Bűnözéskutatás Európa közepén Beszámoló az Országos Kriminológiai Intézet Vókó György és Mészáros Ádám emlékére rendezett konferenciájáról
Az Országos Kriminológiai Intézet „Bűnözéskutatás Európa közepén” elnevezésű online konferenciáját az egy éve elhunyt két kollégájának, Prof. Dr. Vókó György és dr. Mészáros Ádám emlékének tiszteletére rendezte, 2022. május 11-én.
Virág György igazgatóhelyettes a tudományos ülés megnyitóján elmondta, hogy bár a két nagy tudású kolléga nincs már közöttünk, emlékeinkben és tudományos munkáikon keresztül tovább élnek. Az intézet kutatói Vókó Györgyre és Mészáros Ádámra emlékezve mutatták be azokat a témákat, amelyekkel foglalkoztak, ezáltal az előadások egyfajta illusztrációját képezték annak a munkának, amely az Országos Kriminológiai Intézetben folyik.
A konferencia nyitóelőadását Bolyky Orsolya tartotta meg, A kiszolgáltatottság fogalmának jogi értelmezése, különös tekintettel az idős korú áldozatokra címmel. Az előadás a kiszolgáltatottság fogalmi elemeinek bemutatásából indult ki és az általános, a büntetőjogi, valamint a kriminológiai megközelítést is részletesen ismertette. Mindezek alapján a kiszolgáltatottság lényege egy olyan helyzetben ragadható meg, amely lehetőséget teremt a visszaélésre; a kiszolgáltatott személy olyan körülmények közé kerül, amelyeket nem tud befolyásolni, azonban azok hatással vannak rá. A kiszolgáltatottságot minden esetben a kiszolgáltatott személy oldaláról kell vizsgálni, amelynek megállapítását illetően különbség tehető objektív (így a személyes képesség hiánya, a szociális helyzet, élethelyzet, egészségügyi állapot, függőség, illetve egyéb más) és szubjektív (az ítéletalkotó személyisége, szocializációja; valamint az áldozat személyisége, a hatóság/bíróság előtti viselkedése) tényezők között. Ezt követően az előadó felsorolta azon minősítő körülményeket, amelyek esetén a kiszolgáltatott személy sérelmére elkövetés megjelenik a 2012. évi C. törvényben (a továbbiakban: Btk.). A statisztikai adatok tükrében kiemelte azt, hogy 2017 óta az idős korú sértettek aránya az összes sértetten belül azonos az időskorúak össznépességen belüli arányával, azonban míg a bűnözési statisztikában a 60 év felettieket tekintik idősnek, a demográfiai statisztika a 65 év felettieket kezeli ekként. Az ítélkezési gyakorlatban pedig éppen a 60-65 év közötti sértetteknél okoz gondot az időskorúság megítélése. Végül az előadó az időskorúakkal szembeni visszaélések típusait ismertette és felhívta a figyelmet arra, hogy a sértett kiszolgáltatottságának a kívülállók számára (így az elkövető számára is) egyértelműen felismerhetőnek kell lennie ahhoz, hogy a Btk.-ban szereplő, e körben releváns minősített esetek, illetve súlyosító körülményként a kiszolgáltatott személy sérelmére elkövetés megállapítható legyen.
Az idős korú áldozatokkal foglalkozó előadást az idős korú elkövetők kriminalitásával foglalkozó kutatás eredményeinek bemutatása követte. Ritter Ildikó Öregember nem vénember. Az időskori kriminalitás főbb jellemzői című előadása1 bevezetéseként statisztikai adatokra alapozva elmondta, hogy egyre több idős ember él köztünk (az Európai Unióban minden ötödik ember idős korú), és ezzel együtt nő az időskorúak jelenléte a bűnelkövetők között. Az előadó az időskori bűnözési hullám kapcsán bemutatott két külföldi példát. Japánban az időskorúak által elkövetett bűncselekmények aránya az elmúlt pár évtizedben megnégyszereződött, a börtönökben öt fogvatartott közül egy idős korú (65 év feletti) személy. Dél-Koreában pedig az időskorúak által elkövetett bűncselekmények száma az elmúlt öt évben 45%-kal nőtt. Ezt követően elmondta, hogy a hazai kutatás szakirodalom-elemzésen, a hosszú idősoros statisztikai adatok elemzésén és dokumentumelemzésen alapult. A kutatás eredménye alapján az időskorúak által elkövetett bűncselekmények között az ittas járművezetés, a közúti baleset okozása és a lopás dominál. Majd az előadó ismertette a bűnelkövetés legjellemzőbb okait, valamint az időskorúak által elkövetett közlekedési bűncselekmények jellemzőit. Az előadás konklúziójaként megfogalmazódott az, hogy az időskorúak számának a lineáris oksági együtthatón túli emelkedése a bűnelkövetők körében egyértelműen az egészség- és a szociálpolitika kudarcaként értelmezhető, hiszen ha jól működik egy társadalom időspolitikája, idősgondozása, akkor az igazságszolgáltatás intézményrendszerében a 65 év feletti elkövetők számának növekedési üteme nem haladja meg a népességen belüli növekedési indexet, azaz a lineáris oksági együtthatón belül marad. Ha azonban azon túlnő, az igazságszolgáltatás csak mint másodlagos, illetve harmadlagos prevenciós színtérként értelmezhető a problémakezelésben, miközben a büntetőeljárások és azok következményei egyéni szinten óhatatlanul számos járulékos negatív hatást okoznak mind az idős korú elkövetők, mind pedig a sértettek számára.
Solt Ágnes kiskorú veszélyeztetése bűntettével kapcsolatos kutatásának kiinduló kérdése az volt, hogy mit érdemel az a bűnös, aki ezt a bűncselekményt elköveti. Hogyan veszélyeztetjük a gyerekeket? Jogerős esetek változásai 2015 és 2020 között című előadásából megtudhattuk, hogy 2015 és 2020 között a jogerős ítélettel lezárt, kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult büntetőügyek száma csökkent, 46%-ára esett vissza. Ennek oka abban keresendő, hogy a kiskorú veszélyeztetésének bűntette a falopásos, illetve a megélhetési eseti bűnelkövetéssel kapcsolatos ügyekben, valamint a fiatal elkövetők csoportos bűnelkövetésével megvalósuló ügyekben korábban halmazatban megállapításra került, míg jelenleg már nem. Helyes irányba változott a joggyakorlat a tekintetben is, hogy egyre több esetben állapítják meg a kapcsolati erőszak bűncselekménye mellett a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét is halmazatban. Ezen kívül az előadó több problémás kérdésre is rámutatott, amelyek a vonatkozó ügyekben a joggyakorlatot jellemzik, és külön kiemelte azt, hogy a bíróságok által kiszabott büntetések diszfunkcionálisak. A büntetéskiszabás körében változás ugyanis csak abban figyelhető meg, hogy a büntetések a már korábban is enyhe büntetésekhez képest tovább enyhültek; emellett a gyerekek családból kiemelésének száma is csökkent. Az előadó zárásként hangsúlyozta azt, hogy a gyerekek, azaz az áldozatok családból kiemelése helyett a bűnöst, a bántalmazót kellene a családból „kiemelni”, eltávolítani.
Virág György és Szabó Judit A gyerekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények és a pedofília kapcsolata címmel tartottak előadást. Az előadók a téma jelentősége kapcsán rámutattak arra, hogy bár napjainkra a legtöbb korábban elítélt, nem konvencionális szexuális viselkedés elveszítette általános morális (és jogi) stigmáját; a pedofília mint szexuális viselkedés forma esetén ez a megállapítás nemcsak nem igaz, hanem éppen ellenkező tendencia figyelhető meg.
A pedofília esetében ugyanis egyfelől a felek nincsenek egyenlő pozícióban, nem lehet szó beleegyezésről, másrészt a cselekmény súlyosan traumatizálja a gyereket. Az előadók hangsúlyozták, hogy nagyon fontos különbséget tenni a gyerekek sérelmére elkövetett nemi bűncselekmények és a pedofília jelensége között. A gyerekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények esetén mind a prevalencia, mind a látencia magas; ráadásul a sértettek túlnyomó többsége (kb. 90%-uk vagy ennél is magasabb arányban) ismeri az elkövetőt. A pedofília prevalenciája az átlagnépességen belül alacsony, azonban a „pedofil érdeklődés” előfordulási gyakorisága magasabb: a gyermekpornográfia elkövetői körében magasabb az arány, mint a gyermek sérelmére fizikai kontaktussal járó nemi bűncselekményt megvalósítók között. A pedofil szexuális bűnelkövetők fiatalabban kezdenek bűnözni, több áldozatot szednek, általában extra-familiáris elkövetők és nagyobb esetükben a bűnismétlés veszélye, mint a nem pedofil elkövetőknél. Az előadók kutatásuk következtetéseként arra mutattak rá, hogy a gyerekek sérelmére szexuális bűncselekményt elkövetők jelentős része nem valódi (klinikai értelemben vett) pedofil; az ő jelenlétük feltehetően a gyermekpornográfia területén jelentősebb. Éppen ezért a gyerekek sérelmére elkövetett szexuális jellegű bűncselekmények megelőzésének hatékonysága szempontjából sem szabad összemosni a két jelenségkört, mivel a pedofília csak egy kockázati tényező a sok közül. A kezelés és a társadalomvédelem ismert, a szigorodó büntetőpolitika által használt eszközeinek alkalmazhatósága és hatékonysága kérdéses. A prevenció igazságszolgáltatáson kívüli eszközei (felvilágosítás, tudatosítás, segítő és oktató programok stb.) segíthetik elő a gyerekek hatékonyabb védelmét.
Barabás A. Tünde Megbékélés és/vagy büntetés? A börtön dilemmái című előadásában a szabadságvesztés-büntetés végrehajtása során érvényesítendő büntetési célok mikénti megvalósulását járta körül. A büntetési célok érvényre juttatása a büntetés-végrehajtás szervezetének zárt rendszerében nehéz feladat. Az előadásból megtudhattuk, hogy a reintegráció eszköze lehet a reintegratív szégyen, azaz a megbánás, a tett elítélése és jóvátétele. Ez a közvetítői eljárás, mediáció keretében lenne kivitelezhető, azonban a hazai jogban a büntetés-végrehajtás alatt a resztorativitás kevéssé tud érvényesülni, így a sértetti traumafeldol-gozás nem válik lehetővé. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 171. §-a szerint ugyanis a mediációra a büntetés-végrehajtás során az elítélt másik elítélt sérelmére megvalósított fegyelemsértése miatt indult eljárásban kerülhet sor; továbbá a mediációnak a 188. § (1) és (1a) bekezdéseire figyelemmel az elítélt feltételes szabadságra bocsáthatóságának vizsgálatakor van/lehet jelentősége. A resztorativitás érvényre juttatása érdekében alkalmazott módszerek a családi csoportterápia és a közösségi jóvátételi programok. Utóbbi jelentősége abban áll, hogy a szabadságvesztés-büntetését töltő elítélt is érezheti úgy, hogy a társadalom hasznos, megbecsült tagja. Az előadás keretében az előadó ismertette a visszaesési mutatókat, valamint a jogerős ítéletekben kiszabott szabadságvesztés-büntetések tartamára vonatkozó adatokat. Ezt követően a MEREPS- („Mediation and Restorative Justice in Prison Settings” – Mediáció és helyreállító igazságszolgáltatás a büntetés-végrehajtásban) projekt jelentőségére és arra a dilemmára mutatott rá az előadó, hogy létezik-e egyáltalán ideális büntetés.
Kiss Anna A reintegrációs őrizet aktuális kérdései című előadása szerint a Jog és irodalom jogelméleti irányzat újabb területtel bővülhet azáltal, hogy kitárja kapuit és beengedi a biblioterápiát, más néven az irodalomterápiát. A biblioterápia lényege, hogy az elítéltek szépirodalmi szövegeken keresztül feldolgozhatják a bűnt, mélyre áshatnak, megismerhetik önmagukat, kifejezhetik saját érzéseiket. Az előadás elején elhangzott, hogy az utóbbi években az irodalomterápia széles körben elterjedt Magyarországon, és a resztoratív igazságszolgáltatás égisze alatt megjelent a büntetés-végrehajtási intézményekben is, az elítéltek különböző célcsoportjainál alkalmazva. Az eddigi szakirodalmi tapasztalatok azt mutatják, hogy az elítéltek egy részénél az irodalomterápia segítségével pozitív változások érhetők el. Egyrészről javul(hat) az elítéltek szövegértése, másrészről pedig lehetőséget kapnak arra, hogy megértsék és feldolgozzák a bűnt, amit elkövettek, és átérezzék az okozott fájdalmat. A mű (fel)olvasásakor, feldolgozásakor azoknál a személyeknél, akik képesek empátiára, kialakul(hat) a bűnhődés érzete; ez segíti őket abban, hogy később helyre tudják hozni a kárt. Mindezek folytán a biblioterápia alkalmazható az elkövetők reintegrációjának és reszocializációjának segítése mellett az áldozatokkal történő „kiegyezés”-re is.
Az előadás, idő híján, részletesen nem tért ki a börtönben eddig alkalmazott technikákra, de rávilágított arra, miszerint új színtere lehet a büntetés-végre-hajtáson belül az irodalomterápiának, a reintegrációs őrizetnek köszönhetően. Az előadó szerint sem a hétköznapok gyakorlatában, sem a szakirodalomban nem találunk arra példát, hogy irodalomterápiás csoportokat szerveztek volna a büntetés végrehajtása alatt, de a rácsokon kívül, reintegrációs őrizetben az irodalomterápia megvalósítható lehet, így az elítélteknek nyújtott irodalomterápiás foglalkozás a börtönön kívülre is kerülhet. Az előadás részletezte ennek további előnyeit is.
Nagy László Tibor Pirotechnika a stadionokban címmel tartott előadást. A sportbiztonság egyik fontos kérdésköre az ún. „pirózás”, azaz a pirotechnikai eszközök jogellenes használata. A rendkívüli biztonsági kockázatokkal járó pirózás visszaszorítása kapcsán napjainkig nem sikerült érdemi előrelépést elérni és hathatós, eredményes prevenciót alkalmazni. Az előadó ismertette a pirózás legfontosabb egészségügyi és biztonsági kockázatait, és kiemelte, hogy minden pirotechnikai eszköznek van egy biztonsági távolsága, ami mindenképpen nagyobb, mint egy zsúfolt lelátón rendelkezésre álló tér, azaz a stadionok szurkolói területein egyik pirotechnikai eszköz használata sem biztonságos. Ennek ellenére a pirózás – a szurkolói csoportok közötti versengés része-ként – látványossága miatt igen közkedvelt, a médiában is nem ritkán elismerően számolnak be a szurkolók pirózásáról. Bár a bekövetkezett sérüléseket a szurkolók alapvetően igyekeznek a hatóságok elől eltitkolni, egy-egy eset mégis napvilágra kerül. Az előadó rámutatott, hogy a pirotechnikai eszközök sportrendezvényeken történő jogellenes használata szabálysértést – polgári felhasználású robbanóanyaggal és pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértést, rendzavarást vagy garázdaságot – valósít meg, amely miatt a szabálysértési hatóságok jellemzően pénzbírságot szabnak ki, emellett indokolt esetben élnek a kitiltás alkalmazásával is. Az előadás zárásaként az egyik legnagyobb és a pirotechnikai eszközök szurkolók általi használatával leginkább érintett hazai klub prevenciós javaslatait összegezte az előadó, amely minden más hazai sportrendezvény szervezőjének támpontul szolgálhat. Ezek: felvilágosítás és állandó emlékeztetés a pirózás tilalmazott voltáról; a szurkolói csoportokkal történő párbeszéd; a beléptetés során történő gondos átvizsgálás; a tilalmazott magatartást tanúsító szurkoló mihamarabbi beazonosítása és a hatóságnak átadása; valamint a következetes szankcionálás.
Kármán Gabriella előadása az igazságügyi szakértői bizonyítás büntetőjog-alkalmazási tapasztalatainak vizsgálatát célul tűző kutatásának eredményeire épült, és annak egy részterületére – az igazságügyi pszichológus és pszichiáter szakértői vélemények jogalkalmazási tapasztalataira – fókuszált. Az előadás bevezetéséből megtudhattuk, hogy a kutatás kiemelt szempontja volt a szakvélemény bizonyításban betöltött szerepének, alkalmazása jellemzőinek és hiteltérdemlőségének vizsgálata. A hiteltérdemlőség ugyanis a bizonyítékok értékelése során központi kérdés: a jogalkalmazónak meg kell ítélnie azt, hogy a bizonyíték megfelel-e a törvényben meghatározott és a szakértői-szakmai követelményeknek, ezek alapján mennyiben tekinthető „igaznak”; a szakvélemény hiteltérdemlőségének biztosítása azonban nagymértékben a szakértő feladata. A résztvevők területi megoszlását tekintve reprezentatív, kérdőíves módszerrel készült kutatás során a szakértő kirendelésének és a szakvélemények értékelési gyakorlatának, tapasztalatainak vizsgálatára került sor. Az előadás fókuszában álló pszichológus és pszichiáter szakértői véleményekkel kapcsolatban az empirikus kutatás adatai alapján megállapítható, hogy a kérdőívekben nagy számban, kiemelten említették ezeket. E szakterületek szakértői véleményalkotásában tág a szubjektivitás tere, ugyanakkor a pszichológus és pszichiáter szakértői véleményekre építő bírósági döntések aránya nagy. Mindezekre figyelemmel az igazságügyi pszichológiai és pszichiátriai területen más szakterületeknél még hangsúlyosabban jelenik meg a megalapozottság kérdése, ennek az oka nyilvánvalóan a tudományág jellegéből fakad. A kérdőívre adott válaszok szerint a szakvélemények megalapozottságának megítélését nagymértékben segítik a módszertani levelek, emellett a szakirodalom, a képzések, és a szakértőktől kért felvilágosítás egyaránt hasznos források.
A szakértői módszer megbízhatóságának kritériumait az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a Daubert v. Merrel Dow Pharmaceuticals-ügyben határozta meg első ízben részletesen, a mai értelemben vett tudományos ismérvek alapján. A Kumho Tire v. Carmichael-ügyben pedig kimondta a bíróság azt, hogy a Daubert-elveket azokon a területeken is alkalmazni kell, amelyek nem tudományos alapon, hanem inkább technikai tudáson és szakmai tapasztalatokon nyugszanak. Az előadó több külföldi kutatás eredményeit ismertette, amelyben az igazságügyi pszichológiai módszerek Daubert-kritériumoknak történő megfelelését vizsgálták. Ez a szempontrendszer a hazai szakértői tevékenység és a szakvélemények hiteltérdemlőségének megítélése során is kiindulópontul szolgálhat.
Deres Petronella Ahol a legjobban fáj – a bűnös vagyon nyomában címmel tartott előadást, amelyben a vagyonvisszaszerzés történeti, elméleti aspektusait mutatta be. Az előadása bevezetésében a téma aktualitására hívta fel a figyelmet és kiemelte, hogy az Európai Unión belül a bűncselekményekből származó jövedelmekből eredő becsült „bűnös nyereség” 98,9%-át nem kobozzák el, az továbbra is a bűnözők rendelkezésére áll. Emiatt az Európai Unió fontosnak tartja az elkobzásra és a vagyonvisszaszerzésre vonatkozó jogszabályok harmonizálását, valamint a tagállamokban vagyonvisszaszerzési hivatalok felállítását, jogkörük bővítését. Ezt követően rámutatott, hogy bár a bűnözésből származó vagyon visszaszerzésére és visszaszolgáltatására irányuló többoldalú együttműködési rendszer létrehozásának ötlete viszonylag új keletű, a „bűnös pénz” elleni küzdelem sem büntetőpolitikai szinten, sem a joggyakorlatban nem új kérdéskör. A vagyonvisszaszerzés céljai és alapvető folyamata jellemzően ugyanaz, mivel egy olyan többlépcsős eljárásban zajlik, amelyet minden esetben el kell indítani, amikor egy bűncselekmény pénzügyi nyereséget eredményezett. Ugyanakkor a „bűnös vagyon” visszaszerzésének különböző dimenziói léteznek, amelyek egymást kiegészítik a „bűnös pénz” elleni küzdelemben. Ezek közül a büntetőjogi, megtorló jellegű dimenzió az elsődleges, hiszen a bűnözőknek a nyereségüktől megfosztás jelenti azt, hogy „ott találjuk el őket, ahol a legjobban fáj”. Emellett létezik az (erkölcsi) imperatívusz dimenzió, melynek lényege szerint „senki nem húzhat hasznot a saját rossz cselekedetéből”. Lényeges továbbá a vagyonvisszaszerzés megelőző szerepe, azaz a prevenció dimenziója is, hiszen a bűnözők a bűncselekményből származó nyereségük elvesztésével nem tudnak más bűncselekményeket finanszírozni, és a hatékonyan működő intézményrendszer másokat is visszatarthat a nyereségvágyból elkövetett bűncselekmények megvalósításától. Mindezeken kívül resztoratív jelentősége is van a vagyonvisszaszerzésnek, mert célja a bűncselekmény elkövetése előtti állapot visszaállítása, a polgári jogi igény intézményével együtt. A különböző dimenziókra tekintettel az előadó álláspontja szerint a vagyonvisszaszerzés helyett racionálisabb lenne vagyonra összpontosító beavatkozásokról beszélnünk, amely holisztikus keretet biztosíthatna, és amelyben elhelyezhető minden konkrét beavatkozás és taktika, amelyeknek különböző indokai, funkciói és várható eredményei vannak.
Póczik Szilveszter Az európai dzsihadista – egy dichotomikus szociálpszichológiai modell vázlata című előadása a Nyugat-Európa fejlett társadalmaiban új fenyegetést jelentő iszlamista radikalizálódással foglalkozott. Az előadó csoportokra bontva bemutatta napjaink új biztonsági kockázatait, így a politikai és ideológiai fenyegetéseket, a társadalmi kockázatokat és a technikai/technológiai eszközökkel kapcsolatos fenyegetéseket. Ezt követően rávilágított arra, hogy a 2014. év határkőnek tekinthető a téma vonatkozásában az euro-atlanti integrációs válság, az állameszme eltűnése, a nemzettudat szétesése, a kulturális azonosságok zűrzavara, valamint az ún. vezérkultúra hiánya miatt. Az előadás központi kérdése az volt, hogy mi az, ami a polgárháborús Közel-Keletre és az Iszlám Államba való kivándorlásra sarkall sokakat, így a fiatal muszlimokat, valamint gyakran a nem muszlimokat, és a nem bevándorló hátterű fiatal férfiakat, nőket is. Erre tekintettel az előadás részletesen, egymással szembeállítva ismertette az iszlamista radikalizálódás lehetséges okait, azaz a nyugat-európai társadalmakban hiányérzetet keltő, onnan kirekesztődést előidéző ún. „push” és az iszlám alapú társadalmakba beilleszkedéshez vezető ún. „pull” tényezőket.
Tilki Katalin Egy állatkínzással kapcsolatos jogeset vizsgálata során felvetődött kérdések címmel tartott előadást, amelyben egy valós ügy jogalkalmazás során felmerült tapasztalatait összegezte. Az ügy érdekessége az, hogy az eljáró hatóságok más-más álláspontot képviseltek az eljárás tárgyát képező cselekmény jogi minősítését illetően. A nyomozó hatóság a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettét vizsgálta elsődlegesen, majd az ügyészség a cselekményt különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás bűntettének minősítette, amely állásponttal ellentétesen a bíróság szerint bűncselekmény nem valósult meg az ügyben, pusztán közigazgatási eljárás keretén belül értékelendő magatartásról volt szó. Az előadó részletesen ismertette az ügy előzményeit, a vádirati tényállás lényegét és az ügyészség jogi álláspontját, valamint a bíróság megállapítását a terhelt büntetőjogi felelősségének megítélését illetően. Az ügy tapasztalatainak bemutatása hasznos támpontul szolgálhat hasonló ügyekben az állatkínzás bűncselekménye kapcsán az indokolatlan bánásmód megfelelő értelmezéséhez, továbbá annak az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény által tilalmazott magatartásoktól való elhatárolásához.
A konferencia záróelőadását Bőczné Neparáczki Anna tartotta A terhelt és a védő ügyirat-megismerési joga az Európai Unió elvárásainak fényében címmel. Az előadás arra a kérdésre fókuszált, hogy a büntetőeljárás menetében mely időpontban, milyen korlátozhatósági feltétellel biztosítandó az eljáró hatóságok részéről a szabadlábon védekező terhelt, illetve védője számára az ügyirat-meg-ismerési jog gyakorlása. Ehhez első lépésben a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló 2012/13/EU irányelv (a továbbiakban: irányelv) 7. cikk (3) és (4) bekezdéseit elemezte az előadó, figyelemmel az irányelv több nyelven elérhető szövegváltozataira, majd ezt követte az Európai Unió Bíróságának C-612/15. számú, ún. Kolev és társai-ügyben hozott ítélete releváns megállapításainak ismertetése. Az előadó összevetette a magyar büntetőeljárási jogi szabályozást az Európai Unió elvárásaival, ami arra az eredményre vezetett, hogy a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) rendelkezései nemcsak, hogy teljesítik az irányelv minimumszabályait, hanem a szabadlábon védekező terhelt és védője javára az ügyirat-megismerési jog vonatkozásában jelentős rendelkezéseket tartalmaz. Hiszen a büntetőeljárás menetében már egy igen korai időponttól, a gyanúsítotti kihallgatást követően lehetőséget kapott a védelem a teljeskörűség elvén nyugvó ügyirat-megisme-résre úgy, hogy az eseti alapon történő korlátozhatóság feltételét igen szűk körben szabta meg a jogalkotó. Ugyanis a Be.-ben az irányelv rendelkezéseitől eltérően a korlátozhatóság feltételeként nem jelenik meg az, ha az ügyirat-megismerési jog gyakorlása a terhelt és a védője részéről egy másik személy életét vagy alapvető jogait súlyosan veszélyeztethetné; továbbá a Be.-ben szereplő, eljárás érdekeire figyelemmel történő korlátozhatóság csupán egy részét képezi az irányelv szerinti valamely fontos közérdek megóvásához feltétlenül szükséges esetkörnek. Mindez kérdésessé teszi, hogy a szabadlábon védekező terhelt és védője ügyirat-megismerési jogára vonatkozó Be.-beli szabályok egyensúlyt teremtenek-e az egyéneket az állammal szemben védő garanciális rendelkezések; a közösség biztonság iránti igénye; az igazságszolgáltatás működése; valamint a bűncselekmények következtében sérelmet szenvedett személyek jogainak és érdekeinek védelme között.
***
A konferencia zárásaként Virág György meggyőződését fejezte ki az OKRI munkatársai által lefolytatott, változatos témájú kutatások eredményeinek gyakorlati hasznossága és használhatósága tekintetében.
A konferencián elhangzott előadások méltán tisztelegnek a büntetőjog tudományában maradandót alkotó kollégák, Vókó György és Mészáros Ádám előtt.
Bőczné Neparáczki Anna PhD, kirendelt ügyész, Országos Kriminológiai Intézet