Bűnözéskutatás Európa közepén Beszámoló az Országos Kriminológiai Intézet Vókó György és Mészáros Ádám emlékére rendezett konferenciájáról
Az Országos Kriminológiai Intézet „Bűnözéskutatás Európa közepén” elnevezésű online konferenciáját az egy éve elhunyt két kollégájának, Prof. Dr. Vókó György és dr. Mészáros Ádám emlékének tiszteletére rendezte, 2022. május 11-én.
Virág György igazgatóhelyettes a tudományos ülés megnyitóján elmondta, hogy bár a két nagy tudású kolléga nincs már közöttünk, emlékeinkben és tudományos munkáikon keresztül tovább élnek. Az intézet kutatói Vókó Györgyre és Mészáros Ádámra emlékezve mutatták be azokat a témákat, amelyekkel foglalkoztak, ezáltal az előadások egyfajta illusztrációját képezték annak a munkának, amely az Országos Kriminológiai Intézetben folyik.
A konferencia nyitóelőadását Bolyky Orsolya tartotta meg, A kiszolgáltatottság fogalmának jogi értelmezése, különös tekintettel az idős korú áldozatokra címmel. Az előadás a kiszolgáltatottság fogalmi elemeinek bemutatásából indult ki és az általános, a büntetőjogi, valamint a kriminológiai megközelítést is részletesen ismertette. Mindezek alapján a kiszolgáltatottság lényege egy olyan helyzetben ragadható meg, amely lehetőséget teremt a visszaélésre; a kiszolgáltatott személy olyan körülmények közé kerül, amelyeket nem tud befolyásolni, azonban azok hatással vannak rá. A kiszolgáltatottságot minden esetben a kiszolgáltatott személy oldaláról kell vizsgálni, amelynek megállapítását illetően különbség tehető objektív (így a személyes képesség hiánya, a szociális helyzet, élethelyzet, egészségügyi állapot, függőség, illetve egyéb más) és szubjektív (az ítéletalkotó személyisége, szocializációja; valamint az áldozat személyisége, a hatóság/bíróság előtti viselkedése) tényezők között. Ezt követően az előadó felsorolta azon minősítő körülményeket, amelyek esetén a kiszolgáltatott személy sérelmére elkövetés megjelenik a 2012. évi C. törvényben (a továbbiakban: Btk.). A statisztikai adatok tükrében kiemelte azt, hogy 2017 óta az idős korú sértettek aránya az összes sértetten belül azonos az időskorúak össznépességen belüli arányával, azonban míg a bűnözési statisztikában a 60 év felettieket tekintik idősnek, a demográfiai statisztika a 65 év felettieket kezeli ekként. Az ítélkezési gyakorlatban pedig éppen a 60-65 év közötti sértetteknél okoz gondot az időskorúság megítélése. Végül az előadó az időskorúakkal szembeni visszaélések típusait ismertette és felhívta a figyelmet arra, hogy a sértett kiszolgáltatottságának a kívülállók számára (így az elkövető számára is) egyértelműen felismerhetőnek kell lennie ahhoz, hogy a Btk.-ban szereplő, e körben releváns minősített esetek, illetve súlyosító körülményként a kiszolgáltatott személy sérelmére elkövetés megállapítható legyen.
Az idős korú áldozatokkal foglalkozó előadást az idős korú elkövetők kriminalitásával foglalkozó kutatás eredményeinek bemutatása követte. Ritter Ildikó Öregember nem vénember. Az időskori kriminalitás főbb jellemzői című előadása1 bevezetéseként statisztikai adatokra alapozva elmondta, hogy egyre több idős ember él köztünk (az Európai Unióban minden ötödik ember idős korú), és ezzel együtt nő az időskorúak jelenléte a bűnelkövetők között. Az előadó az időskori bűnözési hullám kapcsán bemutatott két külföldi példát. Japánban az időskorúak által elkövetett bűncselekmények aránya az elmúlt pár évtizedben megnégyszereződött, a börtönökben öt fogvatartott közül egy idős korú (65 év feletti) személy. Dél-Koreában pedig az időskorúak által elkövetett bűncselekmények száma az elmúlt öt évben 45%-kal nőtt. Ezt követően elmondta, hogy a hazai kutatás szakirodalom-elemzésen, a hosszú idősoros statisztikai adatok elemzésén és dokumentumelemzésen alapult. A kutatás eredménye alapján az időskorúak által elkövetett bűncselekmények között az ittas járművezetés, a közúti baleset okozása és a lopás dominál. Majd az előadó ismertette a bűnelkövetés legjellemzőbb okait, valamint az időskorúak által elkövetett közlekedési bűncselekmények jellemzőit. Az előadás konklúziójaként megfogalmazódott az, hogy az időskorúak számának a lineáris oksági együtthatón túli emelkedése a bűnelkövetők körében egyértelműen az egészség- és a szociálpolitika kudarcaként értelmezhető, hiszen ha jól működik egy társadalom időspolitikája, idősgondozása, akkor az igazságszolgáltatás intézményrendszerében a 65 év feletti elkövetők számának növekedési üteme nem haladja meg a népességen belüli növekedési indexet, azaz a lineáris oksági együtthatón belül marad. Ha azonban azon túlnő, az igazságszolgáltatás csak mint másodlagos, illetve harmadlagos prevenciós színtérként értelmezhető a problémakezelésben, miközben a büntetőeljárások és azok következményei egyéni szinten óhatatlanul számos járulékos negatív hatást okoznak mind az idős korú elkövetők, mind pedig a sértettek számára.
Solt Ágnes kiskorú veszélyeztetése bűntettével kapcsolatos kutatásának kiinduló kérdése az volt, hogy mit érdemel az a bűnös, aki ezt a bűncselekményt elköveti. Hogyan veszélyeztetjük a gyerekeket? Jogerős esetek változásai 2015 és 2020 között című előadásából megtudhattuk, hogy 2015 és 2020 között a jogerős ítélettel lezárt, kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult büntetőügyek száma csökkent, 46%-ára esett vissza. Ennek oka abban keresendő, hogy a kiskorú veszélyeztetésének bűntette a falopásos, illetve a megélhetési eseti bűnelkövetéssel kapcsolatos ügyekben, valamint a fiatal elkövetők csoportos bűnelkövetésével megvalósuló ügyekben korábban halmazatban megállapításra került, míg jelenleg már nem. Helyes irányba változott a joggyakorlat a tekintetben is, hogy egyre több esetben állapítják meg a kapcsolati erőszak bűncselekménye mellett a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét is halmazatban. Ezen kívül az előadó több problémás kérdésre is rámutatott, amelyek a vonatkozó ügyekben a joggyakorlatot jellemzik, és külön kiemelte azt, hogy a bíróságok által kiszabott büntetések diszfunkcionálisak. A büntetéskiszabás körében változás ugyanis csak abban figyelhető meg, hogy a büntetések a már korábban is enyhe büntetésekhez képest tovább enyhültek; emellett a gyerekek családból kiemelésének száma is csökkent. Az előadó zárásként hangsúlyozta azt, hogy a gyerekek, azaz az áldozatok családból kiemelése helyett a bűnöst, a bántalmazót kellene a családból „kiemelni”, eltávolítani.
Virág György és Szabó Judit A gyerekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények és a pedofília kapcsolata címmel tartottak előadást. Az előadók a téma jelentősége kapcsán rámutattak arra, hogy bár napjainkra a legtöbb korábban elítélt, nem konvencionális szexuális viselkedés elveszítette általános morális (és jogi) stigmáját; a pedofília mint szexuális viselkedés forma esetén ez a megállapítás nemcsak nem igaz, hanem éppen ellenkező tendencia figyelhető meg.
A pedofília esetében ugyanis egyfelől a felek nincsenek egyenlő pozícióban, nem lehet szó beleegyezésről, másrészt a cselekmény súlyosan traumatizálja a gyereket. Az előadók hangsúlyozták, hogy nagyon fontos különbséget tenni a gyerekek sérelmére elkövetett nemi bűncselekmények és a pedofília jelensége között. A gyerekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények esetén mind a prevalencia, mind a látencia magas; ráadásul a sértettek túlnyomó többsége (kb. 90%-uk vagy ennél is magasabb arányban) ismeri az elkövetőt. A pedofília prevalenciája az átlagnépességen belül alacsony, azonban a „pedofil érdeklődés” előfordulási gyakorisága magasabb: a gyermekpornográfia elkövetői körében magasabb az arány, mint a gyermek sérelmére fizikai kontaktussal járó nemi bűncselekményt megvalósítók között. A pedofil szexuális bűnelkövetők fiatalabban kezdenek bűnözni, több áldozatot szednek, általában extra-familiáris elkövetők és nagyobb esetükben a bűnismétlés veszélye, mint a nem pedofil elkövetőknél. Az előadók kutatásuk következtetéseként arra mutattak rá, hogy a gyerekek sérelmére szexuális bűncselekményt elkövetők jelentős része nem valódi (klinikai értelemben vett) pedofil; az ő jelenlétük feltehetően a gyermekpornográfia területén jelentősebb. Éppen ezért a gyerekek sérelmére elkövetett szexuális jellegű bűncselekmények megelőzésének hatékonysága szempontjából sem szabad összemosni a két jelenségkört, mivel a pedofília csak egy kockázati tényező a sok közül. A kezelés és a társadalomvédelem ismert, a szigorodó büntetőpolitika által használt eszközeinek alkalmazhatósága és hatékonysága kérdéses. A prevenció igazságszolgáltatáson kívüli eszközei (felvilágosítás, tudatosítás, segítő és oktató programok stb.) segíthetik elő a gyerekek hatékonyabb védelmét.
Barabás A. Tünde Megbékélés és/vagy büntetés? A börtön dilemmái című előadásában a szabadságvesztés-büntetés végrehajtása során érvényesítendő büntetési célok mikénti megvalósulását járta körül. A büntetési célok érvényre juttatása a büntetés-végrehajtás szervezetének zárt rendszerében nehéz feladat. Az előadásból megtudhattuk, hogy a reintegráció eszköze lehet a reintegratív szégyen, azaz a megbánás, a tett elítélése és jóvátétele. Ez a közvetítői eljárás, mediáció keretében lenne kivitelezhető, azonban a hazai jogban a büntetés-végrehajtás alatt a resztorativitás kevéssé tud érvényesülni, így a sértetti traumafeldol-gozás nem válik lehetővé. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 171. §-a szerint ugyanis a mediációra a büntetés-végrehajtás során az elítélt másik elítélt sérelmére megvalósított fegyelemsértése miatt indult eljárásban kerülhet sor; továbbá a mediációnak a 188. § (1) és (1a) bekezdéseire figyelemmel az elítélt feltételes szabadságra bocsáthatóságának vizsgálatakor van/lehet jelentősége. A resztorativitás érvényre juttatása érdekében alkalmazott módszerek a családi csoportterápia és a közösségi jóvátételi programok. Utóbbi jelentősége abban áll, hogy a szabadságvesztés-büntetését töltő elítélt is érezheti úgy, hogy a társadalom hasznos, megbecsült tagja. Az előadás keretében az előadó ismertette a visszaesési mutatókat, valamint a jogerős ítéletekben kiszabott szabadságvesztés-büntetések tartamára vonatkozó adatokat. Ezt követően a MEREPS- („Mediation and Restorative Justice in Prison Settings” – Mediáció és helyreállító igazságszolgáltatás a büntetés-végrehajtásban) projekt jelentőségére és arra a dilemmára mutatott rá az előadó, hogy létezik-e egyáltalán ideális büntetés.
Kiss Anna A reintegrációs őrizet aktuális kérdései című előadása szerint a Jog és irodalom jogelméleti irányzat újabb területtel bővülhet azáltal, hogy kitárja kapuit és beengedi a biblioterápiát, más néven az irodalomterápiát. A biblioterápia lényege, hogy az elítéltek szépirodalmi szövegeken keresztül feldolgozhatják a bűnt, mélyre áshatnak, megismerhetik önmagukat, kifejezhetik saját érzéseiket. Az előadás elején elhangzott, hogy az utóbbi években az irodalomterápia széles körben elterjedt Magyarországon, és a resztoratív igazságszolgáltatás égisze alatt megjelent a büntetés-végrehajtási intézményekben is, az elítéltek különböző célcsoportjainál alkalmazva. Az eddigi szakirodalmi tapasztalatok azt mutatják, hogy az elítéltek egy részénél az irodalomterápia segítségével pozitív változások érhetők el. Egyrészről javul(hat) az elítéltek szövegértése, másrészről pedig lehetőséget kapnak arra, hogy megértsék és feldolgozzák a bűnt, amit elkövettek, és átérezzék az okozott fájdalmat. A mű (fel)olvasásakor, feldolgozásakor azoknál a személyeknél, akik képesek empátiára, kialakul(hat) a bűnhődés érzete; ez segíti őket abban, hogy később helyre tudják hozni a kárt. Mindezek folytán a biblioterápia alkalmazható az elkövetők reintegrációjának és reszocializációjának segítése mellett az áldozatokkal történő „kiegyezés”-re is.
Az előadás, idő híján, részletesen nem tért ki a börtönben eddig alkalmazott technikákra, de rávilágított arra, miszerint új színtere lehet a büntetés-végre-hajtáson belül az irodalomterápiának, a reintegrációs őrizetnek köszönhetően. Az előadó szerint sem a hétköznapok gyakorlatában, sem a szakirodalomban nem találunk arra példát, hogy irodalomterápiás csoportokat szerveztek volna a büntetés végrehajtása alatt, de a rácsokon kívül, reintegrációs őrizetben az irodalomterápia megvalósítható lehet, így az elítélteknek nyújtott irodalomterápiás foglalkozás a börtönön kívülre is kerülhet. Az előadás részletezte ennek további előnyeit is.
Nagy László Tibor Pirotechnika a stadionokban címmel tartott előadást. A sportbiztonság egyik fontos kérdésköre az ún. „pirózás”, azaz a pirotechnikai eszközök jogellenes használata. A rendkívüli biztonsági kockázatokkal járó pirózás visszaszorítása kapcsán napjainkig nem sikerült érdemi előrelépést elérni és hathatós, eredményes prevenciót alkalmazni. Az előadó ismertette a pirózás legfontosabb egészségügyi és biztonsági kockázatait, és kiemelte, hogy minden pirotechnikai eszköznek van egy biztonsági távolsága, ami mindenképpen nagyobb, mint egy zsúfolt lelátón rendelkezésre álló tér, azaz a stadionok szurkolói területein egyik pirotechnikai eszköz használata sem biztonságos. Ennek ellenére a pirózás – a szurkolói csoportok közötti versengés része-ként – látványossága miatt igen közkedvelt, a médiában is nem ritkán elismerően számolnak be a szurkolók pirózásáról. Bár a bekövetkezett sérüléseket a szurkolók alapvetően igyekeznek a hatóságok elől eltitkolni, egy-egy eset mégis napvilágra kerül. Az előadó rámutatott, hogy a pirotechnikai eszközök sportrendezvényeken történő jogellenes használata szabálysértést – polgári felhasználású robbanóanyaggal és pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértést, rendzavarást vagy garázdaságot – valósít meg, amely miatt a szabálysértési hatóságok jellemzően pénzbírságot szabnak ki, emellett indokolt esetben élnek a kitiltás alkalmazásával is. Az előadás zárásaként az egyik legnagyobb és a pirotechnikai eszközök szurkolók általi használatával leginkább érintett hazai klub prevenciós javaslatait összegezte az előadó, amely minden más hazai sportrendezvény szervezőjének támpontul szolgálhat. Ezek: felvilágosítás és állandó emlékeztetés a pirózás tilalmazott voltáról; a szurkolói csoportokkal történő párbeszéd; a beléptetés során történő gondos átvizsgálás; a tilalmazott magatartást tanúsító szurkoló mihamarabbi beazonosítása és a hatóságnak átadása; valamint a következetes szankcionálás.
Kármán Gabriella előadása az igazságügyi szakértői bizonyítás büntetőjog-alkalmazási tapasztalatainak vizsgálatát célul tűző kutatásának eredményeire épült, és annak egy részterületére – az igazságügyi pszichológus és pszichiáter szakértői vélemények jogalkalmazási tapasztalataira – fókuszált. Az előadás bevezetéséből megtudhattuk, hogy a kutatás kiemelt szempontja volt a szakvélemény bizonyításban betöltött szerepének, alkalmazása jellemzőinek és hiteltérdemlőségének vizsgálata. A hiteltérdemlőség ugyanis a bizonyítékok értékelése során központi kérdés: a jogalkalmazónak meg kell ítélnie azt, hogy a bizonyíték megfelel-e a törvényben meghatározott és a szakértői-szakmai követelményeknek, ezek alapján mennyiben tekinthető „igaznak”; a szakvélemény hiteltérdemlőségének biztosítása azonban nagymértékben a szakértő feladata. A résztvevők területi megoszlását tekintve reprezentatív, kérdőíves módszerrel készült kutatás során a szakértő kirendelésének és a szakvélemények értékelési gyakorlatának, tapasztalatainak vizsgálatára került sor. Az előadás fókuszában álló pszichológus és pszichiáter szakértői véleményekkel kapcsolatban az empirikus kutatás adatai alapján megállapítható, hogy a kérdőívekben nagy számban, kiemelten említették ezeket. E szakterületek szakértői véleményalkotásában tág a szubjektivitás tere, ugyanakkor a pszichológus és pszichiáter szakértői véleményekre építő bírósági döntések aránya nagy. Mindezekre figyelemmel az igazságügyi pszichológiai és pszichiátriai területen más szakterületeknél még hangsúlyosabban jelenik meg a megalapozottság kérdése, ennek az oka nyilvánvalóan a tudományág jellegéből fakad. A kérdőívre adott válaszok szerint a szakvélemények megalapozottságának megítélését nagymértékben segítik a módszertani levelek, emellett a szakirodalom, a képzések, és a szakértőktől kért felvilágosítás egyaránt hasznos források.
A szakértői módszer megbízhatóságának kritériumait az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a Daubert v. Merrel Dow Pharmaceuticals-ügyben határozta meg első ízben részletesen, a mai értelemben vett tudományos ismérvek alapján. A Kumho Tire v. Carmichael-ügyben pedig kimondta a bíróság azt, hogy a Daubert-elveket azokon a területeken is alkalmazni kell, amelyek nem tudományos alapon, hanem inkább technikai tudáson és szakmai tapasztalatokon nyugszanak. Az előadó több külföldi kutatás eredményeit ismertette, amelyben az igazságügyi pszichológiai módszerek Daubert-kritériumoknak történő megfelelését vizsgálták. Ez a szempontrendszer a hazai szakértői tevékenység és a szakvélemények hiteltérdemlőségének megítélése során is kiindulópontul szolgálhat.
Deres Petronella Ahol a legjobban fáj – a bűnös vagyon nyomában címmel tartott előadást, amelyben a vagyonvisszaszerzés történeti, elméleti aspektusait mutatta be. Az előadása bevezetésében a téma aktualitására hívta fel a figyelmet és kiemelte, hogy az Európai Unión belül a bűncselekményekből származó jövedelmekből eredő becsült „bűnös nyereség” 98,9%-át nem kobozzák el, az továbbra is a bűnözők rendelkezésére áll. Emiatt az Európai Unió fontosnak tartja az elkobzásra és a vagyonvisszaszerzésre vonatkozó jogszabályok harmonizálását, valamint a tagállamokban vagyonvisszaszerzési hivatalok felállítását, jogkörük bővítését. Ezt követően rámutatott, hogy bár a bűnözésből származó vagyon visszaszerzésére és visszaszolgáltatására irányuló többoldalú együttműködési rendszer létrehozásának ötlete viszonylag új keletű, a „bűnös pénz” elleni küzdelem sem büntetőpolitikai szinten, sem a joggyakorlatban nem új kérdéskör. A vagyonvisszaszerzés céljai és alapvető folyamata jellemzően ugyanaz, mivel egy olyan többlépcsős eljárásban zajlik, amelyet minden esetben el kell indítani, amikor egy bűncselekmény pénzügyi nyereséget eredményezett. Ugyanakkor a „bűnös vagyon” visszaszerzésének különböző dimenziói léteznek, amelyek egymást kiegészítik a „bűnös pénz” elleni küzdelemben. Ezek közül a büntetőjogi, megtorló jellegű dimenzió az elsődleges, hiszen a bűnözőknek a nyereségüktől megfosztás jelenti azt, hogy „ott találjuk el őket, ahol a legjobban fáj”. Emellett létezik az (erkölcsi) imperatívusz dimenzió, melynek lényege szerint „senki nem húzhat hasznot a saját rossz cselekedetéből”. Lényeges továbbá a vagyonvisszaszerzés megelőző szerepe, azaz a prevenció dimenziója is, hiszen a bűnözők a bűncselekményből származó nyereségük elvesztésével nem tudnak más bűncselekményeket finanszírozni, és a hatékonyan működő intézményrendszer másokat is visszatarthat a nyereségvágyból elkövetett bűncselekmények megvalósításától. Mindezeken kívül resztoratív jelentősége is van a vagyonvisszaszerzésnek, mert célja a bűncselekmény elkövetése előtti állapot visszaállítása, a polgári jogi igény intézményével együtt. A különböző dimenziókra tekintettel az előadó álláspontja szerint a vagyonvisszaszerzés helyett racionálisabb lenne vagyonra összpontosító beavatkozásokról beszélnünk, amely holisztikus keretet biztosíthatna, és amelyben elhelyezhető minden konkrét beavatkozás és taktika, amelyeknek különböző indokai, funkciói és várható eredményei vannak.
Póczik Szilveszter Az európai dzsihadista – egy dichotomikus szociálpszichológiai modell vázlata című előadása a Nyugat-Európa fejlett társadalmaiban új fenyegetést jelentő iszlamista radikalizálódással foglalkozott. Az előadó csoportokra bontva bemutatta napjaink új biztonsági kockázatait, így a politikai és ideológiai fenyegetéseket, a társadalmi kockázatokat és a technikai/technológiai eszközökkel kapcsolatos fenyegetéseket. Ezt követően rávilágított arra, hogy a 2014. év határkőnek tekinthető a téma vonatkozásában az euro-atlanti integrációs válság, az állameszme eltűnése, a nemzettudat szétesése, a kulturális azonosságok zűrzavara, valamint az ún. vezérkultúra hiánya miatt. Az előadás központi kérdése az volt, hogy mi az, ami a polgárháborús Közel-Keletre és az Iszlám Államba való kivándorlásra sarkall sokakat, így a fiatal muszlimokat, valamint gyakran a nem muszlimokat, és a nem bevándorló hátterű fiatal férfiakat, nőket is. Erre tekintettel az előadás részletesen, egymással szembeállítva ismertette az iszlamista radikalizálódás lehetséges okait, azaz a nyugat-európai társadalmakban hiányérzetet keltő, onnan kirekesztődést előidéző ún. „push” és az iszlám alapú társadalmakba beilleszkedéshez vezető ún. „pull” tényezőket.
Tilki Katalin Egy állatkínzással kapcsolatos jogeset vizsgálata során felvetődött kérdések címmel tartott előadást, amelyben egy valós ügy jogalkalmazás során felmerült tapasztalatait összegezte. Az ügy érdekessége az, hogy az eljáró hatóságok más-más álláspontot képviseltek az eljárás tárgyát képező cselekmény jogi minősítését illetően. A nyomozó hatóság a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettét vizsgálta elsődlegesen, majd az ügyészség a cselekményt különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás bűntettének minősítette, amely állásponttal ellentétesen a bíróság szerint bűncselekmény nem valósult meg az ügyben, pusztán közigazgatási eljárás keretén belül értékelendő magatartásról volt szó. Az előadó részletesen ismertette az ügy előzményeit, a vádirati tényállás lényegét és az ügyészség jogi álláspontját, valamint a bíróság megállapítását a terhelt büntetőjogi felelősségének megítélését illetően. Az ügy tapasztalatainak bemutatása hasznos támpontul szolgálhat hasonló ügyekben az állatkínzás bűncselekménye kapcsán az indokolatlan bánásmód megfelelő értelmezéséhez, továbbá annak az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény által tilalmazott magatartásoktól való elhatárolásához.
A konferencia záróelőadását Bőczné Neparáczki Anna tartotta A terhelt és a védő ügyirat-megismerési joga az Európai Unió elvárásainak fényében címmel. Az előadás arra a kérdésre fókuszált, hogy a büntetőeljárás menetében mely időpontban, milyen korlátozhatósági feltétellel biztosítandó az eljáró hatóságok részéről a szabadlábon védekező terhelt, illetve védője számára az ügyirat-meg-ismerési jog gyakorlása. Ehhez első lépésben a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló 2012/13/EU irányelv (a továbbiakban: irányelv) 7. cikk (3) és (4) bekezdéseit elemezte az előadó, figyelemmel az irányelv több nyelven elérhető szövegváltozataira, majd ezt követte az Európai Unió Bíróságának C-612/15. számú, ún. Kolev és társai-ügyben hozott ítélete releváns megállapításainak ismertetése. Az előadó összevetette a magyar büntetőeljárási jogi szabályozást az Európai Unió elvárásaival, ami arra az eredményre vezetett, hogy a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) rendelkezései nemcsak, hogy teljesítik az irányelv minimumszabályait, hanem a szabadlábon védekező terhelt és védője javára az ügyirat-megismerési jog vonatkozásában jelentős rendelkezéseket tartalmaz. Hiszen a büntetőeljárás menetében már egy igen korai időponttól, a gyanúsítotti kihallgatást követően lehetőséget kapott a védelem a teljeskörűség elvén nyugvó ügyirat-megisme-résre úgy, hogy az eseti alapon történő korlátozhatóság feltételét igen szűk körben szabta meg a jogalkotó. Ugyanis a Be.-ben az irányelv rendelkezéseitől eltérően a korlátozhatóság feltételeként nem jelenik meg az, ha az ügyirat-megismerési jog gyakorlása a terhelt és a védője részéről egy másik személy életét vagy alapvető jogait súlyosan veszélyeztethetné; továbbá a Be.-ben szereplő, eljárás érdekeire figyelemmel történő korlátozhatóság csupán egy részét képezi az irányelv szerinti valamely fontos közérdek megóvásához feltétlenül szükséges esetkörnek. Mindez kérdésessé teszi, hogy a szabadlábon védekező terhelt és védője ügyirat-megismerési jogára vonatkozó Be.-beli szabályok egyensúlyt teremtenek-e az egyéneket az állammal szemben védő garanciális rendelkezések; a közösség biztonság iránti igénye; az igazságszolgáltatás működése; valamint a bűncselekmények következtében sérelmet szenvedett személyek jogainak és érdekeinek védelme között.
***
A konferencia zárásaként Virág György meggyőződését fejezte ki az OKRI munkatársai által lefolytatott, változatos témájú kutatások eredményeinek gyakorlati hasznossága és használhatósága tekintetében.
A konferencián elhangzott előadások méltán tisztelegnek a büntetőjog tudományában maradandót alkotó kollégák, Vókó György és Mészáros Ádám előtt.
Bőczné Neparáczki Anna PhD, kirendelt ügyész, Országos Kriminológiai Intézet
A kiberterrorizmus büntető anyagi jogi megítélése¹
Előszó
A technikai fejlődés révén az infokommunikációs technológiák használata a társadalmi életet és az állam működését alapvetően befolyásolja: az új technológiai vívmányok nélkül mindennapjaink – mind a magánszférában, mind a gazdasági, állami szférában – elképzelhetetlenné váltak. Mivel a bűnelkövetők felismerték ennek előnyeit, az ebben rejlő lehetőségeket, így a bűnözés is áthelyeződik, áthelyeződött a virtuális térbe1 és egy új típusú bűnözés jelent meg: az informatikai vagy más néven kiberbűnözés.2 A számítástechnikai fejlődés a terroristáknak is új elkövetési lehetőséget, célpontot teremtett,3 a terrorista bűnelkövetők szintén használják az infokommunikációs technológiákat.
Napjainkban, a globálisan terjedő koronavírus-járvány idején a digitális világ még nagyobb jelentőségre tett szert. A járvány terjedésének lassítása, az egyes megbetegedések megelőzése érdekében kerülnünk kell a szokásos társadalmi érintkezési formákat, nem élhetjük a megszokott társadalmi életet. A személyes kapcsolatok fenntartását, az oktatást, a banki, biztosítási ügyek intézését, a bevásárlást, továbbá – amennyiben annak jellege lehetővé teszi – a munkavégzést (és még sorolhatnánk) az infokommunikációs technológia használatával kell megvalósítanunk. A kormány veszélyhelyzetet hirdetett ki az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében4 , és a koronavírusról tájékoztató honlapot hozott létre, amelyen keresztül hiteles és naprakész információkat közöl a hatósági intézkedésekről, a megelőzéshez szükséges lépésekről, panaszok esetén a teendőkről.5 A tanulmány témájának aktualitását jelzi, hogy a veszélyhelyzet idején ezt a koronavírusról tájékoztató hivatalos honlapot 2020. március 16. napján terheléses támadás érte, amelytől egy rövid időre nem volt elérhető.6 A kibertámadás körülményei a kézirat lezárásakor még vizsgálat alatt állnak, azonban annak hátterében a körülményeitől függően akár kiberterrorista támadás is állhat.
A tanulmány célja a kiberterrorizmus, a kiberterrorista magatartások büntetőjogi megítélésének vizsgálata. Ennek során sor kerül a kiberterrorizmus körébe tartozó terrorista cselekmények behatárolására, a rokon jelenség, a kiberbűnözés során kialakított fogalmi meghatározások alapulvételével. Áttekintésre kerülnek a büntető anyagi jogi szabályozásra meghatározó jelentőséggel bíró európai uniós rendelkezések kiberterrorizmusra vonatkozó előírásai, majd sor kerül annak bemutatására, hogy egy kiberterrorista támadás esetén a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény7 mely tényállásainak alkalmazása válhat/válik szükségessé, illetve azok összhangban állnak-e az európai uniós elvárásokkal.
A kiberbűnözés és a kiberterrorizmus kriminológiai fogalma
A kiberbűnözés fogalma
Kiindulópontként leszögezhető, hogy a kiberbűnözésnek (informatikai bűnözésnek) jelenleg nincs egységes elnevezése és általánosan elfogadott definíciója.8 A nemzetközi közösség és a szakirodalom a jelenség meghatározását egyrészről az e körbe tartozó bűncselekmények nevesítésével, másrészről tipizálásával, harmadrészt általános és specifikus fogalom megalkotásával próbálja meg.
A magyar büntetőjogi szabályozás szempontjából legjelentősebb nemzetközi dokumentum az Európa Tanács Budapesten, 2001. november 23. napján kelt Számítástechnikai Bűnözésről szóló Egyezménye.9 A Budapesti Egyezmény a számítástechnikai rendszerek, hálózatok és adatok hozzáférhetősége, sértetlensége és titkossága elleni cselekmények, valamint az ilyen rendszerek, hálózatok és adatok visszaélésszerű használatának megelőzése érdekében meghatározta a kiberbűnözés elleni fellépéshez szükséges büntető anyagi jogi tényállásokat. Ezek a jogosulatlan belépés, a jogosulatlan kifürkészés, a számítástechnikai adat megsértése, a számítástechnikai rendszer megsértése, az eszközökkel való visszaélés, a számítógéppel kapcsolatos hamisítás, a számítógéppel kapcsolatos csalás, a gyermekpornográfiával kapcsolatos bűncselekmények és a szerzői vagy szomszédos jogok megsértésével kapcsolatos bűncselekmények.10 Azonban a számítástechnika térhódításával, a folyamatos technikai fejlődés miatt az informatikai környezetben elkövetett bűncselekmények kimerítő felsorolása nem lehetséges úgy, hogy az hosszabb ideig aktuális maradjon,11 időről időre felül kell vizsgálni a kiberbűnözés körébe tartozó bűncselekményeket. Ezért a hazai szakirodalom a kiberbűncselekmények csoportosításán keresztül ragadta meg a kiberbűnözés lényegét. A kiberbűncselekmények különböző csoportjai a kiberbűnözés aktuálisan megjelenő formáit veszik alapul.12 A tipizálás előnye, hogy az informatikai környezetben elkövetett bűncselekmények megértéséhez és a számítógép, számítógépes hálózat védelmének kialakításához segítségül szolgálhat.13
Polt Péter szerint a komputerbűnözés körébe tartozó cselekményeket két csoportba lehet osztani: a számítógép mint tárgy ellen irányuló cselekmények (amelyeket csak tágabb értelemben tekint a komputerbűnözés fogalmi körébe tartozónak), valamint a tisztán komputerjellegű cselekményeket (amelyek például a számítógépben tárolt adatok módosítása, feldolgozásának megakadályozása stb.).14 Pusztai László a komputerbűnözést az elkövetési tárgy alapján két fő típusra különítette el: a hardver és a szoftver elleni cselekményekre, amelyek (Polt Péter kategorizálásához hasonlóan) szintén abban különböznek, hogy az előbbi esetben az elkövetési tárgy a számítógép a maga gépi, tárgyi mivoltában, míg az utóbbinál az elkövetési tárgy a számítógépet vezérlő programok, az abban tárolt adatok összessége.15
Parti Katalin a számítógépes bűnözést két oldalról közelítette meg. Az első csoportosítást a védett jogi tárgy alapján végezte el (így megkülönböztetett tisztességes verseny, a gazdasági folyamatok átláthatósága elleni; egyéni tulajdon elleni; személyiségi jogot sértő; közerkölcsöt sértő; személyes adatok biztonságát, nemzetbiztonságot sértő; közegészség elleni; szerzői jogot sértő és emberi jogot sértő számítógépes bűnözési formákat), míg a második csoportosításra a jelenség morfológiája adott alapot. Eszerint elkülöníthetőek azon bűncselekmények, amikor a számítógép a deliktum tárgya, valamint amikor a számítógép az adott bűncselekmény kivitelezési eszköze csupán.16
Nagy Zoltán András a következő csoportosítást használja: 1) támadó jellegű, kibertérben elkövetett visszaélések (ilyenek a kárt okozó és szabotázsjellegű támadások, titoksértő támadások) vagy tartalom jellegű bűncselekmények (mint a vagyoni jogokat érintő vagy sértő tartalmak; közösséget, személyiségi jogot, becsületet sértő jogsértések; a cyberbullying; a pornográf, pedofil tartalmak megjelenítése; kábítószerekről szóló weboldalak); 2) számítógépes, illetve kiber (azaz hálózati) bűncselekmények; 3) vagyoni/haszonszerzési, gazdasági vagy politikai motívumból elkövetett cselekmények; 4) egyéni felhasználó elleni, vagy kritikus infrastruktúrák, más pénzügyi-, gazdasági-, igazgatási vállalkozások, politikai pártok elleni támadások; 5) a Btk.-ban a számítógépes technológia tömeges elterjedése előtt már szabályozott deliktumok, vagy a kibertérhez kötött (sine qua non) bűncselekmények.17
A kiberbűnözés alatt legáltalánosabb értelemben a kibertérben zajló bűnözést, a kibertérrel összefüggésben elkövetett bűncselekményeket értjük.18 A kiberbűnözés magában foglalja a kizárólag információs rendszerek ellen, azok kárára elkövethető bűncselekményeket, amelyek védett jogi tárgya maga az információs rendszer vagy a számítógépes adat; továbbá azon bűncselekményeket is, amelyek elkövetését segíti, megkönnyíti új eszközként, elkövetési módként az információs rendszer, amelyet valamely hagyományos büntetőjogi tényállás megvalósításához használnak.19
A kiberbűnözés tehát gyűjtőfogalom, amelynek napjainkban két fő kategóriája különböztethető meg. A kiberbűnözés tágabb értelemben az informatikai környezet által elősegített bűnözés, amelyet az olyan hagyományos deliktumok alkotnak, amelyek elkövetésében az infokommunikációs technológiák csupán valamilyen – jellemzően közvetítő közeg – szerepet játszanak. Az információs rendszer ekkor a bűncselekmény elkövetésének eszköze. A kiberbűnözés szűkebb értelemben az informatikai környezettől függő bűnözést takarja, amely esetében a deliktum közvetlenül az információs rendszerrel áll összefüggésben. Ezek az ún. tisztán kiberbűncselekmények20 a bűnözés olyan új formáit jelenítik meg, amelyek az infokommunikációs technológia nélkül nem létezhetnének, kizárólag információs rendszerek útján követhetők el. Az információs rendszer és a rendszerben tárolt adatok e bűncselekményeknek az elkövetési tárgya.21 Ezen két kategória tartalma általánosan elfogadottá vált a kiberbűnözéssel foglalkozó szakirodalomban, azonban a kategóriák megnevezése változó. Varga Árpád megkülönbözteti a kibertér által elősegített bűnözést (cyber-enabled crime) a kibertérfüggő bűnözéstől (cyber-dependent crime).22 Mezei Kitti a tisztán informatikai bűncselekmények megjelölést használja a cyberdependent crime kategóriájára, megkülönböztetve a cyberenabled crime-tól, továbbá kiemeli, hogy az Europol éves jelentéseiben ugyanezeket a fogalmakat részben eltérő elnevezéssel jelöli meg: az Europol ugyanis a cyber-dependent crime és a cyberfacilitated crime kifejezéseket használja.23 Nagy Zoltán András a számítógépes környezetben elkövetett bűncselekmények tipizálásakor szintén kitér erre a két kategóriára akként, hogy a tradicionális bűncselekményeket (amelyeket már a számítógépes technológia elterjedése előtt is szabályozta a büntető törvénykönyv) elkülöníti a kibertérhez kötött (sine qua non) bűncselekményektől.24 Ibolya Tibor és Losonczi-Molnár Melinda megfogalmazásában ezen cselekmények elkövethetők a számítógép mint célpont ellen (computer as target crimes), illetve a számítógép mint eszköz segítségével (computer as tool crimes).25
A kiberterrorizmus fogalma
Az információs társadalom függ az információs infrastruktúráktól, ezért egy információs támadás következtében rövid idő alatt elmaradott gazdasági és társadalmi állapotba hozható. Ezt felismerve megjelent az új korhoz alkalmazkodó terrorfenyegetettség,26 a kiberterrorizmus, amely a kibertámadások egy önálló válfaját jelenti a hálózat elleni támadás és a kiberhadviselés mellett.27
Az információtechnológia terrorista célú felhasználásának két csoportja különíthető el.28 Az információtechnológia „hard” típusú alkalmazásakor a terroristák kifejezetten kibertámadást hajtanak végre (például kritikus infrastruktúrákat irányító információs rendszert bénítanak meg, tesznek működésképtelenné azzal, hogy terheléses támadást indítanak, férgeket, vírusokat küldenek stb.).29
Másrészről az információtechnológia „soft” típusú alkalmazása esetén a terroristák az információs rendszer segítségével tartják a kapcsolatot (például az interneten keresztül kommunikálnak egymással), saját weboldalt működtetnek és azt médiaként használják (például a célpont ellen végrehajtott támadás felvételét megosztják, vagy közleményeikben üzennek a világ számára), új terroristacsoport-tagokat vagy támogatókat toboroznak, terjesztik propagandájukat, az internet segítségével szereznek adatokat a lehetséges célpontról (például épület alaprajzokat), a terroristák kiképzéséhez szükséges online kiadványokat tesznek közzé, vagy anyagi forrás szerzésére is igénybe veszik az internetet.30
A terrorizmus elleni büntetőjogi fellépés alapját az Európai Unióban a 2002. június 13-i terrorizmus elleni küzdelemről szóló tanácsi kerethatározat (2002/475/IB)31 jelentette. A 2002-es kerethatározat 1. cikk (1) bekezdés d) pontjára figyelemmel a tagállamoknak terrorista bűncselekménnyé kellett nyilvánítaniuk a terrorista célzattal elkövetett32 informatikai rendszer elleni eszköz jellegű bűncselekményt. Az informatikai rendszer elleni eszköz jellegű bűncselekményt a 2002-es kerethatározat 1. cikk (1) bekezdés d) pontja akként határozta meg, hogy az „az infrastrukturális létesítmény – beleértve az informatikai rendszert is – […] olyan súlyos megrongálása, amely alkalmas az emberi élet veszélyeztetésére vagy jelentős gazdasági veszteség előidézésére”. Azaz a terrorista célzatú informatikai rendszer elleni eszköz jellegű bűncselekmény elkövetési magatartása a megrongálás33 kellett hogy legyen. Ez az eszköz jellegű bűncselekmény a kiberbűnözés korai megjelenési formájának, a komputerbűnözés körébe tágabb értelemben tartozó, számítógép mint tárgy ellen irányuló cselekmények – terrorista célú géprombolás – közé tartozó deliktum volt.
Ezt követően – felismerve az információtechnológia terrorista céllal történő felhasználásának veszélyességét – az Európai Unió módosította a 2002-es kerethatározatot a Tanács 2008. november 28-i 2008/919/IB kerethatározatával34 . A 2008-as kerethatározat preambulumában hangsúlyozza, hogy a terrorista csoportok „egyre nagyobb mértékben alkalmaznak új technológiákat, különösen az internetet”35 , továbbá „az internetet Európában a helyi terrorista hálózatok és egyének ösztönzésére és mozgósítására használják, valamint az a terroristák eszközeire és módszereire vonatkozó információforrásul is szolgál, vagyis »virtuális kiképzőtáborként« működik”36 . Ezért a 2008-as kerethatározat 1. cikkével módosította a 2002-es kerethatározat 3. cikk (1) bekezdés a)–c) pontját, és előírta a tagállamok számára terrorista tevékenységgel összefüggő bűncselekményként a terrorista bűncselekmény elkövetésére való nyilvános izgatás, a terroristák toborzása és a terroristák kiképzése büntetni rendelését. Ez a rendelkezés az információtechnológia soft típusú terrorista célú felhasználásának büntetendővé nyilvánításának szükségességét jelentette Magyarország számára.
A 2008-as kerethatározattal módosított 2002-es kerethatározatot felváltotta a terrorizmus elleni küzdelemről, a 2002/475/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról, valamint a 2005/671/IB tanácsi határozat módosításáról szóló Európai Parlament és a Tanács 2017. március 15-i (EU) 2017/541 irányelve37 . Az irányelv a terrorista bűncselekmények között, a II. cím 3. cikk (1) bekezdés d) pontjával továbbra is szükségesnek tartotta a terrorista célú géprombolás büntetendővé nyilvánítását. Ezen kívül az irányelv a terrorista tevékenységhez kapcsolódó bűncselekmények között, a III. cím 5–7. cikkével fenntartotta az információtechnológia soft típusú terrorista célú felhasználása már korábban felismert formáinak – nyilvános uszítás, toborzás, kiképzésben részesítés – büntetendővé nyilvánításának szükségességét; emellett további soft típusú terrorista tevékenységgel összefüggő bűncselekményt is nevesített. Az irányelv preambulumában rámutatott ugyanis az elmúlt években növekvő és gyorsan átalakuló terrorista veszélyre, amely egyrészről a külföldi terrorista harcosok, míg másrészről az Európában maradó, de külföldön lévő terrorista csoportok által ösztönzött vagy utasított személyek cselekményeivel kapcsolatos.38 Az információtechnológia szerepe az utóbbi elkövetői kör magatartásformái esetén releváns, ezért az irányelv preambulumában kiemelte azt is, hogy „az ilyen magatartásoknak akkor is büntetendőnek kell lenniük, ha azokat az interneten követik el, a közösségi médiát is beleértve”39 . Az újabb, az információtechnológia soft típusú terrorista célú felhasználásának büntetendővé nyilvánítandó formája az irányelv III. cím 8. cikke szerint a terrorista kiképzésben való részvétel. Mindezeken kívül a terrorista bűncselekmény esetén az irányelv II. cím 3. cikk (1) bekezdés i) pontjával az eszköz jellegű bűncselekmények köre kiegészült az informatikai bűncselekménnyel. Az irányelv II. cím 3. cikk (1) bekezdés i) pontja az információs rendszert vagy adatot érintő jogellenes beavatkozás eszköz jellegű bűncselekménnyé nyilvánítását írja elő. Ez az eszköz jellegű bűncselekmény már tisztán kiberbűncselekmény, azaz terrorista célú megvalósítása az információtechnológia hard típusú terrorista célú felhasználásának felel meg.
Megállapítható tehát, hogy az Európai Unió szükségesnek tartja a terrorista cselekmények mind a hard, mind a soft típusú információtechnológia-felhasz-nálással megvalósuló formáinak büntetendővé nyilvánítását.
A kiberterrorizmusnak (informatikai terrorizmusnak) – hasonlóan a kiberbűnözéshez – nincs általánosan elfogadott definíciója.40 A szakirodalmi álláspontok abban egységesek, hogy a virtuális térben elkövetett terrorcselekmények céljaikban nem különböznek az ún. hagyományos terrorcselekményektől.41 A kiberterrorizmus a terrorizmus egyik új megjelenési formája,42 a felhasznált eszközöket tekintve jelenik meg külön kategóriaként: a számítógépes rendszereket, hálózatokat és azok adattartalmát támadja, illetőleg használja fel saját céljai eléréséhez,43 kiberterrorizmus esetén tehát a kiberbűncselekményhez terrorista célzat társul.44 Ezen álláspont szerint a kiberterrorizmust el kell határolni a terroristák egyéb internetes tevékenységétől, mint a propaganda, pénzgyűjtés, információterjesztés, biztonságos kommunikáció, hírszerzés.45 Más álláspont szerint a kiberterrorizmus azokat a terrorista cselekményeket is magában foglalja, amelyek az interneten vagy a számítógépes hálózatokon jelentkeznek és itt kívánják céljukat elérni.46
Álláspontom szerint a kiberterrorizmus fogalma – hasonlóan a kiberbűnözéshez – gyűjtőfogalom. A kiberterrorizmus szűkebb értelemben informatikai környezettől függő bűnözési forma, az ún. tisztán kiberbűncselekmény terrorista célú elkövetését jelenti, amely az információtechnológia hard típusú felhasználásával valósul meg. A kiberterrorizmus tágabb értelemben magában foglalja az informatikai környezet által elősegített terrorista cselekményeket, azaz az információtechnológia soft típusú terrorista célú felhasználásának büntetendő formáit. Ezek a terrorista cselekmények az információtechnológia felhasználása nélkül is bűncselekményt valósítanak meg, de elkövetésüket segítheti, megkönnyítheti az információs rendszer felhasználása.
A kiberterrorizmus körébe tartozó cselekményekre vonatkozó büntető anyagi jogi rendelkezések
A magyar büntetőjogi szabályozásnak az Európai Unió ismertetett rendelkezéseinek eleget kellett tennie, azaz a kiberterrorizmus elleni fellépést biztosító tényállásokat büntetőkódexünknek tartalmaznia kell.
A terrorizmus különböző megjelenési formái elleni büntetőjogi fellépést a Btk.-ban a közbiztonság elleni bűncselekmények között a 314–316/A. §-okkal szabályozott terrorcselekmény, a Btk. 317. §-a szerinti terrorcselekmény feljelentésének elmulasztása, a Btk. 318–318/A. §-ai szerinti terrorizmus finanszírozása, valamint a köznyugalom elleni bűncselekmények között a Btk. 331. § (2) bekezdése szerinti háborús uszítás tényállása biztosítja.
Az információtechnológia hard típusú terrorista célú felhasználása elleni büntetőjogi fellépés a Btk. 314. § (1) bekezdésével valósul meg. A terrorcselekmény ezen első alapesetének eszköz jellegű bűncselekménye a Btk. 314. § (4) bekezdés i) pontja alapján az információs rendszer vagy adat megsértése bűncselekménye. A Btk. ezzel megfelel az irányelv II. cím 3. cikk (1) bekezdés i) pontjával meghatározott eszköz jellegű bűncselekményi körnek. Az információs rendszer vagy adat megsértése bűncselekménye tisztán kiberbűncselekmény, az információs rendszer és a rendszerben kezelt adatok e bűncselekménynek elkövetési tárgyai. Ebben az esetben a kiberterrorizmus a kiberbűnözés e formájától kizárólag az eszköz jellegű bűncselekmény terrorista célzata [Btk. 314. § (1) bekezdés a)–c) pontjai] alapján határolható el. A Btk. 314. § (1) bekezdése szerinti, a Btk. 314. § (4) bekezdés i) pontjára figyelemmel megvalósuló kiberterrorista bűncselekmény a szűkebb értelemben vett kiberterrorizmus körébe tartozó cselekmény, informatikai környezettől függő bűnözési forma speciális terrorista céllal. Ez az ún. tisztán kiberterrorista bűncselekmény.
Az információtechnológia soft típusú terrorista célú felhasználása tipikusan a saját weboldal működtetésével és médiaként használatával, a propaganda terjesztésével, a terroristák kiképzéséhez szükséges online kiadványok közzétételével, az új terroristacsoport-tagok vagy támogatók toborozásával, a lehetséges célpontról adatszerzéssel, valamint az információs rendszer segítségével történő kapcsolattartással valósul meg. Ezen cselekmények közül az Európai Unió a terrorista weboldal működtetésének, annak médiakénti használatának, a terrorista propaganda terjesztésének, a terroristák kiképzéséhez szükséges online kiadványok közzétételének, valamint az új terroristacsoport-tagok vagy támogatók toborozásának büntetni rendelését tartja szükségesnek.
Az irányelv III. cím 5. cikke előírta a tagállamok számára a terrorista bűncselekmény elkövetésére való nyilvános uszítás büntetendővé nyilvánítását, ezzel reagálva az információtechnológia soft típusú terrorista célú felhasználását jelentő terrorista weboldal működtetésére, annak médiakénti használatára, a terrorista propaganda terjesztésére. A nyilvános uszítás valamely üzenetnek azzal a szándékkal történő terjesztésével vagy egyéb módon a nyilvánosság számára – bármilyen eszköz révén akár online, akár offline módon történő – hozzáférhetővé tételével valósul meg, hogy terrorista bűncselekmény elkövetésére felbujtson.47 Az irányelv IV. cím 13. cikkével előírta azt is, hogy a terrorista bűncselekmény tényleges elkövetése, illetve az irányelvben meghatározott más konkrét bűncselekmény vonatkozásában fennálló kapcsolat megállapítása nem szükséges feltétel a nyilvános uszítás bűncselekményének megállapíthatóságához. Ez a terrorista magatartás a Btk. 315. § (1) bekezdése szerinti terrorcselekmény sui generis előkészületi változatát valósítja meg, amennyiben konkrét terrorcselekményt megelőző cselekményről van szó. Amennyiben a terrorista magatartás nem kapcsolódik konkrét terrorcselekményhez, hanem a nagy nyilvánosság előtti – tipikusan ilyen az interneten történő – elkövetés alkalmas a terrorizmus támogatására, a Btk. 331. § (2) bekezdése szerinti háborús uszítás bűntette állapítható meg.48
A terroristák kiképzésre is használják az információtechnológia nyújtotta a lehetőségeket (ún. soft módszer). Az irányelv III. cím 7. és 8. cikke alapján a terrorista kiképzésben részesítést és terrorista kiképzésben részvételt is büntetendővé kellett nyilvánítaniuk a tagállamoknak. A kiképzés és a kiképzésben részvétel a robbanóanyagok, tűzfegyverek vagy más fegyverek, mérgező vagy veszélyes anyagok készítésére vagy használatára, vagy más különleges módszerek vagy technikák alkalmazására vonatkozó útmutatás adása, illetve útmutatás igénybevétele terrorista bűncselekmény elkövetése vagy abban való közreműködés céljából.49 A Btk. 315. § (1) bekezdése öt vagylagos elkövetési magatartást határoz meg. A szükséges vagy könnyítő feltételek biztosítása átfogó jellegű: amit ugyanis nem említ külön a büntetőtörvény mint előkészületi jellegű cselekményt (pl. robbanóanyag beszerzését, a robbanószerkezet összeszerelését, elkövetésre alkalmassá tételét), az a feltételek biztosítása körében nyer értékelést. Tehát a tipikus terrorista eszközök előállításához vagy kezeléséhez szükséges tudás – jellemzően online – átadását, megszerzését (azaz a kiképzést és a kiképzésben részvételt) a Btk. 315. § (1) bekezdése szerinti terrorcselekmény sui generis előkészületi változata az elkövetés elősegítése céljából az ehhez szükséges vagy könnyítő feltételek biztosítása révén – konkrét, tervbe vett terrorcselekmény esetén – átfogja.50 Ha a kiképző és a kiképzésben részt vevő terrorista elkövető cselekménye nem áll összefüggésben egy konkrét, tervbe vett terrorcselekménnyel, a magatartás büntetlen marad. Az irányelv IV. cím 13. cikke alapján ugyanis a kiképzést és a kiképzésben részvételt konkrét terrorista bűncselekménnyel fennálló kapcsolat hiányában is büntetendővé kell nyilvánítani, azonban a magyar büntetőjogi szabályozás e téren hiányos.51
Az információtechnológia soft típusú terrorista célú felhasználását jelentő új terroristacsoport-tagok vagy támogatók toborozásának büntetendővé nyilvánítását az irányelv III. cím 6. cikkével (terroristák toborzása) szintén előírta a tagállamok számára. A terroristák toborzása más személyeknek terrorista bűncselekmény vagy a terrorista csoporthoz kapcsolódó bűncselekmények (terrorista csoport irányítása, terrorista csoport tevékenységében részvétel, beleértve a finanszírozást is) egyikének elkövetésére vagy elkövetésében való közreműködésre való felhívása.52 Ez a terrorista magatartás – amennyiben konkrét terrorcselekményt megelőző cselekményről van szó – a Btk. 315. § (1) bekezdése szerinti terrorcselekmény sui generis előkészületi változatát valósítja meg; ha pedig a terrorcselekmény terrorista csoportban történő elkövetése érdekében kerül kifejtésre, a Btk. 315. § (2) bekezdésébe ütközik. Amennyiben a toborzás a terrorista csoportban részvételre felhívással vagy a terrorista csoport irányítására felhívással úgy valósul meg, hogy az elkövető szándéka nem a terrorcselekmény elkövetésére, hanem a terrorista csoport létrehozására irányul, a Btk. 314. § (2) bekezdés b) pontja szerinti terrorista csoport szervezésének bűntette állapítható meg.53 A terroristák toborzása esetén az irányelv IV. cím 13. cikk alapján szintén nem szükséges az irányelvben meghatározott más konkrét bűncselekmény vonatkozásában fennálló kapcsolat megállapítása. Amennyiben a terroristák toborzása nem konkrét terrorcselekmény vonatkozásában, hanem általánosságban, a terrorizmus támogatása érdekében történik, a Btk. 331. § (2) bekezdése szerinti háborús uszítás bűntette kerülhet megállapításra. Ennek a bűncselekménynek az elkövetési magatartása egyrészről a terrorizmus támogatására uszítás, amely a terrorizmus melletti személyes eszmei kiállásra, ideológiai támogatásra törekszik késztetni; míg másrészről a terrorizmust támogató hírverés folytatása, amely ismétlődő jelleggel pozitív színben tünteti fel, népszerűsíti a terrorizmust.54 Kétségtelen, hogy az irányelv a toborzás elkövetési magatartásaként a felhívást jelöli meg, amely a magyar büntetőjogban sikertelen rábírást takar. A rábírás módja azonban közömbös, bármilyen magatartás alkalmas lehet a megállapítására, így a sikertelen rábírás más érzelmeire ható nyílt felhívással is megvalósulhat. A terrorizmus támogatására uszítás bűntettének lényege, hogy nem konkrét bűncselekmény (konkrét terrorcselekmény) elkövetésére irányul a felhívás, hanem általánosságban a terrorizmust, annak térnyerését támogatja cselekményével az elkövető. Ezért álláspontom szerint a Btk. 331. § (2) bekezdése az elkövetési magatartások meghatározását illetően megfelel az irányelv rendelkezéseinek.55 A terrorizmus támogatására uszítás bűntettének elkövetési helye a nagy nyilvánosság.56 Ezt a tényállási elemet az irányelv nem tartalmazza (ezáltal tehát a magyar büntetőjogi szabályozás szűkíti a büntetőjogi felelősségre vonás körét), azonban az irányelv rendelkezésének nyelvtani értelmezése alapján a terroristák toborzása minden esetben – a fentieket is beleértve – más személyekre irányul, azaz a címzetti körnek legalább két főnek kell lennie. A magyar büntetőjogi szabályozás hiányosságaként jelentkezik más személyeknek a terrorista csoport finanszírozására felhívása büntetendővé nyilvánítása. Ugyanis az irányelv III. cím 6. cikke szerinti terroristák toborzása a 4. cikkben meghatározott bármely bűncselekményre vonatkozhat, így a 4. cikk b) pontja szerinti terrorista csoport tevékenységének bármilyen módon történő finanszírozására is. E cselekménynek az irányelv IV. cím 13. cikk alapján szintén a terrorista bűncselekmény tényleges elkövetése nélkül, valamint az irányelvben meghatározott más konkrét bűncselekmény vonatkozásában fennálló kapcsolat hiányában is büntetendőnek kellene lennie.
Következtetések
A társadalmi, gazdasági változás együtt jár a bűnözés struktúrájának megváltozásával is. A technikai fejlődés, valamint az infokommunikációs technológiák használatának térnyerése a terrorizmus jelenségére is hat. A terrorizmus új megjelenési formáját jelentő kiberterrorizmus esetén is elengedhetetlenül szükséges, hogy megfelelő büntető anyagi jogi szabályozás álljon rendelkezésre a kiberterrorista elkövető büntetőjogi felelősségre vonásához. A hatékony jogalkalmazáshoz első lépésként meg kell határozni, definiálni kell azt, hogy a kiberterrorizmus milyen magatartásformákat takar. Álláspontom szerint a kiberterrorizmus nemcsak a szűk értelemben vett, ún. tisztán kiberbűncselek-mény terrorista célú megvalósítását – azaz a tisztán kiberterrorista bűncselekményt mint informatikai környezettől függő bűncselekményt – takarja, hanem tágabb értelemben magában foglalja a terroristák internethasználatának büntetendő formáit is: a nyilvános uszítást, a toborzást, a kiképzésben részesítést és a kiképzésben részvételt. Az ezeket megvalósító terrorista cselekmények az informatikai környezet által elősegített bűnözés körébe tartoznak, azaz hagyományos deliktumot valósítanak meg úgy, hogy az elkövetésében az infokommunikációs technológiák jellemzően közvetítő közeg szerepet játszanak.
A kiberterrorizmus elleni fellépést biztosító büntető anyagi jogi szabályozás kapcsán megállapítható, hogy az a sorozatos tényállás módosítások ellenére sincs összhangban az európai uniós elvárásokkal. A Btk. a tisztán kiberterrorista bűncselekményt már jóval az Európai Unió erre vonatkozó elvárását megelőzően szabályozta. A terrorcselekmény első alapesetének ugyanis 2003. március 1. napjától eszköz jellegű bűncselekménye a tisztán kiberbűncselekmény.57 Bár a terrorcselekmény tényállásának ezen módosításakor a jogalkotó a 2002-es kerethatározat rendelkezéseire figyelemmel igyekezett meghatározni az eszköz jellegű bűncselekmények körét,58 az mégis – erre vonatkozó európai uniós előírás nélkül, mivel a 2002-es kerethatározat 1. cikk (1) bekezdés d) pontja a terrorista célú géprombolásnak megfelelő eszköz jellegű bűncselekményre utaló előírást tartalmazta – kibővült a számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekménnyel. Az Európai Unió évekkel később, az irányelv II. cím 3. cikk (1) bekezdés i) pontjával rendelkezett arról, hogy a tagállamok az információs rendszert vagy adatot érintő jogellenes beavatkozást is nyilvánítsák terrorista eszköz jellegű bűncselekménnyé.
A terroristák internethasználatának büntetendővé nyilvánítandó formái – az Európai Unió elvárásaira figyelemmel – a terrorista bűncselekmény elkövetésére való nyilvános uszítás, a terroristák toborzása, a terrorista kiképzésben részesítés és a terrorista kiképzésben részvétel. Ezeknek a terrorista tevékenységekhez kapcsolódó bűncselekményeknek a terrorista bűncselekmény tényleges elkövetése, illetve az irányelvben meghatározott más konkrét bűncselekmény vonatkozásában fennálló kapcsolat megállapítása nem szükséges feltétele. A nyilvános uszítás – amennyiben konkrét terrorcselekményt megelőző cselekményről van szó – a Btk. 315. § (1) bekezdése alapján, avagy – amennyiben a terrorista magatartás nem kapcsolódik konkrét terrorcselekményhez, de a nagy nyilvánosság előtti elkövetés alkalmas a terrorizmus támogatására – a Btk. 331. § (2) bekezdése alapján büntetendő.59 A tipikus terrorista eszközök előállításához vagy kezeléséhez szükséges tudás átadása, megszerzése – azaz a terrorista kiképzésben részesítés és a kiképzésben részvétel – konkrét, tervbe vett terrorcselekmény esetén a Btk. 315. § (1) bekezdésébe ütközik.60 Ha a kiképző és a kiképzésben részt vevő terrorista elkövető cselekménye nem áll összefüggésben egy konkrét, tervbe vett terrorcselekménnyel, a magatartás nem valósít meg bűncselekményt.61 A terroristák toborzása más személyeknek terrorista bűncselekmény vagy a terrorista csoporthoz kapcsolódó bűncselekmények – így a terrorista csoport irányítása, a terrorista csoport tevékenységében részvétel, beleértve a finanszírozást is – egyikének elkövetésére vagy elkövetésében való közreműködésre való felhívása. Ez a terrorista magatartás konkrét terrorcselekmény elkövetésére felhívás esetén a Btk. 315. § (1) bekezdése szerint; ha pedig a felhívás terrorcselekmény terrorista csoportban történő elkövetése érdekében kerül kifejtésre, a Btk. 315. § (2) bekezdése szerint minősül. Amennyiben a toborzás a terrorista csoportban részvételre felhívással vagy a terrorista csoport irányítására felhívással úgy valósul meg, hogy az elkövető szándéka nem a terrorcselekmény elkövetésére, hanem a terrorista csoport létrehozására irányul, a Btk. 314. § (2) bekezdés b) pontja szerinti terrorista csoport szervezésének bűntette állapítható meg.62 Amennyiben a terroristák toborzása nem konkrét terrorcselekmény vonatkozásában, hanem általánosságban, a terrorizmus támogatása érdekében, nagy nyilvánosság előtt történik, a Btk. 331. § (2) bekezdése szerinti háborús uszítás bűntette valósul meg. A toborzás körében a magyar büntetőjogi szabályozás hiányosságaként jelentkezik más személyeknek a terroristacsoport finanszírozására felhívása büntetendővé nyilvánítása.
Bőczné Neparáczki Anna Viktória PhD, ügyész, Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség