A felderítés és a bizonyítás közötti különbség, valamint a kölcsönös bűnügyi jogsegély alternatívái

A felderítés és a bizonyítás közötti különbség

Az IAP-világkonferencia második témája: A bizonyítékok összegyűjtése és megosztása az együttműködés során. Ezen belül, az ehhez kapcsolódó „A” workshop A felderítés és a bizonyítás közötti különbség feltárásával foglalkozott, Arianna Leopore, az ENSZ kábítószer-bűncselekmények üldözésével foglalkozó osztálya programszervezőjének elnökletével. A workshop témája az elektronikus bizonyítékok megkeresés útján történő, határokon túli beszerzéséről szóló úgynevezett Gyakorlati Útmutatóra (Practical Guide for Requesting Electronic Evidence) épült, amit az első plenáris ülés elején mutattak be.¹

A téma felvezetőjének a Kijevi Városi Ügyészség ügyészét, Valerija Melnyket kérték fel. A workshopon az alábbi szakemberek szóltak hozzá a megadott témához: Virgil Ivan-Cucu, az EuroMed vezető szakértője; Francisco Pont Verges, az argentin Buenos-Aires tartomány Legfőbb Ügyészségének büntető igazságügyekért felelős megbízottja; Marc Porret, az igazságügyi és büntetőjogi ügyek koordinátora az Egyesült Nemzetek terrorizmus-ellenes bizottságának végrehajtó testületénél (CTED); Olga Zudova, az Egyesült Nemzetek Szervezetének regionális jogi vezető-tanácsadója (UNODC).

Az ülés feltárta a felderítés és a bizonyítás közötti különbségeket. Fontos elhatárolási szempont a bizonyítékok megszerzése, kezelése és felhasználása, ugyanis ez más a felderítés és más a bizonyítás során.

A világméterű terrorizmus és a szervezett bűnözés, valamint az internethasználat elterjedése indokolttá tesz olyan fellépést, ami hatékony együttműködésre és információ-megosztásra épül a hírszerző hatóságok, a jogalkalmazók és az ügyészségek között nemzeti, helyi és nemzetközi szinten egyaránt.

Kihívást jelent a hatékony és hatásos eszközök kifejlesztése az elektronikus bizonyítékok megőrzésére, tárolására, összegyűjtésére és cseréjére olyan esetekben, amikor gyakran az idő a legfőbb tényező.

A felszólalók a digitális információkat három típusba sorolták:

• a felderítés útján beszerzett információ;
• az elektronikus adat;
• az elektronikus bizonyíték.

A digitális információ mindhárom típusának a beszerzése a szolgáltatóhoz intézett megkereséssel, vagy a rendőrségek közötti előzetes jellegű kölcsönös jogsegély formájában, vagy a hivatalos kölcsönös jogsegéllyel intézhető.

A felderítés kapcsán a résztvevők arról vitatkoztak, szükség van-e intézkedésekre annak érdekében, hogy a nemzetbiztonság védelme és a vádlott tisztességes eljáráshoz fűződő jogának érvényesülése se sérüljön. A jelentős súlyú bűncselekmények felderítésénél felmerült, hogy szükséges lehet egy független felülvizsgálati jogosultsággal rendelkező bizottság felállítása, továbbá létrehozhatnának egy egyesített központot az információ-megosztásra és a lényeges információk megvitatására.

Nemzeti szinten lépések sorozata kellene ahhoz, hogy az elektronikus bizonyítékok megőrzése, begyűjtése és megosztása a hivatalos kölcsönös bűnügyi jogsegélykérelemhez vezető út közbeiktatása nélkül legyen kezelhető. Az elhangzott javaslatok szerint érdemes lenne közvetlen megkeresést intézni az internetszolgáltatókhoz az információk kezdeti tárolása és önkéntes vagy azonnali közlése iránt, a rendőrségek pedig közvetlenül tájékoztathatnák egymást például az alapfelhasználó, az előfizető és a kapcsolati tevékenységet érintő adatokról.

A gyakorlati útmutató összeállítást tartalmaz az országspecifikus helyi pontokról, térképen feltüntetve a főbb internetszolgáltatókat, azokat az eljárásmódokat, törvényi kereteket és gyakorlati elvárásokat, amelyeknek a nemzetközi együttműködés során egyszerre kell érvényesülniük mind hatékonysági és hatásossági, mind formális és informális szempontból.

A kölcsönös bűnügyi jogsegély alternatívái

A „B” workshopban a kölcsönös bűnügyi jogsegély alternatíváiról folyt a disputa, Ewa Korpi, a Svéd Ügyészség Szervezett Bűnözés Elleni Nemzeti Osztályának vezető ügyésze elnökletével.

A téma felvezetője Jacob Ondari, Kenya legfőbb ügyész helyettese volt. A workshopban az alábbi szakemberek szóltak hozzá a megadott témához:

Janet Henchey, a Kanadai Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Ügyekért felelős csoportjának főigazgatója; Ilias Konstantakopoulos, ügyész és igazságügyi tanácsadó, valamint Görögország állandó európai uniós képviselője; Julieta Lozano, az egyesült államokbeli New York Állam Kerületi Ügyészségének vezetőhelyettes ügyésze; Lene Doherty, ügyvéd az Egyesült Királyság Központi Hivatalának Nemzetközi Igazgatóságánál; Jeehye Son, Dél-Korea legfőbb ügyész helyettese.

Bár a kölcsönös bűnügyi jogsegély alapvető eszköz a nyomozók és ügyészek számára, mégis túlságosan nehézkes és lassú ahhoz, hogy felvegye a lépést a gyorsan terjedő világméretű bűnözéssel. Rendkívül hatékony, egészen addig, amíg alternatív és kiegészítő eljárásokra nem kerül sor. Ha nem igényel bonyolult és gyors döntést, akkor a kölcsönös bűnügyi jogsegély ott alkalmazható, ahol a kényszerítő intézkedések bizonyíték-beszerzésre irányulnak.

A felszólalók azokat a lehetőségeket vették számba, amelyek a formális (MLA), kölcsönös bűnügyi jogsegélyeljáráson kívül alkalmasak felhasználható bizonyítékok beszerzésére. A felmérések szerint hasznos eszköznek bizonyultak az előzetes kölcsönös jogsegély iránti megkeresések. A joghatóság függvényében szükséges vagy sem a kérelmek központi hatóság beiktatásával történő továbbítása.

A résztvevők az alábbi főbb kategóriákat különböztették meg:

• Nyílt forrás és önkéntes közreműködés alapján, amely magában foglalja a közvetlen hozzáférést az országos nyilvántartásokhoz, úgymint a földhivatali, a cégnyilvántartás és a hitelnyilvántartók adatai. Bármiféle információ-szolgáltatás mind a természetes és jogi személyekre vonatkozóan az adatkezelő szervek részéről önkéntes.
• A jogalkalmazók és jogalkalmazók közötti együttműködés alatt gyakran a rendőrségek egymás közötti megkeresése értendő. Ez két széles kategóriába sorolható. Az egyik az információszerzés/felderítés, ami a jövőbeni kölcsönös jogsegélykérelmekhez kötődik, beleértve a gyanúsított felkutatását és tartózkodási helyének beazonosítását; a vagyon-felderítést; a gyanúsított biometrikus azonosítását, a rendőrségi nyomozási ügyekben tárolt adatait; és további előzetes logisztikai segítséget is. A másik a kommunikációs adatokra épülő bizonyítékok, bűnügyi nyilvántartások és megfigyelési adatok.
• Az ügyészekből és a nyomozó hatóságok tagjaiból álló közös nyomozócsoportokat több felszólaló is említette. Az abban részt vevő országok közötti írásban rögzített megállapodásra épülő együttműködés speciális bűnügyi nyomozási intézkedések végrehajtását teszi lehetővé. A közös nyomozócsoport révén közvetlen bizonyíték- és információgyűjtésre, valamint -megosztásra van mód. A beszerzett információk és bizonyítékok a részt vevő ország jogalkotásával összhangban a közös nyomozócsoport létrehozására készült megállapodásban foglaltak szerint oszthatók meg anélkül, hogy az 1959. április 20-án kelt, a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló európai egyezmény második kiegészítő jegyzőkönyve szerinti eljárást kellene követni.
• A nemzetközi szervezetek körében az EGMONT Csoport és az Europol Pénzügyi Felderítő Egysége (FIU) szervezetekhez a gyanús pénzügyi tevékenységről készült jelentés iránti megkeresések intézhetők, de más pénzügyi hírszerzőkhöz intézett megkeresések kibocsátása is felmerült. Fontosak az informális hálózatok, mint az Ügyészek Nemzetközi Szervezete (IAP), valamint a területi és témaspecifikus hálózatok, mint a Vagyon-felderítési Hatóságok Ázsiai és Csendes-Óceáni Hálózata (ARIN-AP), amelyek gyors és hatékony információcserét és -szerzést biztosítanak a regisztrált kontaktpontok között.
• Az Európai Ügyészség (EPPO) nemzetközi együttműködési modellt dolgozott ki a különböző jogrendszerek közötti szervezeti akadályok kiküszöbölésére. Az EPPO az Európa Unió független testülete, az unió pénzügyi érdekeit sértő csalások és egyéb bűncselekmények nyomozására és vádemelésre kialakított decentralizált szervezeti struktúrával és jogkörrel. Főként hat nyomozási intézkedést tesz általánossá a részt vevő országokban, elkerülve a határokon túl végzett nyomozási cselekmények esetében a szükséges kettős joghatóság intézményét: tevékenységei között szerepel a házkutatás; az elektronikus eszköz útján történő megfigyelés és a bűncselekményből származó jövedelmek befagyasztása.

A workshop valamennyi felszólalója egyetértett abban, hogy az informális eljárással elérhető eredmények behatároltak. Ezek részint magából a vádemelési modellből eredeztethetők, mint például a vádemelési rendszerben kialakult egyes bizonyítékok bizonyító erejével szembeni elvárások; részint az adatbiztonság és az emberi jogok alkotmányossági előírásaiból, vagy ahhoz illeszkedő nemzetközi vagy hazai szabályozásokból. A konferencián abban konszenzus volt, hogy a kölcsönös bűnügyi jogsegély informális alternatíváinak a határokon átnyúló bűnüldözésben értékes szerepük van.

Radványi Éva ügyész, Budakörnyéki Járási Ügyészség; az ÜOE Nemzetközi Bizottság tagja.