A nyomokkal kapcsolatos tevékenységek új krimináltechnikai eszközök segítségével

A nyomok vizsgálatát nem a modern kriminalisztikai gondolkodásnak köszönhetjük, ugyanis elmondható, hogy e tevékenység egyidős az emberiség létezésével, az őskorban akár a túlélésben is fontos szerepet játszhatott a különböző nyomokból való olvasás, az azokból történő következtetések levonása. Hasznos információkat lehet szerezni elváltozásokból anélkül is, hogy bármilyen nyomolvasással kapcsolatos képzésben venne részt az egyén, hiszen a korábban szerzett információk alapján bizonyos nyomok elemzését követően azonosíthatóvá válhat egy adott nyom „képzője”.

Később – évezredeket ugorva – kifejezetten a társadalom igényévé vált, hogy a valós elkövető – vagy akár az elkövetés eszközének – kilétére fény derüljön. Abban, hogy ez az elvárás megvalósuljon, nagy segítséget nyújthatnak a hatóságnak a bűncselekmények során hátrahagyott nyomok, amelyek szakszerű megvizsgálást követően kerülnek kiértékelésre. A 19. századtól lehet kijelenteni azt, hogy a bizonyítás tudományos alapokra került. Egy elkövetett bűncselekmény felderítése során a nyomoknak mindig kiemelt szerepe van a nyomozásban, hiszen vizsgálatuk következtében lehetőségünk nyílhat múltbéli események jelenben történő gondolati rekonstruálására és bizonyos ismeretek, valamint krimináltechnikai eszközök segítségével akár egyedileg azonosíthatóvá válik a nyomképző személy, vagy tárgy. A nyomozás – amely az ügy szempontjából fontos bizonyítékokat kutat fel és vizsgál meg – a nyomokból hasznos következtetéseket és megállapításokat képes kinyerni. Ezen információk hozzásegíthetik a hatóságot a nyomozás szakaszában gyakran alkalmazott verziók felállításához, amelyek amellett, hogy meghatározhatják az elkövető(k) személyazonosságát, szűkíthetik az elkövetés módjának lehetőségeit a különböző szakértői vizsgálatok segítségével.

Kijelenthető, hogy a kriminalisztikának, illetve a krimináltechnikának az egyik legrégebbi szakága, a nyomtan, a nyom fogalmát sokkal szűkebben értelmezi, ugyanis csak azokat az elváltozásokat tekinti nyomoknak, amelyek a létrehozó objektum morfológiai jellemzőit (alakját és felületi sajátosságait) tükrözik vissza, és értelemszerűen csak ezeknek a sajátosságoknak a vizsgálatával foglalkozik. A nyomok traszológiai vizsgálata annak feltárására irányul, hogy a nyomképző objektum leképeződő része milyen alakú és felületi kiképzésű volt. A nyomot létrehozó tárgy (személy) azonosítása a feltárt morfológiai sajátosságok egybevetése alapján történik.

Mindezek alapján a nyom traszológiai fogalma a következőképpen adható meg: A nyom a nyomhordozó objektumon keletkezett olyan tárgyiasult elváltozás, amelynek morfológiai jellemzői információval szolgálnak a nyomképző objektumról és a nyomképződési folyamatról.¹

A definícióban megjelenő nyomképződési folyamat igen könnyen létrejöhet, ebből következik, hogy számos releváns információ kerülhet a hatóság birtokába. Értelemszerű, hogy a szabad szemmel látható nyomok megtalálása egyszerűbb feladat, de a mai modern krimináltechnikai eszközök lehetővé teszik, hogy a látens nyomok is láthatóvá, rögzíthetővé váljanak, ebből egyértelműen adódik az a tény, hogy napjainkban sokkal nagyobb arányban felderíthető az elkövető a hátrahagyott nyomok tekintetében.

A nyom felkutatása és előhívása alapvetően a helyszíni szemlék során következik be, de bizonyos tárgyak esetében gyakran előfordul, hogy a nyomrögzítés a szakértői vizsgálat közben történik meg. A helyszín biztosításának kiemelt szerepe van a bűncselekmény helyszínén, mivel az esemény idejében keletkezett nyomokat meg kell őrizni, hogy azok pontos képet adjanak a bekövetkezett cselekményről. Figyelembe kell venni a szemle során, hogy a kültéri nyomok nagyobb veszélynek vannak kitéve, mert az esetlegesen ott tartózkodó illetéktelen személyeken kívül az időjárás is képes tönkretenni, vagy akár eltüntetni azokat. Érdemes ideiglenesen letakarni, esetleg minél előbb rögzíteni az ilyen szempontból kritikusnak vélt nyomokat, amennyiben nincs lehetőség hosszabb távon megóvni azokat a külső körülményektől. Ugyanilyen körültekintő és gyors eljárást kell alkalmazni az esetlegesen felmerülő „szagnyom” rögzítésével kapcsolatosan is, mivel ez a típusú (akár későbbiekben hasznossá váló) anyagmaradvány – a nyom keletkezését követően tíz óra elteltével már kevésbé vagy nem megfelelő minőségben rögzíthető. Ezért ajánlott az elváltozás veszélyével fenyegető, leginkább külterületen elhelyezkedő nyomok mellett a szagmintát is a helyszíni szemle egyik leghamarabb elvégzendő tevékenységeihez sorolni.

A konkrét nyomkutatást megelőzi egy elméleti tevékenység, amikor a helyszíni szemle statikus szakaszában át kell gondolni, mi történhetett, az elkövető merre járhatott, milyen nyomokat, elváltozásokat hagyhatott a helyszínen. A nyomkutatás helye mindig az adott szituációtól függ, hogy mi történt a helyszínen, de mindig különös figyelmet kell fordítani a releváns cselekmény elkövetésének közvetlen területe mellett az érkezési és távozási útvonalra is, valamint érdemes kiterjeszteni azt az ügyhöz kapcsolódó további helyszínekre, személyekre. A helyszín átgondolását, nyomkutatásának megtervezését követi a helyszíni szemle dinamikus szakasza, mely során a megtervezett útvonalon haladva megkezdődik a tényleges nyomkutatási periódus. Ahhoz, hogy megfelelő körülmények legyenek a kutatáshoz, biztosítani kell a szükséges megvilágítást. Ez lehet az adott hely világítóegysége vagy természetes fény, de előfordulhat az is, hogy külső fényforrásokat kell biztosítani, amivel a nyomkutatást végző bűnügyi technikusok rendelkeznek a jól felszerelt – és minden helyzetre felkészített – technikusi autónak/kisbusznak köszönhetően. Előfordulnak olyan speciális esetek, amikor nem elég felülről megvilágítani az adott tárgyat, mert azáltal nem rajzolódnak ki jól a felületi egyenetlenségek, az esetlegesen otthagyott nyomok, elváltozások. Ilyen helyzetben érdemes erős fénnyel oldalról megvilágítást (súrlófényt) alkalmazni, hogy kontrasztosabban láthatóvá váljon a felületen található elváltozás. Ez a fajta eljárás semmilyen speciális eszközhöz nem kötött, egyszerű erős fényű elemlámpával is megvalósítható, viszont hasznos segítséget nyújt a nyomkutatásban. Gyakran érdemes felhasználni a helyszíni szemlén különböző nagyításra alkalmas eszközöket is (nagyító, mikroszkóp, digimicro² ), amelyekkel elsősorban a releváns területeket ajánlott pásztázni.

Léteznek olyan speciális eljárások is, amelyeket nem minden helyszíni szemlén van lehetőség alkalmazni, hiszen a nyomkutatási – és rögzítési tevékenység végrehajtásához szükséges eszköz értékéből adódóan nem áll minden helyszíni szemlebizottságnak rendelkezésére. Ilyen tevékenység az elektrosztatikus nyomelőhívás, amely egyben rögzítést is végez. A készülék elsősorban lábbeli- vagy lábbelinyom-töredék előhívására alkalmazható. Segítségével papírról, fáról, fémről, szövetről, műanyagról lehet nyomot rögzíteni. Mind a rétegleválási, mind pedig a réteglerakódási nyomtöredékek előhívhatók a készülékkel. A készülék nagyfeszültségű egységből, szondából, koronából és földlemezből áll. A kezelőgomb a nagyfeszültségű egységen található, valamint hozzá csatlakoztatható a földlemez és a szonda vagy a korona. A nyomhordozóra műanyag filmet kell helyezni és azt nagyfeszültséggel feltölteni. A film és a nyomhordozó között töltéskülönbség alakul ki, ezáltal a por a filmhez tapad. A nyomhordozó alá, illetve mellé földlemezt kell helyezni, ezzel fokozni lehet a töltéskülönbséget. A készülék kikapcsolását követően a film veszít töltéséből, azonban a por a filmen marad, ugyanis továbbra is van akkora töltés, ami azt megtartja. A kriminalisztikai ajánlások szerint az előhívott nyomot fényképezni kell.

A készülék két típusú feltöltő egységgel rendelkezik, koronával és szondával. A korona alkalmazása akkor célszerű, ha a földlemezt a nyomhordozó alá lehet helyezni, például papír, szék stb. Mivel a korona a filmmel nem érintkezik, a filmet egyenletesen tudja feltölteni. A szondát akkor kell alkalmazni, ha a földlemezt nem lehet feltölteni, hanem csak mellé helyezni. A szonda csúcsát kell a filmhez érinteni, akkor a töltés nem egyenletesen oszlik el, ezért a töltés kisülhet. A koronával történő nyomrögzítés során a nagyfeszültségű egységhez csatlakoztatjuk a földlemezt és a koronát. A földlemezt a nyomhordozó tárgy alá kell helyezni, a filmet pedig a nyomra tenni úgy, hogy a fényes oldala felfelé legyen. A készülék bekapcsolása után a koronát mintegy 5–10 cm-re a film felett, oldalirányban szükséges mozgatni. Ha a film teljesen rászívódott a felületre, ki kell kapcsolni a nagyfeszültségű egységet, és kb. 15 másodperc múlva a film a felületről „felhúzható”. A nyom súrlófényben láthatóvá válik.

Szondával történő nyomrögzítés során a nagyfeszültségű egységhez szintén csatlakoztatni kell a földlemezt és a szondát. A földlemezt a nyomhordozó mellé kell helyezni, majd a nyomra rátenni a filmet. A film és a földlemez nem érintkezhet egymással. A készülék bekapcsolása után a szonda csúcsát a filmhez kell érinteni. Ha túl nagy feszültségen történik a végrehajtás, akkor a film „összeugrik”, légrések keletkeznek a film és a felület között. Ajánlott kisebb feszültséggel kezdeni a nyom láthatóvá tételét, majd növelni a feszültséget addig, amíg a film szélénél ki nem sül. Ha a film túltöltődik, akkor lyukat égethet a készülék a filmbe. Miután a film a felületre rászívódott, ki kell kapcsolni a készüléket. A nyom a súrlófényben láthatóvá válik, így lefényképezhető, amit lehetőség szerint úgynevezett repróasztalon³  kell végrehajtani. Az előhívott filmet a rögzített lábnyommal speciális dobozban kell rögzíteni és megfelelőképpen hitelesíteni. Az eljárás előnyeihez sorolható, hogy papírról, fáról, fémről, szövetről, műanyagról lábbelinyom hívható elő, valamint a helyszíni alkalmazása egyszerű. Hátrányként említhető, hogy az előhívott nyom súrlófényben vagy változtatható hullámhosszú fényforrással megvilágítva látható, súrlófényben kell fényképezni, transzparens fóliával nem ajánlott leragasztani, mert a nyom eltűnhet.⁴

A helyszíni nyomkutatás egyik fő szempontja, hogy a talált nyom semmiképpen se szennyeződjön, illetve sérüljön megtalálása, rögzítése, valamint hitelesítése során, tehát különös figyelmet kell fordítani a nyomkutatási tevékenységnél alkalmazott technikákra és eszközökre. Az optikai nyomkutató és -rögzítő eszközök megjelenésével a nyomok „védelme” biztosítva van, ugyanis nem szükséges fizikai kontaktust létesíteni a talált elváltozás és a használt kriminál-technikai eszköz között.

Gyakran előfordul, hogy nem csak a bűncselekmény elkövetésének közvetlen közelében található az ügyben releváns nyom, viszont nincs arra lehetőség, hogy az egész helyszínt centiméterről centiméterre átvizsgálják. A helyszín hibátlan feldolgozása érdekében azonban az az elvárás, hogy ne maradjon feltérképezetlen terület. A teljes átvizsgáláshoz nyújtanak segítséget a különböző fénytartományokban működő megvilágító berendezések. Az 1970-es években már alkalmazott UV-sugarakat kibocsátó nyomkutató eszközök elterjedése lehetővé tette, hogy a helyszínen található biológiai anyagmaradványok UV-fénnyel megvilágítva szabad szemmel is jól láthatóvá váljanak. Tehát semmilyen szűrő szemüvegre nincs szükség⁵  a láthatóság érdekében, így a helyszínen tartózkodó személyek számára a megvilágítás mellett jól láthatóvá válnak az anyagmaradványok.

Hasonló elven működik a RUVIS-rendszer⁶ , amely tartalmaz egy 254 nm-es tartományban működő ultraibolya megvilágító egységet, valamint egy olyan színszűrőkkel ellátott fényképezőgépet, ami a nyomokról visszaverődött sugarak érzékelésén alapul.

A RUVIS-vizsgálat azon a fizikai törvényszerűségen alapul, hogy ultraibolya fénnyel történő megvilágítás esetén egyes anyagok elnyelik, mások viszont visszaverik a rájuk vetített fénysugarakat. Mivel a legtöbb anyagra, és így a nyomhordozó felületek túlnyomó többségére is az UV-sugarak elnyelése jellemző, a módszer alkalmas minden olyan nyom és anyagmaradvány kimutatására/láthatóvá tételére, ami nem elnyeli, hanem visszaveri az ultraibolya tartományba tartozó fénysugarakat.

A vizsgálat során a nyomokat nem az UV-fény által kiváltott fluoreszcencia jelenség teszi láthatóvá, hanem a nyomhordozó felszínétől eltérő fényelnyelési tulajdonságú anyagokról visszaverődött sugarakat rögzíti a speciálisan erre a célra kialakított digitális kamera. Az UV-filter nélkül készített felvételeken csak a nyomhordozó felszín látszik, az UV-filter alkalmazásával a háttérszínek eltűnnek, és láthatóvá válik az UV-sugarakat visszatükröző nyom.⁷  Az eszköz alkalmas olyan felületekről is nyomokat láthatóvá tenni, valamint rögzíteni, amelyekről klasszikus nyomelőhívási módszerekkel nem, vagy csak rossz minőségben lehetséges. További előnye, hogy míg a hagyományos porozás útján láthatóvá tett ujjnyom sérülhet a nem megfelelő ecset vagy por használata miatt, valamint a fólira rögzítés során, addig e napjainkban alkalmazott speciális eszközök úgy teszik a látens nyomokat láthatóvá, valamint úgy rögzítik azokat, hogy a nyommal nem érintkeznek. A RUVIS legújabb, 2019-es verziója⁸  már 29 megapixeles ultra HD kamerával van felszerelve, amellyel az eddigieknél is részletesebb felvétel készíthető.

Ezen információk alapján érzékelhető, hogy az UV-fénnyel való nyomkutatás nem került ki a helyszínen nyomkutatás céljából alkalmazott eszközök közül, sőt, beépült az úgynevezett ALS⁹  vagy FLS¹⁰  megvilágító egységekbe is, amelyek az UV-tól az IR (infra) hullámtartományig fénysugarat képesek előállítani az eszközbe telepített erős fényforrás és a tartozékként hozzáadott különböző előtétszínszűrők együttes alkalmazásával. Előnye, hogy nem kell a bűnügyi technikusoknak számos krimináltechnikai eszközt üzemeltetni a helyszínen. A megvilágító berendezés erős fényforrása lehetővé teszi, hogy a nyomkutatás egyszerűbbé, valamint gyorsabbá váljon, hiszen nagyobb területeket lehet vele átvilágítani. A láthatóvá vált anyagmaradvány dokumentálható fényképezőgéppel, így – a későbbi szakértői vizsgálatokra – elküldhető állapotba kerül, és a későbbiekben bizonyítékként is alkalmazható. Hátrányként említhető, hogy csak különböző (vörös, narancssárga, sárga) szűrőszemüvegek használata mellett látható az „eredmény”, így mindenkinek fel kell vennie az aktuális hullámtartományhoz alkalmazható szemüveget, aki a nyomkutatásban részt vesz. Természetesen arra is van megoldás, hogy az előzőekben említett megvilágító berendezés által megjelenített nyomot, anyagmaradványt szemüveg és egyéb segédeszköz nélkül is megjeleníthetővé tegyük, ugyanis már alkalmazzák helyszíni szemléken a Forenscope-ot, amely egy csúcstechnológiával integrált mobil eszköz. Szerkezetét tekintve egy színszűrőkkel ellátott objektívből és egy – a manapság jellemző – erős hardverigényű alkalmazásoknak és elvárásoknak maximálisan megfelelő tabletből áll. Előnye, hogy a helyszínen végzett tevékenységről fotó- és videófelvételeket is tud rögzíteni, továbbá az, hogy a tablet képernyőjén már a színszűrő által szűrt felvétel látható. Mivel videó kimeneti forrással rendelkezik, ki is vetíthető az aktuálisan végzett tevékenység, így a láthatatlan vérfoltokat, lövések maradványait, testnedveket (pl. spermát, nyálat és vizeletet) – melyeket szinte bármely felületről láthatóvá alakít az eszköz – a helyszíni szemlén részt vevő személyek mindegyike szemügyre veheti.

Gyakran előfordul a vizsgált terület adottságaiból adódóan, hogy bizonyos részük nehezen megközelíthető vagy túl nagy távolságok vannak a szemle helyszínén. Ilyen helyzetben előfordulhat, hogy a helyszín nem kerül teljes mértékben átvizsgálásra, mivel korlátozva van a bűnügyi technikus. A jog is úgy fogalmaz, hogy a szemle tárgyáról, ha lehetséges és szükséges, kép-, hang-, illetve kép- és hangfelvételt kell készíteni.¹¹  Azokban az esetekben, ha a szemle nem fedett, hanem nyílt helyszínen folyik, a drón használata segíthet többek között a releváns terület kiterjedésének pontos meghatározásában, az esetleges közelítési, menekülési útvonalak megállapításában, elhagyott, eldobott tárgyak, eszközök felfedezésében, rejtő szándékkal megbolygatott helyek észrevételében, a szemle során rögzített bizonyítási eszközök helyének, relatív helyzetének pontos jelölésében, többes helyszín esetében a vizsgált helyek egymáshoz viszonyított helyzetének felmérésében. Mivel a drónra szerelt kamerák által közvetített képek folyamatosan nyomon követhetők és kiértékelhetők, tervezhetőbb és szervezhetőbb lesz a helyszíni tevékenység.¹²

A későbbiekben elképzelhetőnek tartom, hogy a különböző látens nyomkutatásra alkalmazott eszközök, valamint a drónok egybehangolásával lehetőség nyílik olyan területek átvizsgálására, és az ott található különböző látens nyomok rögzítésére is, amelyek eddig elérhetetlennek/elképzelhetetlennek tűn-tek. Ezzel a példával is csak megerősíteni lehet azt az elvet, amely szerint törekedni kell arra, hogy a bűnügyi technikusok kevesebb eszközzel dolgozzanak, de azok képesek legyenek minden szükséges nyomkeresési és rögzítési feladatot ellátni.

A nyomokat a nyomhordozón való ábrázolódás szerint két nagy csoportra, térfogati, illetve felületi nyomokra lehet bontani. Az eddigiekben ismertetett felületi nyomok rögzítésének újdonságai mellett hatalmas fejlődésen ment keresztül a térfogati nyomok rögzítése is. Az 1961-es kiadású kriminalisztika tankönyv egy lábnyom térbeli rögzítéséről lehetséges módszerként még csak a manuális módszerekkel történő megmintázást említi, amely a következő eljárással valósítható meg. Először is figyelembe kell venni, hogy a megmintázás előtt el kell készíteni a jegyzőkönyvi leírást és a fényképfelvételeket, mert a művelet során a nyom nagy eséllyel tönkremegy. Mintázáshoz olyan anyagokat kell használni, amelyek könnyen folyékony állapotba helyezhetők és tulajdonságuknál fogva hamar szilárdulnak.¹³  A gipszet jó mintázó képessége, gyors merevedése alkalmassá teszi majdnem mindenfajta talajban keletkezett nyom kiöntésére. A gipsz kikeverésénél különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a gipsztej levegőbuborék-mentes maradjon, mert nem fogjuk visszakapni a létrehozott nyom sajátosságait az adott területen, ahová buborék kerül. Amennyiben a nyom nem elég mély, vagy ferde talajon fekszik, körül kell határolni, hogy a gipsztej ne folyjon szét. Érdemes a gipszöntvény első rétegére hurkapálcikákat helyezni, hogy a nagyméretű gipszöntvény megtartsa stabilitását. A gipszöntvényt csak teljes szilárdulás után emelhető ki. A szilárdulás akkor teljes, ha az öntvény felületét megérintve a kézre már nem kenődik a gipsz. A kiemelés nagyon óvatosan végzendő tevékenység. Az öntvény oldalait szabaddá kell tenni úgy, hogy a gipszöntvény környékéről az anyagot (földet) eltávolítjuk és az öntvényt két oldalról alányúlva emeljük ki. A kiemelés után az öntvénynek a nyomot visszatükröző felületét nem szabad kefével letisztítani vagy letörölni. Az öntvény végleges letisztítására a kiemeléstől számított 5-6 óra múlva kerülhet csak sor. A letisztítás vízzel való lemosással történik. A mosás néhány percnél tovább ne tartson, mert a víz idővel oldja, fellazítja a gipszöntvényt.¹⁴

A „gipszelést” még napjainkban is alkalmazzák a szilikonnal való megmintázás mellett, ami egyszerűbb, de leginkább kisebb nyomok megformálására alkalmas eljárás. Manapság – a krimináltechnikai eszközökkel szemben támasztott elsődleges elvárásokhoz igazodva, miszerint a nyomrögzítés során lehetőség szerint ne tegyük tönkre a nyomot – igen kifinomult eszközök is rendelkezésre állnak a térfogati nyomok megmintázására. A háromdimenziós lézerszkennerek és azoknak a felvételét életnagyságban leképező háromdimenziós nyomtatók létrejöttével új lehetőségek nyíltak.

A fényképezés és a videotechnikai képrögzítés valamennyi formájára általánosságban az jellemző, hogy az analóg és a digitális fényképezőgépek, de a hőkamerák és a videokamerák is a rögzítendő objektumról visszavert vagy az objektum által kibocsátott fény-, illetve elektromágneses sugarakat különféle objektíveken (objektív rendszereken) keresztül a gép fényérzékeny részébe vezetik, majd azokból (különféle úton és módon) a tárgy képi formáját állítják elő. Ezzel szemben a 3D-szkennelés az eddigiektől eltérő, teljesen más elven működő, professzionális képalkotó technikát jelent. A 3D-lézerszkennelés olyan korszerű adatnyerési eljárás, amely az 1990-es évek második felétől kezdett elterjedni. Kezdetben elsősorban geodéziai¹⁵  mérésekre használták. Mára már azt mondhatjuk, hogy a háromdimenziós technológiák, mint a térbeli képalkotás és -nyomtatás, a 21. század forradalmian terjedő innovációinak számítanak.

A 3D-szkennelés a térbeli adatnyerés egyik leghatékonyabb és legkorszerűbb módjának tekinthető. A 3D-szkennerek olyan eszközök, amelyek a tárgyakat és a térrészleteket „digitalizálják”, 3D-s adatállomány formájában rögzítik azok geometriai jellemzőit, anélkül azonban, hogy fizikai kontaktusba kerülnének velük. A lézerszkenner néhány másodperc alatt több millió lézersugarat bocsát ki magából, ezek segítségével megméri a műszer és a térbeli objektum pontjai közötti távolságot. A 3D-pontfelhő technológiának köszönhetően a szkennelés eredménye a tárgyak és terek olyan háromdimenziós pillanatfelvétele, aminek részletgazdagsága az alkalmazott műszer felbontásától függ. A kapott pontfelhőből kinyerhetők a szkennelt objektumok geometriai adatai. Ezek a továbbiakban három dimenzióban megtekinthetők, az egyes pontok adatai egymáshoz képest is mérhetők. A 3D-szkennerek nagy teljesítményű lézerdiódából, nagy sebességgel mozgó, forgó tükrökből, nagy érzékenységű lézerdetektorból és a vezérlő számítógépből állnak. Hatékonyságuk, teljesítményük és a működtetés módja szerint több fajtájuk ismert. Megkülönböztethetők aszerint, hogy mekkora felületet tudnak felmérni, mennyire pontosak a mérések, mennyire jó felbontással dolgoznak, vagy mekkora távolságról tudják beszkennelni a tárgyakat.¹⁶  Léteznek kézi szkennerek, amelyeket elsősorban kisebb tárgyak, térrészletek morfológiai és geometriai sajátosságainak rögzítésére alkalmaznak. Ez az eszköz alkalmas a hagyományos megmintázási eljárások kiváltására.

A nagyobb méretű „állványos” térszkennerek a helyszín bonyolultságától függően több mérőállásból elvégzett szkennelés eredményeként alkalmasak a vizsgált terek beolvasására. E technológia alkalmazásával a rögzítésnek kiemelkedő szerepe lehet a helyszíni szemlét követően, hiszen a szemle során még nem minden esetben egyértelmű, mely tárgyak, nyomok elhelyezkedése, mérete releváns az ügyben. A hagyományos, fényképezéssel, illetve videokamerával való rögzítés hiába részletes és szakszerű, lehetséges, hogy a későbbiekben fontossá váló információt nem lehet a felvételekből kinyerni, míg a háromdimenziós térszkenner – amennyiben az eszköz úgy kerül elhelyezésre, hogy minden felületre rálásson – válogatás nélkül pontos, méretarányos és részletgazdag felvételt készít a bűncselekmény helyszínéről.

Érzékelhető, hogy a nyomkutatás (a nyomok láthatóvá tétele) és a nyomrögzítés eszközei folyamatosan fejlődnek. Eljött az az idő, amikor a helyszíneken található nyomok nagy részét úgy lehet fellelni és rögzíteni az új krimináltechnikai eszközök segítségével, hogy ne kelljen fizikai kontaktusban lépni azokkal. Ezáltal egyrészt kevésbé áll fenn a veszélye annak, hogy szennyeződjön a talált nyom, másrészt megvan a lehetőség arra, hogy a nyomok többféle módon, más-más eszközzel, különböző vizsgálati célra is rendelkezésre álljanak.

Rucska András r. őrnagy, szaktanár, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar