Ügyészek lapja
tudományos-szakmai folyóirat

Az Office-tól a College-ig – Gondolatok az Európai Ügyészség szervezeti felépítéséről¹


Szerző(k): Udvarhelyi Bence

Bevezető gondolatok

Az Európai Unió pénzügyi érdekei büntetőjogi eszközökkel történő védelme történetében jelentős mérföldkövet jelentett az Európai Ügyészség felállítása. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ.) 86. cikke értelmében az Európai Unió Tanácsa (a továbbiakban: Tanács) különleges jogalkotási eljárás keretében, az Európai Parlament egyetértését követően egyhangúlag elfogadott rendeletben az Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények üldözésére az Eurojustból2 Európai Ügyészséget hozhat létre. Az EUMSZ. 86. cikkében biztosított jogalapra hivatkozva az Európai Bizottság 2013-ban nyújtotta be az Európai Ügyészség felállításáról szóló rendeletjavaslatot3.

A javaslat a Tanácson belüli hosszas és intenzív megbeszélések során fokozatosan alakult, módosult és kiegészült, ennek eredményeképpen kimunkáltabbá vált az Európai Ügyészség (a továbbiakban: Ügyészség) szervezeti felépítése, precízebben kerültek megfogalmazásra az anyagi és eljárási szabályok, és észszerűsödött az egyes fejezetek tagolása.4 A hosszas tárgyalások során ugyanakkor egyértelművé vált, hogy a rendelet elfogadásához megkívánt egyhangúság a tagállamok közötti egyetértés hiányában nem teljesülhet. Ezt felismerve, 2017. április 3-án tizenhat tagállam bejelentette, hogy megerősített együttműködés5 keretében kívánja létrehozni az Európai Ügyészségi Hivatalt.

Az Európai Parlament egyetértését követően a Tanács végül 2017. október 12-én fogadta el az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó megerősített együttműködés bevezetéséről szóló rendeletet6.

Jelen tanulmánynak nem célja az Európai Ügyészségről szóló rendelet részletes bemutatása, ehelyütt kizárólag annak egy szegmensére, nevezetesen az Ügyészség szervezeti felépítésével kapcsolatos kérdésekre kíván fókuszálni. Ennek vizsgálata azért is alapvető fontosságú, mert az EPPO-rendelet ezen szabályai voltak azok, amelyek a tárgyalási folyamat alatt talán a legnagyobb változáson mentek át. Az Ügyészség szervezeti struktúráját érintő módosítások pedig értelemszerűen az Ügyészség eljárási szabályaira is kihatással voltak.

Az Európai Bizottság által javasolt hivatali (office) modell

Az EUMSZ. 86. cikke értelmében a Tanács az Európai Ügyészséget az Euro-justból hozhatja létre. A szerződés megfogalmazásból arra lehetett következtetni, hogy az Ügyészség felépítése az Eurojusthoz hasonló kollégiumi modellhez hasonló módon kerül kialakításra. Rendeletjavaslatában az Európai Bizottság ugyanakkor eltérő megoldással élt. A Bizottság álláspontja szerint az Eurojusthoz hasonló kormányközi kollégiumi modell súlyosan akadályozná az Ügyészség nyomozások során gyakorolt döntéshozatali függetlenségét. A kollégiumi mechanizmus a nemzeti érdekek maximális figyelembevételén alapul, hiszen így az uniós szerv döntéseinek meghozatala az érintett tagállamok hozzájárulásától függ. Ez azzal a veszéllyel járhat, hogy a tagállamok a nemzeti érdekeket az uniós érdekek elé helyezik, ezért a kollégiumi struktúra ellentmondana a független ügyészi szervezet gondolatának. A kollégiumi modell továbbá – mind a nyomozás során (például nyomozási intézkedések elrendelése és végrehajtása), mind pedig a bírósági eljárásban (például vádemelésről szóló döntés meghozatala) – jelentősen lelassítaná a döntéshozatalt, ezáltal csökkentené az Ügyészség hatékonyságát. Végezetül, a kollégiumi döntéshozatali modell idegen a tagállami hagyományoktól is, hiszen az Ügyészség mindig egyéni döntéseket hoz.7

Az Európai Bizottság az Európai Ügyészségről szóló rendeletjavaslatban így az ún. hivatali (office) modell mellett tette le a voksát, ami egy a Bizottság által decentralizáltnak nevezett8, de valójában centralizált elemeket is tartalmazó, többszintes, hierarchikus Európai Ügyészséget hozott volna létre.9 A modell szerint az Ügyészség a következőkből épül fel: az európai ügyész, az európai ügyész helyettesei, az EPPO-rendelet szerinti feladataik ellátásában őket támogató személyi állomány, valamint a tagállamokban működő delegált európai ügyészek.10

Az Európai Ügyészség központi szintje

Az Európai Ügyészség hivatali modellje alapján az Ügyészség élén az európai ügyész áll, aki irányítja az Ügyészség tevékenységét és szervezi munkáját. Az európai ügyész képviseli az Ügyészséget az uniós intézményekkel, a tagállamokkal és harmadik felekkel szemben. Az európai ügyészt az Európai Parlament hozzájárulásával az egyszerű többséggel határozó Tanács nevezi ki nyolcéves, nem megújítható időtartamra. Az európai ügyészt nyilvános felhívás alapján, egy héttagú testület véleményének kikérését követően olyan személyek közül kell kiválasztani, akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség, és akik felsőbb bírói tisztségbe történő kinevezéshez előírt képesítéssel, valamint jelentős ügyészi tapasztalattal rendelkeznek. Amennyiben az európai ügyész már nem felel meg a feladatai ellátása kapcsán előírt feltételeknek, vagy ha súlyos kötelezettségszegést követett el, az Európai Unió Bírósága – az Európai Parlament, a Tanács vagy a Bizottság kérelmére – felmentheti tisztségéből.11

Az európai ügyész munkáját feladata ellátása során négy helyettes segíti, akik távollétében vagy akadályoztatása esetén helyettesítik őt. Az európai ügyész négy helyettese közül az egyik hatásköre nevesített konkrétan, aki a költségvetés végrehajtásáért felelős.12 Az európai ügyész helyetteseinek megbízási idejére, kinevezésére és felmentésére az európai ügyész vonatkozásában ismertetett szabályok irányadók.13

A delegált európai ügyészek

Az Ügyészség decentralizált szintjét a delegált európai ügyészek alkotják. Minden tagállamban legalább egy delegált európai ügyész működik, akik szervesen az Ügyészséghez tartoznak, az Európai Ügyészség hierarchikus rendszerének részét képzik.14 A delegált európai ügyészek az európai ügyész kizárólagos irányítása alatt járnak el, és csak az ő utasításait, iránymutatásait és döntéseit követik az eléjük utalt nyomozási és vádemelési feladatok ellátása során. A delegált európai ügyészi státuszukból fakadó feladatkörükben történő eljárás során teljes mértékben függetlenek a nemzeti ügyészségi szervektől, és azokkal kapcsolatban semmilyen kötelezettségük nincs. A delegált európai ügyészek ugyanakkor nemzeti ügyészi feladatkörüket is elláthatják. Amennyiben feladatköri összeütközés merülne fel, a delegált európai ügyészek értesítik az európai ügyészt, aki az illetékes nemzeti vádhatóságokkal folytatott konzultációt követően, az Ügyészség nyomozási és vádemelési tevékenységének ellátása érdekében utasíthatja őket, hogy a rendeletből eredő feladataikat helyezzék előtérbe. Ilyenkor az európai ügyész azonnal tájékoztatja erről az illetékes nemzeti vádhatóságokat.15

A delegált európai ügyészek tehát egy sajátságos, ún. „kétkalapos” jogállással16 rendelkeznek: a nemzeti ügyészségi szervezetbe integrálódva kettős feladatkört töltenek be. A delegált európai ügyészek egyrészt a nemzeti ügyészségek tagjai maradnak, megtartják nemzeti ügyészi feladataikat, a tagállamokban végzik tevékenységüket, operatív és működési szinten egyaránt betagozódnak a nemzeti bűnüldözési és jogrendszerekbe. Ezzel egyidejűleg azonban az Európai Ügyészség részévé is válnak, funkcionális és jogi függetlenséget élveznek, az európai ügyész nevében és irányítása alatt járnak el, cselekményeiket pedig az Ügyészség cselekményeinek kell tekinteni.17 A delegált ügyész így egyrészt a nemzeti szintből származva az Ügyészség tagjaként jár el, másrészt – az Európai Ügyészség meghosszabbított karjaként – a nemzeti igazságszolgáltatási rendszer részét képzi.18 Hatásköri összeütközés esetén ugyanakkor a rendelet értelmében az uniós feladat élvez elsőbbséget.19

A kétkalapos rendszer előnye, hogy a „nemzeti kalap” biztosítja a gyors és hatékony együttműködést a delegált európai ügyész és a nemzeti hatóságok között, továbbá lehetővé teszi, hogy a delegált európai ügyész – az Ügyészség feladat- és hatáskörével összeegyeztethető mértékben – gyakorolhassa a nemzeti ügyészi státuszából eredő hatásköreit és igénybe vehesse a vonatkozó nemzeti nyomozási és egyéb jogintézményeket.20

A delegált európai ügyész – a bűncselekmény elkövetési helyének közelében – szorosan együttműködik a nemzeti hatóságokkal a nyomozás és vádemelés során, ismeri az adott jogrendszert, ahol a nyomozás és a vádemelés zajlik, és nyelvi problémái sincsenek.21 Ezáltal a delegált európai ügyész hatékony hidat képez a nemzeti és az uniós érdekek között.22

A delegált európai ügyészek kétkalapos státusza ugyanakkor a gyakorlatban konfliktusokat is előidézhet az uniós és a nemzeti szint között. A delegált ügyészek ugyanis, egyrészt a státuszukból fakadó feladatkörükben történő eljárás során, teljes mértékben függetlenek a nemzeti ügyészségi szervektől és azokkal kapcsolatban semmilyen kötelezettségük nincs, másrészt viszont a nemzeti ügyészségek részét képezik. Ez pedig a koherencia hiányához, hatásköri összeütközésekhez és elszámolási problémákhoz vezethet.23 Problematikus lehet továbbá annak a megítélése is, hogy melyek azok a kérdések, amelyek vonatkozásában a delegált európai ügyész a nemzeti ügyészségen belül fennálló hierarchiában köteles tevékenykedni, és melyek azok, amelyek esetén kifejezetten és kizárólagosan az Európai Ügyészség érdekében köteles eljárni.24

A delegált európai ügyészeket az európai ügyész nevezi ki egy legalább három jelöltet tartalmazó tagállami listáról, ötéves, megújítható időtartamra. A delegált európai ügyészeknek rendelkezniük kell a felsőbb bírói tisztségbe történő kinevezéshez előírt képesítéssel, jelentős ügyészi tapasztalattal, és függetlenségükhöz nem férhet kétség. Olyan személy is kijelölhető, aki nem ügyész, ebben az esetben ugyanakkor a tagállam köteles az érintett személyt a nemzeti jog szerint ügyésznek kinevezni. A delegált európai ügyészeket az európai ügyész felmentheti, ha már nem felelnek meg a fent említett követelményeknek, a feladataik teljesítéséhez előírt feltételeknek, vagy súlyos kötelességszegést követnek el. Amíg a delegált európai ügyészek az Európai Ügyészség nevében látják el feladataikat, az európai ügyész hozzájárulása nélkül az illetékes nemzeti hatóságok nem menthetik fel őket nemzeti ügyészi tisztségükből.25

Az Európai Ügyészség működési rendje

Az Európai Bizottság által eredetileg elképzelt hivatali modell szerint az Európai Ügyészség nyomozási és vádemelési tevékenységét fő szabály szerint az európai ügyész irányítása és felügyelete alatt a delegált európai ügyészek hajtják végre. Kivételes esetben ugyanakkor az európai ügyész magához vonhatja az ügyet és közvetlenül is gyakorolhatja hatáskörét, amennyiben az – a bűncselekmény súlya, a feltételezett elkövető helyzetével, a nyomozás uniós dimenziójával kapcsolatos különleges körülmények, a rendelkezésre álló nemzeti nyomozó hatóságok hiánya, vagy az érintett tagállam illetékes hatóságainak kérelme alapján – a nyomozás vagy a vádemelés érdekében szükségesnek mutatkozik.26

Az Ügyészség nyomozási és vádemelési tevékenysége vonatkozásában az Unió tagállamainak területe olyan egységes jogi térségként27 kezelendő, amelyen belül az Európai Ügyészség gyakorolhatja hatáskörét.28 A nyomozás megindítására – a tagállami nemzeti hatóságok, uniós intézmények, szervek és hivatalok tájékoztatását vagy a bűncselekményről való hivatalbóli tudomásszerzést és a releváns információk beszerzését követően – az európai ügyész vagy az ő nevében és azonnali értesítése mellett a delegált európai ügyész írásbeli határozattal jogosult, ha megalapozottan feltehető, hogy az Ügyészség hatáskörébe tartozó bűncselekményt követnek vagy követtek el. Ha a nyomozást az európai ügyész indítja meg, az ügyet egy delegált európai ügyész elé utalja, amivel lényegében meghatározza a büntetőeljárás lefolytatására joghatósággal rendelkező tagállamot is.29 Az eljáró delegált ügyész kijelölése vonatkozásában a javaslat nem tartalmaz speciális rendelkezéseket, így ez az európai ügyész diszkrecionális hatáskörébe tartozik. A nyomozást az európai ügyész nevében és utasításai alapján a kijelölt delegált európai ügyész vezeti, aki maga végzi el a nyomozati cselekményeket, vagy erre utasíthatja a működési helye szerinti tagállam hatáskörrel rendelkező bűnüldöző hatóságait, akik teljesítik a delegált európai ügyész utasításait, és végrehajtják az eléjük utalt nyomozati cselekményeket. A határokon átnyúló ügyekben az európai ügyész több delegált európai ügyészt is bevonhat a nyomozásba, és közös csoportokat hozhat létre. Az európai ügyész felügyeli a delegált európai ügyészek által végzett nyomozásokat, biztosítja ezek összehangolását, szükség esetén pedig utasíthatja őket.30

A nyomozás befejezetté nyilvánítását követően a delegált európai ügyész felülvizsgálat céljából benyújtja az európai ügyészhez az ügy összefoglalóját, a vádirat tervezetét és a bizonyítékok listáját. Az európai ügyész háromféle döntést hozhat: utasíthatja a delegált európai ügyészt, hogy szüntesse meg az eljárást; hogy utalja vissza az ügyet további nyomozásra; vagy hogy az ügyet vádirattal együtt terjessze az illetékes nemzeti bíróság elé. Vádemelés esetén a bírósági eljárás joghatóságát és az illetékes nemzeti bíróságot – az ügyet előterjesztő delegált európai ügyésszel szoros együttműködésben és a megfelelő igazságszolgáltatás érdekeit szem előtt tartva – az európai ügyész választja ki. A vádemelés és a bíróság elé állítás tekintetében az európai ügyész és a delegált európai ügyészek a nemzeti ügyészekkel azonos jogkörökkel rendelkeznek, így különösen: indítványt tehetnek; a bizonyításfelvételen részt vehetnek; és igény-be vehetik a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket.31

Az Európai Bizottság elképzelései szerint az Európai Ügyészség nyomozási és vádemelési tevékenységét fő szabály szerint a lehető legnagyobb hatékonyság és legalacsonyabb költségszint biztosítása érdekében az európai ügyész felügyelete mellett a tagállamokban működő delegált európai ügyészek útján látta volna el.32 A rendszer tehát a decentralizáció elvét követte, egyetlen centralizált döntésként az európai ügyész döntött volna a nyomozás befejezését követően a vádemelésről vagy az eljárás megszüntetéséről.33

A hivatali modell ily módon nagymértékben a tagállami intézmények (nyomozó hatóságok és ügyészségek) közreműködésére épített.34 A központi szinten lévő európai ügyész és helyettesei nem rendelkeztek volna elég erőforrással ahhoz, hogy minden egyes ügybe közvetlenül beavatkozzanak, így tevékenységük vélhetően az utasítások adására és a nyomozások felügyeletére korlátozódott volna. Ugyanakkor a tagállamonkénti egy delegált ügyész sem lett volna képes a nyomozás és vádemelés szempontjából szükséges valamennyi intézkedést maga megtenni, hanem a nemzeti hatóságokat kellett volna utasítaniuk a szükséges intézkedések megtételére. Így az európai ügyész és a delegált ügyészek csak utasításadási, felügyeleti és koordinációs feladatokat láttak volna el.35

A Tanács által támogatott kollégiumi (college) modell

Az Európai Bizottság által kidolgozott hivatali modell nem nyerte el a tagállamok egy részének támogatását, ennek következtében fennállt a veszélye, hogy az Európai Ügyészség eredeti formájában nem kerülhet elfogadásra.36 Ezért 2014 márciusában a Tanács görög elnöksége – részben a tagállami nemzeti parlamentek által kezdeményezett szubszidiaritási kifogás hatására37 – módosítási javaslatot nyújtott be a Tanácsnak, amely alapjaiban tért el a Bizottság eredeti, centralizált Európai Ügyészség alapgondolatától.38 Mivel a Tanács álláspontját a tagállamok többsége támogatta, az Európai Bizottság által kidolgozott hivatali modellt felváltotta a tagállamok és a Tanács által preferált kollégiumi (college) modell.

Az EPPO-rendelet véglegesen elfogadott szövege értelmében az Európai Ügyészség szervezetileg egy központi szintből és egy decentralizált szintből áll. A központi szintet az Ügyészség székhelyén található Központi Hivatal alkotja, ami az Ügyészi Kollégiumból, az állandó tanácsokból, az európai főügyészből, az európai főügyész helyetteseiből, az európai ügyészekből és az adminisztratív igazgatóból áll, míg a decentralizált szintet a tagállamokban lévő delegált európai ügyészek jelentik. A központi hivatalt és a delegált európai ügyészeket a feladataik ellátásában az Európai Ügyészség személyzete39 segíti.40

Az európai főügyész és helyettesei

Az Európai Ügyészség vezetője az európai főügyész, akinek hatáskörei az Európai Bizottság eredeti javaslatához képest jórészt adminisztratív feladatokra redukálódtak és csak kivételesen terjednek ki operatív döntések meghozatalára.41 Az EPPO-rendelet értelmében az európai főügyész megszervezi az Ügyészség munkáját, irányítja annak tevékenységét, döntéseket hoz az EPPO-rendeletnek és az Európai Ügyészség belső eljárási szabályzatának megfelelően, valamint képviseli az Európai Ügyészséget az Unió és az Európai Unió tagállamainak intézményeivel, valamint harmadik felekkel szemben.42

Az európai főügyészt az Európai Parlament és az egyszerű többséggel döntő Tanács közös megegyezéssel nevezi ki, hétéves, nem megújítható időtartamra. Európai főügyész olyan személy lehet, akinek a függetlenségéhez nem férhet kétség; aki valamely tagállam ügyészi vagy bírói karának aktív tagja vagy aktív európai ügyész; rendelkezik a legmagasabb szintű ügyészi vagy bírói tisztségbe történő kinevezéshez szükséges képesítéssel; és a nemzeti jogrendszereket, a pénzügyi nyomozásokat és a büntetőügyekben folytatott nemzetközi igazságügyi együttműködést illetően releváns gyakorlati tapasztalatra tett szert vagy európai ügyészi hivatalt töltött be; valamint a tisztség betöltéséhez szükséges mértékben vezetői tapasztalattal és képesítéssel bír. Az európai főügyész kiválasztása nyilvános felhíváson alapul, a jelöltek listáját egy tizenkét főből álló tanácsadó testület állítja össze. Az európai főügyész felmentésére – az Európai Parlament, a Tanács vagy a Bizottság kérelmére – az Európai Unió Bírósága jogosult, amennyiben az érintett már nem tudja ellátni a feladatait, vagy ha súlyos kötelezettségszegés elkövetésében vétkes.43

Az európai főügyész feladatainak ellátásában, illetve távollét vagy akadályoztatás esetén történő helyettesítésére két helyettest kell kinevezni. A helyetteseket az európai ügyészek közül az Ügyészi Kollégium nevezi ki, hároméves időtartamra, ami megújítható, de nem haladhatja meg az európai ügyészként betöltött hivatali idejüket. Az európai főügyész helyettesei megőrzik európai ügyészi jogállásukat. Az Ügyészi Kollégium jogosult arra, hogy a helyetteseket e tisztségükből felmentse, ha már nem tudják ellátni az ezzel kapcsolatos feladataikat. Az európai főügyész helyetteseinek megválasztására és feladatainak ellátására vonatkozó szabályokat és feltételeket az Európai Ügyészség belső eljárási szabályzatában kell rögzíteni.44

Az Ügyészi Kollégium

Az Európai Ügyészség „ügyvezető szervének”45 tekinthető Ügyészi Kollégiumot az európai főügyész és tagállamonként egy-egy európai ügyész alkotja. Az Ügyészi Kollégium ülésein az európai főügyész elnököl, és ő felel az ülések előkészítéséért. Az Ügyészi Kollégium egyszerű többséggel határoz, szavazategyenlőség esetén az európai főügyész döntő szavazattal rendelkezik. Az Ügyészi Kollégium feladata az Európai Ügyészség tevékenységének általános felügyelete, így határoz stratégiai, valamint a konkrét ügyek nyomán felmerülő általános kérdésekben, különösen annak biztosítása érdekében, hogy az Európai Ügyészség vádhatósági eljárásra vonatkozó irányvonala a tagállamok mindegyikében egységes, hatékony és következetes legyen. Az Ügyészi Kollégium ugyanakkor a konkrét ügyeket illetően operatív döntéseket nem hozhat46.

Az Ügyészi Kollégium fogadja el az Európai Ügyészség belső eljárási szabályzatát47, amelyben meg kell állapítani a kollégium általános felügyeleti tevékenységei végzésének, valamint a stratégiai és általános ügyekkel kapcsolatos határozatok meghozatalának részletszabályait.48 Az Ügyészi Kollégium hozza létre továbbá az állandó tanácsokat49, nevezi ki a delegált európai ügyészeket50 és fogadja el az Ügyészség költségvetését51.

Az állandó tanácsok

Az Ügyészi Kollégium – az európai főügyész javaslatára elfogadott – döntésével létrehozott állandó tanácsok három állandó tagból állnak. Az elnöki tisztet az európai főügyész, az egyik helyettese, vagy az elnöknek kijelölt egyik európai ügyész tölti be, a másik két tag pedig két európai ügyész. Egyazon európai ügyész egyszerre több állandó tanácsnak is a tagja lehet.52 Az állandó tagokon kívül részt vesz az állandó tanács tanácskozásain az adott ügyben a nyomozást és a vádhatósági eljárást felügyelő európai ügyész is, aki meghatározott kérdésekben szavazati joggal is rendelkezik. Az állandó tanácsok – szavazati jog nélkül – az ügyben érintett más európai ügyészeket vagy delegált európai ügyészeket is meghívhatnak az üléseikre. Az állandó tanács egyszerű többséggel határoz, minden tag egy szavazattal rendelkezik, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.53

Az állandó tanácsok legfőbb feladata a delegált európai ügyészek által folytatott nyomozások és vádhatósági eljárások ellenőrzése és irányítása, a határokon átnyúló ügyekben a nyomozások és vádhatósági eljárások koordinálása, illetve az Ügyészi Kollégium által hozott határozatok végrehajtásának biztosítása. E feladatkörük teljesítése során az állandó tanácsok számos operatív kérdésben határozhatnak, ami miatt az állandó tanácsokat többen az Európai Ügyészség „szívének”54 tekintik. Az állandó tanácsok dönthetnek

  • az ügy bíróság elé viteléről;
  • az eljárás megszüntetéséről;55
  • az egyszerűsített vádhatósági eljárás alkalmazásáról és a delegált európai ügyész utasításáról az ügy jogerős lezárása érdekében;
  • az ügy nemzeti hatóságoknak történő átadásáról;
  • a nyomozás újbóli megindításáról;
  • a delegált európai ügyész arra történő utasításáról, hogy nyomozást indítson;
  • a delegált európai ügyész arra történő utasításáról, hogy gyakorolja a saját hatáskörbe vonás jogát;
  • stratégiai kérdéseknek vagy konkrét ügyek nyomán felmerülő általános kérdéseknek az Ügyészi Kollégium elé terjesztéséről;
  • az ügy kiosztásáról;
  • az ügy áthelyezéséről;
  • az európai ügyész azon döntésének jóváhagyásáról, hogy maga folytathassa le a nyomozást.

Az állandó tanács a nyomozást, illetve vádhatósági eljárást felügyelő európai ügyészen keresztül – az alkalmazandó nemzeti joggal összhangban – utasításokat adhat a konkrét ügyben eljáró delegált európai ügyész számára, ha ez a nyomozás, illetve a vádhatósági eljárás hatékony lefolytatása, az igazságszolgáltatás érdekének érvényesülése, illetve az Európai Ügyészség koherens működésének biztosítása érdekében szükséges.56

Az európai ügyészek

A tagállamonként egy-egy európai ügyész alapvető feladata a tagállamokban eljáró delegált európai ügyészek által folytatott nyomozások és vádhatósági eljárások felügyelete az állandó tanács nevében és utasításaival összhangban. Az európai ügyészek az általuk felügyelt ügyekről összefoglalót készítenek, illetve adott esetben a delegált európai ügyészek határozattervezetei alapján javaslatot tesznek az érintett állandó tanács által hozandó határozatokra vonatkozóan. Az európai ügyészek – az alkalmazandó nemzeti joggal összhangban, és az illetékes állandó tanács utasításainak megfelelően – konkrét ügyben utasításokat adhatnak az eljáró delegált európai ügyész számára, ha erre szükség van a nyomozás, illetve vádhatósági eljárás hatékony lefolytatásához, az igazságszolgáltatás érdekének érvényesüléséhez, illetve az Európai Ügyészség koherens működésének biztosításához. Bár az ügyet felügyelő európai ügyészek nem szükségszerűen tagjai az ügyért felelős állandó tanácsnak57, a tagállamukban összekötőként működnek és információs csatornaként szolgálnak az állandó tanácsok és a delegált európai ügyészek között, a delegált európai ügyészekkel szorosan együttműködve a tagállamukban ellenőrzik az Európai Ügyészség feladatainak végrehajtását, valamint biztosítják a központi hivatal és a delegált ügyészek közötti hatékony információáramlást58.

Az európai ügyészek ily módon egy közbülső szintet jelentenek az állandó tanácsok és a delegált európai ügyészek között.59 Így a tagállamok bizonyos fokú kontrollt gyakorolhatnak az Európai Ügyészség centrálisan meghozott döntései felett.60

Az európai ügyészeket a Tanács nevezi ki egyszerű többséggel – az európai főügyész megválasztásában is szerepet játszó tanácsadó testület indokolt véleménye alapján – a tagállamok által jelölt három-három személy közül, hatéves, nem megújítható időtartamra, amely azonban a Tanács döntése alapján egy alkalommal legfeljebb három évvel meghosszabbítható. Az Európai Ügyészség munkája folyamatosságának biztosítása érdekében az európai ügyészek egyharmada helyére háromévente új személyeket kell kinevezni. Európai ügyésszé olyan személyek nevezhetők ki, akik az adott tagállam ügyészi vagy bírói karának aktív tagjai; akiknek a függetlenségéhez nem férhet kétség; és akik rendelkeznek a magas szintű ügyészi vagy bírói tisztségbe történő kinevezéshez szükséges képesítéssel, és akik a nemzeti jogrendszereket, a pénzügyi nyomozásokat és a büntetőügyekben folytatott nemzetközi igazságügyi együttműködést illetően releváns gyakorlati tapasztalatra tettek szert. Az európai főügyészhez hasonlóan az európai ügyészeket is az Európai Unió Bírósága – az Európai Parlament, a Tanács vagy a Bizottság kérelmére – mentheti fel tisztségéből, ha az illető személy már nem tudja ellátni a feladatait vagy súlyos kötelezettségszegés elkövetésében vétkes.61

A delegált európai ügyészek

Az Európai Ügyészség decentralizált szintjét – az Európai Bizottság hivatali modelljéhez hasonlóan – a delegált európai ügyészek alkotják. Minden tagállam legalább két delegált európai ügyésszel rendelkezik, akik az Európai Ügyészség nevében járnak el saját tagállamukban, és a nemzeti ügyészekkel azonos jogkörökkel rendelkeznek a nyomozás, a vádhatósági eljárás és az ügyek bíróság elé vitele tekintetében. A delegált európai ügyészek felelnek az általuk indított, nekik kiosztott, illetve a saját hatáskörbe vont nyomozásokért és vádhatósági eljárásokért, valamint az ügyek bíróság elé viteléért, így különösen jogkörrel rendelkeznek arra, hogy a bírósági eljárás során indítványt tegyenek, a bizonyításfelvételen részt vegyenek, és igénybe vegyék a nemzeti jog alapján rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket.62 Bár nagyfokú autonómiával rendelkeznek, a delegált európai ügyészek az üggyel megbízott – a delegált európai ügyésszel fő szabály szerint azonos tagállamból származó63 – európai ügyész felügyelete mellett, és az illetékes állandó tanács irányítása és utasításai alapján járnak el.64 A delegált európai ügyészek feladataik ellátása során kötelesek követni az adott üggyel megbízott állandó tanács iránymutatásait és utasításait, valamint az ügyet felügyelő európai ügyész utasításait.65 Ha egy delegált európai ügyész úgy ítéli meg, hogy a központi hivatal utasítása olyan intézkedés meghozatalára kötelezné őt, amely nem felel meg a nemzeti jogának, akkor az európai főügyésztől kérnie kell ezen utasítás felülvizsgálatát.66

A delegált európai ügyészek az Európai Ügyészség szerves részét képzik, és ilyen minőségükben az Ügyészség hatáskörébe tartozó bűncselekmények tárgyában folytatott nyomozások és vádhatósági eljárások során kizárólag az Ügyészség nevében és részéről járnak el a saját tagállamuk területén.67 A delegált európai ügyészek ugyanakkor nemzeti ügyészi feladatokat is elláthatnak, ha ez nem akadályozza őket68 a rendelet szerinti kötelezettségeik teljesítésében.69 Ez azt jelenti, hogy a delegált európai ügyészek – a Bizottság hivatali modelljében is szereplő – kétkalapos jogállása megmarad.

A tagállamok által jelölt delegált európai ügyészeket – az európai főügyész javaslatára – az Ügyészi Kollégium nevezi ki ötéves, megújítható időtartamra. A delegált európai ügyészek olyan személyek lehetnek, akik az őket jelölő tagállamok ügyészi vagy bírói karának aktív tagjai, akik függetlenségéhez nem férhet kétség, és akik rendelkeznek a szükséges képesítéssel és a nemzeti jogrendszerüket illetően szerzett releváns gyakorlati tapasztalattal. A delegált európai ügyészt az Ügyészi Kollégium felmentheti tisztségéből, ha úgy ítéli meg, hogy már nem teljesíti a kinevezéséhez szükséges követelményeket, nem tudja ellátni a feladatait, vagy súlyos kötelezettségszegés elkövetésében vétkes.70

Az adminisztratív igazgató

Az Európai Ügyészséget igazgatási és költségvetési célokból az adminisztratív igazgató irányítja, aki e körben az Ügyészség jogi képviselője és az Ügyészség költségvetésének végrehajtója.71 Az adminisztratív igazgató feladatait függetlenül eljárva látja el, és egyetlen kormánytól vagy más szervtől sem kérhet vagy fogadhat el utasítást. Az adminisztratív igazgató felelős az Európai Ügyészség számos igazgatási feladatának végrehajtásáért. Az adminisztratív igazgatót az Európai Ügyészség eljárási szabályzatának megfelelően, nyílt és átlátható kiválasztási eljárás keretében, az európai főügyész által javasolt jelöltek listájáról az Ügyészi Kollégium nevezi ki. Az adminisztratív igazgató hivatali ideje négy év, amit az Ügyészi Kollégium – az adminisztratív igazgató tevékenységének értékelése és az európai főügyész javaslata alapján eljárva – egyszer, legfeljebb négy évre meghosszabbíthat. Az adminisztratív igazgató elszámolással tartozik az európai főügyésznek és az Ügyészi Kollégiumnak, az Ügyészi Kollégium tagjainak kétharmados többségével hozott határozatával elbocsátható az Európai Ügyészségtől.72

Az Európai Ügyészség működésére és eljárására vonatkozó főbb szabályok

Az Európai Ügyészség hatáskörébe tartozó bűncselekmény elkövetése esetén az Ügyészség hivatalból, az officialitás elve alapján köteles eljárni, amit a törvényesség és a jogbiztonság elve, valamint az Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szembeni zéró tolerancia elve indokolja.73 Annak érdekében, hogy az Európai Ügyészség megállapíthassa, hogy valamely ügyben hatáskörrel rendelkezik-e vagy sem, az EPPO-rendelet átfogó tájékoztatási kötelezettséget74 ír elő a nemzeti és uniós hatóságok számára.75

Az Európai Ügyészség hatáskörét kétféleképpen gyakorolhatja: nyomozás indításával vagy az ügy saját hatáskörbe vonásával.76 E körben fontos kiemelni, hogy míg az Európai Bizottság eredeti rendeletjavaslata szerint a nyomozás megindítása és lefolytatása az európai ügyész vagy az ő nevében a delegált európai ügyész hatáskörébe tartozott volna77, addig az EPPO-rendelet végleges szövege értelmében ezek a hatáskörök kizárólag a delegált európai ügyészeket illetik meg.78

A nyomozás megindítására akkor kerülhet sor, ha az alkalmazandó nemzeti jognak megfelelően alapos okkal feltételezhető, hogy az Európai Ügyészség hatáskörébe tartozó bűncselekményt követnek vagy követtek el. A nyomozás megindítása és az ügy kezelése fő szabályként azon tagállam delegált európai ügyésze hatáskörébe tartozik, amelyben a büntetendő tevékenység összpontosul, illetve, több bűncselekmény elkövetése esetén, amelyben a bűncselekmények többségét követték el. Az ügyben joghatósággal bíró másik tagállam delegált európai ügyésze csak akkor indíthat nyomozást, illetve őt az illetékes állandó tanács csak abban az esetben utasíthatja nyomozás megindítására, ha a fenti fő szabálytól való eltérés az alábbi – fontossági sorrendben felsorolt – szempontok kellően indokolják: a gyanúsított vagy vádlott szokásos tartózkodási helye; a gyanúsított vagy vádlott állampolgársága; az a hely, ahol a legjelentősebb pénzügyi kár bekövetkezett.79

A saját hatáskörbe vétel joga80 a nemzeti hatóságok előtt már folyamatban lévő eljárások vonatkozásában gyakorolható, amennyiben az érintett hatóság úgy ítéli meg, hogy a nyomozás az Európai Ügyészség hatáskörébe tartó bűncselekményt érint, és erről a tényről az Ügyészséget tájékoztatja.81

A nyomozási eljárás során az eljáró delegált európai ügyész vagy saját maga végezhet nyomozási cselekményeket és egyéb intézkedéseket82, vagy azok elvégzésére utasíthatja a tagállama illetékes hatóságait. A nemzeti hatóságok – a nemzeti joggal összhangban – kötelesek a delegált európai ügyész utasításainak eleget tenni és a nekik kijelölt intézkedéseket végrehajtani.83 Kivételes esetben az ügyet felügyelő európai ügyész – az illetékes állandó tanács jóváhagyásával – indokolással ellátott határozatban dönthet úgy, hogy személyesen folytatja le a nyomozást, amennyiben ez a nyomozás vagy a vádhatósági eljárás eredményességéhez a bűncselekmény súlyossága – különös tekintettel annak lehetséges uniós szintű következményeire –, az uniós tisztviselők vagy egyéb alkalmazottak, illetve az uniós intézmények tagjainak érintettsége, vagy az ügyáthelyezési mechanizmus sikertelensége miatt elengedhetetlen.84

A nyomozás befejezését követően az eljáró delegált európai ügyész jelentést nyújt be az ügyet felügyelő európai ügyésznek, amely tartalmazza az ügy összefoglalását, valamint egy arra vonatkozó határozattervezetet, hogy az ügyben nemzeti bíróság előtt folyjon-e a vádhatósági eljárás, vagy pedig az eljárás átadására, megszüntetésére vagy egyszerűsített vádhatósági eljárásra kerüljön-e sor. Az ügyet felügyelő európai ügyész továbbítja a dokumentumokat az illetékes állandó tanácsnak, amihez szükséges esetén a saját megállapításait is mellékeli. Az állandó tanács a delegált európai ügyész javaslata alapján határozatot hoz, a delegált ügyész pedig ennek megfelelően köteles folytatni az ügyet.85 A nyomozás eredményeképpen az állandó tanács háromféle határozatot hozhat: vádemelésre utasíthatja a delegált európai ügyészt, megszüntetheti az eljárást vagy egyszerűsített vádhatósági eljárás alkalmazásáról dönthet. A vádhatósági eljárást fő szabályként az eljáró delegált európai ügyész tagállamában kell megindítani, az állandó tanács ugyanakkor indokolt esetben úgy is határozhat, hogy a gyanúsított vagy vádlott szokásos tartózkodási helye, állampolgársága vagy a legjelentősebb pénzügyi kár bekövetkezte szerinti tagállamban indítja meg a vádhatósági eljárást, és ennek megfelelő utasítást ad az említett tagállam delegált európai ügyészének.86

Összegzésképpen megállapítható, hogy az Európai Ügyészség eljárására, a nyomozásra, a vádemelésre és a bírósági eljárásra vonatkozó szabályok az Európai Bizottság eredeti rendeletjavaslatához képest koncepcionálisan nem módosultak jelentős mértékben. Az elfogadott EPPO-rendelet ugyanakkor az eredeti szöveghez képest lényegesen részletesebben szabályozza az Ügyészség eljárására vonatkozó szabályokat. A módosítások és kiegészítések egy része összefügg az Európai Ügyészség szervezetét érintő változásokkal, hiszen az eredeti hivatali modellhez képest a kollégiumi modell több szereplőt hozott létre, ami az eljárási szabályokat is komplexebbé tette.

Az Európai Ügyészség egy alternatív modellje: a hálózati (network) modell

Az Európai Bizottság által kezdeményezett kollégiumi struktúra és a görög elnökség által javasolt kollégiumi modell alternatívájaként Polt Péter, Magyarország legfőbb ügyésze a legfőbb ügyészek hálózatának 2014. október 22–24 között, Trierben megrendezett hetedik plenáris ülésén fogalmazta meg az ún. hálózati (network) modellt, ami – álláspontja szerint – hatékonyabb megoldást kínál az Európai Ügyészség két másik modellje által megfelelően meg nem oldott, problematikus kérdésekre.

A decentralizált modell koncepciójából kiinduló hálózati modell szerint az Európai Ügyészség delegált európai ügyészek decentralizált hálózataként működne, amely feladata az Európai Ügyészség hatáskörébe tartozó ügyek tagállami szinten, a nemzeti jogrendszer keretein belül történő intézése. A hálózatot egy fokozott, továbbfejlesztett és megerősített központi, az Eurojustnál szerveződő vagy az Eurojusthoz csatolt koordinációs egység fogná össze, irányítaná, támogatná és segítené.

A hálózati modell szerinti struktúra három szintet foglal magában. A legalacsonyabb szintet az adott tagállam legfőbb ügyészeinek alárendelten működő, specializált ügyészekből álló tagállami ügyészségek alkotják, amelynek ügyészei delegált európai ügyészként járnak el. Ezek az ügyészségek kizárólagos hatáskörrel rendelkeznek az Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozások és vádhatósági tevékenységek tekintetében. A nyomozások a tagállami jog szerint zajlanak, a vádemelésre pedig a tagállami bíróságok előtt kerül sor. A második szintet a delegált európai ügyészek közötti koordinációt és adminisztrációt biztosító egység jelenti, amely maga az Eurojust vagy az Eurojusthoz rendelt speciális szervezeti egység révén valósul meg. E szint feladatai közé tartozik a folyamatban lévő nyomozások összehangolása, logisztikai, elemző, pénzügyi és adminisztratív támogatása, az információcsere és az operatív segítségnyújtás, valamint a vádemelés helyének meghatározására, a joghatósági összeütközések feloldására, illetve az eljárások átadására és átvételére vonatkozó döntések meghozatala. A harmadik szintet pedig – az Európai Unión belül már működő – Legfőbb Ügyészek Konzultatív Fóruma alkotja, amely stratégiai döntéshozatali, ellenőrzési és általános felügyeleti jogköröket gyakorol, egyedi ügyekben viszont nem járhat el. A Konzultatív Fórum teljes jogú tagjai azok a tagállamok, amelyek az Európai Ügyészséget létrehozó együttműködésben részt vesznek, míg a hálózathoz nem csatlakozó államok megfigyelőként vehetnek részt az üléseken. Az Eurojust elnökét szintén meg kell hívni a Konzultatív Fórum ülésére.

A hatáskörök megosztása alapján tehát a felügyeletet a tagállami szint, az irányítási jogkört az érintett delegált ügyészek, míg az ellenőrzési és stratégiai irányítási szerepet a Legfőbb Ügyészek Konzultatív Fóruma gyakorolja. Az irányító testület stratégiai iránymutatásait az érintett nemzeti tagok részvételével az Eurojust kollégiuma hajtja végre.

A hálózati modell alapján a speciális ügyészségek delegált európai ügyészei a gyakorlatban már bevált és sikeresen működő közös nyomozócsoportokhoz hasonló módon működnének együtt, azzal a különbséggel, hogy a nyomozócsoportokkal szemben ez egy állandó kooperációs fórumot hozna létre. Ennek alapján az Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel kapcsolatos valamennyi adat, információ és bizonyíték formális megkeresések nélkül kicserélhető és megosztható, informális úton nyomozati cselekmények kérhetők, az eljárási cselekmények során a megkereső hatóság jelen lehet és el is járhat, így például tanúkat és gyanúsítottakat hallgathat meg a megkereső fél vonatkozó nemzeti joga szerint. A modell így helyettesítheti a már létező, kölcsönös jogsegélykérelmen alapuló tagállamok közötti mechanizmusokat azokban az esetben is, ha csak egy tagállam érintett.

A hálózati modell előnye, hogy nem egy teljesen újszerű szervezeti struktúrát és intézményes együttműködési rendszert alakít ki, hanem a már meglévő, kipróbált és hatékonyan működő intézményekre – különösen a közös nyomozócsoportok megoldásaira – alapoz, és azokat próbálja megerősíteni és továbbfejleszteni. A modell elsősorban a tagállami struktúrákra és jogrendszerekre épít: tagállami szinten valósítják meg az operatív feladatokat (nyomozás, nyomozás felügyelete, vádemelés, vádképviselet), gyakorolják a felügyeleti és irányítási jogkört, a tagállami egységek közvetlenül kapcsolódnak a tagállami legfőbb ügyészükhöz, a koordinációért és együttműködésért felelős második szint pedig szintén közvetlen kapcsolatban áll a tagállamok legfőbb ügyészeivel. A hálózati modell ily módon megőrzi a klasszikus, ügyészi szervezetekre jellemző hierarchikus berendezkedést, azonban a feladatok decentralizáltan elosztottak és tagállami kézben maradnak. Mindezek alapján a modell nem sérti a szubszidiaritás elvét, így hatékony alternatívát jelenthet az Európai Ügyészség egyéb modelljeivel nem szimpatizáló tagállamok számára.87

Bár a 2017-ben elfogadott EPPO-rendelet végül nem a hálózati modell mellett foglalt állást, annak vannak olyan elemei, amelyeket az Unió a fennmaradó vitás és problémás helyzetek rendezése érdekében továbbra is alkalmazhatna. Ilyen elem lehet különösen az Eurojust megerősítése, a közös nyomozócsoportok intézményesítése és fejlesztése, valamint a hálózatos alapú együttműködési formák megerősítése. Az Unió már számos mellérendelt, decentralizált, hálózatos igazságügyi együttműködési rendszert dolgozott ki, amelyek felbecsülhetetlen szerepet játszanak a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemben. Ezen együttműködési formák kevésbé bürokratizáltak, a tagállamok kooperációján alapulnak, hozzájárulnak az ügyek gyorsabb és hatékonyabb elintézéséhez és – a bizalmatlanságot sugalló hierarchikus rendszerekkel szemben – a tagállamok közötti kölcsönös bizalmat is növelik. Mindezek miatt a hálózati együttműködési modell egy hatékony megoldást jelenthet a kimaradó és a harmadik országokkal való együttműködés vonatkozásában is.88

Zárógondolatok

Összegzésképpen megállapítható, hogy az Európai Ügyészség szervezeti felépítésére vonatkozó szabályozás a rendelet tárgyalása során sokat változott.

Az Európai Bizottság által elképzelt, központosított, vertikálisan centralizált hivatali szerv helyett az Ügyészség végül a tagállamok nyomására egy kormányközi, horizontálisan tagozódott szupranacionális szervvé vált. A korábbi hivatali modellhez képest a tagállamok által támogatott kollégiumi modell decentralizáltabb struktúrát jelent, ahol az Európai Ügyészség a tagállami rendszerekbe ágyazódva működik és a döntéshozatal is jóval közelebb került a tagállamokhoz. Ezáltal az Ügyészség megfelelően figyelembe tudja venni az egyes eltérő jogrendszereket, nemzeti sajátosságokat, jogi hagyományokat és nyelvi különbségeket, valamint biztosíthatja a megfelelő hatékonyság elérését. Mindez az Európai Ügyészség elfogadottságát és legitimációját is erősítheti.89

A kollégiumi modell egy összetett, horizontálisan szervezett ügyészi hálózatot hoz létre, amelyben megtalálható az ügyészi szervezetekre jellemző hierarchikus felépítés, a hivatali modellel ellentétben azonban a központi szint jelentősen kibővült, amely következtében a feladatok nem egy kézben összpontosulnak, hanem észszerűbben oszlanak meg az egyes szervezeti egységek között.90 Az Ügyészség szervezetének komplexebbé válása ugyanakkor hátrányt is jelenthet. Míg az Európai Bizottság hivatali modellje egy egyszerű struktúrát hozott volna létre, rövid utasítási lánccal, addig a végleges rendelet kollégiumi modellje egy négyszintes rendszert (Ügyészi Kollégium, állandó tanácsok, európai ügyész, delegált európai ügyész) alakított ki. Bár az Európai Ügyészség struktúrája jobban figyelembe veszi a tagállami szuverenitást, a két további szint – Ügyészi Kollégium, állandó tanácsok – beiktatásával a hatáskörök megosztása is komplexebbé vált, ami megnehezítheti a gyors és hatékony döntéshozatalt, a nyomozások és az eljárások elhúzódását eredményezheti, ami végső soron a szervezet hatékonyságát akadályozhatja.91

Az Európai Ügyészség felállításáról szóló rendelet 2017. november 20-án lépett hatályba, és az Európai Ügyészség az Európai Bizottság eredeti tervei szerint 2020 végén kezdte volna meg a működését. Az Ügyészség gyakorlati tevékenységének megkezdését követően fogunk tehát választ kapni arra a kérdésre, hogy a szervezet a jelenlegi formájában képes lesz-e hozzájárulni az Európai Unió pénzügyi érdekei védelme hatékonyságának növeléséhez és az ezeket sértő bűncselekmények elleni eredményes fellépéshez, vagy hogy szükség lesz-e az Ügyészség szervezeti struktúrájának bizonyos szintű átalakítására.

Udvarhelyi Bence PhD, egyetemi adjunktus, Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudomá-nyi Kar, Bűnügyi Tudományok Intézete

  1. A tanulmányban ismertetett kutatómunka az EFOP-3.6.1-16-2016-00011 jelű, „Fia- talodó és Megújuló Egyetem – Innovatív Tudásváros – a Miskolci Egyetem intelligens szakosodást szolgáló intézményi fejlesztése” projekt részeként – a Széchenyi 2020 program keretében – az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap tars- finanszírozásával valósul meg.
  2.  Ezzel kapcsolatban érdemes röviden utalni rá, hogy az Európai Ügyészség felállítása nem járt az Eurojust megszűnésével, az Ügyészség ugyanis az Eurojusttól elkülönült feladatkörrel bíró, attól független szervként jött létre. A két szerv párhuzamosan, ugyanakkor egymással szoros kapcsolatban állva és kölcsönösen együttműködve végzi tevékenységét.
  3.  Az Európai Bizottság javaslata: A Tanács rendelete az Európai Ügyészség létrehozásáról [COM(2013) 534., 2013. 07. 17.] (a továbbiakban: EPPO-javaslat).
  4.  Csordásné Nagy Krisztina: Az Európai Ügyészség jövője. Ügyészek Lapja, 2016/3–4., 122. o.
  5.  Bővebben lásd Karsai Krisztina: A kívülmaradás lehetetlensége: az Európai Ügyészség működésének várható hatásai a kimaradó tagállamokra. Magyar Jog, 2018/12., 670–678. o.
  6.  A Tanács (EU) 2017/1939 rendelete (2017. október 12.) az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó megerősített együttműködés bevezetéséről [HL L 283., 2017. 10. 31., 1–71.] (a továbbiakban: EPPO-rendelet).
  7.  Vera Alexandrova: Presentation of the Commission’s Proposal on the Establishment of the European Public Prosecutor’s Office. In: Leendert H. Erkelens – Arjen W. H. Meij – Marta Pawlik (eds.): The European Public Prosecutor’s Office. An Extended Arm or a Two-Headed Dragon? Asser Press, The Hague, 2015, 15–16. o.
  8.  EPPO-javaslat 3. cikk (1) bekezdés. Vö. Alexandrova: i. m. 12. o.
  9.  Lásd Michele Caianiello: The Proposal for a Regulation on the Establishment of an European Public Prosecutor’s Office: Everything Changes, or Nothing Changes? European Journal of Crime, Criminal Law and Criminal Justice, vol. 21, no. 2, 2013, 120. o.; Coninsx, Michele: The European Commission’s Legislative Proposal: An Overview of its Main Caracteristics. In: Erkelens et al.: i. m. 32. o.; Csonka, Péter – Adam Juszczak – Elisa Sason: The Establishment of the European Public Prosecutor’s Office. The Road from Vision to Reality. Eucrim – The European Criminal Law Associations’ Forum, vol. 3, 2017, 126. o.; Csordásné: i. m. 121. o.; Ligeti, Katalin – Anne Weyembergh: The European Public Prosecutor’s Office: Certain Constitutional Issues. In: Erkelens et al.: i. m. 58. o.; Arjen W. H. Meij: Some Explorations into the EPPO’s Administrative Structure and Judicial Review. In: Erkelens et al.: i. m. 103., 117. o.; Polt Péter: Kritikák és alternatívák az EU pénzügyi érdekeinek hatékonyabb védelme érdekében. In: Farkas Ákos – Dannecker, Gerhard – Jacsó Judit (szerk.): Az Európai Unió pénzügyi érdekei védelmének büntetőjogi aspektusai – különös tekintettel az adócsalás, a korrupció, a pénzmosás és a büntetőjogi compliance nemzeti szabályozására, valamint a kiberbűnözésre. Wolters Kluwer Hungary, Budapest, 2019, 513. o.
  10.  EPPO-javaslat 6. cikk (1) bekezdés. A hivatali modellről bővebben lásd Alexandrova: i. m. 13–15. o.; Caianiello: i. m. 119–120. o.; Anette Grünewald: Eine Europäische Staatsanwaltschaft nach den Vorstellungen der Europäischen Kommission. Höchstrichterliche Rechtsprechung zum Strafrecht, 12/2013., 510–511. o.; Láris Liliána: Az Európai Ügyészség létrehozásáról szóló rendelettervezet. Themis, 2014/2., 193–194. o.; Meij: i.m. 107–109. o.; Polt Péter: Az európai ügyész. In: Polt Péter – Belovics Ervin – Gellér Balázs – Ambrus István (szerk.): Ünnepi kötet Györgyi Kálmán 75. születésnapja alkalmából. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2016, 209–210. o.
  11.  EPPO-javaslat 6. cikk (2), (7) bekezdés és 8. cikk
  12.  Vö. Hajdu Magdolna: Gondolatok és kérdések az Európai Ügyészi Hivatal létrehozása kapcsán. Magyar Jog, 2014/9., 503. o.
  13.  EPPO-javaslat 6. cikk (2)–(3) bekezdés és 9. cikk
  14.  Vö. Vesszős Gergely: Az Európai Ügyészség – átmeneti gyógyír vagy a tartós megoldás? Ügyészek Lapja, 2014/5., 75. o.
  15.  COM(2013) 534. javaslat 6. cikk (5)–(6) bekezdés
  16.  Lásd: Alexandrova: i. m. 13. o.; Coninsx: i. m. 32–33. o.; Carlos Gómez-Jara Díez – Ester Herlin-Karnell: Prosecuting EU Financial Crimes: The European Public Prosecutor’s Office in Comparison to the US Federal Regime. German Law Journal, vol. 19, no. 5, 2018, 1203. o.; Fabio Giuffrida: The European Public Prosecutor’s Office: King without kingdom? CEPS Research Report, vol. 3, 2017., 12. o.; Hans-Holger Herrnfeld: The EPPO’s Hybrid Structure and Legal Framework. Eucrim – The European Criminal Law Associations’ Forum, vol. 2, 2018., 118. o.; Lothar Kuhl: The European Public Prosecutor’s Office – More Effective, Equivalent, and Independent Criminal Prosecution against Fraud? Eucrim – The European Criminal Law Associations’ Forum, vol. 3, 2017, 137. o.; Láris: i. m. 193. o.; Ligeti – Weyembergh: i. m. 58., 61–62. o.; Michiel Luchtman – John Vervaele: European Agencies for Criminal Justice and Shared Enforcement (Eurojust and the European Public Prosecutor’s Office). Utrecht Law Review, vol. 10, no. 5, 2014, 140. o.; Meij: i. m. 106–108. o.; Marta Pawlik – André Klip: A Dissapointing First Draft for a European Public Prosecutor’s Office. In: Erkelens et al.: i. m. 184–185. o.; Polt (2016): i. m. 209. o.; Polt (2019): i. m. 517. o.; Lorena B. Winter: The Potential Contribution of a European Public Prosecutor in Light of the Proposal for a Regulation of 17 July 2013. European Journal of Crime, Criminal Law & Criminal Justice, vol. 23, no. 2, 2015, 133. o.
  17.  Lásd Giuffrida: i. m. 12. o.; Hajdu: i. m. 503. o.; Meij: i. m. 108. o.; Alexandre Met-Domestici: The Hybrid Architecture of the EPPO. From the Commission’s Proposal to the Final Act. Eucrim – The European Criminal Law Associations’ Forum, vol. 3, 2017, 146. o.; Polt (2019): i. m. 517. o.; Julian J. E. Schutte: Establishing Enhanced Cooperation Under Article 86 TFEU. In: Erkelens et al.: i. m. 198. o.; Andrea Venegoni: The New Frontier of PFI Investigations. The EPPO and Its Relationship with OLAF. Eucrim – The European Criminal Law Associations’ Forum, vol. 4, 2017, 193. o.
  18.  Meij: i. m. 108. o. Vö. Giuffrida: i. m. 12. o.; Ovidiu-Horia Maican: European Public Prosecutor‘s Office – A New Beginning? Law Review: Judicial Doctrine & Case-Law, vol. 10, no. 2, 2019, 87. o.
  19.  Láris: i. m. 193. o.
  20.  Alexandrova: i. m. 14–15. o.; Ligeti – Weyembergh: i. m. 62. o.
  21.  Csonka – Juszczak – Sason: i. m. 126–127. o.; Kuhl: i. m. 138. o.
  22.  Coninsx: i. m. 33. o.
  23.  Pawlik – Klip: i.m. 184–185. o.
  24.  Polt Péter: Az Eurojust működése és az Európai Ügyészség létrehozatalának tevei. In: Hollán Miklós (szerk.): Az EU mint a szabadság, a biztonság és a jog térsége. Magyarország az Európai Unióban 2004-2014. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Intézet, Budapest, 2014, 178. o.
  25.  EPPO-javaslat 10. cikk
  26.  EPPO-javaslat 6. cikk (4) bekezdés és 18. cikk (5) bekezdés. Vö. Hajdu: i. m. 505–506. o.
  27.  Vö. Ligeti – Weyembergh: i. m. 64. o.; Venegoni: i. m. 193. o.
  28.  EPPO-javaslat 25. cikk (1) bekezdés
  29.  Vö. Hajdu: i. m. 505. o.
  30.  Bővebben lásd: EPPO-javaslat 15–18. és 26. cikk.
  31.  Bővebben lásd: EPPO-javaslat 27–28. cikk.
  32.  EPPO-javaslat (13) preambulumbekezdés
  33.  Alexandrova: i. m. 14. o.
  34.  Uo. 13. o. Vö. Ligeti – Weyembergh: i. m. 61. o.
  35.  Caianiello: i. m. 119–120, 123–124. o.
  36.  Vö. Csonka– Juszczak – Sason: i.m. 126. o.
  37.  Lásd az Európai Bizottság közleményét az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és a nemzeti parlamenteknek az Európai Ügyészség létrehozásáról szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslat (2.) jegyzőkönyv szerinti, a szubszidiaritás elvére tekintettel történő felülvizsgálatáról [COM(2013) 851., 2013. 11. 27.].
  38.  Bővebben lásd Polt (2014): i. m. 178–179. o.
  39.  Az EPPO-rendelet 2. cikk 4. pontja alapján az Európai Ügyészség személyzete az a központi szinten működő személyzet, amely támogatja az Ügyészi Kollégiumot, az állandó tanácsokat, az Európai Főügyészt, az európai ügyészeket, a delegált európai ügyészeket és az adminisztratív igazgatót az Európai Ügyészség e rendelet szerinti feladatainak teljesítése érdekében végzett napi munkájában. Bővebben lásd: EPPO-rendelet 96–96. cikk.
  40.  EPPO-rendelet 8. cikk (2)–(5) bekezdés. A kollégiumi modellről bővebben lásd Csonka – Juszczak – Sason: i. m. 126–128. o.; Csordásné: i. m. 123–126. o.; Díez – Herlin-Karnell: i. m. 1201–1204. o.; Giuffrida: i. m. 12–14. o.; Herrnfeld: i. m. 117–119. o.; Met-Domestici: i. m. 144–146. o.; Petrus Szabolcs: Európai Ügyészség. Európai Jog, 2017/4., 33. o.; Polt (2014): i. m. 179–180. o.
  41.  Met-Domestici: i. m. 144. o. Vö. Csonka – Juszczak – Sason: i. m. 128. o.
  42.  EPPO-rendelet 11. cikk. A képviseleti feladatokat ugyanakkor a rendelet 11. cikk (3) bekezdése értelmében az Európai Főügyész átruházhatja valamelyik helyettesére vagy az egyik európai ügyészre.
  43.  EPPO-rendelet 14. cikk
  44.  EPPO-rendelet 11. cikk (2) bekezdés és 15. cikk
  45.  Giuffrida: i. m. 13. o.
  46.  EPPO-rendelet 9. cikk (1)–(2) bekezdés
  47.  Vö. EPPO-rendelet 21. cikk.
  48.  EPPO-rendelet 9. cikk (2), (4) bekezdés
  49.  EPPO-rendelet 9. cikk (3) bekezdés
  50.  EPPO-rendelet 17. cikk (1) bekezdés
  51.  EPPO-rendelet 90. cikk (1) bekezdés
  52.  Lásd EPPO-rendelet (25) preambulumbekezdés.
  53.  EPPO-rendelet 10. cikk (1), (6), (9) bekezdés
  54.  Lásd Giuffrida: i. m. 13. o.
  55.  Az EPPO-rendelet 10. cikk (7) bekezdése alapján az állandó tanácsok a 10. cikk (3) bekezdés a)–b) pontjai szerinti döntéshozatali hatásköröket átruházhatják az ügyet felügyelő európai ügyészre, amennyiben ez a bűncselekmény súlyossága vagy a konkrét ügyben az eljárás összetettsége miatt kellően indokolt, és az adott bűncselekmény az Unió pénzügyi érdekeinek valószínűsíthetően 100 000 eurónál kisebb kárt okozott vagy okoz. A döntéshozatali hatáskör átruházásáról az Európai Főügyészt tájékoztatni kell. A hatáskör-átruházásról szóló határozat az állandó tanács egyik tagjának kérésére bármikor visszavonható.
  56.  EPPO-rendelet 10. cikk (2)–(5) bekezdés
  57.  Vö. Csonka – Juszczak – Sason: i. m. 127. o.
  58.  EPPO-rendelet 12. cikk
  59.  Giuffrida: i. m. 13. o.
  60.  Met-Domestici: i. m. 145. o.
  61.  EPPO-rendelet 16. cikk
  62.  EPPO-rendelet 13. cikk (1)–(2) bekezdés
  63.  Vö. Giuffrida: i. m. 13. o.
  64.  Vö. Csonka – Juszczak – Sason: i. m. 127. o.; Díez – Herlin-Karnell: i. m. 1203. o.; Giuffrida: i. m. 15–16. o.
  65.  EPPO-rendelet 13. cikk (1) bekezdés
  66.  EPPO-rendelet (34) preambulumbekezdés
  67.  EPPO-rendelet (32) preambulumbekezdés
  68.  Az EPPO-rendelet 13. cikk (3) bekezdése értelmében, amennyiben egy delegált európai ügyész az ebből fakadó ügyészi feladatait a nemzeti ügyészként gyakorolt hasonló feladatai miatt nem tudja ellátni, erről tájékoztatja az adott ügyet felügyelő európai ügyészt, aki az illetékes nemzeti ügyészségekkel egyeztet arról, hogy elsőbbséget kell-e biztosítani a szóban forgó ügyész e rendelet szerinti feladatai ellátásának. Az európai ügyész javasolhatja az állandó tanácsnak, hogy az ügyet helyezze át ugyanazon tagállam egy másik delegált európai ügyészéhez, illetve úgy is dönthet, hogy a nyomozást saját maga folytatja le.
  69.  EPPO-rendelet 13. cikk (3) bekezdés
  70.  EPPO-rendelet 17. cikk
  71.  Bővebben lásd: EPPO-rendelet 90–95. cikk.
  72.  EPPO-rendelet 18–19. cikk
  73.  Alexandrova: i. m. 17. o.; Coninsx: i. m. 33. o.; Pawlik – Klip: i. m. 185. o. Vö. Csonka – Juszczak – Sason: i. m. 126. o.
  74.  Lásd: EPPO-rendelet 24. cikk
  75.  Csonka – Juszczak – Sason: i.m. 128. o.
  76.  EPPO-rendelet 25. cikk (1) bekezdés. Vö. Békés Ádám – Gépész Tamás: Az Európai Ügyészség hatásköri szabályozása. Hatékony-e a köztes megoldás? Iustum Aequum Salutare, 2019/2., 43–49. o.
  77.  Lásd: EPPO-javaslat 6. cikk (4) bekezdés, 16. cikk, 18. cikk (5)–(6) bekezdés.
  78.  Vö. Met-Domestici: i. m. 147. o.
  79.  EPPO-rendelet 26. cikk (1), (4) bekezdés
  80.  EPPO-rendelet 27. cikk
  81.  Lásd EPPO-rendelet 24. cikk (2) bekezdés
  82.  Vö. EPPO-rendelet 30. cikk
  83.  EPPO-rendelet 28. cikk (1) bekezdés. Bővebben lásd Jan Inghelram: Search and Seizure Measures and Their Review. In: Erkelens et al.: i. m. 128. o.
  84.  EPPO-rendelet 28. cikk (4) bekezdés
  85.  EPPO-rendelet 35. cikk
  86.  EPPO-rendelet 36. cikk (1)–(3) bekezdés
  87.  Csordásné: i. m. 128–130. o.; Garamvölgyi Balázs – Kiss Anna: Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme, különös tekintettel az Európai Ügyész jogintézményére. Beszámoló a 2016. január 17-én, a Legfőbb Ügyészségen megtartott kerekasztal-beszélgetésről. Ügyészségi Szemle, 2016/1., 69. o.; Polt Péter: Európai Ügyész: Tendenciák és lehetőségek. Európai Jog, 2015/6., 4–5. o.; Polt Péter (2016): i. m. 211–212. o.
  88.  Polt (2019): i. m. 519–520. o.
  89.  Csordásné: i. m. 122. o.; Polt (2014): i. m. 179. o.; Polt (2015): i. m. 3. o.; Polt (2016): i. m. 210–211. o.
  90.  Csordásné: i. m. 122. o., 125–126; Met-Domestici: i. m. 144. o.
  91.  Kuhl: i. m. 138. o.; Met-Domestici: i. m. 146. o.
Közzétéve itt: 2021. évi 1-2. lapszám, Egyéb | Tagged


Your browser does not support the canvas element.