Beszámoló „A szakértői bizonyítás a jogalkalmazás tükrében” című szakmai-tudományos konferenciáról

Szerző(k): Bolyky Orsolya

Az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) szakmai-tudományos konferenciát rendezett az Igazságügyi Palota dísztermében 2023. október 11-én, amelynek témájául a szakértői bizonyítás és a joggyakorlat kapcsolatát, a szakvélemények büntetőeljárásban való felhasználásának kérdéseit jelölték meg. A rendezvény fő szervezője Kármán Gabriella, az OKRI tudományos főmunkatársa volt, aki kutatásaiban évtizedek óta foglalkozik a szakértői bizonyítás problémáival. A konferencia apropóját az idei év őszén azonos címmel megjelent tanulmánykötet¹ adta, amely egy 2019–2022 között folytatott átfogó empirikus kutatás eredményeit dolgozta fel.

Dr. Barabás Andrea Tünde igazgató (OKRI) köszöntőjében hangsúlyozta a mai peres eljárásokban – akár büntető-, akár polgári vagy más jogterületekről is legyen szó – a szakértők és a jogalkalmazók együttműködésének, egymásra utaltságának fontosságát és aktualitását. Örömét fejezte ki az nagyszámú közönséget illetően, valamint üdvözölte és megköszönte, hogy az előadók elfogadták az OKRI felkérését.

A konferencia nyitóelőadását Ibolya Tibor büntetőjogi legfőbb ügyész helyettes tartotta A szakvélemény hiteltérdemlősége az ügyészség szemszögéből címmel. Pokol Béla gondolataival egyetértve felhívta a figyelmet arra, hogy „nagy baj van” a mai kor igazságszolgáltatásában a tekintetben, hogy az eljárásokban, a bizonyítás során a szakértők szerepe túlzottan megnőtt: a jogászoknak olyan kérdésekre kell választ találniuk, amelyhez – sok esetben – szakértőt kell igénybe venniük. Ennek az a veszélye, hogy a szakkérdés megválaszolása által a bíró helyett a szakértő dönti el az ügyet, így a szakértő válik az ügy urává. Valójában nem az a probléma – véli a legfőbb ügyész helyettes –, hogy a szakértők szerepe megnőtt, hanem a jogalkalmazók hozzáállása. Véleménye szerint sokszor olyan ügyekben is szakértő kirendelésére kerül sor, amelyekben az szükségtelen, mert józan ésszel, logikai úton, illetve a világról szerzett ismereteink által is megválaszolható lenne a kérdés. Ha felmerül egy ügyben a szakértő kirendelésének szükségessége, a jogalkalmazónak a következő kérdéseket kell végiggondolnia: a) Biztosan szükséges-e szakértő az adott probléma tekintetében? b) Van-e olyan állapotban az ügy, hogy értelme legyen szakértőt kirendelni? c) Milyen szakértőre van szükség? (kompetencia) d) Ha minden eddigi kérdésre igen a válasz, illetve a szakértői területet is meghatározták, a következő lépés a szakértőhöz intézendő kérdések megfogalmazása. Ez utóbbihoz az alap, hogy a jogalkalmazó ismerje az ügy típusát, ismerje a konkrét ügyet, valamint ismerje a vonatkozó módszertani leveleket. Ibolya Tibor legfőbb ügyész helyettes egyrészt arra bátorította az ügyészeket, hogy a szakvélemény nem kellően tisztázott pontjait illetően tegyenek fel további kérdéseket a szakértőnek. Másrészt rávilágított arra, hogy a szakértői vélemény egy ténymegállapítás, amely észlelésen alapul, tehát nem az objektív igazság, így „lehet vele vitatkozni”, valamint arra buzdította kollégáit, hogy ne riadjanak vissza akár bizonyítás felvételétől sem, hiszen erre a törvény lehetőséget ad.

A következőkben a konferencia szervezője és a téma kiemelkedő kutatója, Kármán Gabriella a konferencia apropójául szolgáló kötet, valamint annak anyagát képező kutatás bemutatásával kezdte előadását. A 2019-ben indult kutatás tárgya a magyar büntetőeljárásokban megjelenő szakértői vélemények hiteltérdemlőségének és felhasználhatóságának vizsgálata volt. Ennek során az előadó kérdőíves felmérést végzett rendőrök, ügyészek és bírák körében, amelyben a kérdések a jogalkalmazók szakértői véleményekkel, szakértői kirendelésekkel kapcsolatos tapasztalataira irányultak. A kitöltések alapján világosabb kép rajzolódott ki arról, hogyan látják a jogalkalmazók a szakértők szerepét a büntetőeljárásokban, miként történik az adott szakértő kiválasztása, milyen problémák merülnek fel a szakértői vélemények elkészítésére meghatározott határidők betartásával kapcsolatban és ez mennyiben hat ki az eljárások elhúzódására, illetve – talán a legfontosabb kérdés –, hogy miként értékelik a jogalkalmazók a szakvéleményekben foglaltakat? Merül-e fel tartalmi aggály és vannak-e olyan szakterületek, amelyeknél ez gyakrabban fordul elő? A kutatásból kiderült, hogy a jogalkalmazók legtöbbször elfogadják a szakvéleményben foglaltakat. A legtöbb „kétely” az elmeorvos szakértői, az orvos szakértői és az informatikai szakértői véleményekhez kapcsolódóan merül fel a gyakorlatban, azonban túlnyomó részt ezek is megnyugtatóan tisztázódnak az eljárás során. Az előadó kitért az eseti és magánszakértő igénybevételének problémájára is. A kutató a joggyakorlat egységesítése és a jogalkalmazói munka megkönnyítése érdekében szakmai protokoll kidolgozását javasolta, amely a szakvélemények értékeléséhez nyújtana segítséget.

A legfelsőbb bírói fórum részéről Csák Zsolt kúriai kollégiumvezető bíró tartott rendkívül érdekes és szórakoztató előadást, több üggyel illusztrálva az elméleti felvetéseket. Megszólalásában kiemelte, hogy a magyar büntetőeljárási törvény nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely előírná, mikor kötelező a szakértő kirendelése a büntetőeljárásban, tehát a jogalkalmazó dönti el, szükség van-e szakértőre az adott ügyben. Ugyanakkor a szakértői vélemény jelentősége vitathatatlan, sokszor maga a felmentés vagy elítélés is ezen alapul. Csák Zsolt említette azt a bírói körökben elterjedt téves vélekedést, mely szerint, ha az első fokú eljárásban kirekesztenek egy bizonyítékot, azt a fellebbezési eljárásban nem lehet a törvényesség szempontjából vizsgálni. Emellett fontos a szakértői kompetencia vizsgálata is. Kérdés, hogy a szakvélemény a bírói szabad mérlegelés korlátja-e? Bár a bíró nem köteles elfogadni a szakvéleményt, annak elutasítását részletesen indokolnia kell. De joggal kérdezhetjük: hogyan lehet elutasítani egy szakvéleményt szakértelem nélkül? A bíró bizonyos értelemben ki van szolgáltatva a szakértőnek, hiszen pont azért vesz igénybe szakértőt, mert az adott problémához speciális szaktudás szükséges, amellyel a bíró nem rendelkezik. A megalapozott szakvélemény beszerzése a jogalkalmazó által feltett kérdéseken is múlik. A „jó” kérdések megfogalmazása nem egyszer okoz gondot a bíráknak. Az előadó felsorolta a bírói praxisban előforduló gyakori hibákat a szakértő igénybevételével kapcsolatban: például nem a megfelelő időpontban rendelik ki, nem releváns kérdéseket tesznek fel neki, illetve a bíró nem interpretálja megfelelően a szakvéleményben foglaltakat. Felhívta a figyelmet a Kúria eseti döntésére, amely szerint önkényes az a bírói döntés, amely a szakvélemény ellenében, a többi bizonyíték alapján dönt. A magánszakértői véleményekkel kapcsolatban etikai kérdéseket és szempontokat említett, többek között azt, hogy érvényesül-e a fegyverek egyenlőségének elve a magánszakértő igénybevétele esetén, tekintve, hogy a magánszakértő sokkal kevesebb adathoz jut hozzá, mint a hivatalból kirendelt szakértő? Végül pedig megállapította, hogy a szakvélemény akár jogkérdést is eldönthet, például a felmentő ítélet hozatalának követelménye a beszámítási képesség kizártsága esetén.

A programot Szokolai Zoltán rendőr alezredes, az ORFK osztályvezetője folytatta, aki Töreki Sándor rendőr vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettest képviselte a konferencián. Előadásában hangsúlyozta, hogy a mai jogalkalmazói hozzáállás túlságosan preferálja a szakértők igénybevételét a büntetőeljárásban, mondván: „ha van szakértő, abból baj nem lehet”. Országosan viszont kevés a szakértő és rendkívül leterheltek. Ezért a szakvélemények elkészítése is csúszik, emiatt az eljárás elhúzódik. Szokolai Zoltán véleménye szerint nem ritkák az olyan esetek, amikor a laikusok számára is egyértelmű a válasz, mégis szakértő kirendelésére kerül sor. Problémásnak tartja, hogy a szakértőknek sokszor feleslegesen kell megjelenniük az eljárás során, csak a megszokás miatt idézik be őket. Az előadó is hangsúlyozta a releváns és a szakértő kompetenciájába tartozó kérdések megfogalmazásának szükségességét. Előfordult például, hogy egy gyermek szexuális bántalmazási ügyében a pszichológus szakértőnek nőgyógyászattal kapcsolatos kérdéseket tett fel a jogalkalmazó. Fontosnak tartotta a testszemle elvégzését minden testi sérüléssel járó esetben, mert sokszor nincs látlelet, a testszemle által viszont biztosított a szakértőnek a sérülésekről szóló fényképes dokumentáció. Beszámolt arról, hogy létrehoztak egy jogalkalmazói munkacsoportot a szakértői kirendelések gyakorlatának optimalizálása érdekében.

Az előadások sorát Szabó Judit, a Fővárosi Törvényszék kollégiumvezető bírája folytatta. „A jó gyakorlatot a rossz gyakorlat felismerésével és elemzésével tudjuk kialakítani” – mondta a bírónő. Szakkérdés felmerülése esetén a legfontosabb lépések az eljárás során a szakértői kompetencia meghatározása, a kompetens szakértő megtalálása és a releváns szakértői vélemény elkészítése. A praxisából idézett ügyekkel szemléltette a bírói és a szakértői gyakorlat hibáit, ellentmondásait. Például a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazásos ügyben első fokon beszerzett grafológus szakértői véleményt a másodfokú bíróság kizárta a bizonyítékok köréből kompetencia-túllépés miatt, mert a vádlottak személyiségvizsgálatát pszichológus szakértőnek kellett volna elvégeznie. Probléma volt az is, hogy az elsőként kirendelt az elmeorvos szakértői páros munkapszichológus szakirány végzettségű volt, tehát hiányzott a kompetenciájuk az adott ügyben történő vizsgálathoz. Ugyanakkor hangsúlyozta az előadó, hogy ebben az esetben nem a kirendelő nyomozó hatóság hibázott, mert az a szakértői intézetet rendelte ki és maga az intézet jelölte ki a két szakértőt. Másik példaként említette, hogy a jelenleg is folyamatban lévő Questor-ügy elhúzódását a szakértők sorozatos kizárása okozza.

A délelőtti programot Schmidt Gábor legfőbb ügyészségi ügyész előadása zárta. Ahogyan az előző előadásokban is többször elhangzott, ő is említett egy-két olyan esetet, amikor a szakértő igénybevétele felesleges volt, mert a szakvélemény nélkül is bizonyítható lett volna a tényállás, illetve az általános ismeretek alapján is döntést lehetett volna hozni. Ilyen volt például a kamionban csempészett emberek tragédiája, ahol a szakértő felé intézett kérdés az volt, hogy az összezsúfolt emberek szállítása vajon sanyargatásnak minősül-e. A bírói gyakorlat szerint, amennyiben 0,4 köbméter légtérnél kevesebb jut egy főre, a sanyargatás megvalósul, tehát ennek bizonyítására az említett ügyben szakértőre nem lett volna szükség. A legfőbb ügyészségi ügyész beszélt a szakértői kompetenciahatárokról is, például áfacsalás esetében, amikor a szakértőnek nem a valótlanságot kell bizonyítania, hanem azt, hogy az elkövetett cselekmény károsította-e az állami költségvetést. Példái sorában olyan ügy is akadt, amelyben viszont az elmeorvos szakértői vélemények valójában eldöntötték a vádlott sorsát: annak alapján részben megszüntették az eljárást, részben pedig felmentették a vádlottat és kényszergyógykezelését rendelték el.

A délutáni program nyitásaként Lontai Márton, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK) főigazgató kapott szót. Előadását azzal a problémafelvetéssel kezdte, hogy a szakértői kapacitás nehezen tart lépést a technikai fejlődés gyorsulásával. Egyre több az új szakértői terület, ugyanakkor a forenzikus vizsgálatok fejlesztése érdekében történő akkreditációs eljárások 5-6 évet is igénybe vesznek, egy-egy új műszer igazságügyi alkalmazásához is ennyi időre van szükség, valamint a szakértőknek is folyamatosan tovább kell képezniük magukat. A technikai haladás az NSZKK-ra is óriási terhet ró: mivel nem lehetséges az összes szakértői terület lefedése, 2022-ben profiltisztítás kezdődött – a nem rentábilis szakterületeket nem fejlesztik tovább, valamint a büntetőeljárás és a kriminalisztika irányába tolják az intézet fő tevékenységét. 2022 óta azok a szakértők, akik az intézet alkalmazottai, nem vállalhatnak magánszakértői megbízást. A szakértői munka és a szakvélemények felhasználhatóságának javítása érdekében Lontai Márton fontosnak tartja a hatóságok képzését, például a releváns kérdések megfogalmazása tekintetében. Kvótarendszer bevezetését tartaná indokoltnak azért, hogy ne lehessen mértéktelenül szakértőt kirendelni. Végül pedig jó gyakorlatként említette, hogy az osztrák tartományi rendőrségeken forenzikus tanácsadó működik, aki segít a megfelelő szakértő kiválasztásában és a kérdésfeltevésben is.

A szót ismét Szokolai Zoltán vette át. Kitért az előzőekben is hangsúlyosan előkerülő problémára, mely szerint a jogalkalmazó gondolja át, szükséges-e a szakértő kirendelése a kérdés megválaszolásához – szintén említve az embercsempészés során megvalósuló sanyargatva elkövetés esetét. Felhívta a figyelmet, hogy vannak olyan technikai eszközök, amelyeket a nyomozó hatóság is tud használni a bizonyítás során, nem kell feltétlenül szakértőt igénybe venni, ilyen például a híváslista elemzéshez használatos szoftver. A rendőrségi kollégák kiemelt célja, hogy a beszerzett bizonyítási eszközök alkalmasak legyenek következtetések levonására.

A konferencia következő előadója a NAV Bűnügyi Főigazgatóságáról Pályi Krisztina Katalin pénzügyőr hadnagy volt. Prezentációját a felgyorsult technikai fejlődés és a nyomozáshoz szükséges technikai fejlesztések összehangolásának nehézségeivel kezdte. A digitális világ a digitális pénztárca lefoglalásának problémáját is magával hozta, ehhez Be. módosításra is szükség van, mondta. A NAV-nál saját elemző-értékelő osztályok dolgoznak saját szoftverekkel. A szakértő kirendelését jól meg kell gondolni, hiszen az eljárás elhúzódását okozhatja, amely viszont a terhelti jogokkal ütközik. Kiemelte, hogy nem a kérdések mennyisége, hanem azok minősége teszi jobbá a kirendelő határozatot, valamint fontosnak tartotta a hatóság és a szakértők közötti párbeszédet, mert ez növeli a szakvélemények felhasználhatóságát az eljárás során. Végül egy érdekes esettel búcsúzott: kérdéses volt, hogy egy vallási szervezetnél jelentkező bevételek valóban adományok-e. Az ügyben vallásfilozófus szakértő kirendelésére volt szükség a gyónási titok alóli feloldozás kérdésében.

Az utolsó előadást Kosztya Sándor, az NSZKK bűnügyi főigazgató-helyettese tartotta a hiteltérdemlőség javítása érdekében bevezetett új szakértői módszerekről. A fejlesztésre azért van szükség, mert a szakértői intézet rendkívül leterhelt, évente körülbelül 55 000 kirendelést kapnak, ráadásul néhány szakértői területen erőteljesebb a létszámhiány (pl. elmeorvos, pszichológus szakértő). Mindezen tényezők a kirendelések racionalizálását és optimalizálását teszik szükségessé. Tapasztalatuk szerint az egyesített szakértői vélemények a jogalkalmazók számára eredményesebben használhatók, illetve a szakvélemények egymás megerősítésére is alkalmasak. Új technikai módszerek alkalmazására is sor kerül, például a 3D-s képalkotás segíti a rekonstrukciót, illetve ennek megjelenítését. A Genetikai Szakértői Intézet a legtúlterheltebb terület, ugyanakkor sokszor felesleges a genetikai vizsgálat, a hagyományos kriminalisztikai módszerek is alkalmasak lennének az azonosításra. Új módszerként említette a szekvencia-szintű kiértékelést, amelynek során a kapott többletinformációk növelik a megkülönböztető erőt, valamint a Fizikai és Kémiai Szakértői Intézetben az anyagmaradványok vizsgálatához használt új, korszerű műszerek használatát. A jogalkalmazókat és szakértőket együttgondolkodásra szólította fel a pazarló, sokszor felesleges kirendelések megfékezése érdekében, valamint hangsúlyozta egy egységes szabályozó kontrollmechanizmus kiépítésének szükségességét.

Összességében mind a jogalkalmazói, mind a szakértői oldal egyetértett abban, hogy a szakértők szerepe kiemelkedően fontos a büntetőeljárásban, ugyanakkor a mai joggyakorlat túlzottan támaszkodik a szakvéleményre mint bizonyítási eszközre, olyan esetekben is, amikor a józan ész és az általános ismeretek is lehetővé tennék a válaszadást. A szakértők túlzott igénybevétele túlterheli a szakértői intézeteket, kapacitáshiányhoz vezet, ráadásul indokolatlanul megterheli a hatóságok költségvetését. Hosszú távon a szakértői kirendelések optimalizálása, kontrollálása szükséges a szakvélemények minőségének megőrzése, javítása érdekében. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a jogalkalmazók és a szakértők együttműködése, egymás igényeinek feltárása, valamint a jogalkalmazók tájékoztatása és oktatása az új szakértői módszerekről, lehetőségekről.

Bolyky Orsolya PhD, osztályvezető helyettes, tudományos főmunkatárs, Országos Kriminológiai Intézet

A kiszolgáltatottság fogalmának jogi értelmezése, különös tekintettel az idős korú áldozatokra

Szerző(k): Bolyky Orsolya

Az emberi közösségeknek – legyen az ősi vagy civilizált társadalmi berendezkedés – mindig vannak olyan tagjai, akik nem képesek magukról önállóan gondoskodni, vagy van olyan területe az életüknek, amelynek „menedzselése” nem rajtuk múlik. Valójában mindenkinek lehet olyan problémája, amelynek megoldása nem tőle vagy nem csak tőle függ, így ebben a kérdésben kiszolgáltatottjává válhat egy helyzetnek, személynek, körülménynek. Jelen írásban arra keressük a választ, hogy a kiszolgáltatottság – vagy inkább az azzal való visszaélés – mikor érdemel büntetőjogi beavatkozást és védelmet? Mikor értékeli a büntetőjog-alkalmazó a bűncselekményt kiszolgáltatott személy sérelmére elkövetettnek, azaz mit tekintünk büntetőjogi értelemben kiszolgáltatott helyzetnek?

A Büntető Törvénykönyv¹ nem határozza meg a kiszolgáltatott személy vagy a kiszolgáltatottság fogalmát, ezért annak köznapi értelmezését vegyük alapul. E szerint a kiszolgáltatottság „Az az állapot, helyzet, illetve tény, hogy valaki, valami ki van szolgáltatva valakinek vagy valaminek, teljesen a hatalmában van, s tehetetlenül kell tűrnie, hogy az kénye-kedve, akarata szerint bánjon vele; valamely kellemetlen dolog, helyzet elviselésének kényszere.”² A kiszolgáltatottság szinonimái – függőség, függés, alávetettség, alárendeltség³ – jól körülhatárolják a kiszolgáltatott helyzetben szereplő személyek egymáshoz való viszonyát és kifejezik az egyenrangúság hiányát, tehát valamilyen alá-fölé rendeltségi kapcsolatra utalnak. Talán fogalmazhatunk úgy is, hogy kiszolgáltatottak vagyunk azoknak a jelenségeknek, személyeknek, körülményeknek, amelyeket/akiket nem tudunk befolyásolni, ugyanakkor azok hatással vannak ránk és alakítják sorsunkat.

A kiszolgáltatottság fogalmának büntetőjogi magyarázatához az Alaptörvényben szabályozott, az alapvető jogok közül a legmagasabb szintű védelmet követelő emberi méltósághoz való jogból kell kiindulni. „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz […]” – fogalmaz az Alaptörvény II. cikke. A nemzetközi dokumentumokat áttekintve elsősorban az emberi jogok védelméről szóló egyezmények, irányelvek utalnak a kiszolgáltatottság fogalmára. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya preambulumában jutott kifejezésre, hogy: „az emberi közösség valamennyi tagja veleszületett méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak az elismerése a szabadság, az igazságosság és a világbéke alapja […]”.⁴ Az Egyezményt aláíró tagállamok felismerték, hogy valamennyi politikai és szabadságjog az emberi méltóságból fakad: „ezek a jogok az emberi lény veleszületett méltóságából erednek.”

Az emberkereskedelem elleni 2011/36/EU irányelv⁵ értelmében „A kiszolgáltatott helyzet olyan helyzet, amelyben az adott személy tényleges vagy elfogadható választási lehetőség hiányában kénytelen alávetni magát az adott visszaélésnek.”

A bűncselekmények áldozatainak védelmére született 2012/29/EU. irányelv⁶ a különösen sebezhető áldozatok (vagy különösen kiszolgáltatott áldozatok) körébe olyan személyeket sorol, akik személyes sajátosságaik folytán és a bűncselekmény típusából adódóan különösen ki vannak téve a sérelem kockázatának.

A Legfőbb Ügyészség az emberkereskedelem tényállásában szereplő kizsákmányolás mint elkövetési magatartás kapcsán definiálta a kiszolgáltatott helyzet fogalmát: „A kiszolgáltatott helyzet előállhat egyetlen tényező következményeként, de kiválthatja azt több tényező összessége, a kiszolgáltatott helyzetet előidézheti az elkövető, de az fennállhat tőle függetlenül is. Utóbbi esetben az elkövetői visszaélés a már meglévő kiszolgáltatott helyzet (például hajléktalanság, kilátástalan anyagi helyzet) fenntartásával, vagy az abból való kilábalás akadályozásával valósulhat meg.”⁷

2020 júliusa előtt a Btk. szintén e tényállás vonatkozásában mondta ki, hogy a kizsákmányolás: „a kiszolgáltatott helyzetbe hozott vagy helyzetben tartott sértett e helyzetének kihasználásával előnyszerzésre törekvés.”⁸

A Büntetőeljárásról szóló törvény⁹ a különleges bánásmód biztosításával jeleníti meg a kiszolgáltatott személyek körét és védelmét: az ilyen bánásmód alkalmazásáról az eljáró szerv dönt, figyelembe veszi az érintett személyes körülményeit, jellemzőit, valamint az eljárás tárgyát képező bűncselekmény jellegét és körülményeit.

A kiszolgáltatottság kérdése a kriminológiában

A 19. század végén – 20. század elején a nagyvárosok kialakulásával és az ezzel együtt járó népességnövekedéssel párhuzamosan a bűnözés is erősen emelkedni kezdett. A bűnelkövetés terjedése és új, a korábbiaknál veszélyesebb formáinak megjelenése növelte a lakosság félelemérzetét és egyre inkább fókuszba kerültek a bűnmegelőzési és áldozatvédelmi szempontok is. A kriminológiai kutatások körében a második világháborút követően új tudományterületként jelent meg a viktimológia (áldozattan), amely az áldozattá válás okait, körülményeit és típusait vizsgálta. Az általános viktimológiai megközelítés szerint a társadalom tagjai kiszolgáltatottak a bűnözéssel szemben, hiszen bárki válhat bűncselekmény áldozatává, és ezt pontosan kiszámítani, illetve teljes bizonyossággal megelőzni nem lehet.¹⁰ Ez a fajta bizonytalanság és tehetetlenség teszi kiszolgáltatottá a társadalom tagjait a bűnözőkkel szemben.

A modern viktimológia – a feminista irányzatokkal összhangban – a bűnelkövetést egyfajta hatalommal visszaélésnek fogja fel és a kiszolgáltatottság érzése is ehhez kapcsolódik. Az áldozat a bűncselekmény megvalósítása során alárendelt szerepbe kényszerül. Minél inkább tehetetlen az őt ért támadással szemben, annál kiszolgáltatottabb és védtelenebb, az elkövető pedig annál inkább tarthatja meg vagy akár növelheti hatalmát az áldozat felett.¹¹

A kiszolgáltatottság büntetőjogi relevanciája

A kiszolgáltatottságra okot adó körülmények többféleképpen csoportosíthatók. Lehetnek élettelen jelenségek (pl. természeti katasztrófák) vagy élőlények (pl. egy állatfaj elszaporodása vagy akár háborúban részt vevő katonák kegyetlenségei). Egy másik, a büntetőjoghoz talán közelebb álló csoportosítás szerint lehetnek olyan körülmények, amelyeket ember(ek) idéz(nek) elő, és léteznek olyanok is, amelyekre az ember nincs hatással (pl. vulkánkitörés). Az ember által előidézett jelenségek mögött álló magatartás lehet szándékos vagy nem szándékos, amelyet a büntetőjog a bűnösség – mint a bűncselekmény kötelező fogalmi eleme – körében tárgyal (szándékosság, gondatlanság, bűnösség hiánya).

A kiszolgáltatott helyzetből önmagában nem következik, hogy az érintett hiányt szenved valamiből vagy sérelem éri, csupán az, hogy nem képes a saját sorsát az adott életterületen irányítani. A kiszolgáltatottság akkor válik büntetőjogilag releváns kérdéssé, ha az személy, akinek az illető ki van szolgáltatva, visszaél cselekvési szabadságával és ezzel az érintettnek fizikai és/vagy lelki sérülést, hátrányt, kárt okoz. Mindez azt is jelenti, hogy a kiszolgáltatott személy felett a róla gondoskodó hatalmat gyakorol, az ő kezében van a sorsa, adott esetben tőle függ a testi épsége, egészsége, vagyoni helyzete stb., összességében az emberi méltóságának megőrzése. A kiszolgáltatott helyzet magában hordozza a visszaélés lehetőségét, ezért szükséges az ilyen állapotot, viszonyokat a kívülállóknak figyelemmel kísérni, szükség esetén beavatkozni, a jogalkotónak szabályozni, a visszaéléseket pedig büntetni.

Talán nincs szükség különösebb magyarázatra ahhoz, hogy a mai felfogás szerint az átlagnál gyengébbek, rosszabb képességűek – azaz a sérülékeny csoportba tartozók – bántalmazása, kihasználása, megtévesztése erősebb rosszallást vált ki a társadalom többségéből, mint ha az testileg és értelmileg ép és egészséges, erős, a társadalmi elvárásoknak megfelelő ember szenved el hasonló sérelmet. Ennek a morális elvárásnak felel meg az a büntetőjogi válasz is, amely szerint a vulnerábilis csoport tagjai sérelmére elkövetett bűncselekményekhez súlyosabb büntetés párosul.

A kiszolgáltatottság megítélése a büntetőjog-alkalmazásban

Kit és miért tekint a jogalkalmazó kiszolgáltatottnak? Az elkövető által létrehozott kiszolgáltatott helyzet észlelése, értékelése általában nem jelent problémát a gyakorlat számára. Ugyanakkor az elkövetőtől függetlenül létrejött kiszolgáltatott helyzet felismerése korántsem ilyen egyértelmű. A kiszolgáltatottság fennállásáról való döntést objektív és szubjektív tényezők befolyásolják. Az objektív szempontok a sértett körülményeire vonatkoznak: a sértett valamilyen képességének hiánya (pl. testi fogyatékosság); rossz szociális helyzete (pl. szegénység); egy aktuális élethelyzet (pl. gyed); egészségügyi állapot (aktuális betegség); függőség (pl. alkoholizmus); minden egyéb, ami megakadályozza a szabad választást és/vagy a cselekvőséget. A kiszolgáltatott állapot objektív oldalát a kiszolgáltatott személy szempontjából kell vizsgálni.

A szubjektív szempontok arra a személyre vonatkoznak, aki a kiszolgáltatottság fennállásáról szóló döntést meghozza. A döntés nagyban függ egyfelől az értékítéletet hozó személy személyiségétől, szocializációjától, másfelől pedig a kiszolgáltatott személy megjelenésétől, viselkedésétől, különös tekintettel arra, hogy mennyiben tűnik a kívülállók számára gyámoltalannak, gyengének, oltalomra szorulónak. Tehát a kiszolgáltatottság kérdésében való döntést nem csupán a sérelmet szenvedő élethelyzete és a konkrét bűncselekmény jellegzetességei határozzák meg, hanem a sérelmet szenvedő személye is.

A Btk.-ban több olyan minősítő körülményt is találunk, amelyeket különböző bűncselekményekhez fűznek. Ezek megjelenítésével a jogalkotó nyilvánvaló célja annak kifejezése, hogy a gyenge, önmagáról gondoskodni nem vagy kevésbé képes, másnak kiszolgáltatott személyeket fokozott büntetőjogi védelemben részesítse azáltal, hogy sérelmükre elkövetett bűncselekményekhez súlyosabb büntetést rendel. Ilyen minősítő körülmények a következők:

az „idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére” elkövetés,
a „hozzátartozója vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve” elkövetés, valamint
a „védekezésre képtelen állapotban lévő személy sérelmére” elkövetés.

Amennyiben az elkövetett bűncselekménynek nincsen ilyen, a felsorolásban szereplő minősített esete, akkor az idős/fogyatékkal élő/gyenge/egyéb okból kiszolgáltatott helyzetben lévő személy sérelmére elkövetés mint súlyosító körülmény jelenik meg a büntetéskiszabás során.

A kiszolgáltatott (sérülékeny) áldozatok speciális csoportja: az idős korú sértettek

Ahhoz, hogy idős korú áldozatokról beszélhessünk, meg kell határoznunk, hogy kit tekintünk idősnek? Demográfiai szempontból és a munkaképesség alapján az öregségi nyugdíjhoz kapcsolódó korhatár, azaz a 65. életév az idős kor kezdete. A várható élettartam kitolódásával azonban időszerűvé vált az idős kor meghatározásának a felülbírálása. Ma a legelterjedtebb a WHO definíciója,¹² amely szerint a 60–74 év közöttiek az idősödők, a 75–89 évesek az idősek, és a 90 év fölötti személyek a nagyon idősek (magyar elnevezés szerint aggok). Az idős kor újradefiniálásánál nem csupán a biológiai életkort lenne szükség figyelembe venni, hanem más tényezőket is, úgymint a várható élettartamot, az egészségi állapotot, a fogyatékosságot, a kognitív teljesítményt és egyéb sajátosságokat is. Az Idősügyi Nemzeti Stratégia is hangsúlyozza, hogy a biológiai életkor mellett beszélhetünk pszichológiai és szociológiai életkorról is. Előbbi azt fejezi ki, hogy az illető hány évesnek érzi magát, utóbbi pedig azt, hogy a társadalom milyen korúnak látja az adott személyt.

Magyarországon a 65 évesnél idősebb korosztály az össznépességen belül egyre magasabb arányt tesz ki: míg 1980-ban 13,5% volt, addig 2019-ben 20,3%-ra emelkedett. Az elöregedő társadalom nemcsak hazánkra jellemző, hanem az európai országokra általában: a 80 év felettiek aránya az Európai Unióban 2019-ben 5,8% volt, 2070-re a jelenlegi becslések szerint 13,2%-ot ér majd el.¹³

A bűnözési adatokat tekintve azt láthatjuk, hogy 2000–2013 között folyamatos emelkedésnek lehettünk tanúi, majd 2014-től kezdve jelentős csökkenés következett be. (ábra)

Ábra: Idős korú (60 év feletti) áldozatok száma

Forrás: ENYÜBS

Azonban, ha megvizsgáljuk az idős korú sértettek arányának változását az összes áldozathoz viszonyítva, akkor azt láthatjuk, hogy a 2009-ben tapasztalt 17% 2011-re 20%-ra nőtt és ezt követően ez az arány gyakorlatilag nem változott. Tehát, bár számosságát tekintve jelentős csökkenés következett be az összbűnözésben és ebből adódóan a sértettek számában is, az idős korú áldozatok aránya változatlan maradt. A 20% körüli arány többé-kevésbé megegyezik az össznépességen belüli időskorúak arányával.¹⁴

Ez azt jelenti, hogy 2017 előtt az időskorúak bűnözésnek való kitettsége kicsivel nagyobb volt a jelenlegihez képest. Ugyanakkor több civil szervezet is felhívja a figyelmet arra, hogy a Covid19-pandémia miatti elszigetelődés, bezártság növelte az idős emberek sérelmére megvalósított – elsősorban a családon belül előforduló – bűncselekmények gyakoriságát.¹⁵

A demográfiai statisztikával ellentétben, a bűnözési statisztika a 60. életévtől tekinti idős korúnak az áldozatokat.¹⁶ Érdekes, hogy a büntetőjog-alkalmazás éppen a 60–65 évesek tekintetében mutat bizonytalanságot, amikor az „idős kora miatt a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére” minősítő körülmény megállapíthatóságáról kell döntenie.

Az időskorúak sérelmére elkövetett tipikus bűncselekmények és jellemzőik

Az időskorúakkal szembeni visszaéléseket a következőképpen csoportosíthatjuk:

a rossz fizikai állapottal, érzékszervi fogyatékossággal visszaélés (emberölés, rablás, tartás elmulasztása, gondozási kötelezettség elmulasztása);
a hanyatló szellemi működéssel, alkoholfüggőséggel visszaélés (kifosztás, csalás, lopás, gondozási kötelezettség elmulasztása);
naivitással, segítőkészséggel visszaélés („unokázós” csalás, lopás, rablás);
az érzelmi/anyagi kiszolgáltatottsággal visszaélés (kapcsolati erőszak, gondozási kötelezettség elmulasztása).

A minősített eset/súlyosító körülmény megállapíthatóságának feltétele, hogy a kiszolgáltatottságnak a kívülállók – így az elkövető(k) – számára is egyértelműen felismerhetőnek kell lennie.

A kiszolgáltatott személyek sérelmére elkövetett erőszakos cselekmények (kapcsolati erőszak, testi sértés, emberölés, gondozási kötelezettség elmulasztása) elkövetőinek jelentős része családtag, rokon, akiknek jogi és/vagy erkölcsi kötelessége lenne a sértett gondozása, ellátása, azonban ennek nem tesznek eleget, sőt sok esetben az elhanyagolás mellett aktív bántalmazás is megjelenik.

Az erőszakos vagyon elleni bűncselekmények – tipikusan a rablás és a kifosztás – az erre „szakosodott”, sokszor fiatalkorú vagy fiatal felnőtt bűnelkövetőkhöz kapcsolhatóak. Ilyenkor az elkövető és a sértett nem, vagy csak látásból ismerik egymást. A rablás áldozatai jellemzően mozgásukban korlátozott vagy nehezen, bizonytalanul mozgó emberek, amely tulajdonságaik a kívülállók számára is egyértelműen látszanak, így a bűncselekmény megvalósítása is jóval könnyebbnek tűnhet. A jó fizikai állapotban lévő, de szemmel láthatóan idős emberek is gyakran válnak rablás áldozatává.

A kifosztás cselekményének sértettjei általában nemcsak szellemi vagy fizikai állapotuk miatt kiszolgáltatottak, hanem valamilyen szenvedélybetegségük – többnyire alkoholizmusuk – miatt is. A tudatmódosító szer megszerzése érdekében a sértett nem méri fel az áldozattá válás veszélyét, majd öntudatlan állapotában már könnyen elvehetőek a nála lévő értékek.

A csalás sértettjeinek nagy része szintén az idős korosztályhoz tartozik, az „unokázós” módszer ismét terjedőben van. Ezekben az esetekben az elkövetők a sértettek ijedtségével, hiszékenységével és segítőkészségével élnek vissza. Az elkövetési módszer pontosan kidolgozott, az elkövetők csoportban, összehangoltan működnek, így nem egyszer a bűnszervezetben elkövetés is megállapítható a terhükre.

Összegzés

Nem újdonság, hogy bizonyos társadalmi csoportok különösen veszélyeztetettek az áldozattá válás szempontjából. Ilyenek az idős, beteg, fogyatékkal élő emberek, valamint a kisgyermekek és más, magukról gondoskodni nem képes személyek. Az emberi jogokat védő nemzetközi egyezmények kiemelten foglalkoznak a vulnerábilis csoportba tartozó áldozatok jogaival és a sérelmükre elkövethető bűncselekmények megelőzésével. A magyar büntetőjogi szabályozás is fejet hajtott a kriminológiai kutatások kiszolgáltatott személyekre vonatkozó eredményei előtt azzal, hogy számos bűncselekmény minősített esete lett egyrészt a védekezésre képtelen személy sérelmére, másrészt a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, valamint a hozzátartozója vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve történő elkövetés. A kutatások is azt bizonyították, hogy bizonyos deliktumok megvalósítása jelentősen könnyebbé válik, ha sérülékeny csoporthoz tartozó személy az áldozat. Az is kiderült, hogy vannak olyan elkövetők, sőt szervezett bűnözői csoportok, akik kifejezetten az önmagát megvédeni kevésbé képes áldozatokra specializálódtak. Nem véletlen tehát, hogy az ilyen jellemzőkkel bíró sértettek fokozott büntetőjogi védelem alatt állnak azzal, hogy a büntetőjog szigorúbb büntetést rendel a sérelmükre elkövetett bűncselekményekhez.

Az igazságszolgáltatás rendszerében azonban nem teljesen egységes, hogy a jogalkalmazók mikor tekintenek valakit a sérülékeny csoportba tartozónak, másként fogalmazva kiszolgáltatottnak, hogy ezáltal megállapíthatóvá váljék az adott bűncselekmény minősített esete. Ez a probléma különösen a 60–65 éves sértettek esetében áll fenn, akiknél nem egyértelmű, hogy az idős korosztályhoz tartoznak-e vagy sem. Feltételezésünk szerint az eltérő ítélkezés mögött az egyes hivatásrendek különböző hozzáállása is állhat, valamint a konkrét ügyben szereplő elkövetőről és sértettről kialakult szubjektív benyomások és értékelések is befolyásolhatják az ítélethozatalt. Ezt a bizonytalanságot küszöbölné ki a de lege ferenda javaslatunk, amely szerint a „bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy” sérelmére minősítő körülményt „a bűncselekmény elhárítására állapotánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére” minősítő körülmény váltaná fel. Ezt azzal indokolhatjuk, hogy a jelenlegi joggyakorlat is a sértett fizikai/szellemi állapotának vizsgálatára irányul – sokszor szakértői bizonyítást is elrendelve – a minősített eset megállapíthatósága végett, valamint a kiszolgáltatottságot valójában a sértett állapota alapozza meg (nem pedig az életkora, kivéve a kisgyermekeket, mert ők mindenképpen kiszolgáltatottaknak tekintendők), ezért célszerű lenne a jogszabály szövegében is a sérelmet szenvedő személy állapotára helyezni a hangsúlyt.

Mindemellett a legfontosabb célkitűzésnek természetesen továbbra is a megelőzést tartjuk, amelyet a társadalmi szolidaritás, a kisközösségek összetartása, valamint a megfelelő szociálpolitikai intézkedések szolgálnának.

Bolyky Orsolya PhD, osztályvezető-helyettes, tudományos főmunkatárs, Országos Kriminológiai Intézet. A tanulmány a „Bűnözéskutatás Európa közepén” címmel Vókó György és Mészáros Ádám emlékére az Országos Kriminológiai Intézetben 2022. május 11-én rendezett konferencián tartott előadás szerkesztett változata.

Migrációs válság, embercsempészés, büntetéskiszabás

Szerző(k): Póczik Szilveszter, Bolyky Orsolya, Sárik Eszter

Növekvő migráció, növekvő kereslet, növekvő (illegális) profit

Az UNHCR¹ adatai szerint 2014 végén, tehát a nemzetközi menekültválság kezdetének időpontjában világszerte 245 millió fő tartózkodott más államban, mint amelyben született, az otthonukból kimozdulók és határokon átlépve úton lévők száma pedig elérte az 60 milliót.² Ezzel párhuzamosan az illegális migrációval összefüggő jogellenes cselekmények száma is egyre nőtt.

Az embercsempészés a közigazgatás rendje elleni bűncselekmények körébe tartozó,³ az illegális nemzetközi migrációhoz kapcsolódó deliktum, amely a 2010-es évek elejétől egyre több gondot okoz a fejlett világ és Európa államainak.⁴ Az embercsempészés egyidős a territoriális határok, később az államhatárok ellenőrzésével, az ilyen cselekmények száma minden migrációs hullám esetén szükségképpen emelkedik. Az embercsempészéssel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat elemzésének aktualitását a 2015-ben bekövetkezett migrációs válság adja. A határoknál megjelenő, Nyugat-Európába tartó, Európán kívüli országokból érkező tömegek kezelhetetlen helyzetet eredményeztek az érintett országok hatóságai számára. A kaotikus állapotokat a szervezett bűnözői csoportosulások sem nézték tétlenül: az illegálisan érkezők tömegeinek nyújtottak segítséget a tiltott határátlépéséhez, tipikusan anyagi ellenszolgáltatás fejében. Az Europol adatai szerint az embercsempészek tarifái 1500 és 2500 euró között mozognak, tehát az embercsempészet európai szinten mintegy 135-225 millió eurós üzlet.⁵ A csempészszervezetek rövid időn belül reagáltak a növekvő keresletre: a korábban illegális árukat Európába szállító csoportok részben áttértek az embercsempészetre. 2015-ben mintegy 1 800 000 fő lépett be illegálisan az Európai Unió területére.⁶ 2019-ben mintegy 90 000 bevándorló⁷ érkezett Európába embercsempészek segítségével. Magyarországon 2019-ben az illegális határátlépők száma túllépte a tízezret, és ez 5-8 milliárd forint hasznot hozhatott az embercsempészeknek.⁸

Az embercsempész szervezetek és a velük összejátszó úgynevezett migráns-taxikat üzemeltető civil szervezetek (illetve a mögöttük álló érdekcsoportok) laza hálózatokba rendeződnek, igyekeznek elkerülni a határellenőrzést vagy – akár korrupció útján – gyengíteni annak hatékonyságát. Az úgynevezett balkáni útvonalon – amely Magyarországon át halad Nyugat-Európa felé –, korábban főként kábítószer-, fegyver- és emberkereskedelem zajlott. Az embercsempészés elszaporodására és virágzó üzletággá formálódására reagálva a magyar jogalkotó – új tényállások (határzáras bűncselekmények) bevezetése mellett – szigorította az embercsempészés bűncselekményhez fűződő jogkövetkezményeket.

A határt szabályosan átlépők később maguk is illegális migránssá válhatnak, ha a tartózkodásuk határideje lejár, vagy illegálisan vállalnak munkát. A legális nemzetközi migráció csatornáinak szűkössége miatt a hazájukat elhagyók óriási kockázatokat vállalnak, hogy eljussanak egyik országból a másikba, s legtöbb esetben ezt a kiszolgáltatott helyzetet használják ki a bűnelkövetők. Az illegális migránsok többnyire húsz-harminc év közötti férfiak, akik alacsony szakmai képzettséggel rendelkeznek.⁹ Leggyakrabban a jobb megélhetés reményében szánják el magukat a vándorlásra. A legfőbb úti célok az Egyesült Királyság, Németország, Spanyolország, Ausztria, Svájc, Svédország és más jóléti európai államok.

Az illegális tevékenységek – hamis vagy hamisított okmányok beszerzése, illegális határátlépés szervezése, idegen országokon át történő szállítás stb. – tarifái igen változatosak, de az igények és kockázatok fokozódásával egyre növekednek. Az embercsempészek induláskor olykor csak előleget kérnek, és az áldozatok utólag fizetik ki a fennmaradó hátralékot vagy ledolgozzák az adott összeget (ez azonban már az emberkereskedelem tárgykörébe tartozik). A migráció magas költségei és kockázatai okán a migránsok körében gyakori az illegális munkavállalás és más jogellenes cselekmények elkövetése (koldulás, prostitúció, haszonszerzésre irányuló bűncselekmények).¹⁰

Illegális bevándorlás Európába a menekültválság előtti időszakban

A nagy bevándorló-országokban az illegális immigráció és az ahhoz kapcsolódó embercsempészet már évtizedek óta probléma. Nagy-Britanniában például a 2006 októberében végzett lakossági felmérés szerint a válaszadók 80 százaléka súlyos problémának látta az illegális migrációt, amely már ekkor emberéleteket követelt, például a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő alagútban. „A legtöbb európai migráns Törökországból, Szerbiából és Montenegróból, valamint Romániából érkezett. Az illegális bevándorlás visszaszorítása érdekében 2007-ben 800 fővel nőtt a bevándorlással foglalkozó hivatalnokok száma, ezek szorosan együttműködnek a szervezett bűnözés elleni hivatallal. Az illegális migrációval érintettek több mint fele közép, 17%-uk felsőfokú végzettséggel rendelkezett. Közel kétharmaduk illegálisan érkezett, a többiek vízumuk lejárta után maradtak az országban. Mintegy kétharmaduknak ismerősei, családtagjai élnek Nagy-Britanniában, így könnyen találtak illegális foglalkoztatót, ám a munkakörülmények sanyarúak voltak…”.¹¹ Németországban is milliós nagyságrendű volt már ekkor az illegálisan bevándoroltak és tartózkodók száma. A hatóságok sokáig tolerálták is az illegális határátlépés után humanitárius okokra hivatkozó bevándorlókat.¹² Olaszország korábban is az illegális migránsok egyik kedvelt célországa volt. A zöldhatárokon főleg Kelet-Közép-Eu-rópából és Ázsiából érkeztek Itáliába, de olykor Svájc és Franciaország felől is próbáltak bejutni az Észak-Afrikából és Dél-Amerikából érkezők. A tengerről jövők, főleg észak-afrikaiak és Srí Lanka-iak, Szicíliában és a környező szigeteken értek partot, a Törökországból érkezők Calabriát, Lampedusát tekintették célpontnak, az albánok Apuliába igyekeztek hajón.¹³

Illegális bevándorlás Magyarországra a menekültválság előtti időszakban

Magyarországnak már a ’80-as évek utolsó harmadában szembe kellett néznie a Ceausescu-rezsim üldözése elől 1987-től kezdve menekülő román állampolgárságú magyarok bevándorlásával, akik közül sokan illegálisan léptek be az országba és rokonoknál, barátoknál húzták meg magukat, hónapokon keresztül bujkáltak, alkalmi munkákból éltek és rettegtek a fenyegető kiadatástól. Mások a nyugati határállomásokon, ismét mások a nyugati zöldhatáron próbáltak illegálisan átjutni. 1988 és 1989 között 34 000 menekülő érkezett Romániából, 67 százalékuk illegálisan, a zöldhatáron keresztül. Háromezer családegyesítési eljárás indult.

Ezzel egyidejűleg a Német Demokratikus Köztársaságból is érkeztek menekülő csoportok. Röviddel később a jugoszláv utódállamokban folyó háború újabb menekülteket sodort az országba. Az etnikai tisztogatások elől, jobbára Bosznia-Hercegovinából menekülő 48 000 ember többsége illegálisan lépte át a határt, de Magyarország humanitárius meggondolások alapján befogadta őket. Hamarosan egyre nagyobb számban jelentek meg Európán kívüli menekülők, többségük a hatóságok korabeli tapasztalata szerint Magyarország érintésével nyugati államokba igyekezett. Általában illegálisan, illetve hamis okmányokkal léptek hazánk területére és távoztak innen. Menedék iránti kérelmüket a be- vagy kilépés közben a határon való feltartóztatásuk, vagy az országban való elfogásuk, illetve idegen országból való visszatoloncolásuk alkalmával jelentették be. Nagyrészük szintén illegálisan utazott tovább. 1989-ben a menekülők 80 százaléka, 1994 és 1996 között pedig majdnem 100 %-a illegálisan lépett Magyarország területére. Az 1999-es ismételt kisebb kicsúcsosodás az illegálisan belépő menekülők számaiban is megjelent, 2002-ben a beérkezők közel 90% ismét illegálisan érkezett.¹⁴ A külföldi bűnelkövetők szerepe a magyarországi bűnözés teljes vertikumában azonban nem volt jelentős.¹⁵

Embercsempészek és csempészett személyek a magyar határokon a menekültválság előtti időszakban

A rendszerváltás tágabb időszakában megjelentek és megerősödtek az embercsempészettel foglalkozó csoportok és hálózatok, amelyek a mai napig is tevékenykednek. A korábban is létező laza hálózatú szervezett bűnözői csoportok tevékenységében fokról fokra az embercsempészés vált meghatározóvá,¹⁶ de a kritikus és nehezen őrizhető határok mentén megjelentek az alkalmi embercsempészek is. Utóbbiak rendszertelenül és általában csekély összegért, gyalog, személygépkocsin, konténerekben kíséreltek meg kisszámú egyént illegálisan átjuttatni a gyengén őrzött határszakaszokon. A kisméretű, szervezett csempészkörök rendszeresen egy konkrét ország vagy térség állampolgárait fuvarozták, többnyire azonos útvonalakon és módon. Például 1992–93-ban kiépült a Romániából Lengyelországba Ukrajnán át, majd onnan tovább Németországba vezető útvonal. A szervezett nemzetközi embercsempész-hálóza-tokba bekapcsolódott csoportok tevékenysége láncszerűen összefonódott, és a bűnözés egyéb formáira is kiterjedt. E rendkívül mozgékony csoportok az újabb jogi, politikai és gazdasági, valamint földrajzi helyzetekhez alkalmazkodva változtatták módszereiket, útvonalaikat, központjukat. Embereik több országban megjelentek, nemcsak korrumpálták a hatóságokat, hanem be is épültek azokba. A tranzit- és célországokban logisztikai bázisokkal, modern kommunikációs és egyéb technikai eszközökkel rendelkeztek. Az embercsempészet fő útvonalainak egyike Oroszország-Ukrajna felől haladt hazánkon át Ausztria és Szlovákia érintésével Németország és más nyugat-európai országok felé. 1999-től a Budapestről kifelé vezető szöktetési csatorna kettévált. Az egyik útvonal közvetlenül, míg a másik Szlovákiát keresztülszelve haladt Ausztria felé. A második embercsempész útvonal Törökországból kiindulva Bulgárián, Románián keresztül vezetett Magyarország felé. Budapesten az útvonal kétfelé ágazott. Az egyik irány Szlovénia, Dél-Ausztria, Észak-Olaszország, míg a másik ága Ausztria, Németország, Hollandia, Anglia felé folytatódott. Végül, a harmadik embercsempész útvonal Törökországon, Bulgárián, Szerbia-Montenegrón keresztül Magyarországra vezetett. Ez az úgynevezett balkáni útvonal fokozatosan áttevődött Szerbia-Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia, Olaszország felé.

Az európai országokból származó illegális határátlépők főleg moldáv, ukrán, szerb és montenegrói állampolgárok voltak. Többségük 20 és 35 év közötti férfi, de jelentős volt a nők száma is. Általában legálisan érkeztek Magyarországra, de innen illegálisan folytatták útjukat Nyugat-Európa felé. Célországuk többnyire Olaszország volt. Az ázsiai illegális migránsok többnyire már hazánkba is illegálisan, embercsempészek segítségével érkeztek. Általában a bicskei, illetve a debreceni befogadó állomásokon töltött néhány hónapos tartózkodás után az embercsempészek újra jelentkeztek értük. Az ázsiai migránsokat gyakran a Maros folyón keresztül hajón próbálták átjuttatni Romániából Magyarországra, illetve a Dunán keresztül Szlovákiába. A kínaiak a Kijev–Budapest–Győr–Sopron és a Belgrád–Budapest–Győr–Sopron útvonalon érkeztek, illetve utaztak tovább. Sokan repülővel utaztak Pekingből Moszkván keresztül Belgrádba, majd onnan embercsempészek segítségével, sokszor kamionban rejtőzködve igyekeztek tovább Nyugat-Európába. Szinte mindig embercsempészek közreműködésével kísérelték meg a tiltott határátlépést. Sokuk hosszabb ideig illegálisan tartózkodott Magyarországon, mielőtt megkísérelte volna továbbutazást.¹⁷

Az embercsempészés jogi szabályozása

Alábbiakban az embercsempészés¹⁸ jogi hátterének változásairól, valamint a tényállásban szereplő fogalmak jogalkalmazói gyakorlatban történő megjelenéséről írunk.

Az embercsempészés¹⁹ a közigazgatás rendje elleni bűncselekmények körébe tartozó bűncselekmény, védett jogi tárgya a határrendészet zavartalan működése, valamint a határforgalom rendje és az illegális migráció megakadályozásához fűződő társadalmi érdek.²⁰ E bűncselekmények elkövetői az államapparátus zavartalan működését sértik. A Magyarországra és ezzel az Európai Unió területére történő jogszerű belépés feltételeiről az államhatárról szóló 2007. évi LXXXIX. törvény 11. §-a, a harmadik országbeli állampolgárok be-utazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény V. fejezete, és a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről (Schengeni határellenőrzési kódex) szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2016. március 9-i (EU) 2016/399 rendeletének 6. cikke rendelkezik.²¹

Az embercsempészés elkövetési magatartása lényegében a tiltott határátlépéshez történő aktív segítségnyújtásban merül ki, és alapesetben nem feltétel, hogy mindez vagyoni haszonszerzés végett történjen. A segítségnyújtás lehet fizikai (kísérés, eszközök átadása stb.) és pszichikai (tanácsadás, útbaigazítás stb.) jellegű is, de minden esetben a tiltott határátlépés szabálysértéséhez²² kell kapcsolódnia. A bűncselekmény befejezett, ha a segítségnyújtás megvalósult, függetlenül attól, hogy az államhatár átlépésére vagy annak megkísérlésére sor került-e. Kísérletről akkor beszélhetünk, ha az elkövető már felvette a kapcsolatot a határt átlépni szándékozó személlyel, de a segítségnyújtás még nem történt meg.

Korábbi szabályozásunk szerint²³ az embercsempészés bűntettét az valósította meg, aki államhatárnak más által engedély nélkül vagy meg nem engedett módon történő átlépéséhez segítséget nyújtott. Ezért 3 évig terjedő szabadságvesztés volt kiszabható. Ez az alaptényállás a mai – fentebb említett – szabálysértési alakzatnak felel meg, miután a tiltott határátlépés kikerült a bűncselekmények köréből. Súlyosabban volt büntetendő a cselekmény, ha anyagi ellenszolgáltatás fejében vagy több személynek segítséget nyújtva követték el, ebben az esetben 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett cselekményről beszélhettünk. Az embercsempészés legsúlyosabb, 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett alakzata valósult meg, ha a csempészett személy sanyargatásával, vagy fegyveresen, vagy üzletszerűen követték el a bűncselekményt. Az embercsempészés előkészülete is büntetendő cselekmény volt.

A 2015. évi módosítást követően a büntetési tétel alapesetben 1-5 évi szabadságvesztésre, a minősített eseteknél – amelyek köre bővült „az államhatár rendjének védelmét biztosító létesítmény, illetve eszköz megsemmisítésével vagy megrongálásával” fordulattal – 2-8 évre emelkedett. A minősített esetek súlyosabban büntetendő köre 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett, ide tartozik a csempészett személy sanyargatásával, vagy fegyveresen, vagy felfegyverkezve, vagy üzletszerűen, vagy – új elemként – bűnszövetségben történő elkövetés. Amennyiben a felsorolt minősítő körülmények közül egyszerre több is megállapítható, a büntetési tétel már 5-15 évre emelkedik. A módosítás egyik legfontosabb eleme, hogy a minősített esetekben foglaltaknak megfelelő embercsempészés szervezője vagy irányítója 10-20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az előkészület továbbra is bűncselekménynek minősül és háromévi szabadságvesztéssel fenyegetett.

Láthatjuk tehát, hogy a jogalkotó a büntetési tételek szigorítása és új tényállási elemek bevezetése útján igyekezett visszaszorítani az embercsempészek tevékenységét.

A bűncselekmény alanya bárki lehet. Az embercsempészés kizárólag egyenes szándékkal követhető el, tekintve, hogy célzatos bűncselekmény. Rendbelisége az átlépni szándékolt államhatárok számához igazodik.

A minősített esetek közül a csempészett személy sanyargatásával történő elkövetés igényel magyarázatot.²⁴ Ez akkor valósul meg, ha az elkövető a csempészett személynek testi vagy lelki szenvedést, gyötrelmet okoz. Amennyiben a sanyargatás következtében a csempészett személy meghal, az emberölés valamely alakzata és az embercsempészés halmazata állapítható meg.

A minősített esetek köre kibővült a bűnszövetségben²⁵ történő elkövetéssel, hiszen az észszerűség és a rendészeti tapasztalatok szerint is az embercsempészés – a szervezés és feladatmegosztás kényszere miatt – aligha követhető el önállóan. A legsúlyosabb szankcióval fenyegetett elkövetési magatartás az embercsempészés szervezése vagy irányítása²⁶ lett. A jogalkotói cél magában foglalja azt is, hogy a szervezett bűnözés élén állók hosszú ideig tartó elszigetelése akár magával vonhatja az általuk irányított bűnözői csoport megszűnését is. Ezekkel a rendelkezésekkel a jelenlegi kormányzati törekvésnek megfelelő szigorú szabályozás született.

Az embercsempészés cselekményéhez közvetetten, de szorosan kapcsolódik három további bűncselekmény, amely a jogellenes bevándorlás elősegítésére irányul. Ezek a „Jogellenes bevándorlás elősegítése, támogatása”²⁷ , a „Jogellenes tartózkodás elősegítése”²⁸ és a „Családi kapcsolatok létesítésével visszaélés”²⁹ bűncselekmények.

Az embercsempészés és az emberkereskedelem jelenségének elhatárolása

Az emberkereskedelem, benne a házi rabszolgaság, nő- és a gyermekkereskedelem az 1990-es évek óta a világ harmadik legnagyobb és leggyorsabb ütemben növekvő bűnözői iparága. Emberek millióit tartják rabszolgakörülmények között gyárakban, farmokon, otthonokban. Az utazás gyorsabbá és egyszerűbbé válása, valamint az új információs technológiák elterjedése következtében az emberkereskedelem egyre nagyobb méreteket ölt, a 21. század első éveiben az egyik leggyakrabban felmerülő témakörré vált az emberi jogok területén. Az emberkereskedők felhajtják, szállítják, eladják és kizsákmányolják az áldozatokat, mindezt gyakran erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával teszik. Az emberkereskedők által nyújtott szolgáltatások közé tartozik a szállítás, a segítségnyújtás, a hamis iratok beszerzése, valamint az elhelyezés. Gyakran a kereskedők maguk is áldozatai voltak az emberkereskedelemnek, például egykori prostituáltakból lett női futtatók, bordélytulajdonosok stb. Az alkalmi kereskedők kevés pénzért kisszámú embert szállítanak és zsákmányolnak ki, tevékenykednek azonban kicsiny, jól szervezett csoportok, amelyek általában egy adott ország polgárainak szállítására és kizsákmányolására „szakosodnak”, mindehhez azonos módszereket alkalmazva. A harmadik kategóriát a nemzetközi szervezett embercsempész- és kereskedőhálózatok alkotják. Így fonódik össze az embercsempészés és emberkereskedelem nemzeti (gyakran a kereskedők és áldozataik azonos nemzetiségűek) és nemzetközi szinten.³⁰ A kereskedőket elsődlegesen a magas profit és az alacsony kockázat motiválja. Az árak változóak, általában rövid távolságra történő csempészés esetén a kereskedők 50–100 eurót kérnek el, de adott esetben egy migráns akár több ezer dollárt is fizethet. Az embercsempészetből származó hasznot a 2000. év körül öt-hat milliárd dollárra becsülték. Az emberkereskedők bevételei azoktól a fogyasztóktól származnak, akik a kizsákmányoló üzemeket működtetik, az ilyen üzemben előállított termékeket megvásárolják, vagy a prostitúcióra kényszerített személyek vendégei. Egyes régiókban kifejezetten jellemző a szex-turizmus, a gyermekmunka, a házi rabszolgaság, amelyek erősen összefüggnek az idegen országokból származó áldozatok befogadásával és kizsákmányolásával. Sok fogyasztó tisztában van a kizsákmányolás tényével, míg mások nem ismerik az olcsó termékek forrását, előállításuk körülményeit. Az emberkereskedelem áldozatai rendszerint szegények, bevándorlók, alacsony asszertív képességekkel rendelkező vagy mentálisan sérült, hátrányos helyzetű fiatalok, kisebbségek, nők, gyerekek, öregek, valamint erőszak, háború vagy természeti csapások áldozatai, akik kiszolgáltatottságukból adódóan befolyásolhatóak, zsarolhatóak. Az áldozatok tehát kényszerhelyzet, kényszerítés vagy megtévesztés hatására válnak a bűncselekmény sértettjeivé.

A nők gyakrabban válnak emberkereskedelem áldozatává: szexuális szolgáltatások nyújtására, erotikus munkára kényszerítik, megalázzák, megerőszakolják őket, és embertelenül bánnak velük. Egyre több a gyermekkorú áldozat, akiket szintén szexuális célokra, szervkereskedelemben, gyermekmunkára alkalmaznak, vagy örökbefogadásnak álcázva adnak-vesznek. Veszélyeztetettek a tizenöt-tizenhét éves, állami gondozottként élők, valamint a külföldi munkára jelentkező lányok, akiket prostituálnak, de fizetést alig vagy egyáltalán nem kapnak.

Az emberkereskedelem felszámolása érdekében nemzetközi szervezetek, kormányok és civil szervezetek együttműködve tevékenykednek.³¹ Számos stratégia született: a prostitúció vagy a vendégek kriminalizálása, szigorú munkaügyi felügyelet, korrupcióellenes intézkedések, a büntetőeljárásban együttműködő elkövetők és/vagy sértettek mentesítése a büntetés vagy a kitoloncolás alól, illetve számukra védelem és kedvezmények nyújtása (shelter stb.), egyenlőtlenségek csökkentése, a szociális védelem növelése.

Országos statisztikai adatok a menekültválság kezdetétől

számú táblázat:

A regisztrált embercsempészés bűncselekmények száma, 2015–2017

	2015	2016	2017
embercsempészés	650	222	179

Forrás: ENYÜBS

számú táblázat:

Jogerős határozattal befejezett, embercsempészés miatt indult büntetőeljárások terheltjeinek
száma és állampolgársága, 2015–2017

	2015		2016	2017	Összesen
	2015		2016	2017	fő	*százalék*
magyar		147	201	159	507	40,2
szerb		126	129	53	308	24,4
román		41	33	23	97	7,7
koszovói		14	10	9	33	2,6
ukrán		4	17	4	25	2,0
szíriai		5	10	8	23	1,8
pakisztáni		7	9	6	22	1,7
afgán		5	11	5	21	1,7
német		11	3	5	19	1,5
bolgár		6	11	1	18	1,4
orosz		3	9	4	16	1,3
török		9	3	4	16	1,3
olasz		7	6	2	15	1,2
szlovák		2	1	12	15	1,2
horvát		5	7	2	14	1,1
szlovén		5	4	0	9	0,7
cseh		3	2	2	7	0,6
indiai		3	4	0	7	0,6
lengyel		2	4	1	7	0,6
macedón		3	1	2	6	0,5

Forrás: OBH

A 2. számú táblázat az elítélt elkövetők állampolgárság szerinti megoszlását mutatva jól szemlélteti, hogy az adott időszakban magyar (40,2%), szerb (24,4%) és román (7,7%) elkövetők adták az embercsempészek derékhadát. A második vonalban néhány százalékos részvétellel megjelentek koszovói, ukrán, szíriai, pakisztáni, afgán, végül német, bolgár, orosz, török, olasz, szlovák és horvát elkövetők. (Az 0,5% alatti csoportokat itt figyelmen kívül hagytuk).

A kutatás eredményei

A vizsgált akták

Az embercsempészés bűncselekményével kapcsolatos büntetéskiszabási gyakorlat elemzésére irányuló kutatásunk során 76 jogerős ítéletet vizsgáltunk meg a 2013–2018 közötti időszakból, annak figyelembevételével, hogy a migránsválság előszele már a 2012/2013-as év fordulójától érzékelhető volt. Az ítéleteket anonimizált formában gyűjtöttük össze az Országos Bírósági Hivatal által működtetett honlapról.³²

Ezekben az ügyekben részben a Kúria, részben valamelyik ítélőtábla, részben pedig járásbíróságok hozták meg a jogerős ítéletet. Az ítéletek között egy felmentést és két megszüntető határozatot találtunk, az utóbbi esetekben a vádlottak ellen azonos tartalommal külföldön is folyt büntetőeljárás, ez volt a megszüntetés oka.

Az elkövetők szociális jellemzői

Szociális jellemzőiket tekintve az embercsempészés elkövetői erős szórást mutatnak. Miután a vizsgált ítéletek anonimizáltak voltak, többnyire nem adtak egyértelmű felvilágosítást az elkövetők neméről, koráról és állampolgárságáról. Ezekre csak következtetni tudtunk az ítéletek részleteiből. Az elítéltek között elvétve találtunk csak nőket, ami érthető, hiszen az embercsempészés magas büntetési tétellel fenyegetett cselekmény, amely szükség esetén agresszív fellépést igényel. A női elkövetők esetében feltételezzük, hogy inkább a háttérben tevékenykednek, például szervezési, kapcsolattartási feladatokat látnak el, így személyük sok esetben a hatóság előtt ismeretlen marad.

Az életkort az egyéb családi körülményekből következtetve az érett férfikor évtizedeiben határozhatjuk meg, hiszen az elkövetők döntő többsége még nem nős, vagy házas/élettársa van, esetleg elvált, és/vagy még gyermektelen, illetve kiskorú gyermek(ek) eltartásáról gondoskodik. Számos ítéletből – szintén az anonimizálás miatt – az állampolgárság sem derül ki, az indokolásokból ez azonban rendszerint kikövetkeztethető, illetve, ahol nem, ott a bírói gyakorlatban következetesen alkalmazott kiutasítás szankciójából következtethetünk legalább arra, hogy külföldi állampolgárról van szó. Ez leggyakrabban szerb, román, ukrán és szlovák állampolgárságot jelent, amihez rendszerint magyar nyelvismeret (is), illetve magyar etnikai hovatartozás társul. Az iskolázottság tekintetében is – mutatis mutandis – világos és viszonylag egységes kép rajzolódik ki. Az elkövetők között kis számban találunk ugyan alacsonyan iskolázottakat, akik csak a 8 áltanos iskolai osztály befejezésével büszkélkedhetnek, de többségük szakmával, vagy érettségivel és szakmával rendelkező személy, ami a cselekmény megvalósításának személyspecifikus előfeltételeire tekintettel nem meglepő. Csupán elvétve találunk közöttük felsőfokú végzettségűt.

Egyértelműen megállapítható, hogy az embercsempészési cselekmények mögött az anyagi haszonszerzés motívuma áll, az alapesetben megfogalmazott anyagi ellenszolgáltatás nélküli elkövetéssel nem találkoztunk. A legtöbb elkövető, mint jeleztük, családos és vagyonnal, általában gépkocsival és lakóingatlannal is rendelkezik, noha ezek értéke erősen szóródik. A lakóingatlanokat jellemzően jelzáloghitel terheli, amelynek törlesztése az elkövetők és családjuk számára nehézséget jelent. Tehát a bűnelkövetés motívuma sokszor strukturális kényszerhelyzetből fakad, ami felülírja a jogszabályban kilátásba helyezett büntetés elrettentő, egyben preventív hatását. Az adott bűncselekmény előkészítése költséges, a várható vagy már realizált haszon többfelé oszlik, és egyetlen akciótól nem várható kiugró vagyoni előny, ezért csak a folyamatos, üzletszerű végrehajtás kecsegtet jelentős bevétellel. Annál is inkább, mivel a déli és keleti határrégióban kevés a jól fizetett munkalehetőség vagy a sikeres vállalkozás esélye, tehát az embercsempészésben való részvétel az anyagi helyzet rövid távú pozitív megváltoztatásának lehetőségét kínálja az érintett társadalmi körben.

Ezért kevésbé meglepő, hogy a vizsgált ügyekben szereplő elkövetők jelentős része büntetett előéletű, egyszer vagy akár többször állt már bíróság előtt, rendszerint vagyon elleni vagy egyéb, haszonszerzés érdekében elkövetett bűncselekmények (pl. orgazdaság, hulladékgazdálkodás rendjének megsértése, adócsalás vagy jövedéki cselekmények, illetve korábbi embercsempészési vagy emberkereskedelmi cselekmények) miatt. Így a vizsgált elkövetők jelentős része visszaeső vagy különös visszaeső,³³ ami az ítéletek súlyosságában is tükröződik.

Szervezettség

Az embercsempészés területén, ahogy fentebb utaltunk rá, viszonylag ritkán fordul elő magányos elkövető, hiszen ez a tevékenység magas szintű szervezettséget, nagyfokú körültekintést, kooperativitást, pontosságot igényel. A feldolgozott akták alapján megállapítható, hogy a mai szervezettség jellemzői egybevágnak a 2008 végén kimutatott jellemzőkkel. Míg a társtettesnek minősülő elkövetők³⁴ – bár kapcsolatban állnak szervezett csoportokkal –, alkalmilag folytatnak ilyen tevékenységet, addig kisebb, de jól szervezett 3-5 fős csoportok folytatólagosan és üzletszerűen tevékenykednek, és szorosabb-lazább kapcsolatban állnak magasabban szervezett nemzetközi bűnszervezetekkel is. Ezekben az esetekben az ítéletek rendre utalnak a büntetőeljárás során ismertté nem vált, de minden bizonnyal létező résztvevőkre. Végül, de legkevésbé sem utolsó sorban találkozunk a 8-20 fős, magasan szervezett, aprólékos munkamegosztásban tevékenykedő bűnözői hálózatokkal, amelyek részben nemzetközi hálózatok megbízásából, részben saját elhatározásból, saját tervezésben, szervezésben és kivitelezésben tevékenykedtek.

Az embercsempész csoportok szinte minden esetben nemzetiségi és állampolgársági tekintetben kompozit jelenségek. Tagjaik magyar és valamely szomszédos állam vagy több szomszédos állam polgáraiból állnak, nemegyszer kettős állampolgárok, ennek megfelelően kétnyelvűek, olykor mindkét nyelvet anyanyelvi szinten értik és beszélik. Hozzájuk csatlakoznak a migrációs körből kikerülő személyek, például afgánok, törökök, arabok, akik nem csak valamelyik tranzit- vagy befogadó ország nyelvét, de a csempészetet igénylő egyes migránsok/migránscsoport(ok) nyelvét is elfogadható szinten ismerik.

Az embercsempészés bűntette miatt elítélt, bűnszervezetben részt vevő vádlottak a bűnszervezetben történő elkövetés esetére kilátásba helyezett igen súlyos jogkövetkezményeknél általában enyhébb büntetésben részesültek (3-4 év fegyházban letöltendő szabadságvesztés-büntetés). A középmértéket el nem érő büntetés kiszabását az ügyészség minden esetben kifogásolta fellebbezésében. Ilyen és ehhez hasonló indokolásokkal találkozhattunk: „Kétségtelen tény, hogy az első fokon eljárt bíróság a középmérték alatt állapította meg a szabadságvesztés büntetések tartamát – amelyet az ítélőtábla álláspontja szerint indokolt a tekintélyes időmúlás, még akkor is, ha az ilyen jellegű bűncselekményeknek a felderítése és a büntetőeljárás lefolytatása hosszabb időt vesz igénybe –, azok lényeges súlyosítása nem indokolt.”³⁵

A védelem és a vádlottak legtöbb esetben fellebbezéseikben a bűnszervezetben elkövetés tényét vitatták, hiszen ez már önmagában is rendkívül súlyos jogkövetkezményekkel jár (megemelkedett büntetési tétel, feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárása stb.). Más bűncselekmények esetében ez az érvelés sokszor eredményre vezet, azonban embercsempészésnél kevésbé. Az embercsempész tevékenység a jogalkalmazók szerint is szükségszerűen feltételezi a szervezettséget, összehangoltságot, a pontos feladatmegosztást, amelyek mind a bűnszervezetben elkövetés tárgyi ismérvei. Enélkül ez a bűncselekmény szinte kivitelezhetetlen lenne, mint ahogyan a Szegedi Ítélőtábla is megfogalmazta: „A nemzetközi embercsempészet már jellegéből fakadóan is szervezettséget feltételez.”³⁶

A védők és a vádlottak gyakran hivatkoztak arra, hogy a vádlottaknak nem volt tudomásuk arról, hogy bűnszervezethez tartoznak, és ennek keretében követik el az embercsempészés bűntettét. Ezeket a hivatkozásokat – az egyéb bizonyítékok fényében – a bíróság többnyire elutasította. Erre példa: „Az elkövetésben részt vevő személyek számából, az elkövetés szervezett körülményeiből, a feladat megosztásából a vádlottaknak tudniuk kellett, hogy bűnszervezet tagjaként vesznek részt a bűncselekmény elkövetésében. Valamennyi vádlott a szállítások alkalmával tisztában volt azzal, hogy a külföldi állampolgárok a magyar határt engedély nélkül és meg nem engedett módon kívánják átlépni, illetve hogy ők ehhez nyújtanak segítséget.”³⁷

Az „összehangolt működés” a bűnszervezet fogalmi összetevője, amely tartalmát tekintve nem más, mint a benne cselekvő személyek egymást erősítő hatása. Ugyanakkor az összehangoltság meglétének nem feltétele a bűnszervezetben cselekvők közvetlen kapcsolata, a más cselekvése, illetve a más cselekvők kilétének konkrét ismerete (BH 2009. 96.)

A bűnszervezetben elkövetés megállapítható akkor is, ha a terhelt csupán alkalomszerűen, vagy akár egyetlen alkalommal követte el az embercsempészés valamely alakzatát, ha „a végrehajtás körülményeiből – különösen a konkrét magatartás mások megelőző vagy további láncolatos cselekményeit feltételező jellegéből, ezek szükségszerű és ezért előreláthatóan bekövetkező eseményeiből lehet következtetést vonni arra, hogy az alkalomszerű tettes (részes) cselekménye megvalósításakor a bűnszervezetbeni elkövetést felismerte […] Ny. T. II. r. vádlott is tisztában volt azzal, hogy külföldiek tiltott határátlépéséhez fog segítséget nyújtani, anyagi ellenszolgáltatás ellenében, többedmagával, szervezett körülmények között, hiszen az I. r. vádlott útmutatásainak megfelelően valóban felvette a gépkocsijába az oda érkező menekülteket, majd őket az a-i tanyájára szállította, ahol megjelent az I. r. vádlott is az eljárás során ismeretlenül maradt társaival. Tudott arról is, hogy R. F. I. r. vádlott telefonon egyeztetést folytatott egy ismeretlenül maradt embercsempésszel, majd további instrukciókat kapott az I. r. vádlottól a migránsok A-ba szállítására. Ekként Ny. T. II. r. vádlott tisztában volt azzal, hogy milyen feladatot vállal, azért milyen ellenértéket kap, továbbá azzal is, hogy cselekménye több személyből álló szervezett csoport működéséhez kapcsolódik”³⁸ .

Az elkövetés módja

A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy a legtöbb ítéletben az elkövetőket társtettesként, bűnszervezetben vagy annak megbízásából, vagyoni haszonszerzés érdekében, folytatólagosan elkövetett embercsempészés bűntette miatt ítélték el. A társas formában (bűnszövetség, bűnszervezet) megvalósított cselekmény mellett a fentieken kívül rendszeresen megjelenik egy vagy több minősítő körülmény (például sanyargatás), esetleg az összes minősítő körülmény egyszerre, valamint egyéb súlyos kísérő bűncselekmények, mint emberölés, súlyos testi sértés, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény, kiskorú veszélyeztetése, hivatali vesztegetés, zsarolás stb.

A védői érveléssel szemben több ítélet is hangsúlyozta, hogy az embercsempészés bűncselekménye nem csupán az államhatáron vagy annak közvetlen közelében követhető el, hanem szinte bárhol, amennyiben az adott tevékenység az államhatár jogellenes való átlépését segíti elő. A segített személyek a belső határon csak harmadik országbeli állampolgárok lehetnek, mivel az uniós állampolgárok rendelkeznek a szabad mozgás jogával, és az nem az úti okmányukon, személyi igazolványukon alapul, hanem az állampolgárságukból következik.³⁹

A csempészett személy sanyargatásával elkövetésre példa a következő ítéleti indokolás: „A XXX-XX forgalmi rendszámú kisteher-gépkocsi rakterének 1,30 cm-es belmagassága nem tette lehetővé a szállított személyek számára a felállást, az egymást fedve elhelyezkedés jelentősen korlátozta, az alulra szorult személyeknél teljességgel meg is akadályozta a járművön belüli helyzetváltoztatást. E kényszertesthelyzetek már rövid idő elteltével perifériás keringésromláshoz, a végtagok fájdalmassá válásához, zsibbadásos panaszokhoz vezethettek, a légmozgásra kedvezőtlenül hatottak. A migráns személyeknek e körülmények közötti szállítása jelentős testi, lelki gyötrelemmel járt.”⁴⁰ Az I. r. vádlott jogerősen 3 év 6 hónap, a II. r. vádlott 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés-büntetésben részesült.

Ítélkezés

Az ítéletekben szereplő büntetések és egyéb jogkövetkezmények elemzése során következetes ítélkezési gyakorlatnak lehettünk szemtanúi. A differenciált büntetéskiszabási gyakorlat elsősorban az önálló elkövetők, a kis csoportban tevékenykedők és a nagy létszámú bűnszervezetek tagjainak megítélése vonatkozásában mutatkozik meg. Az első bűntényes önálló elkövetők, valamint bűnsegédek esetében a bírák több megértést mutatnak és enyhébb büntetést szabnak ki, így körükben gyakran előfordul, hogy az egyébként következetesen alkalmazott végrehajtandó szabadságvesztés-büntetést felfüggesztik, és az elítéltet próbára bocsátják.

Bűnszervezetek esetében, az abban részt vevő elkövetőkre az adott cselekmény vonatkozásában kiszabható büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik, és ebből számolandó vissza a középmérték. Ezekben az esetekben a szabadságvesztés-büntetés fegyházfokozatban hajtandó végre, és a feltételes szabadulás lehetősége kizárt. Mint fentebb említettük, a szigorú törvényi rendelkezések ellenére a bűnszervezetben tevékenykedő csoportosulások esetében sem feltétlenül találkoztunk szigorú büntetésekkel.

A legtöbb elkövető az embercsempészést vagyoni haszonszerzés végett⁴¹ és az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva⁴² valósítja meg, amely cselekmények 2-8 év szabadságvesztéssel fenyegetettek. Gyakori az üzletszerű elkövetés⁴³ is, amely már a súlyosabban, 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha még hozzávesszük a bűnszervezetben elkövetés megállapítását, amely alapján a büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik, akkor az eredeti középmérték helyett – amely jelen bűncselekménynél 5 év, illetve 7,5 év lenne – 9 év, illetve 12,5 év lesz az irányadó. Ehhez képest legjellemzőbb a kettő és négy év közötti letöltendő szabadságvesztés-büntetés, természetesen a feltételes szabadon bocsátás lehetőségének kizárásával. Számos esetben a szabadságvesztés eléri a 6-7 évet, illetve találkoztunk a magas fokú bűnügyi szervezettségre és a halmazatokra tekintettel hozott 8-10 éves fegyházbüntetéssel is.⁴⁴

Ha bebizonyosodik a bűnszervezethez kapcsolódás, a törvénynek megfelelően fegyházban letöltendő büntetést szabnak ki. A magyar és egyes külföldi elkövetők esetében a büntetés része a közügyektől eltiltás, és/vagy más jelentős joghátrányt okozó tilalom, mint például a gépjárművezetéstől eltiltás a szállítók esetében.

A külföldi elkövetőket szinte kivétel nélkül kiutasítják Magyarország területéről, a kiutasítás hossza általában négy év, de gyakran ennél hosszabb időtartamot is megállapít a bíróság. Ehhez járul még – legalábbis magyar elkövetők esetében – az általában jelentős összegű pénzbüntetés kiszabása és vagyonelkobzás alkalmazása is.

A kiszabott büntetés szigorúságát elsősorban az embercsempészés bűncselekmény elkövetésének rendszeressége, a bűnszervezetben való tevékenykedés időtartama, a részvétel minősége és az elkövetési mód határozza meg. A csempészett személy sanyargatásával megvalósuló cselekményeket súlyosabban büntetik, mint az ugyanolyan büntetési tétellel fenyegetett és gyakran előforduló üzletszerű elkövetést. Ezt indokolhatja, hogy a szándékosan okozott testi-lelki szenvedést eredményező bűncselekmény erkölcsileg sokkal inkább elítélendő. A hosszabb ideje tevékenykedő elkövetőkkel szemben súlyosabb szankciót alkalmaz a bíróság, a hosszabb időtartamot mintegy súlyosító körülményként értékeli, bár ez expressis verbis nem feltétlenül jelenik meg az ítéletekben. A rendszeresen, nagyobb anyagi hasznot szerző terheltek is keményebb büntetésre számíthattak. Természetesen a részvétel módja is befolyásolta a büntetés hosszát: a „csak” bűnsegédi minőség lényeges enyhítő körülményként szerepelt a vizsgált ügyekben. Miután a bűnszervezetben történő elkövetés feltétele a nemzetközi embercsempész hálózatok működésének, ezen bűncselekmény esetében a bűnszervezet ténye kevésbé volt meghatározó és „különleges” körülmény más bűncselekményekhez képest.

Esettanulmányok

Példa az enyhe ítélkezési gyakorlatra

Az alábbi ítélet a viszonylag enyhe elbírálásra mutatunk példát.⁴⁵ Ebben az ügyben a másodrendű vádlott és védője nyújtott be fellebbezést az elsőfokú ítélet ellen, ezért csak ennek a terheltnek az adatait ismertük meg részletesebben a jogerős másodfokú ítéletből.

A tényállás szerint az I. r. és a II. r. terheltek megállapodtak az eljárás során isme-retlenül maradt megbízójukkal abban, hogy I. r. terhelt személyenként száz euróért 1. hely külterületéről 2. helyig, míg a II. r. terhelt kétszáz euróért 1. hely kül-területéről Ausztriába, Bécsbe szállít migráns személyeket. A Készenléti Rendőrség járőrei 2015. február 28. napján a kora reggeli órákban intézkedés alá vonták az I. r. terhelt által vezetett, bérelt gépjárművet, majd ezt követően a II. r. terhelt által vezetett, szintén bérelt gépjárművet. Az intézkedés során a két terhelt által vezetett gépjárműben összesen hét fő, magát iraki állampolgárságúnak valló migráns személyt találtak, akik korábban a szerb-magyar zöldhatáron keresztül illegális módon, más embercsempészek segítségével érkeztek Magyarországra.

1. r. terhelt szerb anyanyelvű szerb állampolgár, legmagasabb iskolai végzettsége szakközépiskola, előzetes letartóztatását megelőzően élelmiszer-értékesítéssel foglal-kozott, amelyből havonta 700-800 euró jövedelme származott. Elvált, egy kiskorú gyermek tartására köteles, a tartásdíj mértéke 17 000 dinár havonta. Vagyonát képezi egy motorkerékpár, egyebekben vagyontalan, büntetlen előéletű.

A bíróság jogerős ítéletében a terhelteket bűnösnek mondta ki embercsempészés bűntettében mint társtetteseket és ezért II. r. vádlottat egy év tíz hónap szabadság-vesztésre és négy év Magyarország területéről kiutasításra ítélte (I. r. vádlott büntetését nem ismerjük meg a jogerős, anonimizált ítéletből). A szabadságvesztés végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette.

Látható, hogy az egyszeri, nem bűnszervezetben történő elkövetés, a büntetlen előélet, és a rendezett életvitel viszonylag enyhe ítéletet eredményezett.

Példa a nem bűnszervezetben, de csoportban elkövetett embercsempészés esetében érvényesülő ítélethozatalra

A kisebb csoportok esetében érvényesülő enyhébb ítélethozatali praxisra nyújt példát az az ítélet, amely egy ötfős külföldi (az anonimizálás miatt nem megállapítható, de feltehetőleg osztrák) csoport ügyében született. A vádlottakat társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében találták bűnösnek.⁴⁶ Az ítélet szerint mind az öt elkövető cselekménye kimerítette a Btk. 353. § (2) bekezdés a) és b) pontjaiban foglalt szabályozás tartalmát, vagyis tevékenységük célja vagyoni haszonszerzés volt és az államhatár illegális átlépéséhez több személynek nyújtottak segítséget, azonban a vádban⁴⁷ szereplő, a csempészett személy sanyargatásával, üzletszerűen és bűnszövetségben minősítés nem állta meg a helyét. Az ügy érdekessége, hogy két elkövető is felsőfokú végzettségű, az egyikük jogász volt. Elkövetésük módjában a profi és amatőr elemek egyaránt megtalálhatók.

A megállapított tényállás szerint a vádlottak 2016. június 1-jén az esti órákban a Keleti pályaudvar környékéről az I. r. vádlott által vezetett személygépkocsival és II. r. vádlott által vezetett másik gépkocsival indultak el az osztrák-magyar határ irá-nyába. I. r. vádlott mindvégig a II. r. vádlott gépkocsija előtt haladt az útirány kijelö-lése és az esetleges közúti ellenőrzésekre való figyelmeztetés céljából. A II. r. vádlott gépjárműjének 11 m³ légterű rakterében 5 fő pakisztáni és 22 fő afgán (egy fő gyermek), korábban Magyarországon nyilvántartásba vett és kötelező tartózkodási helyre kijelölt és onnan engedély nélkül távozott migráns személy helyezkedett el. Mindenkinek volt ülőhelye és az út során vízzel és élelemmel is el voltak látva. A friss levegőt a vezető oldalán lehúzott ablak biztosította. A raktér egyik oldalajtaja csak belülről volt nyitható. II. r. vádlott a személyek szállításáért a korábban megbeszéltek szerint 50 000 forint javadalmazásban részesült volna. A szállított személyeknek az út 2-300 eurós díjat jelentett, amit a célállomásra érkezést követően, illetve részben a szállító ukrán állampolgároknak kellett volna megfizetni. Azonban az I. r. vádlott által vezetett gépkocsit útközben rendőri intézkedés alá vonták, ezzel egyidőben elle-nőrizték a II. r. vádlott által vezetett gépkocsit is, amely során a gépjármű rakterében megtalálták a 27 fő külföldi személyt.

Feltételezhető volt, de kétséget kizáróan nem sikerült megállapítani, hogy a vád-lottak – és a nyomozás során ismeretlenül maradt további társaik – egy olyan, kettőnél több személyből álló, szervezetten működő csoport tagjai voltak, akik 2016. évben megállapodtak abban, hogy rendszeres haszonszerzésre törekedve tartósan közreműködnek harmadik országbeli, úti okmányokkal nem rendelkező, az országba illegálisan érkező személyeknek az osztrák, illetve horvát határhoz történő elszállításában, így nyújtva nekik segítséget az államhatár meg nem engedett módon történő átlépéséhez, majd az Európai Unió belsőbb országaiba való illegális továbbutazásukhoz. A bűnözői csoport tagjai a szállításokért a migránsok-tól valamennyi esetben változó összegű díjakat kértek, amelyet a szállításokat köve-tően egymás közt – az előzetes megállapodásuknak megfelelően – szétosztottak. I. r. és V. r. vádlottak gépkocsikat bocsátottak a bűnözői csoport rendelkezésére a szállítások lebonyolításához, illetve biztosításához. Valamennyi vádlott legalább három vagy több esetben szállított migránsokat, feltehetően összesen több mint 50 főt, az osztrák és horvát határ közelébe.

Mindezekkel szemben csupán annyit lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy az ügy vádlottjai egymást ismerték, előfordult, hogy közösen, egy autóban utaztak be Magyarország területére, vagy tartózkodtak az ún. Schengeni övezetben.

számú táblázat:

A vádlottak személyi körülményei és a kiszabott büntetés

vádlott	családi állapot	iskolai végzettség	büntetlen előélet	van rendszeres jövedelme	büntetéskiszabás (fő büntetés)
I. r.	nős, 2 kk. gyermek	középfokú		X	3 év 3 hó börtön
II. r.	elvált, 3 kk. gyermek	felsőfokú	X	X	2 év 8 hó börtön
III. r.	nős, 2 kk. gyermek	felsőfokú	X	X	2 év 9 hó börtön
IV. r.	nőtlen, nincs gyermeke	középfokú	X	X	2 év 6 hó börtön
V. r.	elvált, nincs kk. gyermeke	középfokú	X	X	2 év 6 hó börtön

A letöltendő börtönbüntetések mellett valamennyi vádlottat eltiltották a köz-ügyek gyakorlásától és kiutasították őket Magyarország területéről: elsőrendű vádlottat 5 évre, harmadrendű vádlottat 4 évre, míg a többieket 3 év idő-tartamra. Feltételezésünk szerint a vádlottak büntetlen előélete – kivéve az elsőrendű vádlottnál –, valamint rendezettnek tűnő családi és egzisztenciális hátterük, iskolai végzettségük szintén szerepet játszhatott a középmérték alatti büntetések kiszabásában.

Példa a bűnszervezet tagjaként elkövetett embercsempészés terheltjeinek büntetésére: a differenciált büntetéskiszabás jellegzetességei

Harmadik jogesetünk a nagy és jól szervezett, részletes munkamegosztásban tevékenykedő bűnszervezetekre mért büntetések jellegzetességeit szemlélteti.⁴⁸ A bűnösséget megállapító ítélettel zárult büntetőügyben 25 terhelt ült a vád-lottak padján.

A tényállás szerint a vádlottak egymás tevékenységéről tudva, közösen, rendszeres vagyoni haszonszerzés végett embercsempészéssel foglalkozó bűnszervezet tagja-ként – II. r., XXI. r., XXIII. r., XXIV. r. és XXV. r. vádlottak kivételével, akik nem üzletszerűen és nem az embercsempészést végrehajtó bűnszervezet tagjaként vettek részt a cselekményekben – arra vállalkoztak, hogy Szerbiából Magyarországra az államhatárt meg nem engedett módon, gyalogosan, a zöldhatáron keresztül szerve-zetten átsétáló migránsoknak segítséget nyújtanak abban, hogy őket Magyarorszá-gon keresztül az Európai Unió mélységi területére, Ausztriába szállítják. Az egyes feladatokat (gépjárművek beszerzése, előfutás, szállítás, telefonos kapcsolattartás stb.) pontosan meghatározták és egymás között szétosztották, valamint a szervezet irányítói koordinálták a tagok működését. A bűnszervezet tagjaként tevékenykedő vádlottak legalább 60 alkalommal segítettek az illegálisan érkező bevándorlóknak az Európai Unióba való továbbjutásban.

számú táblázat:

A differenciált büntetéskiszabási gyakorlat tükröződése a konkrét ügyben

vádlott	állampolgárság	társtettes	folytatólagos	bűnszervezetben	büntetéskiszabás
I. r.	szerb-magyar	X	X	X	4 év 8 hó fegyház
II. r.	magyar	X	X		2 év börtön
III. r.	magyar	X	X	X	3 év fegyház
IV. r.	magyar	X	X	X	2 év fegyház
V. r.	magyar	X	X	X	3 év 1 hó 10 nap fegyház
VI. r.	magyar	X	X	X	3 év 1 hó 10 nap fegyház
VII. r.	szerb	X	X	X	3 év 6 hó fegyház
VIII. r.	szerb	X	X	X	2 év 5 hó 8 nap fegyház
IX. r.	szerb	X	X	X	3 év 6 hó fegyház
X. r.	szerb	X	X	X	2 év 7 hó 16 nap fegyház
XI. r.	magyar	X	X	X	2 év 8 hó fegyház
XII. r.	magyar	X	X	X	2 év 6 hó fegyház
XIII. r.	magyar	X	X	X	2 év 4 hó fegyház
XIV. r.	magyar	X	X	X	2 év 6 hó fegyház
XV. r.	magyar	X	X	X	2 év 6 hó fegyház
XVI. r.	magyar	X	X	X	2 év 5 hó fegyház
XVII. r.	magyar	X	X	X	2 év fegyház
XVIII. r.	magyar	X	X	X	3 év 10 hó fegyház
XIX. r.	magyar	X	X	X	2 év 8 hó fegyház
XX. r.	magyar	X	X	X	2 év 4 hó fegyház
XXI. r.	magyar	X			1 év 6 hó felfügg. börtön
XXII. r.	román	X		X	2 év 4 hó fegyház
XXIII. r.	magyar	X			1 év 2 hó felfügg. börtön
XXIV. r.	magyar	X			1 év felfügg. börtön
XXV. r.	magyar	X			1 év felfügg. börtön

Azokat, akik a bűncselekményeket bűnszervezetben követték el, fegyházfoko-zatban letöltendő szabadságvesztésre ítélték, a törvényi rendelkezésekből adó-dóan a feltételes szabadságra bocsátás kizárásával. Esetükben a társtettesség és a folytatólagosság szintén megállapítható volt. Négy vádlott embercsempész tevékenysége nem bűnszervezetben és nem folytatólagosan, csupán egy alka-lommal valósult meg, ők felfüggesztett börtönbüntetésben részesültek. A nem bűnszervezetben, de több alkalommal (folytatólagosan) embercsempészést el-követő vádlott letöltendő börtönbüntetést kapott. A külföldi állampolgárságú vádlottakat határozott időre kitiltották Magyarország területéről (5-8 évre).

A bemutatott ügyek alapján differenciált bírói gyakorlatnak lehetünk tanúi. A bíróság a büntetés kiszabása során jelentős különbséget tesz aszerint, hogy bűn-szervezetben vagy azon kívül valósították-e meg a bűncselekményeket, milyen szerepet játszottak az egyes elkövetők a bűncselekmény vagy bűncselekmény-sorozat elkövetésében. Ezen kívül a fontos szempont volt még, hogy egy vagy több alkalommal (folytatólagosság) szegték-e meg a törvényt.

Összefoglalás

Kutatásunkban a 2015-ben bekövetkezett migrációs válságot követő ítélkezési gyakorlatot elemeztük az embercsempészés bűncselekményének vonatkozá-sában. A vizsgált ítéletek anonimizáltak voltak, ezért sok esetben nem adtak egyértelmű felvilágosítást az elkövetők neméről, koráról és állampolgárságáról, így ezekre csak következtetni tudtunk az ítéleti indokolásban foglaltakból. Az azonban kimutatható volt, hogy az elítéltek között kevés női elkövetővel talál-koztunk, amelyet a bűncselekmény magas kockázatával, valamint a fizikailag és lelkileg is rendkívüli megterheléssel járó megvalósítással magyaráztunk.

Az elkövetők döntő többsége felnőtt fiatal férfi, akiknek jelentős része egyedülálló. Sokuknak nem volt gyermeke, más részük kiskorú gyermekek eltartásáról gondoskodott. Állampolgárságukat tekintve leggyakrabban szerb, román, ukrán és szlovák, de részben magyar etnikai hovatartozású elkövetők-kel találkoztunk, akik jellemzően magyar nyelvismerettel (is) rendelkeztek. Az elkövetői csoportok tagjaiként megjelentek migrációs hátterű személyek is, főként afgánok, törökök, arabok, akik a tranzit- vagy befogadó ország és a csempészett személyek nyelvét is elfogadható szinten ismerik.

Az elkövetők többsége szakmával és/vagy érettségivel rendelkező személy volt, de akadt közöttük felsőfokú végzettségű is. Jellemzően vagyonnal, gépkocsival és lakóingatlannal is rendelkeztek, amelyeket azonban jelentős összegű hitel terhelt. Ennek törlesztése általában túlzott terhet rótt a csalá-dokra, így a bűnelkövetés az anyagi kényszerhelyzetre vezethető vissza. Miu-tán az embercsempész bűnelkövetői csoportosulások fenntartása, valamint a megvalósítás jelentős költségekkel jár, a bűncselekményből származó egy főre jutó haszon alkalmakra lebontva nem tekinthető magas összegűnek. A nagyobb bevétel megszerzése megköveteli a bűnelkövetésben való rendszeres részvételt.

A vizsgált ügyekben szereplő elkövetők jelentős része büntetett előéletű volt, korábban is ugyanilyen vagy haszonszerzésre irányuló bűncselekmények el-követése miatt álltak bíróság előtt.

A bemutatott körülmények fényében természetesen nem meglepő, hogy az embercsempészés bűncselekmény motívuma minden esetben az anyagi haszonszerzés volt, így az embercsempészés alapesetével a vizsgált ügyek között nem találkoztunk, míg a legtöbb terhelt az embercsempészést több ember illegális államhatár-átlépéséhez segítséget nyújtva követte el. Gyakori volt az üzletszerű elkövetés is.

A nemzetközi embercsempész hálózatok mindenképpen, de a kisebb taglétszámot felölelő, embercsempészéssel foglalkozó csoportosulások is szükségszerűen megkövetelik a magas szintű szervezettséget, nagyfokú körültekintést, feladatmegosztást, kooperativitást, pontosságot. Erre tekintettel a bűnszervezetben elkövetés megállapításának mellőzése tekinthető kivételnek az ítélkezési gyakorlatban. Miután a bűnszervezetben elkövetés megállapítása súlyos jogkövetkezményeket von maga után, a védelem és a vádlottak legtöbb esetben fellebbezéseikben a bűnszervezetben elkövetés tényét vitatták. Míg más bűncselekmények esetében ez az érvelés sokszor hatékony, illetve a bíróságok is nehezebben állapítják meg bűnszervezet fennállását, addig az embercsempészésnél ez az általános és a fellebbezési kifogások is kevésbé vezetnek eredményre.

A bűnszervezet létének cáfolata mellett a védők és a vádlottak gyakran hivatkoztak arra, hogy a vádlottaknak nem volt tudomásuk arról, hogy bűnszervezethez tartoznak és ennek keretében követik el az embercsempészés bűntettét, azonban ezeket a hivatkozásokat – az egyéb bizonyítékok fényében – a bíróság többnyire elutasította.

Gyakori védekezés volt a nem rendszeres, akár csak egy alkalommal történő elkövetésre hivatkozás is, amely szintén a bűnszervezettől való távolmaradást igyekezett bizonyítani. Azonban a bírói gyakorlat ebben a kérdésben is egységesnek tekinthető, mivel a bírák ezt az érvelést is következetesen elutasították. Az ítéletekben kifejtett álláspont szerint a bűnszervezetben elkövetés megállapítható akkor is, ha a terhelt csupán alkalomszerűen, vagy akár egyetlen alkalommal követte el az embercsempészés valamely alakzatát, ha a végrehajtás körülményeiből erre lehet következtetni.

Sok esetben az embercsempészés mellett halmazatban egyéb bűncselekmények is megjelentek, mint például a súlyos testi sértés, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény, kiskorú veszélyeztetése, hivatali vesztegetés, zsarolás stb. A migránsoknak a szállítás során bekövetkező halálával járó esetekben szándékos emberölés bűntettét állapították meg.

A differenciált büntetéskiszabási gyakorlat elsősorban az önálló elkövetők, a kiscsoportban tevékenykedők és a nagy létszámú bűnszervezetek tagjainak megítélése vonatkozásában mutatkozik meg. Az első bűntényes önálló elkövetők és a bűnsegédek esetében következetesen enyhe szankciót alkalmaztak, ti-pikusan felfüggesztett szabadságvesztést.

A szigorú törvényi rendelkezések ellenére az embercsempészés bűntettében bűnös, bűnszervezetben elkövető vádlottak első fokon viszonylag enyhe büntetésben részesültek (3-4 év fegyházban letöltendő szabadságvesztés-büntetés), amit az ügyészség minden esetben kifogásolt a fellebbezésében. A másodfokú bíróság határozatai vegyes képet mutatnak, hasonló arányban találhatunk helybenhagyó, enyhítő és súlyosító döntéseket. Mindebből differenciált, a konkrét ügy valamennyi körülményét figyelembe vevő ítélkezési gyakorlatra következtethetünk.

A külföldi elkövetőket legalább négy év időtartamra kiutasították Magyarország területéről. A magyar elkövetők esetében általában jelentős összegű pénzbüntetés kiszabására és vagyonelkobzás alkalmazására is sor került.

A kiszabott büntetés súlyossága tipikusan a megvalósítás rendszerességétől, a bűnszervezetben való tevékenykedés időtartamától, a részvétel minőségétől és az elkövetési módtól függ. A hosszabb ideje tevékenykedő, a rendszeresen, nagyobb anyagi hasznot szerző elkövetők keményebb büntetésre számíthattak, a bűnsegédi minőség pedig lényeges enyhítő körülményként szerepelt a vizsgált ügyekben. A humanitárius szempontok a csempészett személy sanyargatásával megvalósuló cselekmények vonatkozásában érhetők tetten, hiszen ezeknél a bíróságok rendre súlyosabb büntetéseket szabtak ki, mint az ugyanolyan büntetési tétellel fenyegetett és gyakran előforduló üzletszerű elkövetés esetében.

Összességében megállapítható, hogy a 2015-ös migrációs válság, valamint az embercsempészéshez fűzött büntetési tétel felemelése alapvetően nem eredményezett szigorúbb büntetéskiszabási gyakorlatot. Feltehetően az elfogott és elítélt bűnelkövetők tipikusan nem a bűnszervezetek vagy akár kisebb csoportosulások csúcsán álló vezetők voltak, hanem a hierarchia alacsonyabb fokán álló résztvevők. Az ítéletekben megállapított elkövetési magatartások, illetve maguknak az elkövetőknek a személyi körülményei sokszor szintén hányatott sorsokról, rendkívül nehéz élethelyzetekről tanúskodtak, amelyeket a bíróság is figyelembe vett a büntetések kiszabása során. Mindazonáltal a vizsgált ítéletekből egy egységes szemlélet rajzolódott ki, ugyanakkor a konkrét ügyeknek megfelelő, differenciált jogalkalmazói gyakorlatnak lehettünk tanúi.

Póczik Szilveszter PhD, tudományos főmunkatárs, OKRI; Bolyky Orsolya PhD, osztályvezető-helyettes, tudományos főmunkatárs, OKRI; Sárik Eszter PhD, tudományos főmunkatárs, OKRI

Külföldi bűnelkövetők Magyarországon és a 2015-ben kezdődött migrációs válság

Szerző(k): Póczik Szilveszter, Bolyky Orsolya, Sárik Eszter

A 2015-ben kezdődött menekültügyi, illetve a későbbiekben egyre inkább áradatszerű népmozgalomnak mutatkozó általános migrációs válság elsődleges és másodlagos társadalmi hatásai egész Európában ráirányították a figyelmet az igazgatási szempontból külföldi, átutazó, bevándorló, majd tartósan letelepedő népesség bűnelkövetési és áldozattá válási jellegzetességeire, valamint az állampolgárságot nyert egykori migránsok és utódgenerációik kriminológiai sajátosságaira. Emellett kihatottak a nyilvános médiákban folyó társadalmi diskurzusokra is. A német nyelvű országokban például korábban általános volt a „félelem, hogy a külföldiek bűnözésével összefüggő speciális problémák tematizálása a faji előítéleteket és idegenellenességet táplálja”¹ . Mára azonban az elhallgatások falát áttörve egy német elemző azt hangsúlyozza, hogy „…helytelen a külföldiek nyilvánvalóan aránytalanul magas bűnözését és az azzal összefüggő problématömeget szépítgetni vagy tabusítani”² . Magyarországon ezzel ellentétes dilemma jelentkezik. A külföldiek bűnelkövetésével kapcsolatos kommunikáció egyáltalán nem szépítget, hanem nyíltan deklarálja, sőt talán túl is hangsúlyozza annak veszélyességét, ezért inkább az a kérdés, nem mutatkoznak-e túlzott bűnözési félelmek e részterület kapcsán.

Az alábbi tanulmányban a külföldiek bűnözésének legfontosabb magyarországi vetületeit térképeztük fel. A rendszerváltást követően a külföldi bűnelkövetők szerepe a magyarországi bűnözés teljes vertikumában a kriminál-statisztikai adatokból kiindulva nem nevezhető jelentősnek. Dolgozatunk első részében a rendszerváltástól a 2007/2008-ban kibontakozó gazdasági válság időszakáig vizsgáljuk a külföldi bűnelkövetők aktivitását hazánkban. Ezt követően kitekintünk a 2008–2014 időszakra, azt vizsgálva, hozott-e a gazdasági válság szerkezeti átalakulást a külföldi állampolgárok bűnelkövetésében. A tanulmány második részében a külföldiek által megvalósított határzárral kapcsolatos bűncselekmények alakulását vesszük nagyító alá.

A 90-es évek közepétől az ezredfordulóig – az 1998. évi csúcsot megelőzően és követően – évente országosan mintegy 400-500 ezer bűncselekményre derült fény. Az összbűnözés volumene az 1998-as csúcs után – legalábbis a statisztika szerint – folyamatosan csökkent. Az ismertté vált cselekmények száma 2000-ben 450 000-re, 2004-ben 420 000-re esett vissza. A statisztikai csökkenés néhány éves stagnálás után kisebb hullámzással színesítve folytatódott.

számú ábra: Bűncselekmények számának alakulása 2007–2016 között³

A rendszerváltást követő időszakra visszatekintve a statisztikai adatok nem igazolták a 90-es évek közepén a külföldiek bűnelkövetésével kapcsolatban kialakult, propagandisztikus eszközökkel külföldről és számos vonatkozásban belföldről is szított riadalmat.

A külföldi bűnelkövetők száma a rendszerváltás kezdő évétől 2006-ig csak kis mértékben, mintegy 1000 fővel emelkedett. Az ismertté vált bűncselekményeknek 2-3%-át követték el külföldiek, ami számszerűleg 10-12 ezer bűncselekményt jelentett.

A bűncselekmények számában 1990-től gyors növekedés, 1993-ban tetőzés, majd 1998–1999-ben újabb kiugrás volt tapasztalható, amely ezt követően stagnálásnak adta át a helyét. Ugyanebben az időszakban a külföldi állampolgárok által megvalósított bűncselekmények száma közel megháromszorozódott, az ún. „csúcsévben”, vagyis 1993-ban a bázisévhez mérten megötszöröződött, és megközelítette a 24 ezret.⁴ Ezek az arányok azonban nem hozhatóak összefüggésbe a hazánkba érkező külföldiek számának alakulásával, hiszen már az 1990-es években 20-30 millió beutazó látogatta meg Magyarországot évente, ami mára elérte, sőt bőven meg is haladja az évi 40 milliót.

számú táblázat: Összes bűncselekmény, a külföldi bűnelkövetők és cselekményeik száma
1989–2006 között

Év	Összes bűncselekmény	Külföldi elkövetők cselekményei	Külföldi elkövetők száma
1989	225 393	5 004	4 650
1990	341 061	6 400	5 910
1991	440 370	9 540	5 570
1992	447 222	7 192	5 740
1993	400 935	23 688	5 601
1994	389 451	12 280	5 643
1995	502 036	11 837	5 986
1996	466 050	7 999	4 773
1997	514 403	10 609	4 923
1998	600 621	12 136	7 001
1999	505 716	9 984	6 401
2000	450 673	9 816	5 767
2001	465 694	13 351	5 620
2002	420 782	7 077	4 887
2003	413 343	9 200	5 301
2004	418 883	11 893	6 513
2005	436 522	9 727	7 366
2006	425 941	10 200	5 626

Forrás: ERÜBS⁵

Az idegen állampolgárok által Magyarországon megvalósított deliktumok volumenének növekedését elsősorban a közrend elleni, az államigazgatási, valamint a vagyon elleni bűncselekmények gyakoribbá válása okozta. Így például, a külföldiek államigazgatási bűncselekményeinek száma a bázisévi hétszázról 2001-ben 4200 körülire szaporodott, vagyis meghatszorozódott. Ennek magyarázata a politikai rendszerváltással megkezdett nagyszabású társadalmi és gazdasági átalakulásokban keresendő. Az ebbe a körbe sorolt cselekménytípusok, például a tiltott határátlépés, embercsempészet, hivatali és korrupciós bűncselekmények, hatóság félrevezetése, hamis tanúzás, okirat-hamisítás, nehézség nélkül hozzárendelhetőek a lezajlott társadalmi folyamatokhoz.

Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy az ilyen cselekmények száma a 2000-es évet követően máig ismételten 1000 körüli értékre állt be.⁶

számú ábra: Külföldi elkövetők bűncselekményeinek megoszlása 1989–2005

Forrás: ERÜBS

A rendszerváltással és a globalizáció kiteljesedésével összefüggésben magyarázható a külföldi állampolgárok által elkövetett közrend elleni bűncselekmények – egyebek között a robbanóanyag vagy lőfegyver engedély nélküli birtoklása, ezekkel való egyéb visszaélés, a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése, környezetkárosítás, bűnszervezet létrehozása, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények stb. – huszonötszörösére (150-ről 3500-ra) történt növekedése, majd 3 és 6 ezer közötti ingadozása az ezredforduló után. Ezek egy része közvetlen kapcsolatba hozható a piacgazdasági átalakulás által kitermelt új gazdasági lehetőségekkel, amelyek a haszonszerzésre irányuló újfajta jogsértő magatartások számára is tágabb teret nyitottak. E cselekmények száma 1998-ban az előző évihez képest megduplázódott, majd kisebb ingadozások mellett évi 4-6 ezer között alakult.

A rendészeti tapasztalatok mellett az embercsempészés bűncselekményét mutató statisztika is egyértelműen arra utal, hogy a 90-es évek közepére megjelentek, majd az évtized végére kiteljesedtek a migrációt szervező és támogató illegális hálózatok. Szélesebb teret nyert a szervezett embercsempészés és emberkereskedelem, amelyekben elsősorban magyar, jugoszláv, köztük számos koszovói albán, valamint román, szlovák és albán állampolgár vett részt elkövetőként. Ezeknek a cselekményeknek a száma 1996-tól indult rohamos emelkedésnek: az összes ilyen bűncselekmény tendenciáját követte a külföldi elkövetők által megvalósított embercsempészési cselekmények száma is. Eközben az ismertté vált elkövetők száma szinte állandó maradt, ami egyre intenzívebb és professzionálisabb elkövetési magatartásra engedett következtetni. A fel nem derített elkövetők döntő többsége valószínűsíthetően magyar állampolgár volt, akik nehezen azonosítható nemzetközi hálózatok számára dolgoztak. Ez is egyik oka lehetett annak, hogy a bűnügyi statisztika tanúsága szerint az embercsempészési cselekmények száma öt év alatt radikálisan csökkent (2001-ben még tízezres nagyságrendet, 2006-ban néhányszáz főt, később pedig már csupán néhány tucat esetet mutat a statisztika). Az ismertté vált embercsempészési cselekmények látványos statisztikai csökkenését azonban elsődlegesen a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (régi Btk.) 2002. április 1-jétől hatályos módosítása okozta. A Schengeni Végrehajtási Egyezmény 27. cikk 1. pontjára támaszkodva, a 2001. évi CXXI. törvény 2002. június 1-jétől szigorítások mellett az embercsempészésnek azt az esetét, amikor az elkövetők az államhatár átlépéséhez több személynek nyújtanak segítséget, úgynevezett törvényi egységbe foglalva egy bűncselekménnyé tette. Ezt megelőzően az embercsempészés annyi rendbeli bűncselekménynek minősült, ahány személynek egy embercsempész vagy csoport segítséget nyújtott. A Btk. módosítása – ahogy a legfőbb ügyész 2002. évi országgyűlési beszámolója is megállapította – önmagában „majdnem hétezerrel csökkentette a bűncselekmények számát anélkül, hogy a tényleges helyzetben bármilyen változás történt volna”. A 2001-ben regisztrált 10 266 embercsempészés így 2002-ben 3639-re apadt. Ez a bűncselekmények teljes statisztikai volumenére is jelentős hatást gyakorolt. A bűncselekmények összes száma a 2001. évi 465 694-ről 2002-re 420 782-re redukálódott, vagyis összesen mintegy 45 ezerrel csökkent.⁷ Az emberkereskedelemmel kapcsolatos magyar jogharmonizáció⁸ ellenére az ilyen cselekmények felderítésében nem mutatkoztak jelentős eredmények a korábbiakhoz képest.⁹

számú táblázat: Embercsempészés: bűncselekmények és elkövetők száma 1991–2006

Év	Összes embercsempészés	Embercsempészés összes bűnelkövetője	Külföldi elkövetők cselekményeinek száma	Külföldi elkövetők száma
1991	1 225	117	1 166	102
1992	695	101	537	66
1993	207	41	92	29
1994	1 005	116	455	79
1995	983	173	788	136
1996	1 114	195	659	99
1997	1 303	221	564	100
1998	2 902	367	1 036	154
1999	6 499	559	1 916	130
2000	5 178	448	1 227	145
2001	10 266	471	3 399	159
2002	3 639	428	920	92
2003	1 481	465	284	46
2004	658	555	46	12
2005	662	523	6	13
2006	525	482	1	1

Forrás: ERÜBS

Távolról sem mellékes, hogy mely országokból érkezett a külföldi elkövetők meghatározó része. A rendszerváltás előtti időszakból elsődlegesen a szervezett bűnözés témakörében találhatunk elérhető adatokat a külföldiek által elkövetett bűncselekményekről, a rendszerváltás utáni időszakot pedig a statisztikai adatok tükrében vesszük górcső alá.

Az 1970-es évektől az utazási tilalmak fokozatos enyhülése megnyitotta az utat az illegális áruk csempészete és az ezeket forgalmazó – akkor még viszonylag alacsony szinten – szervezett bűnözői csoportok előtt. Jugoszláviából és Lengyelországból, kisebb mértékben Csehszlovákiából, kicsit később a Szovjetunióból érkező bűnözők tevékenysége és együttműködése a magyar alvilági csoportokkal felkeltette a magyar rendőri szervek érdeklődését.¹⁰ A nyolcvanas évek második felében kezdett összefonódni egyes bűnözői körök tevékenysége egyes vállalkozói csoportokéval. Az – akkori szóhasználat szerint – „vendéglátó-ipari egységekben” elszaporodtak a zseblopások és más vagyon elleni bűncselekmények, akárcsak a csalások és sikkasztások. Egyes külföldi csoportok elkezdtek védelmi pénzeket kizsarolni a vállalkozóktól. A gazdasági átalakulás tipikus kísérőjelenségeként tömegessé vált a prostitúció, a fővárosban megjelentek az illegálisan beszerzett játékgépek, illetve az ezekre épülő illegális játéktermek. Egyes külföldi bűnszervezetek, mint például a fegyverkereskedő Alili Vebbi és emberei, a 70-es évektől pihenő és búvóhelyként tekintettek Magyarországra.¹¹ Az 1990-es évek közepén terjeszkedni kezdett néhány orosz, jugoszláv és ukrán bűnözői csoport is Magyarországon, amelyek illegális nyersanyag-behozatalból, köznapi nevén „olajozásból”, kábítószer-kereskedelemből, fegyvercsempészetből és prostitúcióból, valamint lopott személygépkocsikkal folytatott üzelmekből reméltek nagy profitot. Az egyik budapesti arab csoport Magyarországon tartózkodó külföldi turisták autóit lopta rendszeresen megrendelésre, majd részben Oroszországba, részben a rijekai kikötőből hajóval Líbiába juttatta.¹² Sor került néhány leszámolás jellegű emberölésre, vagy annak kísérletére is. Az alvilági csoportok villongásaiban gyakran szerepet játszottak irányítóként vagy végrehajtóként külföldiek is.¹³ A jugoszláv polgárháború éveiben a Közép- és Közel-Keletről Nyugat-Európába érkező kábítószer szállítási útvonala egyre inkább eltolódott Magyarország felé, és hazánkon keresztül vezetett a posztszovjet kábítószer exportútja is. A szállítás részben magyar, budapesti és miskolci bűnözői csoportok közbejöttével folyt, de a tulajdonképpeni kereskedés lengyel, svéd és holland állampolgárok kezében volt. Eközben török és albán csoportok magyarországi lerakatokat és elosztóhelyeket hoztak létre.¹⁴ Így vált az ország tranzitútvonalból egyre inkább felvevő piaccá.¹⁵ A 90-es évek második felében megjelent a külföldiek által irányított prostitúciós célú emberkereskedelem is, amelyben orosz és ukrán bűnszervezetek játszották a főszerepet.

Mindezzel együtt Magyarország, részben a rendszerváltás utáni konszolidációs időszakban szigorodó szabályozók miatt, részben szűkös és alacsony profitabilitású piacként nem kínált kedvező terepet a nagystílű nemzetközi bűnözés számára. A gazdasági cselekmények száma a rendszerváltás éveiben mutatkozó magas érté-kekhez képest lassan harmadolódott: 3-4 ezerről 1-1,5 ezerre csökkent, ami persze az elkövetési módok finomodásával, nehezebb felderíthetőségével is magyarázható. A rendszerváltást követő hosszabb időszakban a külföldiek vagyon elleni cselekményeinek száma megtízszereződve évi 3-5 ezer körülire emelkedett, majd az ezredfordulót követően 2-2,5 ezer körül állapodott meg.

A rendszerváltás kezdeti időszakához viszonyítva a bűncselekmények számának alakulásából látható, hogy az elkövetésekhez hozzárendelhető etnikai csoportok rangsora átstrukturálódott. 1990-ben még a lengyel elkövetők álltak az élen részben gazdasági, közrendi és vagyon elleni bűncselekményeikkel. Hamarosan felzárkóztak mögéjük a román állampolgárok, és már 1991-től átvették a vezetést, és mindmáig őrzik vezető helyüket. A lengyelek 1997-re kiszorultak az első tízből is, ami Lengyelország gyors és határozott konszolidációjának volt köszönhető. A románok mögé 1992-ben jöttek fel a délszláv régióból, valamint Szlovákiából és Ukrajnából érkező elkövetők és váltakozva máig tartják dobogós helyüket a Romániából származók mögött.

számú ábra: A jelentősebb számban Magyarországon tartózkodó külföldiek által elkövetett bűncselekmények száma és az elkövetők származási-/lakhelye szerinti megoszlás 1995–2006

Forrás: ERÜBS

számú ábra: Romániai elkövetők cselekményei 1989–2006

Forrás: ERÜBS

A kínai elkövetők cselekményeiről 1995 óta vannak adataink. Bűncselekményeik száma lassan araszolt felfelé: 1999-ben a nyolcadik, de az ezredfordulón már a negyedik helyen álltak. Jelenleg az első tízes csoport legvégén foglalnak helyet. A külföldiek által elkövetett bűncselekmények körében jóval kisebb, de még statisztikailag értékelhető nagyságrendekkel megjelentek és máig jelen vannak a török, bolgár, moldvai, horvát, orosz, osztrák és német elkövetők is.

A rendszerváltás utáni időszakban a romániai elkövetők az összes külföldi elkövetőknek mintegy felét, az általuk elkövetett cselekmények a külföldiek által elkövetett összes cselekmény 25-30 százalékát tették ki, ami mindenképpen figyelemre méltó. Számszerűen egy körülbelül kétezer fős romániai származású elkövetői kör évi 3-4 ezer cselekményt valósított meg, tehát az egy elkövetőre jutó átlagos cselekményszám ebben a körben viszonylag stabilan kettő körül alakult. Cselekményeik száma a bázisévhez (1989: 262 deliktum) viszonyítva 1994-re 25-szörösére ugrott, de az 1994. évi kiugrást követően lefeleződött. Rendőri információk szerint az elkövetői kör professzionálisabb lett, a cselekmények a korábbiakhoz képest szervezettebbé, tervszerűbbé váltak. Az általuk megvalósított deliktumok tipikusan a vagyon elleni bűncselekmények (főként zseblopás és betörés) voltak, de ezek mellett kiemelkedtek a közrend elleni bűncselekmények – főként az embercsempészés –, valamint a közbizalom elleni bűncselekmények közül az okirat-hamisítások is. A kiscsoportokba szervezett román utazó bűnözés nagyvárosokban zseblopások, vidéken sorozatbetörések elkövetésére specializálódott, tevékenységét viszonylag magas fokú technikai felkészültség, helyismeret, szállítási kapacitás, előkészített menekülési útvonalak, helyi segítők igénybevétele jellemezte. A Romániából származó gyermek- és fiatalkorúak jelentős számban jelentek meg a 90-es években kialakult homoszexuális prostitúció kínálatában is.

2002-től az ukrán elkövetők cselekményeinek száma is egyenletesen emelkedett, és 2005-re nagyon hasonló cselekményi struktúra mellett elérte, sőt kicsivel meg is haladta a román elkövetők deliktumainak számát.

A kínai bűnelkövetők tekintetében számos téves közhiedelem élt (és él mai is) a nyilvánosságban. A kínai kereskedők már az itt tárgyalt időszakban is engedéllyel letelepedett, szabályosan üzemeltetett, számlaképes vállalkozások tulajdonosai vagy alkalmazottai voltak. Mindig és mindenhol alacsony körükben a feljelentési hajlandóság, ezért a kriminálstatisztika sehol nem ad megbízható képet bűnözésük mennyiségi és minőségi alakulásáról. Az általuk megvalósított és ismertté vált cselekmények között az államigazgatási területen legjellemzőbb volt a migrációhoz kapcsolódó jogellenes belföldi tartózkodás, az évi összes kínai cselekmény mintegy harmadát-felét kitevő közrend elleni bűncselekmények területén a migrációval és kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos okirat-hamisítás, a gazdasági területen a kisszámú, de nagy értékre elkövetetett vámfizetéssel kapcsolatos bűncselekmény, a vagyon elleni területen szintén a kereskedelem kapcsán a szerzői és szomszédos jogok megsértése. Tömegesen fordult elő hamis márkajelzésű árucikkek forgalmazása.¹⁶ Az éves átlagban elkövetett 300-400 cselekményük nem képviselt komoly nagyságrendet a külföldiek bűnelkövetésében. A kínaiak jelenléte, ahogy ez mára tagadhatatlanná vált, jelentős társadalmi és gazdasági előnyt tartogat. Kína a 21–22. század szuperhatalma lesz. Bár a hazai kínai népesség létszámban kicsiny, gazdasági erejénél fogva mégis erős kulturális, gazdasági és politikai kapocs lehet Kína és Magyarország között, annál is inkább, mivel a kínai – ma már mondhatjuk – (kvázi) kisebbséggel kapcsolatos biztonságpolitikai aggodalmak teljesen megalapozatlannak bizonyultak.

Itt kell szót ejtenünk arról, hogy a külföldi bűnelkövetők körében a gyermekkorúak száma 1990 és 2006 között lassú emelkedést mutatott, és szinte nulláról 34-re emelkedett 2007-re. Eközben a fiatalkorú bűnelkövetők száma stagnálni látszott. A külföldi bűnelkövetők 94-95 százaléka büntetlen előéletű volt.

Joggal gondoltuk úgy, hogy a 2008. évi gazdasági válsággal kezdődő időszakban, amely mindmáig érezteti hatását, a külföldiek bűnelkövetése esetleg átstrukturálódik, ez a feltételezés azonban már a válság mélypontját jelző 2009–2010 évekre sem igazolódott be.

A 2006–2014 közötti időszakban a külföldi elkövetők száma továbbra is stagnált, illetve 4 ezer és 6 ezer fő között ingadozott. A korábbiakkal összevetve, tendenciájában a körükben tapasztalt elkövetési intenzitás csökkent. Az elkövetők számszerű sorrendje keveset változott, legtöbbjük továbbra is román és ukrán. 2010-ben 1387 ismertté vált bűnelkövető érkezett Romániából, Ukrajnából 453, Szerbiából 279, Szlovákiából 227, Németországból 165, Ausztriából 137, Törökországból 100, Vietnámból 95, Koszovóból 89, Afganisztánból 82, jóllehet afgánokkal korábban csak elvétve találkoztunk a beutazók és főként a bűnelkövetők között. Eközben a románok létszámban stabilan 33-35 százalékon álltak. Az egy külföldi bűnelkövetőre jutó bűncselekmények száma 1,4-1,6 között ingadozott. 2012-ben például a regisztrált bűncselekmények összetétele nem változott 2011-hez képest. A legnagyobb arányt 2012-ben a közrend elleni bűncselekmények képviselték, ezt követték az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni, majd a vagyon elleni bűncselekmények. A Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztályának 2012. évi tájékoztatója szerint: „A legtöbb vagyon elleni bűncselekményt a román, szlovák és ukrán állampolgárságú bűnelkövetők valósították meg. A közrend elleni bűncselekményeket legnagyobb arányban a román és ukrán állampolgárságú bűnelkövetők követték el, de viszonylag magas a szerb és a szlovák állampolgárságú bűnelkövetők száma is. E kategórián belül a különböző okirat-hamisítások a leggyakoribbak. Közlekedési bűncselekményeket leginkább románok követtek el, de viszonylag magas volt az osztrák és a szlovák állampolgárok által megvalósított közlekedési cselekmények száma is. A gazdasági bűncselekményeket túlnyomórészt szerb, ukrán és román elkövetők valósították meg.”¹⁷

számú táblázat: A külföldi bűnelkövetők és cselekményeik száma 2006–2014 között

	2006	2007	2008	2009	2010	2011	2012	2013	2014
bűnelkövetők száma	5 626	4 420	4 046	3 985	4 170	4 857	3 623	3 912	3 579
bűncselekmények száma	10 200	6 947	6 457	7 267	7 402	7 117	6 626	n.a.	n.a.¹⁸

Forrás: ENYÜBS

A fenti fejezet lezárásaként összegzően megállapíthatjuk, hogy a rendszerváltástól 2014-ig terjedő időszakot bűnelkövetői szempontból a szomszédos régiók államainak, vagy a viszonylag közeli, jobbára EU-tagállamok polgárainak aktivitása jellemezte. Az érintett régiókhoz Magyarországot szoros történelmi, gazdasági és személyközi kapcsolatrendszer köti, az ezekből kiinduló bűnözői aktivitás többé-kevésbé megfeleltethető a nem-bűnözői kapcsolatok intenzitásának, jóllehet jelenleg megfelelő kumulált mérőszám hiányában ez nehezen volna adatokkal alátámasztható.¹⁹ Ennek ismeretében kevéssé meglepő, hogy az interregionális kapcsolatok fókuszában a materiális és pénzügyi javakhoz kapcsolódó, számszakilag is mérhető értékcsere áll. Ebből következik, hogy a külföldi bűnelkövetők cselekményei legnagyobb részben anyagi javak, illetve vagyoni gyarapodást ígérő pozicionális előnyök megszerzésére irányultak. Ezzel szemben például a személy elleni, a gyermekek érdekét sértő, a család elleni és nemi erkölcs elleni bűncselekmények jóval ritkábban fordulnak elő a külföldiek körében.

II.

A külföldi állampolgárok bűnelkövetésében mutatkozó viszonylag egyenletes és statisztikailag kiszámíthatóan csökkenő tendenciát szakította meg a 2015-ben kezdődött és máig tartó menekült-, illetve migrációs válság. A Magyarországot 2015 kora tavaszán váratlanul érő tömeges migrációs hullámmal szembeni védekezésként 2015. július 13-án gyorstelepítésű drótakadály felhasználásával megkezdődött a magyar–szerb, és később a magyar–horvát, majd a román határszakaszon a „határőrizeti célú ideiglenes kerítés” kiépítése.²⁰ A körülbelül 175 km hosszúra tervezett műszaki határzár a déli országhatáron a hivatalos határátkelőhelyek közötti „zöld” határszakaszokat zárja le fizikailag. Az építkezést a 2015. július 31-én megjelent 213/2015. (VII. 31.) Kormányrendelet²¹ védte, amely az illetéktelen belépőkkel és a munkát akadályozókkal szemben pénzbüntetést helyezett kilátásba.

A műszaki határzár megépítésével párhuzamosan zajlott a több jogterületet érintő „jogi határzár” szabályozásának kialakítása.²² Az „Egyes törvényeknek a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosításáról” szóló 2015. évi CXL. törvény a Magyarországra irányuló migrációra vonatkozó jogszabályokat a 2015-ben kialakult bevándorlási helyzetnek megfelelően egészítette ki, vagy alakította át. A jogalkotó a határvédelmet szolgáló fizikai létesítményhez elsősorban büntetőjogi és közigazgatási jellegű jogkövetkezményeket fűzött.²³ A Btk. „Közigazgatás rendje elleni bűncselekmények” című fejezete új, önálló büntetőjogi tényállásokkal egészült ki. Ezek a „Határzár tiltott átlépése” (Btk. 352/A. §), a „Határzár megrongálása” (352/B. §) és a „Határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása” (352/C. §). Mindhárom bűntető szabály a határrendészet és határforgalom zavartalan működését, az illegális migráció megakadályozását, és a határvédelmi létesítmények védelmét szolgálja.²⁴ A „határzáras” bűncselekmények akkor valósulnak meg, ha az elkövető a létesítmény védelmi funkcióját felismeri, és tettét ennek tudatában követi el.²⁵ A három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő „határzár tiltott átlépését” az követi el, aki a technikai határzáron keresztül illegálisan lép be Magyarországra. A műszaki zárral nem védett határszakaszon történt illegális belépés esetén csupán „tiltott határátlépés” szabálysértése valósul meg.²⁶ A „technikai határzár megrongálása” 1-5 éves szabadságvesztést von maga után.

A 352/A–B. §-okban szabályozott bűncselekmény minősített esetei a fegyveresen vagy felfegyverkezve, vagy tömegzavargás²⁷ résztvevőjeként történő elkövetés. A technikai határzár építésének akadályozására irányuló tevékenységek vétségként egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendőek. Ha bármelyik határzárral kapcsolatos bűncselekmény esetén szabadságvesztést szabtak ki, az elkövető kiutasítása nem mellőzhető [Btk. 60. § (2a) bekezdés].

A bevándorlási hullámra tekintettel megalkotott 2015. évi jogszabályi módosítások vezették be a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmát, amelyet, ha a bevándorlók száma adott időszakban eléri a törvényben meghatározott szintet, a kormány rendelettel hirdethet ki egy településre, regionálisan vagy országosan, amivel speciális szabályok lépnek életbe.²⁸ A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet hatálya alatt indult büntetőeljárásokat például minden más ügyet megelőzően kell lefolytatni (Be. 542/E. §).²⁹ A törvény a határzárral kapcsolatos bűncselekmények elkövetői körére vonatkozóan az elkövetési helyekhez igazodva a Szegedi, a Pécsi és a Zalaegerszegi Járásbíróságok és Törvényszékek speciális illetékességét határozza meg.³⁰

A kutatatást megelőzően nem minden alap nélkül véltük úgy, hogy a határzárral kapcsolatos új bűncselekményi tényállásokkal kapcsolatos büntetőeljárások száma valamelyest át fogja rendezni a korábban kialakult összképet és tendenciákat. Hipotézisünk azonban nem állta meg helyét. A külföldi elkövetők száma és aránya a migrációs hullám és a jogi határzár ellenére összességében továbbra is csökkenő tendenciát mutat.

számú táblázat: Az összes regisztrált és összes külföldi bűnelkövető száma 2015–2017

	2015	2016	2017
összes bűnelkövető	98 987	98 137	90 364
külföldi bűnelkövető	5 104 (5,16%)	6 901 (7,03%)	4 012 (4,44%)

Forrás: ENYÜBS

számú táblázat: Külföldi állampolgárságú elkövetők száma és megoszlása 2017-ben
(a 10 leggyakrabban előforduló állampolgárság)

Külföldi bűnelkövetők száma összesen n=4133 (100 %)
állampolgárság	bűnelkövetők száma	összes elkövetőhöz viszonyított arányuk (%)
román	954	23,08
ukrán	742	17,95
szerb	320	7,74
osztrák	247	5,98
német	204	4,94
szlovák	197	4,77
bolgár	97	2,35
lengyel	90	2,18
török	88	2,13
kínai	67	1,62

Forrás: ENYÜBS

Az összes bűnelkövető 99 ezerről mintegy 90 ezerre csökkenő létszáma mellett a külföldi elkövetők 4,5-5 százalékos arányt képviselnek. A 2016-ban mért 7 százalékot elérő kiugrás részben a 2015-ről áthúzódó büntetőügyek számából, részben a 2016-ban még erős migrációs nyomásból eredhet. Ez a 1990-es évekhez képest is meglehetős stabilitást jelez, hiszen mint fentebb jeleztük, akkoriban az összes ismertté vált bűnelkövető 3-4 százaléka volt külföldi. (4. sz. táblázat)

A legfrissebb statisztikai adatok alapján a külföldi bűnelkövetők száma 2015-ben emelkedést mutatott. Az akkor bűnelkövetőként regisztrált összesen 5171 főnél azonban nem állt meg az emelkedés. 2016-ban már 6936 fő idegen állampolgárságú elkövetőt vett nyilvántartásba a magyar bűnüldöző hatóság.³¹ 2017-ben, a migrációs válság csúcspontjától távolodva számuk visszaesett, így 2018-ban már „csak” 4133 fő külföldi elkövető vált ismertté. Körükben az állampolgárság szerinti megoszlás az 5. számú táblázat adatai szerint alakult.

A tömeges migrációban érintett kibocsátó, illetve tranzit-országokból érkezők között csak elenyésző számban találunk olyanokat, akik korábban bűncselekményt követtek el Magyarországon.

számú táblázat: Külföldi állampolgárságú bűnelkövetők száma és megoszlása 2017-ben (a tömeges migráció kibocsátó országokból érkezők)

Külföldi bűnelkövetők száma összesen n=4133 (100 %)
állampolgárság	bűnelkövetők száma	összeshez elkövetőhöz viszonyított arányuk (%)
szíriai	52	1,26
albán	48	1,16
afganisztáni	48	1,16
iráni	44	1,06
nigériai	44	1,06
koszovói	43	1,04
pakisztáni	20	0,48

Forrás: ENYÜBS

A határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A. §) bűncselekmény miatt regisztráltak száma közismert okokból 2016-ban mutatja a legmagasabb értéket 2803 fővel. Közülük hét elkövetőt regisztráltak határzár-rongálóként. Az érintett elkövetők 2843 esetben követték el a Btk. 352/A. § által tilalmazott határátlépést. A két érték közötti eltérés az elkövetők száma és a bűncselekmények száma közötti különbséget jelzi. A hét rongálóval nem hozható szinkronba az 1543 esetben megvalósult 352/B. § szerinti rongálás. Az aszinkronitás oka az, hogy ez a cselekmény számos esetben nem bizonyítható, illetve akkor is megvalósult, ha az elkövető személyére nem derült fény. (A számok értelmezésekor ügyelni kell arra, hogy az „átlépésre” és „rongálásra” vonatkozó értékek nem adhatók össze). (7. sz. táblázat)

számú táblázat: Határzárral kapcsolatos bűncselekmények és elkövetőik 2015–2017

Regisztrált „határzáras” bűnelkövetők
	2015	2016	2017
Határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A. §)	906	2803	20
Határzár megrongálása (352/B. §)	0	7	1
Regisztrált „határzáras” bűncselekmények
	2015	2016	2017
Határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A. §)	914	2843	22
Határzár megrongálása (352/B. §)	22	1543	863

Forrás: ENYÜBS

Az elkövetők számában 2017-ben tapasztalt radikális csökkenés mindkét cselekmény esetében a határkerítés és őrizetének jelentős hatékonyságjavulását, illetve elrettentő hatásának erősödését jelzi, hiszen az elkövetők száma a zéró értékhez konvergál. Az elkövetők, egyben az átvándorolni készülő menekülők származási országairól a 2016-os adatok nyújtják a legmegbízhatóbb képet: az élvonalban főként afgánok, szírek, pakisztániak, irakiak és irániak szerepelnek (egyebekben lásd a 8. számú táblázatot).

számú táblázat: Határzár tiltott átlépése bűncselekmény regisztrált elkövetőinek állampolgársága (a tíz leggyakoribb állampolgárság) 2015–2017

2015		2016		2017
szíriai	241	afganisztáni	721	afganisztáni	11
afganisztáni	191	pakisztáni	495	szíriai	3
iraki	176	koszovói	241	iraki	2
koszovói	137	iráni	218	szerb	1
albán	54	marokkói	203	koszovói	1
török	43	szíriai	146	pakisztáni	1
pakisztáni	29	algériai	122	algériai	1
Srí Lanka-i	9	szomáliai	120
szerb	8	török	100
kongói (Demokratikus Köztársaság)	5	iraki	98
egyéb	13	egyéb	339

Forrás: ENYÜBS

Ez azt is jelzi, hogy az említett országok népessége a legmobilabb népességek közé tartozik. Egyes vélemények szerint a befogadó területek számára előnyt jelent, hogy globálisan a legmobilabb, regionális és rétegspecifikus tekintetben a legflexibilisebb, migrációs tekintetben pedig a legfelkészültebb társadalmi csoportok vesznek részt a vándorlásban.³² Jogosnak tekinthető ellenvetés azonban, hogy ez az intenzív mobilitás sokkal inkább a gyökértelenség, a hazai társadalmi viszonyok közötti esélytelenség és kiúttalanság jelzője. Erre utalnak a beérkezők és utódaik általánosan igen súlyos integrációs nehézségei a befogadó országokban.

A határzáron keresztül érkező illegális határátlépők 85-90 százaléka férfi, 10-15 százaléka nő és a fiatalkorúak vagy magukat annak vallók aránya 13-16 százalék között váltakozik. Utóbbiakra különleges elbánási szabályok érvényesek (gyermekközpontban való elhelyezés, iskoláztatás stb.). A 2017. évi elkövetői szám elenyésző, következtetések levonására nem alkalmas. A regisztráltak között alig akadt büntetett előéletű. A kibocsátó országban vagy vándorlás során érintett más idegen országban elkövetett bűncselekmények ellenőrzésére nyilván többnyire nem is nyílik lehetőség. 2016-ban mégis regisztráltak az elkövetők között 22 főt, akik valamilyen bűnügyi előélettel bírtak, de az ilyen előzetes büntetettség is a magyar határon korábban elkövetett illegális határátlépési kísérlettel vagy más migrációspecifikus cselekménnyel függött össze. (9–11. sz. táblázatok)

számú táblázat: Határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A. §) bűncselekmény regisztrált elkövetőinek neme 2015–2017

Nem	2015		2016		2017
Nem	fő	%	fő	%	fő	%
férfi	789	87,09	2567	91,58	17	85,00
nő	117	12,91	236	8,42	3	15,00

Forrás: ENYÜBS

táblázat: Határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A. §) bűncselekmény regisztrált elkövetőinek korcsoportja

Korcsoport	2015		2016		2017
Korcsoport	fő	%	fő	%	fő	%
felnőtt	787	86,87	2349	83,80	9	45,00
fiatalkorú	119	13,13	454	16,20	11	55,00

Forrás: ENYÜBS

táblázat: Határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A §) bűncselekmény regisztrált elkövetőinek előélete

Előélet	2015		2016		2017
Előélet	fő	%	fő	%	fő	%
büntetett	0	0,00	22	0,78	1	5,00
büntetetlen	890	98,23	2549	90,94	14	70,00
nincs adat	16	1,77	232	8,28	5	25,00

Forrás: ENYÜBS

Munkaerőpiac és integrálhatóság szempontjából igen lényeges tényező az iskolai végzettség. E tekintetben ismét a mennyiségében jelentős 2016. évi adatokra támaszkodtunk. Az érintettek mintegy 44 százaléka esetében nem sikerült erről információt szereznünk a statisztikából. Önbevallás alapján az érintettek közel három százaléka bírt felsőfokú végzettséggel, 15 százalékuk középiskolai vagy szakmunkás végzettséggel, mintegy 36 százalék pedig alapképzésben folytatott korábban tanulmányokat, vagy befejezte a magyar 8 általános iskolai osztálynak megfelelő iskolákat. A teljesen iskolázatlanok aránya nem érte el a 3 százalékot.³³

táblázat: Határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A §): regisztrált bűnelkövetők iskolai végzettsége

Iskolai végzettség	2015		2016		2017
Iskolai végzettség	fő	%	fő	%	fő	%
nincs iskolai végzettsége	59	6,51	80	2,85	0	0
1–7 osztály	120	13,25	371	13,24	2	10,00
8 osztály	198	21,85	628	22,40	6	30,00
középiskola érettségi nélkül, szakmai oklevéllel	115	12,69	128	4,57	0	0
érettségi	59	6,51	290	10,35	0	0
felsőfokú	34	3,75	81	2,89	0	0
választ megtagadta / nincs kitöltve	321	35,43	1225	43,70	12	60,00

Forrás: ENYÜBS

Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a határzárral kapcsolatos új büntetőjogi tényállások bevezetése nem változtatta meg a korábban kialakult összképet és az egyenletesen csökkenő trendet a külföldiek bűnözésének területén. A korábban érvényes trendek egyenletes folytatódása leginkább annak tudható be, hogy a műszaki határzár megépítése és élőerőre támaszkodó rendészeti felügyelete sikerrel tartóztatta fel a migrációs nyomást, illetve 2017-re közel nullára csökkentette a határzáron átjutni akarók sikeres belépését.

***

A kutatás summájaként elmondható, hogy a külföldi bűnelkövetők nem tekinthetők meghatározónak Magyarország bűnözési térképén. Noha a 80-as és – döntően – a 90-es években a szervezett bűnözés egyes szegmenseiben a külföldi bűnelkövetői csoportok markáns szerepet játszottak, mára a szervezett bűnözés léptéke, annak minősége, valamint a bűnözői csoportok összetétele is megváltozott. A 2000-es évek második évtizedére eltűntek a robbantásos merényletek, megszűntek az utcai leszámolások. A 2010-es évek központi kérdésévé – a külföldiek bűnelkövetésének kontextusában – vitathatatlanul a 2015-ben kezdődő migrációs válság vált, ami indokolttá tette, hogy kutatásunkban különös figyelmet fordítsunk az ún. „határzáras” bűncselekményekre. A külföldiek bűnelkövetésének elemzését nehezíti a rendelkezésre álló források viszonylagos szűkössége. 2013-ig a Legfőbb Ügyészség külön kiadványban elemezte a témát, mára ez az összefoglaló értékelés megszűnt, az elvileg kiegészítő forrásként használható NGO-adatbázisok pedig nem jelentenek segítséget a téma átfogó feldolgozásában.³⁴ Az azonban a szűkösnek nevezhető forrásokból is világos, hogy a migrációs válság érdemben nem változtatta meg a külföldi bűnelkövetés mennyiségi és minőségi mutatóit Magyarországon.