Király Tibor: A védelem és a védő a büntetőügyekben

Király Tibor A védelem és a védő a büntetőügyekben című könyve két kiadást ért meg: az első a szerző életében, 1962-ben¹ , a második²  pedig a halálát követően nem sokkal, 2023-ban jelent meg.

Az eredeti kiadás Király Tibor kandidátusi értekezésének megvédése után három évvel látott napvilágot. A több mint hatvan évvel ezelőtt leírt gondolatok többségének aktualitása napjainkra is megmaradt, a könyvben feltett kérdések és az azokra adott korábbi válaszok ma is érvényesek, függetlenül attól, hogy az eltelt több évtized alatt nemcsak jöttek-mentek a büntetőeljárási kódexek, hanem a politikai rendszer is megváltozott. Ami nem változott, ami ma is hatályban van, az a könyv megírása idején már meglévő néhány nemzetközi dokumentum, többek között az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (ENSZ nyilatkozat) 1948-ból és az Európa Tanács égisze alatt 1950-ben megszületett Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE).

Mindkét dokumentum kinyilvánítja a védelemhez való jogot. Az ENSZ nyilatkozat 11-es cikk első pontjának második fordulata, az EJEE pedig a 6. cikkelyében, a tisztességes eljárás 3. pontjának b) és c) része szól erről:

ENSZ nyilatkozat: „Minden büntetendő cselekménnyel vádolt személy […] bűnösségét nyilvánosan lefolytatott perben, a védelméhez szükséges valamennyi biztosíték mellett […]” kell megállapítani.

EJEE: „Minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van – legalább – arra, hogy […] rendelkezzék a védekezésének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel; személyesen, vagy az általa választott védő segítségével védekezhessék, és ha nem állnak rendelkezésére eszközök védő díjazására, amennyiben az igazságszolgáltatás érdekei ezt követelik meg, hivatalból és ingyenesen rendeljenek ki számára ügyvédet.”

Király Tibor értekezését ismerve tudjuk, hogy a szerző sokkal inkább ezen dokumentumok szellemében járja körül ezt a témát, és nem az akkori kriminálpolitikai elvek mentén vizsgálja a védelemhez való jogot és nem is az ötvenes években hatályban lévő törvénynek (1951. évi III. törvény – II. Bp.) megfelelően.

Későbbi munkáiban is hangsúlyozza a nemzetközi dokumentumok fontosságát:

„A büntetőjog szférájának a kialakításában nem kis szerep jut a kulturális jogi hagyományokat és értékeket továbbépítő nemzetközi jogi forrásoknak […]. Ezek a nemzetközi normák […] korlátozzák a büntető jogalkotásban megnyilvánuló állami büntető hatalmat […]. Az állam önmagát diszkriminálná az immár nemzetközi szintre emelt jogi-kulturális értékek tagadásával.”³

Visszatérve a most újra megjelenő könyvéhez, a 2023-as kiadás előszavában Bárd Károly írja:

„A mű írása idején még javában folytak az 1956-os forradalmat követő, a megtorlást szolgáló eljárások. Ezekben a perekben a védők szerepe elhanyagolható volt: a felmentés esélye minimális, a méltányos büntetés kiküzdése is csekély. Ha esetenként kiléptek a rájuk kényszerített szerepből, saját szabadságukat kockáztatták. A korszak egyébként sem rokonszenvezett a jogászokkal és kivált az ügyvédekkel. A diktatúrák nem kedvelik a jogászokat: ha a hatalom szolgálatába szegődnek is, foglalkozásukból adódóan – mivel korábban rögzített, általános érvényű normákat alkalmaznak – figyelmeztetnek annak korlátaira.”

Király Tibor szerint is a hatóságok „a védőben néha csak lábatlankodó embert láttak, aki vagy felesleges, mert tudatlan, vagy veszélyes, mert ravasz és csapdát állít az igazságnak”.⁴

A döntést hozó jogalkalmazó sokszor azt hiszi, hogy elég az a megismerő tevékenység, amely a tényállás rekonstrukciójához szükséges, és a jogszabályban lévő védelemhez kapcsoló jogok betartása egyfajta akadálypályát jelent csak a számára a büntetőeljárás folyamatában. Pedig ez nincs így: számos kutatás bebizonyította, az igazság kiderítéséhez fontos, hogy minden oldalról megvizsgálják az adott ügyet. Bár a büntetőeljárásban nem tud érvényesülni a klasszikus tudományos megismerés módszer, de a dialektikus bizonyítástól nem lehet az eljárásban eltekinteni. A büntetőügyekben a kontradiktórius eljárási elvnek megfelelően a vádnak és a védelemnek is azonos lehetőséget kell adni arra, hogy előterjessze a saját verziójának megfelelő bizonyítékokat. A védelem elve nem csupán a terhelt strasbourgi jogainak érvényesülését jelenti, nemcsak az a célja, hogy elkerülje az adott ország Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) előtti elmarasztalását, hanem az is, hogy a védelem által felhozott bizonyítékok segítségével az ártatlanok elítélése ne történhessen meg. A védelem szerepét ebben az összefüggésben is látnunk kell. Mert a büntetőeljárás

„olyan hatalom, amely embereket törölhet ki az élők sorából, megfoszthatja őket szabadságuktól, vagyonuktól, becsületüktől. A büntető eljárás útján békeidőben is háborút lehet folytatni […] a büntető eljárásban a bírák rosszindulata, tévedése vagy tudatlanság tragikus következményekkel járhat. Ez a magyarázata annak, hogy a büntető eljárás lefolytatását jogi normák közé szorítják, nem bízzák a mikénti lefolyását kinek-kinek a kényére-kedvére. Igyekeznek olyan szabályokat felállítani, amelyek háttérbe szorítják az egyéni elfogultságot, a szenvedélyt, a rosszindulatot, a bosszút és kizárják a tévedést. A büntető eljárási jog az ezek ellen való garanciák rendszere, amelyben helyet foglal a védelem”.⁵

Király Tibor most újra megjelenő könyve azért is fontos, mert a fenti gondolatokra rávilágít, és egyértelművé teszi, hogy az eljárási funkciók kölcsönös feltételezettsége⁶  mennyire fontos, mennyire aktuális kérdés a 21. század hajnalán is.

A mű szerkezetét tekintve hat fejezetre tagolódik:

Első fejezet – Az ártatlanság vélelme és a védelem

Második fejezet – Az eljárási formák és a védelem

Harmadik fejezet – Küzdelem a védelemhez való jogért (Történeti előzmények)

Negyedik fejezet – A védelem jelentősége. A védelem alakzatai

Ötödik fejezet – A védő általános jogi helyzete a büntetőeljárásban

Hatodik fejezet – A védő jogai és kötelességei a hatályos magyar jog szerint

Király Tibor ötvenes években hangoztatott gondolatai jogállami szinten jóval később tudtak megvalósulni, az ő nevéhez is fűződő 1998-as törvény előzményeként megjelenő ún. professzori alkotásban, ami egy az egyben törvényként sohasem lépett életbe. A büntetőeljárási jogelmélet mégis sokat köszönhet Király Tibornak, mind a kandidátusi értekezéséért, mind az egész alkotó pályájáért, benne az összes írásával, beszédével.

Olvassuk el újra és újra Király Tibor gondolatait, elemzéseit, a második kiadásban immár Bárd Károly értékes és magyarázó előszavával. Utóbbi nélkül nem igazán tudnánk megérteni a több mint fél évszázaddal ezelőtt leírt mondatokat.

Kiss Anna PhD, tudományos főmunkatárs, Országos Kriminológiai Intézet