Ügyészek lapja
tudományos-szakmai folyóirat

Alanyi büntetéskiszabási tényezők: különös tekintettel az elkövető bűncselekmény után tanúsított magatartására


Szerző(k): Pápai-Tarr Ágnes

Bevezetés

A bíróságok kötelezettsége, hogy az ítélkezés során valamennyi alanyi és tárgyi büntetéskiszabási tényezőt alaposan feltárjanak és értékeljenek. Sem a bíró, sem a bíróval szembeni társadalmi elvárások nem elégedhetnek meg a súlyosító és enyhítő körülmények sablonos felsorolásával, hiszen ez csökkenti az ítélet meggyőző erejét és a szankció nevelő hatását is. Az elmúlt néhány évben a büntetéskiszabás átfogó vizsgálatát célzó kutatás egyik szűkebb szegmenseként1  kiemelten vizsgáltam a büntetéskiszabás lehetséges alanyi tényezőit, tekintettel arra, hogy talán a tárgyi tényezők kézzelfoghatóbb módon állnak a hatóságok rendelkezésére, és feltárásuk külön bizonyítási nehézséget és munkatöbbletet nem jelent. Ezzel szemben a szubjektív tények felderítése mindig időigényesebb, bonyolultabb és nem kívánatos munkaterhet ró a hatóságokra.

Az elkövető személye és személyi társadalomra veszélyessége csupán egy a megfontolást igénylő büntetéskiszabási alapelvek között,2  de hangsúlyoznunk kell azt is, hogy soha nem elhanyagolható tényező, még csekélyebb tárgyi súlyú bűncselekmények esetén sem. Az elkövető szubjektív sajátosságainak a feltárása segít abban, hogy a kiszabott büntetés neme és mértéke ténylegesen alkalmas legyen az elkövető gondolkodásmódjának, jövőbeli magtartásának a befolyásolására. A büntetést ugyanis mindig konkrét személlyel szemben szabja ki a bíróság, és ennek a személynek szinte minden tulajdonsága komoly szempont lehet a büntetés meghatározásakor.3

A kutatás során igyekeztem részletesebben utánajárni annak, hogy az 56. BKv-ban nem taxatív módon felsorolt alanyi büntetéskiszabási tényezők4  gyakorlata ténylegesen hogyan alakul. Egységes-e ezeknek a figyelembevétele a bírói gyakorlatban, vagy szignifikáns eltérések tapasztalhatók velük kapcsolatban? Kíváncsi voltam arra, hogy valóban a bírák rendelkezésére állnak-e a terhelt személyével, személyiségével kapcsolatos többletinformációk, amelyek az individualizált büntetéskiszabáshoz elengedhetetlenül szükségesek. Amennyiben az előző kérdésre pozitív válasz adható, és a többletinformáció valóban a bíró rendelkezésére áll, akkor sikerül-e ezeket az egyéniesített büntetéskiszabás szolgálatába állítani?

A kutatási célok elérése érdekében a rendelkezésre álló szakirodalom feldolgozásán kívül, anonim bírósági határozatokat vizsgáltam és aktakutatást is végeztem. Ez az anonim bírósági határozatok kiválasztása címszavakra való rákereséssel történt a Jogkódex adatbázisában. Az aktakutatással igyekeztem kifejezetten csekély tárgyi súlyú, tömegesen előforduló bűncselekmények büntetéskiszabási gyakorlatát megvizsgálni a Debreceni Törvényszék illetékességi területéhez tartozó járásbíróságokon. Az aktakutatás két bűncselekményi csoportra koncentrált. A vagyon elleni bűncselekmények legnagyobb részét évről évre a lopások képezik. Ezt a tényt alátámasztják a rendelkezésünkre álló statisztikai adatok is, hiszen az elmúlt öt évben az összes vagyon elleni bűncselekmény 60–65%-át a lopások alkották.5  Érdemesnek tűnt tehát a Magyarországon leggyakrabban elkövetett bűncselekmény helyi büntetéskiszabási tapasztalataival megismerkedni. A kutatás során összesen 226 vádlott lopás miatt kiszabott büntetőszankcióját vizsgáltam meg. A megvizsgált esetek kizárólag lopás, folytatólagosan elkövetett lopás, illetve lopások alaki halmazata miatt kiszabott szankciókat tartalmazott. A lopások legnagyobb része szabálysértési értékhatárra elkövetett lopást valamelyik vétséggé felminősítő esete, illetve értékhatár szerint minősülő lopás vétsége volt.

A másik bűncselekményi csoportot az ittas vezetések elsősorban immateriális alakzata képezte, amely a közlekedési bűncselekményeken belül „örökös bajnokként” az első helyet foglalja el.6  Összességében 209 ittas vezetés miatt kiszabott büntetést vizsgáltam meg.7

Jelen tanulmányban természetesen terjedelmi korlátok miatt sem vállalkozhattam valamennyi alanyi büntetéskiszabási körülmény teljes körű bemutatására, így kiragadva ezek közül néhányat, kizárólag az elkövetőnek a bűncselekmény elkövetése után tanúsított magatartását mint lehetséges büntetéskiszabási szempontot tekintem át.

A bűntettesnek a bűncselekmény elkövetése utáni magatartásából jól lehet veszélyességére következtetni.8  Az elkövető személyiségéről a bűncselekményt követő magatartásából ugyanis egyértelmű következtetések vonhatók le. Ezeknek a körülményeknek az értékelése meghatározhatja a büntetési nemet és mértéket, ezért alapos vizsgálatuk az ítélkezési folyamatban nagyon is hangsúlyos feladat. Idetartozik minden olyan tényező feltárása, amelyből az elkövető személyének csekélyebb vagy éppen ellenkezőleg, nagyobb társadalomra veszélyességére, vagy éppen a bűncselekmény őszinte megbánására lehet következtetni. Sok esetben az elkövető a bűncselekmény elkövetése után maga is rádöbben cselekménye helytelenségére, amit megfelelő nyomatékkal a büntetéskiszabáskor a bírónak értékelni kell. Ahogy arra azonban már Földvári József is rámutatott, az őszinte megbánást gyakran nem egyszerű megkülönböztetni a színleléstől.9  Ezért az elkövető megbánásra utaló magatartásának értékelése sem tűri meg az automatikus hivatkozást. Ugyanakkor a bűnösségre is kiterjedő beismerés, az őszinte megbánás, az önfeljelentés és az eredmény elhárítására irányuló igyekezet enyhítő nyomatékát e körülmények együttes megléte fokozza, hiszen ezek mind arra utalnak, hogy a vádlott bűnelkövetéstől való visszatartása az átlagosnál lényegesen enyhébb büntetést igényel.10

Önfeljelentés

Az önfeljelentés már annak idején az ókori Rómában is enyhítő körülménynek számított, csakúgy, mint napjainkban.11  Több bírósági döntés is rámutat arra, hogy az önfeljelentés egyáltalán nem elvárható magatartás a vádlott részéről,12  ezért is tulajdonít meglétének a gyakorlat kiemelt hangsúlyt a büntetéskiszabás körében.13  Ennek napjainkban akkor van különösen jelentősége, ha a bűncselekmény felderítése éppen ennek köszönhetően vált lehetővé, de legalábbis azt nagymértékben elősegítette. A nyomatékát fokozza, ha ezzel lehetővé vált az elkövető cselekményének vagy kilétének a megállapítása is.14  Enyhítő hatása van annak is, ha az elkövető a bűncselekmény felderítésében közreműködik.

Az önfeljelentésnek nincs azonban nagy jelentősége, ha az elkövetésnél szemtanúk voltak, viszont nagyobb a nyomatéka, ha a leleplezéstől az elkövetőnek már egyáltalán nem kellett tartania.15  Ittas vezetések esetén, a cselekmény jellegéből fakadóan, egyetlen esetet sem találunk, amikor az eljárás önfeljelentés alapján indult volna, ellenben valamennyi esetet a tettenérés jellemez. A bagatell lopások esetén sem tekinthető tipikusnak az önfeljelentés, ezzel az elkövetés után tanúsított magatartással a megvizsgált aktákban szintén nem találkoztunk.

Beismerő vallomás

A bűncselekmény elkövetése után tett beismerő vallomás általában enyhítő körülmény, amely kétségtelenül gyakran, de nem szükségképpen jár együtt az önfeljelentéssel. Ennek a bizonyítási eszköznek a büntetéskiszabás során történő figyelembevétele számos problémát generál, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy a beismerés mire terjed ki, felderítő jellegű-e vagy éppen tettenérés után került-e sor a megtételére. Ezzel az enyhítő körülménnyel kapcsolatos bírói gyakorlat napjainkban sem tekinthető kiegyensúlyozottnak.16  Ugyanabban a kérdésben akár ugyanazon bíróságok különböző tanácsai is képviselhetnek egymással ellentétes álláspontot, ami láthatóan egyáltalán nem segíti elő az egységes ítélkezést. Ezért a beismerő vallomások köré rajzolódó problémákkal indokoltnak tűnik részletesebben is foglalkozni.

A beismerésről általánosságban

Szemben az önfeljelentéssel, amely a bűncselekmény felderítését kifejezetten lehetővé tette, a beismerő vallomáshoz a római jog még nem fűzött enyhítő hatást.17  Bár a középkorban hazánkban is ismerős volt a tortúra, de a jogalkotás igyekezett azt a lehetőségekhez képest korlátozni, majd a felvilágosodás szellemiségének köszönhetően eltörlésre is került.18  Nagy hagyománya volt ugyanakkor a beismerő vallomásnak mint enyhítő körülménynek a későbbi magyar büntetőjog-történetben.

A Csemegi-kódex idején még a töredelmes megbánás képezett enyhítő körülményt,19  de lényegében már ebben az időszakban kialakultak azok a főbb szempontok, melyek mentén a beismerő vallomások köre ma is megítélendő. Ekkorra ugyanis kialakult az a gyakorlat, hogy a nem töredelmes, nem őszinte megbánást tanúsító beismerés nem lehetett enyhítő körülmény. Abban az esetben, ha a vádlott tettenérés miatt nem tagadhatta a bűncselekmény elkövetését, ezt sem lehetett a javára értékelni.20

A beismerő vallomások értékelése körüli gyakorlati bizonytalanságokat az elméleti szakemberek igyekeztek mindig is szilárd alapokra helyezni. Földvári szerint a teljes, a cselekmény egészére és a bűnösségre is kiterjedő beismerés fogadható el enyhítő körülményként.21  Rendeki Sándor a beismerő vallomásokhoz három követelményt fűz, melyeknek együttes megléte esetén a beismerés enyhítőként értékelhető. Szerinte akkor vehető figyelembe a beismerés, ha az minden lényeges tényre és a bűnösségre is kiterjed, és ebből az elkövető őszinte megbánására lehet következtetni.22  A feltáró jelleg és az egész eljárás során tanúsított őszinte beismerés pedig a körülmény nyomatékára ható tényezők.

A beismerő vallomások enyhítő körülményként történő figyelembevételének szabályai az idők során változtak, a bírói gyakorlat pedig sok tekintetben enyhülést hozott. Habár a szakirodalom következetesen hangsúlyozza, és a tételes jog is azt mutatja, hogy jelen felfogásunk szerint a beismerő vallomás csupán egyike a bizonyítékoknak, és nem azok „királynője”, jelentőségét mégsem ez az álláspont fejezi ki a leghűségesebben.23

Elég, ha ennek alátámasztására az eljárás gyorsítása érdekében létrejött jogintézményeket hozzuk fel példaként, amelyeknél gyakran alkalmazási előfeltétel a beismerő vallomás.24  Manapság is jellemző az a tendencia a hatóságok részéről, hogy a beismerés megszerzését elsődleges feladatuknak tekintik.25  Ez pedig arra utaló jel, hogy a beismerő vallomások feltétlen megszerzésére való törekvéssel az igazságszolgáltatás gyengeségét és bizonytalanságait fejezzük ki, hiszen ez egyértelműen azt a látszatot kelti, hogy a bíró saját ítéletében is csak akkor fog megbízni, ha azt a vádlott is ellátja az igazság bélyegével.26

Ráadásul úgy tűnik, hogy a beismerő vallomások jelentősége az új büntetőeljárási törvény hatálybalépésével még inkább felértékelődött.27

Beismerő vallomás és annak nyomatéka a gyakorlatban

Napjainkban a bírói gyakorlat alapján a beismerő vallomásoknak nagy jelentősége van büntetéskiszabási szempontból. Számos döntést találunk, melyben a bíróságok helyesen vagy akár helytelenül, de a beismerő vallomásoknak enyhítő hatást tulajdonítanak. Olyan bírói érveléssel is találkozunk, miszerint a beismerő vallomás büntetést enyhítő szerepe kiemelkedik az enyhítő körülmények köréből, és ebből fakadóan kiemelkedő a nyomatéka.28

A jelenlegi helyes és követendő gyakorlat szerint a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomás enyhítő körülmény, és a részbeni beismerés is az lehet. Nagyobb a beismerő vallomás nyomatéka, ha az felderítő jellegű. Ilyen esetben a cselekmény egészére kiterjedő beismerésnek a bűnösség részbeni tagadása mellett is enyhítő hatása van.29  Önmagában tehát a ténybeli beismerő vallomás a bűnösség beismerése nélkül nem enyhítő körülmény.30  Abban az esetben, ha tetten érik az elkövetőt, kizárólag a bűnösség elismerésének és a megbánásnak van jelentősége.

Sajnos az aktakutatás során és az anonim határozatokat vizsgálva azt tapasztaltam, hogy a gyakorlatban a beismerő vallomásra az esetek nagy részében automatikusan hivatkozik a bíróság anélkül, hogy utalna a tettenérés esetére vagy egyáltalán a beismerés nyomatékára, a beismerésnek a konkrét ügyben értékelt súlyára, vagy arra, hogy az a bűnösségre is kiterjedt-e, feltáró jellegű volt-e.

A helyes bírói gyakorlat ezzel ellentétben az lenne, ha ezekre a kérdésekre a bíróság az indokolás körében már első fokon is kitérne, mint ahogy azt sok esetben másodfokon ténylegesen megteszi.31  Kifejezetten figyelemre méltóak tehát azok az ítéletek, amelyek az enyhítő körülmény nyomatékára utalnak, és a beismerő vallomásra nemcsak sablonosan hivatkoznak.32

A megvizsgált ittas vezetések nagy részénél a védők kifejezetten hangsúlyozzák, de az ügyészek is szinte sablonszerűen utalnak rá, hogy a beismerés enyhítő körülmény.33  A helyes gyakorlatnak azonban egyértelműen az tűnik, hogy ez tettenérés esetén csupán kisebb mértékben vehető figyelembe.34  Mivel a tettenérés valamennyi ittas vezetés esetén fennáll, ezért ennek az enyhítő körülménynek a figyelembevétele ezekben az ügyekben tulajdonképpen elhagyható és csupán a bűnösség beismerésére lehetne hivatkozni.

A lopás bűncselekményi csoportjában is nagy a jelentősége a beismerő vallomásoknak,35  melyet az aktakutatás is egyértelműen alátámasztott. Kétségtelen, hogy sok esetben, amikor ez feltáró jellegű, esetleg a tetten ért bűncselekménnyel együtt bevallásra kerül korábbi lopások elkövetése is, akkor ennek a nyomatéka is nagyobb. Összességében azonban a tettenérés esetén itt is legfeljebb a bűnösség elismerésének és a megbánásnak lenne jelentősége. A beismerés és megbánás tekintetében szintén elmondható, hogy ebben az ügycsoportban is érzékeljük azt a fajta rutint a hatóságok részéről, amelyet már más büntetéskiszabási körülményeknél is tapasztaltunk. A lopások esetén szinte valamennyi ügyben szerepel az enyhítő körülmények listáján a beismerés és megbánás. A beismerés – helytelenül – abban az esetben is az enyhítő körülmények körét gyarapítja, ha az elkövetőt tetten érték, és a tettenérésre csak nagyon kevés esetben történik utalás.36

Az anonim bírósági határozatok alapján elmondható az is, hogy az automatikus jogalkalmazás következményeként a felsőbb szintű bíróságok sok esetben az enyhítő körülmények köréből kénytelenek mellőzni a beismerő vallomás figyelembevételét. Ennek oka lehet, hogy az a bűnösségre egyáltalán nem terjedt ki, vagy az elsőfokú bíróság túlzott jelentőséget tulajdonított a beismerésnek,37  vagy még rosszabb esetben a vádlott végig tagadta a bűncselekmény elkövetését és az elsőfokú bíróság ennek ellenére enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerését.38

Az ítélkezési gyakorlatban megnyugtatóan vannak már első fokon is teljesen helytálló indokolások,39  de feltehetően magas azoknak az elsőfokú bírósági határozatoknak a száma, amikor csupán a ténybeli, akár részbeni beismerő vallomásnak felderítő jelleg hiányában is enyhítő hatást tulajdonít a bíróság, és ez másodfokú eljárás hiányában vagy éppen a felülbírálat terjedelme miatt soha nem kerül korrigálásra. Ritkábban előfordul ellentétes irányú tévedés is, amikor a másodfokú bíróságnak kell a beismerő vallomást az enyhítő körülmények közé emelni, mert annak az elsőfokú bíróság helytelenül egyáltalán nem tulajdonított jelentőséget, pedig az a bűnösségre is egyértelműen kiterjedt.40

Arra is van példa, amikor a bíróság a beismerés enyhítő hatását igyekszik messzemenőkig figyelembe venni, és ennek megfelelő indokolását is adja. Egyik ügyben még abban az esetben is megállapította a bíróság a beismerés enyhítő hatását, amikor a vádlott a nyomozás során tett beismerő vallomását később visszavonta. A nyomozati szakban tett vallomás azonban olyan tényeket tárt fel az ítélőtábla szerint, melyek korábban a hatóságok előtt ismeretlenek voltak, így még a visszavont vallomásnak is enyhítő hatást tulajdonított a bíróság.41  Másik ügyben a nyomozati szakaszban tett beismerésnek enyhítő hatást a bíróság nem tulajdonított, amikor a bírósági eljárásban a vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését.42

Érdekes gyakorlati kérdést vet fel a beismerések kapcsán, hogy a bűnösség elismerésének mire kell vonatkozni. Egy ügyben a törvényszék azért nem tulajdonított enyhítő hatást a beismerésnek, mivel az szerinte a bűnösségre nem terjedt ki. Ehhez képest az ítélőtábla azt állapította meg, hogy a beismerés a bűnösségre is kiterjedt, de valóban nem a vád szerinti minősítésre. Az ítélőtábla határozott álláspontja ezzel kapcsolatosan az volt, hogy a beismerő vallomás bűnösségre – és nem minősítésre – kiterjedő volta az enyhítő körülményként való értékelés feltétele.43  Valóban egyetérthetünk azzal, hogy a minősítés kifejezetten szakkérdés, előfordul, hogy még az oly sok gyakorlattal rendelkező különböző jogászi hivatásrendek sem feltétlenül értenek egyet, így nem támasztható az a feltétel, hogy a vádlott kifejezetten a vádirati minősítéssel egyetértve vallja magát bűnösnek.

Nemcsak kizárólag a nyomozati szakban tett beismerő vallomásnak lehet enyhítő hatása, hiszen a viszonylag későn, a tárgyaláson megtett beismerést is értékelni kell a bíróságoknak.44  Vannak olyan bírói érvelések, melyek azt az álláspontot képviselik, hogy az eljárás későbbi szakaszában tett beismerő vallomás nem veszít annak enyhítő nyomatékából, hiszen a beismerő vallomások tekintetében időbeli megkülönböztetést maga az 56. BKv sem tartalmaz.45  Ezzel ellentétes állásponttal is találkozunk, amikor a bíróság úgy találja, hogy a bizonyítási eljárás szinte teljes lefolytatását röviddel megelőzően tett beismerésnek nem lehet nagy a nyomatéka.46  Ez utóbbi tény ugyanis arra enged következtetni, hogy a vádlott sokkal inkább az enyhítő körülményként történő figyelembevétel reményében és nem őszinte megbánásból fakadóan tett beismerő vallomást.

Az előkészítő ülésen tett beismerés nyomatékának kérdése

Az eljárás későbbi szakaszában, különösen az előkészítő ülésen tett beismeréseknek az új Be. szabályai alapján szintén óriási jelentősége lehet. Ennek nyomatékát különösen az adja, hogy a Be. 524. § (1) bekezdése értelmében első fokon az ügy elbírálását meggyorsító, egyszerűsítő következményként jelentkezik a beismerő vallomás.47  Kérdés, hogy ez a jogszabályi változás a beismerő vallomás súlyát vagy nyomatékát mennyiben lesz képes befolyásolni. Az előkészítő ülésen tett, bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást a bíróság elfogadhatja, amennyiben a vádlott lemond a tárgyalás tartásához fűződő jogáról. Ebben az esetben az ügyész a büntetés nemére és mértékére indítványt tehet. Az 1/2018 (VI. 30.) LÜ h. körlevél alapján, az ügyésznek határozott és konkrét elképzelést kell kialakítani arról, hogy az adott terhelt esetében milyen nemű, mértékű joghátrány kiszabása a legcélravezetőbb.

Ehhez természetesen nem árt, ha ekkorra az ügyésznek már rendelkezésére áll a büntetéskiszabás során figyelembe veendő valamennyi fontos tény és információ. Az ügyésznek ismernie kell a lehető legteljesebb mértékben a terhelt személyi körülményeit, fel kell tárnia a tényleges vagyoni, jövedelmi helyzetét, illetve az ítélkezési gyakorlat által kimunkált enyhítő és súlyosító körülményekkel is tisztában kell lennie.48  A körlevél alapján az előkészítő ülésen tett indítvány az általános joghátrány kiszabási indítványhoz képest annyiban térhet el, amennyiben az ügyész enyhítő körülményként értékel(het)i a terhelt beismerő vallomását. Így a beismerő vallomásnak nagyobb a nyomatéka, ha például felderítő jellegű, és ezáltal hosszadalmas bizonyítási eljárás kerülhető el.

Tettenérés esetén a beismerésnek azonban csekélyebb a súlya, és ugyanígy a kiemelkedően társadalomra veszélyes vagy éppen csekély fokban társadalomra veszélyes cselekményeknél a beismerő vallomás enyhítő körülményként történő értékelése csak csekély fokban vagy egyáltalán nem is mérsékelheti a joghátrányt. A körlevél alapján úgy tűnik, hogy az ügyészség inkább a korábbi gyakorlat fenntartása mellett tette le a voksát anélkül, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonítana az előkészítő ülésen tett vallomásnak.

A bírói gyakorlatban ugyanakkor alappal merült fel az a kérdés, hogy vajon az új Be. hatálybalépésével a büntetés kiszabása körében is megváltozott szabályok nem igényelnek-e új szemléletet. A bűnösségnek a váddal egyező beismerésével a vádlott lemond a tárgyalástartás jogáról, ezzel lényegesen megkönnyítve a bíróságok dolgát. Ezáltal sokkal olcsóbb, gyorsabb és hatékonyabb lesz a büntetőeljárás. Ez a jogintézmény ugyanakkor céljának megfelelően csak akkor működik a gyakorlatban, ha a beismerő vallomásért cserébe a vádlott valódi kedvezményt kap.49

A vádlott számára igazán kecsegtető az eddigi büntetéskiszabási gyakorlaton túlmenő kedvezmény biztosítása lehet.50  Az új jogintézmény gyakorlatban való hatékony működése tehát felerősítheti azt az egyértelmű kívánalmat, hogy a beismerésnek különösen nagy nyomatékot tulajdonítson ilyen esetekben a bíróság. Az ítélkezési gyakorlatban már vannak arra utaló jelek, hogy a bíróság kifejezetten az új jogintézmény pozitívumaira hivatkozva, a meglévő számos enyhítő körülmény mellett is nyomatékosabban értékelte a vádlottak beismerő vallomását, amennyiben az az előkészítő ülésen az ügy befejezését eredményezte.51

Ebben a tekintetben azonban egységes gyakorlatról még nemigen beszélhetünk, hiszen ezzel ellentétes döntéseket is találunk. Konkrét ügyben a bíróság kifejtette, hogy a terhelt az előkészítő ülésen bűnösséget beismerő nyilatkozatot tett, amely az eljárás egyszerűsítését szolgálta, de ez nem tekinthető terhelti vallomásnak (Be. 183. §), mert a bizonyítás tárgyára vonatkozó tényállítást nem tartalmaz, csupán a bűnösséget ismerte el. Az ügyész erre tekintettel mértékes indítványt terjesztett elő. A bíróság ehhez kötve volt, és nem szabhatott ki annál hátrányosabb büntetést. Mindezek alapján a másodfokú bíróság álláspontja szerint már értékelésre került a mértékes indítvány során a beismerés. Ezért az ítélőtábla álláspontja szerint, amennyiben a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként kerülne értékelésre a beismerő vallomás, az már a kétszeres értékelés tilalmába ütközne.52

Amint láttuk, az őszinte, töredelmes megbánáshoz képest a bírói gyakorlat eddig is jelentős engedményeket adott a beismerő vallomásért cserébe, és a jogalkotó szándéka jelenleg is inkább afelé tendál, hogy az előkészítő ülésen tett beismeréshez további kedvezményeket fűzzön. Azonban még az egyértelműnek tűnő iránymutatás ellenére is vannak bizonytalanságok az ítélkezési gyakorlatban a beismerő vallomások elfogadhatóságát illetően. Megállapítható az is, hogy az új jogintézmény, az előkészítő ülésen tett beismerés kapcsán még formálódik a joggyakorlat, ezért kifejezetten hasznosnak tűnne ebben a kérdésben a bíróságok számára egy felsőbb iránymutatás. Összességében, ha az 56. BKv iránymutatásait vesszük alapul, akkor a beismerő vallomásnak és a részbeni beismerő vallomásnak helyesen csak abban az esetben lehet enyhítő hatása, ha az a bűnösségre is kiterjed.53  Ez alól kivétel a felderítő jellegű beismerés, mely a bűnösség részbeni tagadása esetén is lehet enyhítő. A magam részéről azzal a jogalkotó célkitűzéséhez is közelebb álló bírói érveléssel értek egyet, miszerint az előkészítő ülésen tett bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomás nyomatékának, a rövidebb eljárásért cserében, hangsúlyosabbnak kell lennie.

Megbánás, jóvátétel

Az elkövető őszinte megbánása, amely szintén szoros összefüggésben van az önfeljelentéssel és a beismerő vallomással, enyhítő körülmény. Önmagában a megbánás hiánya azonban nem értékelhető súlyosítóként, hacsak elvetemült magatartással nem párosul.54  A bűncselekmény beismerése és megbánása nem szükségképpen jár együtt.55  A bűnösségre kiterjedő beismerő vallomás, megbánás nélkül is enyhítő körülményként fogadható el, azonban, ha ehhez őszinte megbánás is párosul, akkor ez utóbbit külön enyhítő körülményként is értékeli a bíróság. Az elkövetőnek kifejezetten a bűncselekmény elkövetése utáni magatartásából többek között az őszinte megbánására is lehet következtetni.

Igen gyakori, hogy a vádlott az enyhébb büntetés reményében kifejezetten úgy nyilatkozik, hogy megbánta a bűncselekmény elkövetését, azonban ennek semmi kézzelfogható bizonyítéka nincs az ügyiratban, és rosszabb esetben a magatartása ezzel teljesen ellentétes következtetésre adhat alapot. Éppen ezért a bíróságoknak erre a büntetéskiszabási körülményre is csupán megalapozott okfejtéssel lehetne utalni, és a bizonyításnak arra is ki kellene terjedni, hogy vannak-e olyan tények, melyek alátámasztják a vádlott őszinte megbánását. Nem fogadta el a másodfokú bíróság a megbánást enyhítő körülményként, mivel az előkészítő ülésen a vádlott úgy nyilatkozott, hogy a cselekmény elkövetését megbánta, annak komolysága azonban megkérdőjelezhető, hiszen a nyomozati szakban még azt adta elő, hogy a sértett megérdemelte, amit kapott, a szúrásokat nem bánta meg.56  Ugyancsak nem értékelhető megbánásként a vádlott jogos védelemre alapított – elfogadhatatlan – védekezése, lévén, hogy ez beismerésnek sem minősül. Az a körülmény pedig, hogy a helyszínen ugyan bánta, de a bíróság előtt voltaképpen tagadta a bűnösségét, arra enged következtetni, hogy megbánása nem őszinte.57  A megbánás szintén nem tekinthető őszintének, ha a vádlott kizárólag a sértettet hibáztatja a kialakult helyzetért, kapcsolatuk megromlásáért.58

Amennyiben a vádlott a sértettnek nem nyújtott segítséget, állapota iránt közömbös maradt, az szintén azt sugallja, hogy nem bánta meg a bűncselekmény elkövetését.59  Az elkövető megbánó magatartása, az eredmény elhárítására irányuló tevékenysége enyhítő.60  A megbánásra utaló jel lehet a bűncselekménnyel okozott kár teljes vagy részbeni megtérítése,61  az elkövető bocsánatkérése is, különös nyomatékkal, ha maga a sértett meg is bocsátott.62

A bocsánatkérés sem minden esetben őszinte. Konkrét ügyben a bíróság nem tekintette őszinte megbánáson alapulónak a terhelt bocsánatkérését, hiszen az minden alkalommal hangsúlyozta, hogy a sértettek szavahihetőségét kétségbe vonja, azok kifejezetten rajta akarnak nyerészkedni. Ehhez képest súlytalannak tekinthető a velük szemben kinyilvánított bocsánatkérés és megbánás, ezek céljaként valószínűsíthető a büntetőjogi következmények enyhítésének elérése, valamint családjának féltése.63

Az ittas vezetések aktáit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a vádlottak nagy része már a gyanúsítotti vallomásban is kifejezi sajnálatát és megbánását a bűncselekmény elkövetése miatt, s az aktáknak is nélkülözhetetlen enyhítő körülménye a megbánásra történő hivatkozás.64  Ezek őszinteségének vizsgálatára azonban utalás sem történik és azokban az esetekben egyértelműen megkérdőjelezhető az őszinte megbánás, amikor az elkövető már nem először követte el az ittas vezetés vétségét. A vizsgált akták esetén a lopások elkövetői a gyanúsítotti vallomásban vagy a bíróság előtt szinte kivétel nélkül kifejtik, hogy mennyire megbánták tettüket. Valóban vannak olyan esetek, amikor ezek őszinteségéhez nem fér kétség, hiszen a terhelt elmegy a sértetthez, bocsánatot kér vagy visszaadja neki az ellopott dolgot,65  vagy sírva ígéri meg a bíróságnak, hogy többet ilyet nem tesz. De vajon lehet-e a megbánásnak minden egyes esetben hitelt adni, különösen akkor, amikor notórius elkövetőről van szó, aki bocsánatot nem kér, a kárt nem téríti meg, egyszerűen csak szóban fejezi ki sajnálkozását. A bíróságok a megbánás őszinte voltát ebben az ügycsoportban is csak nagyon ritkán vizsgálják, és persze erre többnyire az akta alapján nem is feltétlenül van lehetőségük. A megvizsgált ügyek között csupán két esetben utalt rá a bíróság, hogy a megbánás nem őszinte.66  Ráadásul ebből egy esetben a másodfokú bíróság nem értett egyet az első fokon eljárt járásbírósággal, hiszen mellőzte a büntetéskiszabási körülmények közül azt a tényt, hogy a megbánás ne lett volna őszinte.67

A bűncselekmény káros következményei a konkrét esetek tárgyi súlyát befolyásolják. Ezért a bűncselekménnyel okozott kár megtérülése elsősorban a tárgyi büntetéskiszabási szempontok közé sorolható. A kár elkövető általi megtérítése azonban bizonyítéka lehet őszinte megbánásának is, ezért pár gondolat erejéig érdemes erről is beszélni. A lopás bűncselekményénél gyakori a bűncselekménnyel járó károkozás. Éppen ezért enyhítő körülmény a gyakorlatban, amennyiben a kár részben vagy egészben megtérült, illetve ritkább esetben már az is, ha a terhelt még nem fizette meg ugyan a kárt, de nyilatkozata alapján hajlandó annak megtérítésére.68  A kár megtérülésének azonban számos módja van. Az 56. BKv kifejezetten leszögezi, hogy a kár megtérülése csak kisebb nyomatékkal vehető figyelembe enyhítő körülményként, amennyiben a kár az elkövetőtől függetlenül térült meg. Ennek az enyhítő körülménynek a nyomatéka akkor a legnagyobb, ha a kártérítésre az elkövető jóvátételi szándékával és tevékeny magatartása következtében került sor.69  Amennyiben a kár lefoglalás útján térült meg, akkor erre kifejezetten érdemes lenne utalni, mint ahogy számos esetben a gyakorlatban ez helyesen meg is történik.70  Sajnos azonban az akták között arra is szép számmal találunk példát, amikor a jogalkalmazó egyáltalán nem foglalkozik a kár megtérülésének a módjával.71  A lopások nagy részét pedig kifejezetten az előbbi esetkör jellemzi, vagyis amikor a kár az elkövetőtől függetlenül, lefoglalással és a dolognak a sértett részére történő visszaadásával térül meg. Az erre történő hivatkozás tehát minden esetben elengedhetetlen lenne az indokolásban, hiszen ez az enyhítő körülmény nyomatékát jelentős mértékben csökkenti.

Megbánásra utaló jel és ezért a beismerő vallomáson és a vádlotti megbánáson túl is enyhítő körülmény a terhelt komoly öngyilkossági kísérlete, melyet egyes esetekben csak a másodfokú bíróság vesz figyelembe.72  Olyan is előfordul, hogy éppen a másodfokú bíróság mellőzi a vádlott öngyilkossági kísérletének figyelembevételét, hiszen a beismerés bűnösségre nem terjedt ki, és az öngyilkossági kísérlet sem az őszinte megbánásból fakadt, hanem pusztán a büntetőjogi felelősség elkerülését célozta.73  Szintén meggyőző a bíróság érvelése, amennyiben a tényállásban kétséget kizáró tényként nem lehet rögzíteni azt, hogy a vádlott nagy mennyiségű gyógyszer bevételével, illetve önakasztással öngyilkosságot kísérelt volna meg, akkor az enyhítő körülmény nem lehet. Az említett kétségek mellett ezen ellenőrizhetetlen öngyilkossági kísérletek, még ha ténylegesen meg is történtek volna, büntetőjogi relevanciával bagatell voltuk miatt nem bírtak.74

A bizonyításnak ki kell terjednie a vádlott komoly öngyilkossági kísérletére és okainak feltárására. Csak akkor értékelhető ez a tény enyhítő körülményként, amennyiben az öngyilkosságra kifejezetten azért kerül sor, mert a bűncselekmény elkövetését a vádlott megbánta. Nem lehet enyhítő körülmény a vádlott olyan kijelentése, miszerint öngyilkossági kísérlete volt, ha az orvosi iratokkal nem támasztható alá. Az orvosi iratokból, a pszichiátriai véleményből pedig egyértelműen ki kell derülnie, hogy a szuicid cselekményre kifejezetten a bűncselekmény elkövetésének megbánása és nem más ok miatt került sor. Ennek hiányában a nem alátámasztott és nem komoly öngyilkossági kísérlet enyhítő körülményként nem vehető figyelembe.75

Elvetemült magatartás

A vádlott bűncselekmény elkövetését követően tanúsított elvetemült magatartása, amely azt mutatja, hogy a terhelt nem bánta meg a bűncselekmény elkövetését, súlyosító körülmény.76  Az elvetemült magatartás kategóriájára egyértelmű, egzakt definíció nem adható, így a fogalom tartalommal való megtöltése a gyakorlat feladata. Az eltérő jogértelmezés pedig szükségképpen ebben a körben is ellentétes ítélkezési gyakorlatot eredményezhet. A bírói gyakorlatban elvetemült magatartásnak minősül emberölés esetén a sértett testének halála utáni megbecstelenítése,77  egyes esetekben feldarabolása,78  a sértett megölése utáni durván kegyeletsértő, brutális, embertelen magatartása.79  Ebben a bűncselekményi típusban azonban gyakran előfordul, hogy az alsóbb szintű bíróságok az elvetemült elkövetési módot mint az elkövető elvetemült magatartását súlyosítóként értékelik, holott ennek a különös kegyetlenség mellett a kétszeres értékelés tilalma miatt gyakran már nem lehet relevanciája.

Az elvetemült magatartás mint súlyosító körülmény kifejezetten a bűncselekmény elkövetése utáni magatartásként értelmezhető.80  Az elkövetés utáni magatartás, a sértettel szembeni közömbösség, az ölési szándék megállapításához szolgál alapul, így önmagában ez sem lehet súlyosító.81  Az elkövető sértett iránti közömbösségét konkrét ügyben azzal egészítette ki a bíróság, hogy az elkövető a sértett jajgatásán, szenvedésén nevetgélt, és ugyanezt tette a bírósági tárgyaláson is a bizonyítási kísérletről készült videófelvétel lejátszása során.82

Az elvetemültség is bizonyításra szoruló tény, mint ahogy arra a bíróság konkrét ügyben is rámutatott, nem volt súlyosító körülményként értékelhető a vádlottnak a cselekmény elkövetése után tanúsított, az ügyészi értékelés szerint „elvetemült magatartása”, ugyanis a bíróság e körben nem állapított meg tényállást.83

Zárógondolatok

Az alanyi büntetéskiszabási tényezők egy igen szűk szegmensét vizsgálva is az a következtetés vonható le, hogy a gyakorlatban nagy eltérések mutatkoznak az egyes enyhítő és súlyosító körülmények figyelembevétele tekintetében. Az alanyi büntetéskiszabási tényezők nagy része külön bizonyítást igényel, és nem tűri az automatikus hivatkozást, mely utóbbi jelenséggel sajnos mind az akták vizsgálata során, mind az anonim bírósági határozatok kapcsán szembesültem. A büntetéskiszabásban tapasztalható automatizmusok pedig egyáltalán nem egyeztethetők össze a rég megfogalmazott vezérelvvel, miszerint „a súlyosító és az enyhítő körülmények értékelése nem lehet formális, hanem szervesen kell kapcsolódnia a konkrét ügy tényeihez”84 . Véleményem szerint a jogalkalmazónak nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a büntetéskiszabási körülmények alapos feltárására, a bizonyításra és az enyhítő és súlyosító körülmények valódi nyomatékának ügyenként való feltárására és ennek a szankció kiszabás indokolásában is markánsabban kellene megjelenni.

Pápai-Tarr Ágnes PhD, egyetemi adjunktus, Debreceni Egyetem, Állam-és Jogtudományi Kar, Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék

  1. 2019 szeptemberétől a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával indult a „Büntetéskiszabás aktuális kérdései” címmel komplex kutatás.
  2. Lásd Fázsi László: A büntetéskiszabás elvei bírói szemmel. Magyar Jog, 2022/11., 633. o.
  3. Rendeki Sándor: A büntetés kiszabása. Enyhítő és súlyosító körülmények. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1976, 155. o.
  4. Az 56. BK vélemény a büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről az alanyi büntetéskiszabási tényezőket 12 pontba sorolja, lásd 56. BKv II. 1–12 pont.
  5. Tájékoztató a bűnözés 2021. évi adatairól. Legfőbb Ügyészség, Budapest, 2022. 30. o.

    http://ugyeszseg.hu/wp-content/uploads/2023/01/tajekoztato-a-bunozes-2021.-evi-adatairol.pdf

  6. Uo. 26. o.
  7. Pápai-Tarr Ágnes: Büntetéskiszabás a gyakorlatban: Ittas vezetések szankciókiszabási gyakorlata egy aktakutatás eredményei alapján. Pro Futuro, 2021/1., 114–132. o. https://doi.org/10.26521/profuturo/2021/1/9852; Pápai-Tarr Ágnes: Néhány gondolat az ittas vezetések szankciókiszabási gyakorlatáról. Magyar Jog, 2021/10., 581–589. o.
  8. Schultheisz Emil: A büntetés kiszabása. Jogi és Államigazgatási Könyv- és Folyóiratkiadó, Budapest, 1953, 5. o.
  9. Földvári József: A büntetés tana. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1970, 371. o.
  10. Lásd: BH 2000.7.281.
  11. Sáry Pál: Előadások a római büntetőjog köréből. Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc, 2011, 343. o.
  12. Az önvádra kötelezés tilalma miatt. Be. 7. § (3) bek.
  13. BH 2011.7.184., EH 2010.2122.; BH 2011.3.57.; Fővárosi Ítélőtábla Bhar.64/2017/6.; Szegedi Ítélőtábla Bf.339/2018/3.; Fővárosi Törvényszék B.501/2016/317.; Pécsi Törvényszék Bf.207/2016/7.; Nyíregyházi Törvényszék Bf.299/2016/4.; Kecskeméti Törvényszék B.575/2017/180.; Fővárosi Törvényszék B.501/2016/317.
  14. Győri Ítélőtábla Bf.24/2018/7.
  15. Rendeki: i. m. 243. o.
  16. Erről számolt be annak idején, az 1970-es években Rendeki Sándor is. Uo. 237. o.
  17. Sáry: i. m. 343. o.
  18. A beismerő vallomás változó szerepének mind egyetemes, mind magyar jogtörténeti aspektusait lásd részletesen: Czédli-Deák Andrea: A beismerő vallomás szerepének változása. De iurisprudentia et iure publico, 2015/1., 1–16. o.
  19. Finkey Ferenc: A magyar büntetőjog tankönyve. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1909, 470. o.
  20. Kardos Dóra: A büntetést befolyásoló fontosabb alanyi tényezők bemutatása. Ügyészek Lapja, 2021/1–2., 49. o.
  21. Földvári: i. m. 373. o.
  22. Rendeki: i. m. 240. o.
  23. Erdei Árpád: Kodifikációs megfontolások a büntetőeljárás elvei ürügyén. Magyar Jog, 1990/3., 219. o.
  24. Például bíróság elé állítás esetén vagylagos feltétel (új. Be. XCVIII. fejezet). Az egyezségnek szintén előfeltétele a bűnösség beismerése (új Be. LXV. fejezet).
  25. Bánáti János – Belegi József – Belovics Ervin (szerk.) – Erdei Árpád (szerk.) – Farkas Ákos – Kónya István: A büntetőeljárási törvény magyarázata. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2017, 257. o.
  26. Aurer György: A terheltnek kihallgatása és vallomása. In: Heller Erik – Moór Gyula – Rácz György (szerk.): Büntetőjogi tanulmányok Angyal Pál születésének 60-ik és jogtanári működése 35-ik évfordulójának emlékére. Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1933, 248–257. o.
  27. Horváth Georgina: A beismerő vallomások múltja és jelene. In: Fazekas Marianna (szerk.): Jogi Tanulmányok 2018. ELTE ÁJK Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Budapest, 2018, 130. o.
  28. Debreceni Ítélőtábla Bf.759/2018/37.; Bf.656/2018/9.; Bf.62/2019/50.
  29. 56. BKv II/11.
  30. Vannak esetek, amikor különösen a védelem erre is minden további nélkül hivatkozik, és olyan döntéseket is szép számmal találunk, amikor a bíróságok a ténybeli beismerést elfogadják enyhítőként. Például Győri Ítélőtábla Bf.79/2018/5.; Balassagyarmati Törvényszék B.180/2012/426.
  31. Például Fővárosi Ítélőtábla Bf.125/2019/13.; Fővárosi Ítélőtábla Bf.102/2019/7.; Debreceni Ítélőtábla Bf.398/2018/58.; Debreceni Ítélőtábla Bf.305/2018/11.; Debreceni Ítélőtábla Bf.19/2018/7.; Győri Ítélőtábla Bf.29/2019/18.; Győri Ítélőtábla Bf.51/2018/14.; Győri Ítélőtábla Bf.24/2018/7.; Győri Ítélőtábla Bf.1/2018/5.; Pécsi Ítélőtábla Bf.76/2019/18.; Pécsi Ítélőtábla Bf.23/2019/11.; Pécsi Ítélőtábla Bf.4/2019/14.; Szegedi Ítélőtábla Bhar.13/2021/7.; Szegedi Ítélőtábla Bf.248/2020/12.; Szegedi Ítélőtábla Bf.267/2019/17.; Szegedi Ítélőtábla Bf.153/2018/59.; Szegedi Törvényszék Bf.733/2018/28.
  32. Például a tettenérés ténye enyhíti a beismerő vallomás nyomatékát (lásd Fővárosi Ítélőtábla Bf.183/2020/48.), vagy az enyhítő körülmény a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomás, amely szintén kisebb súllyal került értékelésre, hiszen már a nem jogerős elítélése is megtörtént a másodrendű vádlottnak és a felderítést sem segítette elő (pl. Szegedi Ítélőtábla Bf.52/2020/47.).
  33. Hajdúszoboszlói Járásbíróság 6.B.16/2019.; 6.B.101/2018; 6.B.79/2018.; 6.B.44/2019.; 6.B.22/2019.; 6.B.5/2018.; 1.B.50/2018.
  34. Hajdúszoboszlói Járásbíróság B.100/2018. és 6.B.88/2018.; Berettyóújfalui Járásbíróság 10.B.213/2018.
  35. Madai Sándor: „Az erdőben jogellenes fakivágással” elkövetett lopás egyes jogalkalmazási kérdései. Magyar Jog, 2018/5., 303. o.
  36. Debreceni Járásbíróság B.1187/2018.; 63.B.1400/2018.; 60.B.284/2019.; 68.B.54/2019.; 68.B.54/2019.; 68.B.379/2019. és Berettyóújfalui Járásbíróság B.53/2019.
  37. BH 2017.2.42.; Kúria Bfv.448/2020/10., Bhar.1070/2016/4., Bfv.1270/2014/6. és Bhar.1/2013/3.; Debreceni Ítélőtábla Bf.55/2020/8.; Győri Ítélőtábla Bf.76/2020/15., Bf.22/2020/52., Bf.64/2019/5.; Pécsi Ítélőtábla Bf.52/2019/23. és Bf.24/2017/7.; Szegedi Ítélőtábla Bf.38/2019/8., Bf.97/2019/48., Bf.719/2018/18., Bf.446/2018/14., Bf.316/2018/2. és Bf.300/2018/21.; Balassagyarmati Törvényszék Bf.71/2015/10.; Debreceni Törvényszék Bf.621/2015/24.; Gyulai Törvényszék Bf.99/2019/7.
  38. Győri Ítélőtábla Bf.98/2019/5.
  39. Például Budapest Környéki Törvényszék B.5/2018/11.; Győri Törvényszék B.283/2018/34. és B.313/2017/14.; Gyulai Törvényszék B.90/2019/28. és B.322/2018/195.; Kaposvári Törvényszék B.312/2016/337.; Szegedi Törvényszék B.466/2017/54. és B.1147/2014/20.
  40. Szegedi Ítélőtábla Bf.695/2018/20.
  41. Pécsi Ítélőtábla Bf.40/2018/9. És a pécsi törvényszék döntésében is találunk hasonló indokolást: Pécsi Törvényszék B.299/2015/17.
  42. Szegedi Ítélőtábla Bf.173/2020/38.
  43. Szegedi Ítélőtábla Bf.177/2020/20.
  44. Még a hosszadalmas eljárás végén tett beismerésnek is lehet enyhítő hatása, de kétségtelenül annál nagyobb ennek a nyomatéka, minél hamarabb kerül rá sor, és minél több bonyodalmas bizonyítási eljárás lefolytatásától mentesíti a bíróságot. Lásd Szegedi Ítélőtábla Bf.119/2020/8. és Bf.52/2020/47.
  45. Szegedi Ítélőtábla Bf.215/2019/20.
  46. Nyíregyházi Törvényszék Bf.762/2018/39.
  47. Debreceni Ítélőtábla Bf.434/2019/6.
  48. Gulyásné Birinyi Ildikó – Pápai-Tarr Ágnes: Néhány gondolat a büntetőjogi egyezségről. Ügyészek Lapja, 2019/3., 23–35. o.
  49. A jogintézmény jellegéről lásd Kiss Anna: Egyezség a bűnösség beismeréséről az új Be.-ben. Jogászvilág, 2018. április 5. https://jogaszvilag.hu/szakma/egyezseg-a-bunosseg-beismereserol-az-uj-be-ben/; Gácsi Anett Erzsébet: A terhelti együttműködés rendszere az új büntetőeljárási törvényben. In: Karsai Krisztina et al. (szerk.): Ünnepi kötet Dr. Nagy Ferenc egyetemi tanár 70. születésnapjára. Szegedi Tudományegyetem ÁJK, Szeged, 2018, 273–286. o.
  50. Debreceni Ítélőtábla Bf.745/2018/5.
  51. Győri Ítélőtábla Bf.30/2019/4.; Debreceni Ítélőtábla Bf.745/2018/5.; Szegedi Ítélőtábla Bf.304/2020/6. „A beismerő vallomás nyomatékosabban enyhít, mintha azt a tárgyaláson tette volna meg a vádlott, és ennek a büntetés mértékében kell kifejeződésre jutnia” Lásd Szegedi Ítélőtábla Bf.64/2020/10. és Bf.662/2019/4.
  52. Szegedi Ítélőtábla Bf.354/2019/24.
  53. Egyértelműen fogalmazza meg ezzel kapcsolatos álláspontját a Kúria: Kúria Bhar.1242/2020/13. Sarkalatosan ellentétes bírói döntéssel is találkozunk, amely feltehetően bírói figyelmetlenség okán kerülhetett be az indokolásba: „A bűnösségre kiterjedő beismerő vallomás már nem, csak a ténybeli beismerés enyhít.” Lásd: Fővárosi Ítélőtábla Bf.49/2021/9.
  54. Budaörsi Járásbíróság B.520/2013/75.
  55. Mellőzte a másodfokú bíróság a megbánó magatartás enyhítő körülményként való értékelését, miután az elsőrendű vádlott vallomása ilyen megállapításra sem ad alapot. Nyíregyházi Törvényszék Bf.694/2018/7.
  56. Fővárosi Ítélőtábla Bf.132/2020/15.
  57. Fővárosi Ítélőtábla Bf.313/2019/12.
  58. Fővárosi Ítélőtábla Bf.206/2017/14.; Győri Ítélőtábla Bf.71/2014/3.
  59. Kúria Bhar.1242/2020/13.
  60. Győri Ítélőtábla Bf.38/2020/4.
  61. Miskolci Törvényszék Bf.121/2017/42.; Egri Törvényszék B.47/2016/32.; Kúria Bfv.273/2019/11.
  62. Budapest Környéki Törvényszék B.80/2015/14.; Egri Törvényszék B.47/2016/32.
  63. Debreceni Törvényszék Bf.467/2017/40.
  64. Pápai-Tarr Ágnes (2021): i. m. 586. o.
  65. Debreceni Járásbíróság 60.B.472/2019.; Berettyóújfalui Járásbíróság Bpk.52/2019.; Hajdúböszörményi Járásbíróság 1.B.25/2019.
  66. Berettyóújfalui Járásbíróság B.148/2018.; Püspökladányi Járásbíróság 5.B.33/2019.
  67. Debreceni Törvényszék 1.B.481/2018/8.
  68. Debreceni Járásbíróság 60.B.472/2019., 13.B.1004/2019., 28.B.965/2019., 43.B.1052/2019. és B.692/2019.
  69. Hajdúszoboszlói Járásbíróság B.21/2018.
  70. Például Debreceni Járásbíróság 68.B.433/2019., 68.B.509/2019., B.83/2019., B.271/2019., B.282/2019., B.129/2019. és Hajdúszoboszlói Járásbíróság B.61/2019.
  71. Például Hajdúszoboszlói Járásbíróság 6.B.34/2018.; Püspökladányi Járásbíróság B.7/2019. és B.7/2019.; Debreceni Járásbíróság 5.B.622/2019., B.527/2019., B.657/2019., B.1249/2018., B.1249/2018., B.978/2018. és 63.B.1310/2018.
  72. A terheltnek az elsőfokú ítélet meghozatalát követő komoly öngyilkossági kísérletét, amelyből egyértelműen a megbánására kellett következtetni, enyhítőként értékelte a bíróság. BH 2017.5.143. Lásd még: Kúria Bfv.1518/2016/5., Szegedi Ítélőtábla Bf.337/2012/10., Fővárosi Törvényszék B.1525/2014/109., Fővárosi Ítélőtábla Bf.205/2015/13.
  73. Fővárosi Ítélőtábla Bf.198/2014/11.
  74. Fővárosi Ítélőtábla Bf.406/2013/13.
  75. Fővárosi Ítélőtábla Bf.302/2011/19.
  76. BKv 56. II/11.
  77. ÍH 2011.49.
  78. Győri Ítélőtábla Bf.58/2018/8.
  79. BH 2003.7.317.
  80. Debreceni Ítélőtábla Bf.655/2009/10.
  81. Uo.
  82. Miskolci Törvényszék B.1260/2007/62.
  83. Kecskeméti Törvényszék B.189/2017/33.
  84. Rendeki: i. m. 19. o.
Közzétéve itt: 2023. évi 1. lapszám, Büntető eljárásjog | Tagged


Your browser does not support the canvas element.