A rendészeti modellek és rendőrhallgatók attitűdjeinek vizsgálata

Bevezetés

A 21. században a tudatos pályaválasztás nem szokatlan a fiatalok körében. Az oktatási expanzióval tömegesen áramlanak a hallgatók a felsőoktatási intézményekbe.¹  A rendészeti oktatásra ez a jelenség sajátosan hat. Meghatározott felvételi eljárásban vesznek részt a rendőr hallgatók, hogy tisztjelöltként eljuthassanak a három-, illetve négyéves képzést követően a tisztavatásig, eskütételig. A felvételi eljárás összetett, hiszen a központi eljárást kiegészíti a pszichológiai és a fizikai felmérés, valamint a pályaorientációs beszélgetés is, majd ezt követően alakul ki a végleges felvételi folyamat. A pályakövetelményeknek megfelelő személyiség- és szakmai kompetenciafejlesztés a képzés ideje alatt folyamatosan zajlik. A jövő rendőrei szociális hátterének, pályaválasztási motivációinak megismerése kiemelten fontos a képzést biztosító intézmény számára. Mindez az ismeret hozzájárulhat ahhoz – a képzőintézmény számára –, hogy a felvételi eljárást követően a hallgatók ne csak az elméleti tudást sajátítsák el, de szemléletük is formálódjon.

Egy sikerorientált képzésnek ismernie a benne résztvevők motivációs bázisát, attitűdjeit, értékeit, hogy a képzési hatékonyságot növelni tudja a képző intézmény. Az információs társadalomban bekövetkező gyors változások még inkább szükségessé teszik, hogy a rendőrképzés olyan feltételekkel illeszkedjen a szakmai elvárásokhoz, amelyek egyúttal a jövő rendőreit hivatástudattal és professzionalizmussal felvértezve bocsátják a munkaerőpiacra: a rendvédelmi szervek állományába. A képzés ideje alatt kialakított értékek határozzák meg azt a hozzáállást, attitűdöt, amely szerint a rendőr a későbbiekben ellátja feladatait. Feltételezzük, hogy a rendőr hallgatók jelentős része – más felsőoktatási diákokhoz hasonlóan – motivációs hátterét tekintve elérő attitűdökkel viszonyul leendő szakmájához.

A tanulmányban bemutatott nemzetközi RECPOL-kutatás célja, hogy feltárja a képzésbe belépő hallgatók rendőrpályával kapcsolatos ismereteit, attitűdjeit és hiedelmeit, és longitudinális felméréssel kövesse nyomon, hogy a képzés milyen hatást gyakorol a hallgató személyiségére, értékeire és pályaorientációjára. Saját kutatásunk pillérei is erre a kutatásra alapozódnak, de felhasználják azokkal a rendészeti modellekkel kapcsolatos ismereteket, amelyek a rendészeti pálya eltérő értékeit és céljait hangsúlyozzák. Megvizsgáltuk, hogy a hazai rendőrhallgatók értékrendszere, motivációi hogyan különülnek el egymástól, és miként jön létre a rendőri attitűd, valamint hogy milyen elemekből tevődik össze. A kutatás kezdetén azt feltételeztük, hogy az eltérő családi háttérrel rendelkező fiatalok eltérő értékeket tartanak szem előtt a pályaválasztásnál, és ez abban is megmutatkozik, hogy mely rendészeti modell értékeihez kapcsolódnak szorosabban.

A RECPOL-kutatás

A RECPOL (Recruitment, Education and Careers in the Police): Toborzás, Oktatás és Életpálya a rendőrségen című kutatási projekt 2010-ben indult Norvégiában. A kutatás első adatfelvétele a StudData kérdőíven alapult, amelynek kidolgozásában az Oslói Egyetem vett részt. Norvégiában e vizsgálatot húsz szakma tekintetében is alkalmazzák – hasonlóan, mint a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) kutatást hazánkban² . A RECPOL első vizsgálatban 2012-ben hét európai ország vett részt: Belgium, Dánia, Izland, Norvégia, Skócia, Svédország és Spanyolország. Mi a magyar mintával 2016-ban csatlakoztunk ehhez a kutatói hálózathoz. Az első adatfelvételünk 2017 augusztusában valósult meg, az egyetemi képzésbe belépő hallgatókkal. A tanulmány a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 azonosítószámú, A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés nevű projekt keretében készült.

A kutatás főbb kérdései a rendőrhallgatók szociális, pályaválasztási háttere és szakmai jövőképük jobb megismerése köré csoportosulnak, de megvizsgálják a rendőrképzéssel kapcsolatos elvárásaikat is. Az adatfelvétel négy szakaszban történt:

• a képzés elején,
• a képzés végén,
• a képzés befejezését követő harmadik,
• és a képzés befejezését követő hatodik évben.

A rendészeti szervezet tagjai meghatározott szervezeti kultúra és hierarchia tagjai, amely alapját az oktatás, képzés adja. A felszín alatt működő attitűdök megismerése a RECPOL-kutatásban kidolgozott kérdőívvel kiválóan megragadható, mivel számos kérdés mentén vizsgálja az egyén hozzáállását a képzéssel és a jövőképpel kapcsolatban. A RECPOL-kutatás segítséget nyújt abban is, hogy nemzetközi szinten összehasonlíthassuk a rendészeti képzéseket, illetve ezek kimenetét is mérjük. Szem előtt tartva a társadalmi és gazdasági eltéréseket országonként, az összehasonlító elemzés esetén a hallgatók attitűdformálódása standardizáltan kirajzolódik. A jelen tanulmányban használt kérdőív a felsorolt attitűdmérő skálák közül az ún. összegző jellegű Likert-skálával³  méri a válaszokat. Ez a típusú mérőeszköz arra lett kifejlesztve, hogy a válaszadó személyek adott tételekkel, kijelentésekkel, érzésekkel kapcsolatos egyet-, vagy egyet nem értésüket különböző fokozatban tudják jelölni.

Jelen tanulmányban a magyar RECPOL-mintát, a felsőoktatásban tanuló, képzést elkezdő nappali tagozatos rendőrtiszthallgatók válaszait elemezzük. Megvizsgáljuk, hogy milyen szakmához rendelkeznek attitűdökkel. Az attitűdök⁴ , értékek megragadásához a rendészeti modellek jellemzése nyújt támpontot.

Rendészeti modellek és attitűdök

A rendészeti attitűdök⁵  megkülönböztetéséhez érdemes megvizsgálni, hogy milyen rendészeti modellek léteznek, és ehhez milyen személyi állomány és szakmai hozzáállás illeszkedik, illetve milyen pályaválasztási attitűddel párosul. A különböző rendészeti modellek megjelenését segítette, hogy az 1960-as évektől kezdtek megjelenni a súlyosabb közbiztonsági problémák, és ez lehetőséget nyitott olyan kutatások számára, amelyek a rendőri munka sajátosságait tárták fel és ezzel szervezeti és működési változásokat is indukáltak.⁶  Kozáry nyolc rendészeti modellt ismertet. Ezek sajátosságait röviden bemutatjuk, majd elemezzük, hogy a rendőrhallgatóknál mely attitűdök jelennek meg közülük. Gazdag szakirodalom áll rendelkezésünkre, ha rendőrségi modelleket szeretnénk vizsgálni,⁷  ám a jelen tanulmányban ezektől eltérő szempont alapján felállított kategorizációs rendszert választottunk. Szerettük volna elkerülni ugyanis az egyszerűsítést és a lehető legszélesebben feltárni a rendőrségi szervezettel kapcsolatos attitűdöket. Feltételezzük, hogy az eltérő korszakok eltérő társadalmi elvárásokat támasztottak a rendőrrel szemben és ezek akár egymásra épülve, akár átalakulva vezettek ahhoz a rendőrattitűdhöz, amely napjainkra kialakult.

Háború-modell

Az első rendőrségi modell a „bűnözés elleni háború” korszaka volt a 19. századtól a 20. század közepéig tartó időszakban. Ezt a korszakot a társadalmi csoportok konfliktusai jellemezték. A rendőrség feladata ekkor az elszigetelés megvalósítása volt és kiemelt szerepet kapott a patologikusnak címkézett magatartást és életmódot folytató személyek elkülönítése. A patologikus magatartások definiálása nem volt egyértelmű, mivel a rendfenntartó személyekre volt bízva, hogy mit tekintenek civilizálatlan, lázadó magtartásnak. A rendőr személyével kapcsolatban az volt az elvárás, hogy tisztességes polgár legyen. A rendőri beavatkozás, maga a szervezet is militáris jegyeket öltött magára. Fontos az is, hogy a rendőrség abban különbözött a katonaságtól, hogy ők állandóan jelen voltak az utcán, a lakosság láthatta a rendőröket. A feladatuk úgy foglalható össze, hogy a bűnözés ellen vívták a háborút. Azzal a céllal tették mindezt, hogy a társadalmi kontrollt bizonyos egyének, csoportok fölött gyakorolták, akik gyanúsak voltak. Ennek a gyanúnak az alapját a rendőri munkára jellemző és szükséges előítélet teremtette meg. A szubjektivitás ebben az esetben teljesen jelen volt a rendőri intézkedések közben. Az előítélet széles körben volt értelmezendő, és akár a lakosság nagyobb részére is ki lehetett terjeszteni. Az előítéletek a lakosság részéről szintén előítéleteket vetítettek. A civil lakosság úgy vélekedett a korszak rendőreiről, hogy „azok, akik a gonosz ellen küzdenek, maguk sem felelnek meg azoknak az ideáknak, melyeket feltehetően védenek” – foglalja össze Krémer⁸ .

A kölcsönös előítélet pedig egy kedvezőtlen hatást eredményezett, a rendőri foglalkozást nem övezte megbecsülés és tisztelet, sőt. Úgy tekintettek rájuk az állampolgárok, hogy ők nem a társadalmi békét és a közrendet védelmezik, hanem kizárólag a felső osztályok hatalmának védelmezőjeként vannak jelen.

Hatékonyságra épülő professzionális modell

A második modell a hatékonyságra épülő professzionális rendőrségi modell. Az ötvenes években az Amerikai Egyesült Államokban lezajlott reform időszakát öleli fel ez a korszak. A hatékonyság a szervezet modernizációjától elválaszthatatlan ebben a modellben. Vollmer⁹  szerint a rendőri munka hatékonysága és színvonala csak úgy növelhető, ha az oktatásban más szintekre emelhető a tudás és ehhez a technikai fejlődéssel való lépéstartás is párosul. Fontosnak tartotta a szakmai értékek megszilárdítását, szerinte ugyanis a professzionalitás hozzájárul a rendőri munka presztízsének növeléséhez, és ez magában hordozza azt a pozitív hatást, amely a közbiztonság megszilárdításában nyilvánulhat meg. Az empirikus kutatások is ebben az időszakban kerültek előtérbe és kínáltak lehetőséget a tudósoknak a rendőrség és más, hasonlóan zárt szervezet kutatására. A tárgyalt korszakot meghatározta a folyamatos és látható rendőri jelenlét, az azonnali reagálás a segélyhívásokra, valamint a megelőző járőrözés. A rendőrrel szemben elvárás volt az oktatásban szerzett tudás megszerzése és hasznosítása, valamint az erőfölény érvényesítése.

Rendfenntartó modell

A harmadik modell a hatvanas, hetvenes évek rendőrségeit az ún. rendfenntartó modellek körébe sorolja. Goldstein¹⁰  szerint e korszak rendőrségének fő célkitűzése, hogy a rendőr a körzetében rendet és békét tartson, ellenőrizzen, és azonnal reagáljon a segélyhívásokra. Elsősorban a béke és nem a törvény őreként tekintettek magukra a rendőrök. Ez a modell – amely szerint a rendőr elsődleges feladata a rend fenntartása¹¹  – a kilencvenes évekig éreztette hatását, Minden egyéb feladatot, például a bűnüldözést, alárendeltek a rendfenntartási célnak. A rendfenntartó modell szerint működő rendőr attitűdjeit a demokratikus értékrend megőrzése határozta meg munkavégzése során. Érezhetően megváltoztak a rendőrrel szemben támasztott elvárások: a testi erőn felül, a korábbi korszakokhoz képest tovább növekedett a szakmai képzés fontossága, a társadalmi érzékenység megléte. A rendfenntartás szakképzett, professzionális munkaerőre tartott igényt. Wilson¹²  a járőrt egy kőműveshez hasonlította, aki a szakmai tudását nem az általánosan írott tudásanyagból, hanem a gyakorlatban szerzi meg, hiszen a rá bízott körzet ismerete és az ott élő állampolgárok közti életterekbe való involválódással válik rendőrré. Jellemző továbbá a korszak rendőrére, hogy önállóságra törekszik, diszkrecionális hatalmát, döntési képességét bátran használja. A rendőrség szervezete széles körben kontrollálja a társadalmat és azok eseményeit, szemben az elsőként bemutatott háború modellel. A rendőrkép is változáson ment keresztül, egyre jobban látható a paramilitáris jegyek lassú háttérbe szorulása. A kor rendőri attitűdjeit az interperszonális kapcsolatok fontossága jellemzi.

Szolgáltató modell

A negyedik modell a közösségi rendőrség, amelyet szolgáltató modellként is interpretálhatunk. A nyolcvanas évekre jellemző, hogy a közösség és a rendőrség viszonya jelentős változásokon ment keresztül. Egyfajta visszatalálásként tekinthetünk erre a jelenségre, hiszen a rendőrség a közösség igényei mentén kezdett szerveződni. Friedmann¹³  megalkotta a közösségi rendészet modelljét. Az e modell szerint működő rendőrségek a közösségekkel kialakuló kapcsolatra építik szakmai alapelveiket és szolgáltatásként tekintenek a rendőr munkájára. Az amerikai rendvédelmi szervek már a húszas évektől kezdték beépíteni működésükbe a tárgyalt modell elemeit. Az igazi átütés a nyolcvanas években következett be, amikor a rendőrség és a lakosság szoros együttműködése volt a meghatározó. Ez több pozitív társadalmi változást is magával hozott, hiszen az állampolgárok között is jelentősen javult a kooperáció. A rendőrség hatékonyságának mérése során azt tapasztalták, hogy ebben az időszakban növekedett a bejelentett bűncselekmények száma. Ez a jelenség társadalmi bizalomként értékelhető, hiszen a bejelentést tevő állampolgár bízik a rendőrségben és abban, hogy az eljárás feltárja a bűncselekmény körülményeit, elkövetőit. Ez a működési forma a hatalom decentralizálását és a döntési felelősség megosztását követeli meg. Annak a belátását feltételezi a rendőrség részéről, hogy nem lehet egyedül, a lakosság bevonása nélkül a társadalmi békét fenntartani. A rendőri munka során felmerülő intézkedések a közösség problémáiként értelmezhetőek a szolgáltató szerep keretein belül. Ez a modell csak akkor tud megvalósulni, ha az állampolgárok a közösség tagjaként tekintenek a rendőrre, aki szolgáltatóként a problémák kezelésében segítségükre van.

A rendfenntartó és a szolgáltató modellek a szervezeti működés szempontjából nem sokban különböznek. Az eltérés lényege abban rejlik, hogy a szolgáltató modell érzékenyebb, és jobban figyel a sérülékenyebb csoportok védelmére (pl. fiatalok, öregek, szegények, hajléktalanok). Ez a modell a rendőri attitűdök vonatkozásában egy szociális képességeiben fejlett és érzékeny rendőrt feltételez, aki a közösség életébe integrálódik és képes személyes és mindennapi kapcsolatokat fenntartani a településen élő civil lakossággal. A közösségi rendészet modellje a 20. század meghatározó újítása volt, amely utat tört a kortárs rendészeti munkába is.

Problémaorientált modell

Az ötödik modellbe tartozik a problémaorientált rendőrség. Ez a modell voltaképpen a közösségi rendőrség továbbfejlesztett modellje, ugyanis a harmadik modell, a rendfenntartó rendőrséget is kutató Goldstein¹⁴  munkája alapján értelmezi az elméleti és gyakorlati alkalmazását. A korábbi közösségi modellhez képest az jelenti a különbséget, hogy a problémaorientált modell az egész rendőri munkát, működést szeretné megreformálni és új alapokra helyezni. Szemléletére jellemző, hogy a közbiztonság fenntartását meghatározónak tartja, valamint a szakértői munkát és a tudományos elemzést munkamódszernek tekinti. A problémaorientált rendőri attitűdök között jelen van a problémák multidiszciplináris értelmezése és a megoldási eszköztár tudatos ismerete, az igazságosságra való törekvés a közbiztonság védelme érdekében. Az e modellt alkalmazó rendvédelmi szervek úgy jellemezhetők, hogy a célok eléréséhez a rendőri jelenlétet és a kényszer alkalmazásán kívül számos törvényes eszköz igénybevételét szorgalmazzák és használják.¹⁵ 

Zéró tolerancia modell

A hatodik modell a zéró tolerancia néven ismert¹⁶ , valójában a háború-modell modern változata, amely nagy népszerűségnek örvend a 21. században. Létrejötte a korábban bemutatott közösségi rendőrségből eredeztethető. A modellhez kapcsolható rendőri attitűdök között megtalálhatjuk azokat az értékeket, amelyek a büntetésre fókuszálnak, a bűnelkövető szankcionálására irányulnak, és nem tűrnek semmilyen normaszegést. A stratégiai fókusz a rendőri intézkedésen van, és nem a bűnmegelőzésen. Szigor és következetes szabályszegőkkel szembeni harc jellemzi ezen modell képviselőit. A fő eszköz az intézkedések során a büntetés, amelynek visszatartó erőt tulajdonítanak. Az irányzat rendészeti vonatkozása Bratton rendőrfőnökhöz köthető, aki New Yorkban a kilencvenes években a közösségi rendőrség értékeit képviselte, hiszen úgy vélte, hogy a rendőrség látható jelenléte a köztereken csökkenteni fogja az erőszakos bűncselekmények számát.

Adatgyűjtő és adatfeldolgozó modell

A hetedik modell az adatfeldolgozás által vezérelt rendőrséget írja le. Ez az adatgyűjtő és -feldolgozó modell. Ebben a keretrendszerben a rendőrség működését a kooperáción alapuló feladatellátás jellemzi, ahol az adatok szisztematikus gyűjtése és értékelése összekapcsolja a korábban megismert közösségi rendészetet a problémaorientált modell jól bevált gyakorlatával.¹⁷  A bizonyítékokon alapuló, tudományos módszertani elveket használó új rendőri modellként fogható fel. E modell fő célja az adatgyűjtéssel és -feldolgozással a közösségi problémák kezelésének elősegítése. Az adatok cseréjének a különböző szervek között gördülékenynek kell lennie annak érdekében, hogy az elemzés minősége kielégítő legyen. Ezt az elemzési pontosságot pedig finomítani lehet a szakemberek, elemzők továbbképzésével, oktatásával. A jellemző rendőri attitűd ebben a rendszerben a rendszerező, összefüggéseket felfedező személyekkel jellemezhető.

Közigazgatási modell

A nyolcadik modell, amit megkülönböztetünk a rendészeti működésen belül, a közigazgatási modell. A szervezéstudomány és a közigazgatástan dekoncentrált modellt és önkormányzati rendőrségi modellt különböztet meg. Amennyiben feladatok és hatáskörök, felelősségi szintek szerint kívánjuk elhatárolni a szervezetet, akkor különbséget teszünk centralizált és decentralizált rendőrség között. Azonosnak ható, ám különböző fogalmi apparátust foglal magába a két definíció. Az amerikai FBI megalakulása egy önkormányzati szisztéma szerint meghatározott centralizált tevékenységet ellátó rendőrségi intézményrendszer. Ez a modell nem határozza meg a hatékonyságot mérceként. Úgy véli, hogy vannak olyan feladatok, amelyek a centrumban jobban végrehajthatók és vannak olyan szolgálati teendők, amelyeknél a helyi szintű beavatkozás jár nagyobb sikerrel. Ha a hatáskörmegosztást vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy a különböző szintek között a törvényesség, az átláthatóság és az ellenőrzöttség a meghatározó. Abban az esetben, ha a decentralizáció nem jár együtt a demokratikus értékek megerősödésével, a jogállamiság garanciális elemei gyengülhetnek. A centralizált rendszer kontinentális, míg a decentralizált modell az angolszász modellként lelhető fel a szakirodalomban.

A magyar rendőrség jellemzője

A magyar rendőrség dekoncentrált rendvédelmi szerv és a hatáskörök erős centralizációjával jellemezhető. Vezetése önálló, és országos hatáskörű rendőrfőkapitány irányításával látja el a tevékenységét. Stratégiai célként a működését tekintve reaktív rendőrségként írható le. Munkamegosztás szempontjából a közbiztonság és a bűnügyi ágazatok elválnak egymástól. A közigazgatáson belül izolált, militarista vonásokat ölt magára. Hierarchikus berendezkedésű és a feltétlen engedelmesség elvén alapul a működése. Represszív típusú szervezet, vagyis hatósági jogosítványokkal van felruházva, amely a modernizációs folyamat közepén van.¹⁸  A rendőrképe olyan attitűdökkel rendelkező személyt követel meg, aki a professzionalizmus magas fokán elméleti és gyakorlati tudással hivatásként tekint az előtte álló életpályára.

A rendőri attitűd kialakulása

A felsorolt nyolc modell négy jelentős és eltéréseket mutató olyan klaszterre vonható össze, amelyben a rendőröknek különböző attitűdjei vannak. A rendőrattitűd ezeknek a csoportoknak az értelmezései mentén rajzolja ki, hogy vajon milyen is a mai rendőr, milyen értékeket és viszonyulási pontokat hordoz magában, amikor a pályát választ. Azok a személyek, akik a háború- és a zéró tolerancia modell szerinti értékeket érzik magukénak, egy alacsony szinten szerveződő, empátiával rendelkező, represszív, azonnali reagálást igénylő, hierarchiát és parancsuralmi rendszert igénylő rendőrképet festenek elénk. A hatékonyságra épülő professzionális modell és az adatfeldolgozó modell közel áll egymáshoz és a paramilitáris értékeket magába foglaló, elméleti tudásra és tudományos módszerekre nyitott rendőrt kíván, aki a jogi szabályozást fontosnak tartja és a hatékony megoldások megtalálásában jártas. A közösségi és a problémaorientált rendőrségi modell értékeiben bízó rendőr pedig legyen olyan racionális ember, aki szociálisan érzékeny, a közösségi értékeket előtérbe helyezi és tiszteletben tartja a törvényességet. A rendfenntartó modell klasszikus rendőri attitűdöket láttat: többre értékeli a gyakorlati szaktudást az elméletinél, önálló döntéshozatalra kész, interperszonális kapcsolatokat előtérbe helyező rendőrt feltételez.

Leíró statisztikák

A rendőri modellek és attitűdök ismertetését követően a magyar RECPOL-adatfelvétel során összegyűjtött 176 fős minta eredményeinek az elemzése olvasható a továbbiakban. A mintában szereplő egyének valamennyien felvételt nyertek, és az alapkiképzést is vállalták a nappali tagozaton folyó rendőrtiszti képzésben. A válaszadók 68 százaléka férfi, 32 százaléka pedig nő. Életkoruk megoszlása tekintetében 5 százalék 21 év feletti, 12 százalékuk 21 éves, a válaszadók egyharmada 20 éves, közel fele 19 éves, 8 százalékuk pedig 18 éves. 93 százalékuk nem rendelkezik munkatapasztalattal, csupán 6 százalékuk dolgozott több mint egy évig. Szakgimnáziumból a felvett rendőr hallgatók 17 százaléka érkezett, 78 százalékuk pedig gimnáziumból nyert felvételt valamely rendvédelmi szakra. Felsőfokú végzettséggel 2 százalékuk rendelkezett. A válaszadók 7 százaléka elkezdett valamilyen felsőfokú képzést, amit abbahagyott a rendőrtisztképzés miatt. Fontos adat, hogy a hallgatók közel 90 százaléka nem rendelkezik rendőri szakmában dolgozó közvetlen családtaggal, szülővel. A pályaszocializációs oktatási, képzési tevékenység során kulcsfontosságú elem, hogy milyen pályaképpel kerül később a hallgató a rendőri pályára.

A válaszadók édesapáinak 25 százaléka felsőfokú, 70 százaléka pedig középfokú végzettséggel rendelkezik. Az édesanyák iskolai végzettsége eltérően alakul; fele-fele arányban rendelkeznek közép-, illetve felsőfokú végzettséggel. A szocializációs színterek tekintetében megkérdeztük, hogy milyen környéken nőttek fel a hallgatók: közel 40 százalékuk külső vidéki környéken vagy kis méretű községben vagy faluban, 25 százalékuk kisvárosban, a központtól távolabbi részen, 22 százalékuk pedig nagyvárosban jelölte meg a helyszínt.

Rendőri attitűd és a modellek elemzése

Az elemzés során a különböző modellek értékeit külön soroltuk, mint azt korábban összegeztük. Különbséget tettünk 1) a professzionalizmust előtérbe helyező, a hatékonysági és adatgyűjtő modelleket magába foglaló „mindent látó”; 2) a közösségi és alapjogi értékeket előtérbe helyező, a közösségi rendészet és problémaorientált modell konglomerátumából megalkotott „szolgáltató”; 3) a keménységet és határozottságot előtérbe helyező háborús- és zéró tolerancia modell értékeire „reagáló” modell; és a 4) rendfenntartó „klasszikus” keretrendszer, attitűd között.

A „mindent látó” attitűd magában foglalja professzionalizmust megkövetelő értékeket: a szakmai lapok olvasását, azt, hogy az egyén kizárólag ebben a szakmában tudja elképzelni a jövőjét, érzelmileg kötődik a rendőri pályához, a rendvédelmi szervezethez szeretne tartozni és ez büszkeséggel tölti el. Az elemzés során a mindent látó attitűdben a meghatározó elem az erős szakmai elhivatottság (20%), és a szervezethez való tartozás és a büszkeség (40–40%-ban). Ebbe a klaszterbe a válaszadók egyötöde sorolható.

A „szolgáltató” attitűdöt több változó ötvözetével hoztuk létre, amely a kölcsönös partnerségen alapuló és közösségi érékek előtérbe helyezését jelenti. A rendőri munka megítélése és a szakszervezeti igény fontossága jelenik meg benne, valamint az, hogy a bűnelkövetőkkel szemben nem megtorló, hanem esélyt adó. Kollegialitás és szakmai nyitottság, társadalmi problémákra való érzékenység jellemzik a szolgáltató attitűddel rendelkező rendőrhallgatókat. Ebbe a kategóriába a válaszadó hallgatók negyven százaléka sorolható.

A „reagáló” attitűd egy nagyon határozott értékeket képviselő személyi állományt feltételez. Ezek a személyek nem elnézőek és megengedőek a bűnelkövetőkkel, büntetéspártiak, és előítélettel élnek az intézkedések során. A válaszadók hatvan százaléka rendelkezik ilyen nézetekkel és értékekkel.

A „klasszikus” rendészeti attitűd mérése során ide soroltuk: a rendőrség mint az állam védelmezője hozzáállást, a tisztelet fontosságát, a józan észt előtérbe helyezőket a jogértelmezés során, azokat, akik azt vallják, hogy a rendőri munka a tapasztalaton alapul. A rendőrtiszt hallgatók fele gondolja úgy, hogy természetes és elfogadott, ha valakire a kinézete alapján figyelnek fel. A megkérdezettek döntő többsége nem nézi jó szemmel a szabályszegőket, és egyetértenek a megbüntetésükkel. A válaszadók közel háromnegyede rendelkezik ilyen attitűdökkel.

Összegzés

Kutatásunk annak feltárását célozta, hogy a rendőrtiszt hallgatók egyetemi képzésük elején milyen attitűdökkel lépnek be az egyetem kapuján. Fontosnak tartottuk annak kiderítését, hogy a képzést elkezdő hallgatók milyen mintázatokban tudnak azonosulni a különböző rendészeti modellek által sugallt értékekkel és nézetekkel. Ehhez hívtuk segítségül a nyolcféle rendészeti modellt, amelyet négy klaszterbe soroltunk. A vizsgált keretrendszerek eltérő célokkal és attitűdökkel jellemezhetők, és azt találtuk, hogy nem beszélhetünk kikristályosodott attitűdökről. Az attitűdök pluralitása szolgálati áganként eltérő lehet, ez okozhatja a válaszadók keveredett attitűdjét. A hallgatók jelentős része nem látott mintát a rendőri életpálya tekintetében és attitűdjeik, nézeteik a tágabb ismeretségi körből szerzett információk alapján sztereotipizált ideákkal tűzdeltek, így kezdik el a rendészeti képzésüket. Előfeltételezett rendőri attitűdről tudunk beszélni, mert amikor a tisztjelöltek bekerülnek a rendőrség szervezetébe és elkezdik a gyakorlati munkát, a szervezeti kultúra átörökíti az elfogadott rendőri attitűdöt és „szakmai vakságuk” itt válik igazán meghatározóvá. A további kutatásaink erre is keresik a választ. Továbbá érdemes vizsgálni még azt is, hogy ezek a kezdeti attitűdök mivé transzformálódnak és standardizálódnak a gyakorlati munka során. Ez konfliktusos vagy konszenzusos folyamat lesz, esetleg széttartó irányúak lesznek? Kutatásunk elemzései kimutatták, hogy pluralizált rendőr attitűddel kezdik meg a képzésüket a nappali tagozatos rendőrtiszt hallgatók.

Baráth Noémi Emőke, PhD hallgató, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola