A szakvélemények értékelésének szempontjai – aktuális megoldások nemzetközi kitekintésben

A Science Magazin 2023. évi novemberi számában, a Science, justice, and evidence című szerkesztői vezércikkében számolt be arról, hogy az Amerikai Egyesült Államok szövetségi bizonyítási törvénye 2023. december 1-jétől módosul, ennek részeként az igazságszolgáltatásban meghatározó szerepet betöltő tudományos, szakértői bizonyítékok felhasználhatóságának szabályai változnak.¹  A szakvélemények tudományos megalapozottságának, bizonyíték­kénti alkalmazhatóságának módszeres megítélése éppen harminc évvel ezelőtt az Amerikai Egyesült Államok Legfelső Bíróságának Daubert-döntésével²  kezdődött. A bizonyítási rendszerek különbözősége ellenére a forenzikus szakmára és közvetve az igazságszolgáltatásra a világon mindenhol hatást gyakoroltak a Daubert-ítéletet követő precedensek, majd az Amerikai Egyesült Államokban zajló szakmai-tudományos és törvényhozási folyamat, amelynek eredménye egy olyan szempontrendszer kialakítása volt, amely a bíróságot támogatja a bizonyítékok értékelésében.³  Az eredeti és azóta is változatlan cél a tudományos bizonyítékok érvényességének és megbízhatóságának a növelése, a mind hitelesebb bizonyítékok alkalmazása az igazságszolgáltatásban. A tanulmány az e területen jelenleg világszerte zajló, mértékadó történéseket mutatja be, és a szerző 2022-ben befejezett kutatásainak vonatkozó eredményeit ennek fényében értékeli.

A tudományos bizonyítékok értékelése szabályozásának változása az Amerikai Egyesült Államokban

Az amerikai szövetségi bizonyítási törvény (Federal Rules of Evidence; FRE) szerint a bizonyítékok elfogadhatóságáról szóló döntés a bíróság feladata. Az angloamerikai büntetőeljárásban részletesen szabályozott a bizonyítás menete, az egyes bizonyítási eszközök felhasználhatóságát is többé-kevésbé behatárolják a jogszabályokban előírt bizonyítási szabályok és a szokásjog.

A tudományos szakértői bizonyítékok értékelési szempontjait először a Daubert-ügyben határozták meg,⁴  majd ennek nyomán a 2000. évben a szövetségi bizonyítási törvényben (FRE) is helyet kaptak a szakértő tanú vallomásának megbízhatóságát garantáló feltételek.

A szakértő tanú vallomásáról szóló 702. szakasz szerint – a 2023. december 1-jétől hatályos módosításnak megfelelően:

„Az a tanú, aki ismeretei, készségei, tapasztalata, képzettsége, illetve tanulmányai alapján szakértőnek minősül, vélemény formájában vagy más módon tanúskodhat, ha – az új rendelkezés kiegészítésével – az indítványozó bizonyítja a bíróságnak, hogy nagyobb a valószínűsége annak, hogy –

1. a szakértő tudományos, műszaki vagy egyéb speciális ismeretei segítenek a tényeket vizsgáló bíróságnak a bizonyítékok megértésében, vagy egy vitatott tény megállapításában;
2. a vallomás elegendő tényen vagy adaton alapul;
3. a tanúvallomás megbízható elvek és módszerek eredménye; és
4. – az új rendelkezés pontosításával – a szakértő megbízhatóan alkalmazta az elveket és módszereket a vizsgálata során, és ezt a vélemény tükrözi is.”⁵

Az alkalmazhatósági szempontokról az eljárásban az ún. „Daubert-meghall­gatáson” határoznak, lehetőség szerint még a tárgyalás előtt; a felek kiállítják a szakértőket előzetes vizsgálatra, itt születik döntés arról, hogy megfelelnek-e a szükséges feltételeknek, tárgyalásra bocsáthatók-e, vallomásuk, véleményük a bizonyítás részévé tehető-e.

A szabályozás értelmében a Daubert-döntés óta a bírák feladata, hogy „kapuőrként” értékeljék a tudományos, illetve speciális ismereteken nyugvó bizonyítékok érvényességét és megbízhatóságát, így az eljárási felhasználhatóságát. Bár a Daubert-kritériumok ehhez szempontrendszert is nyújtanak, az ezzel kapcsolatos tapasztalatok szerint ez nagyfokú szabadságot nyújt a bíróságnak a mérlegelésben, ugyanakkor nem minden esetben jelent valódi segítséget.

Az új rendelkezés az alkalmazás megkönnyítése érdekében annyiban jelent újdonságot, hogy eszerint a szakértő tanú indítványozójának kell bizonyítania, hogy a tanúvallomás megfelel a meghatározott elfogadhatósági követelményeknek. Ez a kötelezettség a bizonyítási teher tekintetében jelent változást, és egyfajta biztosítékot teremt a bíróság számára a feltételek megléte tekintetében. A 702. szakasz d) pontjának módosítása pedig arra utal, hogy a szakértőnek nemcsak megfelelően kell alkalmaznia az elveket és a módszereket a vizsgálata során, hanem erre utalnia is kell. Mindez a tudományos bizonyítékok felhasználhatóságának értékeléséhez nyújt támogatást, újabb támpontokat a bíróság számára.

A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című folyóirat 2023. évi októberi számát az aktualitások okán a témának szentelték Science, evidence, law, and justice címmel. A címadó tanulmány felidézi az Amerikai Egyesült Államokban a Nemzeti Tudományos, Műszaki és Orvostudományi Akadémiák Tudományos, Technológiai és Jogi Bizottsága (Committee on Science, Technology and Law; CSTL) 25 évvel ezelőtti megalakítását, amelynek legfontosabb törekvései között szerepelt a forenzikus bizonyítékok alkalmazási feltételeinek vizsgálata, különös tekintettel az alkalmazott módszerek tudományos érvényességére. A tanulmány a folyamat lényeges állomásaként tekint a CSTL égisze alatt a tudományos társaság kutatási tanácsa (National Research Council of the National Academies) 2009-ben készült átfogó jelentésére (Strengthening Forensic Science in the United States: A Path Forward – A foren­zikus tudományok megszilárdítása az Egyesült Államokban: Az előttünk álló út)⁶  és az Amerikai Egyesült Államok elnöke Tudományos és Technológiai Tanácsadó Testületének (President’s Council of Advisors on Science and Techno­logy; PCAST) 2016. évi jelentésére.⁷  Ezek a dokumentumok a forenzikus módszereket validáló kutatásokat, az érzékelési és a kognitív tényezők, a szubjektív elemek szerepének és a hibaaránynak az elemzését, valamint a vizsgálatok igazságszolgáltatásban történő alkalmazási feltételeinek vizsgálatát és az ezt támogató tudományos ismeretek beépítését szorgalmazták.⁸

A korábban megfogalmazott törekvésekre 2023-ban reflektáló tanulmányok kritikusan látják korunk igazságszolgáltatását is. Az okok között Jed Rakoff és Goodwin Liu a bírák tudományos ismereteinek a hiányosságait fogalmazzák meg, véleményük szerint a Daubert-döntés a bírák számára nehézséget jelent. Egy 2022-ben folytatott kutatásra hivatkoznak, melynek során 300 új szövetségi, polgári és büntetőügyet vizsgáltak, amelyben a Daubert-kritériumok alapján a tudományos bizonyítékok elfogadhatóságát támadták. A vizsgálat szerint a polgári ügyekben a bizonyítékok felhasználhatóságát megítélő eljárás és szempontrendszer eredményesebb volt a szakértői vallomások hiteltérdemlősé­gének a szűrésében: annak megtámadása az esetek mintegy 25%-ában sikeres volt; a büntetőügyekben ezzel szemben azonban csak az esetek alig 10%-ában vezetett eredményre. Ezek az eredmények a szerzők szerint összhangban vannak azzal az általános felfogással, miszerint a bíróságok gyakran vonakodnak kizárni azokat a forenzikus módszereket is a bizonyításból, amelyekkel kapcsolatban komoly aggályok merültek fel az elmúlt évtizedekben.⁹

Jennifer Mnookin ezzel összhangban megfogalmazza, hogy a polgári ügyekben a felek bátrabban kérdőjelezik meg a szakértő tanúkat, és ez a bizonyítékok megbízhatósági szintjének emelkedésével jár. A büntetőügyekben alkalmazott forenzikus módszerekkel kapcsolatban – az ujjnyomatok vizsgálatától kezdve a vérfoltok elemzésén át a lőfegyverek azonosításáig – a tapasztalatok gyakran még mindig alacsonyabb tudományos színvonalra utalnak. A védelem fellépése is kevésbé jellemző ezekben az ügyekben, ennek oka lehet a hatékony fellépéshez szükséges erőforrások hiánya.¹⁰

Scurich és társai arra hívják fel a figyelmet, hogy a bíráknak a Daubert-kritériumoknál szélesebb körű segítségre van szükségük. Utalnak arra, hogy ennek érdekében kezdődött el olyan kézikönyvek összeállítása, amelyek az igazságszolgáltatás számára releváns tudományos területekről összefoglalót tartalmaznak. Mások a szakvélemények megértését és értékelését segítő, a döntéshozást támogató képzések fontosságát hangsúlyozzák.¹¹

Egyetértve Jennifer Mnookin konklúziójával, hangsúlyozni szeretnénk, hogy interdiszciplináris (bírákból, tudósokból, jogtudósokból és igazságügyi szakértőkből álló) testületek folyamatos háttérmunkája támogathatná a leghatékonyabban a tudományos bizonyítékok megbízható alkalmazását és értékelését az igazságszolgáltatásban.

A tudományos bizonyítékok hiteltérdemlőségének biztosítása Európában

A szakértői vélemények megbízhatóságának, így alkalmazhatóságának felülvizsgálata Angliában és Walesben is napirenden van, különösen 2009 óta, amikor az angol és a walesi jog rendelkezéseinek a felülvizsgálatára és megújítására létrejött a Law Commission England and Wales elnevezésű független testület. A szakértői bizonyítékok megbízhatóságán alapuló felhasználhatóságának elveit a 2015. évi büntetőjogi gyakorlati iránymutatások (Criminal Practice Direction) keretében dolgozták ki. 2023 áprilisában az Angliai és a Walesi Bíróságok elnöke (Lord Chief Justice) kibocsátotta az új büntetőjogi gyakorlati iránymutatásokat, amelyben a szakértői bizonyítás és a szakértői vélemény felhasználhatósága is átdolgozva szerepel. Az iránymutatás a szakvélemények megbízhatóságának megítélésére széles körű kritériumrendszert tartalmaz.¹²

Európában a bizonyítási rendszerek és a forenzikus tudományok alapvetően más, az angloamerikaitól több ponton eltérő jellemzőkkel és feltételrendszerrel bírnak. Ennek okán az igazságügyi szakértői bizonyítékok megbízhatóságát garantáló, illetve az annak megítélését segítő eszközrendszer is eltérő. A megfelelő minőség elsősorban a forenzikus laboratóriumok akkreditációja által biztosított, számos szakterületen egységes európai standardok alapján zajlik a szakértői tevékenység, amelyet körmérésekkel is ellenőriznek. Az Igazságügyi Tudományos Intézetek Európai Hálózata (European Network of Forensic Science Institutes; ENFSI) kutatásokat szervez és folytat a módszerek standardizálása és a tudományosság feltételeinek mind hatékonyabb megteremtése érdekében. A legjobb gyakorlatokról kézikönyveket állítanak össze, illetve iránymutatásokat bocsátanak ki. Az ENFSI 2023–2026 közötti időszakra szóló stratégiai tervében¹³  mindenekelőtt a forenzikus tudományok érvényességének és megbízhatóságának javítása és az új technológiák alkalmazásának előmozdítása szerepel, mindemellett kiemelt cél az Európai Forenzikus Térség 2030 (European Forensic Science Area; EFSA) megteremtése az eredményes és hatékony nemzetközi együttműködés érdekében. A koncepció¹⁴  meghatározza az európai kutatás, fejlesztés és innováció irányát a forenzikus tudományok területén, a tárgyalt téma kapcsán elsősorban a forenzikus tudományok alapjainak és a hibaarányoknak a vizsgálata, az összehasonlítás jellemzőinek mintafelismerése és az emberi tényező szerepének megfelelő értékelése érdekében. Az ENFSI igazságügyi szakértői munkacsoportok keretei között folytatja tevékenységét, az európai országok több mint hetven igazságügyi szakértői intézetével folytat együttműködést. Különösen az új módszerek esetében lényeges az ismeretterjesztés, a képzés, valamint a jártassági tesztek, az együttműködési gyakorlatok folytatása.

A szakvélemények értékelésének keretei Magyarországon

A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény bizonyításról szóló fejezete (a továbbiakban: Be.) a következőket tartalmazza a bizonyítékok értékelésével kapcsolatban:

167. § (1) A büntetőeljárásban szabadon felhasználható a törvényben meghatározott minden bizonyítási eszköz, és szabadon alkalmazható minden bizonyítási cselekmény. A törvény azonban elrendelheti egyes bizonyítási eszközök igénybevételét.

(2) A büntetőeljárásban fel lehet használni azokat a tárgyi bizonyítási eszközöket, amelyeket valamely hatóság – jogszabályban meghatározott feladatainak ellátása során – a büntetőeljárás megindítása előtt vagy azzal egyidejűleg készített, illetve beszerzett.

(3) A bizonyítékoknak nincs törvényben előre meghatározott bizonyító erejük.

(4) A bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság a bizonyítékokat egyenként és összességükben szabadon értékeli, a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg.

(5) Nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság, illetve a (2) bekezdésben meghatározott hatóság bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a résztvevők büntetőeljárási jogainak lényeges sérelmével szerzett meg.

E szabályokból a Belovics–Tóth-tankönyv levezeti, hogy „a hatályos törvény közelebb áll a szabad bizonyítási szisztémához, mégis, voltaképpen bizonyítási rendszere is »vegyesnek« tekinthető”.¹⁵  A szabad bizonyítási rendszerre jellemző elem a hatályos törvényben az, hogy a bíróság, illetve az ügyész általában szabadon dönt a törvényben szereplő bizonyítási eszközök, illetve eljárások igénybevételéről, és az is, hogy a bizonyítékoknak nincs meghatározott bizonyító erejük, valamint megítélésük során a belső meggyőződés szerepet kap. Az értékelés mikéntjéről – a hatóságok szabad és meggyőződésük szerinti megítélésén túl – a törvény részletesebben nem rendelkezik.

A bizonyítékok értékelésének célja a bizonyítékok információtartalmának a kibontása és hiteltérdemlőségük megítélése. A jogszabályi kereteken túl ehhez érdemben a kriminalisztika ismeretanyaga nyújt segítséget.

A szakvélemények értékelése speciális feladat, éppen a szakértő alkalmazására okot adó körülmény miatt; ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértőt kell alkalmazni [Be. 188. § (1) bekezdés]. A szakértői bizonyításról szóló tudományos irodalomban időről időre felmerül: vajon képes-e a szakértőt kirendelő hatóság tagja – mint különleges szakértelemmel fel nem ruházott személy – a szakértő tevékenységének a megítélésére.

A szakértői bizonyítás megnövekedett szerepének ismeretében a különleges szakértelem megfelelő bizonyításbeli felhasználásához jelentős érdek fűződik. Meggyőződésem szerint ennek érdekében – akár bárhol a világon – a bizonyítás valamennyi „szereplőjének”, elsősorban a hatóságoknak és a szakértőknek, emellett pedig a tudomány képviselőinek az együttműködésére van szükség.

A Be. a szakértői bizonyítással kapcsolatban „eljárásspecifikus” rendelkezéseket tartalmaz: a szakértő kirendeléséről, illetve megbízásáról, a szakértő személyéről, a szakértői vizsgálatról, a szakvélemény elkészítéséről és előterjesztéséről. A szakvélemény értékelésének azt az esetkörét szabályozza, amikor a szakvélemény valamely fogyatékossága miatt aggálytalanul nem fogadható el. A szakvéleményekkel szemben megfogalmazott követelmények köre azonban az „aggálytalanság” törvényből levezethető eseteinél jóval tágabb és differenciáltabb, véleményem szerint alapvetően a törvényesség – relevancia – szakszerűség hármas rendszerében foglalható össze.

A szakvélemény bizonyítékkénti felhasználásának alapja álláspontom szerint a megalapozottság „[a]zt jelenti, hogy a szakvélemény megfelelő alapokon nyugszik. A szakvélemény megalapozottsága elsősorban a forrásainak a függvénye: ez magában foglalja a szakértő szükséges szakmai-személyi feltételeinek való megfelelést (mindenekelőtt a kompetenciát), a mértékadó tudományos-szakmai szabályok betartását (a szakértői szakmai ismeretanyag és módszer érvényességének és megbízhatóságának követelményét; a hatályos módszertani leveleknek megfelelően ‒ ha vannak ilyenek az adott szakterületen)”¹⁶ .

Terminológiánk szerint a hitelt érdemlő szakvélemény ehhez képest még „teljesebb”; „rendelkezik mindazzal a kritériummal, ami a szakvéleményt az észszerű bírói meggyőződés kialakítására alkalmassá teszi,¹⁷  törvényes, megalapozott, szak­mailag és logikailag is alátámasztott”¹⁸ .

A bizonyítékok – és ezen belül a szakvélemény – hiteltérdemlőségének, illetve megalapozottságának követelményét és feltételeit a törvény nem fogalmazza meg, és ezeket a kérdéseket a szakirodalom is csak részlegesen tárgyalja.

A szakvélemények értékelésének jogalkalmazói tapasztalatai – egy empirikus kutatás eredményei alapján

Az Országos Kriminológiai Intézetben 2020–2022-ig átfogó empirikus kutatást folytattunk A szakértői bizonyítás a jogalkalmazás tükrében címmel. A vizsgálat a szakértői bizonyításban érintett hatóságok, szakemberek tapasztalatainak feltárását célozta, különös tekintettel az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény (Szaktv.) és a Be. e területtel kapcsolatos céljainak megvalósulására, és a jogalkalmazás részéről korábban tapasztalt anomáliákra.

A kutatási téma vizsgálatára a statisztikai elemzés és a kérdőíves módszer bizonyult legcélszerűbbnek. A kérdőíves kutatást a nyomozó hatóságok (a rendőrség és a NAV), az ügyészség és a bíróság munkatársai körében, az egész országra kiterjedően, valamennyi szervezeti egység bevonásával folytattuk. Ez a módszer lehetővé tette a gyakorlati szakemberek konkrét tapasztalatainak és véleményének összegyűjtését, és egységes szempontrendszer szerinti összehasonlítását, elemzését. A kérdőív közel száz kérdésben felölelte az igazságügyi szakértő kirendelésétől a szakvélemény értékeléséig vezető teljes folyamatot. A kutatás teljes anyagát A szakértői bizonyítás a jogalkalmazás tükrében című online kötet tartalmazza.¹⁹

Ehelyütt a kutatás szakvélemény értékelésével kapcsolatos legfontosabb tapasz­talatait szeretnénk bemutatni. A tapasztalatokat a törvényesség – relevancia – (szakmai) megalapozottság rendszerben tárgyaljuk.

A szakvélemények törvényessége

1. számú táblázat

„Előfordult-e, és ha igen, az ügyek mekkora hányadában, hogy a szakvélemény beszerzésére
jogellenes módon került sor, így az bizonyítékként nem volt értékelhető?”

2. számú táblázat

„Az esetek mekkora hányadában fordul elő, hogy a szakértői vizsgálat és a vélemény nem hiteles
(jogszerűen és szakszerűen) beszerzett, rögzített, illetve kezelt vizsgálati tárgyon alapszik?”

A bizonyíték akkor törvényes, ha a bizonyítási eszköz felderítése, összegyűjtése, biztosítása és felhasználása során a törvény rendelkezései szerint jártak el. A kérdőíves kutatás tapasztalatai szerint a szakvélemény jogellenes beszerzésére csak elvétve vannak példák (1. és 2. sz. táblázat).

A szakvélemények relevanciája

Relevanciaprobléma is csak az esetek elenyésző hányadában merült fel (3. sz. táblázat).

3. számú táblázat

„Az esetek mekkora hányadában merül fel, hogy a szakértő kirendelése
nem lett volna szükséges (nem volt releváns)?”

A szakvélemények megalapozottsága

A szakvéleményeknek elsősorban a szakmai megfelelőségén alapuló megalapozottsága – pontosabban ennek a hiánya – a törvényben úgy jelenik meg, mint aggályosság; a Be. ennek a legjellemzőbb eseteit sorolja fel példálózó jelleggel, illetve ennek az esetkörnek az eljárásrendjét szabályozza.

A kérdőívvel mindenekelőtt azt kívántuk felmérni, hogy milyen gyakorisággal tapasztalnak az egyes jogalkalmazó hatóságok ilyen jellegű problémát (4. sz. táblázat).

Bár a válaszadók túlnyomó többsége szerint a szakvélemény elfogadhatóságát érintő aggályosság csak az ügyek kisebb felében, illetve elenyésző hányadában (a nyomozó hatóság válaszadóinak 30%-a szerint sosem) merül fel, a szakvélemények fogyatékosságának okai a gyakorlatban jól körvonalazhatók.

Arra a kérdésre, hogy főként milyen okból fordul az elő, hogy a szakvélemény valamely fogyatékossága miatt aggálytalanul nem fogadható el, a leggyakoribb válasz az volt, hogy a szakvélemény nem egyértelmű vagy hiányos, de önmagukkal ellentétes véleményekre is vannak példák.

Az egyéb orvosolható hibák között a válaszadók szerint előfordul, hogy a szakértő nem a feltett kérdésre válaszol, nem minden kérdésre ad választ, vagy a válaszadásnál nem veszi kellően figyelembe az eljárás valamennyi adatát.

Ezek mellett más olyan okok miatt is szükség lehet a szakvélemény kiegészítésére, amelyek nem tekinthetők fogyatékosságnak. Így például abban az esetben, ha a szakvélemény alapján további megválaszolást igénylő kérdések merülnek fel, vagy amennyiben a nyomozás során felmerülő újabb adatok indokolják a szakvélemény kiegészítését.

4. számú táblázat

„Szakértő kirendelése esetén az ügyek mekkora hányadában fordul elő,
hogy a szakvélemény valamely fogyatékossága miatt aggálytalanul nem fogadható el,
azonban a hiba, hiányosság kiküszöbölhető (Be. 197. §)?”

A „fogyatékosság” orvoslására a törvény különböző lehetőségeket kínál.

Az első lehetőség: a hatóság felhívására a szakértő felvilágosítást ad vagy a szakvéleményt kiegészíti.

Az ennek eredményességét firtató kérdésekre adott válaszok szerint a felvilágosítás kérése a szakértőtől vagy a kiegészítés kérése többnyire (az ügyészek 72%-a szerint mindig vagy többnyire, a bírák 71%-a szerint szintén mindig vagy többnyire) eredményre vezet. A rendőrök és a pénzügyi nyomozók válaszai is hasonlóak voltak.

A következő lépés a szakvélemény fogyatékosságának orvoslására: más szakértő kirendelése

Ha a szakértőtől kért felvilágosítás vagy a szakvélemény kiegészítése nem vezetett eredményre, a Be. 197. § (2) bekezdése szerint más szakértőt kell kirendelni. A válaszadó ügyészek 69, a bírák 65%-a tapasztalta azt, hogy csak az esetek kisebbik részében vagy elenyésző hányadában van szükség ilyen okból más szakértő igénybevételére. A rendőrök 70, illetve a pénzügyi nyomozók 78%-a is ezt a válaszlehetőséget jelölte meg.

Ezek szerint csak az esetek kisebbik részében fordul elő, hogy a szakvélemény fogyatékossága okán két vagy több szakértő vesz részt az eljárásban. Ezen eseteknek is csak a kisebbik részében tapasztalható eltérés a két szakvélemény között. Amennyiben mégis a szakértők véleményeltéréseinek – egymás jelenlétében való meghallgatásával történő – tisztázására van szükség, az ügyészek 56, illetve a bírák 57%-a szerint a párhuzamos meghallgatás az esetek nagyobb részében, vagy akár minden esetben eredményre vezet.

A szakvélemények megalapozottságának vizsgálata

Egy jól körülhatárolható kérdéscsoportban vizsgáltuk azt, hogyan vizsgálják a hatóságok a szakvélemények megalapozottságát.

1. számú ábra

„Az alábbiak közül Önt mi segíti a szakvélemények megalapozottságának,
hiteltérdemlőségének megítélésében?”

A kérdésre adott válaszok alapján a szakvélemény megalapozottságának, hitelérdemlőségének megítélésében az ügyészek számára a szakértőtől történő felvilágosítás kérése, a módszertani levelek, valamint a kollégák tapasztalatai nyújtanak segítséget. A bírák körében a szakirodalom és a képzések anyaga is gyakran szerepel a források között.

Azt a kérdést, hogy milyen jellemzők vizsgálata segíti Önt a szakvélemények megalapozottságának, hiteltérdemlőségének a megítélésében, van-e saját protokollja a szakvélemények megalapozottságának vizsgálatára, vagy létezik-e ilyen iránymutatás, elsősorban az ügyészek és a bírák válaszai alapján vizsgáltuk.

Az ügyészek mindenekelőtt jelezték, hogy nem áll rendelkezésükre ilyen iránymutatás. Bár a szakvélemények értékelése során használható saját protokollra kevesen utaltak, a válaszok szerint jellemzően van – többnyire saját szakmai tapasztalatokon alapuló – szempontrendszere a szakvéleményeket értékelő hatóságok tagjainak. Ebben a szakértő személyének, kompetenciájának fontos szerepe van, sőt egyes válaszok szerint a jogalkalmazó „nem kételkedik”, általában elfogadja a szakvéleményeket. Mások saját tapasztalatukat, valamint a szakjogász-képzéseken szerzett ismereteiket hasznosítják az értékelés során. A hatályos módszertani levelek hiánya sokszor kerül említésre. A válaszadók gyakran megjelölték a leglényegesebb általuk vizsgált szempontokat; ezek között szerepel a szakértői módszer részletes leírása, indokolása, a vizsgálat folyamatának kidolgozottsága, a következtetések menetének leírása, valamint az ezeknek megfelelő adekvát vélemények. A szakvélemény tagoltsága, átláthatósága, érthetősége, a logikus és ellentmondásmentes következtetések szintén a megalapozott szakvélemények feltételei a válaszok szerint.

Többen saját protokollról is beszámoltak, és arra is van példa, hogy nemzetközileg is elismert kritériumrendszert alkalmaz az ügyész: „Az ún. Daubert-kritériumokkal kapcsolatos tényezőkre figyelemmel megvizsgálom a vélemény lelet részét vagyis a szakértő pontosan meghatározta-e a vizsgálat tárgyát és lényegét, kellő részletességgel ismertette-e a vizsgálat módszerét, majd ellenőrzöm a szakmai ténymegállapítási részt. Ha az ezekből levont következtetések a laikus számára is érthetően megfogalmazottak és a feltett kérdésekre válaszolt a szakértő, akkor az megalapozottnak fogadható el, főleg akkor, ha a vélemény tartalmazza a szakértői technika, a vizsgálati módszer elfogadottságát is.”

A bírák körében hasonlóan, a szakvélemények hiteltérdemlőségét általában nem vitató gyakorlattól a saját tapasztalatok, a szakirodalom és a szakjogászi ismeretek felhasználásáig, az ezen alapuló érdemi jogászi bizonyítékértékelésig széles körű e tevékenység jellege, ami természetesen eset- és szakterületfüggő is. A bírák körében is több válaszadó vázolt kimunkált szempontrendszert, megjelenik a hiteltérdemlőség kritikus szemléletű vizsgálata is: „Mindig próbálok rákérdezni a megalapozottság, hiteltérdemlőség kérdéskörére, az aggályokra, amit esetleg a szakma kisebb része képvisel, illetve a nemzetközi szakmai szabályokra, a nemzetközi megítélésre; és a szakértők ezeket készséggel elő is adják.”

 Összegzés

A szakvélemények értékelésének célja, követelményei, az általunk vázolt elemei és a jogalkalmazók kutatásunk által feltárt tapasztalatai alapján megállapíthatjuk, hogy a tényállás megállapítása során ez az egyik leglényegesebb, ugyanakkor legnehezebben megítélhető kérdés, így a jogalkalmazóknak több támogatásra lenne szüksége ebben a folyamatban. A külföldi megoldásokhoz hasonlóan Magyarországon is valamennyi érintett szakterületnek hozzá kell járulnia a hatékonyabb feltételek megteremtéséhez. A szakértők korszerű, hatályos módszertani levelek útján nyújthatnak támpontokat a szakértő kirendeléséhez és a szakvélemény értékeléséhez egyaránt; a vizsgálható kérdések megjelölésével, az alkalmazott módszereknek, azok lehetőségeinek, korlátainak, bizonyosságuk határainak megjelenítésével. A jogalkalmazó hatóságok képzések, szakmai fórumok szervezésével, iránymutatásokkal segíthetik szakembereik ismeretanyagának bővítését. Kiemelkedően fontosnak tarjuk az érintett szakmák együttműködését. A tudományos szakma a vizsgálatok eredményeivel, megállapításaival és javaslataival járulhat hozzá ezekhez a törekvésekhez.

A fentiek szellemében a szakvélemények értékelését az alábbi sokoldalú, ám koherens szempontrendszer közreadásával kívánjuk támogatni (lásd a következő oldalon látható 2. sz. ábrát).

2. számú ábra

A szakvélemény értékelésének folyamata

Kármán Gabriella PhD, tudományos főmunkatárs, Országos Kriminológiai Intézet