Könyvismertetés Kiss Anna A sértett szerepe a büntetőeljárásban című könyvéről
2018 decemberében jelent meg Kiss Anna A sértett szerepe a büntetőeljárásban című monográfiája az Országos Kriminológiai Intézet kiadásában. A szerző több mint két évtizede foglalkozik a témával, annak hazai szakértőjeként ismerjük.
A sértett néhány évtizede került a büntetőeljárás érdeklődésének a fókuszába. Hazánkban elsőként Kratochwill Ferenc foglalkozott a témával az 1980-as évek végén, amely szerepet Kiss Anna vállalta fel az 1990-es évek közepétől kezdve, és folytatja mind a mai napig. A szerző legújabb monográfiája nemcsak eddigi munkáit összegzi, hanem a könyv megjelenése előtt alig pár hónappal hatályba lépett büntetőeljárási törvény – a 2017. évi XC. törvény – vonatkozó rendelkezéseit is értékeli. A szerző azonban nemcsak saját munkáit szintetizálja, hanem a sértett szerepének teljes körű, komplex bemutatására vállalkozik. Az utóbbi időben számos tanulmány született a témában, mondhatni divatossá vált a sértettel foglalkozni, mégis hiányzott a téma a teljes körű, komplex bemutatása. A szerző munkájával ezt az űrt pótolta.
A szerző a monográfia előszavában felvállalja a műve célját: a büntetőeljárásban sértettként fellépő áldozat szerepét kívánja elemezni, ezzel összefüggésben pedig más kérdéseket is felvet. Céljai között a sértett nehéz helyzetének bemutatása mellett az is szerepel, hogy egyfajta kitekintést nyújtson a jogszabályi változásokra, összehasonlítva a múlt és a jelen megoldási módjait. A szerző a sértetti jogok bemutatásán túl fel kívánja hívni a figyelmet a mindennapi jogalkalmazás nehézségeire.
A monográfia négy nagy fejezetből áll, melyek az alábbiak:
- Első fejezet: A sértett jogai a legalitás és az opportunitás elveire épülő eljárási rendszerekben
- Második fejezet: A sértetti jogokra vonatkozó nemzetközi jogi dokumentumok
- Harmadik fejezet: A resztoratív igazságszolgáltatásról
- Negyedik fejezet: A sértett helyzetének változása a hazai büntetőeljárásban
A fejezetek címei is kifejezik, hogy a szerző négy különböző szempontból tárja fel a sértett helyzetét: elsőként a témát elméleti szempontból közelíti meg, majd annak nemzetközi hátterét mutatja be, azt követően a resztoratív szemléletet helyezi a középpontba, legvégül a sértett jogszabályok által körülhatárolt eljárási helyzetét elemzi. Látható, hogy a téma teljes körű, több oldalról történő megközelítés révén nyújt teljes képet. Az egyes területekkel kapcsolatosan felteszi a megválaszolandó kérdéseket, a válaszokat pedig következetes érvrendszerrel indokolja.
A mű jól tagolt, könnyen átlátható, külön érdeme, hogy a fejezetek önálló tanulmányoknak is tekinthetők, külön-külön is értékelhetők, azonban mégis egységet alkotnak, szintézis vonható le belőlük. Az olvasót segítik az egyes fejezetek végén található összegzések, amelyek a téma áttekintését és egyben könnyebb megértését szolgálják, s egyben a monográfia esszenciáját is hordozzák.
Figyelemre méltó a mű végén található Summary is. Azt gondolná az olvasó, hogy a szokásos módon egy rövid, angol nyelvű összegzést tart a kezében. Jobban beletekintve, már az oldalszámból (27 oldal) sejthető, hogy annál többről van szó. A szerző mintegy önálló tanulmánynak is tekinthetően fogalmazta meg a sértettre vonatkozó alapvető kérdéseket, nemzetközi összehasonlítást is folytatva a témában.
Az első fejezetben taglalt legalitás-opportunitás kérdésköre a büntetőeljárási jogban régóta vita tárgyát képezi. Mindkét elv tartalmára számos megfogalmazás, felfogás született. A szerző helyesen ítélte meg, hogy a legalitásra és az opportunitásra épülő eljárási rendszerek áttekintése azért szükséges, mivel a kettő közötti választástól is függ, hogy a sértettnek a jogalkotó milyen jogosítványokat biztosít. Lényeges kérdés, hogy vajon melyik kedvez jobban a sértettnek. A szerző azt a hipotézist vizsgája felül, miszerint a tiszta legalitás elvének megvalósulásakor nem szükséges, hogy a sértett széles ügyféli jogosítványokkal rendelkezzen, hiszen minden esetben az állam érvényesíteni fogja a büntetőjogi igényt. A szerző megállapítja azonban, hogy a legalitás-opportunitás fogalompár mára elveszítette eredeti jelentését, mivel a korábbiakhoz képest jelentése tágult, így a hipotézis, miszerint a legalitás jobban kedvez a sértettnek, hamis, napjainkban már nem alkalmazható. Ennek okát igyekszik a fejezet feltárni.
A második fejezet a sértetti jogokra vonatkozó nemzetközi dokumentumokat ismerteti, elemzi, kitérve a hazaiakra is. Ebben a fejezetben a szerző önmaga által megfogalmazott célja annak vizsgálata, hogy a Be. megfelel-e a dokumentumokban foglaltaknak, valamint ezek betartása esetén vajon tényleg erősödik-e a sértett eljárásjogi helyzete. Az iránymutatások bemutatása során látható, hogy mind az ENSZ, mind az Európa Tanács és az Európai Unió is zászlajára tűzte a sértettek védelmét, a dokumentumok széles tárháza jellemzi ezt a területet, magában foglalva kötelező és iránymutató jellegűeket egyaránt. A sértettre vonatkozó nemzetközi dokumentumok több témakört érintenek. Az ezzel kapcsolatos kérdéseket a szerző öt nagyobb csoportra osztotta: 1) a sértett eljárásjogi helyzete; 2) a tanúvédelem; 3) a kártérítés és a jóvátétel kérdése; 4) az áldozatok segítése: kártalanítás, kárenyhítés; és 5) az áldozattá válás megelőzése.
A harmadik fejezet a kriminológia területére kalauzolja az olvasót. A reszto-ratív igazságszolgáltatásról című fejezet az igazságszolgáltatás különböző modelljeiből indul ki (Packer, Roach), majd áttér a hagyományos büntetések kontra alternatív büntetések kérdéskörére, felsorolja a hagyományos igazság-szolgáltatást ért támadásokat. Fontos alfejezetként tekinthető a resztoratív igazságszolgáltatás fogalmainak az elemzése (dekriminalizáció, legalizálás, depönalizáció, diverzió). Az utolsó alfejezet a mediáció, a tettes–áldozat-egyezség és a jóvátétel témakörével foglalkozik. Ebben a részben a szerző alapvetően arra kereste a választ, hogy milyen esélyei vannak a resztoratív igazságszolgáltatásnak a hagyományossal szemben. A helyreállító eljárási formák valóban jobban figyelembe veszik-e a sértett (és a terhelt) érdekeit, tényleg kedvezőbb feltételeket teremtenek-e számukra?
A negyedik fejezetben, a monográfia középpontjában a sértett hazai jogszabá-lyokban foglalt helyzetének bemutatása és elemzése áll. Már a fejezet terjedelme is kifejezi a szerző szándékát, mivel míg az előző három fejezet összesen 100 oldal körül mozog, addig ez önmagában kb. 150 oldalt tesz ki. A szerző azonban nem csupán a hatályos jogszabályokat ismerteti, hanem annak dinamikáját helyezi előtérbe, amelynek során kitér a jogalkalmazói gyakorlatban felmerülő és a sértett jogainak törvényes korlátozására további lehetőséget teremtő kérdésekre is. Elsőként a sértett fogalma, az Európai Parlament és a Tanács 2012/29/EU irányelve szempontjai és a büntetőeljárási reform hatása kerülnek terítékre, majd az 1998. évi XIX. törvény és a 2017. évi XC. törvény által bevezetett, a sértett eljárási helyzetét erősítő jogosítványok elemzése következik. A sértett pozíciói és a sértett általános jogi helyzete alfejezetek széles körűen mutatják be a hatályos rendelkezéseken kívül a korábbi Be. kódexek rendelkezéseit, az összehasonlító módszert alkalmazva.
A monográfia utószavában a szerző három kérdés köré fűzi fel gondolatait. Egyrészt arra keresi a választ és egyben ennek tárja fel okait, hogy a jogszabályban foglalt jogok érvényesítése a gyakorlatban miért marad el. Másrészt a Roach-féle büntetési modell érvényesülését fedezi fel a hatályos eljárásunkban, végül pedig a jogállami büntetőeljárás tartópilléreinek fontosságára hívja fel a figyelmet.
A monográfia nemcsak átfogó és egyben hasznosítható ismereteket nyújt, hanem egyfajta komplex rálátást, látásmódot közvetít az olvasó felé. Jó szívvel ajánlom Kiss Anna monográfiáját nemcsak azoknak, akik minél többet szeretnének megtudni a sértettről, hanem minden olyan elméleti vagy gyakorlati szakembernek, aki érdeklődik a büntetőeljárás aktuális kérdései, legújabb tendenciái iránt.
„Jog és irodalom” kurzus a KRE ÁJK-n
A 2018/2019. tanév őszi félévében – más egyetemek hasonló kísérleteit követve – elindult a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán a „Jog és irodalom” kurzus, egy szabadon választható tárgy keretében. E tárgy annyiban tért és tér el a más egyetemeken oktatott hasonló tárgyaktól, hogy nem egyetlen személy tartotta, illetve tartja majd a jövőben annak óráit, hanem többek, összesen hat oktató működött (működik) közre a kurzus tartásában (és a hallgatói teljesítmények értékelésében). Jelen írás keretében az első félév tapasztalatairól: a várakozásokról és reményekről, illetve azok tényleges megvalósulásáról számolnak be egyetemünk érintett oktatói.
A tárgy meghirdetését eleve kis létszámra (legfeljebb 15 fő) terveztük, ez ugyanis az a limit, amelyet egy beszélgetős, aktív hallgatói részvételen alapuló óra keretében értelmesen ki lehet tölteni. A tárgyleírásban is felhívtuk a hallgatók figyelmét, hogy a kurzus kifejezett aktív hallgatói részvételt kíván, a kis létszám pedig lehetővé teszi, hogy a hallgatók tevékeny résztvevői legyenek az óráknak, ne pusztán passzív befogadói az ismereteknek. A megadott irodalmi művek feldolgozása célzottan az oktató és a hallgatók, valamint a hallgatók egymás közötti párbeszédére, vitájára, a hallgatók „hangos gondolkodására” kívánt építeni.
Kiindulópontunk volt, hogy az oktatók az adott témát több szempontból közelítsék meg. A célok között szerepelt továbbá, hogy a hallgatók a jogszabályi, tételes jogi vagy jogbölcseleti ismereteket ne mechanikusan sajátítsák el, hanem a körüljárt témákat problémaközpontúan dolgozzák fel. Fontosabb a lehetséges megoldások közös felfedezése, az együtt gondolkodás tapasztalatának megismerése, továbbá mindezek révén esetlegesen annak belátása, hogy nincs minden problémára egyetlen igaz, „abszolút” megoldás, nincs feltétlenül egyetlen „helyes” tapasztalat. A jogi, jogfilozófiai és politikai filozófiai problémák alapjául szolgáló társadalmi problémák többrétűsége, bonyolultsága eltérő szempontú megközelítéseket és megoldásokat is elfogadhatóvá, védhetővé tesz, miközben vannak, illetve lehetnek olyan megközelítések is, melyek nem igazolhatók, így nem védhetők.
A tárgy lényegi célja tehát – a feladott irodalmi művek feldolgozása és megbeszélése, illetve – a róluk folytatott vita által – a jövendő jogászok irodalmi (és ezáltal általános) műveltségének elmélyítése mellett a szóban forgó irodalmi mű alapjául szolgáló (tételes jogi, jogfilozófiai vagy politikai filozófiai) probléma megvilágítása és körüljárása volt. Azon amerikai egyetemek tapasztalata, ahol e paradigmát didaktikai célokra használják fel, az, hogy a joghallgatók e módszer segítségével jobban megértik mind a tételes jogi problémákat, mind a jogi szabályozás és az erkölcs, illetve az igazságosság bonyolult kapcsolatrendszerét.
A tárgy – a kurzusban való közreműködésre vállalkozó oktatók önkéntes vállalásai és speciális szakismeretei alapján – időbeli sorrendben a következő tematikai egységeket és ezekhez kapcsolódó, a hallgatók által elolvasandó és feldolgozandó, az órákon megtárgyalt irodalmi műveket tartalmazta:
1. Jog, állam, szabadság – Utópiák
irodalom: Morus Tamás: Utópia; Campanella: Napváros
oktató: Tóth J. Zoltán;
2. Jog, állam, szabadság – Disztópiák
irodalom: George Orwell: 1984; Aldous Huxley: Szép új világ
oktató: Tóth J. Zoltán
3. Családon belüli erőszak
irodalom: Németh László: Iszony
oktató: Czine Ágnes
4. Emberölés
irodalom: Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
oktató: Domokos Andrea
5. Emberölés, öngyilkosságban közreműködés
irodalom: François Mauriac: A kis idétlen
oktató: Domokos Andrea
6. Jogászok az újabb magyar irodalomban – Göncz Árpádtól Vámos Miklósig
irodalom: Adam Rixer: A joghallgató
oktató: Rixer Ádám
7. Etikai döntések a jogban, a nehéz esetek kezelése „Salamon ítélete” alapján
irodalom: 1Királyok 3,16-28
oktató: Prieger Adrienn
8. A gyermekek védelme
irodalom: Móricz Zsigmond: Árvácska
oktató: Prieger Adrienn
9. Önkényuralmi rendszerek kiépülése
irodalom: George Orwell: Állatfarm
oktató: Nagy Péter
10. A fiatal jogászi élet kérdései és azok ábrázolása a magyar irodalomban
irodalom: Krúdy-novellák
oktató: Nagy Péter
11. Közigazgatás és szépirodalom
irodalom: András László: Egy medvekutató feljegyzései; Honoré de Balzac: Hivatalnokok; Jókai Mór: A régi jó táblabírák; Nagy Koppány Zsolt: Nem kell vala megvénülnöd 2.0.
oktató: Rixer Ádám
Az első két alkalmon az utópiák és disztópiák feldolgozása került sorra. A módszer az volt, hogy minden hallgatónak ki kellett választani a két-két feladott irodalomból egyet-egyet, és ezek alapján az utópiák és a disztópiák (úgy is, mint politikatudományi, és úgy is, mint irodalmi műfajok) jellegzetességeinek a megtárgyalására került sor. Ennek során nem ragaszkodtunk mereven a két-két feladott mű elemzéséhez, hanem a műfaji jellegzetességeket általában vettük sorra. Érdekes gondolatkísérlet volt, amikor – az olvasottak apropóján – a hallgatóknak maguknak kellett kitalálniuk, hogy számukra mik lennének egy utópikus, illetve egy disztopikus világ/állam/társadalom legfőbb ismérvei. Mindennek során korunk általános társadalmi problémáiról is beszélgethettünk, messze többet elérve, mint az egy szigorúan politikaelméleti fogalmi keretben lehetséges lett volna.
Az Iszony elemzése kapcsán a hallgatók kiválónak tartották a két főszereplő, Ottrubai Nelli kényszerházasságának és hideg természetének írói leírását, „lelki fejlődését”, valamint Takaró Sándor életigenlő, indulatos, szenvedélyes, heves jellemének a kibontását. Elemezték azt a folyamatot, ahogyan eljutott Nelli a vágy, szándék lelki-gondolati világától a bűncselekmény, a tett megvalósításáig. A hallgatók a konfliktushelyzet emberölésben realizáló „megoldását” természetesen nem tudták elfogadni. Azt pedig különösen nem fogadták el, hogy az író „megmentette” az igazságszolgáltatástól Ottrubai Nellit. Öröm volt látni, hogy a joghallgatók igazságérzete, vagyis az az igény, hogy az állam büntetőjogi igénye érvényesüljön, és ne menekülhessenek meg a bűnösök a felelősségre vonás alól, nemcsak vágy, érzés, hanem határozott kívánalom, igény, elvárás. Az írónak nem tudták a hallgatók „megbocsátani”, hogy futni hagyott egy bűnös embert. Az Irodalom és a Jog kettősében a hallgatók a Jog világát választották, és nem fogadták el az írótól azt a megoldást, hogy az irodalom „ereje” talán így lehet sokkal erősebb, hogy nem szolgáltatott igazságot, mert az olvasóban így hevesebb feszültséget generál, és az igazság érvényesülése iránti igényt épp így váltja ki az olvasóban.
A Bűn és bűnhődés elemzésekor Raszkolnyikov tettének áttekintése során megközelítésünk pszichoanalitikusi, szociológiai és büntető anyagi jogi volt. Az epilepszia, illetve valamely más mentális betegség szüli-e a bűntettet, vagy épp fordítva, magának a bűntettnek a sajátos természetéből következik, hogy az mindig együtt jár valami beteges folyamattal? A szociológiai megközelítést a szegénység, éhezés, kiszolgáltatottság és az ezt a helyzetet kihasználó uzsorások kapcsán alkalmaztuk. Végül büntetőjogilag vizsgáltuk az uzsora-bűncselekményt és a nyereségvágyból elkövetett emberölést.
A következő órán pszichológiai, szociológiai és büntetőjogi szempontból értékeltük Mauriac nagy hatású kisregényét. A gyermekét születésétől fogva gyűlölő polgári származású anya családon belüli erőszakot valósít meg, amikor nemes férjétől született gyermekét megalázza, s lényegében a halálba kergeti. A szegény sorsú tanító lehetne a 12 éves kisfiú megmentője, azonban annak nemesi származása miatt nem segít a családja által is kivetett gyermeken. Büntetőjogi vizsgálatunk tárgyát az emberölés sajátos alakzata képezte, amikor is a 14. életévét be nem töltött személyt öngyilkosságra bírja rá az elkövető. Áttekintettük az öngyilkosságban közreműködés törvényi tényállását is. A hallgatók helyesen állapították meg, hogy ebben az esetben sem a Btk. 160. § (5) bekezdése, sem a 162. § nem valósult (volna) meg.
Ezt követően a „jogász az irodalomban” megközelítést alkalmazva a szépirodalmi művek szerzői jogászi hátterének közös elemzésére került sor, melynek során izgalmas kérdésekig jutottunk el: kik a legismertebb jogászok, illetve jogot végzett (jogi tanulmányokat is folytató) személyek a magyar irodalom múltjában és jelenében? Szóba került, hogy meglepően sokan váltanak kényszerből – a politikából, jogalkalmazásból száműzve –, s lesznek irodalmárokká: Degré Alajostól Göncz Árpádig igencsak hosszú a lista. Nem is beszélve azokról, akik éppen csak hogy belekóstolnak a jog világába, de ismertté íróként, illetve közéleti szereplőként válnak: Jókaitól Vámos Miklósig megint hosszú a sor. S vajon egy gyakorló jogász miért ragad tollat, vannak-e egyáltalán általános, gyakori okok a szakmai törekvésekkel párhuzamos szépirodalmi kísérletek mögött; egyáltalán miért írnak ma szépirodalmi műveket jogászok? Ezekre a kérdésekre kerestük a hallgatókkal együtt a választ.
A Salamon ítéletéről szóló történet, az Ószövetség egyik legismertebb története, egy vándormotívumot is tartalmaz (kaukázusi krétakör). A történet különösen alkalmas etikai, jogfilozófiai és ismeretelméleti kérdések megfogalmazására, az igazságszolgáltatás lehetősége határainak megvilágítására. Alapvetően olyan helyzetről van szó, ahol maga a jogkérdés nem bonyolult (a gyermek nyilván az anyjáé); a tényállás tisztázásához ellenben nem állnak rendelkezésre eszközök, viszont dönteni kell. Ebben a történetben jól tetten érhető az igazság és a bizonyítottság, a bizonyítás elvi nehézségei, valamint a bírói tévedés mindig fennálló kockázata. A hallgatók reakciói közül ki kell emelni, hogy sokan a további bizonyítás lehetőségeit vetették fel, és ennyiben kritizálták a királyt a szokatlan, a gyermek életét veszélyeztető megoldásért.
Az Árvácska a 20. századi magyar irodalom egyik legmegrendítőbb műve, amely különösen alkalmas volt a gyermekek jogai, a gyermeki kiszolgáltatottság, illetve a gyermekvédelmi intézmények működése megvitatására. A hallgatók számára egy rövidített, összefoglaló feldolgozást is levetítettünk hat percben. A hallgatók egy része – a vetített anyagra is reflektálva – alapvetően az akkori és a mai örökbefogadási és gyermekvédelmi szabályok különbözőségét emelte ki, illetve erkölcsi felháborodásának adott hangot a kislányt ért atrocitások miatt. Ez nyilván összefügg a regény élményszerűségével, hiszen az író egy árva kislánnyal való beszélgetés, részben tehát megtörtént eset alapján írta meg a művet.
Orwell Állatfarm című szatirikus regényét – a mű keletkezésének és utóéletének történetét is kitárgyalva – két fontos aspektusból vizsgálták a hallgatók. Az első a szereplők számbavétele, a cselekmény előmozdításában játszott szerepük értelmezése volt. Az egyes attitűdök tárgyalása, a motiváció megértésére való törekvés remek helyzetet teremtett arra, hogy a hallgatók a szerző által megformált állatokat, embereket a Szovjetunió kiépülésében fontos szerepet játszott, a történet mintájául szolgáló személyekkel párosítsák. Ezt követően azokat a mozzanatokat, eszközöket, stratégiai jelentőségű döntéseket vették a jelenlevők sorra, amelyek hozzájárultak a diktatórikus rendszer kiépüléséhez.
A következő alkalommal vendégelőadó is részt vett az óra megtartásában, amelynek témája Krúdy Gyula több műve, illetve e művek alapján a jogászokról alkotott képe volt. Balogh Gyula, a Szegedi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza, Krúdy-kutató, több szövegrészletet választott ki, amelyek mentén egy-egy kérdés került kibontásra a két oktató és a hallgatók dialógusának eredményeképpen. A központi kérdés az volt, hogy mit tükröznek vissza Krúdy írásai a korabeli jogászi társadalomról, hogyan alakult ez a kép a jelenkorig. Hogyan látják ezt a többnyire a jogi egyetemet nemrég kezdő hallgatók, mi az, ami változott, és mi az, ami állandó ebben a képben? A tiszaeszlári Solymosi Eszter című regényből a Vádirat és az Egy törvényszéki tárgyalás Ferenc József korában című részletek alapján a vérvádak és a jog korabeli modernizációs folyamatai kerültek górcső alá; a Pest réme című novella a jogászokról alkotott társadalmi kép körüli kérdések számbavételéhez nyújtott remek vitaindítót; végezetül a Regényfejezet című elbeszélés a jogászi önkép témájában nyújtott nagy segítséget.
Végül az utolsó alkalmon elemzésre került, hogy általánosságban mi az oka egy-egy mai irodalmi szerző kirobbanó sikerének. Mi áll Bartos Erika vagy Leiner Laura eladási eredményei hátterében? S a lehetséges következtetések (válaszok) mi módon függenek össze a jogi témájú sikerkönyvekkel, valamint ezek további, hazai térnyerésének lehetőségével?
Összességében a kis létszámmal indított „Jog és irodalom” kurzus, úgy tűnik, mind az oktatók részéről táplált reményeket beváltotta, mind – a reakciók alapján – a részt vevő hallgatók tetszését elnyerte. Amellett, hogy nyilvánvalóan lehet még jobb témákat találni, és azok elemzését közösen elvégezni, illetve lehet még adekvátabb kapcsolódási pontokat fellelni akár az irodalomnak a tételes jogi ismeretek elsajátításában való instrumentális felhasználása, akár az irodalom erkölcsi kérdések megvilágításában való használata érdekében, kezdetnek biztatónak tűnik a hallgatói érdeklődés és a megtartott órák utáni pozitív visszajelzésük. Ennek okán azt tervezzük, hogy – minden évben, részben változó témák feldolgozása mellett – az őszi félévekben a továbbiakban is meghirdetjük e kurzust, remélhetőleg az első évihez hasonló érdeklődés és hallgatói tetszés mellett.
A leplezett eszközök megítélése az EJEB joggyakorlatában
Bevezetés
A leplezett eszközök alkalmazása alapvetően korlátozza a magán- és családi élet, a magánlakás és levelezés tiszteletben tartásához, s ehhez szorosan kapcsolódva, az információs önrendelkezéshez, az információáramlás szabadságához és a személyes adatok védelméhez való jogot, ezen jogok megsértésének tilalma azonban nem ius cogens, és nem vehetők egy kalap alá az emberi méltósággal, amely soha, semmilyen körülmények között, így háború vagy a nemzet létét fenyegető más rendkívüli állapot esetén sem sérthető meg.
Egy demokratikus társadalomban nemzetbiztonság, közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében ezen jogok korlátozhatók. (Emberi Jogok Európai Egyezménye, 8. cikk 2. bekezdés)
A fentiekben felsorolt jogok sérthetetlenségét a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának1 17. cikke és az Emberi Jogok Európai Egyezményének2 (a továbbiakban: Egyezmény) 8. cikke is tartalmazza.
Azon személyek, akikkel szemben leplezett eszközök alkalmazására kerül sor, az Egyezmény alapján beperelhetik az államot az Emberi Jogok Európai Bíróságánál (a továbbiakban EJEB vagy Bíróság) a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog (8. cikk); a tisztességes eljáráshoz való jog [6. cikk 1. bekezdés, valamint a 3. bekezdés d) pontja], továbbá a hatékony jogorvoslathoz való jog megsértése (13. cikk) miatt.
Ez utóbbi miatt azért kerülhet sor az állam beperlésére, mert a leplezett eszközök legtöbbnyire az érintett tudta nélkül kerülnek alkalmazásra, ebből adódóan pedig jogorvoslatra lehetőségük nincs.
Az esetek ismertetése előtt általánosságban kijelenthetjük, hogy az EJEB a 8. cikkben szereplő jogokkal (magán- és családi élet, lakás és levelezés tiszteletben tartása) kapcsolatban többször kimondta, hogy azok egy demokratikus társadalomban csak a 8. cikk 2. bekezdésben meghatározott törvényes keretek között, az ott rögzített célokból, a szükségesség igazolása mellett korlátozhatók. A szabályozásnak meg kell felelnie a jogállamiság elveinek, és az alkalmazást három szakaszból álló ellenőrzésnek kell alávetni:
- amikor a beavatkozást elrendelik,
- mialatt a beavatkozást végrehajtják,
- miután a beavatkozást befejezték.
Telefonlehallgatásokkal kapcsolatos ügyek
A Bíróság előtt a 8. cikk megsértése miatt eddig több olyan ügyet tárgyaltak, amelyek telefonlehallgatásokkal voltak kapcsolatosak.
Malone kontra Egyesült Királyság ügy3
James Malone régiségkereskedő volt, orgazdasággal vádolták, az ügy végül a felmentésével zárult. A bűnügyben felhasználták egy olyan titkosan rögzített telefonbeszélgetés adatait is, amelynek beszerzése egy belügyminiszteri utasításon alapult.4
A kérelmező az Egyezmény 8. cikkének megsértését állította.
A kormány egyebek mellett arra hivatkozott, hogy „Nagy-Britanniában a bűncselekmények számának növekedése és különösen a szervezett bűnözés térhódítása, a bűnözők bővülő tapasztalatai, könnyű és gyors mozgási lehetősége a telefonok lehallgatása révén történő adatgyűjtést a nyomozás és a súlyos bűncselekmények megelőzése érdekében elengedhetetlen eszközévé teszi”.
A Bíróság – ezt nem vitatva – ismét utalt azokra a kritériumokra, amelyek a hasonló ügyekben a vizsgálat alapját képezik: a beavatkozást belső törvényekben kell meghatározni, annak önmagában véve is meg kell felelnie a jogállamiság elvének, és a szabályozásnak „kellően megismerhetőnek” és az abban rögzített tevékenységnek „észszerűen előreláthatónak” kell lennie. A Bíróság megállapította, hogy az angol jog egyértelmű és kifejezett felhatalmazást adó törvény hiányában nem tekinthető olyannak, amely „összhangban” lenne az Egyezménnyel. Az ügy – és az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának tájékoztatást kérő határozata – nyomán új, a kérdést egyértelműen és kifejezetten szabályozó törvényt fogadtak el az Egyesült Királyságban a távközlések lehallgatásáról, amely „összhangba hozza az Egyesült Királyságnak a közlésekből adatgyűjtésekre vonatkozó jogát az Emberi Jogok Európai Egyezményének az Európai Bíróság ítélete szerinti értelmezésével.”
A hatályos magyar szabályozást tekintve a 2017. évi XC. törvény (a továb-biakban: Be.) 214. § (5) bekezdése szerint leplezett eszköz akkor alkalmazható, ha
- megalapozottan feltehető, hogy a megszerezni kívánt információ, illetve bizonyíték a büntetőeljárás céljának eléréséhez elengedhetetlenül szükséges és más módon nem szerezhető meg,
- annak alkalmazása nem jár az azzal érintett vagy más személy alapvető jogának az elérendő célhoz képest aránytalan korlátozásával,
- annak alkalmazásával bűncselekménnyel összefüggő információ, illetve bizonyíték megszerzése valószínűsíthető.
A lehallgatás5 bírói engedélyhez kötött leplezett eszköz, amelynek alkalmazására a Be. 234. §-ában meghatározott bűncselekmények esetében kerülhet sor. A személyi kör nyomozás során – tehát akiket le lehet hallgatni – a Be. 357. §-a szerint: a) aki bűncselekmény elkövetésével a büntetőeljárás adatai alapján gyanúsítható, illetve b) aki az ügyben gyanúsított.
Magyarországon tehát – a fentiekben felsoroltak szerint – törvény határozza meg a leplezett eszközök alkalmazásának eseteit, a bűncselekményi és a személyi kört is.
Kopp kontra Svájc ügy6
Hans W. Kopp kérelmező, svájci ügyvéd, Zürichben él. Felesége, mint szövetségi igazságügy- és rendőrminiszter, a svájci kormány – a Szövetségi Tanács – tagja volt. A kérelmező feleségét azzal gyanúsították, hogy férje ügyvédi irodája egyik kliensének javára szolgáló titkos információkat adott át, ezért lemondott a Szövetségi Tanácsban viselt tisztségéről. Később azonban egy vizsgálat tisztázta, hogy az ellene felhozott vádak alaptalanok voltak. A vizsgálat során a legfőbb ügyész kérésére a Szövetségi Bíróság vádtanácsának elnöke 1989. november 23-án elrendelte a kérelmező telefonvonalainak lehallgatását. A határozat kimondta, hogy a kérelmező, mint ügyvéd által folytatott beszélgetéseket nem szabad figyelembe venni. A lehallgatást 1989. december 19-én felfüggesztették, amikor kiderült, hogy a kérelmező feleségével szembeni gyanú alaptalan. A kérelmezőt 1990. március 9-én levélben tájékoztatták arról, hogy telefonvonalait lehallgatták, azonban az összes beszélgetést rögzítő magnószalagok megsemmisítésre kerültek. A kérelmező telefonvonalainak lehallgatására vonatkozó jogorvoslati kérelmet intézett a Szövetségi Igazságügy- és Belügyminisztériumhoz, amelyet 1992. november 2-án elutasítottak. Ekkor közigazgatási fellebbezést nyújtott be a Szövetségi Tanácshoz, valamint a Szövetségi Bírósághoz közigazgatási jogi jogorvoslati kérelmet. Mindkét jogorvoslati kérelemben a szövetségi büntetőeljárási törvény rendelkezéseire hivatkozott, amelyek tiltják az ügyvédek telefonvonalainak lehallgatását, és panaszolta, hogy visszautasították a lehallgatásról készített dosszié tartalmának megismerésére irányuló kérését. A közigazgatási fellebbezést 1993. június 30-án, a beadványt pedig 1994. március 8-án utasították el. A Bíróság ítélete szerint Svájcban a szövetségi büntetőeljárás kifejezetten tiltja az ügyvédek telefonvonalainak lehallgatását, amennyiben nem gyanúsított vagy vádlott. Ennek célja az ügyvéd és kliensei közötti szakmai viszony védelme a telefonközlések bizalmasságán keresztül. Mindemellett a kérelmező ügyvédi irodájának valamennyi telefonvonalát 1989. november 23-tól december 19-ig lehallgatták, és mint harmadik személyt – nem pedig mint célszemélyt – figyelték meg.
A Bíróság az ítéletben kifejtette, hogy ellentmondást észlelt az ügyvédi tevékenység titkait védő, világosan megfogalmazott törvényszöveg és a jelen ügyben folytatott gyakorlat között. A svájci jog írott, vagy nem írott formája nem jelzi elég világosan az érintett területen a hatóságok diszkrecionális joga terjedelmeit és módozatait. A kérelmező ügyvédi minőségében tehát nem élvezte a demokratikus társadalomban elvárható jogállamiság által megkívánt minimális védelmet sem, ebből következően a 8. cikket megsértették.
Magyarországon a nyomozás során bírói engedélyhez kötött leplezett eszköz nem alkalmazható a védővel szemben a Be. 357. § (2) bekezdés a) pontja alapján, kivéve ha a védő bűncselekmény elkövetésével a büntetőeljárás adatai alapján gyanúsítható, illetve aki az ügyben gyanúsított.7
Tehát a mi mostani szabályozásunk az akkori svájcihoz hasonló. A Be. XLI. fejezete „A leplezett eszközök alkalmazásának eredménye” címmel a 254. § (1) bekezdésében meghatározza, hogy bizonyítékként nem lehet felhasználni a bírói engedélyhez kötött leplezett eszköz alkalmazásának eredményét, ha az érintett olyan védőként eljáró személy, akivel szemben a Be. 357. §-a alapján bírói engedélyhez kötött leplezett eszköz nem alkalmazható.
Huvig kontra Franciaország ügy8 és a Kruslin kontra Franciaország ügy9
Jacques Huvig feleségével, Janinnal egy kereskedelmi céget irányított. Pénzügyi csalás, valamint pontatlan tartalmú okiratok átadása miatt folytattak ellenük büntetőeljárást. A chaumont-i vizsgálóbíró utasítást adott a csendőrségnek, hogy hallgassa le és foglalja jegyzőkönyvbe az érintettek összes kereskedelmi és magánjellegű telefonbeszélgetését. A lehallgatások 1974 áprilisában 28 órán át folytak.
A Huvig házaspár ellen vádat emeltek és 1982 márciusában a chaumont-i bíróság majdnem minden vádpontban bűnösnek találta és elítélte őket. 1983 márciusában a dijon-i fellebbviteli bíróság helybenhagyta az ítéletet és felemelte a kiszabott büntetést. A Semmítőszék (Cour de cassation) 1982 áprilisában utasította el a panaszosok kérelmét.
Jean Kruslin ellen előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésben való bűnrészesség és több rendbeli minősített lopás miatt folyt büntetőeljárás.
Az iratokban lévő bizonyítékok között szerepelt egy olyan beszélgetésről készült hangfelvétel is, amelyet a panaszos 1982. június 17-én harmadik személy készülékéről folytatott, és amelynek felvételét a Saint-gaudens-i vizsgálóbíró kért be egy másik eljárás keretében. A Semmítőszék elutasította az érintett erre vonatkozó panaszát.
Jean Kruslin és a Huvig házaspár által benyújtott panasz szerint telefonbeszélgetéseiket az Egyezmény 8. cikkébe ütköző módon hallgatták le.
A bíróság megállapítva, hogy a kérdéses lehallgatásokkal a hatóság beavat-kozott az érintettek levelezésének és magánéletének tiszteletben tartásához való jogába, azt vizsgálta, hogy ezek a beavatkozások jogszerűek voltak-e a 8. cikk 2. bekezdése alapján, így a beavatkozások:
- törvényben meghatározottak voltak-e;
- a kérdéses intézkedések a belső jog szempontjából megalapozottak voltak-e;
- a törvények az érintett személy(ek) által megismerhető(k) volt(ak)-e;
- a következmények előreláthatóak voltak-e, amelyeknek a jogállamiság elvével egyeznie kellett.
Az EJEB a törvényesség kapcsán megállapította, hogy a kérdéses beavatkozásnak a francia jogban törvényi alapja volt. A megismerhetőség sem vetett fel semmilyen problémát.
A francia kormány tizenhét pontban foglalta össze a belső jog által nyújtott garanciákat. Ezek részben a lehallgatások végrehajtására, részben azok eredményeinek felhasználására, végül részben a szabálytalanságok kiküszöbölésének módozataira vonatkoztak, és a Bíróság megállapította, hogy a panaszosokat egyik garanciától sem fosztották meg.
A Bíróság e garanciák közül többet is megfelelőnek tartott, azonban az előreláthatóság követelményének megsértését állapította meg a bíróság, mivel semmilyen jogszabályban nem volt meghatározva
- a lehallgatható személyek köre,
- a lehallgatást megalapozó bűncselekmények köre,
- az intézkedés (lehallgatás) végrehajtásának időtartama,
- a lehallgatott beszélgetéseket tartalmazó összefoglaló jegyzőkönyvekkel szembeni követelmények,
- azok az előírások, amelyeket be kell tartani a beszélgetéseket rögzítő eszközök épségének és helyességének megőrzése érdekében, hogy a bíró vagy a védelem esetleg kontrollálni tudja azt,
- azok a körülmények, amelyek között a felvételeket az eljárás megszün-tetése, vagy felmentő ítélet esetén lehet, vagy kell törölni.
Összefoglalva, az EJEB szerint a francia írott vagy íratlan jog nem mutatta meg elég világosan a vizsgált kérdéskörben a hatóságok szabad mérlegelési jogkörének terjedelmét és gyakorlása módjait.
A két ügy tényeinek idején (1974, illetve 1982) még inkább így volt, következésképpen a panaszosok nem részesültek a demokratikus társadalomban a jogállamiság által megkívánt minimális fokú védelemben.
A Bíróság egyhangúlag marasztaló ítéletet hozott abban a vonatkozásában, hogy az Egyezmény 8. cikkét megsértették.
Amit az előzőekben még nem érintettem a magyar jogi szabályozást illetően, az a leplezett eszközök alkalmazásának időtartama, amely a büntetőeljárásban nyomozás során a Be. 239. § (2) bekezdése szerint összesen 360 napig engedélyezhető. Az engedélyezéssel kapcsolatos szabályok a Be. 235–237. §-aiban találhatók, az utólagos engedélyezésről a 238. §, az alkalmazáskiterjesztésről a 241. §, az engedély visszavonásáról és a leplezett eszköz alkalmazásának megtiltásáról a 242. § tartalmaz részletes szabályokat.
A megszerzett adatokra vonatkozó szabályokat a Be. XL. fejezete tartalmazza, így az, hogy mely adatokat milyen időtartamon belül kell törölni, minősítéssel kapcsolatos szakaszok, illetve a zárt kezelés előírásai is pontosan körülhatároltak az új büntetőeljárási törvényben.
Fedett nyomozókkal kapcsolatos ügyek
Fedett nyomozók igénybevételére a szervezett bűnözés, így a kábítószer-kereskedelem, emberkereskedelem, szervkereskedelem, embercsempészet stb., a terrorista cselekmények elszaporodsága és nagymértékű előrenyomulása miatt egyre gyakrabban került sor.
Ezen ügyekben az Egyezmény 6. cikkében szereplő tisztességes eljárás elvének 1. bekezdésében és a 3. bekezdés d) pontjában foglalt előírások megsértését látták a kérelmezők:
- A 6. cikk 1. bekezése szerint: Mindenkinek joga van arra, hogy független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. Az ügyekben nyilvános tárgyalást kell tartani, kivéve, amikor az Egyezményben felsorolt okok miatt zárt tárgyalásra került sor, azonban az ítéletet ezt követően is nyilvánosan kell kihirdetni.
- A 6. cikk 3 bekezdés d) pontja szerint: Minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van – legalább – arra, hogy kérdéseket intézzen vagy intéztessen a vád tanúihoz és kieszközölhesse a mentő tanúk megidézését és kihallgatását ugyanolyan feltételek mellett, mint ahogy a vád tanúit megidézik, illetve kihallgatják.
Ezzel kapcsolatban két esetet ismertetek.
Lüdi kontra Svájc10
- március 15-én Svájcban, Bern kantonban egy vizsgálóbíró a német rendőrség tájékoztatása alapján, amely szerint Ludwig Lüdi Svájcban szándékozik kábítószert vásárolni, megindította a nyomozást és elrendelte telefonbeszélgetéseinek lehallgatását. A rendőri szervek kijelöltek egy ügynököt, akinek feladata volt kiadni magát potenciális kokainvásárlónak. Lüdit az ügynökkel való ötödik találkozást követően 1984. augusztus 1-jén letartóztatták kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt. 1985. június 4-én Lüdit a laufoni kerületi bíróság hét vádpontban mondta ki bűnösnek. Az ügynök személyének titokban tartása végett az ügyben illetékességgel rendelkező svájci bíróság nem hallgatta ki őt tanúként, mivel jelentéseiből és a telefonlehallgatások jegyzőkönyveiből egyértelműen kiderült, hogy Lüdi e rendőrtisztviselő közreműködésétől függetlenül jelentős mennyiségű kábítószer szállításában akart volna közvetítő lenni. A fellebbviteli bíróság elutasította a vádlott fellebbezését, és továbbra sem volt hajlandó kihallgatni a rendőrség ügynökét. A Szövetségi Bíróság elutasította Lüdi közjogi panaszát, ugyanakkor elfogadta semmisségi kérelmét, többek között azzal az indokkal, hogy a büntetés kiszabásakor nem vették eléggé figyelembe az ügynök tevékenységének hatásait. Ezek után a fellebbviteli bíróság leszállította Lüdi büntetését. Lüdi az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult és azt sérelmezte, hogy lehallgatták telefonbeszélgetéseit, ezen felül még egy beépített ügynök is manipulálta – és ezzel a magánélethez való jogának (Egyezmény 8. cikk) megsértését látta. Állítása szerint az ügyében hozott ítélet kizárólag az említett ügynök jelentéseire támaszkodik, akit nem hallgattak ki tanúként, amellyel megsértették a tisztességes eljáráshoz való jogát [Egyezmény 6. cikk 3 bekezdés d) pont] azzal, hogy a terhelő tanúnak – jelen esetben a titkosügynöknek – nem tehetett fel kérdéseket.
A Bíróság ítélete szerint a lehallgatást törvény tette lehetővé, mégpedig „a bűncselekmények megelőzése érdekében”. Az EJEB kategorikusan visszautasította azt, hogy Lüdi magánéletének szféráját a beépített ügynök felhasználása jelen esetben (sem magában, sem a telefonbeszélgetések lehallgatásával) nem sértette meg, illetve azt nem érintette. Lüdinek – a Bíróság verdiktje szerint – számolnia kellett azzal, hogy ha a kábítószertörvény hatálya alá eső bűncselekményt követ el, fennáll annak a veszélye, hogy telefonjait lehallgatják és a rendőrség beépített munkatársával találkozik, akinek valójában az ő leleplezése a feladata. Így a Bíróság megállapította, hogy a svájci hatóságok nem sértették meg a 8. cikket. Azonban a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban a Bíróság rögzítette, hogy a bizonyítást elvileg kontradiktórius, nyilvános tárgyaláson, a vádlott jelenlétében kell eszközölni. Ezen elv alól természetesen van kivétel, de az csak a védelem jogának tiszteletben tartásával fogadható el. Lüdi ismerte a beépített ügynököt, ha nem is valódi személyazonosságát, de legalább a külső megjelenését, mivel már találkozott vele.
A Bíróság nem tekintette elégséges indoknak a titkosügynök védelmét, mivel „az ügynökként működő rendőrtisztviselő tárgyaláson történő meghallgatásának mellőzése, jelentésének bizonyítékként történő felhasználása a védekezés jogát jelentősen korlátozza, és sérti a tisztességes eljárás elvét, sérti az Egyezmény 6. cikkének 3/d §-át az 1 §-ával összefüggésben”.
Van Mechelen és társai kontra Hollandia ügy11
A kérelmezők (4 személy) elítélése gyilkossági kísérlet és erőszakkal való fenyegetés útján elkövetett rablás miatt döntő mértékben a rendőrök által szolgáltatott bizonyítékokon alapult, akiknek a személyazonosságát a védelem nem ismerte, és akiknek a magatartását a közvetlen kihallgatás alatt nem figyelhették meg. Az ügyben a bűnösséget megállapító ítéletek rendőri jelentéseken alapultak, amelyek csupán a rendőrök azonosító számát tartalmazták.
Az ítélet elleni fellebbezésben a védelem kérte, hogy a rendőrtisztviselőket idézzék a tárgyalásra. A fellebbviteli bíróság valamennyi tanút megidézte: összesen húsz tanút hallgattak ki, ezek közül tizenegynek a nevét nem közölték a védelemmel. A tizenegy tanút a vizsgálóbíró irodájába idézték meg, míg a védelem és a vád képviselői elkülönített helyiségben tartózkodtak. A helyiség akusztikai berendezés segítségével összeköttetésben volt a vizsgálóbíró irodájával.
Az anonimitásukat megőrző tanúk kijelentették, hogy amennyiben nevük nyilvánosságra kerül, nem tudják a továbbiakban a hivatásukat kifogástalanul ellátni. Valamennyien meg kívánták őrizni anonimitásukat, félve az ellenük vagy családjuk ellen irányuló bosszútól. A vád és a védelem is tehetett fel kérdéseket a tanúknak, a feltett kérdések azonban szóbeli válasz nélkül maradtak, mert a válaszokból a tanúk személyazonossága és a rendőrségi módszerek megállapíthatóak lettek volna, ezért ezekre a kérdésekre írásban adták meg a választ. A fellebbviteli bíróság elutasította védelem által előterjesztett azon indítványt, amely az anonim tanúk újbóli és nyilvános kihallgatására irányult, és mind a négy kérelmezőt bűnösnek találta. Az ítélet a tizenegy anonim tanú vallomásán kívül orvos szakértői véleményeken, tárgyi bizonyítékokon, a rendőrtisztviselők és az azonosított civil állampolgárok tanúvallomásán, a harmadik kérelmező felesége és édesanyja telefonbeszélgetésének kivonatán alapult. Az ügyben egyedül az anonim rendőrtanúk azonosították a kérelmezőket, mint a bűncselekmény elkövetőit.
A Bíróság korábbi ítéleteiben elismerte, hogy a védelem jogainak tiszteletben tartása mellett elvben törvényes lehet a titkos feladatokat ellátó rendőrségi tisztségviselő anonimitásának biztosítása a rendőrhatóság kívánságára, nemcsak a saját és családja biztonsága védelme érdekében, hanem azért is, hogy ne veszélyeztesse feladatai ellátását a jövőbeni nyomozások során.
Ebben az ügyben azonban némileg „pálfordulás” történt: az EJEB szerint, amennyiben a tanúk az állam fegyveres erőihez tartoznak, ezért csak kivételesen szabad őket anonim tanúként kezelni. A Bíróság úgy vélte, a rendőrség működéséhez fűződő szükségszerűség adott esetben nem értékelhető megfelelő magyarázatként, ez pedig ellentétes az Egyezmény 6. cikkébe foglalt fair eljárás elvével.
A magyar büntetőeljárási törvény szerint a fedett nyomozó alkalmazása az ügyészi engedélyhez kötött leplezett eszközök között szerepel. Alkalmazásá-nak feltételeit a Be. 222. § (2) bekezdése határozza meg, amely szerint fedett nyomozó:
- bűnszervezetbe történő beépülés,
- terrorista csoportba vagy terrorcselekmény feltételeinek biztosításához anyagi eszközt szolgáltató vagy gyűjtő, továbbá terrorcselekmény el-követését vagy terrorista csoport tevékenységét anyagi eszközök nyúj-tásával vagy egyéb módon támogató szervezetbe történő beépülés,
- álvásárlás,
- rejtett figyelés végrehajtása,
- a 215. § (7) bekezdése alapján az információ továbbítása, vagy
- a bűncselekménnyel összefüggő információk és bizonyítékok megszerzése
érdekében alkalmazható.
A fedett nyomozó céljának eléréséhez szükséges időtartamra, de legfeljebb 6 hónapra alkalmazható, ami alkalmanként legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható. Az alkalmazás végső időpontja nincs meghatározva a büntetőeljárási törvényben, aminek oka a fedett nyomozó különleges feladatának a célja, hiszen előre soha nem lehet tudni, hogy mikor fejezi be a feladatát a bűnszervezetbe beépült fedett nyomozó, mikor tudja bebizonyítani azt, hogy bűnszervezettel van dolgunk, vagy mikor leplez le egy kábítószer-kereskedőt, mint a feljebb ismertetett Lüdi ügyben.
A Be. 243. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint a fedett nyomozó eljárásáról készített jegyzőkönyvet vagy feljegyzést a fedett nyomozó foglalkoztatására feljogosított szerv erre felhatalmazott vezetője írja alá. A jegyzőkönyvet vagy a feljegyzést oly módon kell elkészíteni, hogy abból a fedett nyomozó személyére ne lehessen következtetni.
Fedett nyomozó alkalmazása esetén a végrehajtásról készített feljegyzést és a fedett nyomozó alkalmazására vonatkozó ügyészi engedélyt kell az eljárás ügyirataihoz csatolni,12 továbbá fedett nyomozót tanúként kizárólag a fedett nyomozót foglalkoztató szerv álláspontjának megismerését követően lehet kihallgatni. Fedett nyomozó tanúkénti kihallgatására, vagy a személyes jelenlétét igénylő más bizonyítási cselekmény lefolytatására a vádemelés után kizárólag az ügyészség indítványára és akkor kerülhet sor, ha vallomása más módon nem pótolható.13
Bírósági szakban, amikor teljes egészében kiteljesedik maga az eljárás – gondolok itt arra, hogy a nyilvánosságnak és a közvetlenségnek itt teljes pompájában meg kell valósulnia –, nem jellemző, hogy akár a pert levezető bíró, akár az ügyész befolyásolni tudná az ügyvédet, aki – ha megtudja, márpedig egy kivétellel megtudhatja14 –, hogy fedett nyomozó alkalmazására került sor, felpattan, és kéri a fedett nyomozó kihallgatását az ügyben. Erre bizonyos esetekben sor kerülhet, amelyre a jelenlegi magyar szabályozás szintén tartalmaz szabályokat. A fedett nyomozó tanúkénti kihallgatásának elutasítása pedig a fentiekben meghatározott szakasz alapján történik.
A fedett nyomozó a bíróság döntése nélkül különösen védett tanúnak minősül, ha tanúkénti kihallgatása, vagy a személyes jelenlétét igénylő más bizonyítási cselekmény lefolytatása szükséges. A fedett nyomozó különösen védett tanú minőségét a bíróság csak a fedett nyomozót foglalkoztató szerv hozzájárulásával szüntetheti meg.15
A Be. 255. § (4) és (5) bekezdései szerint „ha a fedett nyomozó részére írásbeli tanúvallomás tételét engedélyezik, a fedett nyomozó más módon leírt vallomását a fedett nyomozót foglalkoztató szerv azon tagja hitelesíti, aki a fedett nyomozó alkalmazásának végrehajtására történő felkészítéséért, a fedett nyomozóval és az alkalmazó szervvel való folyamatos kapcsolattartásért, valamint a fedett nyomozó védelméért felelős. Akadályoztatása esetén ezen személy helyett a felettese jár el”.
Mint láthatjuk, itt nem a megbízott személy helyettese, hanem felettese jár el hitelesítőként, ez pedig a fedett nyomozó személyének/kilétének titokban maradása és biztonsága érdekében szükséges.
Az EJEB gyakorlata tükrében a – teljesség igénye nélkül – bemutatott hatályos magyar büntetőeljárási törvény szabályai alapján véleményem szerint „EU-konformak” lettünk, azaz tanultunk a múlt hibáiból, így talán zökkenőmentes lesz a jövőnk.
A korábbi büntetőeljárási törvényben meglévő kettősség – titkos adatgyűjtés, illetve titkos adatszerzés – eltűnt, egységessé vált a szabályozás (itt most nem tennék kitérőt az előkészítő eljárás szabályaira, mert az a nyomozást megelőző szakasz, amikor még bűncselekmény gyanújáról sem beszélhetünk, azonban az előkészítő eljárás eredménye lehet a bűncselekmény gyanújának megállapítása).
Bízom abban, hogy a jelenlegi jogi szabályozást illetően az Alkotmánybíróság a jövőben nem ismétli meg a 2007. január 24-én kelt, 2/2007. Alkotmánybírósági határozatban foglaltakat, amely a korábbi büntetőeljárási, rendőrségi, ügyészségi stb. törvényben bizonyos, a titkosszolgálati eszközök alkalmazására vonatkozó szabályokról azt állapította meg, hogy azok bizonytalan jogfogalmak, amelyek nem felelnek meg a jogbiztonság és a normavilágosság követelményének.
Befejezés helyett
Tanulmányomban az új Be. előkészítő eljárására vonatkozó szabályozását nem tekintettem át, annak „EU-konform” voltát nem vizsgáltam, mivel a Be. tavaly júliusi hatálybalépésére tekintettel még túl rövid idő telt el ahhoz, hogy az EJEB elé kerülhessenek az ezzel kapcsolatos ügyek.16
Külföldi bűnelkövetők Magyarországon és a 2015-ben kezdődött migrációs válság
A 2015-ben kezdődött menekültügyi, illetve a későbbiekben egyre inkább áradatszerű népmozgalomnak mutatkozó általános migrációs válság elsődleges és másodlagos társadalmi hatásai egész Európában ráirányították a figyelmet az igazgatási szempontból külföldi, átutazó, bevándorló, majd tartósan letelepedő népesség bűnelkövetési és áldozattá válási jellegzetességeire, valamint az állampolgárságot nyert egykori migránsok és utódgenerációik kriminológiai sajátosságaira. Emellett kihatottak a nyilvános médiákban folyó társadalmi diskurzusokra is. A német nyelvű országokban például korábban általános volt a „félelem, hogy a külföldiek bűnözésével összefüggő speciális problémák tematizálása a faji előítéleteket és idegenellenességet táplálja”1 . Mára azonban az elhallgatások falát áttörve egy német elemző azt hangsúlyozza, hogy „…helytelen a külföldiek nyilvánvalóan aránytalanul magas bűnözését és az azzal összefüggő problématömeget szépítgetni vagy tabusítani”2 . Magyarországon ezzel ellentétes dilemma jelentkezik. A külföldiek bűnelkövetésével kapcsolatos kommunikáció egyáltalán nem szépítget, hanem nyíltan deklarálja, sőt talán túl is hangsúlyozza annak veszélyességét, ezért inkább az a kérdés, nem mutatkoznak-e túlzott bűnözési félelmek e részterület kapcsán.
Az alábbi tanulmányban a külföldiek bűnözésének legfontosabb magyarországi vetületeit térképeztük fel. A rendszerváltást követően a külföldi bűnelkövetők szerepe a magyarországi bűnözés teljes vertikumában a kriminál-statisztikai adatokból kiindulva nem nevezhető jelentősnek. Dolgozatunk első részében a rendszerváltástól a 2007/2008-ban kibontakozó gazdasági válság időszakáig vizsgáljuk a külföldi bűnelkövetők aktivitását hazánkban. Ezt követően kitekintünk a 2008–2014 időszakra, azt vizsgálva, hozott-e a gazdasági válság szerkezeti átalakulást a külföldi állampolgárok bűnelkövetésében. A tanulmány második részében a külföldiek által megvalósított határzárral kapcsolatos bűncselekmények alakulását vesszük nagyító alá.
I.
A 90-es évek közepétől az ezredfordulóig – az 1998. évi csúcsot megelőzően és követően – évente országosan mintegy 400-500 ezer bűncselekményre derült fény. Az összbűnözés volumene az 1998-as csúcs után – legalábbis a statisztika szerint – folyamatosan csökkent. Az ismertté vált cselekmények száma 2000-ben 450 000-re, 2004-ben 420 000-re esett vissza. A statisztikai csökkenés néhány éves stagnálás után kisebb hullámzással színesítve folytatódott.
- számú ábra: Bűncselekmények számának alakulása 2007–2016 között3
A rendszerváltást követő időszakra visszatekintve a statisztikai adatok nem igazolták a 90-es évek közepén a külföldiek bűnelkövetésével kapcsolatban kialakult, propagandisztikus eszközökkel külföldről és számos vonatkozásban belföldről is szított riadalmat.
A külföldi bűnelkövetők száma a rendszerváltás kezdő évétől 2006-ig csak kis mértékben, mintegy 1000 fővel emelkedett. Az ismertté vált bűncselekményeknek 2-3%-át követték el külföldiek, ami számszerűleg 10-12 ezer bűncselekményt jelentett.
A bűncselekmények számában 1990-től gyors növekedés, 1993-ban tetőzés, majd 1998–1999-ben újabb kiugrás volt tapasztalható, amely ezt követően stagnálásnak adta át a helyét. Ugyanebben az időszakban a külföldi állampolgárok által megvalósított bűncselekmények száma közel megháromszorozódott, az ún. „csúcsévben”, vagyis 1993-ban a bázisévhez mérten megötszöröződött, és megközelítette a 24 ezret.4 Ezek az arányok azonban nem hozhatóak összefüggésbe a hazánkba érkező külföldiek számának alakulásával, hiszen már az 1990-es években 20-30 millió beutazó látogatta meg Magyarországot évente, ami mára elérte, sőt bőven meg is haladja az évi 40 milliót.
- számú táblázat: Összes bűncselekmény, a külföldi bűnelkövetők és cselekményeik száma
1989–2006 között
| Év | Összes
bűncselekmény |
Külföldi elkövetők cselekményei | Külföldi elkövetők száma |
| 1989 | 225 393 | 5 004 | 4 650 |
| 1990 | 341 061 | 6 400 | 5 910 |
| 1991 | 440 370 | 9 540 | 5 570 |
| 1992 | 447 222 | 7 192 | 5 740 |
| 1993 | 400 935 | 23 688 | 5 601 |
| 1994 | 389 451 | 12 280 | 5 643 |
| 1995 | 502 036 | 11 837 | 5 986 |
| 1996 | 466 050 | 7 999 | 4 773 |
| 1997 | 514 403 | 10 609 | 4 923 |
| 1998 | 600 621 | 12 136 | 7 001 |
| 1999 | 505 716 | 9 984 | 6 401 |
| 2000 | 450 673 | 9 816 | 5 767 |
| 2001 | 465 694 | 13 351 | 5 620 |
| 2002 | 420 782 | 7 077 | 4 887 |
| 2003 | 413 343 | 9 200 | 5 301 |
| 2004 | 418 883 | 11 893 | 6 513 |
| 2005 | 436 522 | 9 727 | 7 366 |
| 2006 | 425 941 | 10 200 | 5 626 |
Forrás: ERÜBS5
Az idegen állampolgárok által Magyarországon megvalósított deliktumok volumenének növekedését elsősorban a közrend elleni, az államigazgatási, valamint a vagyon elleni bűncselekmények gyakoribbá válása okozta. Így például, a külföldiek államigazgatási bűncselekményeinek száma a bázisévi hétszázról 2001-ben 4200 körülire szaporodott, vagyis meghatszorozódott. Ennek magyarázata a politikai rendszerváltással megkezdett nagyszabású társadalmi és gazdasági átalakulásokban keresendő. Az ebbe a körbe sorolt cselekménytípusok, például a tiltott határátlépés, embercsempészet, hivatali és korrupciós bűncselekmények, hatóság félrevezetése, hamis tanúzás, okirat-hamisítás, nehézség nélkül hozzárendelhetőek a lezajlott társadalmi folyamatokhoz.
Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy az ilyen cselekmények száma a 2000-es évet követően máig ismételten 1000 körüli értékre állt be.6
- számú ábra: Külföldi elkövetők bűncselekményeinek megoszlása 1989–2005
Forrás: ERÜBS
A rendszerváltással és a globalizáció kiteljesedésével összefüggésben magyarázható a külföldi állampolgárok által elkövetett közrend elleni bűncselekmények – egyebek között a robbanóanyag vagy lőfegyver engedély nélküli birtoklása, ezekkel való egyéb visszaélés, a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése, környezetkárosítás, bűnszervezet létrehozása, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények stb. – huszonötszörösére (150-ről 3500-ra) történt növekedése, majd 3 és 6 ezer közötti ingadozása az ezredforduló után. Ezek egy része közvetlen kapcsolatba hozható a piacgazdasági átalakulás által kitermelt új gazdasági lehetőségekkel, amelyek a haszonszerzésre irányuló újfajta jogsértő magatartások számára is tágabb teret nyitottak. E cselekmények száma 1998-ban az előző évihez képest megduplázódott, majd kisebb ingadozások mellett évi 4-6 ezer között alakult.
A rendészeti tapasztalatok mellett az embercsempészés bűncselekményét mutató statisztika is egyértelműen arra utal, hogy a 90-es évek közepére megjelentek, majd az évtized végére kiteljesedtek a migrációt szervező és támogató illegális hálózatok. Szélesebb teret nyert a szervezett embercsempészés és emberkereskedelem, amelyekben elsősorban magyar, jugoszláv, köztük számos koszovói albán, valamint román, szlovák és albán állampolgár vett részt elkövetőként. Ezeknek a cselekményeknek a száma 1996-tól indult rohamos emelkedésnek: az összes ilyen bűncselekmény tendenciáját követte a külföldi elkövetők által megvalósított embercsempészési cselekmények száma is. Eközben az ismertté vált elkövetők száma szinte állandó maradt, ami egyre intenzívebb és professzionálisabb elkövetési magatartásra engedett következtetni. A fel nem derített elkövetők döntő többsége valószínűsíthetően magyar állampolgár volt, akik nehezen azonosítható nemzetközi hálózatok számára dolgoztak. Ez is egyik oka lehetett annak, hogy a bűnügyi statisztika tanúsága szerint az embercsempészési cselekmények száma öt év alatt radikálisan csökkent (2001-ben még tízezres nagyságrendet, 2006-ban néhányszáz főt, később pedig már csupán néhány tucat esetet mutat a statisztika). Az ismertté vált embercsempészési cselekmények látványos statisztikai csökkenését azonban elsődlegesen a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (régi Btk.) 2002. április 1-jétől hatályos módosítása okozta. A Schengeni Végrehajtási Egyezmény 27. cikk 1. pontjára támaszkodva, a 2001. évi CXXI. törvény 2002. június 1-jétől szigorítások mellett az embercsempészésnek azt az esetét, amikor az elkövetők az államhatár átlépéséhez több személynek nyújtanak segítséget, úgynevezett törvényi egységbe foglalva egy bűncselekménnyé tette. Ezt megelőzően az embercsempészés annyi rendbeli bűncselekménynek minősült, ahány személynek egy embercsempész vagy csoport segítséget nyújtott. A Btk. módosítása – ahogy a legfőbb ügyész 2002. évi országgyűlési beszámolója is megállapította – önmagában „majdnem hétezerrel csökkentette a bűncselekmények számát anélkül, hogy a tényleges helyzetben bármilyen változás történt volna”. A 2001-ben regisztrált 10 266 embercsempészés így 2002-ben 3639-re apadt. Ez a bűncselekmények teljes statisztikai volumenére is jelentős hatást gyakorolt. A bűncselekmények összes száma a 2001. évi 465 694-ről 2002-re 420 782-re redukálódott, vagyis összesen mintegy 45 ezerrel csökkent.7 Az emberkereskedelemmel kapcsolatos magyar jogharmonizáció8 ellenére az ilyen cselekmények felderítésében nem mutatkoztak jelentős eredmények a korábbiakhoz képest.9
- számú táblázat: Embercsempészés: bűncselekmények és elkövetők száma 1991–2006
| Év | Összes embercsempészés | Embercsempészés összes bűnelkövetője | Külföldi elkövetők cselekményeinek száma | Külföldi elkövetők száma |
| 1991 | 1 225 | 117 | 1 166 | 102 |
| 1992 | 695 | 101 | 537 | 66 |
| 1993 | 207 | 41 | 92 | 29 |
| 1994 | 1 005 | 116 | 455 | 79 |
| 1995 | 983 | 173 | 788 | 136 |
| 1996 | 1 114 | 195 | 659 | 99 |
| 1997 | 1 303 | 221 | 564 | 100 |
| 1998 | 2 902 | 367 | 1 036 | 154 |
| 1999 | 6 499 | 559 | 1 916 | 130 |
| 2000 | 5 178 | 448 | 1 227 | 145 |
| 2001 | 10 266 | 471 | 3 399 | 159 |
| 2002 | 3 639 | 428 | 920 | 92 |
| 2003 | 1 481 | 465 | 284 | 46 |
| 2004 | 658 | 555 | 46 | 12 |
| 2005 | 662 | 523 | 6 | 13 |
| 2006 | 525 | 482 | 1 | 1 |
Forrás: ERÜBS
Távolról sem mellékes, hogy mely országokból érkezett a külföldi elkövetők meghatározó része. A rendszerváltás előtti időszakból elsődlegesen a szervezett bűnözés témakörében találhatunk elérhető adatokat a külföldiek által elkövetett bűncselekményekről, a rendszerváltás utáni időszakot pedig a statisztikai adatok tükrében vesszük górcső alá.
Az 1970-es évektől az utazási tilalmak fokozatos enyhülése megnyitotta az utat az illegális áruk csempészete és az ezeket forgalmazó – akkor még viszonylag alacsony szinten – szervezett bűnözői csoportok előtt. Jugoszláviából és Lengyelországból, kisebb mértékben Csehszlovákiából, kicsit később a Szovjetunióból érkező bűnözők tevékenysége és együttműködése a magyar alvilági csoportokkal felkeltette a magyar rendőri szervek érdeklődését.10 A nyolcvanas évek második felében kezdett összefonódni egyes bűnözői körök tevékenysége egyes vállalkozói csoportokéval. Az – akkori szóhasználat szerint – „vendéglátó-ipari egységekben” elszaporodtak a zseblopások és más vagyon elleni bűncselekmények, akárcsak a csalások és sikkasztások. Egyes külföldi csoportok elkezdtek védelmi pénzeket kizsarolni a vállalkozóktól. A gazdasági átalakulás tipikus kísérőjelenségeként tömegessé vált a prostitúció, a fővárosban megjelentek az illegálisan beszerzett játékgépek, illetve az ezekre épülő illegális játéktermek. Egyes külföldi bűnszervezetek, mint például a fegyverkereskedő Alili Vebbi és emberei, a 70-es évektől pihenő és búvóhelyként tekintettek Magyarországra.11 Az 1990-es évek közepén terjeszkedni kezdett néhány orosz, jugoszláv és ukrán bűnözői csoport is Magyarországon, amelyek illegális nyersanyag-behozatalból, köznapi nevén „olajozásból”, kábítószer-kereskedelemből, fegyvercsempészetből és prostitúcióból, valamint lopott személygépkocsikkal folytatott üzelmekből reméltek nagy profitot. Az egyik budapesti arab csoport Magyarországon tartózkodó külföldi turisták autóit lopta rendszeresen megrendelésre, majd részben Oroszországba, részben a rijekai kikötőből hajóval Líbiába juttatta.12 Sor került néhány leszámolás jellegű emberölésre, vagy annak kísérletére is. Az alvilági csoportok villongásaiban gyakran szerepet játszottak irányítóként vagy végrehajtóként külföldiek is.13 A jugoszláv polgárháború éveiben a Közép- és Közel-Keletről Nyugat-Európába érkező kábítószer szállítási útvonala egyre inkább eltolódott Magyarország felé, és hazánkon keresztül vezetett a posztszovjet kábítószer exportútja is. A szállítás részben magyar, budapesti és miskolci bűnözői csoportok közbejöttével folyt, de a tulajdonképpeni kereskedés lengyel, svéd és holland állampolgárok kezében volt. Eközben török és albán csoportok magyarországi lerakatokat és elosztóhelyeket hoztak létre.14 Így vált az ország tranzitútvonalból egyre inkább felvevő piaccá.15 A 90-es évek második felében megjelent a külföldiek által irányított prostitúciós célú emberkereskedelem is, amelyben orosz és ukrán bűnszervezetek játszották a főszerepet.
Mindezzel együtt Magyarország, részben a rendszerváltás utáni konszolidációs időszakban szigorodó szabályozók miatt, részben szűkös és alacsony profitabilitású piacként nem kínált kedvező terepet a nagystílű nemzetközi bűnözés számára. A gazdasági cselekmények száma a rendszerváltás éveiben mutatkozó magas érté-kekhez képest lassan harmadolódott: 3-4 ezerről 1-1,5 ezerre csökkent, ami persze az elkövetési módok finomodásával, nehezebb felderíthetőségével is magyarázható. A rendszerváltást követő hosszabb időszakban a külföldiek vagyon elleni cselekményeinek száma megtízszereződve évi 3-5 ezer körülire emelkedett, majd az ezredfordulót követően 2-2,5 ezer körül állapodott meg.
A rendszerváltás kezdeti időszakához viszonyítva a bűncselekmények számának alakulásából látható, hogy az elkövetésekhez hozzárendelhető etnikai csoportok rangsora átstrukturálódott. 1990-ben még a lengyel elkövetők álltak az élen részben gazdasági, közrendi és vagyon elleni bűncselekményeikkel. Hamarosan felzárkóztak mögéjük a román állampolgárok, és már 1991-től átvették a vezetést, és mindmáig őrzik vezető helyüket. A lengyelek 1997-re kiszorultak az első tízből is, ami Lengyelország gyors és határozott konszolidációjának volt köszönhető. A románok mögé 1992-ben jöttek fel a délszláv régióból, valamint Szlovákiából és Ukrajnából érkező elkövetők és váltakozva máig tartják dobogós helyüket a Romániából származók mögött.
- számú ábra: A jelentősebb számban Magyarországon tartózkodó külföldiek által elkövetett bűncselekmények száma és az elkövetők származási-/lakhelye szerinti megoszlás 1995–2006
Forrás: ERÜBS
- számú ábra: Romániai elkövetők cselekményei 1989–2006
Forrás: ERÜBS
A kínai elkövetők cselekményeiről 1995 óta vannak adataink. Bűncselekményeik száma lassan araszolt felfelé: 1999-ben a nyolcadik, de az ezredfordulón már a negyedik helyen álltak. Jelenleg az első tízes csoport legvégén foglalnak helyet. A külföldiek által elkövetett bűncselekmények körében jóval kisebb, de még statisztikailag értékelhető nagyságrendekkel megjelentek és máig jelen vannak a török, bolgár, moldvai, horvát, orosz, osztrák és német elkövetők is.
A rendszerváltás utáni időszakban a romániai elkövetők az összes külföldi elkövetőknek mintegy felét, az általuk elkövetett cselekmények a külföldiek által elkövetett összes cselekmény 25-30 százalékát tették ki, ami mindenképpen figyelemre méltó. Számszerűen egy körülbelül kétezer fős romániai származású elkövetői kör évi 3-4 ezer cselekményt valósított meg, tehát az egy elkövetőre jutó átlagos cselekményszám ebben a körben viszonylag stabilan kettő körül alakult. Cselekményeik száma a bázisévhez (1989: 262 deliktum) viszonyítva 1994-re 25-szörösére ugrott, de az 1994. évi kiugrást követően lefeleződött. Rendőri információk szerint az elkövetői kör professzionálisabb lett, a cselekmények a korábbiakhoz képest szervezettebbé, tervszerűbbé váltak. Az általuk megvalósított deliktumok tipikusan a vagyon elleni bűncselekmények (főként zseblopás és betörés) voltak, de ezek mellett kiemelkedtek a közrend elleni bűncselekmények – főként az embercsempészés –, valamint a közbizalom elleni bűncselekmények közül az okirat-hamisítások is. A kiscsoportokba szervezett román utazó bűnözés nagyvárosokban zseblopások, vidéken sorozatbetörések elkövetésére specializálódott, tevékenységét viszonylag magas fokú technikai felkészültség, helyismeret, szállítási kapacitás, előkészített menekülési útvonalak, helyi segítők igénybevétele jellemezte. A Romániából származó gyermek- és fiatalkorúak jelentős számban jelentek meg a 90-es években kialakult homoszexuális prostitúció kínálatában is.
2002-től az ukrán elkövetők cselekményeinek száma is egyenletesen emelkedett, és 2005-re nagyon hasonló cselekményi struktúra mellett elérte, sőt kicsivel meg is haladta a román elkövetők deliktumainak számát.
A kínai bűnelkövetők tekintetében számos téves közhiedelem élt (és él mai is) a nyilvánosságban. A kínai kereskedők már az itt tárgyalt időszakban is engedéllyel letelepedett, szabályosan üzemeltetett, számlaképes vállalkozások tulajdonosai vagy alkalmazottai voltak. Mindig és mindenhol alacsony körükben a feljelentési hajlandóság, ezért a kriminálstatisztika sehol nem ad megbízható képet bűnözésük mennyiségi és minőségi alakulásáról. Az általuk megvalósított és ismertté vált cselekmények között az államigazgatási területen legjellemzőbb volt a migrációhoz kapcsolódó jogellenes belföldi tartózkodás, az évi összes kínai cselekmény mintegy harmadát-felét kitevő közrend elleni bűncselekmények területén a migrációval és kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos okirat-hamisítás, a gazdasági területen a kisszámú, de nagy értékre elkövetetett vámfizetéssel kapcsolatos bűncselekmény, a vagyon elleni területen szintén a kereskedelem kapcsán a szerzői és szomszédos jogok megsértése. Tömegesen fordult elő hamis márkajelzésű árucikkek forgalmazása.16 Az éves átlagban elkövetett 300-400 cselekményük nem képviselt komoly nagyságrendet a külföldiek bűnelkövetésében. A kínaiak jelenléte, ahogy ez mára tagadhatatlanná vált, jelentős társadalmi és gazdasági előnyt tartogat. Kína a 21–22. század szuperhatalma lesz. Bár a hazai kínai népesség létszámban kicsiny, gazdasági erejénél fogva mégis erős kulturális, gazdasági és politikai kapocs lehet Kína és Magyarország között, annál is inkább, mivel a kínai – ma már mondhatjuk – (kvázi) kisebbséggel kapcsolatos biztonságpolitikai aggodalmak teljesen megalapozatlannak bizonyultak.
Itt kell szót ejtenünk arról, hogy a külföldi bűnelkövetők körében a gyermekkorúak száma 1990 és 2006 között lassú emelkedést mutatott, és szinte nulláról 34-re emelkedett 2007-re. Eközben a fiatalkorú bűnelkövetők száma stagnálni látszott. A külföldi bűnelkövetők 94-95 százaléka büntetlen előéletű volt.
Joggal gondoltuk úgy, hogy a 2008. évi gazdasági válsággal kezdődő időszakban, amely mindmáig érezteti hatását, a külföldiek bűnelkövetése esetleg átstrukturálódik, ez a feltételezés azonban már a válság mélypontját jelző 2009–2010 évekre sem igazolódott be.
A 2006–2014 közötti időszakban a külföldi elkövetők száma továbbra is stagnált, illetve 4 ezer és 6 ezer fő között ingadozott. A korábbiakkal összevetve, tendenciájában a körükben tapasztalt elkövetési intenzitás csökkent. Az elkövetők számszerű sorrendje keveset változott, legtöbbjük továbbra is román és ukrán. 2010-ben 1387 ismertté vált bűnelkövető érkezett Romániából, Ukrajnából 453, Szerbiából 279, Szlovákiából 227, Németországból 165, Ausztriából 137, Törökországból 100, Vietnámból 95, Koszovóból 89, Afganisztánból 82, jóllehet afgánokkal korábban csak elvétve találkoztunk a beutazók és főként a bűnelkövetők között. Eközben a románok létszámban stabilan 33-35 százalékon álltak. Az egy külföldi bűnelkövetőre jutó bűncselekmények száma 1,4-1,6 között ingadozott. 2012-ben például a regisztrált bűncselekmények összetétele nem változott 2011-hez képest. A legnagyobb arányt 2012-ben a közrend elleni bűncselekmények képviselték, ezt követték az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni, majd a vagyon elleni bűncselekmények. A Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztályának 2012. évi tájékoztatója szerint: „A legtöbb vagyon elleni bűncselekményt a román, szlovák és ukrán állampolgárságú bűnelkövetők valósították meg. A közrend elleni bűncselekményeket legnagyobb arányban a román és ukrán állampolgárságú bűnelkövetők követték el, de viszonylag magas a szerb és a szlovák állampolgárságú bűnelkövetők száma is. E kategórián belül a különböző okirat-hamisítások a leggyakoribbak. Közlekedési bűncselekményeket leginkább románok követtek el, de viszonylag magas volt az osztrák és a szlovák állampolgárok által megvalósított közlekedési cselekmények száma is. A gazdasági bűncselekményeket túlnyomórészt szerb, ukrán és román elkövetők valósították meg.”17
- számú táblázat: A külföldi bűnelkövetők és cselekményeik száma 2006–2014 között
| 2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | |
| bűnelkövetők száma | 5 626 | 4 420 | 4 046 | 3 985 | 4 170 | 4 857 | 3 623 | 3 912 | 3 579 |
| bűncselekmények száma | 10 200 | 6 947 | 6 457 | 7 267 | 7 402 | 7 117 | 6 626 | n.a. | n.a.18 |
Forrás: ENYÜBS
A fenti fejezet lezárásaként összegzően megállapíthatjuk, hogy a rendszerváltástól 2014-ig terjedő időszakot bűnelkövetői szempontból a szomszédos régiók államainak, vagy a viszonylag közeli, jobbára EU-tagállamok polgárainak aktivitása jellemezte. Az érintett régiókhoz Magyarországot szoros történelmi, gazdasági és személyközi kapcsolatrendszer köti, az ezekből kiinduló bűnözői aktivitás többé-kevésbé megfeleltethető a nem-bűnözői kapcsolatok intenzitásának, jóllehet jelenleg megfelelő kumulált mérőszám hiányában ez nehezen volna adatokkal alátámasztható.19 Ennek ismeretében kevéssé meglepő, hogy az interregionális kapcsolatok fókuszában a materiális és pénzügyi javakhoz kapcsolódó, számszakilag is mérhető értékcsere áll. Ebből következik, hogy a külföldi bűnelkövetők cselekményei legnagyobb részben anyagi javak, illetve vagyoni gyarapodást ígérő pozicionális előnyök megszerzésére irányultak. Ezzel szemben például a személy elleni, a gyermekek érdekét sértő, a család elleni és nemi erkölcs elleni bűncselekmények jóval ritkábban fordulnak elő a külföldiek körében.
II.
A külföldi állampolgárok bűnelkövetésében mutatkozó viszonylag egyenletes és statisztikailag kiszámíthatóan csökkenő tendenciát szakította meg a 2015-ben kezdődött és máig tartó menekült-, illetve migrációs válság. A Magyarországot 2015 kora tavaszán váratlanul érő tömeges migrációs hullámmal szembeni védekezésként 2015. július 13-án gyorstelepítésű drótakadály felhasználásával megkezdődött a magyar–szerb, és később a magyar–horvát, majd a román határszakaszon a „határőrizeti célú ideiglenes kerítés” kiépítése.20 A körülbelül 175 km hosszúra tervezett műszaki határzár a déli országhatáron a hivatalos határátkelőhelyek közötti „zöld” határszakaszokat zárja le fizikailag. Az építkezést a 2015. július 31-én megjelent 213/2015. (VII. 31.) Kormányrendelet21 védte, amely az illetéktelen belépőkkel és a munkát akadályozókkal szemben pénzbüntetést helyezett kilátásba.
A műszaki határzár megépítésével párhuzamosan zajlott a több jogterületet érintő „jogi határzár” szabályozásának kialakítása.22 Az „Egyes törvényeknek a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosításáról” szóló 2015. évi CXL. törvény a Magyarországra irányuló migrációra vonatkozó jogszabályokat a 2015-ben kialakult bevándorlási helyzetnek megfelelően egészítette ki, vagy alakította át. A jogalkotó a határvédelmet szolgáló fizikai létesítményhez elsősorban büntetőjogi és közigazgatási jellegű jogkövetkezményeket fűzött.23 A Btk. „Közigazgatás rendje elleni bűncselekmények” című fejezete új, önálló büntetőjogi tényállásokkal egészült ki. Ezek a „Határzár tiltott átlépése” (Btk. 352/A. §), a „Határzár megrongálása” (352/B. §) és a „Határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása” (352/C. §). Mindhárom bűntető szabály a határrendészet és határforgalom zavartalan működését, az illegális migráció megakadályozását, és a határvédelmi létesítmények védelmét szolgálja.24 A „határzáras” bűncselekmények akkor valósulnak meg, ha az elkövető a létesítmény védelmi funkcióját felismeri, és tettét ennek tudatában követi el.25 A három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő „határzár tiltott átlépését” az követi el, aki a technikai határzáron keresztül illegálisan lép be Magyarországra. A műszaki zárral nem védett határszakaszon történt illegális belépés esetén csupán „tiltott határátlépés” szabálysértése valósul meg.26 A „technikai határzár megrongálása” 1-5 éves szabadságvesztést von maga után.
A 352/A–B. §-okban szabályozott bűncselekmény minősített esetei a fegyveresen vagy felfegyverkezve, vagy tömegzavargás27 résztvevőjeként történő elkövetés. A technikai határzár építésének akadályozására irányuló tevékenységek vétségként egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendőek. Ha bármelyik határzárral kapcsolatos bűncselekmény esetén szabadságvesztést szabtak ki, az elkövető kiutasítása nem mellőzhető [Btk. 60. § (2a) bekezdés].
A bevándorlási hullámra tekintettel megalkotott 2015. évi jogszabályi módosítások vezették be a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmát, amelyet, ha a bevándorlók száma adott időszakban eléri a törvényben meghatározott szintet, a kormány rendelettel hirdethet ki egy településre, regionálisan vagy országosan, amivel speciális szabályok lépnek életbe.28 A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet hatálya alatt indult büntetőeljárásokat például minden más ügyet megelőzően kell lefolytatni (Be. 542/E. §).29 A törvény a határzárral kapcsolatos bűncselekmények elkövetői körére vonatkozóan az elkövetési helyekhez igazodva a Szegedi, a Pécsi és a Zalaegerszegi Járásbíróságok és Törvényszékek speciális illetékességét határozza meg.30
A kutatatást megelőzően nem minden alap nélkül véltük úgy, hogy a határzárral kapcsolatos új bűncselekményi tényállásokkal kapcsolatos büntetőeljárások száma valamelyest át fogja rendezni a korábban kialakult összképet és tendenciákat. Hipotézisünk azonban nem állta meg helyét. A külföldi elkövetők száma és aránya a migrációs hullám és a jogi határzár ellenére összességében továbbra is csökkenő tendenciát mutat.
- számú táblázat: Az összes regisztrált és összes külföldi bűnelkövető száma 2015–2017
| 2015 | 2016 | 2017 | |
| összes bűnelkövető | 98 987 | 98 137 | 90 364 |
| külföldi bűnelkövető | 5 104 (5,16%) | 6 901 (7,03%) | 4 012 (4,44%) |
Forrás: ENYÜBS
- számú táblázat: Külföldi állampolgárságú elkövetők száma és megoszlása 2017-ben
(a 10 leggyakrabban előforduló állampolgárság)
| Külföldi bűnelkövetők száma összesen
n=4133 (100 %) |
||
| állampolgárság | bűnelkövetők száma | összes elkövetőhöz
viszonyított arányuk (%) |
| román | 954 | 23,08 |
| ukrán | 742 | 17,95 |
| szerb | 320 | 7,74 |
| osztrák | 247 | 5,98 |
| német | 204 | 4,94 |
| szlovák | 197 | 4,77 |
| bolgár | 97 | 2,35 |
| lengyel | 90 | 2,18 |
| török | 88 | 2,13 |
| kínai | 67 | 1,62 |
Forrás: ENYÜBS
Az összes bűnelkövető 99 ezerről mintegy 90 ezerre csökkenő létszáma mellett a külföldi elkövetők 4,5-5 százalékos arányt képviselnek. A 2016-ban mért 7 százalékot elérő kiugrás részben a 2015-ről áthúzódó büntetőügyek számából, részben a 2016-ban még erős migrációs nyomásból eredhet. Ez a 1990-es évekhez képest is meglehetős stabilitást jelez, hiszen mint fentebb jeleztük, akkoriban az összes ismertté vált bűnelkövető 3-4 százaléka volt külföldi. (4. sz. táblázat)
A legfrissebb statisztikai adatok alapján a külföldi bűnelkövetők száma 2015-ben emelkedést mutatott. Az akkor bűnelkövetőként regisztrált összesen 5171 főnél azonban nem állt meg az emelkedés. 2016-ban már 6936 fő idegen állampolgárságú elkövetőt vett nyilvántartásba a magyar bűnüldöző hatóság.31 2017-ben, a migrációs válság csúcspontjától távolodva számuk visszaesett, így 2018-ban már „csak” 4133 fő külföldi elkövető vált ismertté. Körükben az állampolgárság szerinti megoszlás az 5. számú táblázat adatai szerint alakult.
A tömeges migrációban érintett kibocsátó, illetve tranzit-országokból érkezők között csak elenyésző számban találunk olyanokat, akik korábban bűncselekményt követtek el Magyarországon.
- számú táblázat: Külföldi állampolgárságú bűnelkövetők száma és megoszlása 2017-ben (a tömeges migráció kibocsátó országokból érkezők)
| Külföldi bűnelkövetők száma összesen
n=4133 (100 %) |
||
| állampolgárság | bűnelkövetők
száma |
összeshez elkövetőhöz viszonyított arányuk (%) |
| szíriai | 52 | 1,26 |
| albán | 48 | 1,16 |
| afganisztáni | 48 | 1,16 |
| iráni | 44 | 1,06 |
| nigériai | 44 | 1,06 |
| koszovói | 43 | 1,04 |
| pakisztáni | 20 | 0,48 |
Forrás: ENYÜBS
A határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A. §) bűncselekmény miatt regisztráltak száma közismert okokból 2016-ban mutatja a legmagasabb értéket 2803 fővel. Közülük hét elkövetőt regisztráltak határzár-rongálóként. Az érintett elkövetők 2843 esetben követték el a Btk. 352/A. § által tilalmazott határátlépést. A két érték közötti eltérés az elkövetők száma és a bűncselekmények száma közötti különbséget jelzi. A hét rongálóval nem hozható szinkronba az 1543 esetben megvalósult 352/B. § szerinti rongálás. Az aszinkronitás oka az, hogy ez a cselekmény számos esetben nem bizonyítható, illetve akkor is megvalósult, ha az elkövető személyére nem derült fény. (A számok értelmezésekor ügyelni kell arra, hogy az „átlépésre” és „rongálásra” vonatkozó értékek nem adhatók össze). (7. sz. táblázat)
- számú táblázat: Határzárral kapcsolatos bűncselekmények és elkövetőik 2015–2017
| Regisztrált „határzáras” bűnelkövetők | |||
| 2015 | 2016 | 2017 | |
| Határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A. §) | 906 | 2803 | 20 |
| Határzár megrongálása (352/B. §) | 0 | 7 | 1 |
| Regisztrált „határzáras” bűncselekmények | |||
| 2015 | 2016 | 2017 | |
| Határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A. §) | 914 | 2843 | 22 |
| Határzár megrongálása (352/B. §) | 22 | 1543 | 863 |
Forrás: ENYÜBS
Az elkövetők számában 2017-ben tapasztalt radikális csökkenés mindkét cselekmény esetében a határkerítés és őrizetének jelentős hatékonyságjavulását, illetve elrettentő hatásának erősödését jelzi, hiszen az elkövetők száma a zéró értékhez konvergál. Az elkövetők, egyben az átvándorolni készülő menekülők származási országairól a 2016-os adatok nyújtják a legmegbízhatóbb képet: az élvonalban főként afgánok, szírek, pakisztániak, irakiak és irániak szerepelnek (egyebekben lásd a 8. számú táblázatot).
- számú táblázat: Határzár tiltott átlépése bűncselekmény regisztrált elkövetőinek állampolgársága (a tíz leggyakoribb állampolgárság) 2015–2017
| 2015 | 2016 | 2017 | |||
| szíriai | 241 | afganisztáni | 721 | afganisztáni | 11 |
| afganisztáni | 191 | pakisztáni | 495 | szíriai | 3 |
| iraki | 176 | koszovói | 241 | iraki | 2 |
| koszovói | 137 | iráni | 218 | szerb | 1 |
| albán | 54 | marokkói | 203 | koszovói | 1 |
| török | 43 | szíriai | 146 | pakisztáni | 1 |
| pakisztáni | 29 | algériai | 122 | algériai | 1 |
| Srí Lanka-i | 9 | szomáliai | 120 | ||
| szerb | 8 | török | 100 | ||
| kongói (Demokratikus Köztársaság) |
5 | iraki | 98 | ||
| egyéb | 13 | egyéb | 339 | ||
Forrás: ENYÜBS
Ez azt is jelzi, hogy az említett országok népessége a legmobilabb népességek közé tartozik. Egyes vélemények szerint a befogadó területek számára előnyt jelent, hogy globálisan a legmobilabb, regionális és rétegspecifikus tekintetben a legflexibilisebb, migrációs tekintetben pedig a legfelkészültebb társadalmi csoportok vesznek részt a vándorlásban.32 Jogosnak tekinthető ellenvetés azonban, hogy ez az intenzív mobilitás sokkal inkább a gyökértelenség, a hazai társadalmi viszonyok közötti esélytelenség és kiúttalanság jelzője. Erre utalnak a beérkezők és utódaik általánosan igen súlyos integrációs nehézségei a befogadó országokban.
A határzáron keresztül érkező illegális határátlépők 85-90 százaléka férfi, 10-15 százaléka nő és a fiatalkorúak vagy magukat annak vallók aránya 13-16 százalék között váltakozik. Utóbbiakra különleges elbánási szabályok érvényesek (gyermekközpontban való elhelyezés, iskoláztatás stb.). A 2017. évi elkövetői szám elenyésző, következtetések levonására nem alkalmas. A regisztráltak között alig akadt büntetett előéletű. A kibocsátó országban vagy vándorlás során érintett más idegen országban elkövetett bűncselekmények ellenőrzésére nyilván többnyire nem is nyílik lehetőség. 2016-ban mégis regisztráltak az elkövetők között 22 főt, akik valamilyen bűnügyi előélettel bírtak, de az ilyen előzetes büntetettség is a magyar határon korábban elkövetett illegális határátlépési kísérlettel vagy más migrációspecifikus cselekménnyel függött össze. (9–11. sz. táblázatok)
- számú táblázat: Határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A. §) bűncselekmény regisztrált elkövetőinek neme 2015–2017
| Nem | 2015 | 2016 | 2017 | |||
| fő | % | fő | % | fő | % | |
| férfi | 789 | 87,09 | 2567 | 91,58 | 17 | 85,00 |
| nő | 117 | 12,91 | 236 | 8,42 | 3 | 15,00 |
Forrás: ENYÜBS
- táblázat: Határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A. §) bűncselekmény regisztrált elkövetőinek korcsoportja
| Korcsoport | 2015 | 2016 | 2017 | |||
| fő | % | fő | % | fő | % | |
| felnőtt | 787 | 86,87 | 2349 | 83,80 | 9 | 45,00 |
| fiatalkorú | 119 | 13,13 | 454 | 16,20 | 11 | 55,00 |
Forrás: ENYÜBS
- táblázat: Határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A §) bűncselekmény regisztrált elkövetőinek előélete
| Előélet | 2015 | 2016 | 2017 | |||
| fő | % | fő | % | fő | % | |
| büntetett | 0 | 0,00 | 22 | 0,78 | 1 | 5,00 |
| büntetetlen | 890 | 98,23 | 2549 | 90,94 | 14 | 70,00 |
| nincs adat | 16 | 1,77 | 232 | 8,28 | 5 | 25,00 |
Forrás: ENYÜBS
Munkaerőpiac és integrálhatóság szempontjából igen lényeges tényező az iskolai végzettség. E tekintetben ismét a mennyiségében jelentős 2016. évi adatokra támaszkodtunk. Az érintettek mintegy 44 százaléka esetében nem sikerült erről információt szereznünk a statisztikából. Önbevallás alapján az érintettek közel három százaléka bírt felsőfokú végzettséggel, 15 százalékuk középiskolai vagy szakmunkás végzettséggel, mintegy 36 százalék pedig alapképzésben folytatott korábban tanulmányokat, vagy befejezte a magyar 8 általános iskolai osztálynak megfelelő iskolákat. A teljesen iskolázatlanok aránya nem érte el a 3 százalékot.33
- táblázat: Határzár tiltott átlépése (Btk. 352/A §): regisztrált bűnelkövetők iskolai végzettsége
| Iskolai végzettség | 2015 | 2016 | 2017 | |||
| fő | % | fő | % | fő | % | |
| nincs iskolai végzettsége | 59 | 6,51 | 80 | 2,85 | 0 | 0 |
| 1–7 osztály | 120 | 13,25 | 371 | 13,24 | 2 | 10,00 |
| 8 osztály | 198 | 21,85 | 628 | 22,40 | 6 | 30,00 |
| középiskola érettségi nélkül, szakmai
oklevéllel |
115 | 12,69 | 128 | 4,57 | 0 | 0 |
| érettségi | 59 | 6,51 | 290 | 10,35 | 0 | 0 |
| felsőfokú | 34 | 3,75 | 81 | 2,89 | 0 | 0 |
| választ megtagadta / nincs kitöltve | 321 | 35,43 | 1225 | 43,70 | 12 | 60,00 |
Forrás: ENYÜBS
Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a határzárral kapcsolatos új büntetőjogi tényállások bevezetése nem változtatta meg a korábban kialakult összképet és az egyenletesen csökkenő trendet a külföldiek bűnözésének területén. A korábban érvényes trendek egyenletes folytatódása leginkább annak tudható be, hogy a műszaki határzár megépítése és élőerőre támaszkodó rendészeti felügyelete sikerrel tartóztatta fel a migrációs nyomást, illetve 2017-re közel nullára csökkentette a határzáron átjutni akarók sikeres belépését.
***
A kutatás summájaként elmondható, hogy a külföldi bűnelkövetők nem tekinthetők meghatározónak Magyarország bűnözési térképén. Noha a 80-as és – döntően – a 90-es években a szervezett bűnözés egyes szegmenseiben a külföldi bűnelkövetői csoportok markáns szerepet játszottak, mára a szervezett bűnözés léptéke, annak minősége, valamint a bűnözői csoportok összetétele is megváltozott. A 2000-es évek második évtizedére eltűntek a robbantásos merényletek, megszűntek az utcai leszámolások. A 2010-es évek központi kérdésévé – a külföldiek bűnelkövetésének kontextusában – vitathatatlanul a 2015-ben kezdődő migrációs válság vált, ami indokolttá tette, hogy kutatásunkban különös figyelmet fordítsunk az ún. „határzáras” bűncselekményekre. A külföldiek bűnelkövetésének elemzését nehezíti a rendelkezésre álló források viszonylagos szűkössége. 2013-ig a Legfőbb Ügyészség külön kiadványban elemezte a témát, mára ez az összefoglaló értékelés megszűnt, az elvileg kiegészítő forrásként használható NGO-adatbázisok pedig nem jelentenek segítséget a téma átfogó feldolgozásában.34 Az azonban a szűkösnek nevezhető forrásokból is világos, hogy a migrációs válság érdemben nem változtatta meg a külföldi bűnelkövetés mennyiségi és minőségi mutatóit Magyarországon.
Györgyi Kálmán élete
Meghalt Györgyi Kálmán. Ebben az évben töltötte volna be 80. életévét, de idei születésnapján már nem tudjuk őt felköszönteni. Élete utolsó éve kurtára sikerült. Februártól Ő már csak emlék.
Egyre több a halottunk, kiknek friss hantjai mellett a gyászoló kollégák csöndesen próbálják felidézni azokat a napokat, amikor szeretteink, nagyjaink, barátaink, munkatársaink még közöttünk voltak. Torkunkon a hangunk bár óvatosan megcsuklik, legerősebb kíváncsiságunk mégis kérdi, vajon itt ér-e véget minden, amikor fölöttünk is tort ülnek majd, vagy máshol folytatódik talán sorsunk, és újra együtt leszünk azokkal, akikkel oly jó volt rövid századunkban találkozni.
Amikor elmegy közülünk valaki, a siratás alatt megszűnik minden tudományos elképzelésünk a világról, és helyébe lép a transzcendens. A rejtelmek szárnyszele, ahogy Babits mondja. Ködvárat kezdünk építeni, ahogy Balázs Béla Halálesztétikájában tette, olyan ködvárat, melynek gerendái Schopenhauer műhelyéből származnak.
Györgyi Kálmán fanyar mosolyát mostantól csak a véletlenül felé szálló felhőkre szórja, de mi, akik itt maradtunk, tudni fogjuk, hogy ezeket a jeleket Ő küldi felénk. S ne legyenek kétségeink, hogy véleményét ezentúl is kifejezésre juttatja a minket körülvevő világról, és a jelek minden sötéten átrepülnek majd, határtalanul fiatalon, bár mégis – a Nyugatos költő, Marconnay Tibor szavaival élve – „határozottan, mint a villám, de milliószor szelidebben”.
Ki volt Györgyi Kálmán?
Hosszú életútját mindenki ismeri. Tudományos lap lévén minket leginkább a „jogtudós” Györgyi Kálmán érdekel. Szerencsére rendelkezésünkre állnak azok a könyvek, könyvrészletek, tanulmányok és cikkek, amelyek által tudományos munkásságába is betekinthetünk. Ebben a rovatban, a 2-es számtól kezdve kívánjuk feldolgozni a teljes év folyamán Györgyi Kálmán tudományos pályáját.
„Állampolgárság-biznisz”, avagy az egyszerűsített honosítási eljárás és az illegális migráció összefüggései
Bevezető gondolatok az „állampolgárság-bizniszről”
Az illegális migrációval összefüggő jelenségek Magyarországon elsősorban Csongrád és Bács-Kiskun megyét érintik,1 de az ide tartozó bűncselekmények nemcsak a „drótkerítés átvágásával” valósulhatnak meg, hanem – egy teljesen más megközelítésben − az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatos visszaélések nyomán is.
Ez utóbbi elkövetési mód nem más, mint az „állampolgársági biznisz”, mely köznyelvi kifejezés arra a büntetőjogi jelenségre vonatkozik, amikor szervezett bűnözői csoportok arra nem jogosult külföldi állampolgárokat – a legtöbb esetben anyagi ellenszolgáltatás fejében – hozzásegítik a magyar állampolgárság megszerzéséhez. Például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2011 és 2013 között számos visszaélés történt az egyszerűsített honosítási eljárás lehetőségével a fenti célból.
Jelen tanulmány érdemben az ezzel összefüggésben megvalósuló bűncselekményeket és a felmerülő gyakorlati kérdéseket tárgyalja, különös tekintettel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tapasztalatokra.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Magyarország legkeletibb megyéje, amely észak-keletről Ukrajnával, dél-keletről Romániával határos. Ezen földrajzi elhelyezkedése – valamint az a körülmény, hogy Ukrajnát és Romániát az ún. külső schengeni határ választja el Magyarországtól – különleges helyzetet teremt a megyében, és tömegesen megjelenő speciális bűncselekményeket eredményezhet: az eddig ismert jövedéki termékek csempészete, valamint az embercsempészés mellett mindez a napjainkban az „állampolgársági biznisszel” újonnan megjelenő bűncselekményeket jelenti.
Normatív alapok – Az egyszerűsített honosítási eljárás
jogszabályi háttere
Az egyszerűsített honosítási eljárásról a magyar állampolgárságról szóló törvény (továbbiakban: Ápt.)2 rendelkezik, amelynek értelmében az alábbi feltételek együttes fennállása esetén honosítható kedvezményesen a nem magyar állampolgár:
- büntetlen előéletű;
- honosítása Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit nem sérti;
- felmenője magyar állampolgár vagy valószínűsíti magyar származását; továbbá
- magyar nyelvtudását igazolja.3
Az állampolgársági kérelmeket az Ápt. rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendelet4 alapján − annak mellékleteiben − megállapított nyomtatványon kellett előterjeszteni a települési önkormányzat anyakönyvvezetőjéhez, illetőleg 2011. március 15-től a megyei kormányablakok ügyfélszolgálati irodáján is lehetőség nyílt a kérelmekkel kapcsolatos ügyintézésre. Az állampolgársági kérelem átvétele során történő eljárás további részletes szabályait – így különösen a szükséges magyar nyelvtudás meglétének ellenőrzését, valamint ennek igazolását – a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (jelenleg: Igazságügyi Minisztérium) egyszerűsített honosítási eljárásért felelős miniszteri biztosa által kiadott „Módszertani Útmutató” határozza meg.5 Az útmutató alapján a magyar nyelvtudás ellenőrzése a kérelem átvétele során történhet a kérelmezővel folytatott beszélgetés, illetve a – magyar nyelven, saját kézzel írt – önéletrajzzal vagy a magyar nyelven kitöltött nyomtatvánnyal kapcsolatos kérdések alapján. A fenti − írásbeli és szóbeli − megnyilatkozásokból a közepes szintű magyar nyelvtudás lemérhető, ennek meglétét és megtörténtét az átvevő a nyomtatványon aláírásával igazolja.6
Az egyszerűsített honosítási eljárás folyamata a gyakorlatban
A honosítási kérelem a mellékleteivel – magyar nyelven saját kézzel írt önéletrajz, valamint igazolás a magyar felmenőkről – az anyakönyvezető általi befogadását követően átkerül a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz (továbbiakban: BÁH). A BÁH (jelenleg BMH) az állampolgársági ügyekben a Ket. szabályai7 alapján eljárva indokolt előterjesztéssel továbbítja a honosítási kérelmet és mellékleteit a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Hatósági Főosztály Hatósági és Állampolgársági Ügyek Osztályához. Ezt követően a minisztérium felterjeszti az iratokat a köztársasági elnök részére.8 A köztársasági elnök ellenjegyzéssel látja el a honosítási okiratot, majd az állampolgárság megszerzésére az állampolgári eskü letételével kerül sor.
A gyakorlati tapasztalatok alapján már a kérelem beadásakor felmerülhet bűncselekmény – közokirat-hamisítás − elkövetése, hiszen a kérelmet átvevő ügyintéző a fentiekben ismertetett szabályok szerint köteles meggyőződni az elvárt szintű magyar nyelvtudás meglétéről, amelyet aláírásával igazol. A leggyakrabban előforduló visszaélések során az eljáró ügyintézők a magyar nyelvtudás meglétét igazolják hamisan.
A visszaélések büntetőjogi megítélésének kérdései
Az ügyészség és a bíróság eltérő jogi álláspontra helyezkedett abban a tekintetben, hogy a fenti folyamatban mi minősül közokiratnak. Az uralkodó ügyészségi álláspont szerint a honosítási kérelem nem felel meg a Pp. vonatkozó rendelkezéseiben9 foglalt követelményeknek, így nem tekinthető közokiratnak. A köztársasági elnök által ellenjegyzett honosítási okirat ugyanakkor a kedvezményes honosítási eljárás feltételeinek való megfelelés tekintetében nem tartalmaz adatokat, ezért közokiratnak kizárólag a BÁH, valamint a miniszter honosításra irányuló előterjesztése minősül. Ezen közokiratokba kerül valótlanul, hogy a kérelmező valamennyi törvényi feltételnek megfelel. Ezzel szemben az eljáró bíróságok már magát a honosítási kérelmet is közokiratnak tekintik.
Az eltérő álláspontok a cselekmények jogi minősítése tekintetében az alábbiakat jelentették.
Az ügyészség jelenlegi gyakorlata alapján minden esetben intellektuális közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a kérelmet átvevő ügyintézővel szemben, hiszen közreműködött abban, hogy valótlan adatok kerüljenek a miniszteri előterjesztésbe mint közokiratba. Ezzel szemben a Nyíregyházi Törvényszék álláspontja az adott ügyekben rendre az volt,10 hogy már maga a honosítási kérelem is közokiratnak minősül, így a – hivatalos ügykörében eljáró – ügyintéző hamis közokirat készítése miatt vonható felelősségre.
A kétszeres értékelés tilalmára figyelemmel intellektuális közokirat-hamisítás bűntette már nem valósulhatott meg, míg a kérelmező cselekvősége a bűncselekmény tekintetében bűnrészesi lehet.
A 2014-ben az egyszerűsített honosítási eljárások során tapasztalt visszaélések büntetőjogi megítélésével összefüggésben kiadott legfőbb ügyészségi iránymutatás11 óta szerzett gyakorlati ismeretek, tapasztalatok, valamint a fentieknek megfelelően formálódó joggyakorlat alapján felvetődik a kérdés, hogy továbbra is fenntartható-e az uralkodó ügyészségi álláspont? Helyes-e az a gyakorlat, amely szerint továbbra is kizárólag a miniszteri előterjesztést tekintjük közokiratnak, a honosítási kérelmet ugyanakkor nem − annak ellenére, hogy a kérelmen szereplő aláírásával az ügyintéző nem kizárólag azt igazolja, hogy a kérelmező a saját nyilatkozata szerint megfelelően beszéli a magyar nyelvet? Az eljáró ügyintéző ugyanis igazolja mindazt, hogy az előtte személyesen megjelent kérelmező magyar nyelvtudását − a rá irányadó szabályok szerint − leellenőrizte, az megfelelő volt, így a kérelmező a feltételeknek megfelel és jogosult az egyszerűsített honosítási eljárásban való részvételre.
Figyelemre méltó álláspontra helyezkedett a Mohácsi Járásbíróságon ténybe-lileg azonos tényállás alapján indult büntetőügyben12 eljáró bíró: a büntetőeljárás felfüggesztése mellett az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezte jogszabályi rendelkezés alaptörvénnyel ellentétes megállapítása és alkalmazásának kizárása iránt. Álláspontja szerint az Ápt. magyar nyelvtudásra vonatkozó megfogalmazása nem felel meg a Jat. 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott rendelkezéseknek,13 hiszen a honosítási kérelmezők valamint ügyintézők – mint címzettek – számára a jogszabályi rendelkezés még a magyarázatul kiadott tájékoztatók, útmutatók alapján sem értelmezhető egyértelműen. A nyelvtudás megkívánt szintje bizonytalanságot eredményezett a gyakorlatban, a törvény szövegezésének határozatlansága pedig sérti a jogbiztonság követelményét. Az egyedi normakontroll eljárás során14 az Alkotmánybíróság az Ápt. 4. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezést visszautasította az indítványozó jogosultságának hiányára történő hivatkozással. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ugyanis az indítványozó bíró kezdeményezésében mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség fennállását kifogásolta, bírói kezdeményezés azonban folyamatban lévő ügyben csak jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányulhat. Erre tekintettel a vonatkozó rendelkezés a mai napig változatlan formában van hatályban.
Az anyakönyvvezető vádlottak gyakori védekezése részben egybevág a fenti okfejtéssel, eszerint ugyanis kezdetben nem állt rendelkezésükre olyan belső szabályzat − illetőleg nem részesültek olyan oktatásban −, amely alapján egyértelműen megállapítható lett volna a magyar nyelvtudás elvárt szintje. Azonban a hivatkozott módszertani útmutató a terhükre rótt bűncselekmények elkövetésének időpontjaiban minden esetben több formában rendelkezésükre állt és részletesen kifejtette a helyes eljárást, valamint az elvárt szintű nyelvtudás leellenőrzésének módszereit.
Az egyszerűsített honosítási eljárások tekintetében történt visszaélésekkel kapcsolatos büntetőeljárások során a kívánt nyelvtudás meglétével kapcsolatban sok esetben nehézséget jelent annak bizonyítása, hogy a kérelem benyújtásakor a kérelmező ténylegesen nem rendelkezett a középszintű nyelvtudással annak ellenére sem, hogy a kérelmező, valamint az anyakönyvezető vádlottak a tárgyaláson egybehangzóan ennek ellenkezőjét állítják. Még inkább nehezíti az ügyész dolgát, ha a kérelmező a tárgyaláson már érti és beszéli is az elvárt szinten − vagy azt legalább megközelítően – a magyar nyelvet.
A magyar állampolgárság megszerzése után
Az egyszerűsített honosítási eljárás az arcképet nem tartalmazó honosítási okirat köztársasági elnök általi ellenjegyzésével, majd az állampolgársági eskü letételével zárul. Ezt követően a honosított személy a jogosulatlanul megszerzett magyar állampolgársággal pedig alanyi jogon szerez különböző jogosultságokat, így többek között részesülhet társadalombiztosítási ellátásokban (nyugdíj, egészségügyi ellátás) valamint igen egyszerűen magyar okmányokat kaphat.
A magyar okmányok közül a magyar útlevél megszerzésének kiemelt jelentősége van, hiszen a magyar úti okmánnyal az Európai Unió tagországaival együtt összesen 131 országba van lehetőség vízummentesen utazni − köztük a legnépszerűbb célpontok az Egyesült Királyság, Kanada és az Amerikai Egyesült Államok.
A magyar útlevél „megszerzésének” két alternatívája van. Az egyik lehetőség szerint maga a kérelmező − a jogosulatlanul honosított személy − váltja ki saját részére a magyar okmányokat. Egyre több esetben fordul elő ugyanakkor a másik, az ún. „klón személy esete”, amikor a jogosulatlanul honosított személy a − fényképet nem tartalmazó − honosítási okiratát eladja egy – esetenként akár több, magyar állampolgárság megszerzésére egyszerűsített honosítási eljárás keretében szintén nem jogosult − harmadik személynek, aki a saját arcképével, de a jogosulatlanul honosított személy adataival magyar okmányhoz, így többek között útlevélhez is jut. A klón személy ezáltal új személyazonosságra is szert tehet, amellyel könnyedén kivonhatja magát a bűnüldöző hatóságok látóköréből.
Előfordul továbbá olyan eset is, amikor a honosított személy valóban jogosult az egyszerűsített honosítási eljárás keretében magyar állampolgársághoz jutni, amelyet azonban kizárólag abból a célból szerez meg, hogy azt később áruba tudja bocsátani, vagyis „a magyar állampolgárságával bizniszeljen.”
A „klón személy esete” és az eljáró ügyintéző cselekvőségének
jogi megítélése
Amennyiben az eljáró ügyintézőnek tudomása van arról, hogy az útlevél megszerzése érdekében az előtte megjelent személy nem azonos a honosított – és az okmányokra így jogosult − személlyel, ennek ellenére jogtalan előnyért kiállítja a valótlan úti okmányt, bűncselekményt követ el.
Cselekménye jogi minősítésének kérdésben azonban eltérő megyei álláspontok alakultak ki:
- A valótlan útlevél kiállításával elkövetett bűncselekményt kizárólag a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség minősítette embercsempészés bűntettének, figyelemmel arra, hogy cselekményével az ügyintéző segítséget nyújt határátlépésre jogosító okmánnyal nem rendelkező, harmadik országbeli állampolgárnak schengeni tagállamba való utazásához. A kialakított álláspont szerint az okmányirodai ügyintéző tudatában legalább a valószínűség szintjén meg kell jelennie annak, hogy az okmány kiállításával segíti a külföldi állampolgárok illegális határátlépését, ezzel az illegális migrációt. A Legfőbb Ügyészség álláspontja15 azzal osztja a fenti Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyakorlatot, hogy ügyenként és személyenként vizsgálni szükséges az ügyintézők tudata tekintetében megállapítható tényeket.
- Az eljáró ügyintéző azon magatartásának minősítése vonatkozásában, hogy egy közvetítő személytől (kapcsolattartó az ügyintéző és az okirat készíttetője között) kapott adatok alapján jogosulatlanul, céljától eltérően lekérdezi a hatósági nyilvántartásokból az eredeti jogosultak személyi adatait, szintén eltérő megyei álláspontok alakultak ki. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség az ügyintéző fenti jogellenes magatartását személyes adattal visszaélés bűntettének minősítette, más főügyészség hivatali visszaélésnek, de a legtöbb főügyészség e részcselekményt egyáltalán nem minősítette.
- Felmerül továbbá a hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette Eltérő megyei álláspontok alakultak ki abban a tekintetben is, hogy a Btk. 343. § (1) bekezdésének a) illetve c) pontjában meghatározott fordulat a helyes minősítés, de volt olyan álláspont is, amely a kettő között fennálló bűnhalmazatot is megállapíthatónak látta (az okmány kiállítása valamint ezzel egyidejűleg a közhiteles nyilvántartásba vétel nyomán). Az egységes legfőbb ügyészségi álláspont szerint16 ugyanakkor nem képzelhető el jogszerűen, hogy az ügyintéző az útiokmány-nyilvántartás meghamisítása nélkül állítson ki valótlan/hamis útlevelet, ezért a cselekmény két rendbeli közokirat-hamisítás bűntetteként nem minősülhet. Figyelemmel továbbá arra, hogy az így kiállított közokirat nem alakilag hamis, hanem valótlan tartalmú, a cselekmény a 343. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének megállapítására lehet alkalmas.
- A fentieken kívül továbbá korrupciós bűncselekmények gyanúja is fennállhat, valamint ezekre a bűncselekményekre általában jellemző a szervezett bűnelkövetés valamely formája
Eredményes bizonyítási technikák
Az egyszerűsített honosítási eljáráshoz kapcsolódó bűncselekmények felderítésében kiemelkedő jelentőségűek a leplezett eszközök alkalmazása során beszerzett bizonyítékok, mely tekintetben az új büntetőeljárási törvény szabályai a jövőben várhatóan elősegítik a szükséges információk beszerzését, valamint azok bíróságon történő felhasználhatóságát. A bizonyítás fontos eszközei továbbá a tanú-, illetve gyanúsítotti kihallgatások során készített videófelvételek (különösen a magyar nyelvtudás megléte vagy teljes hiánya tekintetében).
A fentiekhez kapcsolódóan említésre méltó példa a Kisvárdai Járási Ügyészségen B.2821/2013. szám alatt folyamatban volt ügy, amelynek felderítését egy megbízhatósági vizsgálat segítette elő: a záhonyi okmányirodai kormánytisztviselő pénzért működött közre az egyszerűsített honosítási eljárásokban és segített hozzá arra nem jogosult külföldieket a magyar állampolgárság megszerzéséhez. Az elkövető a megbízhatósági vizsgálat keretében való pénzátvételt követően beismerő vallomást tett, így a terhére sikeresen 184 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettét, valamint 10 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűncselekményét lehetett – ez idáig nem jogerősen – bizonyítani.
A környezet és természet elleni bűncselekmények gyakorlati kérdései OKRI konferencia a Magyar Igazságügyi Akadémián
Az Országos Kriminológiai Intézet 2019. március 28-án széles körű érdeklődést kiváltó szakmai tudományos konferenciát és továbbképzést rendezett „A környezet és természet elleni bűncselekmények gyakorlati kérdései” címmel a Magyar Igazságügyi Akadémián.
A bevezető előadást Tilki Katalin, az OKRI tudományos munkatársa tartotta, amelyben beszámolt „A feljelentés elutasításának és nyomozás megszüntetésének jellemző okai az állatkínzással kapcsolatos büntetőügyekben” című kutatás során szerzett tapasztalatairól. Az előadó az állatvédelem esszenciáját a Kincsem című film alapján egy mondatban úgy foglalta össze, hogy „megszelídíteni, nem betörni”. Majd kifejtette, hogy ez mit is jelent: mindig van lehetőség választani, hogy melyik úton kívánunk járni. Ezt követően utalt Kincsem történetére, amelyben Blaskovich Ernő grófnak volt bátorsága ahhoz, hogy a mások által alkalmatlannak tartott, zabolátlan kancát a kor szokásaitól eltérően nem betörte, hanem egy macska segítségével megszelídítette. Kiemelte, hogy a magyar nyelv szótára szerint1 a két szó jelentése nagyon jól tükrözi a két teljesen eltérő magatartást. A megszelídít szó úgy értelmezhető, hogy megnyerve engedelmessé tesz, vagy lecsillapít. A lovat betör kifejezést ezzel szemben úgy lehet megvilágítani, hogy lovaglásra alkalmassá idomít, vagy engedelmességre kényszerítve megfékez.
Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy az állatvédelem területén nem készültek olyan tanulmányok és jelenleg sem folynak olyan vizsgálatok, amelyek bemutatnák és elemeznék az állatkínzással kapcsolatos bűncselekményeket. Éppen ezért kezdeményezte a Legfőbb Ügyészség ezt a kutatást, amely azt tűzte ki célul, hogy bemutassa a tényleges joggyakorlatot.
Ezt követően Tilki Katalin részletesen ismertette a vizsgálat eredményeit.
A kutatás keretében 2014–2016 közötti büntetőügyek tanulmányozására került sor, összesen 117 ügy képezte a vizsgálat alapját.
A témával kapcsolatos statisztikai adatok (az ERÜBS/ENYÜBS alapján készült kimutatás) szerint2 azért került 2005 és 2009 között a legnagyobb számban a nyomozás felfüggesztésre, mert az elkövető kiléte nem volt megállapítható; a nyomozást megrovás alkalmazása mellett megszüntették, illetve nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a terhelt követte el. A 2010-et követő években viszont változás történt. Kevesebb mint felére csökkent a feljelentés-elutasítások és nyomozásmegszüntetések száma. Egyetlen egy esetben sem került sor a nyomozás felfüggesztésére az elkövető kilétének hiánya miatt. Ellenben emelkedett a száma azoknak az eseteknek, amikor gyermekkor, illetve kóros elmeállapot mint büntethetőséget kizáró ok akadályozta a büntetőeljárás megindítását vagy lefolytatását.
A jogesetek alapján megállapítható volt, hogy az ügyek 72 százalékában az ügyészség, 21 százalékában pedig a rendőrség szüntette meg a nyomozást. Feljelentés elutasítására az esetek 7 százalékában került sor.
A feljelentést általában a Be. 174. § (1) bekezdés c) pontja alapján, büntethetőséget kizáró ok; gyermekkor miatt utasította el az eljáró hatóság. A nyomozás megszüntetésére legtöbbször (42 ügy) azért került sor, mert nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el; megrovást alkalmaztak (24 ügy), mert úgy találták, hogy a gyanúsított cselekménye már nem veszélyes, vagy csekély fokban veszélyes a társadalomra. A nyomozásmegszüntetés további okai jellemzően a gyermekkor (13 ügy), a gyanúsított halála (10 ügy), továbbá a kóros elmeállapot (7 ügy) mint büntethetőséget kizáró ok voltak.
A büntetőeljárás leggyakrabban állatok bántalmazása (20%); nem megfelelő tartása, elhanyagolása (18%); légpuskával lelövése (15%), megsebesítése (10%), kitétele (8%); kihelyezett hurkokkal állatok elejtése és állatok leszúrása (7%) miatt indult. Olyan esetek is előfordultak, amikor védtelen állatokkal gyermekek kegyetlenkedtek, elsősorban állatokat bántalmaztak, azokat felakasztották, megdobálták a többségében 10 és 13 év közötti gyerekek. Életkoruk miatt azonban nem lehetett velük szemben az eljárást lefolytatni.
A kutató a jogalkalmazás során felmerülő problémák közül kihangsúlyozta, hogy a nyomozás során mi okoz nehézséget. Sokszor előfordul, hogy a feljelentő a konkrét körülmények ismerete nélkül, rosszul ítéli meg az általa látott helyzetet. Nem egyszer nincsenek tanúk, vagy névtelen bejelentések érkeznek, illetve az okoz problémát, hogy a feljelentés valóságtartalmát adatok nem támasztják alá.
Ezekben az ügyekben kulcsfontosságú szerepe van a helyszíni szemlének, azaz a kellően alapos és minden a bizonyítás szempontjából releváns körülmény rögzítésének, valamint a hatósági állatorvos jelenlétének és munkájának, hiszen az állatok állapotát és a tartás helyszínének alapos felmérését és az ezzel kapcsolatos adatok dokumentálását csak ő tudja elvégezni.
Ezt követően az előadó néhány ambivalens helyzetre világított rá.
Egy-egy ügyben a szándékosság vagy a jogalkotó által megkívánt állapot (az elkövető által kifejtett magatartás alkalmas legyen maradandó egészségkárosodás vagy az állat pusztulásának okozására) nem volt bizonyítható. Ez utóbbi jogszabályi kitétel nehezen értelmezhető annak ellenére, hogy a bíróság értelmezése szerint nem feltétel, hogy az állat életének kioltása vagy maradandó egészségkárosodása ténylegesen bekövetkezzen, elég a veszélyhelyzet kialakulása.3 A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség felhívta a figyelmet arra, hogy a gyakorlatban ugyanakkor nyomozás csak akkor indul, ha a veszélyhelyzet valóban alkalmas az eredmény bekövetkeztére. Véleményük szerint ez a jogértelmezési nehézség indokolná a cselekmény eredmény bűncselekménnyé alakítását, hiszen egyrészt így lehetővé válna a kísérlet megállapíthatósága, ezzel egyidejűleg pedig a minősített esetek differenciáltsága is segíthetné az egységes ítélkezést; másrészt pedig megoldaná a mérgezéses jellegű bűncselekmények minősítését, hiszen azok sem a bántalmazás, sem a bánásmód tényállási körébe nem illeszthetők be igazán.
A minősítés és rendbeliség kérdése kapcsán a fenti ügyészség egy ellentmondásos helyzetre mutatott rá. Mindkét minősített eset megvalósul akkor, amikor a gazda három állatát a lakásba zárva hagyja, és az ebek különös szenvedés mellett halnak éhen, illetve szomjan. Ha az ügyben érintett állatok pusztulásuk előtt megmenekültek volna, a vádlott cselekménye háromrendbeli, a Btk. 244. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás bűntettének megállapítására lett volna alkalmas. Pusztulásuk miatt viszont az elkövető cselekménye feltehetően egyrendbeli, a Btk. 244. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző és a (2) bekezdés a) és b) pontja szerint minősülő állatkínzás bűntette, ahol az a) pont szerinti minősítő körülmény a büntetés kiszabása körében súlyosító körülményként kerülhet értékelésre. Mindez ahhoz a paradox helyzethez vezet, hogy kedvezőbb elbírálásban részesül az állatkínzó akkor, amikor az állatoknak különös szenvedést okozó magatartásával összefüggésben az állatok elpusztulnak vagy maradandóan károsodnak, mintha pusztulásuk – mint eredmény – nem következett volna be.
Tilki Katalin előadása összegzésében elmondta, hogy az állatvédelem kiemelkedően fontos feladatának tartja a bűncselekmények megelőzését, valamint a helyes állatvédelmi szemlélet kialakítását,4 ami magában foglalja az etikus bánásmódot és a minőségi állattartási kultúrát. Ahhoz hogy ez megvalósuljon, elengedhetetlen a hatékony ismeretterjesztés, szemléletformálás, valamint az érzékenyítés.
A vizsgálatból jól látható, hogy az állatkínzás bűncselekményét gyakran gyermekkorú személyek követik el. Éppen ezért úgy gondolja a kutató, hogy a gyerekek állatvédelmi oktatására lenne szükség, akik minél kisebb kortól kezdve megtanulnák az állatokkal való megfelelő bánásmódot, nevezetesen azt, hogy mit szeretnek és mit nem az állatok, miként lehet fegyelmezni, igényeiket is figyelembe véve barátságossá tenni, gondozni, ellátni őket. Magyarországon a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség évek óta népszerűsíti az állatvédelmi oktatást. Jelenleg már 50 iskolában terjesztik az állatvédelmi szemléletet egy kézikönyv segítségével.5
E mellett elengedhetetlenül fontosnak véli a lakosság széles körű felvilágosítását azzal kapcsolatban, hogy mely cselekmények valósítják meg az állatkínzás bűncselekményét és ezekhez a törvény milyen szankciókat fűz.
***
Az Ügyészek Lapja következő számaiban a környezetvédelmi konferencián elhangzott egy-egy előadás ismertetésére kerül sor.
A kiberbűnözésről
Az új évezred számos változása közül legdinamikusabban a számítástechnika változott, és egyúttal napjainkban a legnagyobb kihívást is ez jelenti. Globális szinten már most is mintegy 23 milliárd eszköz csatlakozik az internethez, ez a szám 2020-ra akár meghaladhatja az 50 milliárdot. Ez azt jelenti, hogy a világ 7,6 milliárd lakójára vetítve már ma is minden földlakó három különböző eszközzel éri el az internetet. A hálózatba kötött informatikai eszközök tömeges elterjedése, az online értékesítési csatornák, a banki szolgáltatások igénybevétele mindenki előtt új világot nyitott meg. Olyan világot, ami számos lehetőséget kínál, de legalább annyi veszélyt is hordoz. Az Oroszországban megrendezett idei labdarúgó világbajnokságon például csaknem 25 millió kibertámadást kellett elhárítani.
Az információs rendszerek robbanásszerű fejlődése a különböző bűnözői körök érdeklődését is felkeltette. Akkor ugyanis, amikor a polgárok egyre nagyobb hányada rendelkezik számítógéppel, okostelefonnal, internetkapcsolattal, a kibertér szereplői közül bárki könnyen válhat elkövetővé vagy áldozattá.
Általánosságban tehát megállapítható, hogy az információs társadalom térhódításával a számítógépes bűnözés súlya is jelentősen megnőtt. E cselekmények arányukat tekintve ugyan Magyarországon is alulmaradnak a többi bűncselekményhez képest, azok következménye azonban így is komolynak tekinthető. A veszély globális, ezért a számítógépes bűnözéssel kapcsolatos biztonsági kérdések is átfogó jellegűek. Az új minőségű tudásközpontú társadalomban különösen fontos a hatékony védelem és az eredményes felderítés. Ez pedig nem nélkülözheti a bűnüldöző hatóságok teljes körű együttműködését.
A számítógépes bűncselekmények típusai napjainkra megváltoztak, elkövetésüket gyorsabb és kifinomultabb módszerek jellemzik. E bűncselekményeket döntően az interneten követik el, ami sajátos tulajdonságai folytán ideális elkövetési terepet jelent.
Ezek a sajátosságok a következők: nyitottság, interaktivitás, konvergencia, decentralizáltság, globalitás és anonimitás.
Az újfajta bűnözés Magyarországon is újfajta szemléletmódot és komoly felkészültséget igényel úgy a jogalkotótól, mint a jogalkalmazóktól, és így természetesen az ügyészektől is. Az elmúlt években olyan kérdésekre kellett többször is választ keresnünk, hogy képesek vagyunk-e igazságot szolgáltatni annak a sértettnek, akinek bankkártya-adatait internetes vásárlás során megszerezték, majd külföldi vásárlásokra felhasználták, akinek banki adatait adathalászok szerezték meg, vagy akinek egy vírus miatt ment tönkre a számítógépe és vesztek el az adatai. Kérdésként merült fel, hogy miként vonható felelősségre az, aki külföldről magyarországi weboldalt célzott túlterheléses támadással megbénít, illetve hogy Magyarországon felelősségre vonható-e az, aki külföldről, másik külföldi állam számítástechnikai rendszere ellen követ el ilyen cselekményt.
A jogalkotás síkján az informatikai környezetben elkövetett bűncselekmények – kezdettől fogva – két csoportra bonthatók. Az egyik csoportot az olyan hagyományos deliktumok alkotják, amelyek a szoros értelemben vett számítógépes bűncselekményi körön kívül esnek.
Ebben a körben a technikai fejlődés a bűncselekmény elkövetési módjának és formájának a megújulását eredményezte. A csaláshoz megkívánt tévedésbe ejtés például ma már úgy is megtörténhet, hogy az ilyen magatartást kifejtője és a sértett a világ két különböző pontján tartózkodik. Hasonló módon a technikai fejlődés szélesítette a személyiségi jogokat sértő deliktumok, azaz a rágalmazás vagy a becsületsértés elkövetési formáját. Szintén hagyományosan büntetendő a tiltott pornográf felvételek közzététele, ami az internetnek köszönhetően mára – némi túlzással – a mindennapi élet részévé vált.
A bűncselekmények másik csoportja viszont már közvetlenül az információs rendszerrel áll összefüggésben. Ezen elkövetési magatartások az információs rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés megsértésével vagy kijátszásával kapcsolatosak, és elsősorban az információs rendszerben tárolt adatok megszerzésére vagy megváltoztatására, illetve valótlan adatok bevitelére irányulnak.
A magyar büntetőjogi szabályozás kapcsán kiemelést igényel, hogy öt éve, 2013 júliusában lépett hatályba Magyarország új büntető törvénykönyve. A kódex modern keretet biztosít az interneten elkövethető bűncselekmények üldözéséhez. A Btk. leképezi az Európa Tanács Számítástechnikai Bűnözésről szóló, Budapesten 2001. november 21-én aláírt egyezményének a rendelkezéseit (Budapesti Egyezmény).
A Budapesti Egyezmény megszületése jelentős előrelépést jelentett – és most is közös szilárd alapot nyújt – az egyes országok nemzeti szabályozásához, ami a nemzetközi együttműködés elengedhetetlen előfeltétele. Az említett egyezmény részes államai kötelezettséget vállaltak, hogy bűncselekménynek minősítik a számítástechnikai adatok jogosulatlan és szándékos megkárosítását, megváltoztatását vagy megsemmisítését, valamint a számítástechnikai rendszer működésének jelentős mértékű akadályozását.
A magyar Btk. már a jogosulatlan belépés tényét is szankcionálja, és súlyosabb büntetéssel fenyegeti annak a magatartását, aki az információs rendszer működését jogosulatlanul akadályozza. Hasonlóan büntetendő az is, aki az információs rendszerben lévő adatot jogosulatlanul megváltoztatja, törli, vagy azt hozzáférhetetlenné teszi.
Megállapítható, hogy az informatikai rendszereket érintő egyes bűncselekmények számában az utóbbi években Magyarországon is jelentős emelkedés tapasztalható. Amíg például öt éve csak 250 csalást követtek el az információs rendszer felhasználásával, addig ez a szám 2017-ben már csaknem elérte a 4 és fél ezret. Ugyanezen idő alatt az információs rendszer vagy adat megsértésével kapcsolatban regisztrált bűncselekmények száma megtízszereződött (52-ről 580-ra nőtt).
Számos szerző adott már hangot annak a véleményének, hogy az internet terjedésében meghatározó szerepe van a devianciának. Így például az internet megjelenése előtt a pornográfia csak azokhoz juthatott el, akik kifejezetten keresték az ilyen jellegű kiadványokat, az internet elterjedésével azonban mára mindenki számára anonim módon és akár ingyenesen is elérhetővé vált.1
Bár mára a pornográfia napjaink megtűrt jelensége lett, ennek egyes típusai azonban továbbra is bűncselekményt valósítanak meg. Ebbe a körbe tartozik a kiemelkedő tárgyi súlyú gyermekpornográfia, melyről a Budapesti Egyezmény külön cikke rendelkezik. A magyar Btk. az egyezmény ezen elvárásának megfelelően szabályozza a gyermekpornográfiát. A jogalkotó a bűncselekmény rendkívüli tárgyi súlyára figyelemmel az egyes előkészületi jellegű magatartásokat külön is büntetni rendeli. Ilyen a pornográf felvételen való szereplésre felhívás, vagy az ilyen műsorban való szerepeltetéshez történő anyagi eszközök szolgáltatása. Sajnálatosan a gyermekpornográfiával összefüggő bűncselekmények száma is jelentős emelkedést mutat. Amíg 2013-ban csupán 6 ilyen cselekményt regisztráltak, addig az elmúlt évben ez a szám meghaladta az 1400-at.
A Budapesti Egyezmény a büntetések és intézkedések kapcsán hangsúlyozza, hogy minden szerződő fél köteles megtenni azon intézkedéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az egyezményben meghatározott bűncselekmények miatt arányos, hatékony és visszatartó erejű büntetéseket lehessen alkalmazni.
A fentiekkel összhangban a magyar jogalkotó a joghátrányok körében új intézkedési nemként vezette be az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételét. Ennek alkalmazására azokkal a bűncselekményekkel kapcsolatban van lehetőség, amelyek a számítástechnikai hálózaton való közzététellel valósulnak meg. Jellemzően ilyen a gyermekpornográfia. A jogalkotó ezen intézkedés bevezetésével uniós kötelezettségének is eleget tett.
Azt láthatjuk, hogy a bűncselekmények elkövetőinek motívumai vagy céljai terén az informatikai fejlődés nem hozott változást. Az internet jogászi szemmel csak közvetítő közeg, elektronikus kapcsolat a felhasználók és a szolgáltatók, vagy ha úgy tetszik, az elkövetők és az áldozatok között. Mint közvetítő közeg, a számítógépes hálózat csak közvetíti a bűncselekményeket, a büntető anyagi jog szabályai ezért úgy gondolom, nagyobb nehézség nélkül képesek követni a társadalmi szintű változásokat. Ugyanakkor az internet határtalanságára figyelemmel a felhasznált eszközök és az alkalmazott módszerek olyan kihívásokat állítanak a jogalkalmazók elé, amelyek megfelelő büntetőeljárás-jogi eszközöket is igényelnek.
2018. július 1-jén lépett hatályba Magyarország új büntetőeljárási kódexe (Be.), ami a hatékonyság és az időszerűség erősítését szolgáló korszerű eljárásjogi törvény. Az új Be. – a Budapesti Egyezmény elvárásaival összhangban – tovább erősíti a kiberbűnözés elleni fellépés eszköztárát. A kényszerintézkedések körében – a korábbi szabályozást pontosítva – többek között az elektronikus adat lefoglalását és a megőrzésre kötelezést is nevesíti. Az információs rendszer, illetve az adathordozó lefoglalására akkor kerülhet sor, amennyiben az elkobzás vagy a vagyonelkobzás feltételei fennállnak, illetve a bizonyítás érdeke azt indokolja. A megőrzésére kötelezés pedig az ügyész által is elrendelhető olyan kényszerintézkedés, amely a bűncselekmény felderítése és bizonyítása érdekében korlátozza az információs rendszerben tárolt adat feletti rendelkezési jogot.
A jogalkotó a fentiek mellett megteremtette annak a lehetőségét is, hogy – amennyiben az a büntetőeljárás érdekeit nem sérti – az ügyész vagy a nyomozó hatóság felhívja az elektronikus adathoz való hozzáférés megakadályozására képes szolgáltatót az elektronikus adat önkéntes eltávolítására. E rendelkezés célja, hogy a büntetőjog-ellenes tartalom csak a lehető legrövidebb ideig legyen elérhető.
Összességében megállapítható tehát, hogy a magyar büntető anyagi és eljárásjogi szabályozás megfelel a Budapesti Egyezményben meghatározott követelményeknek, a nemzeti és a nemzetközi elvárásoknak.
Joggal merülhet fel azonban, hogy ha ilyen jó a jogszabályi környezet, akkor miért okoz mégis nehézséget a kiberbűnözés elleni küzdelem? Látni kell, hogy a büntetőjogi fenyegetettség önmagában nem biztosít hatékony jogvédelmet a számítógépes bűnözéssel szemben. A virtuális tér segítségével létrehozott deliktumok felderítése és bizonyítása ugyanis lényegesen nehezebb, mint a hagyományos bűncselekmények esetében.
A számítástechnikai rendszerek globalizált világában a legalapvetőbb eljárási cselekmények végrehajtása is komoly nehézségekbe ütközik. A kiberkörnye-zetben megvalósított bűncselekmények tekintetében a bizonyítás döntő részt digitális adatokon alapul.
A kiberbűnözés egyik legfőbb jellemzője azonban az adatok rendkívül gyors megváltoztathatósága, ami magában foglalja a bizonyítékok hatékony eltüntetésének a lehetőségét. Egy számítástechnikai adat feltöltési, létrehozási helyének megállapítása – gyakran a szolgáltatók együttműködésének a hiányából fakadóan – olykor megoldhatatlan feladat elé állítja a bűnüldöző szerveket.
Hasonló módon a felhasználó személyének tisztázása is rendkívüli nehézségekbe ütközhet, figyelemmel arra, hogy ugyanazt a rendszert gyakran több személy is használja. Komoly kihívást jelent továbbá az egyre elterjedtebb és kifinomultabb titkosítási technikák feloldása.
Ezekre a nehézségekre figyelemmel került sor Magyarországon a Számítógépes Bűnözéssel Foglalkozó Országos Ügyészségi Hálózat (továbbiakban: Hálózat) felállítására. A Hálózat létrehozását az Európai Unió Tanácsának döntés előkészítő szerve, a GENVAL is jó kezdeményezésnek ítélte. A Hálózat egyrészt egy olyan tudásbázist jelent, ami a kibertérben elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos ismereteket folyamatosan frissíti, másrészt az ügyészség jogi és informatikai ismeretanyagát a lehető legnagyobb mértékben koncentrálja. A Hálózat munkájában az ügyészek tevékenységét informatikusok segítik, ami javíthatja a bűnüldözés hatékonyságát.
Ez év júliusában – az ügyészségi hálózat mintájára – a magyar bírósági szervezet is létrehozta a Számítógépes Bűnözéssel Foglalkozó Bírósági Hálózatot.
Nem lehet tehát kétséges, hogy a bűnelkövetés új típusa újfajta megközelítést, komoly szakmai felkészültséget és hozzáértést követel meg a tág értelemben vett igazságszolgáltatás területén dolgozóktól.
Jelentősége folytán szükséges utalni a látencia kérdésére, valamint a kiberbűnö-zés és az életkor összefüggésére. Amint az köztudott, a számítógépes bűnözés terén igen jelentős a látencia, ami tovább nehezíti az ellene folytatott küzdelmet. Különösen a szellemi tulajdonjogot sértő illegális letöltések és többszörözések azok a magatartások, amelyek szinte elfogadottak a számítógépes rendszereket használók körében. A magas látencia másik oka, hogy gyakran maguk a sértettek is hallgatnak a sérelmükre megvalósított deliktumokról. Főleg a hitelintézeteknek, a biztosítóknak fűződik komoly érdeke ahhoz, hogy a számítógépes rendszerüket ért eredményes támadások titokban maradjanak. Ezek nyilvánosságra kerülése ugyanis ügyfeleik bizalmának elvesztését eredményezhetné.
A védekezés és a felderítés szempontjából egyaránt jelentőséggel bír, hogy az érintett deliktumok körében úgy az elkövetői, mint a sértetti oldalon gyakran találunk kiskorúakat. A legsérülékenyebb és legveszélyeztetettebb korcsoportot a tizenkét-tizennyolc életév közötti kiskorúak alkotják, akik a legintenzívebben használják a digitális technológiát.
Számos büntetőeljárás indul olyan fiatalkorúak ellen, akik az interneten kortársaik sérelmére zaklatást követnek el, valótlan hirdetések elhelyezésével csalást valósítanak meg, illetőleg honlapok tartalmát változtatják meg.
A kiberbűncselekmények kiskorú sértettjeinek egy része éppen a kortárs fiatalkorúak által elkövetett cselekmények áldozata.
A nevelésnek és a megelőzésnek e körben kiemelt szerepe lenne, ez azonban már messze túlmutat a büntetőjog világán.
A számítástechnikai bűncselekmények hatékony felderítése – a határozott nemzeti fellépés mellett – jól működő nemzetközi együttműködést követel meg.
2013-ban került kiadásra a Magyarország Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiájáról szóló kormányhatározat.2 A Stratégia hangsúlyozza a globális kibertér szereplőivel való nemzetközi együttműködés jelentőségét, a regionális kooperáció fontosságát.
A számítástechnikai rendszerek visszaélésszerű használatának megakadályozása érdekében a Stratégia közzétételének évében sor került a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvény módosítására. Ez lehetővé teszi, hogy a magyar hatóságok külföldi partnereikhez fordulhassanak az elektronikus adatok ideiglenes vagy végleges eltávolítása érdekében, amennyiben a weboldalt külföldi tárhelyszolgáltató működteti, illetve eleget tudjanak tenni az ilyen jellegű külföldi megkereséseknek.
Végül külön is szeretném kiemelni, hogy a Visegrádi Csoport tagállamainak legfőbb ügyészei 2018. szeptember elején, Magyarországon megtartott tanácskozása során zárónyilatkozatot fogadtak el. A Visegrádi nyilatkozat külön pontban szól a kiberbűnözés elleni küzdelem kérdéséről. Ebben az aláírók kifejezték azon elhatározásukat, hogy kiemelt, fokozott és közös figyelmet szentelnek az információs rendszerek elleni támadásoknak. Elkötelezték magukat a szellemi tulajdon elleni internetes bűnözés és a gyermekpornográfia visszaszorítására. Készségüket fejezték ki az iránt, hogy a kiberbűnözés elleni hatékony fellépés érdekében biztosítják a felhasználók azonosításához, illetve a bűncselekményt megvalósító internetes tartalmak hozzáférhetetlenné tételéhez szükséges bizonyítékok megosztását.
Véleményem szerint a magyarországi tapasztalatok is megfelelően igazolják a kiberbűnözés társadalomra gyakorolt negatív hatását, a felderítés, a bizonyítás nehézségeit, valamint a nemzetközi együttműködés szükségességét.
Az illegális be- és átvándorlás segítése – az embercsempészés bűncselekménye
Bevezetés
Ahhoz, hogy egy elkövetett bűncselekményt fel lehessen deríteni, ismerni kell az adott bűncselekmény törvényi tényállását, tudni kell azt, hogy mikor kell megállapítani az adott deliktumot, és mit kell bizonyítani. A törvényi tényállás legalább két ponton összekapcsolódik a történeti tényállással, egyrészt amiatt, hogy a törvényi tényállás ismerete szükséges a történeti tényállás megállapításához, továbbá az egyes történeti tényállások alakíthatják a törvényi tényállást.
A bűncselekmény bizonyítására általában a kriminalisztika tudományát szokás felhívni, a felderítés során e tudomány alapkérdéseire keresi a jogalkalmazó a választ. Azaz arra, hogy mi történt, hol, mikor, hogyan, milyen módon, ki tette, kivel, mivel, és miért. Ahhoz, hogy megalapozott következtetést lehessen levonni arra vonatkozóan, hogy történt-e bűncselekmény, és ha igen, akkor melyik törvényi tényállásba ütköző, ahhoz a tényállás elemzése is szükséges, ugyanis a törvényi tényállás analízise a kriminalisztika kérdésein túlmutat, hiszen egy adott bűncselekmény bizonyításához nemcsak a szükségképpeni, hanem a nem szükségképpeni elemeket is szükséges vizsgálni. A törvényi tényállás szükségképpeni elemeinek elemzése során ki kell térni a jogi tárgyra, az elkövetési tárgyra, a bűncselekmény alanyára (ki? kivel?), az alanyi oldalra, a bűnösségre, a nem szükségképpeni elemek vizsgálata során az elkövetési tárgyra, az eredményre, a helyre (hol?), az időre (mikor?), a módra (hogyan? milyen módon?), az eszközre, a speciális tettesek körére, a célzatra (miért?) és a motívumra.
Témám a hatályos Büntető Törvénykönyv (a továbbiakban: Btk.) szerinti embercsempészés bűncselekmény törvényi tényállásának elemzése, ami a most hatályos tartalommal Magyarországra 2015. évben helyezkedő migrációs válságra történő válaszként bevezetett jogi határzár egyik elemeként került deklarálásra, 2015. szeptember 15-én.1 Nemcsak a bűncselekmény büntetési tétele emelkedett meg, hanem külön tényállási elem lett és a legsúlyosabban büntetendő az, amikor az embercsempészés szervezője vagy irányítója a csempészett személy sanyargatásával, fegyveresen, felfegyverkezve, üzletszerűen vagy bűnszövetségben követi el az embercsempészést, illetve a minősítő körülmények halmozódása valósul meg.
A Btk. 353. §-ában rögzített leíró jellegű tényállás alapesete szerint az követi el az embercsempészést, aki államhatárnak más által a jogszabályi rendelkezések megszegésével történő átlépéséhez segítséget nyújt.
A határforgalom rendje
Az egyes bűncselekmények jogi tárgyának meghatározásánál támpontot jelent az, hogy a jogalkotó a Btk. melyik fejezetében helyezte el az adott bűncselekmény törvényi tényállását. Az embercsempészés a közigazgatás rendje elleni bűncselekmények között került elhelyezésre, ahol az ott szabályozott bűncselekmények jogi tárgya heterogén, azonban vannak közös jellemzők. Az e fejezetben elhelyezett bűncselekmények elkövetői az államapparátus zavartalan működését támadják, alapvető államigazgatási feladatok teljesítését akadályozzák, illetve sértik.2
Az embercsempészés jogi tárgya a határrendészet zavartalan működése, a határforgalom rendje, és az illegális migráció megakadályozásához fűződő társadalmi érdek.3 A Polt Péter szerkesztette Új Btk. kommentár az embercsempészés jogi tárgyánál csupán a határforgalom rendjét említi.4 A határforgalom rendje azt jelenti, hogy az államhatárt a jogszabályi rendelkezések betartásával lehet átlépni. Az államhatárról szóló 2007. évi LXXXIX. törvény 11. §-a, a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény V. fejezete, és a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2016. március 9-i (EU) 2016/399 rendeletének 6. cikke rendelkezik arról, hogy ki és milyen feltételekkel léphet be Magyarország és az Európai Unió területére. Az embercsempészés bűncselekmény védett jogi tárgya tehát az, hogy az államhatárt a jogszabályi rendelkezések betartásával lépjék át, és aki ezeknek a jogszabályoknak a megsértésével történő átlépést segíti, az bűncselekményt követ el, emiatt vele szemben büntetőjogi szankciót szükséges alkalmazni. Magyarország érdeke ebben a vonatkozásban kétélű, egyrészt saját államhatárát, valamint a schengeni övezet és az Európai Unió külső határforgalmát is védenie kell. Valójában a határforgalom rendjének fenntartásába beletartozik az illegális migráció megakadályozása is, hiszen az a személy, aki megzavarja a határforgalom rendjét, az nem a jogszabályok betartásával lépi át az államhatárt, ezáltal az illegális határátlépőnek minősül, ha pedig ezt tömegek, hosszú időn keresztül, hosszú utat bejárva teszik, az pedig már illegális migrációvá alakul át. A határforgalom rendjének fenntartásából mint társadalmi érdekből főleg azokban az időszakokban szükséges külön kihangsúlyozni az illegális migráció megakadályozásához fűződő társadalmi érdeket, amikor egy adott államot vagy államokat elér egy kiemelkedően feltűnő migrációs hullám. Magyarországot is érintően legutóbb 2015. évben volt ilyen.
Az ENSZ adatai szerint 2015-ben már 244 millióan tartózkodtak saját országuktól különböző államban. A legjelentősebb európai befogadó államok aktív népességének közel tíz százalékát bevándorlók alkotják.5 A FRONTEX adatai szerint az Európai Unió tagállamainak területére 2015-ben közel 1 800 000 illegális migráns lépett be, ez a szám 2016. évre 511 047 főre csökkent, azonban ez még mindig rendkívül magas adatnak minősül.6 Magyarországon a szabálytalan határátlépések száma 2015. szeptember 15. napja után 914 fő, 2016-ban 2843 fő volt.7 Mint valamennyi migrációs válságnak, úgy a 2015. évben bekövetkezettnek is szükségszerű velejárója volt a szervezett embercsempészés bűncselekmények számának megnövekedése.8
A bűnsegély szintjén történő segítségnyújtás
Általános tétel, hogy egy adott bűncselekményt tevéssel és/vagy mulasztással lehet elkövetni. Vannak olyan törvényi tényállások, amelyek a tevési és mulasztásos változatot nem tüntetik fel, viszont vagy közvetlenül maguk, vagy ha keretdiszpozícióról van szó, a más jogágazatbeli rendelkezésre utalva jelölik a kötelességeknek azt a körét, amelyeknek a megszegése az elkövetési magatartás.9 Az embercsempészés tényállásában az elkövetési magatartás olyan egy vagy több személynek történő segítségnyújtás, aki az államhatárt a korábban megjelölt jogszabályok megszegésével lépte át. Amennyiben a Nagy Ferenc által meghatározott keretdiszpozíció fogalmát vesszük alapul, akkor abban a megfogalmazásban az embercsempészés tényállása azért nem tekinthető keretdiszpozíciónak, mivel nem az elkövetési magatartást tölti ki tartalommal a háttérjogszabály, hanem egy másik szükségképpeni tényállási elemet, az államhatár jogellenes átlépését.
Az embercsempészés elkövetési magatartása egy sui generis bűnsegédi magatartás, ami kizárólag tevéssel valósítható meg, olyan segítségnyújtás, amely eléri a bűnsegély szintjét. A mulasztással történő elkövetési mód a segítségnyújtás mint tényállási elem nyelvtani értelmezéséből következően kizárt, hiszen a segítségnyújtás aktív, tevőleges magatartást feltételez. A bűnsegély szintjét akkor éri el a segítségnyújtás, ha az elkövető tudja azt, hogy azok a személyek, akik át akarják lépni az államhatárt, azt a jogszabályok megszegésével akarják megtenni, és ehhez kell nekik a segítségnyújtás, tehát a bűnsegély a tiltott határátlépés szabálysértéséhez kapcsolódik. A Szabs. tv. 204. §-a szerint az, aki Magyarország államhatárát engedély nélkül vagy meg nem engedett módon átlépi vagy azt megkísérli, a tiltott határátlépés, a 205. § (1) bekezdés b) pontja szerint pedig az, aki az államhatár rendjével és őrzésével vagy a határforgalom ellenőrzésével összefüggő tiltó vagy korlátozó rendelkezéseket megszegi, a határrendészeti szabálysértést követi el. Az a külföldi pedig, aki a külföldiek bejelentésére, jelentkezésére vagy az ország területén tartózkodására vonatkozó szabályokat megszegi, elköveti a Szabs. tv. 208. § (1) bekezdése szerinti, a külföldiek rendészetével kapcsolatos szabálysértést. Bár a határ tiltott módon történő átlépésének büntetőjogi üldözése megszűnt, 2015. szeptember 15. napjával a jogi és fizikai határzár felállításával új tényállás lett a határzár tiltott átlépése. A Btk. 352/A. § (1) bekezdése alapján az követi el a határzár tiltott átlépését, aki Magyarországnak az államhatár rendje védelmét biztosító létesítmény által védett területére a létesítményen keresztül jogosulatlanul belép. Itt felmerül a kérdés, hogy az a személy, aki e bűncselekmény elkövetőjének nyújt szándékosan segítséget, akkor ő a határzár tiltott átlépőjének lesz a bűnsegédje, vagy pedig az embercsempészésnek lesz önálló tettese. A kérdés feltevése azért szükségszerű, mert aki elköveti a határzár tiltott átlépését, az tulajdonképpen a jogszabályi rendelkezések megszegésével lépi át az állam határát. Álláspontom szerint az embercsempészés tényállásában deklarált jogszabályi rendelkezések továbbra is az államigazgatási jogszabályokra és nem a büntetőjogszabályokra vonatkoznak, emiatt az az elkövető, aki például a határzár megtalálását segítő GPS-koordináták megadásával segíti a határzár tiltott átlépését, az a határzár tiltott átlépőjének bűnsegédje és nem az embercsempészés tettese lesz. Más a helyzet abban az esetben, ha az elkövető a segítségnyújtást az államhatár rendjének védelmét biztosító létesítmény, illetve eszköz megsemmisítésével vagy megrongálásával követi el, mert ebben az esetben a segítő a Btk. 352. § (2) bekezdés c) pontja szerint lesz büntetendő.
A bűncselekmény megvalósul, akár ha Magyarország területéről történő illegális kilépéséhez, akár ha az országba történő illegális belépéséhez nyújt segítséget az elkövető.10 Ez a segítségnyújtás lehet fizikai és pszichikai, de mindenképpen tevőleges. Tipikus fizikai segítségnyújtás az illegális migráns személyeknek az államhatáron gépjárművel történő átszállítása, de ilyen az illegális migránsoknak egy másik embercsempészhez való kísérése is, a határrendészet megtévesztése, valamint az átlépést megkönnyítő eszközök átadása is (gépjármű biztosítása, átlépésre jogosító, hamis okmányok átadása). Embercsempészés bűntettét követi el az is, aki társaival együtt közreműködik a magyar államhatárt jogellenesen átlépő személyek magyar területen történő továbbszállításában.11 Az embercsempészést tettesként követi el az, aki a külföldről érkező illegális határátlépők szándékának és úti céljának ismeretében vett részt e személyek elszállításában, ellátásában azért, hogy végül Németországba illegálisan bevándorolhassanak.12 A pszichikai segítségnyújtás megnyilvánulhat tanácsadásban, útbaigazítással, tapasztalatok átadásával.13
Az illegális migránsok joga, jogos érdeke
Az elkövetési tárgy lehet a törvényi tényállásban megjelölt dolog vagy személy (passzív alany), akire vagy amire az elkövetési magatartás behatást gyakorol, vagy mint behatás irányul. A passzív alany és a sértett fogalma nem azonos, a passzív alany anyagi jogi, a sértett eljárásjogi fogalom, személyük nem minden esetben ugyanaz, közös jellemzőjük, hogy valamilyen formában negatívan érintettek a bűncselekmény elkövetése során.14 Felmerül a kérdés, hogy az a személy, akinek jogellenes be- és/vagy átutazásában segítséget nyújt az elkövető, az a személy sértettje-e, passzív alanya-e a bűncselekménynek, vagy egyiknek sem minősül. Az embercsempészés sértettjéről egészen addig nem beszélhetünk, míg az elkövető más bűncselekményt nem követ el a migráns személy ellen. Ugyanis az illegális határátlépésben való segítségnyújtás nem sérti és nem is veszélyezteti az illegális migráns személy jogát vagy jogos érdekét. Passzív alanya pedig amiatt nem lehet, mert az elkövetési magatartás, a segítségnyújtás nem gyakorol rá negatív befolyást, sőt az illegális bevándorló érdekében követi el a bűncselekményt az elkövető. Más a helyzet azonban, ha a tettes az embercsempészésnek azt a minősített esetét valósítja meg, amikor az illegális határátlépésben történő segítségnyújtást a csempészett személy sanyargatásával követi el. Ebben az esetben az elkövető más bűncselekményt is elkövet, és ezáltal lesz a migráns személy az embercsempészés bűncselekményének a sértettje.15
Az államhatár
Az embercsempészés bűncselekményénél az elkövetés helye, ideje, módja, és az elkövetés eszköze nem szükségképpeni tényállási elem, némelyek a minősített esetek részeként vannak deklarálva. A tényállásban a hely és az idő nem jelenik meg, mint szükséges, a bűncselekmény valamely fordulatának megállapításához szükséges elem, azonban az elkövetés módja, eszköze igen. Ilyen elkövetési mód a sértett sanyargatásával történő embercsempészés, valamint a fegyveresen, felfegyverkezve történő elkövetés.
Az embercsempészés olyan értelemben nem eredmény-bűncselekmény, hogy a bűncselekménynek nem eredménye, hogy az illegális határátlépő át is lépje az államhatárt; ha az elkövető tudja azt, hogy az illegális migráns szállításával ahhoz nyújt segítséget, hogy az államhatárt illegálisan lépje át, de ez nem valósul meg, az ilyen elkövető vonatkozásában befejezett a bűncselekmény. A deliktum akkor is megvalósul és befejezett bűncselekményként büntetendő, ha a tiltott határátlépés szabálysértését megkísérlő személynek nyújt az elkövető segítséget. 16 Tekintettel arra, hogy az embercsempészés nem járulékos jellegű, nincs jelentősége annak, hogy az elkövetési magatartást követi-e tiltott határátlépés, és az sikeres volt-e vagy sem.17 Az államhatár jogellenes átlépéséhez segítségnyújtással befejezett embercsempészés esetén a kísérlettől önkéntes elállás fogalmilag kizárt.18
Az elkövetési helyet, úgy mint az összes többi nem szükségképpeni objektív tényállási elemet, azért nevezzük nem szükségképpeni tényállási elemnek, mert ahhoz, hogy a bűncselekmény megvalósuljon, nem kell a történeti tényállásnak feltétlenül tartalmaznia az elkövetés helyét.
Az embercsempészés tényállása tartalmaz helyet, az államhatárt mint (elkövetési) helyet, azonban nem szükségszerű és nem kizárólagos elkövetési hely az államhatár, hiszen az államhatár illegális átlépéséhez történő segítségnyújtás megvalósul az államhatártól bármilyen távolságra lévő helyen is akkor, ha a cél az államhatár átlépése. Az elkövetés helye az is, ahol az elkövető az illegális migránsoknak segítséget nyújt az illegális határátlépésben, azaz ahol beszállítja a migránsokat a gépjárműbe, ahol átadja a hamis, más nevére szóló úti okmányokat, ahol odaadja az elkövetéshez használt gépjárművet, ahol megveszi az autópálya-matricát, megtankolja a gépjárművet, ahol az utasítások fogadása céljából átadja a mobiltelefont. Amikor az elkövetési magatartás az illegális migránsok szállítása, akkor a beszállítás helye, mint az elkövetés helye, általában kietlen, fás, bokros, lakott területen kívüli területre esik. Az elkövetés ideje pedig a hajnali, éjszakai órákra tehető amiatt, hogy kisebb legyen a lebukás veszélye. Az elkövetés helyének a hatóságok illetékességének megállapításánál van jelentősége.
Különösen akkor áll fenn eldöntendő kérdésként, hogy hol van az elkövetés helye, ha bűnszervezetben történik az embercsempészés, ugyanis ott vizsgálni kell, hogy hol van a bűnszervezet központja. Amennyiben az embercsempészés szervezőjének, irányítójának személye megállapításra kerül, akkor az elkövetés helye az a hely lesz, ahonnan az elkövető szervezi és irányítja az embercsempészést, ez pedig értelemszerűen egybeeshet a bűnszervezet központjával. Ebben az esetben nem az a hely lesz az elkövetés helye, ahol az embercsempészek felveszik az illegális migránsokat, vagy ahol a közbenső vezető átadja az embercsempészéshez használt gépjárművet, mobiltelefont, vagy ahol megadja a szállításra vonatkozó információkat, hiszen ezek az elkövetési helyek az ország több, különböző területére eshetnek.
A magyar államhatárról a 2007. évi LXXXIX. törvény 1. §-a rendelkezik. Az embercsempészés tényállása azonban államhatárt tartalmaz. Ennek oka az, hogy a Schengeni Végrehajtási Egyezmény 25. cikkének 1. pontja előírja: „A Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy megfelelő büntető intézkedéseket vezetnek be mindazokkal szemben, akik haszonszerzés céljából külföldieknek segítenek, vagy kísérletet tesznek az ilyen segítségre annak érdekében, hogy a Szerződő Félnek a külföldiek beléptetésére és tartózkodására vonatkozó törvényei megsértésével, ennek a területére külföldiek belépjenek, vagy ott tartózkodjanak.” Eszerint a 353. § alapján büntetendő az a magyar állampolgár, aki akár belföldön, akár külföldön más állam határának jogellenes átlépéséhez nyújt segítséget [Btk. 3. § (1) bekezdés]. Ugyanígy büntetendő az a nem magyar állampolgár, aki a Magyarország területén más állam államhatárának jogellenes átlépéséhez nyújt segítséget [Btk. 3. § (1) bekezdés].19
Az illegális határátlépő segítője
Az alanyi oldalt tekintve fontos hangsúlyozni, hogy a bűnösség megállapításához szándékosság szükséges, az elkövető segítséget akar nyújtani olyan személynek, aki az államhatárt jogellenesen kívánja átlépni. Vizsgálandó kérdés az, hogy a bűncselekmény megvalósításához elegendő-e az eshetőleges szándék, vagy kizárólag egyenes szándékot feltételez. A kiindulópont az illegális határátlépéshez történő segítségnyújtás tudata, nem pedig az illegális határátlépés. Amennyiben az elkövető belenyugszik abba, hogy az illegális migránsok majd az ő segítségével illegálisan át fogják lépni az államhatárt, akkor már megvalósítja az embercsempészést. Egyenes szándék a vagyoni haszonszerzés érdekében történő elkövetés és az üzletszerűen megvalósított embercsempészés megállapításához kell, hiszen mind a két esetben profitszerzés a cél, az első esetben alkalomszerű az elkövetés, míg a második eset megállapításához rendszeresség szükséges.
Megválaszolandó kérdés az is, hogy megvalósítja-e az embercsempészést az a személy, aki emberbaráti szándékból vagy éppen hivatásos taxisofőrként viszi el Magyarországon belül egyik városból a másikba az út szélén stoppoló olyan személyeket, akik jogellenesen lépték át az államhatárt és így szeretnének tovább utazni. A kérdés azért fontos, mert a bűncselekmény fogalmi eleme túlmutat a tényállásszerűségen, a tényállásszerűség ugyanis indiciuma, gyanújele a tőle elkülönülő jogellenességnek, ami tényállásszerű, az rendszerint jogellenes, de hogy az adott esetben is az-e, az csak a következő fogalmi elem, a jogellenesség szintjén dől el.20 2015. évben a busz- és vasútpályaudvarokon tömegével találkozhattunk a továbbutazásra várakozó migráns személyekkel, voltak közöttük, akik az illegális határátlépést látták a legcélravezetőbb megoldásnak. Taxisok szállították őket a menekülttáborokból az állomásokra, de találkozhattunk velük úgyis, ahogyan tömegével az úttesteken vonultak. Amikor az ilyen eseteket nézzük, a kérdés a társadalomra veszélyesség górcsövén keresztül is felértékelődik. Eléri-e a társadalomra veszélyesség szintjét migrációs válság idején hivatásos taxisként, emberbaráti érdekből, haszon nélkül segíteni az illegális bevándorlókat Magyarországról továbbjutni Nyugat-Európa felé? Viski László Szándékosság és társadalomra veszélyesség című munkájában foglalkozott a lélektani szándék és a büntetőjogi szándékosság kérdésével. Azt vizsgálta, hogy a büntetőjog hasznosíthatja-e a maga rendszere szempontjából a lélektan szándékfogalmát, e pszichológiai fogalom segítséget nyújt-e a büntetőjog számára a súlyosabb büntetőjogi felelősséget eredményező bűnösségi alakzat tartalmának meghatározásához. Viski arra a megállapításra jutott, hogy nem nyújtja ezt a segítséget, mert nem is nyújthatja, hiszen a szándék vagy a szándékos elkövetés fogalmával a törvényhozó nem elsősorban egy pszichikai adottságot és nem azt kívánta rögzíteni, „ami a valóságban szándék”. Tisztán és kizárólag jogi fogalmat kívánt alkotni, olyan fogalmat, amely anélkül, hogy etikai vagy pszichológiai tantételeket akarna felállítani, kizárólag azzal a jelentéssel bír, hogy általa a törvényhozó egy meghatározott jogkövetkezmény alkalmazásának feltételeit jelezhesse. Erre pedig a lélektan szándék-fogalma nem alkalmas21 , „[j]ogászok számára csak gonosz szándék és bűnös gondatlanság létezik”22 . Viski László és Karl Engisch szavai még most is megállják a helyüket. Ezekben az esetekben ugyanis a tényállásszerűség megállapítható, ahhoz azonban, hogy jogellenességről beszéljünk, szükséges vizsgálni az elkövető tudattartalmát, a szándékosságot, tudta-e az elkövető, hogy a szállított személyek majd jogellenesen fognak továbbutazni Nyugat-Európa felé, ha tudta, akkor cselekménye jogellenes. Az elkövető tudattartalmára pedig az elkövetés körülményeiből lehet következtetni, így a migráns személyek ruházatából, ápoltságából, abból, hogy mikor, hol vette fel őket az elkövető, hova, milyen gépjárművel szállította őket. Tette ebben az esetben jogellenes lesz és egyszersmind társadalomra veszélyes is, hiszen cselekménye sérti Magyarország Alaptörvény szerinti állami rendjét.
Az embercsempészés szervezettsége
A minősített esetek közül a gyakorlatban felmerülő kérdések miatt csupán a bűnszövetségben történő elkövetés, ami kiemelést igényel, mégpedig a bűnszervezetben történő elkövetés büntetendősége miatt. A bűnszövetség az embercsempészés minősített esete, a 2015. szeptember 15. napján történt Btk.-módosítással pedig már az embercsempészés alapesete is elkövethető bűnszervezetben, tekintve hogy ezt megelőzően az embercsempészés alapesete három évig terjedő szabadságvesztéssel volt büntetendő.
A bűnszövetség fogalmának megalkotása az 1950-es évekre tehető. Ebben az időben a hatályos büntetőjog azonban a „rabló- vagy tolvajszövetségen” kívül nem tartalmazott a bűnszervezetekre, bűnbandákra vagy ezekhez hasonló jellegű bűnöző csoportokra vonatkozó rendelkezést.23 Emiatt mindez néhány évtized múlva már kevésnek bizonyult a szervezett bűnözés veszélyesebb formái elleni hatékony fellépésre, és a szervezett bűnözés elleni további szigorúbb fellépésben a gyakorlat megelőzte a jogalkotást. Az azóta hatályon kívül helyezett, a Legfelsőbb Bíróság 1995. februári 154. számú Büntető Kollégiumi Állásfoglalásának 2001. szeptember 9. napján hatályos szövegezése szerint „a társas bűnelkövetés sajátos formája a szervezett bűnözés. Megkülönböztető jegye a bűnözés céljára létrehozott jól tagolt és irányított konspiratív szervezet, amely a bűnözést folyamatosan üzleti vállalkozásként űzi, és gyakran monopolhelyzetet alakít ki bizonyos bűncselekmények elkövetésére. Jellemző lehet a bűncselekmények pontos megtervezése és végrehajtása, a részfeladatok munkamegosztásban való végrehajtása, a részfeladatokra specialisták alkalmazása, a tanúk, sértettek, érdekeltek megfélemlítése, az árulás megtorlása, az ellenfelekkel való leszámolás; gyakran rendelkeznek nemzetközi kapcsolatokkal. E bűnelkövetési mód kiemelkedő veszélyessége miatt nyomatékos súlyosító körülmény, ha az ügyben a szervezett bűnözés ismérveit lehet megállapítani, és az elkövető ennek részeként hajtotta végre a bűncselekményét”24 . A 154. számú Büntető Kollégiumi Állásfoglalás helyébe lépő 56/2007. BK vélemény már nem ilyen részletesen tartalmazza súlyosító körülményként a csoportos elkövetést, hiszen bűnszövetség vagy bűnszervezet megállapításánál ez a kétszeres értékelés tilalmába ütközne.
A bűnszervezet fogalma először 1997-ben került be az akkor hatályos 1978. évi IV. büntető törvénykönyvbe. A döntés jogpolitikai célja világos volt. A bűnözés mind kiterjedtebbé és veszélyesebbé válásával egyre sürgetőbb igény fogalmazódott meg elsősorban a gyakorló bűnüldözők részéről, hogy az eddigi súlyosabb fenyegetést jelentő, de számos területen már nem kielégítő hatékonyságú felelősségre vonást eredményező társas elkövetési alakzatokon kívül lehetőség nyíljon a szervezett bűnözés kidolgozottabb, veszélyesebb formái elleni eredményes fellépésre is. A ma is hatályos szabályozást 2001-ben alkották meg.25
A bűnszövetség és a bűnszervezet fogalma nem az egyes bűncselekmények tényállási elemei között található meg, hanem az értelmező rendelkezések között. A Btk. 459. § (1) bekezdés 1. pontja szerint bűnszervezet a három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése. A Btk. 459. § (1) bekezdés 2. pontja szerint bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérlik, de nem jön létre bűnszervezet.26
Az illegális migráció és az embercsempészet sokak szerint a megszorító migrációs politika nem szándékolt melléktermékeinek tekinthető. Az embercsempészettel foglalkozó bűnszervezetek létezése, létrejötte ugyanakkor nem ad hoc jelenség, hanem egy hosszabb, dinamikus folyamat eredménye.27
Az embercsempészés bűncselekményét általában szervezetten, azon belül is bűnszervezet tagjaként követi el az elkövető, hiszen ahhoz, hogy a migránsok illegálisan eljussanak a célországba, több ország határát kell átlépniük, így ennek embercsempészek segítségével való megvalósítására egy összehangoltan, minden részletre kiterjedő, jól megszervezett nemzetközi bűnszervezet keretében van reális lehetőség. A bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűncselekményét azonban az általában bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények közül nem minden esetben lehet bizonyítani, tekintettel például arra, hogy az illegális migránsokat szállító, tetten ért csempész nem tesz terhelő vallomást megbízójára, vagy a bűnszervezet tagjait nem sikerül beazonosítani azért, mert még az elkövető sem találkozott velük, és más rájuk vonatkozó, terhelő adatot sem sikerül a felderítés során beszerezni.
Összegzés
Az embercsempészés tényállásának elemzésével összességében arra a megállapításra juthatunk, hogy egyrészt a segítségnyújtás mint elkövetési magatartás rendkívül tágan értelmezendő, a szállításon keresztül a technikai feltételek biztosításán át egészen az illegális államhatár átlépéshez adott útvonalra vonatkozó tanácsadásig segítségnyújtásnak tekinthető az elkövető magatartása. Másrészt az elkövetés helye is változatos, ugyanis az embercsempészés megvalósítható akár egy helyiségben ülve, az illegális migránsokat szállító gépjárművezető telefonon történő koordinálásával is.
2015. szeptember 15. napját megelőzően az embercsempészés alapesete három évig terjedő szabadságvesztéssel volt büntethető, következésképpen amennyiben az elkövető szervezetten követte el a bűncselekményt, a bűnszervezeti minősítést nem lehetett megállapítani, csupán a bűnszövetségben történő elkövetést. A bűncselekmény jellegéből fakadóan az elkövetést nagyfokú szervezettség jellemzi, és két embernél több személy által alkotta csoportban realizálódik, ennek okán a 2015. szeptember 15. napján bevezetett szigorúbb tételkeretek miatt a bűnszövetség mint minősítő körülmény kiüresedni látszik.
A gyakorlatban a problémát nem a törvényi tényállás megállapítása okozza, hanem az, hogy a bírói gyakorlat az embercsempészés bűncselekményének egységes elhatározással, rövid időn belül történő többszöri elkövetését folytatólagosan elkövetettként minősíti, tekintet nélkül arra, hogy az embercsempészés bűncselekményénél hiányzik a folytatólagosság egyik fogalmi eleme, az ugyanazon sértett sérelmére történő elkövetés kritériuma.28 Anomáliát az elkövetés folytatólagossá minősítésével a külföldi jogerős ítéletek miatt fennálló res iudicata okoz, ezt a problémát kifejteni azonban egy külön cikkben célszerű.
Szemelvények a távoltartás jogintézményéről
A büntetőeljárás eredményes lefolytatása számos esetben egyszerűen elképzelhetetlen kényszerintézkedések alkalmazása nélkül. Ezen kényszerintézkedések alapjaiban véve különféle állampolgári jogokat sértenek, mint például – meglehetősen gyakran – a személyi szabadsághoz való jogot. Utóbbi az egyik legalapvetőbb emberi jognak minősül, amelynek megsértése a büntetőeljárásban igen gyakori, de mindez természetesen soha sem lehet öncél, az csupán az eljárás eredményes lefolytatását szolgálhatja. A nemzetközi standardokhoz igazodva hazánk Alaptörvénye és a hatályos Be.1 is biztosítja a személyi szabadság védelmét. Noha az arányosság elve alapján elméletileg csak akkor kerülhet sor letartóztatásra, ha az elkerülhetetlenül szükséges, megfelelő helyettesítő intézmények nélkül a bíróságok igen nehéz helyzetben lennének, ha a személyi szabadság tartós korlátozása ugyan nem bizonyulna indokoltnak, de adott esetben mégis bizonytalan lenne, hogy a terhelt egyáltalán megjelenik-e adott eljárási cselekménynél. Szintén ugyanez a helyzet tapasztalható abban az esetben is, ha a letartóztatás más célját kiváltó kényszerintézkedés bevetése lenne indokolt, például a bűnismétlés veszélyére való tekintettel.2
A fentiekben említett dilemmák feloldása érdekében alapvetően van lehetőség a letartóztatást helyettesítő intézményeknek az alkalmazására, amelyek úgyszintén a letartóztatás céljait szolgálják, de mindezt a személyi szabadság kisebb mértékű korlátozásával. Ilyen jogintézménynek tekinthető a távoltartás is mint kényszerintézkedés, amely a terhelt szabad mozgáshoz és tartózkodási helyének szabad megválasztásához való jogát korlátozó – a bíróság által – az eljárás jogerős befejezése előtt elrendelhető kényszerintézkedés.3
A távoltartás jogintézményéhez vezető út, valamint az ehhez kapcsolódó rendelkezések a hatályos büntetőeljárási jogi törvényünk tükrében
Ezen kényszerintézkedés szabályozásának a közvetlen előzménye a 45/2003. (IV. 16.) OGY határozat4 volt, amelynek alapján megalkotásra került a családon belüli erőszakkal szembeni hatékony védelmet és fellépést biztosítani kívánó nemzeti stratégia. Ennek egyik következménye lett a távoltartás jogintézményének bevezetése. Külön hangsúlyozandó, hogy ekkortájt a család védelmét szem előtt tartó különböző érdekvédelmi szervezetek meglehetősen csalódottak voltak, ugyanis azok sokkal többet reméltek a változásoktól. A jogalkotó ugyanis úgy gondolta, hogy a Büntető Törvénykönyvben5 lévő 26 tényállás már bőven elegendő a jövőre nézve is a családon belül elkövetett deliktumoknak a kezelésére. Bár külön Btk.-beli tényállás ekkor még nem született, ugyanakkor eljárásjogi aspektusból mégis változás következett be, ugyanis a sértett védelme érdekében korlátozó rendelkezést vezettek be abból a célból, hogy ne a bántalmazott családtagnak kelljen elhagynia a közös otthont, hanem az elkövetőnek. A terhelti jogokra való figyelemmel ezen intézkedésnek az elrendelését bírói kompetenciába sorolta a jogalkotó.6
Belovics Ervin is rámutatott arra, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (korábbi Be.) koncepciójában kiemelésre kerülő hét cél között is fellelhető volt a sértetti igényérvényesítés, valamint az eljárási jogok szélesítésre irányuló jogalkotói akarat.7 Ennek ellenére az 1998-as Be. megalkotásakor még nem képezte szabályozás tárgyát adott jogintézmény, hiszen azt csak a 2006. évi LI. törvény 59. §-a iktatta be. Az eredeti szabályok alapján annak időtartama 10-30 napig terjedhetett, amely elképzeléssel mára már szakított a jogalkotó, ugyanis a 2009. évi LXXII. törvénnyel a maximális időtartam 60 napra emelkedett.8
A szóban forgó kényszerintézkedés szakmai megítélése számos vita tárgyát képezte már annak bevezetésekor is, figyelemmel arra, hogy jó páran meglehetősen kritikusan fogadták annak kényszerintézkedésként történő szabályozását az akkor hatályban lévő Be.-ben. A büntetőeljárási jogi értelemben vett távoltartás ugyanis az eljárásnak egy viszonylag késői szakaszában rendelhető el, amikor már van megalapozott gyanú, s az közlésre is került. Amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy ha azt letartóztatás-helyettesítő jogintézményként fogjuk fel, akkor annak elrendelésekor fenn kell hogy álljanak a letartóztatás feltételei is. Az elmúlt években felvetődött, hogy a szóban forgó jogintézmény voltaképpen nem is illeszkedik a büntetőeljárás garanciákkal telitűzdelt rendszerébe, így annak jelenlétét pusztán a társadalmi nyomásgyakorlással lehet magyarázni, s nem szakmai okokkal.9
A jelenleg hatályos Be., vagyis a 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) XLVI. fejezete foglalkozik a távoltartással, a bűnügyi felügyelet mellett. Utóbbi is a letartóztatás reális és valóságos alternatívájaként jelenik meg az új eljárási törvényben, amely „gyűjtőfogalomként” magában foglalja a régi Be. szerinti házi őrizetet, a lakhelyelhagyási tilalmat, valamint a bűnügyi eltiltást és jelentkezési kötelezettséget. A távoltartást illetően alapvetően az osztrák mintából szándékozott kiindulni a jogalkotó, ez utóbbi pedig az amerikai Duluth-modellt vette kiindulási pontnak. Elképzelhető ugyan, hogy az eredeti koncepció ezekből kívánt volna táplálkozni, ugyanakkor a gyakorlat nem ezt tükrözi. Az Amerikai Egyesült Államokban, illetve Ausztriában ugyanis először a rendőrség (nyomozó hatóság) feladata, hogy kitiltsa az elkövetőt a sértett közvetlen környezetéből. A nyomozó hatóság abban az esetben, amikor konkrét sérülés is bekövetkezik, az előzetes letartóztatás kondícióinak fennállta nélkül is őrizetbe veheti az elkövetőt ezen államokban. Ezt követően pedig a sértett bírósághoz is fordulhat, s kérheti, hogy az tiltsa el a terheltet a zaklatástól. A bíróság ebben az esetben megtilthatja a terheltnek, hogy közvetett vagy közvetlen módon a sértettel érintkezzen, ezáltal végső soron sem személyesen, sem telefonon nem zavarhatja őt. Ebben a szituációban nem lehet a hatóságnak a bántalmazót magára hagynia, hanem különféle terápiás programok segítségével kell szorgalmaznia a felek közötti konfliktus feloldását.10
A magyar szabályozás már a kezdetektől fogva bírói kompetenciát ír elő a távoltartás elrendelését illetően, amely elképzelésen a hatályos eljárásjogi törvényünk sem kívánt változtatni. Megjegyzendő, hogy a személyi szabadságot érintő, bírói engedélyes kényszerintézkedések közül a Be. a távoltartással összefüggő szabályokat elsőként definiálja. A távoltartás nem eredményezi a terhelt személyi szabadságának az elvonását, azonban korlátozza az érintett mozgásszabadságát, valamint a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogát. A törvény szövegéből egyértelműen következik, hogy adott jogintézmény egyszerre jelent területi és személyi korlátozást.11 A távoltartást csak és kizárólag a bíróság rendelheti el, indokolt, nem ügydöntő végzése keretein belül. Alapjaiban véve akkor alkalmazható, ha fennáll a bizonyítás meghiúsításának, megnehezítésének, illetve a bűnismétlésnek a veszélye. Ezen tényezők bekövetkeztének a megakadályozása érdekében kerül sor tehát a távoltartás elrendelésére a büntetőeljárás során, de csak és kizárólag akkor, ha az eljárás alapját szabadságvesztéssel sújtandó deliktum képzi. A szóban forgó kényszerintézkedés alkalmazásakor szűkítésre kerül a terhelt kapcsolattartáshoz való joga, amelynek következtében a terhelt meghatározott személlyel közvetve vagy közvetlenül nem léphet kapcsolatba, illetve ettől a személytől távol kell tartania magát a továbbiakban. A „meghatározott személy” alatt elsődlegesen a sértettet kell érteni, kiváltképp akkor, ha a távoltartás elrendelésére a bűnismétlés veszélyének megakadályozása miatt került sor, hiszen ezen célból csak akkor alkalmazható, ha a bűnismétlés veszélye a sértett vonatkozásában állapítható meg. A sértetten kívül azonban más személlyel összefüggésben is elrendelhető az érintett kényszerintézkedés, mégpedig akkor, ha az rá való tekintettel a bizonyítás megnehezítésének vagy éppen meghiúsításának megakadályozása végett válik indokolttá. A közvetlen kapcsolattartás tilalma alatt a személyes találkozást kell érteni, míg a közvetett kapcsolatlétesítés megtiltása a különféle kommunikációs lehetőségekre terjed ki, úgymint például telefonálás, számítógépen keresztül történő kontaktusba lépés stb.12 A bíróság továbbá felszólíthatja a terheltet arra, hogy a meghatározott lakást hagyja el, onnan maradjon távol. Mindemellett a távoltartással érintett személy tényleges tartózkodási helyétől, munkahelyétől, az e személy által látogatott intézményektől, vagy egyéb helyektől, különösen a nevelés, oktatás, gyógykezelés céljából egészségügyi intézménytől, vallás gyakorlása során látogatott épülettől való távoltartásra is fel lehet szólítani a terheltet.13 Hangsúlyozni szükséges, hogy az adott kényszerintézkedés elrendelése nem jelentheti azon terhelti jogoknak a korlátozását, amelyeket a távoltartás elrendelésekor hozott magatartási szabályok érintenek.14 Ebből következik, hogy például a bántalmazott vagy zaklatott személy munkahelyétől való távoltartásra kötelezést csak úgy lehet előírni, hogy az ne fossza meg a terheltet a munkahelyétől, s ne váljon lehetetlenné a munkához való jogának a gyakorlása. Így, ha a terhelt és az a személy, akinek az érdekében a távoltartást elrendelték, egy helyen dolgozik, akkor úgy kell alkalmazni az adott kényszerintézkedést, hogy az ne járhasson a terhelt munkaviszonyának a megszűnésével, ugyanakkor a távoltartás céljai mégis érvényre tudjanak jutni. Ebben az esetben csak adott irodahelység vonatkozásában lehet a tiltást alkalmazni, s nem az egész munkahelyre, létesítményre nézve.15 Egyebekben pedig a távoltartás elrendelése esetén a határozatot kézbesíteni kell a terheltnek – ha az eljárásban védő vesz részt, a védőnek –, valamint az indítvány előterjesztőjének, a távoltartással érintett személynek, s amennyiben a távoltartás elrendelését a sértett indítványozta, az ügyészségnek. A távoltartás megszűnéséről vagy megszüntetéséről ugyancsak tájékoztatni kell a távoltartással érintett személyt is.16
Megjegyezném, hogy a hatályos büntetőeljárási törvény rendelkezik még a távoltartás magatartási szabályainak megtartását biztosító intézkedésekről és megszegésük következményeiről, a szóban forgó jogintézmény tartamáról, annak részleges feloldásáról, módosításáról. Természetesen e kényszerintézkedés végrehajtását illető részletszabályok taglalása sem maradhatott el, amelyek nemcsak a Be.-ben jelennek meg, hanem az ennek kapcsán létrejött IM rendeletben17 is részletezésre kerülnek. Mindezek ismertetése helyett a következőkben azonban egyrészt a megelőző távoltartásra és az ideiglenes megelőző távoltartásra kívánok fókuszálni, másrészt pedig ezen két intézményhez – kiegészítve azt a büntetőeljárási jogi értelemben vett távoltartással – kapcsolódó, elsősorban a polgári joggal, valamint a családi joggal összefüggő anomáliákat fogom feltárni.
Néhány gondolat a megelőző, illetve az ideiglenes megelőző távoltartásról
A családon belüli erőszak megelőzésének elősegítése céljából, valamint a távoltartás hatékonyabbá tétele érdekében hozta létre a jogalkotó a jelenleg is hatályban lévő 2009. évi LXXII. törvényt (a továbbiakban: Hketv.) a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról.18 Ezen törvény indokolása egyértelműen rögzítette, hogy a büntetőeljárás során elrendelhető távoltartás nem felelt meg a gyakorlatban a hozzá fűzött elvárásoknak. A szóban forgó törvény célja voltaképpen prevenciós jelleget ölt, tekintettel arra, hogy elsődlegesen a család intézményét kívánja védeni az erőszakos magatartásoktól a hozzátartozók közötti viszony vonatkozásában, még mielőtt mindez helyrehozhatatlan következményekkel – deliktum megvalósulásával – járna.19
Külön hangsúlyozandó, hogy a törvény nem taglalja azon magatartásokat, amelyek e körbe tartoznának, így azoknak a megítélése és minősítése végső soron az ügyben eljáró rendőr vagy bíró kezében van. Magáról a megelőző távoltartásról a bántalmazott életvitelszerű tartózkodási helye szerinti helyi bíróság dönt, mégpedig nemperes eljárás keretein beül. Az eljárás hivatalból indul a rendőrség kezdeményezésére, illetve a bántalmazott vagy közeli hozzátartozója kérelmére. A megelőző távoltartás maximum 60 napra rendelhető el, s hatálya alatt a bántalmazó köteles magát távol tartani a bántalmazott személytől, továbbá annak életvitelszerű tartózkodásra szolgáló ingatlanától vagy egyéb, a bíróság által előírt szokásos tartózkodási helyétől (pl. munkahely). Egyébként a határozatban megjelölt esetleges más személytől is köteles magát az elkövető távol tartani, továbbá arra is ügyelni kell, hogy lehetőleg közte, illetve a bántalmazott között semmilyen közvetlen vagy közvetett érintkezés ne menjen végbe a szóban forgó időtartam alatt. A megelőző távoltartás alapjaiban véve közigazgatási eljárásban zajlik, ugyanakkor a hozzátartozó fogalmának definiálásához a Ptk.-t kell segítségül hívni. Megjegyzendő, hogy a – korábbiakban taglalt – büntetőeljárási jogi értelemben vett távoltartás büntetőeljáráshoz kötött, amelynek során nem képezi vizsgálat tárgyát a sértett és az elkövető közötti viszony.20
Figyelemmel kell lenni arra is, hogy a jogalkotó által elérni kívánt gyorsaság ez esetben nagy szerepet kap az eljáró valamennyi hatóság részéről, vagyis a fennálló helyzet végső soron azonnali intézkedést igényel, megóvva ezzel remélhetőleg a sértett jogait és érdekeit. A gyorsaság előtérbe helyezéséből adódóan a valószínűsíthető bekövetkezett esemény teljes bizonyítására rendkívül szűk lehetőség adódik, ugyanis az ügyek túlnyomó hányadában a bírónak a felek nyilatkozatai alapján kell meghoznia a döntését.21
A megelőző távoltartás során felmerülő ügyek két csoportba sorolandóak, amelyek közül az egyikbe azon esetek tartoznak, amikor mintegy előzményként az ügyben a rendőrség az ideiglenes megelőző távoltartás elrendeléséről határozott, míg a másik kategória alá azok, amikor maga a fél terjeszt elő kérelmet a bíróságon a megelőző távoltartás elrendelése céljából (kérelemre induló eljárás). Ugyanakkor megjegyzendő, hogy legnagyobb gyakorisággal a hivatalból történő kezdeményezés fordul elő, amelyek kapcsán a bíróságnak – figyelemmel a rendőrség által hozott határozat hatályának 72 órás időtartamára – ezen időintervallumon belül kell meghoznia döntését a megelőző távoltartás elrendelésének szükségszerűségét illetően. Ebből is látszik, hogy a gyors jogalkalmazói intézkedés előírása a jogalkotó számára sokkal relevánsabb szempont volt, mint a teljes körben történő bizonyítottság megteremtése. Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy vannak szép számmal azért olyan ügyek is, amelyeknél a tényállás egyértelmű, így eleve gyorsan hozható döntés.22
A 2009. évi LXXII. törvénnyel párhuzamosan elkészült a 37/2009. (OT 22.) ORFK utasítás is a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható ideiglenes megelőző távoltartás rendőrségi feladatainak a végrehajtásáról.23 Ennek 1. §-a fényében „hozzátartozók közötti erőszaknak minősül a bántalmazó által a bántalmazott sérelmére megvalósított, a méltóságot, az életet, a szexuális önrendelkezéshez való jogot, továbbá a testi és lelki egészséget súlyosan és közvetlenül veszélyeztető tevékenység vagy mulasztás”.
A megelőző távoltartás mintegy „előszobájának” tekinthető tehát – a rendőrség kompetenciájába tartozó – ideiglenes megelőző távoltartás elrendelésének a lehetősége. Erre úgyszintén a közigazgatási hatósági eljárás szabályai vonatkoznak, lényege pedig, hogy a súlyosabb bántalmazás bekövetkezésének megelőzése érdekében a rendőr a helyszínen azonnal intézkedhet a bántalmazó eltávolítását illetően, valamint maximum 72 órára elrendelheti a távoltartását. Mindez hivatalból vagy bejelentés alapján rendelhető el. Ezen jogintézmény kapcsán a részletszabályokat az 52/2009. (IX. 30.) IRM rendelet tartalmazza, amely egyebekben segítségként is szolgál a helyszínre kiérkező rendőröknek, egészen pontosan az ott tapasztalható körülményekből való helyes konzekvenciák levonásában, s az ezekkel összhangban álló intézkedések alkalmazásában, a családon belüli erőszak kezelése, illetőleg annak megelőzése céljából.24
A távoltartás alkalmazásának gyakorlati nehézségei
A szóban forgó kényszerintézkedés, valamint a megelőző, illetve az ideiglenes megelőző távoltartás kapcsán felmerülő nehézségek, orvosolandó problémák általánosságban véve a polgári joghoz, továbbá a családi joghoz kötődnek. Ebből adódóan a következőkben ezen aspektusokra kívánom elsődlegesen a fókuszt helyezni.
A távoltartást elrendelő határozat érintheti a tulajdoni viszonyokat, ugyanis az ingatlan tulajdonosára nézve is érvényben vannak a szóban forgó kényszerintézkedés szabályai, vagyis azok felülírják a tulajdonhoz való részjogosítványokat, így például a használat jogát. A tulajdonjog abszolút szerkezete ellenére tehát korlátozható jog. Nemcsak a közérdekből történő korlátozás, hanem egyenesen a tulajdontól való megfosztás is indokolttá válhat az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény első kiegészítő jegyzőkönyve alapján, természetesen a törvényben lefektetett feltételek fennállása esetén. Minderre azonban csak bírósági döntés alapján kerülhet sor. A tulajdonjog az Alaptörvényben szereplő jog, de ennek tiszteletben tartása nem kizárólag az állam feladata, hanem azt mindenkinek be kell tartania. Bár ennek védelme s egyben biztosítása sem kizárólagos állami feladat, ez azonban nem zárja ki a magánjoghoz tartozó igényérvényesítési lehetőségeket, de egyes irodalmi álláspontok fényében ma már nem lehet beszélni olyan magas fokú védelmi szintről az állam részéről, mint az Alaptörvényt megelőző időszakban. Ezen lazításnak bár az ideiglenes megelőző, illetve a megelőző távoltartás ellenállt, ugyanakkor a távoltartás vonatkozásában már nincs lehetőség a tulajdoni viszonyoknak, valamint az ehhez köthető jogcímeknek a vizsgálatára, ugyanis azt a büntetőeljárásban ezekre való különösebb tekintet nélkül rendeli el a bíróság.25
Az ideiglenes megelőző távoltartás és a megelőző távoltartás hatálya alatt álló személy vonatkozásában elmondható, hogy ezen személy köteles a bántalmazott életvitelszerű tartózkodására szolgáló ingatlanától magát távol tartani. Amennyiben viszont a bántalmazott az életvitelszerű tartózkodásra szolgáló ingatlant – a használat jogcímétől függetlenül – a bántalmazóval közösen használja, a bántalmazó csak akkor lesz köteles távol maradnia a szóban forgó ingatlantól, ha a bántalmazott az ingatlan használatára a szívességi lakáshasználaton kívül egyéb jogcím alapján is jogosult, vagy pedig a bántalmazóval közös gyermeket nevel.26 Tehát azon tény, hogy ők élettársként élnek együtt, még nem tekinthető elegendőnek az ideiglenes megelőző vagy a megelőző távoltartás elrendeléséhez, ha az életvitelszerű tartózkodásra szolgáló lakás a bántalmazó tulajdona, és ott a bántalmazott mint szívességi lakáshasználó él.
Mindez kompenzációként fogható fel. Ez végső soron a tulajdonjog fokozottabb védelmét mozdítja elő azáltal, hogy a bíróság nem kényszerintézkedésként, hanem egy egyszerűbb nem peres eljárásban rendeli el azt, vagy adott esetben a rendőrség foganatosítja mindezt az intézkedés helyszínén.27
A tulajdoni jogosultságok mellett a lakáshasználathoz való jog is korlátozás alá esik, mégpedig akkor, ha a terhelt a bíróság által közölt határozatban megjelölt lakásnak vagy az életvitelszerű tartózkodásra szolgáló ingatlannak a tulajdonosa. E jog korlátozását önmagában véve egyik törvény sem említi, ugyanakkor az könnyedén levezethető. A Csjt.28 a lakáshasználathoz kapcsolódó jogosultságokat csak házastársak között rendezi, s az különös relevanciával bír pl. a házasság felbontása esetén. Amennyiben a felek nem jutottak megállapodásra e kérdésben, vagy megállapodásra jutottak ugyan, de az a kiskorú gyermek érdekével ellentétes döntésnek minősül, akkor végső soron a bíróság határoz a lakáshasználat kérdésköréről. Joggal merül fel a kérdés, hogy az élettársak vonatkozásában hogyan is alakul a szabályozás? A Csjt. ezzel összefüggésben nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely irányadó lehetne a kapcsolat fennállta alatt, vagy pedig annak megszűntét követően. A korábbi bírói gyakorlat alapján az élettárs szívességi lakáshasználónak minősült, így őt bármikor fel lehetett szólítani az adott lakás elhagyására. Napjainkban azonban az élettárs jogcíme már nem szívességi lakáshasználaton alapul, hanem magán az élettársi kapcsolat puszta tényén.29 Ebből adódóan kérdésként merülhet fel, hogy az élettársi kapcsolat puszta ténye tekinthető-e – a már korábbiakban említett – „egyéb jogcímnek”? Tóth Andrea Noémi meglátása szerint nem lehet beszélni egyéb jogcímről ebben az esetben, tekintettel arra, hogy a törvény szövege nem tartalmaz konkrét, erre utaló rendelkezést. Ezzel a jogalkotó voltaképpen egy olyan személyi kört rekeszt ki az ideiglenes megelőző távoltartásnak, valamint a megelőző távoltartásnak az alkalmazási köréből, akikre a törvény személyi hatálya bár kiterjed, ugyanakkor egyéb jogcím hiányában mégsem alkalmazható adott jogintézmény.30 Az új Ptk. kapcsán sem lehet egyébként jogcímrendezésről beszélni, azonban az feljogosítja az élettársat a másik élettárs kizárólag jogcíme alapján a lakott lakás használatára.31 Ebben az esetben azonban arról van szó, hogy a bíróság az élettársi viszony megszűnését követően feljogosíthatja a volt élettársat a másik élettárs kizárólagos jogcíme alapján közösen használt lakás jövőre nézve történő használatára, feltéve hogy az életközösség legalább egy évig fennállt, s a kapcsolatból gyermek született, aki az elrendelés időpontjában még kiskorú, és akinek az érdekében mindez indokoltnak tűnik. Megjegyzendő továbbá, hogy a büntető kényszerintézkedésként elrendelt távoltartásnál irreleváns a használat jogcíme, vagyis annak elrendelésére a használat jogcímétől függetlenül sor kerülhet.32
A szülői felügyeleti jogról, valamint a kiskorú gyermekkel való kapcsolattartás jogának a szüneteléséről szóló rendelkezést sem mellőzheti az ideiglenes megelőző távoltartást elrendelő határozat. Az új Ptk. kiterjeszti valamennyi távoltartással összefüggésben lévő határozatra a szülői felügyeleti jognak a szünetelését.33 Ugyanakkor ezen a ponton fontos hangsúlyozni, hogy mindez nem jelenti automatikusan a kapcsolattartás jogának a szünetelését. A Ptk. meglehetősen határozottan különíti el egymástól a kettőt azáltal, hogy kimondja, a különélő szülő jogosult, s egyben köteles is kapcsolatot tartani a kiskorú gyermekével, miközben lehetséges, hogy szülői felügyeleti jogát nem teljes körűen gyakorolhatja.34 Azonban a Ptk. leszögezi, hogy amennyiben a szülő a gyermek, vagy azzal közös háztartásban élő hozzátartozója sérelmére elkövetett cselekmény miatt elrendelt távoltartó határozat hatálya alatt áll, úgy a kapcsolattartáshoz való jognak mindenképp szünetelnie kell.35 Egyébként ez nem zárja ki a nem személyes úton történő érintkezést, értve ezalatt például a telefon útján történő kommunikációt. A büntetőeljárásban elrendelt távoltartás ugyanakkor a kapcsolattartás valamennyi formájára kiterjed, így ebben az esetben tilos közvetve vagy közvetlenül a határozatban megjelölt személyeket zaklatni vagy zavarni. A büntetőjogi kényszerintézkedésként elrendelt távoltartás vonatkozásában csak akkor szünetel a bántalmazó szülő kapcsolattartás joga, ha a szóban forgó bántalmazásnak a sértettje a kiskorú gyermek. Előfordulhat ugyanakkor olyan abszurd helyzet is, amikor a lakásban élő másik szülőtől köteles magát távol tartani a távoltartás hatálya alatt álló személy, míg a velük együtt lakó gyermekével kapcsolatba léphet. A Ptk. rendezi ezt az esetkört is, mégpedig úgy, hogy beemeli a „gyermek sérelmére történő elkövetés” mellé, a „a gyermeket gondozó, azzal együtt elő sérelmére” fordulatot.36
Következő kérdés a tartási kötelezettség kapcsán kialakult problémaforrás. E tekintetben a törvény kimondja, hogy az ideiglenes megelőző, illetve a megelőző távoltartást elrendelő határozat a bántalmazónak más jogszabály vagy szerződés alapján meglévő tartási, továbbá a bántalmazottal közösen használt ingatlannak a fenntartására vonatkozó fizetési kötelezettségét nem befolyásolja.37 Ugyanakkor a Be. nem tesz erre való utalást, de a kényszerintézkedés céljára való figyelemmel vélhetően a büntetőjogi kényszerintézkedésként elrendelt távoltartás sem szünetelteti a bántalmazó tartási és egyéb, szerződés alapján fennálló fizetési kötelezettségét.
A fentiekkel összefüggésben meglehetősen problematikus lehet, amikor tartási szerződés áll fenn a bántalmazó, valamint a bántalmazott között, figyelemmel a tartási szerződés bizalmi jellegére. Ugyanis utóbbi szempontból adódóan a szolgáltatás nyújtása, illetőleg igénylése személyhez kötött, vagyis az arra jogosult azt, ami neki jár, a szerződés értelmében csak maga igényelheti, s vele együtt a kötelezett is személyesen köteles teljesíteni. Mindebből következik, hogy a szerződő feleknek voltaképpen közvetlenül és személyesen kellene egymással érintkezniük, ami nyilvánvalóan ellentétes azzal a jogalkotói akarattal, amely a bántalmazással érintett helyzet kezelésére a távoltartás lehetőségét kívánja biztosítani. Ennek orvoslására, illetőleg arra az estre, amikor az eltartott a bántalmazó, nem lelhető fel semmilyen jogszabályi rendelkezés, megnehezítve ezzel a jogalkalmazók helyzetét.38
A távoltartás mindhárom „pillére” vonatkozásában problémát jelent, amikor annak bármely formáját – alaptalan kezdeményezés hatására – rendeli el az illetékes hatóság, bíróság. Szabálysértést követ el ebből adódóan az a személy, aki valótlan tények állításával a hozzátartozók között erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvényben meghatározott – szabálysértésnek vagy deliktumnak nem minősülő – hozzátartozók közötti erőszak miatti megelőző távoltartás elrendelését kezdeményezi, ha mindennek következményeként azt értelemszerűen el is rendelik. Nem minősül ugyanakkor szabálysértésnek vagy bűncselekménynek, ha az ideiglenes megelőző távoltartás vagy a büntetőeljárási jogi értelemben vett távoltartás mint kényszerintézkedés vonatkozásában fordul elő az előbbiekben említett szituáció. Mindemellett az sem eredményez felelősségre vonást, amikor a kérelmező vagy éppenséggel a sértett rosszhiszeműen nyújtotta be a távoltartás elrendelésére irányuló indítványát, de ezzel összefüggésben végül a bíróság vagy a rendőrség nem látja szükségesnek annak foganatosítását. Természetesen igen szép számmal előfordulnak olyan helyzetek, amikor a bántalmazott alaptalanul nyújtja be távoltartásra irányuló kérelmét, mindezt azért, hogy valamilyen úton-módon meg tudja leckéztetni a bántalmazónak feltüntetett személyt. Elegendő csak a házassági bontóperekre gondolni, ahol az egyik fél helyzete előnyösebbé tétele érdekében folyamodik az iménti eszközhöz. A szankcionálás indokolt, kiváltképp ha mindez büntetőeljárás keretein belül történik. Nem elhanyagolandó az a tény sem, melynek alapján, ha minderre büntetőeljárás során kerül sor, vagyis amennyiben a bántalmazott vagy sértett a távoltartási kérelmének indokolásában a terheltet deliktum elkövetésével hamisan vádolja, vagy egyébként ellene bűncselekményre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz a hatóság tudomására, mivel azzal értelemszerűen a hamis vád törvényi tényállását valósítja meg. Ha valamennyi távoltartás alaptalan kezdeményezése önálló szabálysértési, vagy büntetőjogi tényállássá válik, továbbá a jogerős bírói ítélet által bizonyosságot is nyer, úgy a jogszabálynak – Tóth Andrea Noémi meglátása szerint – módot kellene adnia a távoltartott személynek a kártalanítására is.39 A visszaélésszerű esetek miatt a bíróságok egyébként nehéz helyzetben vannak, mert egy ilyen jelleget öltő kérelmet is iktatni kell, valamint a tényállás minél pontosabb feltárásához elengedhetetlen lesz a feleknek a meghallgatása is. Ez perökonómiai szempontból is aggályosnak mondható, hiszen ezzel megannyi többletköltség hárul a bíróságokra, gyakorlatilag feleslegesen. Egyebekben pedig egy ilyen helyzet időpazarlásnak is minősül, tovább tetézve ezzel a problémát. Egyébként sokan kifejezetten érdeklődnek a bíróságokon aziránt, hogy voltaképpen melyik is az az eljárás, ahol nem kell sokat várni a bíróság döntésére, adott személynek az eltávolítása vonatkozásában. Ez a helyzet egyben az eljárási jogokkal való visszaélésnek is minősül, amely már önmagában véve is aggályos.40
Zárógondolatok
Ahogy látható volt, a távoltartás letartóztatást helyettesítő kényszerintézkedésnek minősül, amely a terheltnek a szabad mozgáshoz, illetve a tartózkodási helyének szabad megválasztásához való jogát korlátozza. A hatályos Be. a kényszerintézkedéseken belül külön fejezetben együtt szabályozza a távoltartást a bűnügyi felügyelettel. A részletszabályokat nemcsak a 2017. évi XC. törvény taglalja, hanem azokkal a 15/20187. (VI. 15.) IM rendelet is foglalkozik. Utóbbi a „büntetőjogi” távoltartás végrehajtásával összefüggő rendelkezéseket foglalja magába. A távoltartásnak – ahogy látható volt – büntetőeljárási jogon kívüli aspektusai is vannak, ugyanis megelőző távoltartásról, illetve ideiglenes megelőző távoltartásról is lehet még beszélni. Előbbiről a bíróság dönt nemperes eljárás keretein belül, míg utóbbi a rendőrség kompetenciájába tartozik. Két jogforrást kell itt mindenképp megemlíteni, nevezetesen a 2009. évi LXXII. törvényt, a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról (Hketv.), valamint a 37/2009. ORFK utasítást, a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható ideiglenes megelőző távoltartás rendőrségi feladatainak a végrehajtásáról. Az ideiglenes megelőző távoltartás vonatkozásában relevanciával bír még az 52/2009. (IX. 30.) IRM rendelet, amely a jogintézmény részletszabályait tartalmazza. A távoltartás polgári jogi és családi jogi aspektusainak fókuszba helyezésénél megállapítható volt, hogy az azt elrendelő határozat érintheti a tulajdoni viszonyokat, tekintettel arra, hogy a lakás tulajdonosára nézve is vonatkozik az adott kényszerintézkedés, tehát azok végső soron felülírják a tulajdonhoz való részjogosítványokat. A távoltartás másik két formáját illetően azonban a bántalmazott részéről a közösen használt ingatlan esetében – a szívességi lakáshasználaton kívül, közös gyermek hiányában – egyéb jogcím megléte is szükséges ahhoz, hogy a bántalmazó eltávolíthatóvá váljon. A lakáshasználati jog is korlátozás alá esik a távoltartás említett két alakzata vonatkozásában, ugyanakkor a Be.-beli távoltartásnál mindez nem érvényesül, hiszen az nem foglalkozik a különféle jogcímekkel. A szülői felügyeleti jog kapcsán elmondható, hogy az új Ptk. kiterjeszti a távoltartás mindhárom formájára nézve annak szünetelését, amelyre a távoltartást elrendelő határozatban utalni is szükséges. Megállapításra került továbbá, hogy mindez nem eredményezi automatikusan a kapcsolattartáshoz való jog szünetelését. A tartási kötelezettséget pedig – ahogy látható volt – a távoltartást elrendelő határozat nem befolyásolja. A Be. ezzel összefüggésben bár nem tesz konkrét utalást, ugyanakkor figyelemmel a kényszerintézkedés céljaira, vélhetően ezt a helyzetet is az előbbiekhez hasonlóan kell értelmezni. Végezetül pedig elmondható, hogy a távoltartás vala-mennyi alakzatát illetően problémaként tarthatóak számon azok az ügyek, amelyeknél utóbb bebizonyosodott, hogy a távoltartás kezdeményezése alaptalan volt. A visszaélésszerű esetek egyébként megannyi többletköltséget vonnak maguk után, továbbá az ilyen ügyekkel való foglalkozás egyben időpazarlásnak is minősül.