Ügyészek lapja
tudományos-szakmai folyóirat

Aktuális állatjogi kérdések a román jogban


Szerző(k): Szekeres Ágota

Bevezetés

Az állatvédelem és ennek jogi szabályozása elengedhetetlen manapság a megnövekedett tenyésztési igény, a csökkenő élettér és a városban való állattartás nehézségei miatt. Romániában erre vonatkozó szabályozás létezik, bár egyes területeken hiányosnak bizonyul. Mégis előrelépésként értelmezhető az állatjogokat szabályozó jogi rendelet 2022-es módosítása. Az aktualizált szabályozás, amely a jelen értekezés egyik alappillére, új és több esetben szigorúbb, mint az elődjének tekinthető jogszabály. A szigorúbb szabályozás viszont szigorúbban biztosított szankciórendszert és annak végrehajtását is hozza magával. Az állatvédelem jogi szempontból több értelmezéssel bír. Ezt lehet a) a természet és fajvédelem; b) az élelmiszerek minősége és biztonsága szempontjából az állategészségügy; c) az állattenyésztés jogi szabályozása; d) a vad- és halgazdálkodási állományvédelem; és e) az egyedkímélő állatvédelem szempontjából is értelmezni.1  Állatvédelmi jognak a szűkebb értelmezésben vett, az állat egyedei jóllétének biztosítását és kínzástól való védelmét tekintjük.2  Ez a szűkebb terület olyan fontos kérdésekkel foglalkozik, mint a kedvtelésből tartott állatok, a mezőgazdasági haszonállatok, a szőrméjükért tenyészett állatok, a kísérleti, oktatási vagy egyéb tudományos céllal tartott állatok, a veszélyes állatfajok egyedei, az állatkertekben, vadasparkokban tartott állatok, a cirkuszi állatok, valamint a kóbor állatok kérdése.3  Jelen tanulmányban igyekszünk mindegyik aspektusra utalni, viszont terjedelmi okokból kivételt kell tennünk a kóbor állatok problémakörére nézve, mivel a téma megkívánná, hogy külön tanulmányban kerüljön kibontásra.

A régi és új szabályozás különbségei mellett igyekszünk olyan fontos kérdésekre is válaszolni, mint például a házikedvenc jogszerű tartása, a tenyésztett állat megfelelő szállítása, de akár a veszélyes állat kezelése, elszállítása, esetleges kilövése is.

Három példa jól illusztrálja a romániai helyzetet állatvédelmi szempontból.

– A házikedvenc jogszerű tartása az urbanizációval egyre égetőbb kérdéssé válik, a tömbházakban tartott állatoknak köszönhetően. A lakások méretét illetően, Romániában van az egyik legkisebb egy főre jutó négyzetméter.4  Ezeken a kis területeken még problémásabb az állatok jogszerű tartása, ami a minimum mozgásteret illeti, viszont erre az aktuális szabályozás nem fektet hangsúlyt.

– A második példa szintén a román jognak egy érdekes megközelítése. Az állatok tenyésztése és helyes szállítása nem csak a romániai színtéren fontos, de az exportot is meghatározza. Románia területén számos állatfarm lelhető fel, disznó-5 , csirke-, de akár csincsillafarmok is.

– A harmadik példa a veszélyes állatok tartása, kezelése, elszállítása és esetleges kilövése. Ennél a kérdéskörnél meg kell különbözetni két jogi aspektust. Az elsőt, amely a veszélyes kutyákról szól, és a következőt, a vadállatok kategóriáját, amelyből tanulmányunkban csak a barnamedvékkel kapcsolatos kérdéseket érintjük röviden. A barnamedvék kérdése Romániában, de legfőképpen Székelyföldön, vitatott kérdés volt és marad. Egyfelől az állatvédők teljes körű védelmet szeretnének az állatoknak biztosítani, másrészről az ott élő emberek a barnamedvék kilövését vagy elszállítását szeretnék. Tehát az állat és az ember jólléte kerül szöges ellentétbe egymással. A jog erre a problémára is keres megoldást.

Kiindulópont

Az új módosítások érvénybelépése előtt már született ítélet egy az állatok ellen elkövetett kegyetlenségeket vizsgáló ügyben. A tavalyi év elején Romániában az eddig egyik legsúlyosabb ítéletet hozták meg egy állat megölésével kapcsolatban. A Galaci Ítélőtábla 2022. január 17-én hozta meg 98/2022. számú büntetőhatározatát, amely szerint a vádlottat egy év börtönbüntetésre ítélték állat – egy amerikai staffordshire kutya – szándékos megölésének bűntette miatt. Az ítéletet az állatok védelméről szóló 205/2004. számú törvény 25. § (1) bekezdés a) pontja alapján, a Btk. 41. § (1) bekezdésének alkalmazásával, a Btk. 43. § (5) bekezdése alapján hirdették ki.6  Ha az ítéletet a hatályban lévő törvény alapján hirdették volna ki, akár hét év börtönnel is számolhatott volna az elkövető.

Román állatvédelmi jogszabályok

A román jogrend alapján az állat vagy jószág ingóságként, tárgyként jelenik meg. A Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) szerint az állat ingó7 , tárgyi eszköznek minősül8 , amint az az 539. cikkből kitűnik: „Az ingó vagyonra vonatkozóan: (1) Ingónak minősül az az áru, amelyet a törvény nem tekint ingatlannak.”

Az állatvédelem egyes szempontjainak szabályozása azonban a 205. számú állatvédelmi törvényen alapul.9  A törvénynek 4. cikkében már az elején megemlíti, hogy az állatok tulajdonosai kötelesek az állatokat nem kínozni, biztosítani számukra az állat tartásához szükséges feltételeket, és nem elhagyni őket. Emellett az állatok tulajdonosai kötelesek az állat szükségletei szerint megfelelő menedéket, élelmet és vizet, ellátást, orvosi segítséget, mozgási lehetőséget biztosítani nekik.

Az állatok védelmével kapcsolatos két hangsúlyos kérdésben is létezik szabályozás: az eutanáziában és az állatok kísérleti célú felhasználásában. Az első kérdést illetően e törvény 9. § (1) bekezdése megtiltja az állatok eljárás nélküli elaltatását. A szabály alól kivételt képeznek a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő állatok, amelyeket azonnal el kell altatni az állatok szenvedésének megszüntetése érdekében. Az állatok kísérleti célú felhasználása tekintetében ezeket az eljárásokat anélkül kell végrehajtaniuk, hogy szükségtelen szenvedést okoznának az állatoknak.

A 138/2022. törvény hatása az állatvédelemre

2022. május 16-án megjelent a 138/2022. törvény az állatok védelméről szóló 205/2004. törvény módosításáról és kiegészítéséről, amely a normatív aktus alapformájában előírt büntetések és pénzbírságok speciális határainak emeléséről rendelkezik.

A 205/2004. sz. törvény rendelkezései a gazdával rendelkező vagy gazdátlan állatok életkörülményeinek és jóllétének biztosítását célozzák, amely számos jogot és kötelezettséget állapít meg az állattulajdonosok számára. A gazdák felelősek az állatok tartása és felügyelete tekintetében, a velük szemben alkalmazott bánásmód kizárja a kegyetlen bánásmódot és az erőszakos cselekményeket.

Az állatok ellen elkövetett bűncselekmények számbeli növekedése és a különféle állatvédelmi szervezetek munkája miatt a törvény szigorodott az állatkínzással szemben, de új bűncselekményeket is megállapít, mint például a zoo­fília. Az új rendelkezések alapján a szabálysértési bírságok összege és a sza­badságvesztés felső határa egyes esetekben megduplázódott.

A továbbiakban szakaszosan áttekintjük, hogy mit is módosított a 138/2022. törvény.

A törvény 6. cikk második bekezdése kiegészült az n) ponttal, azaz az állatok ellen elkövetett kegyetlenségek köre a zoofíliával bővült. A jogalkotó tehát egy új fogalmat vezet be, amely az állatkínzás alá sorolja be a zoofíliát is. Az új jogi terminus szerint tehát veszélyes helyzetben lévő állat alatt értendő többek között a sérült, a megkínzott vagy a zoofíliának kitett állat egyaránt.

A 24.1 cikk is kibővült, ami a rendőrök kötelezettségét írja le: nem csak arra vannak kötelezve, hogy szolgálatteljesítés közben talált veszélyben lévő állatot menhelyen helyezzék el 45 napra, de választhatnak egy másik opciót is, azaz az állat elhelyezését egy olyan állatvédő alapítványnál vagy egyesületnél, amely rendelkezik állatorvosi ellátással.

A 25. cikk 1 pontjában leírt bűncselekmények büntetési tétele emelkedik: a 3 hónaptól 1 évig terjedő időszak 6 hónaptól 3 évig terjedő időszakra nő, viszont minden esetben megmarad a pénzbírság is, mint alkalmazható büntetés. A második pontban 1 évtől 5 évig szól a szabadságvesztés, a 3-ik pontban már 2 évtől 7 évig.

Mivel a 25. cikk nem csak a büntetések mértékét változtatta, de a bűncselekmények számát és mivoltát is, ezért külön elemezzük ezeket.

A 25. cikk első pontja a következőket tartalmazza: Az állat külsejének megváltoztatását célzó vagy egyéb nem gyógyászati célú sebészeti beavatkozás – mint például a kodotómia, fülvágás, hangszálak metszése, karmok eltávolítása, csőr- és fogvágás – 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbírsággal büntetendő.

Ugyanígy bünteti a törvény azt, ha a kölyköket az anyjuktól nyolchetes koruk előtt elválasztják kereskedelmi forgalomba hozatal céljából, itt kivételt képez az, ha a fajnak megfelelően hamarabb kell elkezdeni a leszoktatást.

Szintén 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetendő az élő állatnak az állatok kiképzésére vagy agressziójának csökkentésére történő felhasználása, ha ez szenvedést okoz az állat számára.

A 25. cikk 2. pontjában a büntetés súlyosságával nő a büntetés mértéke is. A gerinces alfajhoz tartozó vadállatok – a szelídítés mértékétől függetlenül, amelyek fogságban születtek, vagy a befogott állatok – felhasználása cirkuszi előadásokon, vándorcirkuszokban, karavánokban és vándorzenekarokban, valamint bármilyen más hasonló előadásokon 1 évtől 5 évnyi szabadságvesztéssel vagy pénzbírsággal büntetendő. Ezzel a büntetéssel sújtandó az a személy is, aki nyugtatófegyvereket használ állatokon; itt kivételt képez az a helyzet, amikor mozgásképtelenné kell tenni az állatot. A háziállat vagy fogságban tartott vad kilövése, az állatok szándékos sérülése ismét e büntetés alá esik.

A harmadik pont 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztést ír elő az állatok szándékos, jogtalan leölése, az állatok megcsonkítása, az állatok közötti vagy állatokkal való viadal szervezése, valamint a zoofília esetében.

A büntetések mértékének megnövelése fontos, mert megteremti az állampolgárok felelősségre vonásának feltételeit a cselekmény magasabb társadalmi veszélyességi kategóriába sorolásával.

Az állatjogok védelmének erősítését kívánja elérni a törvényben meghatározott bűncselekmények valamelyike miatti elmarasztalás is; itt a bíróság kiegészítő büntetésként állattartástól való eltiltásról is határozhat, amely egy évtől öt évig terjedhet. Viszont nem minősül bűncselekménynek az állat megsebesítése vagy megölése az állat támadására adott reakcióként, és az állatok sterilizálása.10

Szabálysértések

A normatív aktus régi formájában a szabálysértési bírság különhatárai 1000 és 3000 lej (78 026–234 079 Ft) között voltak, az új törvény itt is hozott újítást, mivel már 3000 és 12 ezer lej (234 079–936 319 Ft) közötti szabálysértési bírságot alkalmazhat a rendőrség az alábbi tényállások megállapítása esetén:

  • az állattartók azon kötelezettségének be nem tartása, hogy megfelelő szállást, elegendő élelmet és vizet, kellő mozgást, gondozást, odafigyelést, orvosi segítségnyújtási lehetőséget biztosítsanak;
  • állatok kiállításra, bemutatóra, reklámozásra, filmkészítésre és hasonló célokra történő felhasználása, ha ezek a tevékenységek testi és lelki szenvedést, betegséget vagy sérülést okoznak számukra;
  • olyan állat elhagyása és/vagy elűzése, amelynek léte emberi gondoskodástól függ;
  • az állatok fizikai teljesítőképességének serkentésére szolgáló anyagok beadása sportversenyek során dopping formájában;
  • lelki vagy testi traumát okozó, valamint az állat egészségét, közérzetét károsító idomítási módszerek alkalmazása.

Állatvédelmi Hatóság

ANSVSA (Nemzeti Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság)11  az a nemzeti hatóság, amely többek között az állatok egészségének és jóllétének védelméért felelős. A központi államigazgatás szakosodott, jogi személyiséggel rendelkező szerve, amely a Kormánynak van alárendelve.

A 205/2004-es törvény 29. cikke szerint a szabálysértések felderítése és a 26. cikkből származó szankciók alkalmazása (például az állat szükséges ellátására vonatkozó kötelezettség be nem tartása, a lelki, illetve az állat kiképzésével okozott fizikai sérülés stb.) az ANSVSA felhatalmazott személyei és a MAI (Belügyminisztérium) végzi. Az állatok védelmére külön Állatvédelmi Igazgatóság is létrejött a Román Rendőrség Főfelügyelőségén belül, amely olyan szakosított szervezet, amely általános területi hatáskörrel rendelkezik az olyan bűncselekmények megelőzésére és leküzdésére irányuló tevékenységek koordinálása terén, amelyeknek tárgya veszélyes helyzetben levő állatok.

A kedvtelésből tartott állatok a Román jogban12

A 2004. március 24-i 60. törvénnyel Románia ratifikálta a 2003. június 23-án Strasbourgban aláírt, háziállatok védelméről szóló európai egyezményt.13  A 3. cikk tartalma szerint az állatjóléti alapelvek a következők: ,,(1) Senki nem okozhat szükségtelenül fájdalmat, testi vagy lelki szenvedést kedvencének. (2) Senki sem hagyhatja el házi kedvencét.”14

A romániai háztartások csaknem felében (42%) található macska házikedvencként tartva. Hasonló az arány a kutyatartók esetében is, az Európai Takarmányipar (FEDIAF) jelentése alapján.15  Vannak olyan háztartások, ahol mindkét állat megtalálható. Európában ez a legnagyobb arány. Románia után százalékban Lengyelország áll közel, és ezt követi Csehország (41%). Sok vidéki háztartásban van kutya, macska az udvaron, ezzel is magyarázható a magas százalékos arány. A felmérésbe azok az állatok is bekerültek, amelyekre gazdáik nem házikedvencként tekintenek, hanem inkább őrkutyának, egerésznek tartják őket. De ezeket az állatokat is ugyanazok a jogok illetik meg, mint a házban tartott társaikat.

A 2008. június 30-i 523. sz. rendelet – az állatok védelméről szóló 205/2004 törvény alkalmazásának módszertani normáinak jóváhagyásáról – már említi a házikedvencek tartásának minimumkövetelményeit. E rendelet 6–11. cikkeiben foglaltak alapján a házikedvencek tartása két kategóriába sorolható. Az első a kültéren tartott állatok, a második a beltéren tartott állatok kategóriája.

Az első csoportba tartozó állatok tartására a 6. cikk bizonyos minimumkövetelményeket határoz meg. A legfontosabb aspektus az állat számára az igényük szerint kialakított egyéni menedék biztosítása, amely védelmet nyújt az időjárási viszontagságok ellen. Ezt a menedéket az állat egészségét nem károsító anyagokból kell létrehozni, és az is fontos, hogy könnyen karbantartható legyen; nem lehetnek éles szélei vagy veszélyes kialakítása az állatra nézve, a méretének pedig arányosnak kell lennie az állat termetével, hogy az állat felállhasson benne, és meg is tudjon fordulni.

Az állat jóllétét kívánja biztosítani a megkötött állatok minimum mozgási terének megszabása is. E szerint a házikedvenceket minimum 2 méteres lánccal lehet megkötni. A fémláncokból készült láncot fix ponthoz rögzítik vagy fémkábelen csúszik, és a végeit „örvény” típusú eszközökkel kell ellátni. Ha az állatot bekerített karámban tartják, az legalább hatszor nagyobb területet kell lefedjen, mint a ketrecé. A nyakörv pedig nem veszélyeztetheti az állat egészségét.16

A szabadban tartottak kivételével a kedvtelésből tartott állatok számára legalább az állatkerti állatokkal megegyező elhelyezési és jólléti feltételeket kell biztosítani. Itt a jogszabály elsődlegesen a hüllők, rágcsálók tartására utal.

Minden más esetben a 205/2004 es törvény 5. cikkét kell alkalmazni, amely kimondja, hogy az állatok tulajdonosai kötelesek számukra az etológiai szükségletektől, fajtól, fajtától, nemtől, kortól és tenyészkategóriától függően az alábbiakat biztosítani: megfelelő menhelyet, elegendő élelmet és vizet, elegendő mozgási lehetőséget, gondoskodást, figyelmet és egészségügyi ellátást.

Városi szinten számos szabály született az állattartást illetően Romániában a városi tanácsoknak köszönhetően. Itt olyan szabályozások születtek, mint hány állat élhet egy lakásban, csendháborítás állatok miatt, a szomszédok beleegyezése állattartásba.17  Ezek a szabályok viszont nem az állat jóllétét kívánják védeni, hanem az emberek igényeit. Ezért a továbbiakban nem foglalkozunk ezekkel a rendelkezésekkel.

A román állatjóléti szabályozás egyik hiányossága tehát a beltéren tartott házikedvencek körülményeinek pontos és részletes meghatározása, viszont más területeken, mint a kültéren tartott állatok tartása, kidolgozott és részletes leírást találunk.

A veszélyes állatok kérdése

A jogilag meghatározott veszélyes állatok kategóriájába a veszélyes kategóriájú kutyák kerülnek. A veszély csökkentésére a román jogban rendőrséghez bejelentési kötelezettséget találunk, amelynek az egyedek gazdáinak kell eleget tenniük. Romániában a barnamedve is veszélyes vadállatként van elkönyvelve az esetleges támadások miatt. Erre született a 2021. július 21-i 81. számú sürgősségi kormányrendelet a barnamedve egyedek által az embereket és azok tulajdonát ért városi területeken történő támadások megelőzésére és leküzdésére szolgáló azonnali beavatkozási módszerek jóváhagyásáról.

A városi területeken megjelenő medvepéldányokra vonatkozó azonnali beavatkozás több lépcsőben történik, a következő módszerekkel:

  • elűzés különféle eszközökkel;
  • elaltatás és áthelyezés;
  • eutanáziával vagy lelövéssel történő kivonás.18

A városi területen elhelyezkedő medve példányokon az azonnali beavatkozás fokozatosan, a beavatkozó csoport által a helyszínen megállapított kockázati szint elemzésével történik.19

Ha az elűzött példány visszatér a városi területekre, a beavatkozó csoport folytatja az elaltatással és áthelyezéssel.20

Az eutanáziával vagy kilövéssel történő kivonás a következő helyzetekben történik:

  • ha az elűzés, illetőleg a nyugtatás és az áthelyezés módszerével végzett beavatkozások nem hoznak eredményt, és a kockázat mértéke magas a kockázatértékelési eljárás szerint;
  • ha a személyek vagy a hozzájuk tartozó áruk biztonsága veszélybe kerül;
  • ha a beavatkozó csoport tagjainak biztonsága veszélyben van;
  • ha az érintett medve a beavatkozás során megsérül és agresszívvé válik, és a sürgősségi rendeletben foglaltak szerint más megoldás nem alkalmazható;
  • ha a szóban forgó medve csapdába kerül, megsérül, agresszívvé válik, és a sürgősségi rendeletben foglaltak szerint más megoldás nem alkalmazható;
  • ha a medvének élettel összeegyeztethetetlen sérülései vannak.

Veszélyes kutyák tartása

A 2002. április 30-i 55.21  számú sürgősségi kormányrendelet a veszélyes vagy agresszív kutyák tartása szövegében foglalkozik ezzel a kategóriával.

A kormányrendelet két kategóriát különböztet meg, a veszélyes és az agresszív kutyákat. A veszélyes kategóriába azok a kutyafajok kerültek, amelyek morfológiai jellemzőik alapján harci és támadó kutyák – mint a pitbull, boerboel, bandog típusú kutyák és ezek hibridjei – ezek ֪az a) pont alá tartoznak; míg a staffordshire bull terrier, amerikai staffordshire terrier, tosa, rottweiller, argentin kutya, nápolyi masztiff, brazil masztiff, kaukázusi juhász, cane corso és ezek keresztezett fajtái22  a b) kategória alá.23

Agresszív kutyáknak a rendelet alapján, azokat tekinthetjük amelyek provokáció nélkül megharapnak vagy megtámadnak személyeket vagy háziállatokat köz- vagy magánterületen. Ugyanebbe a kategóriába sorolhatók azok a kutyák, amelyek kutyaviadalban vesznek részt, vagy amelyeket erre a célra képeztek ki.24

Ez a rendelet az állat jóllétét figyelembe véve született ugyan, de nem tesz konkrét lépéseket a védelmi kör szélesítése érdekében. A veszélyes kutyafajták tartását be kell jelenteni a rendőrségen és olyan papírokat is fel kell mutatni, mint az állat sterilizálását bizonyító okirat, az oltottsági bizonylat, a kutyák által okozott károkra vonatkozó felelősségbiztosítás megléte, a kutya azonosító száma (tetoválással vagy mikrochippel).

A rendelet kitér a kutyaviadalok megtiltására és ennek büntetésére is, valamint a kutyák által okozott károkra is.

Az állatok tenyésztésére és szállítására vonatkozó szabályok

Az állatok tenyésztésére számos különböző határozatot találunk, amelyek specifikusak az adott állatfaj tenyésztésére.25  Ilyen például a 202/2006-os határozat a sertések védelmére vonatkozó minimumkövetelményeket megállapító állategészségügyi norma jóváhagyására, vagy a 129/2017-es határozat a mikroklíma-előírások ellenőrzésére vonatkozó módszertani normák jóváhagyására a sertések minimális jólléti állapotának biztosítása érdekében a kereskedelmi gazdaságokban. Hasonló határozatok születtek a szarvasmarhák és a tojótyúkok védelmére vonatkozó minimumszabályokat megállapító állategészségügyi norma jóváhagyásáról is. Ezek a szabályozások az állat egészséges tartását és jóllétét szabályozzák, többnyire a célból, hogy a húsok és állateredetű termékek emberi fogyasztásra alkalmasak legyenek.26

Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint 2021-ben Románia – amely az Európai Unió 5 legnagyobb juh- és kecsketenyésztője közé tartozik – állatállományának több mint 20 százalékát exportálta.27  Az elsődleges export célpont Jordánia, e mellett Szaúd-Arábiába is nagy mennyiségben szállít. Ez a kivitel tengeren való szállítást von maga után.

Az állatok szállítás közbeni jólléte ebben az esetben két célt szolgál. Az első az állatok kínzásmentes szállítása, másodsorban az emberi fogyasztásra alkalmas egészséges hús eljuttatása egy másik országba.

Románia az 1/200528  rendeletben meghatározott követelményeket alkalmazza az állatok utazás előtti, alatti és utáni ellenőrzésére. Az indulás helyén a hatósági állatorvos ellenőrzi a feltételeket és kitölti az egyedi ellenőrző listát, amely igazolja az egészségügyi állapotot is. Az ellenőrző listákat központi szinten hozzák létre, és az egységes ellenőrzési módot hivatottak biztosítani minden ellenőr számára. Ezeket minden megyébe eljuttatják, és az NSVFSA honlapján is megtalálhatók.

Az állatok szállítására szolgáló létesítményekre, konténerekre és járművekre vonatkozó rendelkezéseket szintén az 1/2005. számú rendelet tartalmazza.

Egyes speciális körülmények között (extrém hőség/hideg időjárás, mások) célzott ellenőrzéseket hajtanak végre, főként a határkilépési pontok mellett, hogy betartják-e a elrendelt korlátozásokat.

Hosszú távú, tengeri utak esetén az állatok exportját a Midia Constanţa kilépési ponton keresztül végzik. Az esetleges exportproblémákat a nemzeti kapcsolattartó pontok hálózatán keresztül jelentik a küldő országnak. Románia főként Izrael államtól kapott ilyen jellegű bejelentést, amely az állatok kevés mozgási területét és az elégtelen alommal kapcsolatos problémákat jelezte.29

Egyéb szabályozások

A román jog egyik különlegessége, hogy számos jogi rendeletben, szabályozásban találunk különféle információkat egy témán belül. Ilyen például az állatok szállítása amelyet egy törvény és további három rendelet határoz meg.

A kísérleti vagy tudományos célokra használt állatok védelme, amely jelen cikkben nem kerül további elemzés tárgyává, a román jogban egy törvénybe van belefoglalva30 . Itt az állatok jóllétét és a veszélyeztetett fajok fennmaradását helyezi előtérbe a jogszöveg, ezért bizonyos tiltásokat állít fel különféle veszélyeztetett fajok felhasználásánál és a vadon élő állatokon való kísérletezésnél. Célja, hogy az állatokkal való kísérletezés csak megalapozott esetekben történjen és túlnyomórészt olyan állatokon, amik erre a célra voltak nevelve.31  A jogszabály csak különleges esetekben enged ettől eltérést.32

A jogszabályi sokaságból kiemelve egy érdekességet és újdonságot említünk, a tavalyi évben elfogadott törvényalkotási projektet, amely a csincsilla kereskedelmi tenyésztését és eutanáziáját kívánja betiltani.33  A Humane Society International 2021 októberében készült jelentése34  adta az alapot a kezdeményezésre, mivel ezeken a farmokon feltételezték az állatkínzást. A jelentésben az állatok szaporodási szokásainak figyelmen kívül hagyását és a külön ketrecekben való tartásuk mellett a leölési folyamatok nem megfelelő módozatát hozták bizonyítékul.

Utolsó példaként szeretnénk megemlíteni az állatok rituális leölésére (kosher) megfogalmazott jogalkotási projekt kezdeményezését, amely a kóser hús előállítását hivatott jogszabály alá vonni.35  A román jogalkotási projektkezdeményezés nagyjából egy évvel azután született, hogy az Európai Unió Bírósága egy belga ügyben36  megtiltotta mind a muzulmán, mind a zsidó hagyományos állatvágási módszereket. Ezekkel szöges ellentétben áll ez a jogalkotási kezdeményezés, amely veszélybe sodorhatja az állatok kínzásmentes leölésével kapcsolatos szabályokat.

Zárógondolatok

A cikk célja egy rövid, számos jogi aktusra utaló, érdekességekkel teletűzdelt, általános állatvédelmi kép megteremtése volt, érintve a legnagyobb állatvédelmi problémákat, de figyelve a jó és innovatív megoldásokra is.

Ilyen eredményként tudható be a 2022-es törvénymódosítás is, amelynek hátterében különböző állatvédelmi szervezetek álltak, vagy másik példaként említhetjük a csincsillafarmok lehetséges bezárását is.

Az egyik felismerhető probléma az állatok védelmében és jóllétük biztosításában a mostani jogállás szerint a tárgyként való besorolásuk, amely meggátolja a jogalkotót, hogy szélesebb körű védelmet biztosítson számukra.

Mint ahogy a román realitás mutatja, a számos jogi aktus, amelyek az állatokkal foglalkoznak, csak részben tartalmaz az állatok jóllétére alkalmazandó szabályokat, ezek elsődlegesen az emberek jólétét és egészségét kívánják szavatolni.

Ilyen példa lehet a medvetámadások elleni félelem szülte 81/2021-es sürgősségi kormányrendeletet is, amely – igaz, extrém esetekben – megengedi akár az állat kilövését is. A román jogszabályhely ezzel kapcsolatosan folyamatos változásban van. A parlament már tett kísérletet az aktus alkalmazhatóságának kiszélesítésére lakott területen kívüli medvejárásokra is, amely további problémákat és akár visszaéléseket is vonhatna maga után. A vad városi területen való kilövése mint megoldás, veszélyes lehet a helyi lakosságra.

A román jogalkotás tehát elágazó és néhol abúzus eszközévé is válhat. Viszont meg kell említeni a pozitívumot is, mivel számos problémára és aspektusra részletbe menően kitér, és reméljük, idővel további állatjólléti szabályokkal bővül.

Szekeres Ágota, PhD hallgató, Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Dok-tori Iskola; junior gyakornok, Közép-európai Akadémia

Állatvédelmi szabályozás Csehországban, különös tekintettel a büntetőjogi szempontokra


Szerző(k): Nagy Zsófia

Bevezető gondolatok

Az állatvédelem Csehországban hosszú múltra tekint vissza, hiszen egészen a 19. század végétől kezdődően számos jogszabályban rendelkeztek az állatok jogi védelméről, előtérbe helyezve azok kínzásának tilalmát. Az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből fennmaradt 31/1855-ös állatkínzás elleni törvény és annak a cseh területekre vonatkozó rendeletei Csehszlovákia megalakulása után az új köztársaság jogrendjének részét képezték. Ezek az elsődleges kegyetlen bánásmód elleni rendelkezések csak kis lépésekben tudtak fejlődni, hiszen a második világháborút követő majd’ 40 évig tartó kommunista rendszer nem volt képes kellő stabilitást nyújtani egy átfogó, korszerű állatvédelmi szabályozás kidolgozására. Az 1989-es fordulat után a törvénykezés új lélegzetre kapott állatvédelem tekintetében, de a 2004-es Csehország Európai Unióhoz való csatlakozása és a 2008-ban elfogadott, az Európai Parlament és Tanács a környezet büntetőjog általi védelméről szóló 2008/99/EK irányelve lendítették fel igazán a jogalkotói erőfeszítéseket. Mára elmondható, hogy a cseh állatvédelmi szabályozás magas színvonalat képvisel, hiszen nemcsak a probléma büntetőjogi vetülete helytálló, hanem a polgárjogi és adminisztratív jogi rendelkezések is oly szerteágazók, hogy több fronton kiváló jogvédelmet biztosítanak, annak ellenére, hogy a jogi és adminisztratív előírások gyakorlati hatékonyságban vannak kisebb nagyobb hiányosságok.1

A cseh állatvédelmi szabályozás nagyot lépett előre az új Polgári Törvénykönyv2  (Ptk.) 2014-es hatálybalépésével, hiszen az nem kezelte többé tárgyként az állatokat. A Ptk. 494. §-a szerint „Az élő állatnak mint érzékszervekkel rendelkező élőlénynek különleges jelentése és értéke van. Az élő állat nem dolog, és a dolgokra vonatkozó rendelkezések az élő állatra csak annyiban vonatkoznak értelemszerűen, amennyiben ez nem mond ellent annak természetének.”

Ezen passzus nagymértékben hozzájárult, hogy reflektálja a társadalom azon szemléletét, amely szerint az állatok érző lények, és megilleti őket az átfogó jogvédelem, hiszen az ember erkölcsi felelősséggel tartozik irántuk. Ezen megfogalmazás ígéretes továbbá a magánjogi értelmezés szempontjából, valamint a jogalkotás jövőjére nézve is.

Emellett nem elhanyagolható az állatok közjogi meghatározása sem a 246/1992-es, az állatok kegyetlen bánásmód elleni védelméről szóló törvény3  szerint, hiszen ez az egyetlen jogi definíciója az állatnak a cseh jogban, így jogértelmezési forrásként szolgál más közjogi előírásokhoz is.4  E definíciót a törvény 3. § a) pontja alatt találjuk: „Állat alatt minden élő gerinces állatot értünk, kivéve az embert, ami nem magzat, illetve embrió.” A törvény további szakaszaiban széles körben vonultatja fel, kategorizálja a védelem alá tartozó állatok egyes csoportjait.

A tanulmányban látni fogjuk, hogy az állatvédelem büntetőjogi szabályozása ugyancsak széles, a cseh jogalkotó különös tekintettel volt az egyes problémás területek célzott rendezésére, megoldására, mint például az elégtelen körülmények közötti kisállattenyésztés.

Az állatvédelem jogforrásai Csehországban

Általánosságban elmondható, hogy a cseh állatvédelmi szabályrendszer három főbb részre osztható fel: az állatok kegyetlen bánásmód elleni védelme; az állatok különböző speciális csoportjaira vonatkozó védelem (pl. haszonálla­tok); és a gerinces állatok védelme rajtuk végzett emberi tevékenység közben (állatok nyilvános bemutatása, szállítása).5  Ebből adódóan világos, hogy a cseh állatvédelem több szempontból biztosít védelmet, amelynek mozgatórugója az etikában is keresendő, különösképpen, ha a büntetőjogi és kegyetlen bánásmód elleni rendelkezéseket vesszük alapul.

A gazdasági, környezetvédelmi és etikai megfontolásból eredendő állatvédelem elsősorban közjogi keretek között valósul meg, az adott évi aktuális Állatvédelmi Program alapján, amelyet a Mezőgazdasági Minisztérium évente tesz közzé.

A rétegelt, sokféle irányú állatvédelmet természetesen a szerteágazó cseh jogi szabályozás is tükrözi. A fentiekben már utaltunk azon fontos paragrafusokra, amelyek az állatokat speciális jogalanyként kezelik, ami nemcsak a polgárjogi keretekre terjed ki. A főbb nemzetközi és európai uniós jogszabályok mellett a központi állatvédelmet tágabban felölelő rendelkezés a már említett 246/1992-es törvény. Ez rögzíti az ún. közvetlen védelmi rendelkezéseket, amelyek kifejezetten a kínzó, kegyetlen tevékenységeket határozzák meg, tiltják és szankcionalizálják. A törvény kizárólag a gerinces állatokra vonatkozik és főleg a kegyetlen bánásmód tilalmára, indokolatlan leölésüknek tilalmára, a haszonállatok tenyésztésének, szállításának és levágásának humánus elvárt módjára, az állatokkal történő nyilvános fellépések elvárt kereteire, a kóbor és elhagyott állatokkal szembeni bánásmódra, a vad és fogyatékos állatok védelmére, továbbá az állatkísérletek végzésének körülményeire terjed ki.

Az ún. közvetett védelmet biztosító szabályozások az állatok egészségének, jóllétének feltételeit igyekeznek szabályozni, de speciálisan a kínzással szemben nem nyújtanak védelmet. Az e fajta védelmet az Állategészségügyi törvény6  biztosítja, amely általánosságban tartalmazza a haszonállatok tenyésztésére, tartására, ellátására, egészségének megőrzésére vonatkozó előírásokat, valamint az állati termékek feldolgozásának feltételeit. A közvetett védelmet még speciális rendelkezések hosszú sora dolgozza fel, ezek kiterjednek az állatok különböző kategóriáira és a hozzájuk kapcsolódó emberi tevékenységekre (pl. vadászat, halászat, állatkertben élő állatok).

Büntetőjogi szabályozás

A cseh Büntető Törvénykönyv7  az állatkínzás legsúlyosabb formáit kriminalizálja, a VIII. rész 299–306. §-aiban. E szakaszok védelmének a tárgya a környezetvédelemhez kapcsolódó értékeket mint az emberek, állatok és növények életterét veszi alapul.

Egyes bűncselekményekért mind jogi, mind természetes személy is felelősségre vonható, akár szándékosan, akár gondatlanságból vagy súlyos gondatlanságból követte el azokat.

A következő állatok ellen elkövetett bűncselekményeket definiálja a törvénykönyv, amelyek azok közvetlen védelmet biztosítják: védett vadon élő állatok és növények jogosulatlan kezelése (299. §), védett szabadon élő élőlények és vadon élő növények jogosulatlan kezelése (300. §), állatkínzás (302. §), nem megfelelő körülmények között történő állattenyésztés (302a §), az állat gondozásának hanyagsága gondatlanságból (303. §), orvvadászat (304. §).

Védett vadon élő állatok és növények jogosulatlan kezelése (299. §) és védett szabadon élő élőlények és vadon élő növények jogosulatlan kezelése (300. §)

Ezen bűncselekmények elsődleges tárgya a vadon élő állatok és védett növények és más fajok egyedeinek védelméhez, fennmaradásához fűződő érték.

Fontos megjegyezni, hogy ezek a növények és állatok az ún. fokozott védelmet élvező kategóriába tartoznak.8  E fajok egyedeit a CITES egyezmény9  I., II. és III. függeléke listázza, így nem csak cseh, de európai és nemzetközi jogi védelem alatt állnak. A védelem az élő és élettelen példányokra is kiterjed, azok egyes testrészeire, illetve részeire, vagy az egyedből előállított bármilyen jellegű termékre, tárgyra, amelyek dokumentációjából, csomagolásából vagy címkéjéből ez egyértelművé válik.

E bűncselekmények objektív oldala az, hogy az elkövető törvényi előírásokat megsértve, szabadon, jogellenes módon rendelkezik ezen fajok példányaival.

A 299. § (1) és (2) bekezdése szubjektív oldalát tekintve szándékos elkövetést jelöl meg, míg a 300. § elkövetéséhez súlyos gondatlanság szükséges.10

Az elkövető lehet természetes vagy jogi személy egyaránt, valamint e bűncselekmény gyakran egybeesik az állatkínzás és lopás bűncselekményekkel.

Állatkínzás (302. §)

Az állatok kegyetlen bánásmód elleni védelméről szóló törvényből kiindulva, az állatok az emberhez hasonló élőlények, képesek különböző szinteken érezni a fájdalmat és szenvedést, ezért jogosultak az ember általi védelemre és gondoskodásra.11  Büntetőjogilag felelősségre vonható az az elkövető, aki kegyetlenül vagy kínzó módon bántalmaz egy állatot; függetlenül attól, hol történik ezen cselekmény – amelyet a 114/2020. számú törvénymódosítás iktatott be 2020. június 1-jei hatállyal. A törvénymódosításnak köszönhetően már nem csak a „különösen” kegyetlen vagy kínzó közterületen elkövetett bántalmazás kvalifikálható bűncselekménynek. Azáltal, hogy a törvényből eltávolították a „különösen” minősítést és a közterületen történés feltételét a bűncselekmény szubjektív oldalának jellemzéséből, a törvényhozó csökkenteni kívánta a bűnözés mértékét ezen a területen, hiszen a szigorúbb büntetés a potenciális elkövetők fokozott önreflexiójához vezet, ezzel erősítve a szankciók preventív funkcióját.

A bűncselekmény objektív oldala a kegyetlen vagy kínzó bántalmazásban merül ki. A védelem tárgya az állatok védelméhez fűződő érdek, a bűncselekmény tárgya pedig az élő állat, függetlenül attól, milyen jogviszonyban áll az elkövetővel. Az elkövető lehet bármely természetes személy (jogi személy is). A cselekmény csak szándékosan követhető el, amikor az elkövető tudja vagy legalább részben tisztában van vele, hogy bántalmazást követ el.

A 302. szakasznak az alapjogi tényálláson kívül két minősített tényállása is van, amelyek több pontot foglalnak magukba.12  Érdemes megemlíteni a büntetőjogi rendelkezés mellett az állatok kegyetlen bánásmód elleni védelméről szóló törvényben foglaltakra, amelyek kitérnek a kegyetlen és kínzó bánásmód jellegének és milyenségének definiálására. E törvény 4. §-a listázza a kínzásnak minősülő cselekményeket, összesen 24 tételben.13  Ezen felsorolás azonban nem kimerítő.

Mint láthatjuk, az állatkínzás mind a közigazgatásban, mind a büntetőjogban megjelenik. Legfőbb különbség a cselekmény intenzitásában, kártékonyságában, súlyosságában és veszélyességében – tehát főleg a cselekmény objektív oldalában – rejlik. Ahhoz, hogy büntetőjogi felelősségre vonásra kerüljön sor, a bántalmazásnak elsősorban kegyetlennek vagy kínzónak kell lennie, amely súlyosabb, mint a kihágás esetében, ahol a tényállás teljesüléséhez elegendő az előbb említett 4.§-ban felsoroltakból egyet teljesíteni.

A jogelmélet különbséget állapít meg a kegyetlenség és a kínzás között: a kegyetlenség a tettes cselekedetének a jellegében, súlyosságában jelenik meg, a kínzás pedig az állat fájdalmának az intenzitásából fakad.14

Az Ústí nad Labem Kerületi Bíróság döntése jól szemlélteti, hogy milyen szempontokat, kritériumokat határoz meg állatkínzás bűncselekményével kapcsolatban.

A Děčín-i Járási Bíróság állatkínzás vétségével bűnösnek találta a vádlottat a kutyája bántalmazásával, kínzásával kapcsolatban, és 21 hónapos azonnali letöltendő börtönbüntetésre ítélte. A járási bírónő az általa kiszabott súlyos büntetéssel megtörte a megszokott cseh bírói gyakorlatot.15

A vádlott kegyetlenül bántalmazta a kutyáját úgy, hogy fémrúddal verte és késsel többszörösen megszúrta, amely következtében a kutya súlyos sérüléseket szenvedett és elvesztette a bal szemét. Ez a bántalmazás értelemszerűen hosszú távú és maradandó egészségkárosodással járt: a látása elvesztésével és hosszú távú étkezési problémákkal, nehézségekkel.

A vádlott fellebbezést nyújtott be a Kerületi Bíróságra, kifogásolva a büntetés mértékét, amit aránytalannak, túlzónak tartott. Hasonlóan az ügyész is fellebbezett az elkövető javára, azzal érvelve, hogy enyhítő körülmény, hogy eddig még kihágást sem követett el.

A kerületi bíróság egyetértett a járási bíróság argumentációjával, kiemelve a bántalmazás súlyos intenzitását (fémrúd és kés használata), amely értelemszerűen komoly egészségügyi következménnyel járhat, emellett bizonyítja a tettes viselkedésének aberrált jellegét. Továbbá, ez a bántalmazás nagymértékben sérti a kutya testi integritását és visszafordíthatatlan következményekkel jár, ami iránt az elkövető bűntudatát és bűnbánatát nem tanúsította meggyőzően. Így az azonnal letöltendő börtönbüntetéssel egyetértett, viszont annak hosszával nem.

A másodfokú bíróság szerint 21 hónapos börtönbüntetés kiszabását általában a büntetett előéletű elkövetőkre alkalmazzák, akiknél visszaesés tapasztalható, amely a vádlott esetében nem áll fenn, így a letöltendő börtönbüntetést 16 hónapra csökkentette.

A járási bíróság értelmezéséből és döntéséből azt olvashatjuk ki, hogy a bántalmazás súlyosságát, kegyetlenséget elismerte, viszont még az ilyen érzékeny eseteknél is köteles a bíróság figyelembe venni az összes körülményt és az általános bírói gyakorlatot, amely ez esetben a vádlott javát szolgálta.

Nem megfelelő körülmények között történő állattartás (302a §)

Ezen bűncselekmény a 114/2020-as számú törvénymódosítással lett beemelve a Büntető Törvénykönyvbe, ezzel próbálva megoldást találni az egyre elterjedő nem elégséges körülmények között történő kisállattartás16  növekvő problémájára. A cselekmény kriminalizálását elsősorban ez motiválta, de kiterjed bármilyen más jellegű nagymértékű tenyésztésre, bármilyen célból (pl. haszonállat-tenyésztés).17

Az állatkínzáshoz hasonlóan a védeni kívánt érdek itt is az állatok életének és egészségének megőrzése, amely veszélynek van kitéve, ha a tenyésztés nem megfelelő körülmények között történik. Kiemelendő még, hogy a tenyésztésnek nagymértékűnek kell lennie, tehát a bűncselekmény nagy létszámú állományon követhető csak el.

A Btk. 302a §-a két különálló tényállást határoz meg. Az (1) bekezdés szerint bűncselekményt követ el, aki a nagy állományú állattenyésztést nem megfelelő körülmények között végzi, ezzel veszélyezteti az egyedek életét vagy szenvedést okoz nekik. A (2) bekezdés alapján büntethető az a személy, aki nem megfelelő körülmények között üzletelés céljából tenyészt állatokat, vagy aki ilyen tenyésztésből profitál, és ezzel veszélyezteti az állatok életét vagy szenvedést okoz nekik.

Érdemes kitérni a „nem megfelelő körülmények” fogalmának definiálására, körbeírására. A törvényből sokat nem olvashatunk ki, de mindenesetre olyan feltételekre utal, amelyek elégtelenek, és az állatok szenvedésével, veszélyeztetésével járnak. Itt valójában az állatjóllét feltételeinek elhanyagolása jelenik meg, például az étel- és italellátás elégtelenül vagy nincs biztosítva, az állatok egészségi állapota nem megfelelő, stressznek vannak kitéve, kicsi a mozgástér, nem megfelelőek a higiéniai feltételek.18  Természetesen individuálisan kell meghatározni az egyes állatok igényeit, és hogy milyen körülményeket kell biztosítani a tenyésztés során. A büntetőeljárásban a bizonyításkor problémák merülhetnek fel, hiszen a megfelelő körülményekről a különböző állattartóknak más-más elképzelésük van, így a szakértői vélemény erősen indokolt.

Az elkövető lehet természetes és jogi személy is, a bűnösséget tekintve pedig szándékosan elkövetett vagy súlyos gondatlanság szükséges.

A kisállattenyésztéssel kapcsolatban érdemes megemlíteni a Kamenice nad Lipou-ban történt esetet, amelyben a Pelhřimov-i Járási Bíróság bűnösnek találta a vádlottakat állatkínzás vétségében.19

Az elkövető házaspár előzetes megállapodás alapján összesen 218 kutyát tartott és tenyésztett nem megfelelő körülmények között. A kutyák életkörülményei nem feleltek meg a fiziológiai szükségleteiknek: konkrétabban a kutyákat rosszul megvilágított, nem megfelelően szellőztetett, ürüléktől szennyezett, kisméretű helységben tartották, ezen kívül nem biztosítottak nekik elegendő mozgásteret, sem az alapvető állategészségügyi feltételeket és ellátást. Ebből adódóan több kutya élt rossz egészségi állapotban, alultápláltan. Az elégtelen gondoskodás hosszabb ideig veszélyeztette a kutyák egészégét és életét, és legalább 129 kutyának súlyos fizikai és mentális egészségkárosodást okoztak.

A tenyésztők azzal védekeztek, hogy csak hobbiból tartották az állatokat, de az kicsúszott a kezeik közül és kontrollt vesztettek felette.20  A bíróság a büntetés kiszabásakor mérlegelte a cselekmény károsságának mértékét és a vádlottak személyes körülményeit. Mivel nem volt bizonyíték az állattartás gazdasági jellegére, valamint az elkövetők büntetlen előéletűek voltak és megbánást tanúsítottak, a bíróság a vádlottakat 2 év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtása 3 éves próbaidőre lett felfüggesztve, valamint 10 évre eltiltották őket a kisállattartástól.

A bíróság szerint a szigorúbb szabadságvesztés-büntetés helyett a tevékenységtől való eltiltással jobban biztosítható a társadalom védelme.21

Az állat gondozásának hanyagsága gondatlanságból (303. §)

A büntetőjogi védelem illeti azokat az állatokat, akiknek a gazdája olyan szinten nem gondoskodik róluk, hogy azzal maradandó egészségkárosodást vagy legsúlyosabb esetben halált okoznak. A sérült állatnak az elkövető tulajdonában kell lennie, vagy aki egyéb okokból felelős az állatért, köteles a gondoskodni róla.

Az ilyenfajta súlyos gondatlanság (az elkövető hozzáállása és tettei arról árulkodnak, hogy tudatosan hanyagolja a büntetőjogi rendelkezésben védett értékeket, nincs szándékában azokat tiszteletben tartani22 ) általában a gondozás elmulasztásában, hanyagságában merül ki. Ilyenkor figyelembe kell venni az állat egyéni tulajdonságait, szükségleteit és az alapján állapítható meg, hogy milyen mértékű mulasztásra került sor. Az állat fajtája, életkora és egészségi állapota indikálja, milyen biológiai szükségleteket és életkörülményeket kell neki biztosítani annak érdekében, hogy ne legyen kitéve szenvedésnek, fájdalomnak és a környezet veszélyeinek. Konkrétabban a gondoskodás hanyagsága abban nyilvánul meg, hogy a fiziológiai szükségleteit nem elégítik ki, nem megfelelő helyen tartják, nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz és folyadékhoz, nincs biztosítva számára orvosi kivizsgálás és ellátás.23

Orvvadászat (304. §)

Az orvvadászat bűncselekménye, az eddigiekben felsoroltaktól eltérően, más objektív értéket véd, mégpedig a vadon élő állatokat és halakat. A rendelkezés másodlagosan védi a vadászati és halászati jogokat is. A büntetőjogi felelősségre vonáshoz elegendő egy a törvényben felsorolt cselekedetet elkövetni, ilyen például a jogosulatlan vadászat és halászat nem elhanyagolható értékben; illetve jogosulatlanul elfogott, elejtett állatok vagy halak elrejtése, átvétele vagy tárolása nem elhanyagolható értékben.24  Jogosulatlan vadászatnak és halászatnak minősül az élő állat elfogása is.

Az orrvadászat bűncselekménye csak szándékosan követhető el, tehát az elkövető tisztában van vele, hogy nagy értékű állatot vadászott le vagy ejtett el, és e körben nem lényeges, hogy az adott állatot megtartotta, otthagyta, vagy később visszaengedte a természetbe.25

Az ilyen cselekedet általában aktív formát ölt, de az elkövető a Btk. 112. §-a szerint mulasztásért is büntetőjogilag felelősségre vonható, amennyiben annak különleges kötelessége (lett volna) biztosítani és ellenőrizni, hogy a vadászat és halászat a jognak megfelelő feltételek mellett legyen végezhető.

Zárszó

Az állatvédelemre nagy hangsúlyt fektettek Csehországban, főleg az 1990-es évektől kezdődően. Az 1992-es Állatvédelmi törvény átfogóan szabályozza a gerinces állatok kínzás elleni védelmét, biztosítja az állatok különböző kategóriájának védelmét, azokét is, amelyek nincsenek közvetlen emberi gondozásban. Amennyiben az állatkínzás kegyetlenségi szintje átlépi az adminisztratív jogi határt, büntetőjogi rendelkezések alapján vonható felelősségre az elkövető.

A cseh rendelkezések nagyon reaktívak az állatvédelem kihívásaival, trendjeivel kapcsolatban, erről tanúskodik a 2020-as büntetőjogi törvénymódosítás, amely például olyan jelenségeket is kriminalizált, mint a kontrolálatlan kisállattartás problémája. Hasonlóan, az állatkínzás bűncselekményi tényállásának átformálása, szigorítása azzal a céllal született, hogy a büntetőjogi felelősségre vonással járó büntetéskiszabás ne „kedvezzen” az elkövetőnek, mint ahogy az a děčín-i állatkínzó esetében történt. Az új rendelkezések beemelték az állatok jólétét (welfare) is, mint védeni kívánt értéket, ami szintén hozzájárul az állatok ellen elkövetett erőszakos cselekedetek egyszerűbb büntetőjogi szankciona­lizálásához. Mindemellett e rendelkezések a hozzáállást kívánják preventív jelleggel átformálni: elmélyíteni és pozitív irányba terelni az állatok védelmével kapcsolatos társadalmi megítélést.

Ebben a tekintetben, összegzésként, érdemes megemlíteni Markéta Pekařova Adamová képviselő 2019. február 12-i parlamenti beszédét, amelyben a Büntető törvénykönyv módosításának állatvédelemmel kapcsolatos motivációit emelte ki:

„A módosítás fő célja az állatok védelmének fokozása, valamint az állatokkal való nem megfelelő bánásmód miatti szankciók szigorítása. […] Sajnos az állatkínzások száma Csehországban nem csökken. Valószínűleg mindannyiunknak volt alkalma látni számos nagyon szörnyű esetet, amikor sajnos a cselekmények elkövetőire kiszabott büntetés valóban nagyon alacsonynak bizonyult. Az egyetlen eset, amikor az elkövetőket szabadságvesztésre ítélték, csak nemrég volt. Annak ellenére, hogy számos ilyen cselekedet történik, beleértve az úgynevezett »kontrollálatlan kisállatenyésztés« gyakorlását, a büntetések hazánkban kimondottan lakonikusak.[…] Természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden állatot kínozó személynek börtönbe kell kerülnie. Van számos egyéb büntetési forma súlyosságtól függően, melyet ki lehet szabni, de a cselekedetek legdurvább formái szigorúbb büntetést, eljárást érdemelnek. Itt nem csak az állatkínzásról van szó, hiszen számos tanulmány és nemzetközi tanulmány szerint azok, akik állatkínzást követtek el, lehetséges, hogy a jövőben hasonló bűncselekményeket is elkövet(het)nek az emberek ellen. Úgy gondolom, hogy az elrettentés formájaként szolgáló büntetések az elkövetők visszatartására szolgálhatnak.”26

Nagy Zsófia, PhD hallgató, Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola; junior gyakornok, Közép-európai Akadémia

Állatvédelmi szabályozás Szlovákiában


Szerző(k): Hassanová Rebecca Lilla

Bevezetés

Egyre több figyelem irányul az állatvédelemre, amelynek célja és lényege az állatok indokolatlan kínzásának, a velük való kíméletlen bánásmódnak a megakadályozása, továbbá a minőségi életfeltételeik biztosítása. Az állatok az emberrel összehasonlítva gyengébb és érzékenyebb helyzetben vannak, ahogy azt már egyre több ország a törvényeiben is deklarálja. A jogszabályi keretek bővítése és pontosítása gyakran kerül a jogalkotók elé Szlovákiában is.

A világ fejlett országai nagy figyelmet fordítanak az állatok védelmére és az állatokkal való bánásmód bizonyos normáinak biztosítására azért, hogy az egészségük és lelki jólétük ne kerüljön veszélybe. Egyre nagyobb hangsúlyt kap az állati szorongás és stressz megelőzése is. Az állattartás és -védelem jogi szabályozásának alapja az állatok fizikai és pszichológiai inger-észlelési képességének tudományos elismerése. A világ (állatvédelmi szempontból) legfejlettebb országai jogszabályaikban foglalkoznak például a prémes állatok tenyésztésének, a vadállatok cirkuszi és szórakoztatási célú felhasználásának, a kozmetikumok állatokon történő tesztelésének stb. tilalmával.

Bizonyos országokban elterjedt gyakorlat, hogy egy speciális testületet hoznak létre, amelynek feladata a jogszabályok alkalmazhatóságának biztosítása; emellett pedig a végrehajtó hatalom tanácsadó testületeként is működik, és lehetővé teszi a különböző szervezetek, köztük az adott területen működő civil szervezetek szakértőinek kommunikációját. Jogi normák szabályozzák az állatokkal való bánásmódot, valamint az állatokkal végzett különböző tevékenységeket.1

Szlovákiában az állatvédelem – mint jogilag védett érték – már az Osztrák-Magyar Monarchia idején megjelent. 1855-ben a Cseh és Morvaországi településekre vonatkozóan rendelet határozta meg, hogy a nyilvános rossz bánásmód az állattal, „ami az állat rossz létét okozza”, a helyi rendőri hivatal által büntetett.2  1926-ban az ebtartás tekintetében már szabályozták a szájkosarak helyes használatát: a jogszabály kimondta, hogy a szájkosár használata nem okozhat az állatnak fájdalmat; továbbá lehetővé kell tennie az állat szabad lélegzését és ivását.3  Az állatvédelem törvényi szintű szabályozására 1950-ben került sor: a büntető törvénykönyv az ok nélküli állatkínzást pénzbírság kiszabásával rendelte büntetni.4  A legjelentősebb előrelépést azonban a Szlovákia létrejötte utáni szabályozás jelenti.

A tanulmány Szlovákia hatályos állatvédelmi szabályainak áttekintésével, illetve a szabályozatlansági problémákkal foglalkozik. Az első rész a polgári jogi kereteket elemzi és vizsgálja, a második rész pedig a közigazgatási jog szabályaira fókuszál. A tanulmány elsősorban elméleti szempontból, a hatályos jogszabályok alapján vizsgálja a témát, mert Szlovákiában az állatvédelmet érintő bírósági joggyakorlat még hiányos, illetve elégtelen és nem hatékony. A tanulmány végül bemutatja azokat a jogalkotási és jogalkalmazási törekvéseket, amelyek jellemzőek a mai napig meghatározó jelentőségű állatjogi mozgalmak működésének köszönhetően.

Polgári jogi keretek

Szlovákiában korábban külön jogszabály szólt az állatvédelemről, azonban azt az állatorvosi ellátásról szóló 2002-es (2007-ben módosított) törvény hatályon kívül helyezte. Azóta nincs külön állatvédelmi törvény, pedig a társadalom, a civil szervezetek és az állatokkal foglalkozó ombudsman részéről is egyre inkább felmerül az igény egy önálló állatvédelmi törvény megalkotására. 2011-ben ugyan készült egy önálló állatvédelmi törvényjavaslat, de ezt az Országgyűlés még nem fogadta el.

Az állatvédelem polgári jogi szabályozásnak alapjait a 2018. szeptember 1-jén módosított Polgári Törvénykönyv (továbbiakban: Ptk.) határozza meg, amely az állatokra már nem dologként tekint. Az állatok élő és érző lények, és mint minden élőlénynek, megvan a maguk különleges értéke, ezért szükséges speciális feltételeket teremteni számukra. A hatályos jogszabály szerint minden élő állat sajátos jelentőséggel és értékkel bír, mint saját érzékszerveivel észlelni képes élőlény, ezért a polgári jogviszonyokban különleges státusszal rendelkezik. Az ingóságra vonatkozó rendelkezések csak akkor vonatkoznak az állatra, ha ez nem mond ellent az élőlény természetének.5  A törvény az első rész (általános rendelkezések) kilencedik fejezetben (egyes fogalmak meghatározása) kimondja, hogy „[az] élő állatnak mint saját érzékszerveivel észlelni képes élőlénynek különleges jelentése és értéke van, és a polgári jogviszonyokban különleges státusszal bír. Az élő állatra az ingóságra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, kivéve ha ez ellentétes az élő állat mint élőlény természetével.”6

Bár a Ptk. 2018-as módosítása a civil szervezetek szerint mérföldkőnek számít, a jogalkalmazók számára a törvény túl homályos és túl elméleties. A rendelkezés megszabja azt is, hogy az állatok természetének különleges státusza nem alkalmazható minden egyes helyzetben. Ezzel a Ptk. valójában továbbra is fenntartja, hogy az állatok dolognak tekinthetők, még akkor is, ha bizonyos esetekben speciális helyzetben vannak. Általánosságban ezért megállapítható, hogy az állat továbbra is tulajdon, és a tulajdonjogi szabályok alapján számos egyéb polgári jogviszony tárgya lehet.7

Közigazgatási jogi keretek

Az állatorvosi ellátásról szóló törvény

Szlovákiában az állatvédelemmel kapcsolatos kérdéseket jellemzően a közigazgatási jog szabályozza. Az állatvédelmi jogi szabályozás alappillérének a 2007-es állatorvosi ellátásról szóló törvény8  tekinthető, amely számos állatvédelemmel és állattartással kapcsolatos szabályt tartalmaz. Ez a törvény határozza meg többek között valamennyi államigazgatási hatóság – például a Földművelésügyi Minisztérium, az állami és regionális Állategészségügyi és Élelmiszerügyi Hatóság – szervezetét, illetve feladat- és hatáskörét. Ez a jogszabály állapítja meg az állatorvos kötelezettségeit és az állatorvosi magántevékenység, az állatorvosi inspekció vagy az állatügyi laboratórium követelményeit. Itt találhatók továbbá azok a szankciós keretek is, amelyek a rendelkezések megszegése esetében alkalmazandók.

A jogszabály szerint az állatkínzás elkövetése esetén természetes személyek esetében 400-tól 1000 euróig terjedő pénzbírság kiszabásra van lehetőség, jogi személyek vagy vállalkozók esetében pedig ennél magasabb összeg is alkalmazható.9  A törvény tiltja az állattal szembeni kegyetlenkedést, amely maradandó vagy tartós egészségkárosodást okoz az állatnak, kivéve az indokolt orvosi eljárásokat. Tilos továbbá az állatnak maradandó vagy tartós viselkedési zavart okozni, korlátozni az állat etetését és itatását, ezáltal károsítani egészségét, tilos élő csaliként felhasználni, így fájdalmat vagy szenvedést okozni neki, és tilos észszerű ok nélkül elpusztítani. Tiltva van minden olyan bánásmód, ami meghaladja az állat biológiai képességeit, vagy az állatnak aránytalan fájdalmat, sérülést vagy szenvedést okoz.10  A törvény megtiltja továbbá a prémes állatok tenyésztését és elpusztítását kizárólag prémszerzés céljából, ezen belül a törvény külön rendelkezésbe foglalja a nyulak szőrme-előállítás céljából való tenyésztését és leölését.11

Ezen szabályok alól az Állami Állategészségügyi és Élelmiszerügyi Hatóság engedélyezhet kivételt, különösen audiovizuális alkotás létrehozása vagy műsorszolgáltatás sugárzása céljából, ha ez a törvény szerinti egyéb állatvédelmi követelmények betartását nem veszélyezteti. A fent említett tilalmak alól azonban nem adható kivétel az állat cirkuszban vagy hasonló létesítményben történő használata esetén. Szlovákia az állatorvosi ellátásról szóló törvény módosításainak köszönhetően sikeresen betiltotta azon cirkuszok előadásait, amelyek bármilyen élő állatot használtak az előadásaik során.12

A törvény szabályozza az állat életének jogszerű kioltását, amely szerint észszerű kioltásról lehet beszélni, ha ez szükséges védekezés vagy pedig rendkívüli veszélyhelyzet miatt indokolt. Így például:

  • ha vágóállatról, vagy állati eredetű termékek előállítására használt állatról van szó;
  • ha az állat leölésére jóváhagyott eljárás keretében kerül sor; ha ez szükséges az állat gyógyíthatatlan betegsége, súlyos vagy kiterjedt sérülése vagy életkora miatt, abban az esetben, ha további túlélése folyamatos fájdalommal vagy szenvedéssel jár (de csak fájdalommentes elaltatás által);13
  • ha ez betegségek felszámolása, ellenőrzése, megelőzése és diagnosztizálása, valamint a kártevők elleni védekezés céljából történik;
  • ha nemkívánatos állatokról van szó, ez utóbbi esetben azonban feltétel, hogy állatorvos által történjen az állat életének kioltása és az állat alternatív ellátása nem lehetséges.14

Az állatvédelmi törvény meghatározza az Állami Állategészségügyi és Élelmiszerügyi Hatóság intézményi kereteit. A hatóság az állategészségügyi követelmények betartását ellenőrzi. A megbízatása során jogszabálysértéseket ellenőriz, ezek megállapítása esetén pénzbírságot szab ki és intézkedést alkalmaz.15  Az eljárási szabályok alapján kiemelendő az önkormányzatok kapcsolódó feladatainak meghatározása is, ugyanis az önkormányzatok kötelesek gondoskodni az illetékességi területükön kóborló állatok befogásáról. Az állategészségügyi ellátásról szóló törvény értelmében minden településnek önállóan vagy egy másik településsel közösen kell állatmenhelyet, illetve karanténállomást létesíteni és működtetni, vagy e szolgáltatásról szerződést kötni, így biztosítani a kóbor állatokról való gondoskodást.16

Összességében megállapítható, hogy a törvénynek vannak jól megfogalmazott és helyes rendelkezései, mint például a cirkuszi állatok felhasználásnak tilalma vagy az önkormányzatok bevonása a kóbor állatok ellátásába. A törvény azonban hiányosságokat és már-már középkorinak nevezhető rendelkezéseket is tartalmaz, mint például a 6 § (5) bekezdésben található állatok rituális leölése, amely jogszerűvé válik a főállatorvos által kiadott engedély alapján. Mindezeken kívül megállapítható, hogy a szankciók meghatározásának alsó és felső határa a természetes személyek esetében alacsony, és ezáltal represszív hatása is minimális. Végül, de nem utolsósorban a törvény alkalmazása az, ami további kérdéseket és problémákat vet fel, ugyanis a jogalkalmazás során a bírságok kiszabása rendkívül ritkának számít.17

A természet és táj védelméről szóló törvény

A természet és táj védelméről szóló törvény18  elsősorban az ökoszisztémára, az élőhelyekre, a védett növényekre és a védett állatokra vonatkozó előírások jogi kereteinek deklarálásával foglalkozik. A törvény meghatározza a természetvédelmi hatóságok szervezetét, feladat- és hatáskörét, valamint a védett terület, védett övezet, tájterület, nemzeti park és természeti park jellegét.

Az alapfogalmak a törvény 2. §-ában találhatók, amely szerint a vadon élő állat olyan állatfaj egyede, amelynek populációja önfenntartó, ideértve az emberi gondozás melletti tenyésztést is.19  A 4. §-ban találhatók az élőlények általános védelméről szóló rendelkezések: a törvény szerint mindenki köteles olyan tevékenység végzése során, amely a növényeket, állatokat, illetve azok élőhelyét veszélyeztetheti, károsíthatja vagy elpusztíthatja, úgy eljárni, hogy elkerülje azok szükségtelen károsodását és pusztulását.20

A törvény harmadik része szól az ún. különleges természet- és tájvédelmi szabályokról. Ebben a részben kerül meghatározásra a területvédelem öt védelmi szintje, amely szerint a korlátozások köre – az adott területen – a védelem szintjének emelkedésével nő.21  A védett növények, védett állatok, védett ásványok és védett ősmaradványok a törvény szerinti fajvédelme a növény-, állat-, ásvány- és ősmaradványok kiemelt védelmét, valamint a kiválasztott növény- és állatfajok felhasználásának korlátozását jelenti. Európai és nemzeti jelentőségű fajokat a minisztérium a védett növényekre és a védett állatokra vonatkozó általános érvényű jogszabályban állapíthat meg. A törvény szerint védett állatnak minősül az Európai Unió (továbbiakban: EU) tagállamainak területén természetesen előforduló valamennyi vadon élő madárfaj is.22  Mindezeken kívül a törvény meghatározza a kiválasztott növény- és állatfajok használatának korlátozásáról szóló szabályokat23 , továbbá a védett növények és állatok mentésére szolgáló eszközök24  értelmezését.25

A védett állatokkal való bánásmódról a törvény 35. §-a tartalmazza a legjelentősebb rendelkezéseket. Eszerint az állatokat természetes élőhelyükön befogni és leölni tilos. Tilos a szándékosan természetes élőhelyén befogott védett állat tartása. Tilos a védett állatot természetes élőhelyén szándékosan zavarni, különösen a párzási, fészkelési, a költési, a kölykeik felnevelése, a hibernáció vagy a vándorlási időszakban. A jogszabály tiltja továbbá a védett állat tartását, eladását, cseréjét, vagy eladásra/cserére felajánlását, valamint tiltott a védett állatfajok, ideértve a hibridek keresztezése is.26

Vadászati törvény

A vadászati törvény27  szabályozza a fajok sokféleségének, a vadon élő állatok egészséges populációinak és természetes élőhelyeik megőrzésének feltételeit. A törvény meghatározza a vadászterület fogalmát, továbbá hogy hogyan lehet azt helyesen megváltoztatni és használni, valamint tartalmazza a vadgazdálkodás szabályait, amely a vadászat tervezésére és dokumentációjára, a vadászatra és a vad védelmére, a vad gondozása terén végzett tevékenységekre, a vad életkörülményeinek javítására és a vadőri körre vonatkozik.28

A vadászati revir (vadászterület), vagy pedig a nagyszabású vadászati gazdálkodás meghatározása és törvényes működtetésének körülményei a vadászatot meghatározó további paragrafusok tartalma. Az állati génállomány védelmének szabályait azonban nem csak a vadászatot érintő állatvédelem szempontjából érdemes megemlíteni. Ezen paragrafusok szerint a Földművelésügyi Minisztérium gondoskodik az összes őshonos vadfaj megőrzéséről a természetben. Ennek érdekében a szükséges intézkedéseket együttműködve végzi el a Környezetvédelmi Minisztériummal.29  A génállomány védelme érdekében tilos bizonyos vadfajok és alfajok szándékos bővítése vadászati gazdálkodásuk hasznosítása céljából, kivéve a minisztérium által egyetértésben engedélyezett fajoknál. Egyaránt tilos a fajok keresztezése, vagy pedig a vadászterületen/gazdaságon kívül vadállat tenyésztése/tartása. Élő állatot, petéket, embriót és spermiumot csak a minisztérium engedélyével, az általa meghatározott feltételekkel lehet behozni és exportálni. A külön szabályozás hatálya alá tartozó fajoknak behozatali és kiviteli engedéllyel is kell rendelkezniük, az engedélykérelemnek pedig része az illetékes területi állategészség- és élelmiszerügyi hatóság hozzájárulása.30

A vadászati törvény kifejezetten tiltja a kutya szabad mozgását; tiltott továbbá a kutya szabad mozgása tenyészterületen vagy tenyésztési létesítményen kívül, a kutyát vezető személytől 50 méternél nagyobb távolság esetén. Ez alól kivételt képeznek a szolgálati kutyák és a vadászkutyák.

A vadászőrség tagja jogosult elejteni olyan szabadon mozgó kutyát és macskát, amely a legközelebbi épülettől 200 méternél nagyobb távolságra található. Ezt a vadászati törvény szerinti feladatok ellátása során teheti. Ez nem vonatkozik a vadászkutyára, a szőrétől eltérő színű nyakörvet vagy hámot viselő kutyára, nyakörves macskára.31

Ami az állatvédelmet illeti, a törvény nagyon általános. Igaz, bizonyos kifejezések értelmezését és a vadon élő állatok védelmének körülményeit tartalmazza, azonban ezeket általában nagyon homályosan értelmezendő fogalmakkal magyarázza. Értelmezésük és alkalmazásuk a vadásztól, vadőrtől vagy esetleg az ellenőrző állami alkalmazottól függnek. Ezért helyén való elvárni, hogy ezeknek a személyeknek alapos legyen a képzésük, nem elhanyagolva ezen személyek szubjektív tulajdonságait, amelyben az állatokhoz való kapcsolat lényeges tényező.

Rendelet a kedvtelésből tartott állatok védelméről

A háziállatok védelméről szóló rendelet meghatározza a kedvtelésből tartott állatok védelmével kapcsolatos részletszabályokat, többek között a kóbor állatok befogására, valamint a karanténállomásokra és állatmenhelyekre vonatkozó követelményeket. E rendelet tartalmazza a kedvtelésből tartott állat fogalmát; eszerint kedvtelésből tartott állatnak minősülnek a háziasított kutya-, macska-, görény- vagy nyúlfajok, illetve a kétéltűnek, hüllőnek, rágcsálónak, díszhalnak vagy madárnak minősülő fajok egyedei, beleértve ezek keverékeit is, de a vadon élő állat, a veszélyes állat vagy a tenyésztési céllal tenyésztett/tartott állat nem minősül annak.32

A rendelet külön szakaszokban határozza meg az egyes állatfajok védelmére vonatkozó speciális feltételeket. A rendelet előírja, hogy kutyát láncon vagy más megkötő eszközön csak addig lehet tartani, ameddig ez az emberi élet vagy egészség, az állatok élete vagy egészsége, a tulajdon vagy a kutya jólétének védelme érdekében szükséges. Láncon tartható az eb, amíg az ellátó gondoskodik az etető feltöltéséről, a terület takarításáról, továbbá egészségügyi vizsgálat vagy kezelés során is. Meg szabad kötni vemhessége utolsó harmadában lévő szukát, szoptató szukát, beteg kutyát vagy hat hónaposnál fiatalabb kutyát, a láncon tartás azonban csak a jólétük biztosításához szükséges ideig történhet. A kennelben vagy kutyaólban tenyésztett vagy tartott kutyának a kennel vagy az ól területén kívül napi rendszerességgel biztosítani kell a szabad mozgást.33  A rendelet által kiszabott minimális területet, ahol kutyát lehet tartani, az alábbi táblázat illusztrálja:

Kutyák száma Átlagsúly/Terület (m2)
5 kg-ig 5–10 kg 10–20 kg 20–30 kg 30–50 kg 50 kg és a felett
1 3,5 4,0 4,5 5,0 6,0 7,0
2 3,5 4,5 5,0 6,0 8,0 9,0
3 4,0 5,0 5,5 7,0 10,0 11,0
4 4,5 5,0 6,5 9,0 12,0 13,0
5 4,5 6,0 7,5 11,0 14,0 15,0
6 5,0 7,0 9,0 13,0 16,0 17,0
Minden következő + 0,5 + 1,0 + 1,5 + 2,0 + 2,0 + 2,5

A rendelet kimondja, hogy a kutya elhelyezését szökésbiztosan kell megoldani. A szlovákiai esetjogban a rendelet 4. § (4) bekezdésének megszegése a leggyakoribb.34

A rendelet meghatározza a karanténállomás és az állatmenhely fogalmát is. A karanténállomás olyan létesítmény, amely ismeretlen egészségi állapotú állatok tartására szolgál a szükséges kezelések és a más állatra vagy emberre átvihető betegségek kizárásához szükséges vizsgálatok, megelőző intézkedések elvégzéséig.35  Az állatmenhely olyan létesítmény, amely ismert egészségi állapotú állatok tartására szolgál a karanténállomáson végzett vizsgálatok és megelőző intézkedések elvégzése után, amelyek kizárják a betegség más állatra átterjedését.

Pozitívan értékelhető a befogott vagy talált kóbor állatok nyilvántartásba rögzítésének követelménye. A nyilvántartás tartalmazza a befogott vagy talált kóbor állatokra vonatkozó adatokat, különösen az állat befogásának dátumát, helyét, egészségügyi állapotát, identifikációs adatait, esetleg képet, a karanténállomásra vagy az állatmenhelyre befogadás adatait (dátum, hely). Ezen felül az adatok aktualizálásának követelménye is jelentős előrelépés az állatvédelemben.36  Van azonban lényeges hátránya a nyilvántartásban rögzítésnek: a nyilvántartás vezetésére és az adatok aktualizálására és kezelésére nincs kijelölt állatvédelmi hatóság. A rendelet csak ún. begyűjtésre szolgáló központot említ. Az említett központ a rendelet szerint háziállatok begyűjtésére szolgáló központ vagy olyan tenyésztési létesítmény, amelyben a háziállatokat bejegyzett létesítményekből vagy állattartó gazdaságokból gyűjtik. Pontosan azonban nincs részletezve, hogy ez mit foglal magában, ami abban is megmutatkozik, hogy nem jött létre olyan hatóság, amely ezeket a tevékenységeket végzi.37

A rendeletben érdekes, de eléggé jelentéktelennek tűnő aspektusokat is részletez a jogalkotó. Példaképpen, ami a macskákat illeti, a rendelet szerint a macskának (és a vadászgörénynek) hozzáférést kell biztosítani olyan eszközökhöz vagy anyagokhoz, amelyek lehetővé teszik a karmok élezését és a mászást. A jogszabály előírja, hogy az almot tisztán kell tartani és szükség szerint cserélni kell.38  Továbbá, a hüllők és kétéltűek esetében meghatározza a rendelet, hogy – a fajtól függően – a terráriumot úgy kell kialakítani, hogy az menedékhelyet nyújtson, növényekkel, ágakkal, törzsekkel gazdagított környezetet kell biztosítani a stressz és az unalom ellen. A terrárium méretének, formájának és környezetének olyannak kell lennie, hogy az állatok mozgásszerveinek természetes működését fajtól függően biztosítani tudja.39

Már több helyen történt rá utalás, hogy az állatvédelmi szabályozás rendkívül homályos, illetve hiányos. Ez alapon felettébb érthetetlen a fent említett részletek rendeletbe foglalása.

Következtetések, jövőkép

Napjainkban egyre nagyobb jelentőséget kap az állatok jó életkörülményeinek biztosítása. Az állatok és a környezet védelme az európai társadalom kulturális attitűdjének központi eleme. Az Amszterdami Szerződéshez csatolt, az állatok védelméről és jólétéről szóló jegyzőkönyv az állatokat érző lényként említi, és előírja, hogy az EU tagállamai a jogrendszerükben vegyék figyelembe az állatok ideális életkörülményeit.40  A szlovák jogalkotó, még ha megkésve is, de az EU sztenderdjeihez alakította a törvényeit. Az országgyűlés 2018-ban módosította a Ptk.-ban található állatok fogalmát, igazodva az előbb említett protokollban található megfogalmazáshoz. Bár a módosítás előrelépést jelent az állatvédelem terén, az állatok védelmével foglalkozó jogszabályokban szétszórt rendelkezések nem igazodnak ehhez megfelelően.

Meg kell említeni a vadászati törvényt, amely rámutat, hogy lényeges hiányosságok vannak a szlovák állatvédelem jogi keretein belül. Ahogy a Ptk.-ban is megfogalmazódott, az állatok érző lények, ezért az élőlénynek különleges jelentése és értéke van. Ahogy azonban a vadászati törvény elemzésénél kiderült, hogy a vadász jogosult olyan kutya vagy macska elpusztítására, amely a legközelebbi épülettől 200 méternél nagyobb távolságra található, így az ilyen állatok elpusztítása nem illegális. Ezzel a speciális szabályozással az állatok fokozott védelme, amelyet a Ptk. módosítása ígért, nehezen alkalmazható.

Az állatorvosi ellátásról szóló törvény is bizonyos kérdéseket von maga után. Valójában, formálisan értelmezve, csak egy paragrafus foglalkozik az állatok védelmével, maga a jogszabály legfőképpen a karanténállomások és az állatmenhelyek működésének és a kóbor állatok befogásának a feltételeit, valamint az önkormányzatok feladatait határozza meg. Persze implicit módon értelmezhetők ezek a rendelkezések is állatvédelemnek. A törvény értékelésekor figyelembe kell vennünk az állatok hatósági engedély általi rituális megölését is.

Bár a tanulmány polgári és közigazgatási jogi megközelítésből elemzi az állatvédelmet érintő kérdéseket, végezetül meg kell említeni, hogy az állatvédelem végső eszköze a büntetőjogi szabályok alkalmazása. A Szlovák Köztársaság Rendőrsége köteles eljárni az elkövetett bűncselekmény (állatkínzás) gyanúja esetén, akár saját kezdeményezésére, akár bejelentés alapján. A rendőrök a bűncselekmények felderítése során kötelesek minden rendelkezésükre álló bizonyítékot rögzíteni. A rendőr azonban nem jogosult arra a következtetésre jutni, hogy a szóban forgó cselekmény kínzásnak minősül-e vagy sem. Ebben szakértő véleményére szorul, aki állatorvos vagy az élelmiszer- és állatorvosi hatóság felügyelője lehet, Csak ezek a személyek állapíthatják meg, hogy történt-e kínzás.

Mivel a nem állami szervezeteknek, menhelyeknek és civil egyesületeknek, köztük a már említett állatvédelmi ombudsmannak sajnos nincs közvetlen hatásköre, így ezek például nem léphetnek az elkövető magántelkére és nem vihetik el a bántalmazott állatot. Ezt csak élelmiszer- és állatorvosi hatóság felügyelői és a rendőrök (a Szlovák Köztársaság Rendőrkapitánysága, valamint a városi vagy önkormányzati rendőrök) tehetik akkor, ha megalapozott gyanú merül fel arra vonatkozóan, hogy a lakásban (vagy házban) elhalálozott személy, illetve állat található, továbbá akkor is, ha a személy vagy állat közvetlen életveszélyben van.

Azt, hogy melyik cselekmény szabálysértés és melyik bűncselekmény, az elkövetett cselekmény súlyossága határozza meg. Gyakorlatban inkább az adott rendőr lelkiismerete és hajlandósága dönti el, hogy bűncselekménynek tekinti, vagy szabálysértés miatt továbbítja a kezdeményezést az illetékes élelmiszer- és állatorvosi hatósághoz, járási hivatalhoz. Mivel a jogalkotó az állatok elleni bűncselekmények elkövetéséért 5 évig terjedő büntetési tételt állapított meg, így vétségről beszélhetünk. Szlovákiában az a gyakorlat, hogy vétségekért alternatív büntetést szabnak ki, ezért eddig nem szabtak ki szabadságvesztést állatkínzásért. Abban az esetben, ha az állatkínzás 5 évet meghaladó szabadságvesztés-büntetéssel járó bűncselekménynek minősülne, a bíróságnak börtönbüntetést kellene kiszabnia.

Zárszóként megállapítható, hogy az állatvédelem terén Szlovákiában a jogalkotás és a jogalkalmazás egyaránt szignifikánsan hiányos. E tekintetben éppúgy megérett a büntetőkódex a módosításra, mint a közigazgatási jogi szabályozás. A legátfogóbb és legprogresszívebb változást egy új, átfogó törvény jelentené. Sajnos azonban ezen a téren nincs meg a politikai akarat, és ez a közeli jövőben nem is várható.

Hassanová Rebecca Lilla PhD, tanársegéd, Páneurópai Egyetem, Pozsony, Szlovákia; PhD hallgató, Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola; junior gyakornok, Közép-európai Akadémia

Állatvédelem a szlovák büntetőjogban


Szerző(k): Zoltán Gallo

Bevezetés

A környezetvédelem világszerte aktuális téma. A természetvédelem egyik természetes összetevője az állatok védelme. Elég csak egy pillantást vetni a számos nemzetközi egyezményre, amelyek – főleg az elmúlt időszakban – lázasan próbálják utolérni az e téren elvesztegetett időt. Az állatvédelem területén kiemelt jelentőséggel bír a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló 1973-as egyezmény, a CITES, amelynek célja e kereskedelem közös ellenőrzés alá vonása és a vadon élő állatok védelmének biztosítása. Eddig több mint 180 ország írta alá az egyezményt.

Az Európai Unió is számos szabályozást fogadott el az állatvédelem különböző formáira vonatkozóan, és már alapdokumentumában, az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 13. cikkében is rögzíti az állatok mint érző lények jólétének követelményét, tiszteletben tartva az egyes tagállamok törvényeit és szokásait.

Megállapítható, hogy minden fejlett ország, illetve minden állam rendelkezik az állatok védelméről a jogrendszerében, ez alól természetesen a Szlovák Köztársaság sem kivétel.

A Szlovák Köztársaság Alkotmánya 1992-től – a 44. törvénycikkben – a környezet és a kulturális örökség védelméről beszél, az állatokkal kapcsolatban pedig külön kimondja, hogy az állam a vadon élő állatok védelméről is gondoskodik.

Az állatok védelmére vonatkozóan az alábbi speciális törvények említhetők:

  • Az állatorvosi ellátásról szóló törvény; és a
  • Törvény a természet és a táj, valamint a vad védelméről.

Természetesen ezeket a törvényeket rendeletek, irányelvek egész hálózata követi, amelyek az egyes állatvédelmi intézkedések részletesebb szabályozására hivatottak, például szállítás, állatkezelési kérdések, engedélyezett leölési módok stb. Megjegyzem, maga az állat definíciója sem egységes az egyes törvényekben.

A Polgári Törvénykönyv 2018-ig az állatot dologként határozta meg, a 2018. évi módosítást követően az állat saját érzékszerveivel észlelni képes élőlény, amely a polgári-jogi kapcsolatokban különleges státusszal rendelkezik. Az élő állatra az ingóságra vonatkozó rendelkezések irányadók, kivéve ha ez ellentétes az élő állat mint élőlény természetével.

Polgári jogi szempontból az állattulajdonos jogköre ott ér véget, ahol az állat közjogi jogköre, illetve a büntetőjogi védelme kezdődik. Ebből a szempontból az állat különleges státusszal rendelkezik, és a tulajdonos jogai korlátozottak.

A szlovák Büntető Törvénykönyv (a továbbiakban Btk.) az állatot a 130. § (1) bekezdés a) pontjában dologként határozza meg, ha e törvény egyes rendelkezéseiből más nem következik.

Ezekből a definíciókból az az erőfeszítés és elmozdulás látható, hogy jogilag ne dologként definiáljuk az állatot.

A fenti speciális törvények közül az Állatorvosi ellátásról szóló törvényre, azaz a haszon-, társ- és kísérleti állatok védelmét szabályozó törvényre szeretném felhívni a figyelmet.

Az állatorvosi ellátásra vonatkozó 39/2009. számú törvény

A törvény államigazgatási szervekként határozza meg a Szlovák Köztársaság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumát (MVM), valamint az Állami Állategészségügyi és Élelmiszerügyi Hivatalt (ÁÁÉH), amelyeknek minden járásban vannak kirendeltségei. Az ÁÁÉH foglalkozik a szabálysértésekkel és a közigazgatási szabálysértésekkel ezen a területen, és 50 000 és 160 000 euró közötti bírságot szabhat ki. A törvény például az alábbi tilalmakat és egyéb szabályokat határozza meg:

  • A prémes állatok prémszerzés céljából történő tenyésztésének tilalma. A Szlovák Köztársaságban 1 prémesállat-farm működik kb. 3500 állattal, a telepnek 2025. december 31-ig be kell szüntetnie működését;
  • a láncon tartott kutyatartás tilalma – idős kutyák esetében 2024. január 1-jétől;
  • a kutyák kötelező chipezése;
  • fellépés az illegális kutyatenyésztés ellen;
  • állatorvos lakásba való belépés lehetősége bántalmazás gyanúja esetén, valamint a bántalmazott állat tulajdonostól való elvételének lehetősége;
  • vadállatok nyilvános megjelenésének tilalma;
  • élő állat csaliként való felhasználásának tilalma;
  • az állatok versenyben nyereményként való felhasználásának tilalma;
  • az állat elhagyásának tilalma;
  • a nem kívánt állatot véglegesen csak állatorvos altathatja el, de azt is csak akkor, ha alternatív ellátás igénybevétele nem lehetséges;
  • a haszonállatok levágását 1 munkanappal korábban be kell jelenteni;
  • az önkormányzat köteles a kóbor állatok befogásáról és karanténállo­máson vagy menhelyen történő elhelyezéséről gondoskodni.

Az állatok büntetőjogi védelme

Az állatok büntetőjogi védelme a Szlovák Köztársaságban fejlődésen ment keresztül. Az 1961-től 2005-ig érvényes Büntető Törvénykönyv eleinte nem tartalmazott kifejezetten külön rendelkezéseket az állatok védelmére vonatkozóan, büntetőjogi szempontból az állat dolognak minősült, így az állat elleni erőszak vagyon elleni bűncselekménynek számított, szocialista tulajdonban lévő vagyoni kárként minősült, illetve valaki más tulajdonában okozott kárt, ha az állat értéke elért egy bizonyos küszöböt (1500 csehszlovák korona, vagy később a minimálbér összegéhez kötött érték). Ha egy állatot nyilvánosan bántalmaztak, akkor ez a cselekmény garázdaság bűncselekményének minősült.

Csak a rendszerváltás után, 1990-ben vezették be a környezet veszélyeztetésének bűntettét, amely az állatvédelmi előírások megsértését is büntette. 1992-ben vezették be az állatkínzás bűntettét, amely az idők során fejlődött.

Jelenleg a 2005. évi Btk. van érvényben, amely több állatvédelemmel kapcsolatos rendelkezést tartalmaz. Az állatok elleni bűncselekmények a környezet elleni bűncselekmények közé tartoznak. Az állatok elleni bűncselekmények:

  • 305. § növény- és állatvédelem megsértése (elsősorban vadállatokra vonatkozik);
  • 305a. § állatkínzás;
  • 305b § állatgondozás elhanyagolása;
  • 305c § állatviadalok rendezése.

A Btk. 305 § a)–c) pontjai értelmében állatnak a kutya, macska, haszonállat és fogságban tartott védett állat minősül. E bűncselekmények elkövetése folytán 2021-ben összesen 25 személy ellen emeltek vádat.

Az állatkínzás bűntettét a Btk. 305a. §-a értelmében olyan személy követi el, aki

  • állatot bántalmaz, és az elmúlt huszonnégy hónapban ilyen cselekmény miatt elítélték vagy szabálysértésért követett el ezen a téren;
  • állatot kegyetlen módon bántalmaz;
  • állatot bántalmaz annak halálát okozva.

A szabadságvesztés 6 hónaptól 3 évig terjedhet.

Az említett szakasz (2) bekezdésében a jogalkotó a bűncselekmény minősített eseteit sorolja fel:

  • több állaton követik el;
  • nyilvánosan követik el;
  • fokozottan védett állaton követik el.

A szabadságvesztés 1 évtől 5 évig terjedhet.

Mindegy, hogy az állat az elkövetőé, egy másik személyé, vagy kóbor állat. Magát a kegyetlenséget és annak módszereit az állatorvosi ellátásról szóló törvény pontosan meghatározza.

Az indokolt orvosi és kísérleti okok kivételével minden olyan intézkedés büntetendő, amely:

  • maradandó vagy hosszan tartó károsodást okoz az állat egészségében vagy nem megújuló szervezetrészében;
  • maradandó vagy tartós viselkedési zavart okoz;
  • indokolatlanul túlzott fájdalmat és szenvedést okoz;
  • korlátozza az állat táplálkozását és itatását;
  • szükségtelen szenvedést okoz az állatnak;
  • szenvedést okoz az állat élő csaliként való felhasználásával.

A Btk. 305b. szakasza – az állatgondozás elhanyagolása – olyan gondatlan cselekményt érint, amely saját állatának vagy olyan állatnak halálát vagy súlyos következményekkel járó sérüléseket okoz, amelynek gondozására az elkövető köteles, és egyúttal ilyen bűncselekmény miatt az elmúlt 24 hónapban már elítélték. A törvény a büntetőtétel első bekezdése értelmében 2 évig terjedő büntetést szabhat ki.

A Btk. 305c. szakasza (állatviadalok szervezése) – reagál a Szlovákiában az utóbbi időben elterjedt illegális kutyaviadalokra. A törvény a büntetőtétel első bekezdése értelmében 2 évig terjedő büntetést szabhat ki.

A 91/2016. törvényben foglaltakra hivatkozva, a jogi személyek büntetőjogi felelőssége kapcsán, az ügy természeténél fogva a jogi személyek csak a törvényben kimerítően felsorolt bűncselekményekért viselnek büntetőjogi felelősséget. (A Btk. 305. és 305a. §-ai szerinti bűncselekményeket jogi személyek is elkövethetik.)

A Btk. 310. §-a szerinti orvvadászat bűntett is a témához kapcsolódik. A jogszabály a vadászati jog gyakorlása keretében bünteti a jogosulatlan vadászatot, a védelmi idő alatti és a tiltott módon történő vadászatot. Az úton lévő elütött állat elszállítása is tiltott cselekménynek számít..

Jelenleg zajlik a Btk. átfogó módosítása, amely elsősorban a 2005-ös Btk.-módosítással bevezetett drákói büntetések egy részének mérséklését célozza, de ez a javaslat érinti az állatvédelem kérdését is.

Az állatvédelem kapcsán bővül az eddigi bűncselekmények köre. Ennek oka, hogy megnőtt a háziállatok exportja az Európai Unió más országaiba. Egyre terjedő trendet regisztrálunk az egzotikus állatok, különösen a nagytestű macskafélék vagy főemlősök tenyésztésében. Ezeket az állatokat gyakran olyan körülmények között tartják és tenyésztik, amelyek nem alkalmasak jó egészségük, megfelelő mozgásszabadságuk és társas kapcsolataik megőrzésére. A kérdéses import sérti a Szlovák Köztársaság jogszabályait.

A jelenlegi jogszabályok az ilyen cselekményeket csak szabálysértési cselekményként büntetik. Ebből a tevékenységből nagy hasznok származnak, szervezett csoportok vesznek részt benne, és mindenekelőtt maguk az állatok szenvednek ettől a tevékenységtől. E tények figyelembevételével szükségesnek tűnik az ilyen jogellenes cselekményt bűncselekményként minősíteni.

Kiemelem még, hogy Szlovákia keleti részén, az eperjesi régióban néhány elmaradott roma településen a kutyahús fogyasztásának – és a különféle, úgymond gyógyászati célú kutyazsír készítésének – a hagyománya fennmaradt. Ezeknek a tevékenységeknek a dokumentálása a településeken nagyon bonyolult, de azt tudjuk, hogy a tiltó rendelkezések ellenére ma is „húsra” tenyésztenek kutyákat, sőt a környezetükben előfordulnak kutyalopások, többnyire nagyobb fajtákból.

Az is bizonyítja, hogy a környezet elleni – különösen az állatvédelemmel összefüggő – bűncselekmények fokozott figyelmet kaptak, hogy ezt a bűncselekménycsoportot a rendőrség speciális egysége, a Környezetvédelmi Bűnügyi Osztálya vizsgálja felül, amely a Rendőrség Elnökségénél jött létre, kirendeltségei pedig a területi rendőrkapitányságokon találhatók.

Az állatvédelem széles körű, aktuális téma, amely nem ismer országhatárokat. Kötelességünk a jövő nemzedékeivel szemben is, hogy minden eszközzel – beleértve a jogi eszközöket is – a lehető legtöbbet megtegyük ebben a kérdésben.

Zoltán Gallo, ügyész, Rozsnyói Ügyészség, Szlovák Köztársaság

Giustizia riparativa


Szerző(k): Bory Noémi

Approccio riparativo nell’esecuzione penale

La pena detentiva come ogni pena ha come elemento sostanziale il procurare del malum che deve essere sopportato dall’autore del reato come conseguenza del suo atto illegale. Questa è la risposta della società al comportamento criminale. Ma nello stesso tempo lo scopo e compito della pena di detenzione facendo valere il pregiudizio determinato dalla legge è anche l’aiutare il condannato a reinserirsi nella società che secondo me può essere eseguito con successo non solo con i mezzi dell’educazione correttiva ma anche sciogliendo il conflitto provocato dal compimento del delitto, facendo riconoscere al delinquente di prendere la responsabilità del proprio atto di pentirsi in modo attivo e di cercare di riparare il danno cagionato.

Pentimento e riparazione nelle carceri

Secondo Katalin Gönczöl nessuno può essere costretto a pentirsi, a provare senso di colpa ma se qualcuno se ne mostra disposto, il sistema della giurisdizione penitenziale deve retribuirlo. Nel 2009 sono state condotte delle ricerche nella regione di Szabolcs-Szatmár-Bereg in un istituto penitenziario per vedere quali effetti hanno i processi riparativi per l’attitudine dei condannati come si trasforma il loro atteggiarsi con la responsabilità, il pentimento, il perdono da parte della vittima, la scusa da parte loro, il rossore, i loro intenti di riparare il danno. Non è stato verificato l’ipotesi secondo il quale tra i condannati non è rilevante il numero di quelli che sentono rossore, pentimento, responsabilità, l’esigenza per riparare il danno e per il perdono da parte della vittima. Anzi tra gli intervistati tranne una persona tutti provavano qualche tipo di pentimento, rossore, senso di colpa e hanno espresso il loro desiderio di rimediare il danno. Si è presentato anche la negazione della responsabilità e del compiere un delitto, ma non di notevole dimensione. Anche la legittimità delle conseguenze è stata riconosciuta dalla maggior parte dei condannati. E più persone hanno anche concretato che se avessero l’occasione che cosa direbbero alla persona al quale avevano cagionato qualche danno. “Mi scusi, mi perdoni per favore, mi rincresce molto di averlo fatto.” – “Chiedo scusa allo stato ungherese, lo prego di perdonarmi.” – “Voglio dirgli, che mi rincresce molto quello che avevo fatto. Non compierò un delitto mai di nuovo uscirò da buona persona, osserverò le leggi farò tutto per mettere tutto a posto chiedo scusa a tutti che ho disonorato.” – “Mi sono pentito moltissimo.” – “Mi perdoni non era di intenzione premeditata gli avvenimenti prendevano un’altra piega.” – “Chiederei scusa per tutto quello che è successo.” – “Niente, non oserei a guardargli negli occhi perché mi vergogno.” – “Mi dispiace.” – “Mi dispiace molto di tutto quello che è successo se ci fosse il modo e la possibilità annullerei tutto quello che è successo.” La comparsa della buona volontà, del senso di colpa, del rossore, del rimediare il danno cagionato nella società dei condannati è in ogni caso da considerare una positività, specialmente se vediamo l’integrazione del condannato. Da un lato pone le condizioni del regolamento di un comportamento conforme alla società, dall’altro lato predispone all’interno degli istituti penitenziari la soluzione costruttiva dei conflitti, di mettere in pratica il metodo riparativo anche all’interno degli istituti.

L’importanza criminalpedagogica delle pratiche riparative

I processi psicologici avviatisi negli autori di reati che riconoscono la gravità del proprio atto e le sue conseguenze, il danno cagionato, la lesione, oppure le adeguate o inadeguate risposte date prendono una parte importante nel precisare le probabilità del reinserirsi nella società e anche nel futuro svolgimento criminale della persona. è particolarmente rilevante tutto questo nel caso degli abitanti all’interno degli istituti penitenziari dove il non esprimere dell’esigenza del pentimento, del rimediare il danno cagionato può rafforzare la devalutazione della propria identità causata dalla deprivazione e prigionizzazione è così si sviluppa il cosiddetto effetto pigmalione quando la persona diventa tale come lo vede il suo ambiente e questo può determinare in modo negativo la vita successiva della persona detenuta. Per di più può causare una dissonanza cognitiva quando il compiere un delitto non è compatibile con la propria identità. è indispensabile diminuire questo effetto per mantenere l’identità consistente della persona. Un mezzo può essere la sottovalutazione dell’atto del danno cagionato, la negazione della res­ponsabilità, oppure la considerazione della legittimità del proprio atto. Se questi tendono all’ antisocialità risultano il cambiamento dei valori e delle attitudini il prigioniero si sentirà stigmatizzato, espulso, sempre più offeso e la sua integrazione nella società sarà ostacolata. l’altro modo possibile per sciogliere la dissonanza cognitiva e di esprimere il senso di colpa e il rossore in connessione con l’atto affrontare i propri atti, l’esigenza di sopportarne le conseguenze di rimediare i danni cagionati che in modo diretto e indiretto tramite il sistema degli effetti contribuisce al successo del reinserimento e può porre le condizioni di una svolta di vita costruttiva.

Il pentimento e il rossore espresso dall’autore di un reato in un ambiente comprensivo e sostenitore può rafforzare l’empatia cambiare la sua attitudine altruista e tramite la sua presa di responsabilità personale e sociale può risultare il realizzarsi dell’intento di rimediare il danno. Inoltre, l’iden­tificazione delle conseguenze e degli effetti dell’atto per sé stesso e per altri può promuovere la mentalità morale della persona, può riconoscere le norme sociali, i principi morali etiche retrostanti che possono essere interiorizzati e possono risultare un comportamento più morale. Il rimediare del danno cagionato può contribuire al restauro dell’identità in pezzi del delinquente, si riduce la discrepanza tra l’identità e l’identità ideale, migliore l’autostima e così diminuiscono gli effetti negativi per l’identità che colpiscono la personalità dei prigionieri all’interno degli istituti.

Esercizi riparativi nelle carceri

Gli esercizi riparativi applicati nelle carceri ungheresi possono essere divisi in tre categorie. Operano nella relazione autore – parte lesa, autore – comunità offesa, e anche nell’ambito del reinserimento dell’autore del reato. I prog­rammi offrono un vasto assortimento pratico.

Adesso vedrete quella parte dell’esecuzione penale, dove al posto di ritorsione c’è rimedio, al posto dell’isolamento c’è integrazione, al posto della stig­matizzazione sta nel centro della realizzazione della pena il rafforzamento dei comportamenti socialmente pregiati.

Mediazione

La mediazione è una forma volontaria ed alternativa di gestione conflitti, il cui scopo è di risolvere il conflitto tra le due parti, coinvolgendo una terza persona, il mediatore. Nel processo i due parti interessate partecipano al pari, il mediatore contribuisce da aiutante neutro e spassionato, aiutando le parti a cooperare per risolvere il conflitto, a trovare ed elaborare la soluzione adatta per ambedue le parti. In Ungheria questo processo di mediazione avviene sulla base della trasformativa scuola mediatrice che punta la trasformazione, il trasformarsi, con altre parole: rendere capace.

L’obiettivo della mediazione non è proprio formare un accordo, che può essere visto come un risultato tra molti del processo. L’obiettivo della mediazione è di rendere capace, di trasformare il modo di comunicare, di negoziare, di costruire della fiducia tra le parti per poter ridefinire il loro conflitto da problema da risolvere, con la cooperazione dei due. La mediazione applicata all’interno dell’istituto penitenziario può avvenire tra prigioniero e sua vittima e anche per risolvere conflitti all’interno del carcere. Nel caso ultimo non possiamo dimenticare quanto è importante l’uguaglianza tra le parti interessate nel conflitto che mette in dubbio la possibilità di coinvolgere persone soprastanti ai prigionieri nel processo di mediazione, specialmente, se si tratta di un confronto eventuale tra il personale e gli incarcerati che deve essere risolto in modo rassicurante. La mediazione può essere un mezzo efficace per risolvere conflitti tra i prigionieri. Tra i condannati provenienti da diverse sottoculture con diversi ordini dei valori, sistemi normativi sono frequenti i confronti, per i quali i provvedimenti disciplinari inflitti, oppure il trasloco in un’altra cella non significa la soluzione costruttiva del conflitto, contribuisce solo al peggioramento del conflitto. Proprio per questo le parti interessati devono diventare capaci di comprendere gli aspetti, i sentimenti, esigenze dell’altro, relativi al conflitto. Tramite la comprensione saranno capaci di maneggiare in modo adeguato i problemi sorti, di risolvere i loro conflitti senza violenza. La mediazione ne dà la possibilità, dato il suo carattere strutturato secondo le dimensioni aiutanti dei diversi tratti per risolvere il problema, si fonda l’uno sull’altro, con la reciproca collaborazione delle parti conduce all’elaborazione della soluzione accettabile per tutti.

Mediazione al Carcere e Reclusorio di Balassagyarmat

Il Carcere e Reclusorio di Balassagyarmat sta applicando già da tempo con successo la mediazione per maneggiare i conflitti formati all’interno delle celle.

La retroscena del risultato, che sia per i prigionieri, sia per il personale sono stati organizzati conversazioni sensibilizzanti ed informativi, che hanno contribuito in misura notevole allo sciogliere la sfiducia nei confronti del processo derivante dalla paura dello sconosciuto e hanno fatto vedere i vantaggi della mediazione. Il processo si è iniziato nell’istituto per segnale da parte di un prigioniero in ogni caso con la partecipazione volontaria delle parti interessate. Il dialogo tra le parti viene facilitata da un esperto indipendente o educatore preparato, che non appartiene al personale. Il suo compito è di “tenere in mano” la mediazione, di favorire l’accordo tra le parti e di mantenere la neutralità nei confronti del conflitto e le parti interessate. Per evitare ipotesi, conflitti di ruolo, un educatore non può svolgere quest’attività nel proprio gruppo.

Nel caso che il processo risulti fruttuoso, cioè tra le parti interessati si crea un accordo e avviene anche la realizzazione delle cose concretizzate nell’accordo, i prigionieri saranno esentati dalle conseguenze del conflitto. Fino a questo punto ogni caso è stato concluso con un accordo all’interno dell’istituto, i pri­gionieri hanno compiuto tutto quello che era concretizzato nell’accordo. Oltre a sviluppare le proprie strategie per risolvere dei conflitti e sono diventati capaci di risolvere i loro conflitti in modo costruttivo e senza violenza, i prigionieri hanno contribuito alla conferma della ragione all’esistenza della mediazione all’interno delle carceri.

Carcere rimediante

Il concetto del carcere rimediante o comunitario significa programmi che sono offerti ai prigionieri che stanno trascorrendo la loro sentenza a reclusione, e si sono pentiti di quello che hanno fatto. per rimediare il danno del proprio reato, ma non direttamente per la vittima, ma per la comunità offesa tramite l’infrazione delle norme. Questi prigionieri offrono un rimedio simbolico alla comunità realizzando qualche attività utile che servi l’interesse della comunità. Come risultato del processo in caso ottimo si forma un tipo di impegno per gli interessi e valori della comunità che nel futuro trattiene l’autore dal compiere un altro reato.

La base della realizzazione di successo del rimedio è la preparazione dei prigionieri per il lavoro per la comunità tramite l’imparare una professione, sviluppare le attitudini. La prima in caso ottimo significa l’impadronirsi di una professione negoziabile, cercata, che può essere utilizzata dal prigioniero non solo per rimediare i danni causati, ma che può far fruttare anche dopo la sua liberazione, la seconda contribuisce allo sviluppo delle sue competenze necessarie per l’integrazione di successo al mercato della manodopera. I prigionieri preparati come elemento centrale del programma assicurano il rimedio con un’attività indispensabile, fanno un tipo di lavoro, che sono necessari, migliorano la qualità della vita degli abitanti locali, contribuendo così a distruggere i pregiudizi che ostacolano il reinserimento dei prigionieri nella società. L’importanza del programma sta nell’integrazione nella vita della comunità, tramite il rimedio offerto alla comunità la personalità del prigioniero si sviluppa, si modificano le attitudini della società nei confronti dei prigionieri, così migliorano le possibilità di reinserimento delle persone liberate dagli istituti penitenziari.

Programmi di rimedio offerti alla comunità dal Carcere e Reclusorio di Balassagyarmat

Il Carcere e Reclusorio di Balassagyarmat ha realizzato due volte dei programmi di riparazione. Negli anni scolastici del 2007/2008 e 2008/2009 i progetti intesi a ridurre il numero della recidiva e la prevenzione criminale si sono realizzati nell’ambito di una vasta cooperazione, gli organizzatori hanno creato e realizzato dei programmi che sono risultati esemplari tra i programmi che offrivano rimedi alla comunità. L’obiettivo di tutti e due i programmi era il reinserimento nella società dei prigionieri e il loro successo al mercato della manodopera, il placamento della comunità, il rimedio offerto alla comunità, il rafforzamento del rapporto tra i condannati e la comunità locale. Tutti questi fattori insieme servono la prevenzione criminale e la riduzione della recidiva.

Dammi la possibilità di rimediare

Il programma del concorso “Dammi la possibilità di rimediare” accennava il lenimento dei danni cagionati alla comunità, la crescita del livello di formazione dei condannati, lo sviluppo delle loro competenze necessarie per l’integrazione. Basando sulla formazione professionale hanno compiuto il primo compito sistemando luoghi pubblici. Il secondo obiettivo è stato giunto ponendo le condizioni delle adeguate capacità sociali, ostacolando di staccarsi dal mondo del lavoro di lunga durata con l’imparare una professione, organizzando gruppi di gestione conflitti e di autocoscienza, insegnando conoscenze sul mercato del lavoro, tecniche per la ricerca del lavoro. Il progetto ha reso possibile per 15 condannati – per lo più condannati per la prima volta e privi di alcun diploma di imparare la professione ordinatore di giardini. Loro praticando la nuova professione svolgevano un’attività di valore in più punti della comunità. Hanno abbellito le vicinanze della stazione delle autocorriere, hanno sistemato il cimitero militare, hanno fatto la pulizia d’autunno nei parchi, hanno rifatto le panchine danneggiate in tutta la città. Così hanno contribuito direttamente ai lavori del miglioramento dell’immagine della città, hanno offerto rimedio alla comunità e indirettamente al cambiamento verso direzione positiva l’attitudine dei cittadini nei confronti dei prigionieri.

L’importanza del progetto è, che oltre gli esemplari lavori urbanistici, il rimedio sociale e l’aumento delle possibilità per reinserirsi dei prigionieri hanno promosso lo sviluppo della comunità, la protezione dell’ambiente, la lotta contro la criminalità giovanile. Hanno realizzato dei programmi complessi, che fondavano uno sull’altro, che servivano insieme il controllo della criminalità, la prevenzione dei crimini, la riduzione dei pregiudizi. Nei lavori partecipavano anche abitanti civili e giovani che prima avevano danneggiato il parco. Il coinvolgimento e formazione nel programma degli studenti accennava alla prevenzione della criminalità e nello stesso tempo alla protezione dell’ambiente. Impediva l’abbandono scolastico, il danneggiamento, il vandalismo, altri tipi di infranti delle norme, promuoveva il rispetto dei valori ambientali e naturali. Hanno realizzato anche dei programmi di sensibilizzazione (visita del carcere dello scopo di prevenzione criminale, studio, visita di musei per il rispetto dei valori, lezioni di prevenzione criminale e del consumo della droga). Hanno organizzato corsi di sviluppo della personalità (imparare tecniche per gestire conflitti, sviluppo dell’auto­coscienza). Hanno formato un gruppo per aiutare i coetanei, il cui membri andavano di pattuglia per prevenire i vandalismi. Partecipavano al programma dei prigionieri volontari per il placamento della comunità lesa. Hanno pulito i parchi dall’erbaccia, hanno rifatto le panchine danneggiate, i sentieri, le scale, hanno reso tutto accessibile per i disabili. Nell’ambito del lavoro comune con gli studenti e cittadini hanno conosciuto la cultura del lavoro, hanno praticato la professione, le regole della convivenza sociale, e hanno contribuito a rendere più efficace la propria integrazione.

Esercizi rimedianti con riguardo speciale all’integrazione sociale del delinquente

L’integrazione di un prigioniero può essere di successo solo nel caso se la sua personalità cambia in direzione positiva durante la detenzione. Questo cambiamento può avvenire solo tra circostanze scientemente progettate, applicando metodi appropriati, sotto la direzione di esperti, formando una cooperazione effettiva e volontaria del prigioniero. L’obiettivo del processo è di formare comportamenti e forme d’attività valorosi per la società che nello stesso tempo sono fruttuosi anche per l’individuo. Le buone qualità e forme di atteggiamento vanno mantenute, approfondite. I seguenti esercizi ne possono essere mezzi efficaci sviluppando la personalità da più direzioni, rendono più fruttuosa l’integrazione della persona liberata dall’esecuzione penitenziaria.

Programma Zaccheo

Il programma di spiritualità cristiana è stato ispirato dalla storia sacra di Zaccheo che fu il capo dei pubblicani che incassava tasse e dogane, serviva gli invasori romani e tartassava la propria gente. Il suo mestiere e lui stesso fu odiatissimo dalla gente. Viveva la sua vita con l’orgoglio degli uomini ricchi e potenti, ma nello stesso tempo gli dava fastidio di essere deriso da tutti. Soffriva dal disprezzo, odio, derisione, minacce e maledizioni della gente. L’incontro con Gesù portò cambiamento nella sua vita e nel suo carattere. Gesù quando arrivò a Gerico, gli indirizzò la parola, a lui, Zaccheo dis­prezzato, l’uomo odiato da tutti, che cagionò del danno a molti. A questo punto Zacheo affronta i propri atti, riconosce di essere colpevole, si pente dei suoi atti, promette rimedio a tutti quelli che aveva frodato: “Ecco, Signore, io do la metà di ciò che possiedo ai poveri e, se ho rubato a qualcuno, restituisco quattro volte tanto”. Il programma ispirato dalla storia di Zaccheo serve il placamento tra delinquente e vittima, il suo scopo è di raffrontare il delinquente con le conseguenze del suo atto, offrirgli la possibilità di ristabilimento, del rimedio. L’importanza del programma deriva dall’incontro tra delinquente e persone presenti nel ruolo della vittima, che non necessariamente sono parti interessati nello stesso reato, attraverso di conoscere i sentimenti, le attitudini l’uno dell’altro, con l’aiuto e direzione di esperti, possono arrivare alla riconciliazione, che alla fine del corso di 12 parti, si manifesta solennemente. Il programma fa conoscere ai partecipanti il processo del rimedio, il raffrontare i propri atti e le conseguenze, il rico­noscimento delle esigenze, la responsabilità, le possibilità del pentimento e rimedio, e le conseguenze di effetto enorme di tutti questi. Il programma che funzionava fruttuosamente in molti paesi del mondo si è realizzato nel carcere di Balassagyarmat grazie alla Fondazione Nazionale della Missione presso le carceri per la prevenzione criminale e la Fraternità delle Carceri Ungheresi. Il corso di 12 settimane coinvolgeva dei prigionieri volontari che desideravano reinserirsi nella società. Per primo hanno scritto una lettera alla propria vittima in cui esprimevano il loro pentimento, rossore, la loro intenzione di rimediare il danno cagionato. Alla fine del programma le lettere sono state lette ad una signora incinta, vittima anche lei di un precedente reato.

Si poteva misurare la fruttuosità ed efficacia del programma per il cambiamento dell’attitudine dei prigionieri: alcuni partecipanti si sono resi conto adesso la loro responsabilità individuale nei confronti delle loro vittime, sono diventati motivati a rimediare in qualche modo il danno cagionato e di ottenere placamento dalle parti lese. L’ultima lezione veniva tenuta con solennità e a base delle risposte concretate, il programma aveva fondato le iniziative provenienti dai prigionieri per aumentare le proprie possibilità per il reinserimento e per rimediare i danni cagionati.

Il programma AVP

Il programma Alternative contro la violenza (Alternatives to Violence Project – AVP) è stato iniziato nelle carceri di Nuova York nel 1975 (millenovecento­settantacinque) e funziona ancora oggi. Il primo corso si è effettuato nel carcere di Greenhaven per iniziativa dei prigionieri, un gruppo di condannati ha sentito il bisogno di un programma che si tratti di agire senza violenza. Dopo il successo del programma l’idea si è estesa per altre carceri, ha servito per anni gli intenti di ridurre la violenza negli istituti penitenziari ed è e diventato un metodo conosciuto ed accettato sia in America che nella continente europea, anche in Ungheria.

L’AVP è un processo di apprendimento puntato sulla pratica che serve la gestione dei conflitti, rappresenta delle tecniche di training, il cui scopo è di aiutare i partecipanti a risolvere i loro problemi in modo creativo e senza violenza. Vuole rendere consapevole per l’individuo quali effetti distruttivi ha il suo comportamento violente per l’ambiente. Vuole aiutare i prigionieri conoscendo le caratteristiche dell’atteggiamento privo di violenza, guardando la propria attività con autocritica, sviluppando le competenze per esprimere la propria opinione in modo più delicato a trovare una strategia che risolve i conflitti, con l’aiuto della quale la persona sarà capace di un comportamento assertiva, ma nello stesso tempo cooperativa nel risolvere il conflitto per uscire dal conflitto da “vincitore”.

Considerando i suddetti il training si basa su sette unità che si fondano l’una sull’altra (confermazione, costruire la comunità, comunicazione, coopera­zione, decisione consensiva, gestione creativa di conflitti, chiarimento degli obiettivi e valori). Da metodo vengono usati giochi di situazione, esercizi interattivi, evocazione di esperienze, la condivisione delle esperienze di vita, dei sentimenti attuali dei partecipanti, contribuendo così allo sviluppo delle loro strategie di gestione dei conflitti, all’applicazione più efficace e fruttuosa.

Gruppo di consultazione familiare per prendere una decisione

Il gruppo di consultazione familiare per prendere una decisione – il modello- consultazione dell’approccio riparativo – usa gli effetti normativi del processo del gruppo per regolare l’atteggiamento. L’obiettivo del modello basante sul coinvolgimento della famiglia è di mettere a contatto la famiglia del prigioniero per scoprire le cause conducenti all’atto illegale, le conseguenze, le responsabilità, inoltre chiarendo le aspettazioni individuali evitare il reato continuato e la recidiva, aiutando le parti interessate a trarre profitto dalle proprie risorse, e usando i propri metodi diventino capaci a risolvere il problema e a sostenere in modo adeguato il reinserimento nella società del condannato. L’importanza della consultazione è che vengono analizzati dettagliatamente gli avvenimenti del passato, vengono riconosciute ed espresse le esigenze sentimentali delle parti interessati, vengono fatte vedere le aspettazioni e le intenzioni dei partecipanti. Può trasformare tutta la comunità, cambiare l’approccio, l’attitudine di tutti i partecipanti creando la possibilità della nascita intorno al prigioniero dei legami forti, ben funzionanti e sostenitori con l’aiuto dei quali il reinserimento diventa uno scopo reale. I partecipanti del metodo di consultazione per trovare la soluzione sono oltre la famiglia e il facilitatore che conduce il processo sono anche esperti dell’istituto penitenziario interessati nei confronti del prigioniero, per esempio: psicologo, educatore, sacerdote, direttore dell’istituto, caposezione, datore di lavoro, eccetera. Possono partecipare anche degli esperti aiutanti, assistenti sociali, sostenitori ufficiali, rappresentanti di organizzazioni non governative, e anche i rappresentanti della comunità più vasta (p.es: comune). La loro presenza ha importanza non solo per i suddetti obiettivi come le aspettazioni e assunzioni che puntano il sostenimento del reinserimento del prigioniero e a far vedere le conseguenze dei problemi non controllati, ma anche per creare un progetto reale, raggiungibile e realizzabile per la famiglia. Il principio del metodo è che il progetto di azione deve essere elaborato dal prigioniero e i suoi più vicini, si capisce, che un progetto irreale, pieno di fattori che rischiano la realizzazione, servirebbe piuttosto la recidiva che il reinserimento nella società. L’idea chiave del metodo è la riparazione. Non è un metodo di terapia, non è tollerante nei confronti dei reati, le trasgressioni, delitti, ma vuole sostenere e apprezzare i valori del prigioniero, vuole fare tutto possibile per renderlo di nuovo in membro utile e di valore della società.

Gruppo di consultazione familiare per prendere una decisione al Carcere e Reclusorio di Balassagyarmat tramite la storia di un caso.

Il gruppo di consultazione familiare per prendere una decisione al Carcere e Reclusorio di Balassagyarmat è diventato una storia di successo per la fede e la lotta. Fede nei partecipanti l’uno nell’altro, nell’efficacia del metodo, lotta per una persona, per una famiglia, l’uno per l’altro, per la fondazione di una nuova vita.

Il protagonista della storia è János, un giovanotto di 35 anni, è già deviato da giovanissimo. Si è scappato da casa, ha interrotto gli studi, ha commesso molti errori, viveva una vita ribelle, da giovane adulto continuava la vita senza responsabilità, piena di divertimenti. Questa vita l’ha condotto alla violenza, trascuratezza e infine al carcere. Ha dovuto affrontare un decennio di reclusorio per aver commesso un omicidio. La sua assimilazione nella comunità non era senza problemi. Era aggressivo, suo comportamento violava e rischiava l’ordine dell’istituto, all’inizio ha chiamato più volte l’attenzione su sé stesso. Ma con il passare del tempo sono avvenute delle svolte positive nel suo comportamento, grazie alle quali il giovanotto conformista presentatosi in un ruolo cooperante, ha cominciato a partecipare alle lezioni. è diventato membro del coro dell’istituto, risultando avere talento musicale, ha ricevuto possibilità a partecipare a più programmi musicali, concerti. Sua compagna in difficile situazione economica e sua famiglia hanno condannato l’atto di János, se ne vergognavano anche, ma persistevano nei suoi confronti, lo aspettavano di ritornare, quanto possibile lottavano contro il ridursi, rompersi della relazione. “Deploro il suo atto, è una colpa, ma János è una persona degno d’affetto, lo riprenderemo, fino ai suoi buoni intenti. I bambini hanno bisogno del loro padre, e anche Mari ha bisogno di lui, ama solo lui” – ha detto la suocera di János. La famiglia che si manteneva di lavori stagionali lottava anche quotidianamente perché i bambini non sentissero la mancanza del padre, perché non fossero stigmatizzati dal suo atto. Suo figlio già da piccolissimo ha acquistato l’esperienza di essere stigmatizzato per suo padre che gli causava disturbo al comportamento, doveva essere trattato da uno psicologo. La figlia voleva compensare lo svantaggio, sviluppava la sua personalità studiando una professione che può essere d’aiuto per capire il comportamento, l’atto di suo padre. Il gruppo di consultazione familiare ha avuto inizio per la liberazione di János, per fare i preparativi. Si doveva applicare il metodo per più motivi: János aveva dei dubbi di poter sistemare suo rapporto con la famiglia, voleva placare le persone offese, gli intenti dell’istituto per sostenere il reinserimento di János, di tracciare la disponibilità di accoglierlo in famiglia, di rafforzare i rapporti familiari, c’è stata la possibilità di uscire dal carcere a breve termine. Quest’ultima era preceduta da conversazioni che preparavano sia il prigioniero, sia la famiglia per l’incontro. La conversazione aveva lo scopo di definire i cambiamenti positivi del comportamento di János, di parlare degli avvenimenti svolti in famiglia negli ultimi anni, di vedere le difficoltà e i risultati, tracciare gli svantaggi, definire gli obiettivi di studio, le cose da fare per rafforzare i legami familiari e farli funzionare in modo adeguato non solo per l’uscita di breve termine, ma anche oltre.

Vedendo la funzione supportiva e controllante della famiglia, da risultato della consultazione, il direttore dell’istituto ha dato a János la licenza di uscire dopo 12 anni e di trascorrere le feste natalizie con la sua famiglia. Durante questo periodo è riuscita di compiere le attività e i compiti fissati durante la consultazione preparativa. Nonostante avesse conflitti con la sua compagna, riusciva risolverli, – a differenza della sua vita precedente – a maneggiarli senza violenza, in modo costruttivo. Accanto all’aiutare il reinserimento di János, da parte dell’istituto è stato necessario anche l’elaborazione di una strategia comune che con chiamare in causa la famiglia e tutte le parti interessati nell’integrazione della comunità favoriva il processo dell’ assimilazione, tracciare le risorse che creano le condizioni dell’integrazione di successo nella società, la realizzazione del comportamento secondo le norme, e la realizzazione del rimedio del danno causato con il reato. A tutti questi obiettivi risultava un buon mezzo il gruppo di consultazione che aveva posto nell’abitazione di János durante il periodo della nuova licenza di uscire. La consultazione era preceduta da una preparazione lunga ed accurata, erano prescelti i possibili partecipanti necessari, per loro si era tenuta una conversazione preparativa, si ha presentato a loro il metodo, erano scelti posto e data. Da parte della famiglia hanno partecipato otto persone, gli esperti erano in sei, i sostenitori da patre dell’assistenza sociale erano in tre. La consultazione è cominciata con i progetti di János sul reinserimento, della realizzabilità di questi progetti. Il giovanotto incarcerato da lungo inconscio degli avvenimenti, cambiamenti del mondo aveva dei progetti a volte irreali. Gli esperti si rivolgevano verso di lui con un’attitudine sostenitrice, gli offrivano aiuto, consigli per risolvere i problemi. Nel momento quando per i partecipanti si delineavano le attività da fare nel futuro, hanno preparato un progetto d’azione con compiti, termini, responsabili, con il consenso degli esperti presenti hanno fatto una prognosi per le attività di reinserimento di János e la sua famiglia organizzata intorno ai seguenti argomenti:

Abitazione

Dopo la liberazione vivranno dai genitori della compagna, dopo si trasferiranno in una casa propria.

Lavoro

Dopo la sua liberazione l’uomo si presenterà per il lavoro di utilità pubblica, consigliato dal notaio.

Debito

Il debito di somma rilevante deriva dai costi tribunali e dal danno causato. Per restituire la somma, l’uomo ha chiesto l’aiuto e il sostenuto degli esperti e sostenitori locali.

Vita cristiana

L’uomo voleva continuare insieme a tutta la famiglia la vita cristiana che aveva approfondito nel carcere. Progettava di frequentare l’oratorio e di contribuire al benessere della comunità suonando.

Rapporti

Con l’aiuto del cognato e altri parenti l’uomo fuggirà la compagnia dei vecchi conosciuti delinquenti, dimostrando in questo modo verso famiglia e figli le sue buone intenzioni.

Rimedio

L’uomo voleva rimediare il danno causato prima verso la sua famiglia e la comunità, dopo, se è possibile verso la famiglia della sua vittima.

Risultati

I risultati si presentavano subito. János è stato messo in libertà condizionale dal giudice penitenziario alla proposta dell’istituto e considerando il successo del gruppo di consultazione familiare, così ha potuto cominciare a realizzare i suoi progetti già dopo un mese della consultazione. Il notaio della città ha riferito del fatto che l’uomo lavorava presso il comune. Con sua famiglia si sono trasferiti in una casa in affitto, l’assistenza sociale ha provveduto dei mobili per la famiglia. Sono felici della cooperazione che si è realizzata durante la consultazione ne sentono ogni giorno le conseguenze positive. Secondo l’assistente sociale i figli stanno bene, sono allegri, sono contenti, i disturbi di comportamento del figlio sono passati. L’uomo e sua compagna si trovano bene, possono risolvere i conflitti in modo adeguato. Hanno trovato il proprio posto nella comunità, a volte vanno in chiesa, ma hanno quotidiani problemi economici che cercano di risolvere con l’aiuto della famiglia.

Per concludere

Se della politica penitenziaria del ventunesimo secolo fa parte la prevenzione, la diminuzione della recidiva, gli istituti penitenziari spesso funzionanti a duecento percento di saturazione non possono ignorare gli esercizi basati sull’aspetto riparativo. Volevo presentarvi l’attitudine, gli intenti e pratiche che funzionano della giustizia riparativa, volevo trovare seguaci, fedeli, alleati per la lotta che conduce al reinserimento di successo dei prigionieri nella società, alla diminuzione della recidiva. Naturalmente l’attitudine riparativa non è capace di giungere l’obiettivo da sola, ma se riconosciamo i suoi valori e le possibilità che offre, se conosciamo per esperienza i successi applicandola, possiamo vedere anche le direzioni del cambiamento. L’attitudine riparativa non è un’arma di fenomeno, impararla e utilizzarla non porterà con sé cambiamenti pronti e clamorosi, ma può iniziare un cambiamento che puntando la modificazione dell’esistenza umana, la diminuzione dei reati, la formazione della prospettiva della società, può essere un mezzo utile per ricondurre tra limiti la delinquenza, la recidiva. Insomma, il metodo esiste, ma non basta per determinare la nuova direzione. Ci vogliono esperti attivi che propaghino la ragione d’essere dell’attitudine, ci vogliono modelli positivi, risultati, storie di successo, insomma atti perché le aspettazioni e le esigenze per il reinserimento nella società, le idee scritte diventino realtà quotidiana. Come cominciare? I pensieri di Borbála Fellegi ne danno risposta:

“Il metodo riparativo si basa sulla personale responsabilità attiva. Un’assunzione, sia alquanto piccola, vale di più di una promessa altisonante e spettacolare che non si realizza mai. Possiamo ammettere che esite un passo piccolo che si può fare indipendentemente dalle decisioni altrui. Cioè non c’è un ostacolo che noi stessi, sia nella nostra vita professionale che nella vita privata facciamo dei piccoli passi verso la soluzione dei conflitti in modo pacifico. Non abbiamo niente da perdere, nel caso pessimo tutto resta così come prima.”

Noémi Bory LL.M, PhD, Professore associato, Università Cattolica Pázmány Péter, Diritto penale e applicazione della legge Budapest, Ungheria

The origins of the military saint’s cult in the Old and New Testaments (Part 2) – The Gospels’ teaching on violence and peace


Szerző(k): Kliszek Noémi

Matthew’s Gospel was written after 70 A.D., after the Jewish war and the destruction of the Temple in Jerusalem, so the work inevitably reflects the author’s own experiences of war and the ‘security environment’ of his time. Thus, the future coming of the Son of Man, the parousia, the ‘strong-handed’ Christ who will judge at the end times, is given great emphasis. But the image of the apostles fleeing through the cities of Palestine is also closely linked to the Jewish war (Mt 10, 23; 16, 28; 24, 30, 34; 26, 64).1

Matthew’s account of the flight to Egypt – adapted from his own sources – adds a unique story to the New Testament Scriptures. The evangelist introduces the story with a so-called Midrashic tradition, the narrative of the kings.2  In the later Christian tradition, the three kings are symbols of the three known continents – Europe, Africa, Asia – who come to the promised land of the centre of the world. However, at the very beginning of the story of the Childhood, evil forces appear in the form of (Great) Herod, who wants to take the child’s life. In addition to the hostile attitude of the Roman leadership, the dismissive attitude of the leaders of the Jewish nation is also striking. Although the Jewish scribes could have identified the place of birth of the Saviour expected in the Scriptures, they did not take a single step in that direction. Their meeting in Herod’s palace was more akin to a council of war, in which they themselves displayed an attitude which would later be adopted by the Roman authorities and the people towards Jesus and his followers.3

Matthew follows the patriarchal society’s point of view when he looks at the story of the child through Joseph’s eyes. Joseph, as was expected in contemporary Palestinian society, also plays the role of protector. In fact, Joseph is given character in the Gospel of Matthew, only to be fully fleshed out in Christian hagiography. Joseph is the protagonist of the flight to Egypt. Matthew tells the story succinctly and to the point. The Angel of the Lord appeared to Joseph in a dream and said to him, “Arise, take the child and his mother, and flee to Egypt, and stay there until I tell you, for Herod will seek the child to kill him”. Joseph took the child and his mother that very night and fled (Mt 2, 13–15). The story had also attracted the interest of the church fathers, who from then on saw in St Joseph not only the pious Jewish man, but also a male character embodying courage and strength.4  The ‘genealogy’ of St Joseph (Mt 2, 6–11), moreover, includes many Jewish rulers and generals whose military excellence was outstanding in the history of the Old Testament people.5

Love of enemies and forgiveness in Matthew’s Gospel

The ‘type of man’ of the Gospel is the gentle Christian man, who is not characterized by conflict but by a desire for justice and peace.6  Since the leaders of the Roman Empire at the conclusion of the Jewish War did not differentiate between the (Jewish) Christian community, the basic experience of Matthew’s Gospel is that ‘Christians’ are persecuted, reviled and crushed (Mt 5, 4–12; 10, 16–23).7  Yet, despite having cause to rebel, to respond violently, the community is destined rather to remain silent, even to rejoice, in the injustices it suffered (Mt 5, 12).8  Although the Palestinian region – to which this gospel is closest – was known specifically for rebellions, resistance, patriotic movements.9  This is essentially is seen in the Maccabees and Bar Kochba uprisings mentioned above. Matthew, though ‘Palestinian’, cannot be considered a patriot. He draws the basic paradigms of following Christ (imitatio Christi). This image is later reflected eminently in the behaviour of the martyrs of the first centuries (see below), who accept harsh and unjust condemnation without anger or resistance (Mt 12, 18; 10, 16).10  In this respect Matthew differs markedly from contemporary Jewish literature. His Gospel is not a manual for guerrilla warfare (zealots),11  but an offer of salvation to all who are willing to embrace the message and lifestyle of Christ. Matthew follows the Synoptic tradition: the Christ of Christians died by forgiving even those who crucified him. The image of Christ as an example of suffering, of ‘love of the enemy’, has a distinctly Jewish tinge in Matthew’s Gospel. He is well acquainted with the original Jewish understanding of love of neighbour, according to which the Jewish neighbour is most of all a member of the chosen people. Both the ‘love thy neighbour, hate thine enemy’ and the ‘tooth for tooth, eye for eye’ ‘talion’ law12  appear concretely in the parables of Jesus in Matthew’s work (Mt 5, 38–48). The meaning of ‘eye for eye’ (jus talionis) in the Old Testament goes back to the Torah. If a man had done bodily harm to his fellow man, what he had done was to be done to him (Lev 24, 18). “You shall pay life for life, an eye for an eye, a tooth for a tooth, a hand for a hand, a foot for a foot” (Mos ii. 21, 23).13  Although the Matthew text considers the mention of this law significant because of Jewish tradition, the principle of ‘an eye for an eye’ was known in other legal provisions. Thus, it was known in the Law of Hammurabi – in the Babylonian Regulations – and even in the Roman Twelve Tables. This provision, which today seems rather strong, was introduced precisely to curb the temper and endless revenge, which at the time was a major moral advance. However, even before Jesus, the rabbis were inclined to prefer ‘material reparation’ in the case of bodily harm.14  In the work of Matthew, Jesus combines the rejection of the two Old Testament texts with the introduction of the basic paradigm of love of the enemy. This is usually summed up in the one sentence, “Whoever strikes you on your right cheek, show him the other”. Matthew may have been referring to the particularly humiliating beating of the right cheek with the back of the hand, a complete existential humiliation of the person, which carried particular weight in Jewish (Eastern) society. This phrase will determine the behaviour of Christian martyrs of the first centuries, who surrendered without resistance to their tormentors.15  But it was not only the practice of Christians, but also the understanding of the Church’s first theorists of violence and the participation of Christians in the armed forces that was determined by this passage from Jesus (Lactantius, Origen, Clement, Tertullian – see below for more). (The love of the enemy appears in a different but equally sharply defined way in the two works of Luke: the Gospel of Luke and the Acts of the Apostles (see below).

It can be seen that Matthew, despite being the most Jewish of the four Gospels, rewrites the Old Testament’s image of God, which will have a major impact on Christian cultural anthropology in the future.16  Also crucial for Christian ethics is the ability of forgiveness as a basic behaviour (Mt 5, 44–48), which then becomes specific in the cult of the idealised soldier-saints (e.g. St. Lazarus, St. Martin – see below for more).

The character of the soldier in Matthew’s Gospel

Like the other gospels, Matthew touches indirectly on the issue of the military. The story of the pagan centurion has gone down in history as a classic narrative. The pagan centurion (v. Syrian), stationed at the military garrison at Capernaum. In Matthew’s narrative, he negotiates directly with Jesus – while in Luke’s he does so through a mediator. He humbly introduces his request by addressing him as ‘Lord’. The narrative is intended to demonstrate the supernatural power of Jesus, who heals the servant with a single word. Although Jesus’ healing with his word has more of a theological aspect, pointing to the power of (re)creation (since God also creates with his word), some interpretations of the passage point to the parallel between the power of Jesus’ word and the power of a verbal command in a well-functioning army. The snapshots of Jesus with the soldiers would gain significance with the Christian authors of the 3rd and 4th centuries, when they sought to harmonise the military career with the Christian life. These intimate conversations came in handy at the time to demonstrate that military service is not incompatible with being a devout Christian.17

The faith of the foreign centurion is rewarded. His faith, according to the New Testament tradition, surpasses any faith Jesus encountered among the Old Testament people. It obviously anticipates, on the one hand, the post-Jesus pagan mission and, on the other, the already mentioned changed new relationship between the state and the Christian community, in which the military forces are given a prominent role.18  At the same time, this Gospel also paints the face of the infidel military governor in the person of Pontius Pilate, who, in a legal procedure, pronounces the death sentence on Jesus.19  Similarly negative is the Gospel’s portrayal of the soldiers who torture Jesus by giving him a purple robe, a crown and a baton. The soldiers kneel before him and call him ‘King of the Jews’. So it can be seen that the early Christian interpretation found a source for both positive and negative portrayals of the soldiers in the Gospel of Matthew.

The character of the soldier in Luke’s Gospel

Luke the Evangelist is even more illustrative in this respect (Lk 7, 1–10), where the pagan centurion already assumes the form of a Roman officer and one of the most serious creeds of Scripture is concentrated in his words when he calls Jesus ‘Lord’ (Lk 7, 6).20  In fact, his words already contain the creedal formula of the Church. It is no coincidence that in Luke’s work, who writes his Gospel to the pagans, the centurion takes the form of a Roman officer. At the time the Gospel was written, Christians were already among the officers of the Roman army. The Gospel already gives them a role model in the pagan centurion who confesses his lord. Seyoon Kim specifically examines the Gospel as a whole in terms of how it fitted into the particular public law of the Roman Empire, and attaches particular importance to the naming of individual Roman officials, military officers, etc. Seyoon Kim points out that Luke had already written his Gospel in such a way that the Roman citizen could feel at home in the passages, finding role models appropriate to his own situation in life.21  This fact also made it much easier for the church fathers to use the Gospel. Many church fathers saw in the testimony of the pagan centurion the faithful confession of the risen Christ. The declaration is in fact a prelude to the proposal which he is about to make. Indeed, some authors see the content of the confession of faith already in the recognition of the extraordinary capacity that unfolds in the cosmic struggle.22  St. Ambrose explicitly notes that the personal creed and recognition of the centurion consists in his ability, as a subordinate himself, to mobilise his subordinates. And Jesus can mobilize heavenly powers to break evil forces. It must be remembered that in Jesus’ time, illness was also seen as the work of evil spirits. Thus, the reference to military power is not a mere rhetorical device, but emphasises the logic of power: the unappealable command, which is an acknowledgement of Jesus’ power, by a soldier who already strongly believes in Jesus’ power.

In addition to portraying the exceptional greatness of the centurion’s faith, the evangelist also wants to paint the figure of the ‘authentic’ man in the person of the centurion. What is also interesting is that Luke also highlights a military virtue in the centurion: the man who does not ask for healing for himself, but for another, his servant.23  They project the virtues of selflessness, comradeship and generosity. These are the aspects pointed out by Philip Francis Esler, who sees the example of the pagan centurion as a testimony towards the pagan society. The sensitization of society in the age of Christianity’s initial mission.24  In fact, so important is Luke’s attempt to win over Roman pagan society, and among them especially the soldiers, that in the story of Jesus’ Passion, the mockery of Jesus is made already in the courtyard by the temple guards. In contrast to Matthew and Mark (Mt 26, 67–68; Mk 14, 65), Luke does not mention that the Roman soldiers mistreated Jesus.25  Luke has the further mitigation that the soldiers offer Jesus their own cheap drink. This act can be explained as both an act of kindness and a sign of mockery.

The figure of the soldier in the Gospel of Mark

Mark’s Gospel also gave the opportunity for a double interpretation. At the execution of Jesus, the Roman soldiers scourge Jesus (Mk 15), then clothe him in ‘purple’, crown him with a ‘crown of thorns’ and call him ‘King of the Jews’ (Mk 16–20). Mark’s intention here was not primarily to write a historical account, but to make the reader aware of the fulfilment of the prophecy of the prophet Isaiah concerning the Messiah.26  However, it is the pagan centurion who makes the greatest profession of faith in the Gospel, which will have the greatest importance for the history of ideas, when he announces Jesus Christ, the Son of God, under the cross of Jesus.27  With this, Mark concludes the great programme announced in chapter one. For the title and beginning of the first chapter is the Gospel of the Son of God, whose concluding chord: this man was indeed the Son of God, is given by the evangelist into the mouth of a soldier, a pagan centurion. According to some explanations, this statement can be understood from early church history. The evangelist wanted to strengthen the Christian faith among the soldiers with this gesture. The Christians who were present in increasing numbers in the army will play a key role in the establishment and subsequent state religion status of Christianity (see below). Who would have thought that a pagan centurion who was an active participant in the execution would be the first to declare Jesus to be the ‘Son of God’?28

Peace and order in the Gospels

The evangelist Matthew, in other respects, is a masterful and skilful incorporator of elements of military jargon into his Gospel, while the substance of the story is already new. A typical example is the march on Jerusalem. In this case, too, Matthew leaves no doubt that he is familiar with the Old Testament tradition concerning the arrival of the Messianic king. Jesus’ entry into Jerusalem is from the east, from the Mount of Olives (Zach 14, 4; Is 62, 11; Zach 9, 9). By reviving the Davidic character discussed in the presentation of the Old Testament kings, the author indicates that the great king of the Old Testament is returning (Zach 9, 9). Jesus, however, completes his entry into the city with a humble attitude. Although thematically Jesus’ entry into Jerusalem is the entry of the Messiah. He is adapting the Old Testament prophecy, but his entry is not the march of a victorious military conquest.29

Luke follows a similar theme. The ‘jargon’ of military life is even more apparent. Already in the introductory narrative of the story of the child, where the ‘angels proclaim peace to the earth’, the Gospel begins with a historical perspective. It introduces the Augustan era of peace. The emperor gained honour for himself by restoring peace to the empire in 29 BC.30  Before that, there had been a century of civil war.31  The pax romana was an external calm established by military force. But the evangelist leaves no doubt that true peace does not come through military force, but through Jesus Christ. However, the full instrument for proclaiming peace is an army of angels who proclaim peace like soldiers proclaiming the victory of the Roman emperors.32  Similar military jargon is used by the evangelist in the story of the calming of the storm (8, 26–39), but even more so in the narrative symbolising possession, where the evil spirit is revealed to be a whole army. Here legion is the military term of the Roman Empire. This becomes interesting in that the institutional struggle between good and evil runs throughout the Gospels: one embodied by the angels, the other by the army of demons and the good and evil principles that lead them.33

The mission to John the Baptist, where the Jewish soldiers come to John the Baptist as well, is also an important part of Luke’s Gospel from the point of view of the epistemological afterlife. The soldiers were part of the Roman law enforcement forces. They also ask John the Baptist the question, what should they do to achieve salvation? What is the way of conversion for a soldier? What John the Baptist says will be of decisive importance for the Fathers of the Church. For John is not asking them to leave their work. All he asks is that they should not be violent and should be content with their pay. 34

The appearance of military power in the Gospel of John: the cosmic battle of good and evil

The Gospel of John is the last of the Gospels. The author has already sought to place the Jesus event in a larger constellation. His use of military force takes on a greater perspective than the other three evangelists discussed so far. For him, it is not the individual soldier but the army that is important, as his whole Gospel is illustrated in the cosmic struggle between good and evil. In this respect, this work is the closest to both the Old Testament and the New Testament apocalyptics. It also reveals the great work of the Qumran community entitled The struggle of the sons of light.35  The Qumran community considered itself the only correct orientation: the sons of light. At the same time, they followed the double division characteristic of the Old Testament (see above), and saw the world as a terrain for the struggle between good and evil.

The sons of light fight for eternal good, while the sons of darkness fight for eternal evil.36  But a similar pattern can also be found in other apocalyptic literature and in the dominant religious and philosophical syncretic movements of the period.37  John, however, no longer approaches the struggle between good and evil, between the armies of light and darkness, from only a philosophical point of view. He uses historical examples, concrete wars that have already affected Christians. This is also known in the literature as the transformation story.

In 70 AD, the temple was destroyed by the soldiers of Titus’ Roman army. In the Gospel of John, the symbolism of the military attack is represented by the story of the cleansing of the temple. After the destruction of the temple, not only the Jewish community but also the Christian community is persecuted.38  John does not speak of military scenes like the Synoptics. He does not have sympathetic soldiers, Roman, “religious” centurions on whose figure the cult of the soldier saint can later be built, or at least the image of the soldier who is a believer in addition to his military service can be conjured up. A good illustration of John’s concept is the scene of Jesus’ arrest. The soldiers carry a double negative character. First, their activity is linked to the last days, the execution of Jesus. Secondly, they promote the action of the betraying disciple Judas. The evangelist puts it succinctly: ‘Judas came with the Romans’, with the ‘band of soldiers’ and with the servants of the Jewish authorities (Jn 18, 3).39  John, moreover, here too incorporates elements of the mystical battle of darkness and light: the lamps and torches are the props of the battle of light and darkness. The battle goes far beyond the material elements and continues in the heavenly spheres (this will also have significance in the cult of the soldier saints: e.g. the cult of St. Lazarus – see below). Later the Evangelist even notes that Jesus’ clothing was distributed by the soldiers (John 19, 23–24). He does not elaborate, but the brief comment is enough to make the soldiers appear negatively. A similarly minor but also negative role is played by the soldiers in offering vinegar to the thirsty Jesus (Jn 19, 28) and by one of the soldiers piercing Jesus’ side with a spear (Jn 19, 31).

Paul’s literature

The letters of the Apostle Paul are the youngest part of the New Testament corpus. It was written in a very different social and societal context from the Gospels.40  Paul approaches the issue of military life and the military forces in a more spiritual sense. In this respect, it is of great importance for the early Christian Church, since Pauline literature was a favourite source on the subject of war, violence and the military. 41

Paul is the first to write a ‘guide’ for church ministers. Given that the church administration very early on showed a hierarchical order (analysed more thoroughly in the early Christian era), it was easy to use terms typical of the Roman army. The Epistle to Timothy is one of the typical pastoral letters, where Paul renders the execution of the task in the terminology of ‘warfare’. The weapons are ‘faith and a good conscience’. These weapons can be used well in the defence of the faith and in apostolic work. Paul, moreover, sees Timothy as the defender of the faith (Tim 1, 3–7), whose main task is to defend the faith. For Paul, the community of Timothy was an important community. He spent two years there (Acts 19, 1–10). This interpretation was also popular among the Gnostics, who have already been discussed in the context of the Gospels.

Spiritual weapons were understood in the larger context of helping the warrior on the side of good in the struggle between good and evil, light and darkness.42  This figurative sense of spiritual virtues and weapons is then reaffirmed in medieval mysticism. It is no coincidence that the warlike character of medieval knight-kings was complemented by such virtues. Even more striking is Paul’s letter to the Corinthians. Paul considered it particularly important to exhort this community to spiritual virtues. For the Corinthian community was, by the very nature of the city, a diverse community, not without its various debaucheries. Here again, Paul illustrates his mandate and its nature by his ‘warlike depiction’. He acknowledges human frailty, but says of his weaponry that it is spiritual and can be traced back to the power of God (2 Cor 10:1-18). Paul’s characterisation of the enemy is also spiritual, but he leaves no doubt that the enemy’s power is not comparable to God’s.43  However, all this indicates that man has to contend with forces greater than himself: he is confronted by demonic forces. At the same time, man is encouraged that God will not abandon him in this struggle.44  This image will also be readily adopted by knight orders (see below).

In his letter to the Thessalonian believers, Paul puts the duality of the struggle between light and darkness in more concrete terms. This letter is most similar to the dichotomous approach already discussed in the Gospel of John. Some have argued that it is for this reason that the Gnostic influence can be most discerned in this work.45  In this approach Paul presents the Lord as coming as a thief in the night. Christians are ‘children of the light, of the day’ (this harmonizes with the Qumran community’s use of word). He also makes particular use of military terminology in this regard.46  For Paul, the whole Christian community is on guard. This image is also used in the Gospels, albeit in the context of the parousia (Mt 25, 39–45). For Paul this guard is more tangible, it defines his whole outlook and as Theodore W Jennings says it has influenced the whole of early Christian political philosophy.47  We will write more on this later, in the analysis of the early church, but it should already be referred here what the author rightly perceives as Paul’s militant attitude playing a decisive role in the more pronounced separation of Christianity from outsiders. 48

Elsewhere, Paul gives an illustrative list of the armoury of Christians. The most important are the three theological virtues: faith, hope and love. These appear as true Christian weapons. Their epistemological significance in the cult of the soldier saint, and especially in the life of the knightly orders, is undeniable. Elsewhere the specific weapons (Eph 6, 10–18) “Finally, be strengthened in the Lord by his almighty power. Put on the armour of God, that you may be able to resist the wiles of the devil. We must fight not so much against blood and flesh as against principalities and powers, against the rulers of this dark world and against the evil spirits of the heavenly heights. Therefore put on the armour of God, that you may be able to withstand the evil day, and conquer all and hold your ground. So prepare yourselves: fasten the belt of righteousness around your waist, put on the armour of justification, and wear the sandals of readiness to preach the gospel of peace. To all this, take the shield of faith, so that you may ward off all the fiery arrows of evil. Put on the helmet of salvation and take hold of the sword of the Spirit, that is, the word of God. Pray in the Spirit at all times with supplication and prayer. Be watchful and pray perseveringly for all the saints.”

Here and elsewhere, the apostle Paul uses the image of the soldier, the warrior, to describe Christians (cf. 2 Cor. 10, 3–6), where he writes: “It is true that we live in the flesh, but we do not fight according to the flesh, for our weapons of war are not earthly, but divine, which also destroy strongholds. Thus we refute the arguments against us and all that stands in the way of the knowledge of God, and we subdue all reason and make them worship Christ. We are also ready to punish all disobedience as soon as your obedience is perfected.” He then goes on to compare Timothy to a ‘good warrior’, a good soldier: “Bear hardships with me as a faithful soldier of Christ Jesus. He who fights does not get involved in the daily affairs of life, otherwise he will not win the approval of his leader. A competitor, too, will only win the laurel wreath if he fights in a regular way.” (2 Tim 2, 3–5)

Paul uses the phrase ‘the armour of God’ excessively: ‘take up all the armour of God’. Considering the apostle Paul’s very important role in the regional spread of Christianity, some of his formulations go far beyond his age. It is not an exaggeration to say that Paul’s letters have long defined aspects of Christian social thought, including the evaluation of the military. This was not primarily because of the Pauline communities, which invariably became gnostic communities after Paul’s death, but because of the Pauline letters, which reached every part of the then known world and became an integral part of Christian literature, and then the starting point of the early Christian schools.49

Further New Testament literature

The four Gospels and the Pauline corpus are undoubtedly the most dominant part of New Testament theology as it pertains to the issues we are examining. At the same time, the issues of violence, war, military power and the military are also found in other New Testament books, albeit in much shorter form. These will be examined only for the sake of comparison and briefly in the light of these major New Testament books. We refer specifically to the Epistles of James, Peter and the Book of Revelations. The latter contains explicitly striking military imagery in an abstract sense, since the book is in fact the New Testament demonstrator of the great apocalyptic war.

James’ letter brings together short and loosely related themes. In regards to the idea of war, the author follows the dominant idea of Pauline literature and Lucan apocalypticism,50  that the Christian man wages war against sin.51  The theme, already discussed in the Gospel of John and in Gnostic literature, is revived and placed in a specific milieu. James probably wrote the letter to many churches, and it was sent as a kind of circular letter to its recipients. He therefore wanted to compile a general, universal and universally accessible document. Such is the struggle between good and evil, in which the commitment and fight for good appears as an obligation for Christians. However, he makes an interesting comment on the devil’s power, as James already considers earthly wisdom to be devilish (3, 15). It is possible that this is already a product of the first clashes between the church and Gnosticism. Indeed, secret knowledge and insight were characteristic of the Gnostics. The action against excessive wisdom is probably an action against the already Hellenised and Gnostic heretical movements. These disputes, even in the first centuries, often led to real conflicts. This will be illustrated by the reaction of the early synods and church fathers.52  He said that the angry tongue rose from hell (3, 6). James leaves no doubt that evil and sin are not simply the work of the devil. Man is also aligned with one or the other power, a combatant of one or the other (Jas 4, 1). The author uses the word battle figuratively here.

Book of Revelations

More important than the shorter scriptural literature just discussed is the Book of Revelations. The book as a whole is essentially a re-enactment of a great cosmic war.53  Richard Bauckham said that the Book of Revelations is both the conclusion of the New Testament and a prophecy of the great wars of the future.54  In interpreting the book, one must not lose sight of the fact that it is already the age of persecution. It also projects images of its own time into cosmic perspective. This can be seen in the military insignia and the characterisation of the armies. The book is eloquently described by Richard Bauckham, who says that in the Book of Revelations one image follows another. It is an extremely rich imagery which, of course, gave the church fathers the opportunity to analyse the material in different ways. Its most famous image, the four horsemen (Revelation 6, 1–8), is also linked to the wars. It describes the great crises and the losses of war, using the experiences of the peoples living there. It alludes to wars and invading armies, to disasters, and the soldiers are given symbolic meaning. The white horse and the bow were the favourite weapons of the Parthians, Rome’s hated enemies from the East, and the author is in fact referring to the fall of Rome (Rome was defeated by Parthia in 62 A.D.).

In St. Augustine and St. Gregory the Great, we will see that they have a very different attitude towards the empire than the author of the Book of Revelations. Just as the author of the book looks on almost gloating at the end of the empire also persecuting Christians, the church fathers have a very different perspective. Adela Yarbro Collins draws attention to the author’s use of a number of extra-scriptural and scriptural elements in the context of the wars. For example, in the case of the horsemen, the prophetic literature can be recognised (Zech 1, 8–15; 6, 1–8).55  The author of the Book of Revelations is familiar with both the negative and positive figures of warriors and the destructive military force mentioned above symbolises the evil forces and negative powers. In addition, however, he already displays the character of the divine warrior (19, 11–16).56

The Messiah as a warrior character was already known in Old Testament literature. Expectations and hopes were associated with the Messiah that raised the image of a warrior and victorious messiah. Although Christianity has significantly changed this idea, with Christ himself rejecting the identification with the warrior messiah, the Book of Revelations does hark back to the image, although the book places the depiction of the warrior Christ in the cycle of life and death. In Christ’s death, he wins the real battle.57  Consequently, the image of the real Messiah-warrior is relegated to the background in the book and is given a more figurative meaning.

The wars of the Book of Revelations take place in the heavenly realm and, unlike the great apocalyptic works, the just are not involved in the battle against evil. The apocalyptics of the time, probably due to the influence of the different religions of the era, preferred writing about the war of the gods in a way that also involved earthly powers. Although it is not mentioned in the Book of Revelations, it can be seen later that Byzantine soldier legendaries revive this approach.58  But we can also find similar elements in the Hungarian legendaries of King Saint Lazarus. In the Book of Revelations, however, human armies are not involved in spiritual combat. The Dead Sea Scrolls, for example, give almost military instructions to the assembled troops, even specifying what to write on their trumpets and banners, what songs to sing if they are victorious over the enemy. Those who wanted to share in the Messianic victory were to line up alongside the Messiah.59

The messianic warrior of the Book of Revelations is not at the head of human armies, but of divine armies. At the same time, he is endowed with attributes that were known in Old Testament literature (e.g., Faithful and True, Truth, Name Unknown, Word of God, and finally the divine exultation, King of Kings, Lord of Lords.) The Deuteronomist in particular liked to refer to God with such combative epithets. It is also in the nature of things that the Book of Revelations borrows ideas from the other great apocalyptic book, the Book of Daniel (Dan 10, 6). But it also includes images of the warrior God of prophetic literature (Is 11, 4; 49, 2). It presents us with a combination of the warrior God that makes it clear that no one will escape from this warrior.60  The imagery and its influence on the history of ideas will be felt in the knightly orders. Similarly graphic and foreshadowing the ultimate divine victory is the feast of the eagle (Rev 19, 17–21), again depicting the victory of the divine warrior over his non-human enemies. Similar is the narrative of the seventh seal (Rev 8, 1–5), which is intended to illustrate the militant victory of the entire chosen people of the New Testament.

Summary

Summing up the influence of the books of the New Testament on the cult of the soldier saints, it must be acknowledged that there are far fewer references to soldiers, battle and war than in the Old Testament. This also derives from the Christian character of Christ himself, as the founder of the Christian religion was himself an itinerant preacher. Jesus, however, had several encounters with soldiers. These encounters appear in both positive (pagan centurion) and negative (temple guard or soldiers assisting at the execution) ways. The great Pauline literature tends to use the military force and certain images associated with the military in a more figurative sense. This approach is essentially carried through to the smaller New Testament books, but especially to the Book of Revelations.61  Consequently, the early Christian church was in a difficult position, since it could not find a clear reference to the military and war. Therefore, in turn, patristic authors found a breeding ground for both a rejectionist approach and a later more permissive one. This will be discussed in the next article.

Noémi Kliszek PhD student, National University of Public Service, Doctoral School of Military Science

Az Európai Ügyészség harmadik országokkal folytatott együttműködése, különös tekintettel a Svájci Államszövetségre¹


Szerző(k): Márton Balázs

A nemzetközi bűnügyi együttműködés felületei Európában

Az európai integráció alatt általában az Európai Uniót (a továbbiakban: Unió) értjük és megfeledkezünk azokról az államokról, amelyek bár nem uniós tagállamok, de földrajzi, gazdasági, politikai és kulturális értelemben Európához tartoznak. Ahhoz nem fér kétség, hogy az államok közötti, különböző szakpolitikai területeken kialakított együttműködés mélysége legtöbbször az Unió keretei között született eredményekben kimagasló, noha egyéb, az Unión kívüli integrációs szervezeteket sem érdemes elhanyagolni. Ez érvényes a nemzetközi bűnügyi együttműködés terére is, ahol az 1949. évben megalapított Európai Tanács keretei között meghatározó dokumentumok születtek. Az Európa Tanács döntéshozó szerve, a Miniszteri Bizottság 1953-ban hívta fel a szervezet főtitkárát, hogy hívjon össze egy kormányzati szakértőkből álló bizottságot, amely megvizsgálja a kiadatás bizonyos alapelveinek egy európai egyezmény keretei között történő lefektetésének a lehetőségét. A szakértői testület végül egy szélesebb körű, a nemzetközi bűnügyi jogsegély kérdéseit rendező többoldalú (multilaterális) megállapodás kidolgozására tett javaslatot, amelyre akkoriban még nemigen volt példa a világban.2  Így született az Európa Tanács államai számára 1959. április 20-án aláírásra megnyitott kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló európai egyezmény3  és kiegészítő jegyzőkönyvei (a továbbiakban együttesen: 1959. évi Egyezmény). Az 1959. évi Egyezmény csak egy a sok közül, tekintve, hogy az Európa Tanács az ’50-es évektől kezdve az államai közötti bűnügyi együttműködés különböző részterületeit szabályozó nemzetközi egyezmények egész rendszerét építette ki.4  Ezek közül számos ma is hatályban van és szabályozza az Unión kívüli térségben folytatott kooperációt. Emellett az Európa Tanács égisze alatt kidolgozott egyezményeknek az Unió tagállamai közötti bűnügyi együttműködés területén is lényeges, az uniós együttműködés jogi alapjait jelentő szerepe van.5

A nemzetközi bűnügyi együttműködésben az államok közötti kétoldalú (bilaterális) megállapodások játsszák a főszerepet. A különböző multilaterális egyezményekkel kialakított keretek jóval kevesebb számban fordulnak elő ugyan, azonban így is fontos, kiegészítő szerepük van. Élen járnak az Európa Tanács keretei között kötött multilaterális megállapodások, amelyek a nemzetközi bűnügyi együttműködés különböző részterületeit (kiadatás, büntetőítéletek nemzetközi elismerése stb.) szabályozzák. A multilaterális megállapodások közül az 1959. évi Egyezmény azáltal emelkedik ki, hogy az Európa Tanács államai közötti bűnügyi együttműködésnek egy átfogó, horizontális keretét alkotja, nem véletlen, hogy több mint 60 éve alkalmazzák, sőt egyes szakértők egyenesen az Unióban született, 2000. évi kölcsönös bűnügyi jogsegély egyezmény6  „anyaegyezményének” tartják.7  Az 1959. évi Egyezménynek az Európa Tanács államai a szerződő felei (Contracting Parties), amelyeket a kormányaik képviseltek az aláírás során.8

Az igazságügyi hatóság fogalma és jelentősége a nemzetközi bűnügyi együttműködésben

Az 1959. évi Egyezményben részes államok mint szerződő felek arra kötelezték magukat, hogy a legszélesebb körben jogsegélyt nyújtanak egymásnak az olyan bűncselekményeket illető bírósági eljárásokban, amelyek büntetése a jogsegélykérelem idején a megkereső fél igazságügyi hatóságainak a joghatósága alá tartozik.9  Azt, hogy mi minősül a megkereső félnél igazságügyi hatóságnak, azt maguk a szerződő felek határozhatják meg. Az 1959. évi Egyezmény erről akként rendelkezik, hogy

„bármely Szerződő Fél az Egyezmény aláírásakor vagy a megerősítési vagy csatlakozási okmányának letétbe helyezésekor az Európa Tanács Főtitkárához intézett nyilatkozatban meghatározhatja, hogy mely hatóságokat tekinti az Egyezmény alkalmazása szempontjából igazságügyi hatóságoknak.”10

Az igazságügyi hatóságok kijelölésének további gyakorlati jelentősége, hogy az 1959. évi Egyezmény alapján folytatott együttműködés csatornái rajtuk keresztül vezetnek, azaz például a jogsegély keretében megkeresést a megkereső állam igazságügyi hatósága intézhet a megkeresett állam irányába.

Az igazságügyi hatóság (judicial authority) fogalma nem egyedülálló, az bevett terminológia a nemzetközi és így az európai bűnügyi együttműködésben is. Az 1959. évi Egyezményhez fűzött indokolás részletesebben is foglalkozik az igazságügyi hatóságokkal. Megállapítja, hogy – tekintve, hogy az 1959. évi Egyezmény nem vonatkozik közigazgatási jellegű eljárásokra – már több szakértő is felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyészek jogállása egyes államokban a közigazgatási hatóságokéhoz közelít, ebből kifolyólag az 1959. évi Egyezmény szövegezői jobbnak látták egyszerűen a részes államokra bízni, hogy mely hatóságaikat minősítik igazságügyi hatóságnak. Ennek eredményeképpen került a jelenleg hatályos tartalmával kidolgozásra az erre vonatkozó 24. cikk.

Noha nem közvetlenül az 1959. évi Egyezménnyel kapcsolatban született, mégsem mehetünk el említés nélkül az Európai Unió Bírósága által az európai elfogatóparancsot kibocsátó igazságügyi hatóság értelmezésével kapcsolatban kimunkált ítélkezési gyakorlat mellett. A Tanács európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló kerethatározata11  (a továbbiakban: 2002/584/IB kerethatározat) nagy újítása az volt, hogy az uniós tagállamok között eltörölte a kiadatást és azt egy jóval egyszerűbb, az igazságügyi hatóságok közötti átadási rendszer váltotta fel.12  A 2002/584/IB kerethatározat 6. cikke rendelkezik az illetékes igazságügyi hatóság meghatározásáról. A jogszabály szerint a kibocsátó igazságügyi hatóság a kibocsátó tagállamnak az az igazságügyi hatósága, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs kibocsátására illetékes, míg a végrehajtó igazságügyi hatóság alatt a végrehajtó tagállamnak azt az igazságügyi hatóságát kell érteni, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs végrehajtására illetékes.13  Az Európai Unió Bírósága több ügyben is foglalkozott a tagállami igazságügyi hatóság fogalmának értelmezésével. Először is megállapította, hogy a fogalom értelme és hatálya sem hagyható az egyes tagállamok értékelésére, mivel az Unió egységes értelmezést követel meg. Rögzítette azt is, hogy az igazságügyi hatóság alatt a hagyományosan nem végrehajtó hatalom alá tartozó, a közigazgatási hatóságoktól elkülönülő, büntető igazságszolgáltatásban részt vevő szerveket kell érteni.14  Az Európai Unió Bírósága az eddigi releváns ügyekben főleg azt vizsgálta, hogy részt vesz-e az igazságügyi hatóság az igazságszolgáltatásban, illetőleg az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos határozatok hozatala során az alapvető jogok érvényesülését szolgáló garanciák teljesülnek-e. Két tagállami ügyészség – a német és a litván – vonatkozásában a függetlenség biztosítékaira is kitért.15

Hangsúlyoznunk kell, hogy a 2002/584/IB kerethatározat egy önálló, a tagállami jogok felett álló, sui generis uniós jogrendszer része, amelynek egységes értelmezésére az Európai Unió Bírósága hivatott.16  Ezzel szemben az 1959. évi Egyezmény a nemzetközi közjog hatálya alá tartozik, ebből kifolyólag annak értelmezésére jóval összetettebb módszerek vonatkoznak és az értelmezés eredményében a részes fél államok „akarata” szükségszerűen ki kell hogy fejeződjön.17  Összességében tehát az uniós joghoz viszonyítva, az 1959. évi Egyezmény lényegesen nagyobb szabadságot enged – természetesen az abban lefektetett keretek között – az államoknak abban, hogy maguk határozhassák meg, hogy mely szervet ismerik el igazságügyi hatóságként.

Az Európai Ügyészség az európai térség bűnügyi együttműködésre irányuló kapcsolataiban

Az Európai Ügyészség18  az Európai Unió önálló szerveként 2021. június 1. napjától folytat operatív működést. Az Európai Ügyészség egy olyan nemzetek feletti (szupranacionális) ügyészségi szerv, amely nem képezi egy föderális állam alkotmányos berendezkedésének, vagy egy nemzetközi bírósági mechanizmusnak a részét. Az Európai Ügyészség fő célja, hogy büntetőjogi eszközökkel nyújtson hatékony védelmet az Unió pénzügyi érdekeit érintő csalások és az ezekhez kapcsolódó bizonyos bűncselekmények ellen, elsősorban azok határon átnyúló és az egész integrációra kiható tulajdonságára tekintettel. Az Európai Unió működéséről szóló szerződésben korábban rögzített eredeti elgondolás szerint, a tagállamok képviselőit tömörítő Európai Unió Tanácsa egyhangúlag – az Európai Parlament egyetértésével – dönthetett volna arról, hogy az Unió büntető igazságügyi együttműködési ügynökségét, az Eurojust-ot Európai Ügyészséggé alakítja.19  Több blokkoló tagállam miatt az egyhangú döntés meghiúsult, így a cél elérésére maradt a bel- és igazságügyi területen legalább kilenc tagállam megállapodása esetén elérhető megerősített együttműködés intézményének igénybevétele.20  Az így létrehozott és európai ügyészségi térségként (EPPO zone) is gyakran hivatkozott terület jelenleg 22 uniós tagállamból áll, 5 uniós tagállam tartotta fent azon döntését, mely szerint nem csatlakozik a megerősített együttműködéshez.

Az Európai Ügyészség decentralizált felépítésű szerv.21  A struktúra centralizált, szupranacionális része a Luxemburgban működő európai ügyészekből (tagállamonként egy, összesen 22 európai ügyész) és az európai főügyészből áll. A decentralizált szinten – tagállamonként eltérő számú – delegált európai ügyész működik, akik a saját tagállamukban az ügyészekkel azonos jogkörrel rendelkeznek, és feladataikat a származási tagállamaikból látják el.22

Az Európai Ügyészséget alapvetően szabályozó, az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó megerősített együttműködés bevezetéséről szóló uniós rendelet23  (a továbbiakban: 2017/1939 EU rendelet) önálló cikkében rendelkezik az Európai Ügyészségnek az Unió azon tagállamaival való kapcsolatáról, amelyek nem vesznek részt a megerősített együttműködésben.24  Ezekkel a tagállamokkal munkamegállapodások (working arrangements) köthetők, amelyek elsősorban stratégiai információk cseréjére, összekötő tisztviselők kirendelésére, valamint kapcsolattartó pontok kijelölésére irányulhatnak.25  A megerősített együttműködésben részt nem vevő uniós tagállamokkal folytatott büntető igazságügyi együttműködést nem vizsgáljuk.

Az Európai Ügyészség hatáskörébe tartozó bűncselekményi kör határon átnyúló jellegéből fakadóan nem zárható ki, hogy olyan harmadik országok is érintettek legyenek az Európai Ügyészség nyomozásai során, amelyek nem az Unió tagállamai. Az Európai Ügyészség együttműködési kapcsolatot alakíthat ki és tarthat fent harmadik országok hatóságaival.26  Ez a kapcsolat szintén munkamegállapodáson alapulhat.27

A 2017/1939 EU rendelet alapvetően háromféle együttműködési kapcsolatra kínál szabályozást.

Először is az Európai Ügyészségre kötelező hatállyal kiterjednek azok a nemzetközi megállapodások, amelyeket az Unió mint jogi személy, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 218. cikkének megfelelően, egy vagy több harmadik országgal kötött az Európai Ügyészség hatáskörébe tartozó területeken, vagy amelyekhez az Unió csatlakozott. Ezek a gyakorlatban olyan bilaterális vagy – többnyire – multilaterális nemzetközi megállapodások, amelyek a büntetőügyekben folytatott együttműködés egyes kérdéseit hivatottak szabályozni, és amelyekben az Unió vagy az Európai Ügyészség maga is részes fél.28

Másodszor, ha nincs olyan megállapodás, amelyben az Unió vagy az Európai Ügyészség maga is részes fél volna, de más multilaterális nemzetközi megállapodás ezt lehetővé teszi és az érintett harmadik ország hozzájárul, úgy a tagállamok a bűnügyi jogsegélyről szóló, általuk kötött multilaterális nemzetközi megállapodások végrehajtása tekintetében illetékes hatóságként29  (competent authority) ismerhetik el és jelenthetik be az Európai Ügyészséget.30  Emellett a tagállamok a bűnügyi jogsegélyről szóló egyéb általuk kötött nemzetközi megállapodások végrehajtása tekintetében is bejelenthetik az Európai Ügyészséget illetékes hatóságként.31  Utóbbi kettő esetben a szóban forgó megállapodásokat ennek megfelelően módosítani is szükséges.

Harmadszor, az először említett megállapodás és a másodszor említett elismerés hiányában, az eljáró delegált európai ügyész megkeresheti az tagállamában található nemzeti ügyészt abból a célból, hogy utóbbi kérjen bűnügyi jogsegélyt egy harmadik ország hatóságaitól, amelynek jogalapját így az adott tagállam által kötött nemzetközi megállapodás, vagy az alkalmazandó nemzeti jog jelenti. A harmadik megoldás tehát egyfajta kerülő út, amellyel lényegében az Európai Ügyészség a nemzeti hatóságokat próbálja igénybe venni a jogsegély teljesítéséhez. Igaz, hogy az átláthatóság biztosítása érdekében a harmadik utas megoldás esetén a delegált európai ügyésznek tájékoztatnia kell a harmadik ország hatóságait és adott esetben törekednie kell arra, hogy megszerezze a hozzájárulásukat ahhoz, hogy a jogsegély keretében gyűjtött bizonyítékokat az Európai Ügyészség felhasználhassa. A 2017/1939 EU rendelet előírja, hogy a harmadik országot minden esetben megfelelően tájékoztatni kell arról, hogy a megkeresésre adott válasz végső címzettje az Európai Ügyészség.32  Külön érdekesség a harmadik esetben a jogsegély iránti megkeresés kibocsátásához közbeiktatandó nemzeti ügyész szerepe, főleg annak fényében, hogy az Európai Ügyészség decentralizált szintjét alkotó delegált európai ügyész mindvégig megmarad a tagállami hatósága tagjának, ily módon kettős pozíciót elfoglalva (wearing a ʻdouble-hat’) ő maga is nemzeti ügyész.33  Ennek ellenére, mivel egyazon ügyről van szó, amelyben ő az Európai Ügyészség nyomozásával kapcsolatos cselekményt végez (delegált európai ügyészi jogállásában), ezért a jogsegély iránti kérelmet nemzeti ügyészi mivoltában saját maga mégsem nyújthatja be.

A 2017/1939 EU rendelet – mintegy negyedik megoldásként – végül azt is megengedi az Európai Ügyészségnek, hogy az előző három lehetőség hiányában a tárgyi hatáskörének és az adott ügynek a keretein belül maga kérjen bűnügyi jogsegélyt a harmadik ország hatóságaitól azzal, hogy eleget tesz azoknak a feltételeknek, amelyeket a harmadik ország hatóságai az általuk ily módon átadott információk felhasználására vonatkozóan esetlegesen meghatároznak.34  Ekkor viszont a megkeresett harmadik országot semmi nem kötelezi a jogsegély nyújtására, diszkrecionális joga a kérelem teljesítése.

A 2017/1939 EU rendelet hatálya értelemszerűen nem terjedhet ki a harmadik országokra, az uniós jogalkotó nem szabályozhatja azt, hogy a harmadik ország elismeri-e az Európai Ügyészséget igazságügyi hatóságként olyan nemzetközi szerződés végrehajtása tekintetében, amelyben részes fél. Az 1959. évi Egyezményhez összesen 43 állam csatlakozott, ebben az Európai Ügyészség létrehozására irányuló megerősített együttműködésben részes 22 uniós tagállam kivétel nélkül beletartozik.35  Az uniós és harmadik országok egymás között a bűnügyi együttműködésre irányuló kapcsolataik során – az esetleg megkötött bilaterális megállapodásaik mellett – többnyire az 1959. évi Egyezményt alkalmazzák. Ahogyan arra már utaltunk, az államok szuverén döntése annak meghatározása, hogy az 1959. évi Egyezmény értelmében mit fogadnak el igazságügyi hatóságként, jóllehet az egyezményben, de iure az sincs kizárva, hogy az Európai Ügyészséget ilyennek ismerjék el. Ezzel szemben az uniós jog többet vár el. A 2017/1939 EU rendelet preambulumában a jogalkotó rögzíti a tagállamok lojális együttműködés elvéből36  levezetett általános kötelezettséget arra nézve, hogy segítsék elő az Európai Ügyészség feladatainak ellátását. A tagállamok vonatkozásában kötelezettségként jelenik meg, hogy – amennyiben a vonatkozó többoldalú megállapodás lehetővé teszi és az érintett harmadik ország is hozzájárul ehhez –, ismerjék el és értesítéssel jelentsék be illetékes hatóságként az Európai Ügyészséget. A tagállamok a bűnügyi jogsegélyről szóló, általuk kötött egyéb nemzetközi megállapodások végrehajtása tekintetében is bejelenthetik értesítéssel illetékes hatóságként az Európai Ügyészséget, és ehhez módosíthatják az említett megállapodásokat. A jogalkotó az Európai Ügyészség részére biztosítandó további jogokat is előrevetít ehelyütt, nevezetesen célszerű, hogy az Európai Ügyészségnek módjában álljon kölcsönösségi alapon, vagy az íratlan nemzetközi szabályokra hivatkozással együttműködést kérni harmadik országok hatóságaitól.37

Az Európai Ügyészség létrehozására irányuló megerősített együttműködésben részt vevő 22 tagállamból 16 már elismerte az Európai Ügyészséget igazságügyi hatóságként, olyan nyilatkozatot bocsátottak ki, amelyben rögzítették, hogy az 1959. évi Egyezmény végrehajtása során az Európai Ügyészséget igazságügyi hatóságnak tartják. A 16 tagállam által tett nyilatkozatok formai és tartalmi szempontból megegyeznek. Az elismerő nyilatkozatok gyakorlati következménye az, hogy az elismerést tett tagállam elfogadja magát az Európai Ügyészséget suo iure megkeresés kibocsátására jogosult szervként az 1959. évi Egyezményben részes (megkeresett) állam felé.38  Ez önmagában viszont kevés lenne, éppen ezért valójában a tagállamok ennél többet vállaltak, amelyhez vizsgáljunk meg egy konkrét nyilatkozatot. Románia 2021. április 1. napján tett elismerő nyilatkozatot,39  amelyben – egyebek mellett – egy megdönthetetlen vélelmet állít fel (shall be deemed…), ami szerint az Európai Ügyészség mind az 1959. évi Egyezmény alapján kibocsátható bűnügyi jogsegélyre irányuló megkeresések, mind az 1959. évi Egyezményben részes másik szerződő fél megkeresésére válaszul nyújtandó információ vonatkozásában igazságügyi hatóság. Nyilvánvaló, hogy az állam csak önmagára nézve teheti meg a szóban forgó elismerést, noha azzal, hogy egy állam a saját igazságügyi hatóságai közé felveszi az Európai Ügyészséget, az még nincs biztosítva, hogy megkereső félként is elfogadja azt. Éppen ezért, ahogyan az Románia nyilatkozatából is kitűnik, az állam kétoldalú elismerést tesz, vagyis nemcsak azt deklarálja, hogy az Európai Ügyészséget jogsegélyt kibocsátó (megkereső) hatóságként ismeri el, hanem azt is, hogy az Európai Ügyészséget egy másik államtól érkező jogsegélyre irányuló megkeresés megválaszolására közvetlenül jogosulttá teszi. Románia további magyarázatot is fűz a nyilatkozatához, amelyben részletesen kifejti az imént taglalt elismerései joghatásait, nevezetesen, hogy ahol az 1959. évi Egyezmény megkereső vagy megkeresett felet említ és ezt a megkeresést az Európai Ügyészség nyújtja be, vagy a részére címezték, abban az esetben ezt úgy kell értelmezni, hogy annak az eljáró delegált európai ügyésznek a tagállamára vonatkozik, amelynek hatáskörét az 2017/1939 EU rendelet alapján megállapították.40

Az Európai Ügyészség önálló jogi személy, és mint független uniós szerv, a működésében nincs ráutalva egyetlen állam elismerésére sem, így az 1959. évi Egyezményben részes, ugyanakkor a fentiekhez hasonló elismerő nyilatkozatot nem tett államot is megkereshet akár a saját jogán, amelyet a jogalkotó kifejezetten megenged részére a 2017/1939 EU rendeletben (vö. fentebb). Jóllehet, ezt csak az 1959. évi Egyezményre mint jogalapra hivatkozás nélkül tudja megtenni, amellyel azt a kockázatot kell vállalnia, hogy semmilyen jogi norma nem garantálja, hogy a megkeresett államnak teljesítenie kell a jogsegélyben foglalt kérést.41

A következő pontban kifejezetten a Svájci Államszövetség (a továbbiakban: Svájc) vonatkozásában vizsgáljuk az Európai Ügyészséggel való bűnügyi együttműködést. A bilaterális megállapodások mellett Svájc és az Unió tagállamai között felmerülő bűnügyi jogsegélyt igénylő ügyekben nemzetközi jogi értelemben az 1959. évi Egyezmény jelenti a kiindulópontot.

Az Európai Ügyészség és Svájc kapcsolata a bűnügyi együttműködés szempontjából

Szakmai körökben nagy visszhangot kaptak a svájci szövetségi igazságügyért felelős tárca (Office fédéral de la justice) egyik vezetőjének 2021. május 5-én az Európa Tanács nemzetközi bűnügyi együttműködés erősítése témájában szervezett konferenciáján előadott következtetései. A vezető érvelésének a lényege, hogy Svájc a bűnügyi jogsegély nyújtását az államokkal történő együttműködésre korlátozza, és mivel az Unió nem egy állam, ebből következőleg az Európai Ügyészség részére sem teljesíthető jogsegély. Svájc az Európai Ügyészséggel való együttműködés érdekében nyitott lenne arra, hogy támogassa az Európa Tanácsot egy új jogi eszköz kidolgozásában, amely akár az 1959. évi Egyezmény mentén is megvalósulhatna.42  A jelen pontban Svájc álláspontját járjuk körül részletesebben.

Svájc 1963-tól tagja az Európa Tanácsnak43 , az 1959. évi Egyezményhez pedig 1965-ben csatlakozott, amely, a ratifikációt követően, az országban 1967-től hatályos.44  1985 decemberében, majd később ezt kiegészítve egy 2002-ben kiadott nyilatkozatban határozta meg, hogy az 1959. évi Egyezmény szempontjából mely szerveket minősíti igazságügyi hatóságnak.

Svájc (1) a törvényszékeket (Tribunal), azok bíróságait, kamaráit és részlegeit; (2) a svájci legfőbb ügyész szervezetét (Ministère public de la Confédération); (3) a szövetségi igazságügyért felelős tárcát és (4) a kantoni vagy szövetségi jog alapján a büntetőügyekben nyomozási hatáskörökkel felruházott, elfogatóparancsok vagy idézések kibocsátására feljogosított, valamint büntetőügyekkel összefüggő eljárásokban döntéseket hozni jogosult hatóságokat jelentette be igazságügyi hatóságként.45

Egyetértünk Svájc – fentebb említett konferencián elhangzott – azon jogi értékelésével, amely szerint nemzetközi közjogi értelemben az Unió – az Európai Unióról szóló szerződés 47. cikkében foglalt kifejezett elismerés alapján, amely az Uniót saját jogán független jogi személlyé teszi46  – a tagállamaitól elkülönülő jogi entitás, csak úgy, mint az Európai Ügyészség, ami az Unió egyik szerveként szintén elkülönül a tagállamoktól.47  Svájc az Unióval a nemzetközi közjogon alapuló kétoldalú kapcsolatot tart fent, ami igaz a nemzetközi bűnügyi együttműködés területére is, amellyel kapcsolatban az Uniót bármely más szuverén állammal egyenértékűnek tekinti.48

A szakértő ezt követően akkurátusan végigveszi az Európai Ügyészség harmadik országokkal való együttműködése érdekében a 2017/1939 EU rendelet által felkínált megoldási lehetőségeket (vö. fentebb).

Az első eshetőség vonatkozásában – vagyis amikor az együttműködés olyan nemzetközi megállapodáson alapul, amelyben az Unió részes fél – rögzíti, hogy jelenleg nincs ilyen megállapodás Svájc és az Unió között. Svájc elsősorban az Európa Tanács keretei között, másodsorban némely tagállammal bilaterális alapon kötött megállapodások alapján vesz részt a bűnügyi együttműködésben. Ezen kívül, például a Schengeni társulási megállapodás49  is tartalmaz még releváns rendelkezéseket, de ez sem keletkeztet jogi kötelezettséget Svájc és az Unió között, lévén hogy a schengeni megállapodás a megkötése idejében az Unió Maastrichti szerződés által létrehozott pilléres szerkezetében a harmadik, kormányközi pillérhez tartozott, így nem az Unióval mint önálló entitással került megkötésre.50

A második eshetőségnél – nevezetesen, amikor a meglévő multilaterális nemzetközi megállapodás lehetővé teszi és az érintett harmadik ország hozzájárul, hogy a tagállamok a nemzetközi megállapodás végrehajtása tekintetében illetékes hatóságként ismerjék el az Európai Ügyészséget – két lehetőséget vizsgált a szakértő. Az első az Európai Ügyészség közvetlen elismerése igazságügyi hatóságként. Ezzel összefüggésben arra a megoldásra jut, hogy az Európai Ügyészség csak akkor volna elismerhető az 1959. évi Egyezmény 24. cikke értelmében igazságügyi hatóságként, ha az Unió maga is részes fél lenne az egyezményben. Érvelése szerint a 2017/1939 EU rendelet vonatkozó rendelkezéséből nem vezethető le az, hogy az adott nemzetközi szerződés (jelen esetben az 1959. évi Egyezmény) bármely részes fele egyoldalú jogi aktussal elismerhetné egy másik jogi entitás ügyészi szervét igazságügyi hatóságként. Az Európa Tanács jogi és nemzetközi közjogi ügyekért felelős szervezeti egysége (Directorate of Legal Advice and Public International Law) egy korábbi jogértelmezésében arra jutott, hogy az Unió a tagállamok jogutódjának tekintendő, így az 1959. évi Egyezményből a tagállamokat illető jogok és őket terhelő kötelezettségek az Unió szerveire is alkalmazandók. Svájc ezt az értelmezést elutasítja és úgy vélekedik, hogy ha az Európa Tanács valamely állama az Európai Ügyészséget igazságügyi hatóságként ismeri el az 1959. évi Egyezmény 24. cikke alapján, akkor ez – figyelembe véve, hogy az Európai Ügyészség az Unió és nem az uniós tagállamoknak a szerve – valójában az 1959. évi Egyezményben nem részes fél ügyészségének az elismerésére irányuló aktus, ami jogilag az egyezmény értelmében nem lehetséges, így azt Svájc nem fogadja el.51  A második eshetőség kapcsán vizsgált másik lehetőség az 1959. évi Egyezmény kiegészítése akként, hogy az kifejezetten lehetővé tegye az Európai Ügyészség igazságügyi hatóságként történő elismerését, vagy egy teljesen új jogi eszköz megalkotása az Európa Tanács keretei között, amely célzottan az 1959. évi Egyezményben részes felek és az Európai Ügyészség közötti együttműködés előtt nyitna utat. Meglátásuk szerint kockázatos az 1959. évi Egyezményt oly módon kiegészíteni, hogy az az Európai Ügyészség részére anélkül biztosítson jogokat, hogy maga az Unió ahhoz nem csatlakozik, viszont az új jogi eszközi létrehozását potenciális megoldásnak vélik és ez utóbbi megoldást erősen támogatnák. Természetesen egy ilyen új jogi eszközhöz való csatlakozás minden várhatóan részes állam szuverén döntésén múlik, ahogyan az új eszköz pontos tartalmának megtárgyalása is.52

A harmadik lehetőséget illetően – ahol a delegált európai ügyész a jogsegélykérelem során a tagállama másik nemzeti ügyészét veszi igénybe – Svájc a nemzetközi bűnügyi jogsegély alkalmazásának körében ellenzi a delegált európai ügyész kettős jogállásának koncepcióját. Meglátása szerint a jogsegély kedvezményezettje nem lehet egy olyan szereplő, amely nem részese a jogsegély kibocsátásának jogalapjaként szolgáló jogi eszköznek. Habár a delegált európai ügyészeket a tagállami eljárásjogok szerint megillethetik különböző jogok, ennek nem lehet az Európai Ügyészség és harmadik ország viszonyára gyakorolt külső hatása, főleg, hogy a harmadik ország szemszögéből a delegált európai ügyész továbbra is az EU ügyésze marad. Ez az érvelés visszavezet az előzőekben felvetettekhez, vagyis hogy az EU nem azonos a tagállamaival. Ezen kívül további, inkább technikaibbnak tűnő kritikákat fogalmaznak meg a 2017/1939 EU rendelet vonatkozó rendelkezéseinek elsősorban normavilágosságát illetően.

Aggályosnak tartanák azt a helyzetet, hogy – miután a delegált európai ügyésznek tájékoztatnia kell a harmadik országot, hogy a tagállama szerinti nemzeti ügyészen keresztül valójában ő áll a benyújtott jogsegélykérelem mögött, így – a harmadik országnak tudomása van arról, hogy a megkereső tagállam valójában egy másik jogi entitásnak továbbítja a kért információt, vagy bizonyítékot és ennek ellenére teljesíti a jogsegélyben foglaltakat, amely egyszerűen összeegyeztethetetlen a nemzetközi bűnügyi együttműködésre vonatkozó legtöbb nemzeti szabályozással.53

Következtetések

Tanulmányunkban az Európa Tanács nemzetközi bűnügyi együttműködésben betöltött szerepének hangsúlyozásán és a bűnügyi jogsegély vizsgálatunk szempontjából lényeges elemeinek bemutatásán túl, részletesen foglalkoztunk az Európai Ügyészség és az 1959. évi Egyezmény kapcsolatáról, utóbbit Svájc értékelése alapján. Svájc jogi érvelése egyoldalú, sőt a helyességét tekintve akár egy mélyebb szakmai vita tárgyát is képezhetné. Mindazonáltal ez sem változtat azon a tényen, hogy végső soron a nemzetközi közjog talaján álló 1959. évi Egyezményben részes államok szuverén döntésére van utalva az igazságügyi hatóság meghatározása és ily módon annak eldöntése, hogy kivel működnek együtt a jogsegélyek teljesítése során. Köztudomású tény, hogy Svájc a világ egyik pénzügyi központja, számos pénzügyi szolgáltató és cég székhelye. Az Európai Ügyészség hatáskörébe tartozó bűncselekmények a jellegüket tekintve a gazdasági bűncselekmények körébe sorolhatók. A mostani felállás szerint az Európai Ügyészség és Svájc között nem tud létrejönni közvetlen bűnügyi együttműködés, amely koncepcionális okokra vezethető vissza. Nevezetesen, hogy a 2017/1939 EU rendelet az Európai Ügyészség harmadik országokkal kialakítható kapcsolatának szabályozása során elmulasztotta kellően figyelembe venni a nemzetközi bűnügyi együttműködés realitásait. Ugyan a látszólag konzisztens, ám részletes elemzést követően több sebből vérző uniós jogszabály a jelenleg hatályos tartalmával alkalmatlan a harmadik országokkal való bűnügyi együttműködési kapcsolatának világos rendezésére, a rendelet mielőbbi módosítása indokolt, de önmagában kevés.

A fentiekben vizsgált jogi helyzet azt bizonyítja, hogy a nemzetközi közjog alapján kötött nemzetközi egyezmények újbóli megnyitására lehet szükség abban az esetben, ha az Unió mint önálló jogi személy el kívánja érni, hogy harmadik országok az Európai Ügyészséggel közvetlen bűnügyi együttműködésre irányuló kapcsolatot alakítsanak ki. Ez a probléma nemcsak a bűnügyi jogsegély, hanem az emberi jogok érvényesülése szempontjából sokkal kockázatosabb területen is fennáll. Egyes szerzők ugyanis azt elemzik, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményében54  részes tagállamok, amelyek valójában nincsenek ráhatással az Európai Ügyészség működésére, mégis felelősségre vonhatók az alapvető jogok olyan megsértése miatt, amelyek magára az Európai Ügyészségre formálisan nem is vonatkoznak, hiszen az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez sem csatlakozott maga az Unió.55  Utóbbi téma elemzése viszont már egy önálló tanulmány tárgyát kell hogy képezze.

A jelen tanulmány kéziratának lezárását követően, 2022. december 21. napján tette közzé Svájc Szövetségi Tanácsa (Bundesrat), hogy egy 2023. február 15. napjától hatályba lépő rendelete értelmében a jelenlegi kormányközi bűnügyi együttműködést kiterjesztik az Európai Ügyészségre. Erre a bűnügyi együttműködésről szóló törvény biztosít lehetőséget, mely szerint a Szövetségi Tanács bizonyos feltételek teljesülése esetén kiterjesztheti az együttműködést nemzetközi bírói fórumokra, illetve rendőri szervezetekre.56

Márton Balázs doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Kar, Rendészettudományi Doktori Iskola

A szankciók rendszere és a büntetés végrehajtása Spanyolországban


Szerző(k): Bory Noémi

Magyarország és Spanyolország két teljesen eltérő állam, különbözik a történelmük, a földrajzi elhelyezkedésük, társadalmi összetételük és a gazdaságuk, mégis, ha a büntetések rendszerére és a büntetés-végrehajtásra irányadó szabályokat megvizsgáljuk, akkor a sok különbség mellett számos hasonlóságot is találunk.

Ahhoz, hogy megértsük a szabadságelvonással járó büntetések és intézkedések végrehajtására irányadó rendelkezéseket, először a szankciók rendszerét kell áttekinteni.

A szankciók rendszere a Codigo Penal-ban

Spanyolországban a Büntető Törvénykönyvről szóló 1995. évi Codigo Penal (a továbbiakban: CP) a felnőttkorúakkal szemben kiszabható büntetéseket a 32. cikktől kezdődően a 36. cikkben foglalt rendelkezésekig, a következőképpen szabályozza:1

  • Azok a büntetések, melyeket fő- vagy mellékbüntetésként a CP alapján ki lehet szabni, szabadságelvonással járó büntetések, más jogoktól megfosztó büntetések és pénzbüntetés lehet.
  • A büntetés jellege és időtartama alapján a büntetések feloszthatók súlyos, kevésbé súlyos és enyhe büntetésekre.

Súlyos büntetések:2

  1. az életfogytig tartó szabadságvesztés, amely felülvizsgálható;
  2. az öt évnél hosszabb tartamú szabadságvesztés;
  3. a közügyektől való teljes eltiltás;
  4. az öt évet meghaladó speciális jogoktól való eltiltás;
  5. a foglalkozástól és a közfeladat gyakorlásától eltiltás öt évet meghaladó időre;
  6. a járművezetéstől eltiltás nyolc évet meghaladó időre;
  7. a fegyverviseléstől való eltiltás nyolc évet meghaladó időre;
  8. a kitiltás öt évet meghaladó időre;
  9. a távoltartás (a sértettől, annak családtagjaitól, vagy a bíró, bíróság által meghatározott személytől való távoltartás öt évet meghaladó időre), illetve
  10. annak megtiltása öt évet meghaladó időtartamra, hogy a sértettel, családtagjaival vagy a bíró, bíróság által meghatározott személlyel a kapcsolatot felvegye;
  11. a szülői felügyelettől való eltiltás.

Kevésbé súlyos büntetések:3

  1. a három hónaptól öt évig tartó szabadságvesztés;
  2. a speciális jogoktól való eltiltás legfeljebb öt évig terjedő időre;
  3. a foglalkozástól eltiltás öt évig terjedő időre;
  4. egy év egy naptól nyolc évig terjedő időre a járművezetéstől eltiltás;
  5. egy év egy naptól nyolc évig terjedő időre a fegyverviseléstől eltiltás;
  6. az állatokkal vagy az állatkereskedelemmel kapcsolatos foglalkozás gyakorlásától, illetve az állattartástól való részleges eltiltás egy év egy naptól öt évig terjedő időtartamra;
  7. a kitiltás hat hónaptól öt évig terjedő időtartamra;
  8. a távoltartás (a sértettől, annak családtagjaitól, vagy a bíró, bíróság által meghatározott személytől való távoltartás hat hónaptól öt évig terjedő időre), illetve
  9. annak megtiltása hat hónaptól öt évig terjedő időre, hogy a sértettel, családtagjaival vagy a bíró, bíróság által meghatározott személlyel a kapcsolatot felvegye;
  10. a három hónapot meghaladó időtartamra kiszabott pénzbüntetés;4
  11. az arányos pénzbüntetés, annak összegétől függetlenül;
  12. a közösség javára végzett munka harmincegy naptól egy évig terjedő időre.

Enyhe büntetések:5

  1. a járművezetéstől eltiltás három hónaptól egy évig terjedő időre;
  2. a fegyverviseléstől eltiltás három hónaptól egy évig terjedő időre;
  3. az állatokkal vagy az állatkereskedelemmel kapcsolatos foglalkozás gyakorlásától, illetve az állattartástól való részleges eltiltás három hónaptól egy évig terjedő időre;
  4. a kitiltás hat hónapnál kevesebb időre;
  5. a távoltartás (a sértettől, annak családtagjaitól, vagy a bíró, bíróság által meghatározott személytől távoltartás egy hónaptól hat hónapig terjedő időre), illetőleg
  6. annak megtiltása egy hónaptól hat hónapig terjedő időre, hogy a sértettel, a családtagjaival vagy a bíró, bíróság által meghatározott személlyel a kapcsolatot felvegye;
  7. legfeljebb három hónapig tartó időtartamú pénzbüntetés;
  8. a lakhelyelhagyási tilalom egy naptól három hónapig terjedő időre;
  9. a közösség javára végzett munka egy naptól harminc napig terjedő időre.

Az 1995. évi CP alapján nem minősülnek büntetésnek:

  • az őrizetbe vétel, a letartóztatás és az egyéb büntetőjogi jellegű biztonsági megelőző intézkedések,
  • a kormányzati vagy a fegyelmi jogkör gyakorlása során pénzbüntetés kiszabása vagy egyéb reparációs jellegű intézkedés elrendelése,
  • a polgári jogi vagy a közigazgatási eljárás során alkalmazott jogfosztó intézkedések és egyéb helyreállító jellegű szankciók.

A törvény meghatározza, hogy a tizennégy és a tizennyolc év közötti fiatalkorúak esetében a fiatalkorúak felelősségéről szóló 5/2000. számú organikus törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

A CP külön fejezetben rendelkezik a szabadságelvonással járó büntetésekről.6

A spanyol szabályozás alapján szabadságelvonással járó büntetésnek minősül a felülvizsgálható életfogytig tartó börtönbüntetés, a börtönbüntetés, a lakhelyelhagyási tilalom, a pénzbüntetés meg nem fizetésével kapcsolatos büntetőjogi felelősség, ezeknek a végrehajtása, illetve a büntetés-végrehajtási kedvezmények, ami többek között a büntetés időtartamának elengedése.

A törvény alapján az életfogytig tartó szabadságvesztés a 92. cikkben foglaltaknak megfelelően vizsgálható felül. Az életfogytig tartó szabadságvesztés felülvizsgálatát a bíróság engedélyezheti, miután az ügyészséget és a bv. intézetet előzetesen meghallgatta, továbbá egy egyénre szabott előrejelzés szerint a társadalmi visszailleszkedése várhatóan kedvező lesz és az elítélt a III. biztonsági fokozatban van.7

A CP is tartalmaz a magyar szabályozáshoz hasonlóan olyan bűncselekményeket, amelyek esetében az életfogytig tartó szabadságvesztés felülvizsgálata kizárt.

Nem lehet felülvizsgálni:

a.) a CP II. könyvének 22. rész 7. fejezetében foglalt bűncselekmények elkövetése miatt elítéltek esetében a kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztést, legalább húsz év letöltött börtönbüntetés esetén,

b.) minden egyéb esetben legalább tizenöt év letöltött börtönbüntetés esetén.

Az a) esetben legalább tizenkét év letöltése után, a b) esetben legalább nyolc év letöltése után lehet a fogvatartottat eltávozásra engedni.

A CP alapján a felnőttkorúakkal szemben kiszabható börtönbüntetés minimum három hónaptól húsz évig terjedhet a törvényben meghatározott kivételektől eltekintve.

Amennyiben a kiszabott börtönbüntetés öt évnél hosszabb tartamú, akkor a bíró vagy a bíróság rendelkezhet úgy, hogy a III. fokozatban lévő elítéltnek a büntetését a kiszabott büntetés fele részének a letöltése előtt ne lehessen felülvizsgálni.

Minden olyan esetben, ha a kiszabott börtönbüntetés tartama az öt évet meghaladja, és a következőkben felsorolt büntetésekről van szó, akkor a kiszabott büntetés fele tartamának letöltése előtt nem lehet a III. fokozatban lévő elítélt büntetését felülvizsgálni:

a.) a CP II. könyv 22. részének 7. fejezete szerinti terrorista szervezetek és csoportok terrorizmussal összefüggő bűncselekményei,

b.) a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények,

c.) a 183. cikk szerinti bűncselekmények,8

d.) a CP II. könyv 8. részének 5. fejezete szerinti bűncselekmények, amennyiben a sértett nem töltötte be a tizenharmadik életévét.

A bv. bíró, ha az egyénre szabott előrejelzés kedvező és a társadalomba történő visszailleszkedésének kilátásai is kedvezőek, akkor a fogvatartott személyes körülményeinek, valamint a reedukációs folyamat alakulásának a figyelembevételével az ügyészség, a bv. intézet és az egyéb felek meghallgatása után indokolt határozatban elrendelheti az általános rezsimbe sorolást, kivéve az előző bekezdésben felsorolt eseteket.

Humánus vagy emberi méltóságot szem előtt tartó okokból a gyógyíthatatlan súlyos betegségben szenvedő vagy a hetvenedik életévüket betöltő elítéltek esetében a bv. bíró az ügyészséget, a bv. intézetet és az egyéb feleket előzetesen tájékoztatva rendelkezhet arról, hogy az elítéltet a III. fokozatba sorolják, különösen akkor, ha a társadalomra nem veszélyes a személyiségük.

A büntetés-végrehajtásról szóló 1/1979. évi Ley Organica9

Spanyolországban a büntetések és az intézkedések végrehajtására vonatkozó szabályokat, valamint a büntetés-végrehajtási intézetek feladatait az 1979. szeptember 26-án kihirdetett 1/1979. évi Ley Organica (a továbbiakban LP) tartalmazza.

A büntetés-végrehajtási intézetben hajtják végre a szabadságelvonással járó büntetéseket és intézkedéseket, valamint a bűnügyi őrizetet és a letartóztatást is.

A bv. intézet tevékenységének elsődleges célja a büntetésre és szabadságelvonással járó intézkedésre ítélt fogvatartottaknak, valamint az őrizetben lévő és a letartóztatott fogvatartottaknak a nevelése és visszavezetése a társadalomba.

A büntetés-végrehajtási intézet a törvényi garanciák betartásával, a törvény, más jogszabály és a bírói ítélet által megszabott keretek között gyakorolja a feladatát.

Bv. intézet alatt érteni kell a letartóztatást végrehajtó, a bírói ítélettel kiszabott büntetéseket végrehajtó, valamint a különleges büntetés-végrehajtási intézeteket is. A letartóztatás végrehajtására kijelölt intézetekben kell elhelyezni az őrizeteseket és a letartóztatásban lévőket. Itt helyezhetők el azok a fogvatartottak is, akinek a cselekménye hat hónapot meg nem haladó tartamú szabadságvesztés-büntetéssel sújtandó.

Minden autonóm közösségben legalább egy intézetet kell létesíteni. Abban az esetben, ha az adott autonóm közösségben nincs nők vagy fiatalkorú fogvatartottak számára kijelölt intézet, akkor a férfi fogvatartottak számára fenntartott intézetben kell kijelölni egy olyan teljesen elkülönített részleget, amely saját szervezettel és külön szabályzattal rendelkezik.10

A Büntetés-végrehajtási Központ jelöli ki a büntetés-végrehajtási intézetek elhelyezkedését és helyét az országban. Minden esetben törekedni kell arra, hogy az autonóm közösségekben szükséges számú bv. intézet legyen, amely kielégíti a büntetés-végrehajtási igényeket, és nem jár a társadalomból való kirekesztettség érzetével. Egy bv. intézet befogadóképessége nem haladhatja meg a háromszázötven főt.

A büntetés-végrehajtási intézetet fel kell szerelni: egyszemélyes elhelyezésű hálókkal, betegszobával, iskolával, könyvtárral, közösségi és rekreációs felszereléssel, műhellyel, udvarral, fodrászattal, konyhával és beszélővel, valamint külső kapcsolattartó részleggel, családi kapcsolatok ápolására szolgáló külön helyiséggel (vis a vis)11  és lennie kell közösségi élet gyakorlására alkalmas helyiségnek, továbbá ki kell alakítani olyan helyiséget is, amelyet a fogvatartottak egyes csoportjai számára alakítanak ki, attól függően, hogy ki milyen célból tartózkodik a csoportban.12

Büntetés-végrehajtási rezsimek és a fogvatartottak elkülönítése

A bv. intézeten belül kétféle típusú rezsimbe sorolják a fogvatartottakat, az alap- és a nyitott rezsimbe.

Az intézeten belül el kell különíteni egymástól a férfi és a női fogvatartottakat, bizonyos tevékenységek gyakorlása során a férfi és a női fogvatartottak együtt is elhelyezhetők. A bv. intézeten belül külön részlegen helyezik el azokat a fiatal felnőtt fogvatartottakat is, akik a tizennyolcadik életévüket betöltötték, de a huszonegyedik életévüket még nem. Az iskolában, a művészeti és a rekreációs tevékenységek gyakorlása során ők is egy helyiségben tartózkodhatnak a többi fogvatartottal.

A magyar szabályozással egyezően a fiatalkorú elítélteket a felnőttektől el kell különíteni, és külön intézetben kell elhelyezni. A büntetés-végrehajtásról szóló törvény értelmében fiatal korú fogvatartott alatt érteni kell azokat a fogvatartottakat is, akik a tizennyolcadik életévüket már betöltötték, de a huszonegyedik életévüket még nem. Kivételes esetben, az elítélt személyiségére figyelemmel, a fiatalkorúak számára kijelölt bv. intézetben az a fiatal felnőtt is elhelyezhető, aki betöltötte a huszonegyedik életévét, de a huszonötödik életévét még nem.

Spanyolországban léteznek olyan zárt rezsimű intézetek vagy különleges részlegek is, ahová a különösen veszélyes vagy a korábban alap-, illetőleg nyitott rezsimben elhelyezett, de beilleszkedésre képtelen fogvatartottakat helyezik el. A bíróság által indokolt esetben, objektív okból az ilyen típusú intézetbe vagy részlegre helyezik el azokat a fogvatartottakat is, akik különösen veszélyesek a társadalomra, kivéve azt az esetet, ha a személyiségvizsgálat során azt állapítják meg, hogy a fogvatartott olyan rendellenességben vagy fogyatékosságban szenved, amely különleges büntetés-végrehajtási intézetben történő elhelyezését indokolja.

Előfordulhat olyan eset is, hogy zárt rezsimű intézetben vagy különleges részlegen is teljesen el kell különíteni bizonyos típusú fogvatartottakat, akik az intézeti körülményekhez képtelenek alkalmazkodni. Az ilyen típusú intézetben és rezsimben a fogvatartottak közösségi tevékenysége korlátozott, és a külön szabályozásnak megfelelően szigorúbb a fogvatartottak őrzése és felügyelete is. A zárt rezsimű intézetekbe vagy a különleges részlegbe elhelyezett fogvatartottak addig tartózkodnak itt, amíg a körülmények ezt indokolják.

A különleges bánásmódot igénylő fogvatartottak esetében fontos szerepe van az intézetben a segítő jellegnek.

Ilyen típusú intézetek a következők:

  1. büntetés-végrehajtási kórház,
  2. pszichiátriai központok,
  3. olyan rehabilitációs intézetek, amelyek a szabadságelvonással járó intézkedéseket végrehajtják a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően.

A bv. intézet felelőséggel tartozik a fogvatartottakért, és segítséget nyújt a szabaduló fogvatartottaknak.

A fogvatartottak jogai és kötelezettségei

A büntetés-végrehajtási intézet tevékenységének gyakorlása során minden esetben tiszteletben tartja a fogvatartottak személyiségi jogait, és azokat a jogait és érdekeit is, amelyeket a büntetés nem érint, anélkül, hogy különbséget tenne a fogvatartottak között faj, politikai és vallási meggyőződés, társadalmi viszonyok vagy egyéb hasonló jellegű körülmények miatt. Erre figyelemmel a fogvatartottak gyakorolhatják a polgári, a politikai, a társadalmi, a gazdasági és a kulturális jogaikat, nincsenek eltiltva a választójoguk gyakorlásától, kivéve ha az a fogva tartásukkal vagy a büntetés céljával összeegyeztethetetlen.13

A fogvatartottak jogait védő törvényi rendelkezés szerint a bv. intézetnek biztosítania kell, hogy a fogvatartottak és családjaik azokhoz a társadalombiztosítási ellátásokhoz továbbra is hozzájussanak, amelyeket a fogvatartott megteremtett a börtönbe vonulása előtt. A bv. intézet nem akadályozhatja meg, hogy a fogvatartott eljárhasson azokban a függőben lévő jogi ügyeiben, amelyek a fogva tartása előtt keletkeztek, illetőleg a fogva tartása alatt újabb eljárást is indíthat.

A büntetés-végrehajtási szervezetnek óvnia kell a fogvatartott életét, testi épségét és egészségét. A fogvatartottat nem lehet megkülönböztető jelöléssel, számmal ellátni, joga van saját neve viseléséhez. Az LP tiltja a fogvatartottakkal szemben a megalázó bánásmódot; külön nevesíti, hogy egy fogvatartottat sem lehet sem szóval, sem tettel bántalmazni.

Spanyolországban a fogvatartott köteles a büntetés-végrehajtási intézet által kijelölt helyen tartózkodni és a szabadulásáig annak a hatóságnak a rendelkezésére kell állnia, amelyik a szabadság elvonásáról döntött. A magyar szabályozással egyezően a fogvatartott kötelessége, hogy betartsa az intézet házirendjét, valamint az intézet életrendjét szabályozó normákat, amennyiben megszegi ezeket a szabályokat, akkor fegyelmi büntetést kell vele szemben kiszabni. A fogvatartottnak tisztelettudóan kell viselkednie a bv. intézet személyi állományával és egyéb hatóságokkal szemben nemcsak az intézetben tartózkodása alatt, hanem az átszállítása és szállítása során is. Ezen túlmenően tiszteletteljes magatartást kell tanúsítania a fogvatartott-társakkal szemben is.14

A spanyol bv. törvény is kiemelkedő hangsúlyt fektet a fogvatartottak reszocializációjára, amelynek legfontosabb eszköze a büntetés-végrehajtási nevelés. A bv. intézetnek a fogvatartottak együttműködését személyre szabott technikákkal és módszerekkel kell támogatnia.

A fogvatartottak befogadása és nyilvántartása

A bűnügyi őrizetes, a letartóztatott és az elítélt befogadása a büntetés-végrehajtási intézetbe az arra illetékes hatóság felhívása alapján, illetve önkéntes megjelenés esetén történik. A fogvatartott befogadásnak tényét azonnal jelezni kell annak a hatóságnak, amely a fogvatartott őrizetéről, letartóztatásáról vagy az elítéléséről rendelkezett. Minden egyes fogvatartottat a befogadásakor nyilvántartásba kell venni, személyes aktát kell nyitni, a személyiségét meg kell vizsgálni, amelynek megismeréséhez minden egyes fogvatartottnak joga van. Minden fogva tartó intézetben, azonnal megvizsgálják és elkülönítik a fogvatartottat, figyelembe véve a nemét, érzékenységét, korát, előéletét, fizikai és elmebeli állapotát, a többi fogvatartott személyiségére figyelemmel, illetve tekintettel a vele kapcsolatos bánásmód elvárásaira.

A fent részletezett eseteken túl el kell egymástól különíteni:

  1. az őrizetben lévőket, a letartóztatottakat a jogerősen elítéltektől,
  2. minden esetben a büntetlen előéletűeket a visszaesőktől,
  3. a betegeket, a testi fogyatékosokat és gyengeelméjűeket az egészségesektől,
  4. a szándékos bűncselekményt elkövetőket a gondatlan bűncselekményt elkövetőktől.

A szabadságvesztés befejező időpontját az intézet nyilvántartása tartalmazza. A letartóztatásban és az őrizetben lévőt csak az illetékes hatóság szabadíthatja. Az őrizetben lévőt a bv. intézet parancsnoka szabadítja, ha letelt a hetvenkét óra a befogadása óta, és a letartóztatását nem rendelte el a bíróság. Az elítélt végső szabadításához szükség van az ítéletet hozó bíróság vagy a büntetés-végrehajtási bíró engedélyére.

Szabadulásakor a fogvatartott részére ki kell adni a bv. intézetben szerzett keresményét, letéti pénzét, értékeit és a nevére szóló tárgyakat, úgymint a szabadulásáról szóló igazolást és a végzettségét igazoló bizonyítványt vagy oklevelet, amely képesítést a büntetés végrehajtása alatt szerzett meg. Amennyiben a fogvatartott nem rendelkezik pénzzel, akkor az intézetnek a hazautazáshoz szükséges pénzzel el kell látnia, valamint zsebpénzzel kell támogatnia.15

A fogvatartottak szállítása során tiszteletben kell tartani az emberi méltóságukat és a jogaikat, valamint a személyes biztonságukra is ügyelni kell.

A fogvatartottak elhelyezése és anyagi ellátása

Minden fogvatartottat egyszemélyes zárkában kell elhelyezni. Ha átmenetileg akadálya van annak, hogy egyszemélyes zárkában helyezzék el a fogvatartottat, vagy orvosi szempontból a fogvatartott megfigyelése és kezelése indokolja, akkor több fogvatartott együttesen is elhelyezhető. Ebben az esetben is a megfelelő szempontok figyelembevételével kell a fogvatartottakat összeválogatni. Minden éjszakai elhelyezésre szolgáló lakóhelyiséget úgy kell felszerelni, hogy a fogvatartott a közösségi életben részt vehessen; a higiéniai szükségleteit kielégítse; megfelelő térrel, szellőzéssel, vizesblokkal, fénnyel és a helyiség klímaviszonyának megfelelő fűtéssel rendelkezzen.

A fogvatartottól meg kell követelni a tisztálkodást, számára térítésmentesen kell biztosítani az ehhez szükséges felszerelést. A fogvatartottnak joga van saját ruhája viseléséhez abban az esetben, ha van megfelelő ruházata, de dönthet úgy, hogy az intézet lássa el olyan ruházattal, amely az évszaknak megfelelő, és a ruházatnak olyannak kell lenni, amely a fogvatartott emberi méltóságát nem sérti. Eltávozása esetén olyan ruházattal kell ellátni, amelyből nem tűnik ki, hogy fogvatartott. Amennyiben nem rendelkezik ilyen ruhával, az intézetnek kell ellátnia.16

Minden fogvatartottat el kell látni ágyneművel, illetve olyan bútort kell biztosítani számára, amelyben a felszerelését őrizheti.

Az intézet vezetése rendelkezik arról, hogy a fogvatartottak olyan, az orvos által meghatározott ételt kaphassanak, amely megfelelően elkészített, és mennyiségében és minőségében megfelel a dietetikai és a higiéniai normáknak, figyelembe véve a fogvatartott egészségét és az általa végzett munka jellegét; továbbá amennyiben lehetséges, a világnézeti és vallási meggyőződését is. Az étkezés biztosításában, az élelem kiosztásában a fogvatartottaknak részt kell venniük. A fogvatartottakat ivóvízzel is el kell ellátni.

Amikor a házirend nem engedélyezi, hogy a fogvatartott a pénzét, a ruházatát, értéktárgyait és egyéb a tulajdonát képező tárgyakat magánál tartsa, akkor azokat biztonságos helyen kell őrizni, vagy az elítélt által megjelölt személynek el kell küldeni.

Az igazgató az orvos javaslatára megparancsolhatja, hogy a fogvatartottak higiéniai okokból a saját ruhájukat és a birtokukat képező fertőzött tárgyaikat ne használják.

Az igazgató – az orvos vagy a fogvatartott kérelmére és az orvos véleményét kikérve – dönthet azoknak a gyógyszereknek a további sorsáról, amelyeket a fogvatartott az intézetbe magával hozott vagy az intézeten kívülről kapott, meghatározva azt is, hogy melyeket tarthat magánál és melyeket kell leadnia az orvosi szobára, ennek során figyelembe kell venni a beteget és a biztonsági szempontokat is. Ha a fogvatartottnál kábító hatású gyógyszert találnak, akkor a törvény által meghatározottak szerint kell eljárni, és azokat a magyar szabályozással egyezően a bv. intézet székhelye szerint illetékes rendőrségnek kell leadni.

A fogvatartottak számbavételénél és a motozásuk során azokat a helyiségeket, ahol a fogvatartottak tartózkodnak és amiket használnak – ugyanígy az épület egyéb berendezéseit –, átvizsgálják. Ezt a törvény által meghatározott esetekben és az abban megjelölt megkötésekkel és időszakonként kell végrehajtani, tiszteletben tartva a fogvatartott emberi méltóságát.

A fogvatartottakat ösztönözni kell arra, hogy vegyenek részt a közösségi életben, a munkában, a vallási, a kulturális életben és a sportfoglalkozásokon, valamint együttműködjenek a nevelésükben. Lehetővé kell tenni számukra, hogy saját maguknak beszerezzék az élelmiszereket és egyéb fogyasztási cikkeket a törvényben szabályozott gyakorisággal. Ezeknek a termékeknek az árusítása a büntetés-végrehajtás parancsnokságának az e termékeket közvetítő külső cégekkel kötött megállapodása alapján lehetséges. Az árusított termékek árát az arra illetékes hatóság ellenőrzi, és semmilyen esetre sem haladhatja meg a termékek ára annak a településnek a szokásos árait, ahol a bv. szerv elhelyezkedik.

A fogvatartottak napirendje

A fogvatartottak minden bv. intézetben szigorúan meghatározott napirend szerint élnek. A napirendet úgy kell összeállítani, hogy biztosítsa a fogvatartottak számára a napi nyolc óra pihenőidőt, figyelembe véve a fogvatartottak testi és lelki igényeit, a különböző terápiás kezelések időpontját, valamint a szakmai képzés és a kulturális tevékenység időtartamát.

A fogvatartottak munkáltatása

A spanyol szabályozás alapján a munkavégzés a fogvatartottnak joga és kötelezettsége egyaránt, amelyet a terápiás kezelés alapvető elemének tekintenek. A Figueres-ben elhelyezkedő Puig de les Basses bv. intézetben a 700 fogvatartott közül 500 fő dolgozik.

A munkavégzés feltételei az alábbiak:17

  1. a munkának semmilyen esetben sem lehet büntető jellege;
  2. nem sértheti a fogvatartott emberi méltóságát;
  3. szakképzőnek, nevelő jellegűnek, jövedelmezőnek, valamint terápiás célúnak kell lennie, és elő kell segítenie a fogvatartottban a munkához való jó hozzáállás előmozdítását, valamint fel kell készíteni a fogvatartottat a szabadulása utáni munkafeltételekre;
  4. a munkát úgy kell megszervezni és megtervezni, hogy figyelembe vegye a fogvatartott szakképzettségét, a munkára való alkalmasságát és a munkaigényét, amennyiben az összeegyeztethető a büntetés-végrehajtás szervezetével és az intézmény biztonsági feltételeivel;
  5. a munkát a bv. intézetnek kell biztosítania;
  6. a fogvatartott a hatályos törvényeknek megfelelően társadalombiztosítási járulékra jogosult;
  7. a munkavégzés a bv. szervezet anyagi érdekét nem szolgálhatja.

A fogvatartottak az intézeten belül és azon kívül a munkát az alábbi módon végezhetik:18

  1. a munkának elsősorban szakképző jellegűnek kell lennie;
  2. nem mehet a tanulmányok folytatásának és az iskolai képzésnek a rovására;
  3. a törvényben meghatározottak szerint kell kialakítani a munkarendet; valamint
  4. a munkának nevelő jellegűnek kell lennie.

A fogvatartottnak a munkájáért munkabér jár. Minden fogvatartott egészségi és pszichés állapotához kell igazodnia a munka jellegének. A munkavégzés minden fogvatartott számára kötelező, az alábbi kivételekkel:19

  1. akik betegség vagy baleset miatt orvosi kezelés alatt állnak;
  2. akik munkavégzésre alkalmatlanok;
  3. akik betöltötték a 65. életévüket;
  4. nyugdíjasok;
  5. a nők terhességük 16. hetétől, szülés után 6 hétig;
  6. kényszerítő körülmény miatt nem tudnak dolgozni.

A letartóztatott is köteles munkát végezni, valamint minden fogvatartottnak térítésmentesen részt kell vennie az intézet tisztántartásában. Minden fogvatartottnak egyenlő munkafeltétellel kell munkát végeznie.

A fogvatartottak egészségügyi ellátása

Minden bv. intézetben lennie kell legalább egy olyan általános orvosnak, aki rendelkezik pszichiáter szakképesítéssel. Az orvos felügyeli a fogvatartottak fizikai és mentális állapotát, a higiéniai és egészségügyi feltételek megfelelőségét az intézetben, bizonyos esetben együttműködve más, speciális szakképesítésű orvossal. A fogvatartottak azonos mértékben jogosultak az egészségügyi személyzet által nyújtott segítségére, valamint a fogvatartottak részére rendelkezésre áll fogorvos is.

Az intézményi egészségügyi szolgáltatáson kívül a fogvatartottak külső kórházba és  börtönkórházba is kerülhetnek, ha intenzív ápolásra szorulnak.

A fogvatartottak saját költségükre igénybe vehetik a büntetés-végrehajtáson kívüli szakorvos segítségét is, kivéve azt az esetet, amikor a biztonsági okok miatt e jogát korlátozni kell.

Az egészségügyi ellátás biztosítása során minden intézetnek rendelkeznie kell:20

  1. megfelelő orvosi felszereléssel, és megfelelő számú betegággyal felszerelt betegszobával, sürgősségi eset kezelésére és fogászati beavatkozás esetére alapszükségletet kielégítő gyógyszerkészlettel,
  2. kábítószerfüggők megfigyelésére szolgáló megfigyelő intézettel,
  3. fertőző betegek elkülönítésére alkalmas helyiséggel.

A nők számára kialakított intézetekben és részlegeken terhesgondozással foglalkozó nőgyógyászatnak kell lennie, ahol a fogva tartott terhes nők szülhetnek és a szülést követően lábadozhatnak, valamint olyan sürgősségi esetek ellátására, amikor a fogvatartottat nem lehet civil kórházba szállítani. A fogva tartott nők a szülést követően a gyermekükkel a magyar szabályozástól eltérően nem a gyermek egyéves, hanem a gyermek hároméves koráig lehetnek együtt, ha megfelelően igazolták okiratokkal a gyermek származását. Az anya-gyermek együttes elhelyezésére szolgáló intézetekben bölcsödét is ki kell alakítani.

A bv. intézetnek a köz- és magánintézetekkel megállapodást kell kötni. A megállapodásnak elő kell segítenie a gyermek személyiségfejlődését és azt, hogy az anya és a gyermek közötti kapcsolat minél jobban fejlődjön olyan különleges körülmények között, amely az anya szabadságvesztés-büntetésének letöltéséből adódik.

A jogszabály rendelkezéseinek megfelelően speciális látogatási rendet kell kialakítani az olyan tíz év alatti gyermekek számára, akiknek édesanyja jogerős szabadságvesztés-büntetését tölti, de a gyermek nincs az anyával közösen elhelyezve. Ezeknél a látogatásoknál a látogatási gyakoriságot, a fizikai kontaktust, a látogatás idejét és időpontját nem lehet korlátozni, erről az intézet házirendje külön rendelkezik.

Az elmemegfigyelő intézetekben a pszichiátriai diagnózist a megfelelő orvos-csoportnak kell felállítania, amely a pszichiáterből, igazságügyi elmeorvos szakértőből és az intézeti orvosból áll.

A fogvatartottak részére a jogszabály által előírt orvosi és egészségügyi ellátást a befogadásuk során is biztosítani kell.

A fegyelmi eljárás és a fegyelmi büntetések

A fogvatartottak fegyelmezésének az a célja, hogy a fogvatartottak rendezett együttélését biztosítsa és garantálja a biztonságot.

A törvény kifejezetten tiltja, hogy a fogvatartottak egymást fegyelmezhessék. A fogvatartottaknak fegyelmezési joggal nem rendelkeznek.21

A fogvatartottakat csak abban az esetben lehet fegyelmi büntetéssel sújtani, amennyiben a házirend és a törvény kifejezetten lehetővé teszi.

A fegyelmi vétségeket a spanyol szabályozás alapján három csoportra lehet osztani: nagyon súlyos, súlyos és enyhe.

Az alábbi büntetéseket lehet kiszabni a fegyelmi vétséget elkövető fogvatartottakkal szemben:22

  1. legfeljebb tizennégy napig terjedő magánelzárás;
  2. legfeljebb hét hétvégét érintő magánelzárás;
  3. kimenő megvonása legfeljebb két hónapra;
  4. szóbeli kapcsolattartás korlátozása a házirendben foglaltak szerint, de legfeljebb egy hónapig terjedő időre;
  5. a sétában és a közösségi tevékenységben való részvétel korlátozása, legfeljebb egy hónapig terjedő időre;
  6. szóbeli feddés.

Amennyiben a fogvatartott ismételten elköveti a szabálysértést, a fegyelmi büntetése legfeljebb a felével emelkedhet.

Magánelzárás-büntetést csak akkor lehet a fogvatartottal szemben kiszabni, ha a bv. intézetben erőszakos magatartást tanúsít, vagy az együttélési szabályokat ismételten és súlyosan megsérti. A magánzárka felszerelésének minden esetben meg kell egyeznie az intézet többi zárkájáéval.

Amennyiben a fogvatartott két vagy több fegyelmi vétséget követett el, akkor lehetőség van arra, hogy vele szemben párhuzamos fegyelmi büntetéseket szabjon ki az intézet. Ha ez nem lehetséges, akkor a fegyelmi büntetéseket a súlyosságuk szerint kell végrehajtani, de ennek a maximuma nem haladhatja meg annak a legsúlyosabb büntetésnek a háromszorosát, amit a törvény az egyes büntetésekre előír, sem a negyvenkét egymás utáni napot.

A kiszabott fegyelmi büntetések enyhítéséről, megváltoztatásáról és haladéktalan törléséről, valamint arról, hogy a fegyelmi büntetést hibásan hajtották végre, a fegyelmi tanács dönthet.

A magánelzárás-büntetés végrehajtása az orvos folyamatos tájékoztatása mellett történik, aki naponta ellenőrzi a fogvatartottat, annak fizikai és lelki állapotáról tájékoztatja az intézet igazgatóját. Abban az esetben, ha szükségesnek ítéli, a végrehajtást meg kell szakítani, vagy a kiszabott fegyelmi büntetést más fegyelmi büntetésre kell változtatni.

A fogvatartott megbetegedése esetén, vagy ha a körülmények indokolják, a magánelzárás végrehajtását fel lehet függeszteni, amíg a fogvatartott újból alkalmas nem lesz arra, hogy a magánelzárás-büntetés végrehajtását folytassák, vagy a fegyelmi tanács a végrehajtás folytathatóságáról nem dönt.

Kizáró rendelkezése a törvénynek a magyar szabályozáshoz hasonlóan, hogy a magánelzárás fegyelmi büntetést nem lehet terhes nőn (a szülést követő hat hónapig), szoptató nőn és azokon a fogva tartott nőkön végrehajtani, akikkel a gyermeküket közösen helyezték el.

A magánelzárást abban a büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani, ahol az elítélt egyébként a szabadságvesztés-büntetését tölti. Bizonyos esetekben, ha a fogvatartott saját személyes biztonsága vagy az intézeti fegyelem indokolja, akkor a magánelzárást közös zárkában is végre lehet hajtani, de ebben az esetben is ugyanazokkal a feltételekkel kell végrehajtani, mintha a fogvatartott egyénileg lenne elhelyezve.23

A fegyelmi büntetéseket a fegyelmi tanács szabja ki, melynek összetételét és működését a házirend írja elő.

Egyetlen fogvatartottal szemben sem lehet fegyelmi büntetést kiszabni anélkül, hogy előzetesen ne tájékoztatták volna arról, hogy milyen fegyelmi vétséget követett el, és ezért vele szemben milyen fegyelmi büntetést fognak kiszabni. A fogvatartott a védekezését szóban és írásban egyaránt előterjesztheti. A magyar szabályozással egyezően a fogvatartott a magánelzárásról szóló határozattal szemben fellebbezéssel élhet. A fellebbezésnek halasztó hatálya van, kivéve ha olyan súlyos fegyelmi vétséget követett el, hogy a büntetés végrehajtása nem szenvedhet késedelmet. A magánelzárás elleni fellebbezés esetén soron kívül kell eljárni.

Kényszerítő eszközök

A fogvatartottal szemben kényszerítő eszközt alkalmazni kizárólag a parancsnok engedélyével lehet. A kényszerítő eszközök alkalmazásának feltételeit a törvény az alábbiak szerint szabályozza:24

  1. szökés és annak megakadályozása esetén;
  2. annak elkerülése érdekében, hogy a fogvatartott saját magában, másokban vagy egyéb tárgyakban kárt tegyen;
  3. annak érdekében, hogy legyőzzék a fogvatartott aktív vagy passzív szembeszegülését a büntetés-végrehajtási személyzettel szemben.

Sürgős esetben, ha ilyen intézkedésre kerül sor, a megtett intézkedéseket haladéktalanul jelenteni kell a parancsnoknak, aki ezzel egyidejűleg e tényről tájékoztatja a bv. bírót.

A kényszerítő eszközök alkalmazása csak az eredeti állapot visszaállítására irányulhat, és csak a feltétlenül szükséges ideig szabad alkalmazni. A feladata ellátása közben a büntetés-végrehajtás személyzete nem használhat fegyvert.

A fogvatartottak jutalmazása

A fogvatartott jó magaviselete, a munkához való helyes hozzáállása és felelősségteljes magatartás tanúsítása, valamint a közösségi tevékenységekben kiemelkedő helytállása esetén jutalomban részesül.

Eltávozás

A fogvatartott – szülei, házastársa, gyermekei, testvérei és más olyan személyek, akik szorosan kapcsolódnak hozzá – halála vagy súlyos betegsége esetén, illetőleg ha a fogvatartottnak gyermeke születik, vagy más fontos és indokolt esetben, megfelelő biztonsági intézkedések mellett engedélyezhető, hogy az intézetből eltávozhasson, kivéve, ha a fogvatartott különleges személyi körülményei ezt nem indokolják.

A fogvatartottak hét napig terjedő időre engedélyezhető eltávozás abból a célból is, hogy a a szabadulására felkészülhessen. Az intézeti tanács egyidejű tájékoztatása mellett 36 vagy 48 órára engedélyezhető eltávozás, azoknak, akik a II. vagy a III. biztonsági fokozatban vannak, amennyiben letöltötték a büntetésük egynegyedét.25

A fent részletezett eltávozást az előzetes letartóztatásban lévő fogvatartottnak is biztosítani kell az illetékes bíró engedélye alapján.

Panasz és fellebbezés

A fogvatartottakat a befogadásuk során írásban tájékoztatni kell az intézet házirendjéről, a jogaikról és kötelezettségeikről, a rendszabályokról, valamint arról, hogy joga van kérvényt, panaszt és fellebbezést benyújtani. Azok számára, akik nem képesek megérteni a részükre adott tájékoztatást, a tájékoztatást más megfelelő módon kell biztosítani.26

A fogvatartottaknak joguk van kérelmet, panaszt és fellebbezést előterjeszteni a velük való bánásmóddal és az intézet működésével kapcsolatban az intézet parancsnokához vagy az őt képviselő személyhez, akik megteszik a szükséges intézkedést, vagy a kérelmet, a panaszt és a fellebbezést eljuttatják az ebben illetékes hatósághoz vagy szervekhez. Ha a fogvatartott a kérelmét, a panaszát vagy a fellebbezését írásban terjesztette elő, akkor zárt küldeményben kell eljuttatnia a parancsnoknak, és a fogvatartott részére erről átvételi elismervényt kell adni. Amennyiben a fogvatartott jogorvoslatát szóban terjeszti elő a parancsnoknak, akkor a parancsnok gondoskodik arról, hogy eljusson a megfelelő bírói hatósághoz, és másolati példányt ad a panaszos részére.

A fogvatartottak kapcsolattartása

Azok a fogvatartottak, akiknek az intézet parancsnoka engedélyezte a rendszeres kapcsolattartást, e jogukat szóban és írásban is gyakorolhatják, a saját nyelvükön, a családtagjaikkal, a barátaikkal, a bv. intézettel együttműködő szervezetekkel és intézetek képviselőivel, kivéve ha a bíróság korlátozta a kapcsolattartást.

A kapcsolattartás során tiszteletben kell tartani a fogvatartott magánszféráját, kapcsolattartása csak akkor korlátozható bizonyos személyeket és a kapcsolattartás módját illetően, ha biztonsági szempontok, a nevelő munka eredményessége és az intézet rendje indokolja.

A fogvatartottnak a védőjével és az ügygondnokával a kapcsolattartása erre kialakított külön helyiségben történik, és nem korlátozható, abba beavatkozni sem lehet, kivéve ha a bíró erről határoz, vagy esetleges terrorizmus veszélye esetén.

Ugyanebben a külön, erre a célra kialakított helyiségben tarthatják a kapcsolatot a fogvatartottak szakemberekkel, szociális munkásokkal, papokkal és egyéb vallási képviselőkkel, akiknek a látogatását előzetesen kérelmezni kell. Ezekbe a kapcsolattartásokba is be lehet avatkozni a törvény által szabályozott fenti esetekben.

A fogvatartott a törvényi garanciák betartásával telefonon is tarthatja a kapcsolatot a házirendben foglalt rendelkezések megtartásával.

A szóbeli és írásbeli kapcsolattartást indokolt esetben a parancsnok felfüggesztheti, de erről a fogvatartotton kívül az illetékes bírói szervet tájékoztatni kell.27

A fogvatartott halála, betegsége és súlyos balesete esetén az intézet parancsnoka tájékoztatja annak legközelebbi hozzátartozóit és az általa megjelölt más személyeket.28  Hasonlóképpen tájékoztatni kell a fogvatartottat a közeli hozzátartozója vagy a vele szoros kapcsolatban álló haláláról vagy súlyos betegségéről.

Minden fogvatartottnak joga van ahhoz, hogy haladéktalanul értesítse a hozzátartozóját vagy a védőjét a letartóztatásáról, ugyanúgy, mint egy másik intézetbe történő átszállításáról.

Az intézeteknek az olyan fogvatartottak esetében, akik nem hagyhatják el az intézetet, rendelkeznie kell kifejezetten látogatási célra kialakított helyiségekkel, ahol a fogvatartott a családtagjaival vagy a közelálló hozzátartozójával találkozhat.

Vallásgyakorlás

A bv. intézetnek biztosítani kell, hogy a fogvatartott szabadon gyakorolhassa vallását.29

Képzés és nevelés

Minden bv. intézetnek rendelkeznie kell lehetőség szerint olyan iskolával, ahol a fogvatartottakat oktatják, szem előtt tartva különösen az analfabéták és a fiatalkorúak oktatását. Az oktatásra irányadó törvényeknek megfelelően kell eljárni a fogvatartottak oktatása során.

A bv. állománynak a fogvatartottat ösztönözni kell az oktatásra, továbbá azoknak az érdeklődését is fenn kell tartani, akik a tanulmányaikat nem tudják folytatni, az ő oktatásuk levelező rendszerben, rádión vagy televízión keresztül történik.30

A vezetőségnek kell gondoskodnia az oktatás és a szakképzés megszervezéséről, hogy a fogvatartottak a megfelelő képzettséget igazoló okiratokat megszerezzék az intézetben. Ahhoz, hogy a fogvatartottak a közoktatási rendszeren belül felsőoktatási intézménybe jelentkezzenek, ehhez az intézetnek külön megállapodást kell kötnie a felsőoktatási intézménnyel, és erről az oktatási szerveket tájékoztatni kell. A megállapodásnak biztosítania kell, hogy a fogvatartott a büntetés-végrehajtás körülményei között és a megfelelő szigor mellett vegyen részt az oktatásban, amely megfelel a büntetés-végrehajtás sajátos körülményeinek, az oktatásának és a nevelés rendjének is.

Minden intézetben olyan könyvtárnak kell működnie, amely igazodik a fogvatartottak kulturális és szakmai érdeklődéséhez. A fogvatartottaknak joguk van, hogy könyveket és egyéb folyóiratot kölcsönözzenek a könyvtárból.31

A büntetés-végrehajtási nevelés olyan tevékenységek együttese, amely a fogvatartottak megjavítására és a társadalomba való visszailleszkedésére szolgál.

A nevelésnek arra kell törekedni, hogy a fogvatartott olyan emberré váljon, aki a törvényeket tiszteli és a rendelkezések megtartásával él. Ebből a célból lehetőség szerint olyan fogvatartotti hozzáállást kell kialakítani, hogy tiszteljék magukat és vállaljanak felelősséget saját magukért, a családjukért és a társadalomért.32

Az elítéltek nevelésével megbízott személyeknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy megismerjék és kezeljék a fogvatartottnak azokat az egyedi tulajdonságait, személyiségjegyeit és környezetét, amelyek akadályozhatják a fent részletezettek elérését.

A fogvatartottat ösztönözni kell arra, hogy a saját nevelésének megtervezésében és végrehajtásában részt vegyen, együtt kell működnie abban, hogy társadalmi felelősségvállalás mellett a jövőben képessé váljon a bűnelkövetés nélküli életre.

Lehetséges mértékben ösztönözni kell a fogvatartottakat, hogy érdekeltté váljanak a nevelésben való együttműködésben. Egyéni érdekeik kielégítését olyan mértékben lehet figyelembe venni, amely e cél eléréséhez vezet.

A nevelés az alábbi elveken nyugszik:33

  1. az elítélt alkatának, jellemének, temperamentumának, készségeinek és hozzáállásának vizsgálatán alapul;
  2. közvetlen kapcsolat van a nevelés, a bűnelkövetői személyiség vizsgálata és a kezdeti megítélése között, amelynek megállapítása a fogvatartott bűnözői életútjának és a környezeti, egyéni, társadalmi, családi és munkakapcsolatának megítélésén alapul;
  3. egyénre szabott és az elítélt orvosi, pszichiátriai, pszichológiai, pedagógiai és szociális szükségletéhez igazodó módszert alkalmazandó, figyelembe véve az elítélt személyiségét;
  4. általában komplex és az említett különböző módszerek együttes alkalmazásával jár a megfelelő rezsimen belül;
  5. meghatározott program szerint történik, tekintetbe véve az általános nevelési tervet;
  6. jellegét tekintve folyamatosnak és dinamikusnak kell lennie, és tekintetbe véve az elítélt személyiségének a változását a büntetés végrehajtása során.

Ahhoz, hogy a fogvatartott nevelése egyénre szabott legyen, a megfigyelésük után csoportosítani kell őket és abba az intézetbe irányítani, amelynek a belső rezsimje leginkább megfelelő a számukra kitűzött nevelési módszernek. A csoportosítás során figyelembe kell venni a személyiségen és az egyéni, családi, szociális, bűnelkövetői előéleten kívül a büntetés időtartamát, a visszaesésre ösztönző közeget és azokat a lehetőségeket, könnyebbségeket és nehézségeket, amelyek hozzájárulnak a nevelés sikerességéhez.

Az előzetesen letartóztatott fogvatartottak megvizsgálásának arra kell irányulni, hogy a lehető legtöbb információt szerezzék róluk. Megfigyelésük a nyilvántartás adatain, a személyes beszélgetésen és a viselkedésük közvetlen megfigyelésén alapul. Ezek alapján lehetőség van a különválasztásukra és csoportosításukra is.34

Az ítélet kihirdetését követően a fent részletezett adatok és vizsgálatok kiegészülnek a megfigyelt fogvatartott személyiségének vizsgálatával, amelynek alapja a személyiség felmérése, a bűnelkövetői hajlam, típus, és a társadalmi beilleszkedésre való alkalmasság megítélése.

Amennyiben a fogvatartott a nevelés során fejlődik, akkor az újabb csoportosítást vonhat maga után, amely együtt jár azzal, hogy másik rezsimbe szállítják át, vagy ugyanazon intézeten belül más részlegbe helyezik át. A nevelés fejlődése függ azoktól a személyiségjegyektől is, amelyek a bűnelkövetői személyiségével kapcsolatosak. A fogvatartott személyisége az általános intézeten belüli viselkedésében is megmutatkozik, illetve abban is, hogy ennek függvényében mennyire bíznak meg benne és mennyire mernek rábízni egyre több szabadsággal járó felelősséget. A nevelés során a felelősség csak abban az esetben csökken az intézet részéről, ha a fogvatartott viselkedése kedvezőtlen irányba változik.

Legfeljebb hathónaponként az elítélteket egyénileg meg kell vizsgálni azért, hogy felülvizsgálják a korábbi besorolásukat, és ennek megfelelően meghozzák a szükséges döntéseket. Erről a fogvatartottakat tájékoztatni kell. Amikor ugyanaz a szakértői csoport vizsgálja meg a fogvatartottat, és a vizsgálat alapján újból az I. biztonsági fokozatba helyezi a fogvatartottat, akkor a fogvatartott kérvényezheti, hogy a vizsgálatot az erre kijelölt megfigyelő központban végezzék el. Ugyanez a jog akkor is megilleti a fogvatartottat, ha a II. biztonsági fokozatban van, ismételten ide sorolnák be és már letöltötte a büntetésének a fele részét.35

A fogvatartottak bizonyos csoportja esetében – akiknek a nevelése ezt megkívánja – lehetőség van arra, hogy a megfelelő intézetekben csoportterápián vegyenek részt.

A bv. intézeteknek – a nevelési programot figyelembe véve – a csoportos pszichopedagógiai ülések számának a meghatározásával, a szükséges nevelési módszerek kiválasztásával, továbbá viselkedésterápia alkalmazásával különös figyelmet kell szentelniük annak, hogy a kedvezőtlen és negatív hozzáállást tanúsító elítélteket változásra ösztönözzék.

A nevelési programnak része azoknak a fogvatartottaknak a szakképzése és szakmai továbbképzése is, akiknek a társadalomba való visszailleszkedése ezt megkívánja, és pályaválasztását megelőzően a teljes képzés ideje alatt ehhez folyamatos pszichológiai segítség is társul. A fogvatartott nevelésének befejezésekor vagy a szabadulásának közeledtével róla végső tájékoztató jelentés készül, amely tartalmazza a nevelés által elért eredményeket és a szabadulását követően várható viselkedését, aminek függvényében lehet feltételes szabadságának a lehetőségét is mérlegelni.36

A speciális fogvatartottak elhelyezésére szolgáló intézetekben a nevelést különleges célkitűzésekhez kell igazítani. A huszonegy évesnél fiatalabbak számára fenntartott intézetekben a nevelés befejeztével a fogvatartottról egy végső jelentést kell készíteni, amelyben a nevelés által elért eredményeket a Büntetés-végrehajtási Központ által rendelkezésre bocsátott adatok alapján kell elvégezni.37  A megfigyelési, nevelési és besorolási feladatokat egy erre kellő szakértelemmel rendelkező szakértői csoport végzi. A csoport munkáját a munkához szükséges számú nevelő segíti együttműködésével, figyelemmel arra, hogy az elítéltek bizonyos csoportjai különleges bánásmódot igényelnek. Ahhoz, hogy a nyitott vagy rendes rezsimbe besorolt elítéltek a társadalomba visszailleszkedjenek, lehetőség van arra, hogy az állampolgárok, közintézetek, magánintézetek és társaságok közreműködjenek a fogvatartottak reszocializációjában.

Az elítéltek megfigyelésére, besorolására és kezelésére egy ún. Központi Büntetés-végrehajtási Megfigyelő Intézetet kell létrehozni, ahol egy szakértőkből álló csoport tevékenykedik az alábbi céllal:38

  1. amennyiben különleges megfigyelői feladatot kell ellátni, segíti más szakértői csoportok munkáját;
  2. amennyiben kérdés vagy probléma merül fel a Büntetés-végrehajtási Központ vezetőségének munkája során, akkor tanácsot ad és segít megoldani a technikai jellegű kérdéseket;
  3. kriminológiai kutatási tevékenységet folytat;
  4. a bv. intézetek iskoláiban oktatási tevékenységet lát el.

A fenti intézet vizsgálja meg azokat az elítélteket, akiknek a besorolása problémás vagy az intézeti szakértői csoportban kételyt ébreszt, továbbá megfigyeli azokat a fogvatartottakat is, akiknek az egyéni tulajdonságait kutatásra érdemesnek ítéli meg.

A büntetés letöltésére kijelölt rezsim fő célja, hogy ezeken a helyeken megfelelő légkör alakuljon ki a fogvatartottak sikeres neveléséhez, vagyis a rezsim által előírt szabályokat eszköznek és nem célnak kell tekinteni.

A nevelés során a rezsim integráló tevékenységét akkor is megfelelően össze kell hangolni, ha a fő vezérelv a specializáció. Az intézmény vezetőségének úgy kell megszervezni a különböző ellátásokat, hogy a személyzet tagjai megfelelő módon összehangolják a tevékenységüket.

A szabadságelvonással járó büntetések végrehajtása39

A szabadságelvonással járó büntetéseket egyéni elbírálási rendszer alapján és különböző fokozatokra osztva kell végrehajtani, amelynek utolsó fokozata a feltételes szabadságra bocsátás.

A II. és III. fokozatba kerülő elítéltek az alap- és a nyitott rezsimbe, az I. fokozatba besorolt fogvatartottak pedig a zárt rezsimbe kerülnek, ahogy erről az LP 10. §-ának (1) bekezdése rendelkezett.

Az elítéltet, ha a megfigyelés alapján alkalmasnak találják, a legmagasabb fokozatba kell helyezni, fenntartva a feltételes szabadság lehetőségét anélkül, hogy az előző besorolási fokozatokon keresztül kellene mennie.

Soha nem lehet alacsonyabb fokozatban tartani az elítéltet, ha a fejlődése érdemessé teszi őt a magasabb fokozatba sorolásra.

A nevelés során a III. fokozatba, a nyitott rezsimbe besorolásra és előrelépésre akkor van lehetőség, ha az elítélt a büntetőeljárás során a polgári jogi felelősséget elismerte, helyreállította az eredeti állapotot, megtérítette az általa okozott anyagi és erkölcsi károkat, kártalanította a sértettet anyagi és erkölcsi szempontból is.

Különleges esetekben ezt a szabályt lehet alkalmazni, ha az elítélt az alábbiak közül követett el valamely bűncselekményt:

  1. vagyon elleni és gazdasági rend elleni bűncselekmények, amelyek különösen súlyosak, vagy sok embernek kárt okozva követik el;
  2. munkavállalók jogai ellen elkövetett bűncselekmények;
  3. az adóhivatal és a társadalombiztosítás sérelmére elkövetett bűncselekmények;
  4. közigazgatás ellen elkövetett bűncselekmények.

A terrorizmussal és bűnszervezettel összefüggő bűncselekményt elkövető elítéltek esetében kizárólag akkor van lehetőség a III. fokozatba – nyitott rezsimbe – sorolásra és előrelépésre, ha a polgári jogi felelősségüknek eleget tettek, és biztos jelét mutatták annak, hogy a jövőben nincs terrorista szándékuk, valamint aktívan együttműködnek a hatóságokkal azért, hogy megakadályozzák bűncselekmény elkövetésére irányuló fegyveres csoport, bűnszervezet és terrorista csoport működését, illetőleg segítséget nyújtanak azoknak az elkövetőknek az azonosításában, elfogásában és felelősségre vonásában, amely szervezetekhez korábban tartoztak, továbbá nyíltan elítélik a terrorista szervezeteknek a tevékenységét, elhatárolják tőlük magukat, és nyíltan bocsánatot kérnek a sértettektől.

Bory Noémi PhD, egyetemi adjunktus, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudomá-nyi Kar

Nemzetbiztonsági érdek-e az Európai Unió pénzügyi érde-keinek védelme?


Szerző(k): Márton Balázs

Napjaink közéleti és politikai vitáiban gyakran megjelenik az Európai Unió (a továbbiakban: Európai Unió, Unió vagy EU) által Magyarországnak folyósított költségvetési források felhasználását érintő visszaélések kérdése. A téma az európai színtéren és szakmai berkekben is gyakorlatilag folyamatosan napirenden van, az európai politikai diskurzusokban újra és újra előkerül, viszont általában szélesebb aspektusból, nem csupán a költségvetési források elköltésére szűkítve, hanem kiterjesztve azt a bevételi oldalakat érintő visszásságokra is. Lényegében ugyanerről van szó, amikor az „uniós pénzekkel” történő visszaélések megszüntetéséről, az EU költségvetésének megóvásáról, vagy az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelméről folyik párbeszéd. Az utóbbi kifejezés a hivatalosan elfogadott uniós terminológia az Európai Unió saját költségvetésének bevételeit, illetve kiadásait érintő jogtalanságok elleni fellépésre, amely mögött jelentős politikai érdekek is összpontosulnak.

Az Unió pénzügyi érdekei védelmének hatékonyságát növelni szándékozó európai viták premisszája általában az, hogy az Uniónak mint önálló entitásnak alanyi jogon, illetve a tagállamoknak mint szövetségi rendszeralkotó közösségnek egyaránt az alapvető gazdasági és biztonsági érdeke, hogy az Unió pénzügyi érdekeit fokozottabb védelemben részesítse. Az alábbiakban az Európai Unió pénzügyi érdekei védelmének különböző szintjeit vizsgáljuk meg. Külön kitérünk a tagállami oldalról történő megközelítésre, egyúttal arra is keressük a választ, hogy melyek a kapcsolódási pontok és átfedések a magyar nemzetbiztonsági érdek és az Unió pénzügyi érdekeinek védelme között. Először megvizsgáljuk az Unió pénzügyi érdekei kialakulásának körülményeit, a pénzügyi érdekek védelmének szintjeit, majd a pénzügyi érdekek védelmét beillesztjük az uniós biztonsági érdek és a magyar nemzetbiztonsági érdek kontextusaiba.

Mindenekelőtt szükséges tisztázni, hogy mit értünk pontosan az Unió pénzügyi érdekein, hogyan jelent meg ez a fogalom, illetve hogy az Unió milyen megközelítésben, milyen perspektívákból tekint ezen érdeke védelmére. Az alább felvázolt fejlődési úton keresztül megfigyelhető, hogy az Unió pénzügyi érdekeinek fogalmi köre az uniós pénzügyi érdekek büntetőjogi védelmével szorosan összekapcsolódik. Noha a pénzügyi érdek fogalma annak büntetőjogi védelme kereteinek evolúcióján keresztül kristályosodott ki és leggyakrabban e keretekkel összefüggésben kerül említésre, további, nevezetesen a büntetőjogi di-menziót meghaladó (uniós biztonsági) és az azt el nem érő (adminisztratív) viszonylatban is érdemes elmélkedni róla.

Az EU pénzügyi érdekei büntetőjogi védelmének gyökerei egészen 1976-ig nyúlnak vissza, amikor az Európai Közösség (a továbbiakban: EK) részére saját források biztosítását követően javaslatot tettek az Európai Közösség létrehozásáról szóló szerződés módosítására annak érdekében, hogy megteremtsék az EK pénzügyi érdekeit védő közös büntetőjogi szabályok kidolgozásának lehetőségét.1  Az EU-t alanyi jogon megillető önálló költségvetést az 1993-tól hatályos Maastrichti Szerződés hozta létre.2  Körülbelül ettől az időponttól indult el az a közös gondolkodás, amelynek célja a költségvetési pénzekkel kapcsolatos visszaélések következtében történő illegális kiáramlás megakadályozása volt, hiszen ennek mértékét a felmérések számottevőnek mutatták. Az alsó határt megközelítőleg a költségvetés 2 százalékára, míg a legmagasabb értéket a 20 százalékára becsülték.3  Itt jegyezzük meg, hogy többen még ezt a mértéket is igen túlzónak tartják.4  Maastrichtot követően az Európai Bizottságon belül egyre komolyabb előkészítő munka folyt az Unió pénzügyi érdekeinek büntetőjogi védelmét biztosító mechanizmus kidolgozása érdekében, amelynek egyik eleme volt az 1997-es Mireille Delmas-Marty francia jogász által jegyzett tanulmány (Corpus Juris), ami egyben az európai ügyészi szervezet víziójának alapját is lefektette.5  A kérdést ugyanakkor nem csak az uniós intézmények, de a tagállami kormányok is fontosnak tartották, hiszen 1995-ben a bel- és igazságügyi pillér keretei között egyezményt kötöttek az EK pénzügyi érdekeinek védelmére (kiegészítő jegyzőkönyveivel együtt a továbbiakban: PIF-egyezmény), ami az első olyan uniós jogi dokumentum volt, amelyben meghatározásra került az EK pénzügyi érdekeit érintő csalás fogalmi köre.6

A PIF-egyezményt követően és azt alapul véve bizottsági közlemények7  és munkadokumentumok építették fel a 2017-ben elfogadott, az Unió pénzügyi érdekeit érintő csalás elleni büntetőjogi eszközökkel folytatott küzdelemről szóló PIF-irányelvet8 . Ez már jogszabályi szinten egyértelműen rögzíti, hogy az EU pénzügyi érdekei alatt az Európai Unió, az uniós szervek, intézmények, hivatalok, ügynökségek költségvetéséből, vagy az általuk közvetlenül vagy közvetve kezelt vagy ellenőrzött költségvetésekből finanszírozott, szerzett, illetőleg az ezeknek járó bevételt, kiadást és vagyoni eszközt kell érteni.9  A hozzáadottérték-alapú (héa) saját forrásokból (áfabevételekből) származó bevételek kapcsán a jogalkotó csak a súlyos bűncselekmények esetén rendeli alkalmazni az PIF-irányelvet. A közös héarendszer sérelmében akkor minősül súlyosnak egy bűncselekmény, ha az Unió két vagy több tagállamának területéhez kapcsolódik, legalább tízmillió euró összegű teljes kárt okoz és a PIF-irányelvben meghatározott szándékos cselekmény vagy mulasztás.10  Azt láthatjuk tehát, hogy a héa-rendszerrel kapcsolatos bűncselekmények esetében gyakorlatilag bizonyos esetkörre szűkült az uniós pénzügyi érdekek büntetőjogi védelme.

A több évtizede tartó elméleti gondolkodás és magas szintű eszmecserék mellett egy folyamatos útkeresés és érdekösszehangoló lavírozás indult, amelynek fő dilemmája a büntető igazságszolgáltatás – elsősorban az említett pénzügyi érdekek védelme mentén és céljából történő – még minden tagállam számára elfogadható mértékű szupranacionalizálása. Ezt a folyamatot tágabb aspektusában tekinthetjük az európai büntetőjog (ki)fejlődésének is – bár tény, hogy ez mára már jóval meghaladta a pénzügyi érdekek védelmét –, aminek intézményi szempontból kétségkívül mindenkori csúcsa a világszinten is egyedülálló struktúrával bíró bűnüldöző szerv, az Európai Ügyészség 2017-től 2020-ig tartó felállítása. Ennek a hibrid – a nemzeti és nemzetek feletti szintet ötvöző – entitásnak a célja, hogy az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények üldözését uniós szintre emelje, tekintve, hogy ez a jogalkotó szerint uniós szinten – annak léptékei és hatásai miatt – jobban megvalósítható.11  Az integráció jövőjét érintő és mostanában különösen intenzív föderatív kontra szuverenitáspárti ideológiai szembenállás láthatóan nem kerülheti el azon célokért folyó és kihívások köré összpontosuló szakmai vitákat sem, amelyek minden nézőpontból ugyanolyannak látszanak. Ezt kiválóan példázza, hogy amíg egyesek az Európai Ügyészség határon átnyúló terrorizmussal kapcsolatos bűncselekményekre kiterjedő hatáskörbővítése mellett érvelnek12  – ami egyébként az Ursula von der Leyen vezette Bizottság 2019-es munkaprogramjának is részét képezi13  –, addig több tagállam aggályainak eloszlatására az összeurópai érdek felhívása sem volt elegendő, hiszen a 27 tagállam helyett mindössze 22 taggal és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSz) alapján lehetővé tett ún. megerősített együttműködés formájában jöhetett csak létre az új szerv.14

Az immáron világosan meghatározott uniós pénzügyi érdekek büntetőjogi védelme tehát az Európai Ügyészség fő felelőssége lesz, ideértve az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények elkövetőivel és azok bűntársaival szembeni nyomozás és vádhatósági eljárás lefolytatását, valamint e személyek bíróság elé állítását.15  Természetesen a PIF-irányelv és a vonatkozó uniós jogszabályok az Európai Ügyészséget létrehozó megerősített együttműködésben részt nem vevő tagállamokat – köztük Magyarországot – is kötelezik az uniós pénzügyi érdekeket sértő bűncselekmények elleni hatékony fellépésre, hiszen a Lisszaboni Szerződéssel16  lefektetett új jogalapon ezen országok is kötelesek átültetni a PIF-irányelvben foglaltakat a nemzeti jogrendszerükbe.17  

A teljesség érdekében szólnunk kell az Unió pénzügyi érdekeinek büntetőjogi szintet el nem érő, más szóval a pénzügyi érdekek adminisztratív vagy közigazgatási szintű védelméről. Az EK pénzügyi érdekeinek védelméről szóló 1995-ös uniós rendelet tágabb értelemben közelíti meg a pénzügyi érdekek védelmét, kiterjesztve azt a közigazgatási jellegű szabálytalanságokra is.18

Nem vitás, hogy attól, hogy büntetőjogilag nem értékelhető egy uniós pénzügyi érdekeket érintő jogsértő cselekmény, attól még sértheti az unió pénzügyi érdekeit. Az Európai Unió jelenlegi legmagasabb szintű, alkotmányos kereteket lefektető alapdokumentumai közé tartozó EUMSz önálló, a Küzdelem a csalás ellen címet viselő fejezetének 325. cikkében is kiterjeszti a pénzügyi érdekek védelmét a büntetőjogon túlra, amikor úgy rendelkezik, hogy az Unió és a tagállamok küzdenek a csalás és az Unió pénzügyi érdekeit sértő minden egyéb jogellenes tevékenység ellen.19  A hivatkozott 325. cikkre a későbbiekben még visszatérünk.

Korábban volt szó róla, hogy az Unió pénzügyi érdekei büntetőjogi védelmének intézményi vázát a jövőben már az Európai Ügyészség, a nem csatlakozott tagállamok vonatkozásában pedig a tagállami bűnüldözési mechanizmusok uniós bűnügyi együttműködés vérkeringésébe – többnyire az Eurojust-on20  keresztül – kapcsolt rendszerei alkotják. A pénzügyi érdekek büntetőjogi szintet még el nem érő védelmet célzó igazgatási vizsgálati eljárások lefolytatásának intézménye a kezdetekben az Európai Bizottság Főtitkárságán belül létrejött Csalás Elleni Koordinációs Egység (UCLAF)21  volt, később, 1999-ben ebből alakult meg az adminisztratív szabálytalanságok feltárását végző független Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF)22 . Az OLAF nem nyomozó hatóság, hanem olyan adminisztratív vizsgálatokat folytat, amelyek kimenetele alapján az érintett tagállam felé igazságügyi ajánlásokat tehet. A tagállamok ezen ajánlások alapján elrendelhetnek büntetőeljárást (nyomozást), de más eljárást is, a belső jogszabályaiknak megfelelően.

Végül az uniós pénzügyi érdekek védelmét, a büntetőjog feletti, a klasszikus biztonságpolitikai megközelítésben is érdemes górcső alá venni. Függetlenül attól, hogy az Európai Unió nem egy állam, hanem európai országok (tagállamok) közötti egyedülálló társulás, ennek a többnyire egységben működő és nemzetközi jogilag is önálló jogalanyisággal bíró szövetségi rendszernek az alkotmányos kereteit pontosan megadják az alapszerződések és vannak saját, közösségi szinten megfogalmazott bel- és külpolitikai célkitűzései is. Az alapszerződések megadják az elvi alapját a nemzeti biztonsági stratégiák mintájára megalkotható uniós biztonsági stratégiának. Az uniós szintű, nagy ívű biztonságpolitikai szemléletmód megjelenésének igazi katalizátoraként egyébiránt a 2016. évi terrortámadások hatottak.23  Bár korábban is léteztek már európai biztonsági stratégiák, de a 2016-os események vezettek ahhoz, hogy az EUMSz-ben megfogalmazott szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozása24 , azaz az európai polgárok biztonságának garantálása érdekében a Bizottság – ekkor még főleg a transznacionális kihívásokra adandó hathatós válasz alternatívájaként – a hatékony és valódi biztonsági unió előkészítéséről szóló közleményében bevezette a biztonsági unió fogalmát.25  A biztonsági unióra vonatkozó legfrissebb uniós stratégiáról szóló bizottsági közlemény 2020. július 24-én jelent meg.26  A dokumentum a szervezett bűnözésről szóló fejezetének gazdasági és pénzügyi bűnözés címe alatt stratégiai célkitűzéssé emeli a csalás elleni uniós szintű fellépést az uniós adófizetők pénzének védelmében, illetve nevesíti az Európai Ügyészséget, amely majd hatáskörrel rendelkezik az uniós költségvetés elleni bűncselekmények terén és a határokon átnyúló héacsalással szemben, ami évente legalább 50 milliárd euróba kerül az adófizetőknek.27

A stratégiai dokumentumok hierarchiájának csúcsán elhelyezkedő nemzeti biztonsági stratégiák ágazati stratégiái közé sorolhatóak a nemzetbiztonsági stratégiák, melyek feladata – többek között – a nemzetbiztonsági érdekek magas szintű megfogalmazása.28  A nemzeti biztonsági stratégiának az Unió viszonylatában megfeleltethetjük a biztonsági unióra vonatkozó stratégiát. Ebből kifolyólag arra a következtetésre juthatunk, hogy az uniós jogalkotó immáron stratégiai célkitűzéssé emelve is védeni kívánja az Unió pénzügyi érdekeit azáltal, hogy az Unió quasi biztonsági érdekeként tekint az uniós pénzügyi érdekek védelmére, viszont itt sem lépi át a büntetőjogi megközelítést, hiszen a pénzügyi érdekek védelmét nem önállóan és absztrakt módon, hanem a bűnözésről szóló fejezet alatt tárgyalja. Az uniós jogalkotó szándékát legitimálja, hogy bár a tárgyalt bűncselekmények elsősorban az elkövetés helyéül szolgáló tagállam érdekeit sértik, jóllehet az integráció egészét is veszélyeztethetik. Az Unió költségvetése az Unió gazdaság- és támogatáspolitikájának és így az integrációnak is az alapja, ezért a költségvetést sértő cselekmények végső soron az integrációt ássák alá, akár gyengíthetik is, ami a kérdést önmagában európai jelentőségű biztonsági fenyegetéssé emeli, s mint ilyen, uniós érdekké is transzformálja.29

E körben érdemes körüljárni a nemzetbiztonság kérdésének uniós és egyúttal hatásköri szabályozását. Az államok nemzetbiztonsági érdekeik politikai-stratégiai elvi meghatározásán túl, az azokat fenyegető kockázatok és veszélyek azonosítására és ilyen érdekeik védelme céljából – a konkrét bűnüldözési és közigazgatási rendszereken kívül – intézményeket, nemzetbiztonsági szolgálatokat hoznak létre. A nemzetbiztonsági szolgálatok a nemzetbiztonsági érdekek érvényesítésének elősegítését, a nemzetbiztonsági érdekeket fenyegető veszélyek és kockázatok előrejelzését, elkerülését, valamint elhárítását is magában foglaló komplex állami képesség részei.

Az Európai Unió nem rendelkezik saját nemzetbiztonsági szolgálattal, sőt az EUMSz külön hangsúlyozza, hogy a nemzeti biztonság (ebben a kontextusban értve ez alatt a nemzetbiztonságot) az egyes (tag)államok kizárólagos feladata (hatásköre) marad.30  A kérdés ezek után tehát az, hogy az Unió a saját maga által stratégiai célkitűzésként meghatározott biztonsági érdekeket miképpen tudja érvényre juttatni abban az – egyébként kétségtelenül ritka, szerencsés esetben inkább csak elméleti síkon létező – esetben, ha a büntetőjog és az uniós közigazgatási jog dimenzióját meghaladja, vagy éppen fordítva, még nem éri el az érdeksérelem, viszont az integráció egészének (biztonsági) érdekeire hatást gyakorol. A válasz szinte magától értetődik: a tagállamain keresztül. Szupereurópai nemzetbiztonsági szolgálat hiányában a védelem a tagállami szolgálatok együttműködésére és az információcserére korlátozódik mindaddig, ameddig a cselekmény bűncselekményt nem valósít meg valamely tagállamban, vagy adminisztratív szabályszegést nem eredményez, hiszen utóbbiakra adekvát jogalapok és intézményi rendszer állnak rendelkezésre. Ettől függetlenül a titkosszolgálati információcsere alapja lehet bűncselekményre vagy adminisztratív szabályszegésre vonatkozó információ is.

Az EUMSz kimondja, hogy a tagállamok az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás leküzdésére megteszik ugyanazokat az intézkedéseket, mint amelyeket a saját pénzügyi érdekeiket sértő csalás leküzdésére tesznek.31  Az EUMSz tárgyalt rendelkezéseinek nyelvtani értelmezéséből arra következtethetünk, hogy ennek megszövegezésekor is figyelmet fordítottak arra, hogy ne lépjenek túl a pénzügyi érdekek védelmének büntetőjogi dimenzióján, mivel az EUMSz következetesen a pénzügyi érdekek csalással szembeni védelméről beszél és nem elvont, absztrakt védelemről. Ez összhangban áll az általunk korábban tett azon megállapítással, amely szerint az EU alapvetően büntetőjogi értelemben tekint pénzügyi érdekei megvédésére. Ráadásul ezt erősíti meg az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata, amely több ügyben rögzítette, hogy a tagállamok kötelessége elrettentő hatású és hatékony intézkedésekkel küzdeni az Unió pénzügyi érdekeit sértő jogellenes tevékenységek ellen, illetve az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás leküzdése érdekében ugyanazokat az intézkedéseket megtenni, mint amelyeket a saját pénzügyi érdekeiket sértő csalás leküzdésére tesznek.32

De hogyan viszonyul az uniós pénzügyi érdekek védelme a tagállami nemzetbiztonsági érdekekhez? Az államok nemzetbiztonsági rendszere jellemzően akkor aktivizálja magát, ha az állam a saját maga által meghatározott és a saját kül- és biztonságpolitikájának megfelelően priorizált nemzetbiztonsági érdekeivel kapcsolatban azonosít fenyegetést, kockázatot, veszélyt vagy sérelmet, illetőleg értesül ilyenről. A 27 uniós tagállam nemzetbiztonsági érdekeinek elemzése meghaladná e cikk kereteit, így a továbbiakban főleg Magyarországra fókuszálunk.

Először is az említett EUMSz 325. cikk és a magyar jogrend közötti közjogi kapcsolatot az Alaptörvény E) cikkének (2) bekezdése teremti meg.33  Az Alaptörvényben foglalt államcélokkal összhangban, a szuverenitás-transzferre és az uniós jog elsődlegességére figyelemmel, az EUMSz 325. cikkében foglaltak Magyarországra nézve kötelezőek. Azaz küzdenünk kell a csalás és az Unió pénzügyi érdekeit sértő minden egyéb jogellenes cselekmények ellen, hathatós védelmet nyújtanunk, ugyanolyan védelmi intézkedéseket foganatosítani, amelyeket a saját pénzügyi érdekeinket sértő csalás leküzdésére tennénk, illetve a többi tagállammal összehangolni e tevékenységünket, szoros és rendszeres együttműködést kialakítva a Bizottsággal és a hatáskörrel rendelkező hatóságainkkal.34

A magyar jogrendben a legmagasabb szinten az Alaptörvény rögzíti, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok feladata, egyebek mellett, Magyarország nemzetbiztonsági érdekeinek érvényesítése.35  A nemzetbiztonsági érdekek meghatározását a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. sarkalatos törvény (a továbbiakban: Nbtv.)36  értelmező rendelkezései között találhatjuk. Ezek szerint nemzetbiztonsági érdek Magyarország függetlenségének biztosítása és törvényes rendjének védelme keretén belül különösen Magyarország gazdasági érdekeit sértő vagy veszélyeztető leplezett törekvések felfedése és elhárítása.37  Nyilvánvaló, hogy az általános jogbiztonságon túl a gazdasági viszonyokba vetett bizalmat, a nemzetgazdasági érdekeinket, és akár a gazdasági stabilitást is veszélyeztethetik azok a cselekmények, amelyek az uniós pénzügyi érdekek ellen irányulnak. A jogellenes cselekmények elkövetésének a helye szükségszerűen valamely tagállamban van, következésképpen a bűncselekmények elkerülhetetlenül sértik az adott tagállam nemzeti érdekeit, ráadásul leggyakrabban az általuk okozott kár is közvetlenül a tagállamban érezhető leginkább. Következésképpen nem lehet kérdéses, hogy az Unió pénzügyi érdekeinek védelmére előírt kötelezettségek teljesítése tagállami kötelezettségünk, de kizárólag addig a szintig, ameddig az uniós jogalkotó ezt előírja. Ez pedig a büntetőjogi védelem szintje.

Az európai jogi és stratégiai dokumentumok szándékosan nem terjesztik ki az uniós pénzügyi érdek védelmét a büntetőjogon felüli, absztrakt „nemzetbiztonsági” (ebben a kontextusban uniós biztonsági) szintre. Ez nem csak az európai nemzetbiztonsági szolgálat hiányára vezethető vissza, sokkal inkább az Európai Unió mögötti alapvető elgondolásra, tekintve hogy a nemzetbiztonság még a büntetőjognál is szorosabban kötődik az tagállamok szuverenitásához és aminek védelmét az EUMSz deklaráltan a tagállami hatáskörök között tartja. Mindenekelőtt fontos rögzíteni, hogy az ország gazdasági érdekei és az unió pénzügyi érdekei a legtöbb ponton korrelálnak egymással, így az uniós pénzügyi érdekeket sértő vagy veszélyeztető cselekmények felderítése és elhárítása egyúttal nemzetbiztonsági érdekké is válik. Mindazonáltal ez nem feltétlen és nem abszolút. Végső soron a nemzetbiztonsági érdek az Nbtv.-ben meghatározott feltételek teljesülése esetén alkalmas lehet az állam büntetőjogi igényének érvényesítéséhez fűződő érdek felülírására is.38  A nemzetbiztonság ügye a tagállamok összessége számára egy olyan vörös vonal (red line), amelynek mélységében már nem kívánják szuverenitásukból eredő hatásköreiket az EU-val közösen gyakorolni.

A büntetőjogon túl, a nemzetbiztonsági szint felé közeledve egyre inkább elválhat egymástól az uniós és a tagállami érdek, sőt halványulhat az egyértelmű érdekazonosság is. Ennek oka, hogy a gazdasági és nemzetbiztonsági érdekek tagállamonként, valamint a tagállamok és az önálló hatásköröket gyakorló uniós intézményrendszer között is eltérhetnek egymástól. Jóllehet az érdekütközések nem szükségszerűek, mi több a pénzügyi érdekek védelmét tekintve ritkán fordulnak elő, mégis érdemes ezt is fontolóra vennünk, mivel ezek konfliktusokhoz vezethetnek és az integráción belüli feszültséget eredményezhetnek. Ezt elkerülendő különösen fontos, hogy az uniós intézmények hatáskörgyakorlása tárgyilagos és jogszerű legyen, figyelemmel arra, hogy egy esetleges érdekkülönbség során a működésük függetlenségét és elfogulatlanságát ne lehessen alappal megkérdőjelezni, valamint intézkedéseik ne lehessenek alkalmasak politikai nyomásgyakorlásra, vagy bizonyos tagállamok politikai befolyásolására. Könnyen beláthatjuk, hogy a jogszerűség határait átlépő működés önmaga is nemzetbiztonsági kockázattá válhat a tagállamok szemében.

Ehhez garanciákra van szükség, úgymint független kiválasztási eljárások, demokratikus ellenőrzési mechanizmusok, tagállami érdekérvényesítési kísérletek kontroll alatt tartása, működést illető transzparencia. Kifejezetten fontos ez az olyan szupranacionális intézményeknél, mint az Európai Ügyészség, amelynek joga van a tagállami büntetőeljárások saját hatáskörbe vonására.39

Összegzésképpen arra juthatunk, hogy az uniós pénzügyi érdekek védelme kétségtelenül közös és elsődleges uniós cél és egyben feladat, hiszen a pénzügyi érdekek integritásából a szövetség minden tagja profitál. A pénzügyi érdekek védelme a kezdetekben teljes mértékben a tagállamok kezében volt, de az integráció mélyülése következtében a tagállamok egyre több területen engedték át a nemzeti szuverenitásukból eredő hatásköreik gyakorlását szupranacionális intézményeknek, így megadva a felhatalmazást közös büntető anyagi jogszabályok elfogadására, vagy – az Európai Ügyészség megerősített együttműködéséhez csatlakozott tagállamok viszonylatában – a korábban kizárólagos nemzeti hatáskörbe tartozó vádhatósági jogok gyakorlására. Ez a hatáskör-átengedés kiterjed a szuverenitás utolsó védőbástyájának tartott büntetőjogi területekre is, viszont a szuverenitás magját képező nemzetbiztonságot semmilyen körülmények között nem foglalja magában. Az uniós pénzügyi érdekek védelme szükségességének uniós biztonsági, stratégiai szinten történő megfogalmazása számottevőbbé vált a 2015-ös európai biztonsági stratégiához viszonyítva, amely gyakorlatilag egy mondatban rendezte a kérdést: „Végezetül az Európai Ügyészség létrehozása új dimenziót biztosít majd azoknak a konkrét kérdéseknek, amelyek a bűnöző tevékenységekből származó, az uniós költségvetést érő veszteségek elleni védekezésre vonatkoznak.”40  Ez mutatja azt a hangsúlyeltolódást, amelyből kiolvashatjuk, hogy az Európai Unió egyre inkább kész stratégiai-biztonsági dimenzióban is értelmezni az uniós költségvetés védelmét, igaz, hogy egyelőre megőrizve annak büntetőjogi kereteit.

Helytelen következtetésre jutnánk, ha az itteni okfejtést úgy értenénk, értelmeznénk, hogy a tagállamoknak nem fűződik nemzetbiztonsági érdekük az uniós pénzügyi érdekek védelméhez. Sokkal inkább akként tekinthetünk a nemzetbiztonsági dimenzióra, amely egy olyan áttörhetetlen falon túl található, amelyre az uniós jog már nem alkothat olyan mindenkoron érvényesülő szabályokat, amik ne lennének kitéve a tagállamok – meghatározott belső jogi és alkotmányos keretek közé szorított – diszkrecionalitásának. Általában igaz a mondás, miszerint a nagyobb szabadság nagyobb felelősséget is jelent. Nos, ez itt sincs másképp, tekintve hogy a tagállamoknak a nemzetbiztonsági dimenzióban van lehetőségük, de egyben – ha nem is jogi, ugyanakkor morális – kötelezettségük is megmutatni az együttműködési készségüket és információ-megosztási hajlandóságukat a közös európai cél megvalósítása érdekében.

Az Unió jelenleg történelmi változás előtt áll. Az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat eredményeképpen strukturális átalakulásokra lehet számítani az európai színtéren.41  Noha jelenleg a jövőbe mutató, realitást nélkülöző elmélkedésnek tűnhet egy közös európai „nemzetbiztonsági” szolgálat létrehozása és az EU pénzügyi érdekeinek védelmének a büntetőjogon túli dimenzióra történő kiterjesztése.

Márton Balázs LL.M., Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola

Education instead of retaliation Thoughts on the aim of imposition of a sentence against juvenile offenders


Szerző(k): Kardos Dóra

Juvenile is a person who has reached the age of twelve at the time of the commission of the crime but has not reached – eighteen.1 The primary aim of the imposition of a sentence or measure adopted is to help the minor improve themselves and let them become an useful member of society. In this regard punishment or measures must be determined with the minor’s education and protection in mind.2 It is important that a sentence is imposed against the juvenile offender only if the application of other measures is impolitic. To apply a measure resulting in deprivation of liberty or impose a sentence with inherent deprivation of liberty against a juvenile offender is only allowed if the aim of the measurement or imposition cannot be reached any other way.

As the number of violent intentional crimes are steadily growing amongst children aged twelve – fourteen, according to the legistrator it has become necessary to bring those to justice who have committed extremely aggressive or life threatening crimes in full possession of their faculties.3 In conjunction with this the age of criminal responsibility has changed. However, against a person who has not reached the age of fourteen at the time of committing the felony, only measurement may be applied4– of which only rehabilitation in a correctional facility – involves deprivation of liberty.5

The purpose of punishment formulated in CrC Section 79 is, ie general and special prevention provided for the protection of society is also applicable in the criminal law of juveniles. In addition, however, in CrC 106 – the emphasis is placed on special prevention, namely by educating the juvenile.

“The juvenile’s critical, moral, intellectual development is still ongoing even at this stage of life,6 […] therefore they are not always fully aware of the adverse consequences of their actions.7 In the selection of sanctions, the objective should be rehabilitation rather than retaliation.”8

These are in line with the provisions for juveniles of the former (Act XIX of 1998) and current act on criminal proceedings (Act XC of 2017), according to which: The proceedings against a juvenile offender shall be conducted by taking into account the characteristics of their age and in a way that promotes the respect of the juvenile offender for the laws.9 Hungary’s current Criminal Proceedings Act also states: ‟Criminal proceedings against a juvenile must be conducted in such way that promotes – the social integration of the juvenile by supporting the juvenile’s physical, intellectual, moral and emotional development and upbringing and prevents further crimes.”10

According to the Convention on the Rights of the Child11 Recommendation Rec(2003) 20 of the Committee – of Ministers of the European Council and a comparison of the explanatory notes to the Children Directive the international legal expectation is the following – taking into account the characteristics of juvenile delinquency and the age –: specific characteristics of child offenders, the criminal proceeding should be aimed at the prevention of recidivism, at promoting social integration, (re)socialization and (re)integration of children and at compensating the disadvantages caused by committing an offense.12 The referenced international documents consider feasible to achieve the stated goals through the upbringing and development of individual abilities of a child in conflict with the law.

In CrC Section 106 (2) and (3) the order to be followed with regard to the selection of a sanction against a juvenile accused is as follows:

1) non-punitive measure (reprimand – CrC 64);

2) probation – CrC 65-66, 116; reparation work – CrC 67-68, 117;

3) penalty not involving deprivation of liberty (community service);

4) CrC 47-49, 112; fine CrC 50-51, 113; employment ban CrC 52-54; driving ban CrC 55-56; prohibition CrC 57, 118; prohibition from visiting sport events CrC 58; expulsion CrC 59-60, 114;

5) measures involving deprivation of liberty (correctional education – CrC 108, 120-122);

6) penalty involving deprivation of liberty (imprisonment – CrC 36, 109, 85-88, 37, 110, 38-40; confinement – CrC 46, 111).

We can see that in the case of juvenile offenders criminal law measures take precedence over punishment. Thus, penalty should only be imposed if the measure is deemed insufficient. The latter can be decreed if a measure has already been taken against the juvenile without any result or if the juvenile has committed an offence of significant material importance which necessitates the imposition of penalty. Among the educational measures the reprimand, the probation, the reparation and probation and reparation supervision in addition preclude the application of penalties. The question is, however, whether correctional education as a measure involving deprivation of personal liberty – specifically applicable to juveniles –, should take precedence over penalties not involving deprivation of liberty, ie suspended imprisonment, community service, fines, disqualifications, driving bans, expulsions. In addition to the order of application of measures and penalties, the law establishes an additional order when making a distinction between consequences with deprivation of liberty and non deprivation of liberty.

Based on the nature of ultima ratio,13 sanctions (measures then penalties) that do not involve deprivation of personal liberty should be applied in the imposition of penalties. Custodial measure or penalty should be imposed only if the purpose of the measure or penalty is otherwise unattainable. Based on the educational purpose, it should be determined – on a case-by-case basis – whether the deprivation of personal liberty is necessary (that is to apply correctional education) or by imposing a penalty, the above goal can be better achieved. The circumstances of the case also determinate whether the juvenile should be sentenced to a suspended custodial sentence or rather to a correctional facility.14

However, in an appeal proceeding suspended custodial sentence can no longer be imposed instead of correctional education due to the prohibition of aggravation. Given that non-deprivation of liberty measures against minors take precedence over deprivation of liberty (correctional education), remedial education should be ordered as a last resort among the measures that can be taken into account. As far as possible, sanctions not involving deprivation of personal liberty shall be applied over sanctions involving deprivation of personal liberty. For example, the court ruled that probation was a proportionate disadvantage for a juvenile who – had committed a relatively less serious offense, had not previously been in conflict with the law and had lived under orderly family circumstances.15 Insofar the reprimand, the probation and reparation work do not bring any result – or the probation or reparation is not applicable for reasons of exclusion-penalty of non-deprivation of personal liberty is to be considered. (For example, fine in the case of a young person with an independent income, a ban on driving in the event of a breach of the highway code).

If these penalties do not achieve the desired goal and at the same time it is justified to take the young person out of his/her family environment, then the ordering of correctional institution, depriving him/her of personal liberty may be taken into account. This serves the CrC 106 specific punitive purpose better, compared to imprisonment. The court can re-apply correctional education if it deems that the imposition of such a measure is appropriate and expedient and may promote the desired development of the young person.16 In the case of a minor offence, a confinement of a minimum of three and a maximum of thirty days may be imposed. As last resort, the most serious legal consequence, the imposition of custodial sentence need to be applied but only for the shortest possible period of time.17 It is justified in the event of a serious offence, or if the juvenile has previously been sentenced to correctional education which had proved ineffective, or if the juvenile relapses, or if it is a multiple perpetration or a series of offenses.

The Convention on the Rights of the Child – promulgated by law in Hungary LXIV of 1990 – was adopted by the UN General Assembly on 20, November 1989. It is still the most widely accepted human rights convention that uniquely focuses on children. Under Article 37 (b) of the Convention on the Rights of the Child, states parties shall ensure that the child’s: detention or arrest or the imposition of custodial sentence against them should be used only as a last resort under the law for the shortest possible period of time. Article (37) further states that children deprived of their liberty should be treated with respect for human dignity, taking into account the needs of their age.

29 November 1985 UN General Assembly Resolution 40/33 (Beijing Rules)18 1.1–1.4 on the general minimum standards applicable to juvenile justice – lays down the grounds on which juveniles may be deprived of their liberty. In case of juveniles, the primary goal is prevention by creating a wide range of social security. Also by – where it is possible – minimizing the harm caused by the need for an application of criminal justice. UN General Assembly Resolution 45 of 113 of 14 December 1990 on the Protection of Juveniles Deprived of Their Liberty (Havanna rules) provide that imprisonment for juveniles can only be used as last resort. It confirms, that juveniles may be deprived of their liberty only in accordance with the Beijing Rules and that imprisonment should only be used as a last resort – for the shortest period necessary and only in exceptional cases.

A further UN General Assembly Resolution on the prevention on juvenile delinquency (the Riyadh Guidelines)19 states that the focus in tackling juvenile delinquency must be to provide appropriate social environment and education. Young people tend to contravene certain norms-which is part of growing up. Most of the time it ceases on its own upon reaching the right maturity. Therefore, if a young person is branded as a deviant or offender without due diligence, it contributes to their misconduct in the long run. The minimum standards for non-custodial measures (Tokyo Rules)20 provide the most basic guarantees for the protection of people serving non-custodial sentence. In this content it states that their application should not be subject to age discrimination. Their provisions shall be applied on the basis of the principle of minimum intervention, so that the application of non-custodial measures should shift towards the suppression of general decriminalization and penalization.

Accordingly, the juvenile’s (pre-trial detention) – even with general conditions and special reasons – can only take place if it is justified by the particular material gravity of the offense.21

The pre-trial detention may also take place in a correctional facility and in a penitentiary.22 Under the rules of the previous Criminal Proceedings Act, juveniles must be separated from adults at the time of implementation.23 This rule cannot be deviated from, even in view of the minor’s request and the possible positives of co-location. This has been criticized24 as being contrary to international conventions as other countries (e.g. Slovenia, Croatia) allow derogations from the segregation as far as the co-location is positive and the negative effect can be ruled out.25 The place of execution of custodial sentence is the juvenile penitentiary,26 which means on the one hand that execution is separate from adults and on the other hand that it is an age-specific appropriate implementation environment.

These rules for the place of execution of the juvenile’s arrest are set out in Act XC 2017 with the entry into force of Execution of penalties and measures 413. They are moved to paragraphs (2) to (4). Essential elements of the regulation, however, are the same as in 1998 (Be.) Act XC of 2017 Section 454 (2)-(4). According to this, the arrest of a juvenile may be carried out only in a correctional facility for a defendant under the age of fourteen at the time of ordering his arrest – and only in a penitentiary institution for an accused who has reached the age of twenty when ordering his arrest. The Juvenile Penitentiary in Tököl and three other regional penitentiaries in Kecskemét, Pécs and Szirmabesenyő are used to detain juveniles. In the case of juvenile girls, the place of execution is the Kecskemét Regional Institute. Individual prevention through education receives special emphasis in the execution of imprisonment: special attention needs to be paid to the education of the juvenile, to the development of their personality27 and physical education, to the enforcement of compulsory schooling and to vocational training.28 Information on the juvenile’s development and institutional behaviour must be given upon the parents’ request. This can take place in the form of a visit, a parents’ meeting, a family consultation or a family therapy session etc.29

The juvenile detention facility means juvenile prison or penitentiary, which also means the two stages of execution of a custodial sentence. The sentence specified to adults is to be enforced if the juvenile reaches the age of twenty-one before the commencement of enforcement or during their term. In distinguishing between the two stages of imprisonment the weight of the offense, the level of the sentence, the record and the previous condemnation has significance. Imprisonment for which the basis of conviction is punishable and lasts at least two years shall be carried out in a juvenile prison. Imprisonment for a term of two years or more for a misdemeanour may be imposed if it is a negligent offense, which must therefore be carried out in a juvenile prison. Imprisonment for the term of one year or more shall be carried out in prison if the juvenile is a recidivist30 and on the other hand if they have been sentenced to correctional facility prior – or if they have intentionally committed both former and latter offences.

In cases other than those provided in (Be.) Act XC of 2017 Section 110 (1), the place of enforcement shall be the juvenile detention centre. The designation of a milder or stricter level of enforcement should take into account not only the circumstances governing the imposition of the sentence but also emphasis on special prevention through education. Changing the degree of enforcement during the execution of a sentence is also possible in the case of juveniles.31 In our legal system a penitentiary judge is not a supervisor of the execution but a person entitled to convert a sentence (measure) imposed by the court – according to the purpose of the sentence, especially the needs of individual prevention.

The penitentiary judge makes a real judicial decision – binding on everyone – about the extent, duration, reduction, extention of the decision of the arbitral tribunal – and where appropriate, act as a forum for appeal.32

Correctional education is a measure involving the deprivation of personal liberty, which can only be applied to juveniles. Correctional education is ordered in a conviction verdict.33 The correctional facility is an educational institution, under the supervision and direct control of the Minister responsible for the protection of children and youth.34 The place of implementation is the Rákospalota Improvement Institute for girls and the Aszód and Debrecen Improvement Institute for boys. The Szőlő Street Correctional Institution in Budapest provides correctional care for boys placed in pre-trial detention by the court. This sanction can be applied to a young person who is at least twelve years of age at the time of the offence is committed, but cannot be ordered if the young person has already reached the age of twenty at the time of the judgement. However, the sanction can only be enforced until the convicted person reaches the age of twenty-one, in which case they must be permanently removed from the institution. The measure is ordered by the court if the deprivation of personal liberty is necessary for the effective education of the young person and another measure would not serve the right development, however, the imposition of a custodial sentence is not justified. Thus, if the juvenile – sentenced to suspended custodial offence – commits another offense during the probation period, the probation period is futile, so the imposition of a penalty involving deprivation of personal liberty is generally justified. It is up to the court’s careful and prudent procedure to order imposition of a correctional facility or a custodial sentence. In general it can be said that during the implementation of correctional education, the education, care, training and supervision corresponding to the age-specific characteristics are better provided35 than during the implementation of imprisonment. However, if the court orders correctional education instead of suspended imprisonment, the deprivation of personal liberty may put the young person at a disadvantage. The circumstances of the case (gravity and nature of the crime, personal and family circumstances of the juvenile) also determinate whether a suspended custodial sentence should be imposed on the juvenile or rather that correctional education should be ordered. The simultaneous application of the two legal consequences should be avoided as far as possible. Thus, in cases where the juvenile subject to correctional education: either during or before the measure- commits an offence for which the danger to society does not necessitate the imposition of a custodial sentence, it is justified to order correctional education again. Inasmuch as the juvenile’s development is better served by correctional education rather than the application of suspended imprisonment.36

In the absence of an exclusionary provision, the use of correctional education is possible in the case of any criminal offense. A condition, however, is that institutional placement is required in order to educate the juvenile. In the case of a young person living in an appropriate family environment, the application of this legal consequence is not generally justified as an orderly family background may make it unnecessary to remove the juvenile.37

The aim of the education in an institution is to promote the social integration of the young person. In order for the young person to develop in the right direction and become a useful member of the society, the institution strives – among other things – to alleviate integration disorders, to settle mental state and to improve education and professional qualifications. The priority areas of correctional education and care are: improving self-sufficiency, disease prevention, health promotion, as well as mental health promotion, healthy eating, exercise, preparation for family life and relationships, dangers of alcohol consumption, smoking and drug use, their prevention and support for smoking cessation. The juvenile’s upbringing is served by an individual education plan and – if necessary – an individual care plan. The institution for juveniles – in addition to their upbringing, care and supervision – provides education, training and employment.38

Kardos Dóra PhD, törvényszéki bíró; PhD hallgató, Károli Gáspár Református Egyetem Jog- és Államtudományi Kar


Your browser does not support the canvas element.