Ha magát az MI-t (a ChatGPT-t) kérdezzük, hogy milyen területeken kapcsolódhat be az MI a büntető közvetítői eljárásba, meglepően széles körű választ kapunk. A ChatGPT szerint ilyen terület lehet:

• Információszerzés és előkészítés: Az MI hasznos lehet az esetekkel kapcsolatos információk gyűjtésében és elemzésében, képes lehet az adatbázisokban való keresésre, a jogi előírásoknak való megfelelés elemzésére és a joggyakorlat áttekintésére.
• Kommunikáció és a tárgyalás támogatása: Az MI képes lehet beszéd- és nyelvfeldolgozásra, valamint érvelési képességekkel rendelkezhet. Ezen tulajdonságok segítségével az MI kommunikálhat a sértettel és a terhelttel, elemezheti az érveket, valamint interaktív módon lehetőséget adhat a sértett és a terhelt közötti viták áttekintésére, ami elősegítheti a megállapodás elérését.
• Objektív döntéshozatal támogatása: Az MI objektív adatok és bizonyítékok alapján hozhat döntést. Az MI által végzett elemzés és értékelés segíthet a jogkérdésekben és a döntések megalapozásában is, a lehetséges jogi következmények és szankciók modellezésével.
• Konfliktusfelismerés és megoldás: Az MI segíthet a konfliktusok felismerésében és a megoldási lehetőségek azonosításában, képes lehet az adatok elemzésére és a viselkedési mintázatok azonosítására, ami segíthet az esetleges konfliktusok korai felismerésében. Ezáltal az MI támogathatja a közvetítőt a megoldási lehetőségek kidolgozásában és a konfliktusok kezelésében.
• Adatok elemzése és trendek azonosítása: Az MI nagy mennyiségű adatot tud elemezni, és ez segíthet a büntető közvetítői eljárásokban a trendek felismerésében és a statisztikai elemzésekben. Ezáltal az MI hozzájárulhat a hatékonyabb döntéshozatalhoz.

Látható, hogy maga az MI is azokat a tényezőket emeli ki, amire a korábban említett tanulmányban mi is rámutattunk. Azaz az MI-nek a közvetítői eljárásban való részvételétől ódzkodók érveivel szemben szó sincs arról, hogy maga az MI folytatná le a közvetítői eljárást, hiszen annak lényegi elemét képezi a személyes megbeszélés és konfliktuselemzés/konfliktusfeloldás. Ugyanakkor a döntés előkészítésében, a fennálló konfliktusok felmérésében az MI nemhogy fontos szerepet játszhat a jövőben, de a jelenlegi rendkívül formális, lényegében a közvetítői eljárást semmiben elő nem készítő elrendeléshez képest egy alaposabb, a sértett és a terhelt személyiségéhez sokkal inkább illeszkedő eljárást készíthetne elő.

Herke Csongor DSc, tanszékvezető egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtu-dományi Kar Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék, Doktori Iskola vezető