A kiszolgáltatottság fogalmának jogi értelmezése, különös tekintettel az idős korú áldozatokra

Az emberi közösségeknek – legyen az ősi vagy civilizált társadalmi berendezkedés – mindig vannak olyan tagjai, akik nem képesek magukról önállóan gondoskodni, vagy van olyan területe az életüknek, amelynek „menedzselése” nem rajtuk múlik. Valójában mindenkinek lehet olyan problémája, amelynek megoldása nem tőle vagy nem csak tőle függ, így ebben a kérdésben kiszolgáltatottjává válhat egy helyzetnek, személynek, körülménynek. Jelen írásban arra keressük a választ, hogy a kiszolgáltatottság – vagy inkább az azzal való visszaélés – mikor érdemel büntetőjogi beavatkozást és védelmet? Mikor értékeli a büntetőjog-alkalmazó a bűncselekményt kiszolgáltatott személy sérelmére elkövetettnek, azaz mit tekintünk büntetőjogi értelemben kiszolgáltatott helyzetnek?

A Büntető Törvénykönyv¹  nem határozza meg a kiszolgáltatott személy vagy a kiszolgáltatottság fogalmát, ezért annak köznapi értelmezését vegyük alapul. E szerint a kiszolgáltatottság „Az az állapot, helyzet, illetve tény, hogy valaki, valami ki van szolgáltatva valakinek vagy valaminek, teljesen a hatalmában van, s tehetetlenül kell tűrnie, hogy az kénye-kedve, akarata szerint bánjon vele; valamely kellemetlen dolog, helyzet elviselésének kényszere.”²  A kiszolgáltatottság szinonimái – függőség, függés, alávetettség, alárendeltség³  – jól körülhatárolják a kiszolgáltatott helyzetben szereplő személyek egymáshoz való viszonyát és kifejezik az egyenrangúság hiányát, tehát valamilyen alá-fölé rendeltségi kapcsolatra utalnak. Talán fogalmazhatunk úgy is, hogy kiszolgáltatottak vagyunk azoknak a jelenségeknek, személyeknek, körülményeknek, amelyeket/akiket nem tudunk befolyásolni, ugyanakkor azok hatással vannak ránk és alakítják sorsunkat.

A kiszolgáltatottság fogalmának büntetőjogi magyarázatához az Alaptörvényben szabályozott, az alapvető jogok közül a legmagasabb szintű védelmet követelő emberi méltósághoz való jogból kell kiindulni. „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz […]” – fogalmaz az Alaptörvény II. cikke. A nemzetközi dokumentumokat áttekintve elsősorban az emberi jogok védelméről szóló egyezmények, irányelvek utalnak a kiszolgáltatottság fogalmára. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya preambulumában jutott kifejezésre, hogy: „az emberi közösség valamennyi tagja veleszületett méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak az elismerése a szabadság, az igazságosság és a világbéke alapja […]”.⁴  Az Egyezményt aláíró tagállamok felismerték, hogy valamennyi politikai és szabadságjog az emberi méltóságból fakad: „ezek a jogok az emberi lény veleszületett méltóságából erednek.”

Az emberkereskedelem elleni 2011/36/EU irányelv⁵  értelmében „A kiszolgáltatott helyzet olyan helyzet, amelyben az adott személy tényleges vagy elfogadható választási lehetőség hiányában kénytelen alávetni magát az adott visszaélésnek.”

A bűncselekmények áldozatainak védelmére született 2012/29/EU. irányelv⁶  a különösen sebezhető áldozatok (vagy különösen kiszolgáltatott áldozatok) körébe olyan személyeket sorol, akik személyes sajátosságaik folytán és a bűncselekmény típusából adódóan különösen ki vannak téve a sérelem kockázatának.

A Legfőbb Ügyészség az emberkereskedelem tényállásában szereplő kizsákmányolás mint elkövetési magatartás kapcsán definiálta a kiszolgáltatott helyzet fogalmát: „A kiszolgáltatott helyzet előállhat egyetlen tényező következményeként, de kiválthatja azt több tényező összessége, a kiszolgáltatott helyzetet előidézheti az elkövető, de az fennállhat tőle függetlenül is. Utóbbi esetben az elkövetői visszaélés a már meglévő kiszolgáltatott helyzet (például hajléktalanság, kilátástalan anyagi helyzet) fenntartásával, vagy az abból való kilábalás akadályozásával valósulhat meg.”⁷

2020 júliusa előtt a Btk. szintén e tényállás vonatkozásában mondta ki, hogy a kizsákmányolás: „a kiszolgáltatott helyzetbe hozott vagy helyzetben tartott sértett e helyzetének kihasználásával előnyszerzésre törekvés.”⁸

A Büntetőeljárásról szóló törvény⁹  a különleges bánásmód biztosításával jeleníti meg a kiszolgáltatott személyek körét és védelmét: az ilyen bánásmód alkalmazásáról az eljáró szerv dönt, figyelembe veszi az érintett személyes körülményeit, jellemzőit, valamint az eljárás tárgyát képező bűncselekmény jellegét és körülményeit.

A kiszolgáltatottság kérdése a kriminológiában

A 19. század végén – 20. század elején a nagyvárosok kialakulásával és az ezzel együtt járó népességnövekedéssel párhuzamosan a bűnözés is erősen emelkedni kezdett. A bűnelkövetés terjedése és új, a korábbiaknál veszélyesebb formáinak megjelenése növelte a lakosság félelemérzetét és egyre inkább fókuszba kerültek a bűnmegelőzési és áldozatvédelmi szempontok is. A kriminológiai kutatások körében a második világháborút követően új tudományterületként jelent meg a viktimológia (áldozattan), amely az áldozattá válás okait, körülményeit és típusait vizsgálta. Az általános viktimológiai megközelítés szerint a társadalom tagjai kiszolgáltatottak a bűnözéssel szemben, hiszen bárki válhat bűncselekmény áldozatává, és ezt pontosan kiszámítani, illetve teljes bizonyossággal megelőzni nem lehet.¹⁰  Ez a fajta bizonytalanság és tehetetlenség teszi kiszolgáltatottá a társadalom tagjait a bűnözőkkel szemben.

A modern viktimológia – a feminista irányzatokkal összhangban – a bűnelkövetést egyfajta hatalommal visszaélésnek fogja fel és a kiszolgáltatottság érzése is ehhez kapcsolódik. Az áldozat a bűncselekmény megvalósítása során alárendelt szerepbe kényszerül. Minél inkább tehetetlen az őt ért támadással szemben, annál kiszolgáltatottabb és védtelenebb, az elkövető pedig annál inkább tarthatja meg vagy akár növelheti hatalmát az áldozat felett.¹¹

A kiszolgáltatottság büntetőjogi relevanciája

A kiszolgáltatottságra okot adó körülmények többféleképpen csoportosíthatók. Lehetnek élettelen jelenségek (pl. természeti katasztrófák) vagy élőlények (pl. egy állatfaj elszaporodása vagy akár háborúban részt vevő katonák kegyetlenségei). Egy másik, a büntetőjoghoz talán közelebb álló csoportosítás szerint lehetnek olyan körülmények, amelyeket ember(ek) idéz(nek) elő, és léteznek olyanok is, amelyekre az ember nincs hatással (pl. vulkánkitörés). Az ember által előidézett jelenségek mögött álló magatartás lehet szándékos vagy nem szándékos, amelyet a büntetőjog a bűnösség – mint a bűncselekmény kötelező fogalmi eleme – körében tárgyal (szándékosság, gondatlanság, bűnösség hiánya).

A kiszolgáltatott helyzetből önmagában nem következik, hogy az érintett hiányt szenved valamiből vagy sérelem éri, csupán az, hogy nem képes a saját sorsát az adott életterületen irányítani. A kiszolgáltatottság akkor válik büntetőjogilag releváns kérdéssé, ha az személy, akinek az illető ki van szolgáltatva, visszaél cselekvési szabadságával és ezzel az érintettnek fizikai és/vagy lelki sérülést, hátrányt, kárt okoz. Mindez azt is jelenti, hogy a kiszolgáltatott személy felett a róla gondoskodó hatalmat gyakorol, az ő kezében van a sorsa, adott esetben tőle függ a testi épsége, egészsége, vagyoni helyzete stb., összességében az emberi méltóságának megőrzése. A kiszolgáltatott helyzet magában hordozza a visszaélés lehetőségét, ezért szükséges az ilyen állapotot, viszonyokat a kívülállóknak figyelemmel kísérni, szükség esetén beavatkozni, a jogalkotónak szabályozni, a visszaéléseket pedig büntetni.

Talán nincs szükség különösebb magyarázatra ahhoz, hogy a mai felfogás szerint az átlagnál gyengébbek, rosszabb képességűek – azaz a sérülékeny csoportba tartozók – bántalmazása, kihasználása, megtévesztése erősebb rosszallást vált ki a társadalom többségéből, mint ha az testileg és értelmileg ép és egészséges, erős, a társadalmi elvárásoknak megfelelő ember szenved el hasonló sérelmet. Ennek a morális elvárásnak felel meg az a büntetőjogi válasz is, amely szerint a vulnerábilis csoport tagjai sérelmére elkövetett bűncselekményekhez súlyosabb büntetés párosul.

A kiszolgáltatottság megítélése a büntetőjog-alkalmazásban

Kit és miért tekint a jogalkalmazó kiszolgáltatottnak? Az elkövető által létrehozott kiszolgáltatott helyzet észlelése, értékelése általában nem jelent problémát a gyakorlat számára. Ugyanakkor az elkövetőtől függetlenül létrejött kiszolgáltatott helyzet felismerése korántsem ilyen egyértelmű. A kiszolgáltatottság fennállásáról való döntést objektív és szubjektív tényezők befolyásolják. Az objektív szempontok a sértett körülményeire vonatkoznak: a sértett valamilyen képességének hiánya (pl. testi fogyatékosság); rossz szociális helyzete (pl. szegénység); egy aktuális élethelyzet (pl. gyed); egészségügyi állapot (aktuális betegség); függőség (pl. alkoholizmus); minden egyéb, ami megakadályozza a szabad választást és/vagy a cselekvőséget. A kiszolgáltatott állapot objektív oldalát a kiszolgáltatott személy szempontjából kell vizsgálni.

A szubjektív szempontok arra a személyre vonatkoznak, aki a kiszolgáltatottság fennállásáról szóló döntést meghozza. A döntés nagyban függ egyfelől az értékítéletet hozó személy személyiségétől, szocializációjától, másfelől pedig a kiszolgáltatott személy megjelenésétől, viselkedésétől, különös tekintettel arra, hogy mennyiben tűnik a kívülállók számára gyámoltalannak, gyengének, oltalomra szorulónak. Tehát a kiszolgáltatottság kérdésében való döntést nem csupán a sérelmet szenvedő élethelyzete és a konkrét bűncselekmény jellegzetességei határozzák meg, hanem a sérelmet szenvedő személye is.

A Btk.-ban több olyan minősítő körülményt is találunk, amelyeket különböző bűncselekményekhez fűznek. Ezek megjelenítésével a jogalkotó nyilvánvaló célja annak kifejezése, hogy a gyenge, önmagáról gondoskodni nem vagy kevésbé képes, másnak kiszolgáltatott személyeket fokozott büntetőjogi védelemben részesítse azáltal, hogy sérelmükre elkövetett bűncselekményekhez súlyosabb büntetést rendel. Ilyen minősítő körülmények a következők:

• az „idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére” elkövetés,
• a „hozzátartozója vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve” elkövetés, valamint
• a „védekezésre képtelen állapotban lévő személy sérelmére” elkövetés.

Amennyiben az elkövetett bűncselekménynek nincsen ilyen, a felsorolásban szereplő minősített esete, akkor az idős/fogyatékkal élő/gyenge/egyéb okból kiszolgáltatott helyzetben lévő személy sérelmére elkövetés mint súlyosító körülmény jelenik meg a büntetéskiszabás során.

A kiszolgáltatott (sérülékeny) áldozatok speciális csoportja: az idős korú sértettek

Ahhoz, hogy idős korú áldozatokról beszélhessünk, meg kell határoznunk, hogy kit tekintünk idősnek? Demográfiai szempontból és a munkaképesség alapján az öregségi nyugdíjhoz kapcsolódó korhatár, azaz a 65. életév az idős kor kezdete. A várható élettartam kitolódásával azonban időszerűvé vált az idős kor meghatározásának a felülbírálása. Ma a legelterjedtebb a WHO definíciója,¹²  amely szerint a 60–74 év közöttiek az idősödők, a 75–89 évesek az idősek, és a 90 év fölötti személyek a nagyon idősek (magyar elnevezés szerint aggok). Az idős kor újradefiniálásánál nem csupán a biológiai életkort lenne szükség figyelembe venni, hanem más tényezőket is, úgymint a várható élettartamot, az egészségi állapotot, a fogyatékosságot, a kognitív teljesítményt és egyéb sajátosságokat is. Az Idősügyi Nemzeti Stratégia is hangsúlyozza, hogy a biológiai életkor mellett beszélhetünk pszichológiai és szociológiai életkorról is. Előbbi azt fejezi ki, hogy az illető hány évesnek érzi magát, utóbbi pedig azt, hogy a társadalom milyen korúnak látja az adott személyt.

Magyarországon a 65 évesnél idősebb korosztály az össznépességen belül egyre magasabb arányt tesz ki: míg 1980-ban 13,5% volt, addig 2019-ben 20,3%-ra emelkedett. Az elöregedő társadalom nemcsak hazánkra jellemző, hanem az európai országokra általában: a 80 év felettiek aránya az Európai Unióban 2019-ben 5,8% volt, 2070-re a jelenlegi becslések szerint 13,2%-ot ér majd el.¹³

A bűnözési adatokat tekintve azt láthatjuk, hogy 2000–2013 között folyamatos emelkedésnek lehettünk tanúi, majd 2014-től kezdve jelentős csökkenés következett be. (ábra)

Ábra: Idős korú (60 év feletti) áldozatok száma

Forrás: ENYÜBS

Azonban, ha megvizsgáljuk az idős korú sértettek arányának változását az összes áldozathoz viszonyítva, akkor azt láthatjuk, hogy a 2009-ben tapasztalt 17% 2011-re 20%-ra nőtt és ezt követően ez az arány gyakorlatilag nem változott. Tehát, bár számosságát tekintve jelentős csökkenés következett be az összbűnözésben és ebből adódóan a sértettek számában is, az idős korú áldozatok aránya változatlan maradt. A 20% körüli arány többé-kevésbé megegyezik az össznépességen belüli időskorúak arányával.¹⁴  

Ez azt jelenti, hogy 2017 előtt az időskorúak bűnözésnek való kitettsége kicsivel nagyobb volt a jelenlegihez képest. Ugyanakkor több civil szervezet is felhívja a figyelmet arra, hogy a Covid19-pandémia miatti elszigetelődés, bezártság növelte az idős emberek sérelmére megvalósított – elsősorban a családon belül előforduló – bűncselekmények gyakoriságát.¹⁵

A demográfiai statisztikával ellentétben, a bűnözési statisztika a 60. életévtől tekinti idős korúnak az áldozatokat.¹⁶  Érdekes, hogy a büntetőjog-alkalmazás éppen a 60–65 évesek tekintetében mutat bizonytalanságot, amikor az „idős kora miatt a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére” minősítő körülmény megállapíthatóságáról kell döntenie.

Az időskorúak sérelmére elkövetett tipikus bűncselekmények és jellemzőik

Az időskorúakkal szembeni visszaéléseket a következőképpen csoportosíthatjuk:

• a rossz fizikai állapottal, érzékszervi fogyatékossággal visszaélés (emberölés, rablás, tartás elmulasztása, gondozási kötelezettség elmulasztása);
• a hanyatló szellemi működéssel, alkoholfüggőséggel visszaélés (kifosztás, csalás, lopás, gondozási kötelezettség elmulasztása);
• naivitással, segítőkészséggel visszaélés („unokázós” csalás, lopás, rablás);
• az érzelmi/anyagi kiszolgáltatottsággal visszaélés (kapcsolati erőszak, gondozási kötelezettség elmulasztása).

A minősített eset/súlyosító körülmény megállapíthatóságának feltétele, hogy a kiszolgáltatottságnak a kívülállók – így az elkövető(k) – számára is egyértelműen felismerhetőnek kell lennie.

A kiszolgáltatott személyek sérelmére elkövetett erőszakos cselekmények (kapcsolati erőszak, testi sértés, emberölés, gondozási kötelezettség elmulasztása) elkövetőinek jelentős része családtag, rokon, akiknek jogi és/vagy erkölcsi kötelessége lenne a sértett gondozása, ellátása, azonban ennek nem tesznek eleget, sőt sok esetben az elhanyagolás mellett aktív bántalmazás is megjelenik.

Az erőszakos vagyon elleni bűncselekmények – tipikusan a rablás és a kifosztás – az erre „szakosodott”, sokszor fiatalkorú vagy fiatal felnőtt bűnelkövetőkhöz kapcsolhatóak. Ilyenkor az elkövető és a sértett nem, vagy csak látásból ismerik egymást. A rablás áldozatai jellemzően mozgásukban korlátozott vagy nehezen, bizonytalanul mozgó emberek, amely tulajdonságaik a kívülállók számára is egyértelműen látszanak, így a bűncselekmény megvalósítása is jóval könnyebbnek tűnhet. A jó fizikai állapotban lévő, de szemmel láthatóan idős emberek is gyakran válnak rablás áldozatává.

A kifosztás cselekményének sértettjei általában nemcsak szellemi vagy fizikai állapotuk miatt kiszolgáltatottak, hanem valamilyen szenvedélybetegségük – többnyire alkoholizmusuk – miatt is. A tudatmódosító szer megszerzése érdekében a sértett nem méri fel az áldozattá válás veszélyét, majd öntudatlan állapotában már könnyen elvehetőek a nála lévő értékek.

A csalás sértettjeinek nagy része szintén az idős korosztályhoz tartozik, az „unokázós” módszer ismét terjedőben van. Ezekben az esetekben az elkövetők a sértettek ijedtségével, hiszékenységével és segítőkészségével élnek vissza. Az elkövetési módszer pontosan kidolgozott, az elkövetők csoportban, összehangoltan működnek, így nem egyszer a bűnszervezetben elkövetés is megállapítható a terhükre.

Összegzés

Nem újdonság, hogy bizonyos társadalmi csoportok különösen veszélyeztetettek az áldozattá válás szempontjából. Ilyenek az idős, beteg, fogyatékkal élő emberek, valamint a kisgyermekek és más, magukról gondoskodni nem képes személyek. Az emberi jogokat védő nemzetközi egyezmények kiemelten foglalkoznak a vulnerábilis csoportba tartozó áldozatok jogaival és a sérelmükre elkövethető bűncselekmények megelőzésével. A magyar büntetőjogi szabályozás is fejet hajtott a kriminológiai kutatások kiszolgáltatott személyekre vonatkozó eredményei előtt azzal, hogy számos bűncselekmény minősített esete lett egyrészt a védekezésre képtelen személy sérelmére, másrészt a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, valamint a hozzátartozója vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve történő elkövetés. A kutatások is azt bizonyították, hogy bizonyos deliktumok megvalósítása jelentősen könnyebbé válik, ha sérülékeny csoporthoz tartozó személy az áldozat. Az is kiderült, hogy vannak olyan elkövetők, sőt szervezett bűnözői csoportok, akik kifejezetten az önmagát megvédeni kevésbé képes áldozatokra specializálódtak. Nem véletlen tehát, hogy az ilyen jellemzőkkel bíró sértettek fokozott büntetőjogi védelem alatt állnak azzal, hogy a büntetőjog szigorúbb büntetést rendel a sérelmükre elkövetett bűncselekményekhez.

Az igazságszolgáltatás rendszerében azonban nem teljesen egységes, hogy a jogalkalmazók mikor tekintenek valakit a sérülékeny csoportba tartozónak, másként fogalmazva kiszolgáltatottnak, hogy ezáltal megállapíthatóvá váljék az adott bűncselekmény minősített esete. Ez a probléma különösen a 60–65 éves sértettek esetében áll fenn, akiknél nem egyértelmű, hogy az idős korosztályhoz tartoznak-e vagy sem. Feltételezésünk szerint az eltérő ítélkezés mögött az egyes hivatásrendek különböző hozzáállása is állhat, valamint a konkrét ügyben szereplő elkövetőről és sértettről kialakult szubjektív benyomások és értékelések is befolyásolhatják az ítélethozatalt. Ezt a bizonytalanságot küszöbölné ki a de lege ferenda javaslatunk, amely szerint a „bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy” sérelmére minősítő körülményt „a bűncselekmény elhárítására állapotánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére” minősítő körülmény váltaná fel. Ezt azzal indokolhatjuk, hogy a jelenlegi joggyakorlat is a sértett fizikai/szellemi állapotának vizsgálatára irányul – sokszor szakértői bizonyítást is elrendelve – a minősített eset megállapíthatósága végett, valamint a kiszolgáltatottságot valójában a sértett állapota alapozza meg (nem pedig az életkora, kivéve a kisgyermekeket, mert ők mindenképpen kiszolgáltatottaknak tekintendők), ezért célszerű lenne a jogszabály szövegében is a sérelmet szenvedő személy állapotára helyezni a hangsúlyt.

Mindemellett a legfontosabb célkitűzésnek természetesen továbbra is a megelőzést tartjuk, amelyet a társadalmi szolidaritás, a kisközösségek összetartása, valamint a megfelelő szociálpolitikai intézkedések szolgálnának.

Bolyky Orsolya PhD, osztályvezető-helyettes, tudományos főmunkatárs, Országos Kriminológiai Intézet. A tanulmány a „Bűnözéskutatás Európa közepén” címmel Vókó György és Mészáros Ádám emlékére az Országos Kriminológiai Intézetben 2022. május 11-én rendezett konferencián tartott előadás szerkesztett változata.