Öregember nem vénember?! Az időskori kriminalitás¹ jellemzői I. rész

Bevezetés

A kriminológia változó mainstream-jének állandó tárgya az életkor és a bűnözés összefüggéseinek vizsgálata, ami jellemzően a fiatal- és fiatal felnőtt kori bűnelkövetésre, illetve a bűnözői karrier alakulására fókuszál. Klasszikus kriminológiai tétel, hogy a bűnözés növekedése a korai serdülőkorban indul, a 20-as évek elején és közepén tetőzik, majd ezt követően csökken. Ha az elkövetők életkori megoszlására vonatkozó kriminálstatisztikai adatokat bármely időszakra vonatkozóan kivetítjük, egy aszimmetrikus harang formájú görbét kapunk, amely azt mutatja, hogy serdülőkorban növekszik a bűnözési hajlandóság és intenzitás, 15-16 éves korban éri el a csúcspontot, majd ezt követően az életkor előrehaladtával – kisebb eltérésekkel – csökken.¹  Ezt a klasszikus életkor-bűnözési görbét a tudósok manapság sem kérdőjelezik meg. Azonban nagy kérdés, hogy miként változik a görbe történelmi korszakonként, társadalmanként, nemenként, illetve bűncselekmény- és elkövetői profiltípusonként. Hogyan hatnak rá társadalmi-gazdasági változások, továbbá a népesség korfájának, a büntetendő cselekmények körének és társadalmi kérdéseknek, problémáknak az alakváltozásai.

Adolphe Quetelet francia csillagász és matematikus az elsők között kezdte vizsgálni az életkor és a bűnözés közti kapcsolatot. A francia bűnügyi statisztika 1826–1829 közötti adatainak segítségével elemezte a tárgykört, amelynek eredményeit az 1831-ben megjelent, A bűnözésre való hajlam a különböző életkorokban című tanulmányában foglalta össze.²  Megállapításai szerint a bűnözési hajlam az életkorral emelkedik, 25 éves kor körül tetőzik, majd ezt követően erőteljesen csökken:

„Mindazon okok közül, amelyek befolyással bírnak a bűnözői hajlam kiterjedésére vagy megszűnésére, a legmeghatározóbb kétségkívül az életkor. Tény, hogy az életkor előrehaladtával bizonyos életkorig az ember fizikai ereje és indulati élete és késztetései fejlődnek, majd ezek az energiái elkezdenek csökkenni. Az élet kezdő és végpontján ez a hajlam értelemszerűen zérus; egyrészt azért, mert az erő és az indulatok – amelyek a bűncselekmények elkövetésének két domináns eleme/változója – aligha adottak a születéskor és azt követően még egy jó ideig, másrészt az élet vége felé ezek az energiák számos okból kifolyólag legyengülnek (majdhogynem kialszanak).”³

Quetelet szerint tehát az életkor jelentős szerepet játszik a bűnözés morfológiájának és mennyiségének alakulásában. Hirschi és Gottfredson szerint „a görbe ismerős alakja a kriminológia egyik legkövetkezetesebben megfigyelt empirikus eredménye”.⁴

A Quetelet – majd mások, például Hall⁵  és a Glueck házaspár⁶  – által leírt kapcsolat Hirschi és Gottfredson tanulmányában „teljesült ki” és vált a kriminológia egyik legmarkánsabb magyarázóelvévé.⁷  Szerintük az életkor-bűnözés görbe érvényessége időhöz, helyhez és társadalmi környezethet kötött.⁸

Az 1980-as években parázs vita zajlott arról a kérdésről, hogy az életkor és a bűnözés görbéjét univerzálisan változatlannak kell-e tekinteni. A kriminológiai történetébe a „nagy vita” néven vonult be az folyamat, amely az életkor és a bűnözés tradicionális értelmezési keretét volt hivatott megtámadni és megcáfolni. A disputa az életkor fogalmának jelentésétől a longitudinális vizsgálatok módszertanán át megbízhatóságuk kritériumáig terjedt. Két jól elkülöníthető táborra szakadtak a kriminológusok.

Az egyiket Hirschi és Gottfredson – illetve a követőik – alkották, akik a mára már klasszikussá vált az életkor és a bűnözés kapcsolatáról írt tanulmányukban, némileg ellentmondásosan, azt állították, hogy mivel a görbe időtől és helytől függetlenül hasonló alakot ölt, lennie kell valaminek benne, mert valami azt mutatja, hogy az életkor előrehaladtával a serdülőkortól először növekszik, majd csökken az egyének bűnözéssel kapcsolatos érintettsége. Anglia és az Egyesült Államok különböző idejű bűnözés-statisztikai adatait vizsgálva a két kutató úgy vélte, hogy az életkor-bűnözés görbe a „természet törvényét” képezi le, amely nem változik a társadalmi körülmények függvényében. A vita ellentáborába tartozók, akik többségükben teoretikusok voltak, Hirschi és Gottfredson, valamint követőik állításait kissé eltúlzottnak találták. Számos szerző (lásd például Greenberg, Blumstein, Cohen vagy Farrington) értett egyet az ellentáborban azzal, hogy valójában az összbűnözés koreloszlása időben és eltérő területeken változik, sőt abban is, hogy a társadalmi tényezők hasznosak a bűnelkövetővé válás kezdetének, az elkövetések gyakoriságának, időtartamának és a bűnözéstől való elhatárolódásnak, a dezisztenciának az értelmezéséhez.

A közelmúltban számos új elemzés született, amely az életkor-bűnözés görbe változását detektálta (például Blumstein; Cook és Laub; Farell és munkatársai)⁹ , és amely a korábbiakhoz képest más megközelítésben vizsgálta az életkor–bűnözés-kapcsolatot. Az eloszlások tanulmányozása és elemzése a makroszintű bűnözési trendek felvázolását szolgálta, míg korábban a fókusz elsősorban az életkor és a bűnözési hajlam mikroszintű kapcsolatának leírására és magyarázatára irányult.¹⁰  Az „új hullám kutatói” vizsgálták például, hogy az ismertté vált bűnözés általánosan detektált csökkenése az egyes korosztályokban is tükrözi-e a bűnözési ráták csökkenését, azaz általános tendenciáról van szó, vagy korosztályonként eltérő mintázat figyelhető meg.

Bennünket a téma szempontjából a 65 év felettiek, azaz az időskorúak által elkövetett cselekmények mintázata érdekel.

Miközben a kriminálstatisztikai adatok, viktimológiai vizsgálatok, illetve nagy-mintás populációs vizsgálatok eredményei azt jelzik, hogy a fejlett országokban csökken az összbűnözés terjedelme,¹¹  bizonyos bűncselekmények, illetve korcsoportok érintettsége növekvő intenzitást mutat.

Ide tartoznak az idős korú bűnelkövetők is.

2020-ban kezdtem vizsgálni a hazai időskorú, ismertté vált bűnelkövetők és az általuk elkövetett bűncselekmények jellemzőit. Hosszú idősoros népesség- és különböző társadalomstatisztikai adatokat vetettem össze a kriminál-statisztikai adatokkal, majd idén országos reprezentatív bűnügyi iratmintán vizsgáltam a jelenséget.

A következőkben e vizsgálat eredményeit adom közre, kétrészes tanulmány formájában. Az első részben a korábbi nemzetközi kutatási eredmények és a statisztikai adatok alapján vizsgálom a jelenséget, a második részben az empirikus vizsgálat eredményeit prezentálom.

A tárgykörrel kapcsolatos értelmezési keretek, kutatási eredmények

Az időskor és a bűnözés kapcsolatának vizsgálata az utóbbi időben világszerte népszerűségnek örvend, azonban a fókusz alapvetően az időskorúak viktimo-genitásán, illetve az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekményeken van. Az orientáció a bűnözéstől való félelem mérésére, az áldozattá válás megelőzésére, illetve az áldozatsegítésre összpontosul.

Az idősek mint elkövetők nézőpont nagyot csavar a fenti fókuszon, és nemcsak azon, mert bizony egyes vizsgálati eredmények klasszikus deviancia, illetve bűnözésetiológiai elméleteket kérdőjeleznek meg és/vagy írnak újra.

A tárgykörben az első vizsgálat Bergman és Amir nevéhez fűződik, akik 1973-ban, egy gerontológiai folyóiratban, publikálták az időskorúak körében, Izraelben, reprezentatív mintán végzett vizsgáltuk eredményeit.¹²  Ők mutattak rá először arra, hogy az időskor és a bűnözés kapcsolata koránt sem redukálható le a sértetté válásra és a viktimizációra, a bűnelkövetés és a bűnelkövetővé válás is jelen van és mérhető körükben.

Gyakorlatilag az 1970-es évek második felétől kezdődtek elszórtan az Egyesült Államokban azok a vizsgálatok, amelyek vagy az idős népességen belül vizsgálták a bűnelkövetői magatartás előfordulását, vagy a bűnelkövetők, vagy a szabadságvesztés-büntetésüket töltők körében az idősek részarányát és jellemzőit.¹³

A legtöbben az idős korú bűnelkövetőt sérült vagy izolált, magányos öregembernek írták le, aki kisebb bolti lopásokat visz véghez, hogy kiegészítse a nyugdíját vagy élelemhez jusson, illetve hogy felhívja magára figyelmet. Ugyanakkor az 1980-as évek elejétől egyes kutatók „geriátriai bűnözési hullámról” beszéltek és egyre többen foglalkoztak azzal, hogy az ún. geriátriai bűnözés elterjedtségét és az összbűnözésen belüli arányát megpróbálják megbecsülni.¹⁴

A kutatási eredmények az időskori bűnelkövetések emelkedését jelezték, és a letartóztatási adatok alapján úgy vélték, hogy az idősek részesedése a bűnelkövetők között magasabb volt, mint a fiatalabb korosztályoké. A kutatók többsége ezt egy nagyon kellemetlen, zavaró trendként, illetve szociális problémának értelmezte.¹⁵

A későbbi időskori bűnözéssel foglalkozó vizsgálatok azonban kevés bizonyítékot találtak a korábbi előrejelzésekre vagy a „geriátriai bűnözési hullámra”.¹⁶  A vizsgálati eredményeket kritikával illető szakemberek számos módszertani problémát, hiányosságot találtak a vizsgálatok körül. Például volt, amikor figyelmen kívül hagyták az idősek rövid idejű letartóztatásait, előállításait. Ha beleszámolták, akkor a letartóztatások kismértékű számbeli növekedését detektálhatták, ami – ha már arányokat vizsgáltak – jelentős emelkedésnek tűnt. Az időskori bűnözési ráta növekedése így egyszerűen a rendőrségi és az ügyészi gyakorlat finom, de átfogó változását tükrözhette. De ami a leglényegesebb, az az, hogy az életkori standardok hiányában az időskori bűnözés növekedése nagyrészt az adott népesség ezen szegmensének kifejezett növekedésének függvénye lehetett.

A korábbi vizsgálatok és azok módszertani hibáin okulva a későbbi kriminológiai vizsgálatok kifinomultabb elemzési technikákat alkalmaztak és hosszabb időintervallumot vizsgáltak. Ennek eredményeként képesek voltak arra, hogy tisztázzák és finomítsák a korábbi vizsgálati eredményeket, továbbá új jellemzőket, markereket találjanak az időskori bűnözés vonatkozásában. Példának okáért, Covey és Menard azt detektálták a Uniform Crime Reports (Egységes Bűn-ügyi Jelentések) adatai alapján,¹⁷  hogy a 65 év felettiek ellen ritkábban indítottak eljárást a hatóságok, mint a fiatalabbak ellen, függetlenül attól, hogy abszolút vagy arányértékben vizsgálták a számokat. A kutatók az adatbázisban azt találták, hogy a lopás volt a leggyakrabban előforduló ismertté vált bűneset körükben, azaz a legtöbb eljárás emiatt indult.

James Inciardi 1987-ben 18 éves intervallumon (1964–1982) vizsgálta a 60 év feletti elkövetők adatait és szignifikáns csökkenést detektált az idősek részesedésében.¹⁸  Ugyanakkor, amikor egyes bűncselekményi kategóriákat vizsgált, ijesztő és meglepő eredményeket kapott: az erőszakos cselekmény miatt indított eljárások arányértéke 1964 és 1982 között, százezer 65 év feletti személyre vetítve, 9,1 százalékról 16 százalékra ugrott, miközben a vagyon elleni cselekmények miatt eljárás alá vontaké, százezer 65 év feletti személyre vetítve, 19,9-ről 51,9 százalékra. Inciardi az összesített letartóztatási arány-csökkenést az áldozatok nélküli bűncselekmények letartóztatási arányának kifejezett csökkenésével magyarázta (szerencsejáték, csavargás, rendbontás). Azt találta, hogy ezek az eredmények nem kirívóak az idősek vonatkozásában, hanem az általános trendet tükrözik vissza. A vagyon elleni bűncselekmények arányértéke mögött, amely az idősek között a vizsgált időszakban megduplázódott, túlnyomó többségében a kis értékű lopás-zseblopások álltak. Ugyanakkor a legmeredekebb emelkedést az intoxikált állapotban történő járművezetések eset- és arányszámában észlelte: százezer 65 év feletti személyre vetítve 18 év alatt 38,9 százalékról 117,8 százalékra nőtt az időskorúak részesedése a bűnügyi statisztikában.

Steffensmeier pontos időskori bűnözéselemzése demográfiai életkor-standardi-zálási technikát alkalmazott az e populációval kapcsolatos kulcskérdések értékelésére.¹⁹  Miután meghatározta a 65 év felettiek vonatkozásában a főbb bűnelkövetői mintákat, megvizsgálta, hogy milyen változások történtek ezekben egy 20 éves (1964–1984) időintervallum alatt. A következő eredményekről számolt be: az időskorúak körében a kriminális aktivitás szinte alig változott. Az aktuális bűnözési trendek nem erősítették meg a „geriátriai bűnözési hullám” létét. És szemben néhány szakember vagy egyes sajtóorgánumok véleményével, a hosszú idősoros statisztikai adatok elemzése azt mutatta, hogy a 65 év felettiek részesedése a bűnözésben jóval alatta marad valamennyi életkori csoporténak. Kisértékre elkövetett vagyon elleni bűncselekmények, járművezetés bódult állapotban bűncselekmény, illetve az egyéb közlekedési szabályok megsértése miatt indult a legtöbb eljárás a vizsgált időszakban, továbbá detektálható volt, hogy a bolti lopások részesedése emelkedett jelentősen. A vizsgált idősoron, ezen kívül alkohollal kapcsolatos bűncselekmények folyamatos emelkedése volt megfigyelhető (kiemelten a köztéri résszegség és az intoxikált állapotban történő járművezetés).

Az Egyesült Államokban az időskorúak (55 év felettiek) népességen belüli aránya a 70-es évektől kezdődően növekedésnek indult. Ez a jelenség nem kerülte el a kriminológusok figyelmét sem. Az első vizsgálatok azt jelezték, hogy számítani lehet az időskorú bűnözés, illetve az idős korú bűnelkövetők számának emelkedésére, kvázi egy új társadalmi problémára. A 80-as évek vége felé újra megkapargatták a kriminológusok a jelenség felszínét és azt találták, hogy a 70-es évekbeli kutatási eredmények validitása megkérdőjelezhető. Egyetértettek abban, hogy habár egyes bűncselekményi kategóriákban növekedés figyelhető meg az időskorúak részesedésében, összességében azonban csökkent az érintettségük és nem csapott át a társadalmon a geriátriai bűnözési hullám.²⁰  Edith Flynn 2000-ben végzett vizsgálatot az időskori bűnözésről, amelyben két adatbázist – az Egységes Bűnügyi Jelentéseket és a Nemzeti Viktimológiai Kutatást – használt, valamint különböző, a tárgykörben szociológusok és kriminológusok által végzett survey-ek és kvalitatív vizsgálatok eredményeit elemezte. Megállapította, hogy 1995-ben a 25–29 éves korcsoportban volt detektálható a legmagasabb bűnelkövetői arányérték, míg a 65 év felettiek körében a legalacsonyabb. 1985 és 1995 között 22 százalékkal esett vissza a 65 év felettiek kriminális érintettsége, miközben a népességen belül 12,5 százalékkal emelkedett az e korosztály részesedése. 1989 és 1995 között impresszív, 20 százalékos csökkenést mért a 65 év felettiek bűnözési indexében, miközben a bűnelkövetői populációban ez az érték 4,5 százalék volt. A vagyon elleni bűncselekmények 29 százalékkal csökkentek a 65 év felettiek körében, míg az eljárás alá vont populációban csak 10,3 százalékkal: a betöréses lopások 16, a gépjárműlopások 25 százalékkal. Összességében a kis értékű lopások (pl. zseblopások, amelyek az időskori bűnözés gerincét adják) mindösszesen mintegy 30 százalékkal csökkentek az adott tízéves időintervallumban, míg az elkövetői populációban csak 7,2 százalékkal. Míg a 70-es évekbeli vizsgálatok eredményei szerint az időskori bűnözésen belül az alkoholfogyasztással összefüggő bűncselekményt elkövetők aránya folyamatosan nőtt, Flynn azt detektálta, hogy ez egyáltalán nem igaz. Sőt, a vizsgált időszakban az alkoholos befolyásoltság miatt eljárás alá vont 65 év feletti személyek részaránya 14, a botrányos részegség miatt előállítottaké 40, a rendzavaróké pedig 29 százalékkal csökkent. Ezek az értékek egyrészt a probléma leküzdésére irányuló folyamatos, országos erőfeszítések hatásának tulajdoníthatók, valamint annak, hogy az egyes bűncselekményi kategóriák meghatározásai megváltoztak. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy négy kategóriában növekedést jeleztek a kriminálstatisztikai adatok: a családon belüli erőszak 70, az alkoholtartalmú italok kereskedelmével kapcsolatos bűncselekmények arányértéke 13, a kábítószer-bűncselekményeké 11, míg az ún. fehér galléros bűncselekményeké 5 százalékkal emelkedett a 65 év felettiek körében. Az adatelemzés azt jelezte, hogy 1989 és 1995 között 21 százalékkal nőtt az erőszakos bűncselekmények aránya is körükben, intenzívebben, mint az átlagos bűnelkövetői populációban (15,2%). Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy az arányérték-növekedés mögött kis esetszám áll.

A kutatók többsége úgy vélekedett, hogy a rendőrség elnézőbb az időskorú bűnelkövetőkkel szemben, mint a hasonló bűncselekményt elkövető fiatalabb delikvensekkel. Ha nem szükségszerű vagy erősen indokolt, nem feltétlenül kezdeményez eljárást velük szemben, hiszen az esetek egy jelentős részében a bűnelkövetés esetükben összefüggésbe hozható az életkorukból adódó bio-pszichológiai változásokkal vagy betegségekkel. Konceptuálisan az alacsonyabb letartóztatási ráta magyarázata a legújabb gerontológiai kutatási eredményekkel magyarázható, amelyek azt jelzik, hogy az időskori deviancia és bűnelkövetés úgy értelmezhető, mint az életciklus előrehaladott szakaszába lépve az egyéneket érintő biopszichológiai változások együttes és változatos hatásainak eredményei. A törvénytisztelő és a normasértő idősek között a különbség vélelmezhetően a szociális, a pszichológiai és a fiziológiai erőforrásokban rejlik – vélte Flynn. Éppen ezért az idősek igényeinek egyéni felmérésére és a legközvetlenebb kooperációs lehetőségre van szükség a segítő szakmák és a büntető igazságszolgáltatás jogalkalmazói között ennek a speciális elkövetői csoportnak a kezelése érdekében.

Míg az Egyesült Államokban, ha nem is nagyszámban, de készültek vizsgálatok az időskori bűnözés terjedelméről és mintázatairól, az európai kriminológia nem fordított különösebb figyelmet a jelenségnek. Európát elsősorban az időskori viktimizáció és a bűnözési félelem foglalkoztatja, annak ellenére, hogy „öregedő kontinensünkön” számos gazdasági és szociális problémát okoz a 65 éven felüli népesség részarányának folyamatos és intenzív növekedése és erre vonatkozóan számos vizsgálat is készült, illetve készül. A börtönrendszer, a büntetés-végrehajtás intézményeiben azonban több vizsgálat készült az időskorú elítéltek elhelyezésének, fogva tartásának speciális igényeiről, az idősek szerepéről a büntetőeljárás rendszerében, legyenek akár sértettek, tanúk, akár elkövetők.²¹

Az időskorúak népességen belüli növekvő részesedése tehát kihívások elé állította a fejlett társadalmakat. Ez az egy egyre növekvő idős korú népesség óhatatlanul nyomot hagy az érintett országok gazdasági, szociális és egészségügy szerkezetén és piacán; új szükségleteket teremt, új kihívásokat állít és újfajta társadalmi problémákat generál. Ennek egyik szegmensét képviselik az időskori normasértések. Hiszen intenzíven növekvő számosságuk és az időskori biopszichológiai változások, betegségek okán logikus predikció, hogy a deviánsok, bűnelkövetők körében is számítani kell arra, hogy emelkedik a részesedésük. A kérdés leginkább az, hogy az emelkedés milyen intenzitású lesz, milyen szociogeológiai környezetben lesz a legmeghatározóbb, illetve milyen bűnelkövetői mintákkal kell számolni.

A Világgazdasági Fórum is foglalkozott a japán, illetve a dél-koreai időskori bűnözési hullámmal. Japán rendelkezik a világ legöregebb népességével; napjainkban a populáció több mint negyede 65 év feletti. Az idősödő népesség egy ideje már jelentősen megterheli Japán pénzügyi és kereskedelmi rendszerét. De az utóbbi években újabb társadalmi probléma eszkalálódott: az idős emberek rekordszámban követnek el apró bűncselekményeket, így napjaik hátralévő részét börtönben tölthetik.²²  A Bloomberg szerint az idősebb polgárok ellen történő letartóztatások száma ma már felülmúlja bármely más korcsoporthoz tartozó bűnelkövetők számát Japánban. Mindezt az is jelzi, hogy az időskorúak által elkövetett bűncselekmények aránya az elmúlt pár évtizedben megnégyszereződött.²³  A börtönökben minden öt fogvatartott közül egy időskorú (65 év feletti) személy. És a legtöbb esetben kis értékre elkövetett bolti lopás miatt kerülnek rácsok mögé.

Ez az abszurdnak tűnő jelenség az ország idősgondozásának a kudarcaként is értelmezhető, mindenesetre jól tükrözi az idősek ellátásnak társadalompolitikai zavarait. Az egyedül élő idősek száma Japánban 600 százalékkal nőtt 1985 és 2015 között.²⁴  A bolti lopások miatt eljárás alá vont idősek fele egyedül élt. Többségük úgy gondolta jobb börtönben lenni, mint egyedül otthon. „Jobban élvezem az életemet a börtönben. Mindig vannak emberek körülöttem, itt nem érzem magam magányosnak. Amikor másodszor kijöttem, megígértem, hogy nem megyek vissza. De amikor kint voltam, visszavágytam” – mondta egy női elítélt a Bloombergnek.²⁵

Dél-Koreában az időskorúak által elkövetett bűncselekmények száma az elmúlt öt évben 45 százalékkal nőtt – derült ki abból a rendőrségi statisztikáiból, amelyeket a dél-koreai média közölt.²⁶  A Korea Herald szerint az időskori bűnözés már több mint egy évtizede növekszik; a legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a 65 év felettiek által elkövetett súlyos bűncselekmények száma, beleértve a gyilkosságokat, nemi erőszakokat és rablásokat, 2013 és 2017 között 70 százalékkal nőtt, úgy, hogy közben az országban visszaesett az ismertté vált bűncselekmények száma.²⁷  Az időkorúak által elkövetett bűncselekmények számának növekedése egybeesik a várható élettartam emelkedésével. A The Lancet-ben 2017-ben megjelent tanulmány azt vetítette előre, hogy a Dél-Koreában a 2030-ban született nők átlagos élettartama, először a világon, már meghaladhatja a 90 évet.²⁸

A szakértők számos okot megneveztek a Dél-Koreai időskori bűnözési hullám kapcsán, többek között a népesség elöregedését, a növekvő szegénységet, a társadalmi elszigeteltséget és a nyugdíjasok mentális egészségi problémáit. A 65 éves vagy annál idősebb koreaiak közel fele (48,6%) viszonylagos szegénységben él az OECD adatai szerint, ami a legmagasabb és egyben legrosszabb arányérték az OECD 34 országában. Az idősek körében a százezer főre vetített öngyilkosságok aránya a 2000. évi 35 főről tíz év alatt 82 főre nőtt, jóval meghaladva az OECD 22-es átlagát.²⁹  2017-ben Dél-Korea hivatalosan „idős társadalommá” vált, és az előrejelzések szerint 2026-ra „szuperidőssé” avanzsál.

Mindezek azt jelzik, hogy az időskorú, azaz a 65 év feletti korosztály népességen belüli arányának növekedése, kvázi a várható élettartam emelkedése, óhatatlanul hatással lesz – számos egyéb terület mellett – az idős populáció normasértésbeli érintettségének alakulására is. Így mind a bűnmegelőzésnek, mind a büntető igazságszolgáltatásnak, mind pedig a büntetés-végrehajtás rendszerének alkalmazkodnia kell ehhez.

A sajtó, a szociálmédia egy-egy érdekesnek tűnő, idős korú elkövetőjű bűnügy (pl. Repülős Gizi) közzététele kapcsán már kongatta a vészharangot, hogy emelkedik az időskorúak által elkövetett bűncselekmények száma, illetve egyre több az idős bűnelkövető, ugyanakkor ezt egyenlőre hazánkban semmiféle vizsgálat vagy adatelemzés nem támasztotta alá.

Az idős korú népesség számának alakulása

Jelenleg a Földön 7,9 milliárd ember él. Húsz évvel ezelőtt 6,1 milliárdan voltunk, azaz 26,8 százalékos növekedés detektálható. 1960-ban pedig 3,03 milliárd embert számláltak, így hatvan év alatt 157 százalék a növekedés mértéke.³⁰

Az OECD-statisztika szerint 2018-ban – ez a legutolsó OECD adat – a világ népességének 8,9 százaléka volt 65 év feletti, 2000-ben 6,9, 1980-ban 5,9, 1960-ban pedig az 5 százaléka. Ez az arányérték-növekedés úgy ment végbe, hogy közben csökkent a 15 éven aluliak népességben belüli részesedése: 1980-ban még a világ népességének 35,3 százalékát adták, 2000-ben ez már csak 21,4, 2018-ban pedig „mindössze” 18,6 százalék volt. Miközben 40 év alatt felére csökkent az OECD országok 15 év alattijainak a részesedése, az időskorúaké 4 százalékkal nőtt.³¹

Ez pedig azt jelzi, hogy habár globálisan csökken a születések száma, még a gazdaságilag kevésbé fejlett régiókban, országokban is emelkedik az időskorúak részaránya, azaz a korábbiaknál tovább élnek az emberek. Érdekes demog-ráfiai kérdés lesz, hogy a Covid19-pandémia milyen hatást gyakorol az időskorúak globális, illetve egyes régiókon belül részarányára.

A 65 év feletti népesség aránya az Európai Unióban 2018-ban 19,7, 2019-ben 20,3, 2020-ban pedig 20,6 százalék volt.³²  Két év alatt a növekedés mértéke 0,9 százalék, ami határozottan intenzívnek tekinthető.

A következő ábra azt mutatja, hogy miként változott az elmúlt 20 évben az Európai Unióban a 65 év felettiek részaránya.

1. számú ábra: A 65 év felettiek részaránya 1980 és 2020 között az Európai Unióban (%)³³

A vizsgált negyven év alatt 7,3 százalékkal emelkedett az Unió területén élő időskorúak részesedése. A növekedés üteme kimondottan gyors, habár exponenciális növekedésről nem beszélhetünk. 1980 és 2000 között 2,5 százalékkal, 2000 és 2020 között ennek közel duplájával, 4,8 százalékkal emelkedett a 65 év felettiek részaránya az Unióban. A növekedés üteme – az Eurostat prognózisa szerint a 2040-es években éri el a csúcspontját, majd azt követően – várhatóan lassulni fog, azonban fel kell készülni arra, hogy az időskorúak részarányában, ebben az évszázadban, folyamatos emelkedéssel kell számolni. Hiába csökken a születésszám, a várható élettartam – a jelenlegi prognózisok szerint – folyamatosan emelkedni fog.³⁴

A 65 felettiek magas aránya részben az ún. „baby boom” kohorszoknak tudható be, amelyek a második világháború után számos európai országban a magas termékenységi rátákból erednek. Az érintettek az elmúlt évtizedekben váltak nyugdíjas korúvá, amely jelentősen megnövelte az időskorú népességszámot és a populációkon belüli arányszámukat.³⁵

Ugyanakkor az idősebb emberek részarányának növekedése a megnövekedett élettartammal, de a sok éve tartó, folyamatosan alacsony termékenységi szinttel is magyarázható. Az Eurostat legfrissebb népesedési előrejelzései szerint az EU-27 népessége 2026 körül 449,3 millióra nő, majd ezt követően fokozatosan csökken, 2100-ban már csak 416,1 millió európai polgár lesz. Az idősebb népesség progresszív öregedésével a népességben a 80 éves vagy annál idősebbek aránya 2019 és 2100 között kétszer és félszeresére fog nőni, 5,8-ről 14,6 százalékra fog emelkedni.³⁶

A társadalom idősödésének számos következménye van, amellyel szembesülnie kell a gazdaságnak, a szociális és egészségügyi ellátórendszereknek és a társadalom minden egyes tagjának is, életkorától függetlenül.

A Covid19-pandémia hatása még nem nyilvánult meg a demográfiai adatokban, de rövidesen látni fogjuk, hogy befolyással bírt-e, és ha igen, mennyire az időskorúak részarányának alakulására.

Nézzük, mi a helyzet hazánkban.

2018-ban a 65 év felettiek aránya 18,9, 2019-ben 19,3, 2020-ban pedig 19,9 százalék volt.³⁷  Az elmúlt két évben – a pandémia ellenére – 1 százalékkal nőtt hazánkban az időskorúak aránya, így a növekedési ütem 0,1 százalékkal meghaladja az Európai Unióban mért értéket.

A 2. számú ábra az egyes korosztályok népességen belüli arányának változásait mutatja az elmúlt 40 évben.

Az ábrán jól látható, hogy 15–64 év közöttiek részaránya 60 és 70 százalék között mozgott az elmúlt 40 évben; 2000-ig pár százalékponttal emelkedett, majd enyhén, de folyamatosan csökkent a részesedésük. Ezzel szemben a két szélső korosztály arányértéke 1980 óta egyirányú és határozottabb elmozdulást mutat: a 15 év alattiak népességen belüli részaránya 40 év alatt mintegy 7 százalékkal csökkent, miközben a 65 év felettieké – közel ennyivel (6,4%) emelkedett. Ez az érték valamivel (0,9%) alatta marad az Európai Unióban mért növekedés ütemének. Ugyanakkor egyértelműen jelzi a társadalom korösszetételének változását és annak irányát.

2. számú ábra: A 15 év alattiak, a 15–64 évesek és a 65 év felettiek részarányának változásai
1980 és 2020 között Magyarországon (%)³⁸

Az idős korú bűnelkövetők számának alakulása a kiterjesztett lineáris oksági elmélet függvényében

Amennyiben a 65 év feletti korosztály elemszáma növekszik, okszerűen nő körükben a bűnelkövetők száma és ezzel együtt az idősbűnözés terjedelme is. Ha tehát a társadalmi és jogszabályi környezet nem változik – azaz konstans –, akkor egy társadalom egyes korcsoportjaiban történő érdemi elemszám-változás, illetve részarány-változás hatással van a bűnelkövetői kör korösszetételére is; a növekvő elemszámú, illetve részarányú életkori csoport növekvő elem- illetve részarányszámot fog mutatni a kriminálstatisztikában is. Nevezzük ezt lináris okság elméletének. A változás – a csökkenés vagy a növekedés – intenzitása azonban számos egyéb tényező függvénye. Azaz a lineáris okság csak a változás makrostatisztikai irányát mutatja meg, annak ütemét, területi sajátosságait egyéb változók szemléltetik. Nevezzük ezeket lineáris oksági együtthatónak, amik a következők lehetnek:

• területi/regionális populációs és kriminálstatisztikai adatok;
• az egyes területeken az egy főre jutó GDP;
• a területi iskolázottsági adatok;
• a területi munkanélküliségi adatok;
• a területi főbb egészségügyi adatok;
• a jogszabályi környezet és a jogalkalmazói attitűd;
• egyéb, célzott vizsgálathoz kapcsolódó speciális adatok.

Ha tehát egy makrostatisztikai változás segítségével modellezni szeretnénk a bűnözés jövőbeni alakulását, nem elégséges, hogy a lineáris okság nyomán a bűnözés adott szegmensének terjedését előrevetítjük, hiszen a lineáris oksági együtthatók kiszámolása, ismerete nélkül nem kaphatunk hiteles prognózist, az eredményeink nem lesznek validak és kongruensek. A lineáris okságot az oksági együtthatóval értelmezve eljuthatunk a kiterjesztett vagy extenciális lineáris oksági eredményhez, teoretikus nézőpontból pedig a kiterjesztett vagy extenciális lineáris oksági elmélethez.

Ha ezt elfogadjuk, akkor két megjegyzést fűzhetünk az életkor-bűnözés görbe és magyarázatok mellé:

• Habár a klasszikus haranggörbe az ismertté vált a makro- vagy össz-bűnözés vonatkozásában nem kérdőjeleződött még meg, egyre kevesebb jelentőséggel bír, mert egyre kevesebbet árul el a bűnözés etiológiájáról, morfológiájáról, nem is beszélve a mikroszintű sajátosságokról; ezért nem alkalmas arra, hogy napjainkban prognózisokhoz használjuk.
• Ugyanakkor felmerül az igény arra, hogy különböző, a klasszikustól (fiatalkorú és felnőtt) eltérő korcsoportok szerint is elkezdjük vizsgálni a bűnözés terjedelmének és jellemzőinek alakulását, ugyanis a társadalmak – egyebek mellett – gyorsan változó korösszetétele nem a bűnözés mennyiségi, hanem minőségbeli, morfológiai jellemzőire lesz hatással. Ez pedig jelentősen átírja majd a kriminálpolitikát, a bűnmegelőzési stratégiákat és érinti a jogalkotás és jogalkalmazás világát is.

A 3. és 4. számú ábrák azt szemléltetik, hogy a hazai populációban egyes korcsoportok népességszám/arányérték változása mellett miként alakult a korcsoporthoz tartozók kriminális érintettsége, azaz elemszáma és arányértéke a kriminálstatisztikában.

3. számú ábra: A fiatalkorúak és a 65 év felettiek száma 2009 és 2020 között Magyarországon (N)³⁹

A hazai populációban a 65 év felettiek száma 2017-ben lépte túl a 18 év alattiak számát. A 3. számú ábra jól szemlélteti, hogy a 65 éven felüli korosztály elemszámának növekedési üteme 2017-ig gyakorlatilag azonos volt a 18 éves korcsoport elemszámának csökkenési ütemével. Azóta, habár a tendenciák nem változtak, az időskorúak növekedése intenzívebbé vált, mint a fiatalkorúak számának csökkenése.

4. számú ábra: A fiatalkorú és 65 év feletti bűnelkövetők száma 2009 és 2020 között Magyarországon (N)⁴⁰

Az elmúlt 10 évben az ismertté vált fiatalkorú elkövetők száma mintegy 2000 fővel, 20,8 százalékkal csökkent (10 179-ről 8064-re), miközben az időskorúaké 148 százalékos növekedést mutatott: 2009-ben még csak 1750 fő 65 év feletti bűnelkövetőt tartott nyilván a bűnügyi statisztika, 2020-ban már 4338-at.⁴¹

Ha egymás mellé tesszük a populációs és a bűnügyi statisztika fenti görbéit, azt láthatjuk, hogy a miközben a 18 év alatti népesség 2009 és 2020 között 8,9 százalékkal csökkent, az időskorúak elemszáma 18,4 százalékkal nőtt. Ehhez képest a kriminálstatisztikában a fiatalkorúak részesedése 20,8 százalékkal csökkent, tehát a népességben belül mért csökkenés mértékének több mint kétszeresével, miközben a 65 év felettieké 148 százalékkal nőtt.

Mindez azt jelzi, hogy egyes korcsoportokban az ismertté vált bűnelkövetések prevalenciájának növekedése vagy a csökkenése habár összefügg az adott korcsoport népességen belüli részarányának változásával, a változás mértéke csak egyéb, speciális változók mentén értelmezhető (lásd fent a lineáris oksági együtthatókat).

Ugyanakkor a 65 év feletti populáció elemszámában és kriminális érintettségének mértékében történt intenzív, folyamatos növekedés arra enged következtetni, hogy habár nálunk még nem gyűrűzött be az „időskori bűnözési hullám”, de a 65 év feletti bűnelkövetők száma folyamatosan emelkedik és számítani kell rá, hogy ez a növekedési ütem a továbbiakban is megmarad, sőt a 2030-as években valószínűleg az intenzitás növekedésével is számolni kell. Ugyanis a 2030-as években válnak időskorúvá a Ratkó-korosztály gyermekei, ami miatt valószínűleg egy páréves, kiugró emelkedés lesz megfigyelhető a korfán a 65 év felettiek részarányát tekintve. Majd kisebb csökkenést követően folyamatosan, de már enyhén emelkedő tendencia prognosztizálható az idős korosztály populáción belüli részesdésében.

Mindez a bűnözés szempontjából valószínűsíti, hogy a 65 éven felüli bűnelkövetők folyamatosan növekedése a 2030-as években rapidemelkedést produkál, majd egy páréves csökkenést követően visszaáll egy enyhén növekvő pályára.

Összefoglalás

Az időskorúak népességen belüli növekvő részesedése kihívások elé állította a fejlett társadalmakat. Az egyre növekvő időskorú népesség óhatatlanul nyomot hagy az érintett országok gazdasági, szociális és egészségügy szerkezetén és piacán; új szükségleteket teremt, új kihívásokat állít és újfajta társadalmi problémákat generál. Ennek egyik szegmensét képviselik az időskori normasértések. Hiszen intenzíven növekvő számosságuk és az időskori biopszichológiai változások, betegségek okán logikus predikció, hogy a deviánsok, bűnelkövetők körében is számítani kell arra, hogy emelkedik a részesedésük. A kérdés leginkább az, hogy az emelkedés milyen intenzitású lesz, milyen szociogeológiai környezetben lesz a legmeghatározóbb, illetve milyen bűnelkövetői mintákkal kell számolni. Ezekre a kérdésekre az empirikus vizsgálat eredményeit közreadva igyekszem majd választ adni a következő részben.

Ritter Ildikó, tudományos munkatárs, Országos Kriminológiai Intézet